Köbli Anikó cikkei

Hiába nőtt a háziorvosok jövedelme, nem állt meg a praxisok kiürülése. Nagy a terhelés, kevés a szakember, óriási viszont az adminisztrációs teher és az információhiány – mondta dr. Szeszák Ferenc berettyóújfalui háziorvos.

Világjárvány idején, amikor sokszor arra sincs lehetőség, hogy huszonéves fiatalok elbúcsúzzanak az intenzív osztályon haldokló, hasra fordítottan lélegeztetett anyjuktól, apjuktól, nehéz a halál közelébe kerültek méltó elkíséréséről beszélni. De mindig vannak, akik képesek rá.

Kilátástalan helyzetből jutott el az élhető életig a mellrákkal és annak áttéteivel küzdő Veres Anita, akinek eleinte azt sem tudták megmondani, mi is a baja. Tolószékbe került, pelenkázni kellett, ma azonban már egy kicsit futni is képes, ha kell. A 42 éves, egy ideje újra dolgozó kétgyermekes anya bízik abban, hogy a tudomány fejlődésével előbb-utóbb akár végleges megoldást is találhatnak a betegségére.

Társadalmi vitára van szükség, és annak eredményeként törvényben kell szabályozni azokat a kérdéseket, amelyek egyértelművé teszik, mit tehet egy orvos akkor, ha nincs elegendő erőforrás, és választani kell, melyik beteg maradhat életben.

Egyelőre nem fenyegeti a neuroradiológusok munkáját a mesterséges intelligencia, amely az MR-nél jóval kevesebb információt tartalmazó CT-adatokból is viszonylag jól használható információt tud kinyerni. Ha átállunk MR alapú diagnosztikára, az alapvetően CT-re kifejlesztett formájára már nem lesz szükség – mondja a Neurológiai Praxisnak dr. Gunda Bence, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának adjunktusa.

Részletek továbbra sem ismertek a kormány egészségügyet érintő struktúra-átalakítási terveiről, mint ahogyan az alapellátást érintő változtatási törekvések is kiforratlanok – derült ki az IME folyóirat XV. Regionális Egészségügyi Konferenciáján.

Lobbitevékenységbe kezd Ujhelyi István európai uniós képviselő annak érdekében, hogy még ebben a parlamenti ciklusban letegyék a kereteit egy olyan európai egészségügyi minimum szolgáltatásnak, amelyet minden tagállamban garantálni kellene a honpolgároknak.

Elavult jogszabályok és szakmai irányelvek, nem megfelelő finanszírozás, szakember- és eszközhiány egyaránt nehezíti idehaza a meddőséggel összefüggő kezeléseket. A közeljövőben azonban jelentős változásokat tervez a kormány.

Rendezvénysorozatot indított a Semmelweis Egyetem annak érdekében, hogy valódi párbeszéd induljon a mesterséges intelligencia (MI) népegészségügyet érintő legsürgetőbb kérdéseiről.

Orvosnak, betegnek, szakértőnek és a politikának is vannak még teendői az öngondoskodás hazai újra-elterjesztésében – derült ki az MTA Elnöki Bizottság az Egészségért és az MTA Orvosi Tudományok Osztálya által szervezett konferencián.

Messze jutottunk ahhoz képest, amikor 1995-ben a Népszabadság hasábjain papírra vetettem, hogy a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége által szervezett Első Magyar Orvosnapok résztvevői kinyilvánították, „az a tény önmagában, hogy a műtét során használt eszközökből valamelyik véletlenül a betegben maradt, nem minősíthető gondatlanságnak, illetve szakmai szabályszegésnek”. Azaz, a beteg felelőssége, ha a hasában marad mondjuk egy törlőkendő – szűrtük le „a tanulságokat” sokan. Messze jutottunk azóta, de nem eléggé. Ez derült ki az idén először megrendezett Betegbiztonsági Világnap alkalmából szervezett szeptember 17-ei konferencián is.

Dr. Takáts Annamáriát, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának klinikai főorvosát, a Delta Magyar Parkinson Egyesület elnökét és orvos tanácsadóját kérdeztük.

A 3D nyomtatás hozzájárulhat ahhoz, hogy a mainál rövidebb idő alatt fejlesszenek gyógyszereket. De mit hozhat mindez még az egészségügyben? Az orvos a számítógépén előállít majd egy file-t és azt írja fel a betegnek e-receptre?

Minél több súlyos negatív élmény ér valakit gyermekkorban, annál nagyobb az esélye arra, hogy (szenvedély)beteg legyen, ne szerezzen felsőfokú képzettséget és később ő maga is veszélyeztesse gyermekét. Vannak persze védő faktorok is.

Morning Health Talks elnevezéssel új fórumot hozott létre az EIT Health InnoStars annak érdekében, hogy a hazai egészségügy szereplői kapcsolatokat építhessenek, partnereket találhassanak az innovációk bevezetéséhez, ha úgy tetszik, a jövő egészségügyéhez.

Mindenkinek készülnie kell az éghajlatváltozásra, amelynek számos hatása lesz az emberek egészségére. Az ökológiai krízis megoldásához azonban világszerte és legelőször morális hozzáállásunkon kell(ene) változtatni.

Orbán Viktor miniszterelnök, Pálinkás József, az MTA korábbi elnöke és Freund Tamás agykutató 2014 februárjában mutatták be a nyilvánosságnak a Nemzeti Agykutatási Programot (NAP), amely eredetileg 2013 és 17 között, négy évre biztosított 12 milliárd forintot a hazai kutatásokra, a nemzetközi együttműködésekben való részvételre. A programot 2017-ben meghosszabbították, így 2021-ig további 6,5 milliárd biztosan lesz a megkezdett munka folytatására. A NAP eddigi és várható eredményeiről, a tudomány lehetőségeiről Oberfrank Ferenccel, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) ügyvezető igazgatójával, a NAP igazgatójával, egyúttal a Társadalmi kihívások pillére elnökével beszélgettünk.

Tusfürdő, betét, vatta, bugyi, harisnya. Csupán néhány dolog azok közül, amiket március 8. és 18. között hajléktalan nőknek gyűjtenek a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) és a Budapest Bike Maffia.

… nem együttműködő, életmódváltásra képtelen, feszült, indulatos, túlzóan szorongó? Számos dolog tőlünk független, nem befolyásolható, de azon tudunk változtatni, miként kommunikálunk. És kellene is, az elégedetlen beteg ugyanis kevésbé tartja be az orvos által javasolt terápiát.

Ha megkérdezné valaki az egészségügyieket, mivel jellemeznék leginkább az ágazat elmúlt évét, akkor valószínűleg „a halogatás” lenne a leggyakrabban hallott válasz. Átgondolva ugyanis az elmúlt év egészségügyi híradásait, arra kell jutnunk, hogy hiába volt számos ígéret, s hiába történt számos dolog, ha még számosabb továbbra sem haladt előre – épp, mint az elmúlt évtizedekben.

Átfogó vizsgálatot folytat az ombudsman az életvégi döntésekkel kapcsolatban: alapjogi szempontból elemzi az életmentő-életfenntartó kezelések visszautasításának hazai, rég óta nem működő gyakorlatát, s javaslatokat tesz majd a jogszabályok megváltoztatására.

Ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy – 21 évvel a hazai egészségügyi törvény megszületését követően – minden jó szándék ellenére sem működnek a gyakorlatban azok a jogintézmények, lehetőségek, amelyek a betegek és családjaik életvégi döntéseit volnának hivatottak elrendezni.

Kinek (lehet) jó az immunterápia? Örökölhető-e a rák? Mivel és mennyire vagyunk képesek csillapítani a rosszindulatú daganatos betegségekben szenvedők fájdalmait? Ilyen és ehhez hasonló kérdések is szóba kerültek a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) jubileumi konferenciáját megelőző Daganatos Betegek Napján.

Szakmailag a jól képzett, gyakorlott neurológus, emberileg viszont csak az tud segíteni, aki maga is átélte ezt a betegséget – mondja lapunknak Cilárik Adrienn, aki betegcsoportot alapított, s sorstársaival egy hazai alapítvány létrehozatalán dolgozik a Guillain−Barré-szindrómában szenvedő betegeknek.

Maradnak velünk a papír vények; jövőre is kötelező lesz felírási igazolást adni az e-receptekhez – erősítette meg kiadónk Gyógykomm konferenciáján az állami kórházfenntartó e-health gyógyszerész szakértője.

Két napja már nem miniszteri biztosként, hanem az ÁEEK szakértőjeként foglalkozik az Egészséges Budapest Programmal (EBP) Cserháti Péter – jelentette be az érintett a Medicina 2000 XX. országos járóbeteg szakellátási konferencián, ahol a többi közt az is kiderült, a korábban megítélt 11,4 milliárd helyett az idén csupán 2 milliárd juthat a közép-magyarországi régió egészségügyi fejlesztéseire.

A radiológia, a röntgen olyan, mint a nyomozás: a nagy feladat, megtalálni a tettest. Ez az egyik legnagyobb hajtóerő. Elkapni korán, kicsiként megtalálni az elváltozást, mert akkor még biztosan lehet segíteni. Akkor van esély a gyógyulásra.

Az elmúlt időszakban számos hír borzolta a háziorvosok, s rajtuk keresztül a betegeik kedélyét – a törzskartonok kötelező kitöltésétől kezdve a kényelmi szolgáltatásokért szedhető díjjal kapcsolatos vitán át a finanszírozás vagy az üres praxisok feltöltésének sikertelenségéig. A felmerülő kérdésekről a Medical Tribune dr. Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász véleményét kérdezte.

Míg néhány éve a szakembereken kívül idehaza alig tudtak valamit az emberek az Alzheimer-kórról, dr. Menyhárt Miklóst ma már a magyarországi Alzheimer Cafék atyjaként tartják számon. Vele beszélgettünk.

Gyakorló neurológusok gyakran kerülnek olyan helyzetbe, amikor a mentális képességek megfogyatkozása ellenére is létfontosságú kérdéseket kell megvitatniuk páciensükkel vagy annak családjával. Mi változott az utóbbi időben a gondnokságot, a cselekvő- és belátási képességet érintő kérdéskörben? Működnek-e a gyakorlatban a betegjogok között megfogalmazott önrendelkezési szabályok, például a kezelésről való lemondás lehetősége? Mennyire veszik figyelembe a kollégák azt a sorrendet, amelyben megjelöli a törvény, ki hozhat döntést a beteg helyett? És a betegek családtagjai partnerek? Tudnak segíteni a gyakorló orvosoknak? A nehéz kérdésekről dr. Vizi János jogász, pszichiáter, igazságügyi elmeszakértővel, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) jogi és forenzikus osztályának vezető főorvosával beszélgettünk.

Tekintettel a közérdekre, elvárásokat fogalmazott meg a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Területi Szervezeteinek Tanácsa az ágazat új vezetőinek.

A május 25-ei kijelölt határidőre – Magyarországon legalábbis – alig lesznek, akik megfelelnek az európai uniós adatvédelmi követelményeknek. Az e-receptet is tartalmazó közös egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) viszont minden további fejlesztés előtt nyitva áll.

Struktúraváltásra igen, kórházbezárásra nem kell számítani ebben a kormányzati ciklusban – jelezte kinevezése előtti meghallgatásán dr. Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet jelenlegi főigazgatója, akit a kulturális után – kilenc hat arányban – az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága is alkalmasnak talált az emberi erőforrások miniszteri tisztére.

Egy cisztás fibrózissal született 13 éves kislány, Máté Dorka kapott először új tüdőt Magyarországon. Hazai sorstársait eddig Bécsben transzplantálták, mert világszerte is ritkák, talán az átültetések egy százalékát teszik ki ezek a beavatkozások.

Bár a háziorvosok hosszú évek óta másról sem hallanak, mint az alapellátás prioritásáról, a praxisokban dolgozók csak alig érzik ezt a kitüntetett figyelmet. Finanszírozásuk valóban sokat emelkedett, vallják, de úgy tartják, számos dologban változásra lenne még szükség. Körképünkben arra kerestük a választ, mire számítanak, mit várnak a háziorvosok a 2018-as választásokat követően. Azaz, mihez nyúlnának hozzá szakmájuk érdekében?

Tudja, hogy hamarosan adatvédelmi tisztviselőt kell kineveznie, és adatvédelmi hatásvizsgálatot készítenie? Az Európai Unió egészére vonatkozó egységes adatvédelmi szabályozás, a GDPR májusi kötelező alkalmazásának megkezdésével változások várhatók a gyógyszeriparban és az egészségügyben. A gyakorlati kérdésekről dr. Straubinger Zsófia ügyvéddel, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda – PwC Legal egészségügyi szakjogászával beszélgettünk.

A Facebookon megjelent félrevezető állítások, a hideg, a félelem és a feleslegesnek gondoltság miatti érdektelenség megtette a magáét: talán néhány százan vettek részt a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) március 24-én 14 órára meghirdetett tüntetésén az egészségügyért. A Miniszterelnökséget vezető miniszter nem sokkal korábban újabb béremelést ígért.

Hamarosan olyan emberek is megszólalhatnak Magyarországon, akik mindeddig legfeljebb érthetetlen hangokat voltak képesek kiadni magukból.

Magyarországon a jog már régen nem gátja a politikai térfoglalásnak, hanem eszköze. A korrupció mindennapos, nem is véletlen, hogy az ellenzéki pártok védenék a bejelentést tevőket, sikerdíjakat adnának a felderítések segítéséért, dupla büntetést az érintett politikusnak, s vádalkut azoknak a köztisztviselőknek, akik akaratuk ellenére kerültek korrupciós ügyletekbe.

Nem igaz, hogy a Fidesz nyolc éve alatt nem történt semmi az egészségügyben; tétlen reform folyik – hangzott el a Civitas minapi, egészségügyről szóló rendezvényén, ahol a többi közt az is kiderült: a szakellátásban ma több a magánellátás, a lakosság többet költ járóbeteg-ellátásra, mint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő.

Jelentősen javíthatja az artrózissal élő betegek helyzetét, az esetek nagy részében elkerülhetővé teszi a protézis beültetést az a nemrégiben szabadalmaztatott eljárás, amelyet Magyarországon már több mint ezerszer alkalmaztak a szakértők.

Hazugságok és tények címmel meghirdetett, közjátékkal tarkított sajtótájékoztatót tartott csütörtökön Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke.

Sok minden úton van már, de számos dolog megoldásra vár még annak érdekében, hogy a hazai ritka betegséggel élők időben diagnózishoz és terápiához jussanak. A többi európai tagállamhoz hasonlóan Magyarországon is értékelték a Ritka Betegségek Nemzeti Tervének megvalósítását, amely most jutott túl a félidején.

Bár sok esélyét nemigen látják az elfogadásának, Szabó Tímea országgyűlési képviselő (PM) beterjeszti az Országgyűlésnek azt a szakmai minimumot, amelyet tíz párt szakpolitikusai dolgoztak ki dr. Kincses Gyula exállamtitkár vezetésével – derült ki a többi közt a Medical Tribune Válaszúton – Konszenzust! című, október 19-ei konferenciáján. A javaslat nem közös program, hanem közösen kialakított szakmai minimum, amelyet a pártok kiegészíthetnek majdan saját javaslataikkal, s amelyet a pártelnökök szignójával is ellátottan, az ígéretek szerint megvalósít az, aki kormányra kerül, és nem támad az, aki ellenzékbe szorul.

Pontosan 10 éve, 2007. október 18-án végezték az első magyarországi gyermekszív-transzplantációt a 60. évfordulóját ünneplő Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjában. A beavatkozást máig további 33 követte.

„A klinikai távolságtartás többé már nem állja meg a helyét. A betegek kezelésében a humanisztikus megközelítés az egyetlen, amely mind az egészségügyben dolgozókra, mind a betegekre gyógyító hatással van.”

Ma már lehetőség van arra, hogy a gyógyszervizsgálatokhoz szükséges klinikai vizitek a betegek otthonában, vagy valamely semleges helyszínen történjenek meg – derült ki a többi közt az első magyar betegszervezeti tudásbörzén.

Digitális technológiáké a jövő, amelyek teljesen más orvos-beteg viszonyt, reklámstratégiát feltételeznek és várnak el a gyógyszeriparban is. Mire az X és Y generációk érintettek lehetnek a krónikus betegségekben, ők már más terápiakövetést elősegítő módszereket igényelnek. Abba, hogy milyeneket, valójában kiken múlik a gyógyszervásárlás, mely célcsoportokat és hogyan célszerű megszólítani a kampányokkal, a Kreatív szeptember 28-ai gyógyszerkommunikációs konferenciáján kaphattak betekintést az érdeklődők.

Magyarországon hatalmas a digitális információs szakadék. „Okosodik” ugyan az egészségügy, igazi hasznuk azonban leginkább a rendszerszintű változást hozó eszközöknek, alkalmazásoknak lehet, miközben ma még orvosok és betegek egyaránt jóval kevesebben élnek a smart healthcare nyújtotta előnyökkel, mint lehetne.

Létüket illető aggodalmaik vannak a gyógyászati segédeszközök forgalmazóinak az e-recept november elsejei bevezetésével kapcsolatban. A terület az uniós jogszabályok módosítása miatt komoly változások előtt áll, de a Forgalmazók az Egészségért Szövetségnek a betegek érdekében számos javaslata van a hazai támogatási rendszer javítása érdekében is – tudta meg a MedicalOnline.

Novembertől kötelező minden ellátási eseményről adatot szolgáltatni az Elekronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térnek (EESZT), addig azonban számos teendőjük van még az intézményeknek, az orvosoknak és az informatikusoknak. Nem véletlen, hogy hétfőn országos road-show-ra indulnak az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) szakértői – derült ki a többi közt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya szeptember 8-ai tájékoztató rendezvényén.

Várhatóan már jövőre elérhető lesz hazánkban az a magyar fejlesztésű teszt, amely forradalmasítja a lombikbébi kezelést; minden korábbinál pontosabban megmutatja az embrióbeültetés legideálisabb időpontját.

Mozgalmasnak és nagy változásokat sejtető évnek gondoltuk 2016-ot, valójában azonban számos ígéret ellenére sem sok minden történt az idei évben. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár beiktatása idején megismert öt pontja, az ágazati háttérintézmények megszüntetése, beolvasztása, a fővárosi ellátórendszer újrastrukturálása és a lehetséges új „szuperkórházak” kialakítása uralta az esztendőt, igazán nagy változásnak azonban csak a többéves bérfejlesztés megkezdése tűnik – az is csupán fájó mellékszálakkal, utóbb korrigált apró és nagyobb baklövésekkel. Összeállításunkban az idő előrehaladtával, helyenként tematikusan igyekeztünk feleleveníteni 2016 még most is zajló, legfontosabbnak ítélt eseményeit.

Az egészségügyet már nem nagyon lehet kezelni, újra kell éleszteni. Dénes Tamás, a Reszasz elnöke az Egyenes beszédben (is) azt mondta, ilyen körülmények között nem lehet garantálni a munkabékét. Az egészségügyben mára kialakult helyzetben a Medical Tribune cikkét idézzük fel.

Dr. Balogh Sándor szerint minden változás mögött emberek vannak, és a változások nem mennek egyik napról a másikra. A nemrégiben megszüntetett Országos Alapellátási Intézet (OALI) egykori vezetőjét az előző átalakítást követően kérdezte a Praxismenedzsment.

Január 23-án pénteken 16 órakor a fővárosi Szent Gellért Plébánia Szent Sír urnatemetőjében helyezik örök nyugalomra Fabók Józsefet, az egészségügy meghatározó személyiségét.

Munkamániás mazochisták, akik képesek háttérben maradni akkor is, ha legszívesebben odamennének a betegágyhoz és megnéznék, ki az, akinek a testéből vett mintát épp leletezték. Nem lelkiznek, igyekeznek inkább a szemnek és az adatoknak hinni – mondja a patológusokról Tímár József professzor, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Patológiai Tagozatának elnöke, akivel a paradigmaváltásban lévő szakma nehézségeiről beszélgettünk.

Hamarosan új rend szerint, megyénként egy-egy vezető kórház köré szerveződve végzik a betegek ellátását a hazai egészségügyi intézmények. A GYEMSZI, az OEP, az ÁNTSZ feladatai átalakulnak – derül ki a többi közt dr. Zombor Gábornak a MedicalOnline-nak adott interjújából; az egészségügyért felelős államtitkár minden területen jelentős változásokat ígér.

Méltósággal meghalni nem kórházban, paravánok között, hanem szeretteink körében lehet(ne). Mindmáig igaz azonban, hogy a háziorvosok és az egészségügyi személyzet sem igen tudnak mit kezdeni a halállal. De hogyan is kell(ene) kommunikálnunk egy haldoklóval és miben segíthet mindannyiunknak a hospice?

Információink szerint az ország több pontján komoly gondok vannak a terhesgondozás új rendszerének végrehajtásával. Bár szeptembertől él az a szakmai irányelv is, amelynek alapján a várandós kismamák kockázatbesorolása elvégezhető, így szülésznő is gondozhatná a nőt, szakértők szerint az sem elképzelhetetlen, hogy át kell írni a júliustól hatályos rendeletet.

Portrénk elsősorban pályatársak, munkatársak véleménye alapján készült Zombor Gáborról, aki az egészségügy átalakításában kutató szakértőnek számító Szócska Miklóst inkább politikusként váltotta az ágazat élén.

Mindig orvosnak készült. Bár sosem gondolta, hogy menedzser lesz, mindig ő volt az, aki a dolgokat kitalálta és megcsinálta. Szállóige a szüleinél, amit kisgyerekként sokszor mondott nekik, hogy „majd Andi, gyorsan, ügyesen, egyedül”. Ficzere Andrea, a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója most megint megcsinálta, igaz, nem teljesen egyedül, kollégái segítették az elképzelés megvalósításában. Az Uzsoki-modellről kérdeztük.

Hamarosan újabb intézmények pályázhatnak a betegek és ellátók érdekeit egyaránt szolgáló, uniós támogatással megvalósuló BELLA-programban való részvételre, amely segítséget nyújt az egészségügyi intézmények számára az akkreditációban. A nem várt események kezeléséről, a hazai hibakultúráról, a működési standardokon alapuló felülvizsgálatban rejlő lehetőségekről dr. Belicza Évát, a program szakmai vezetőjét kérdeztük.

Elemzést követő kórház-konszolidáció, a Rezidens Szövetségnek a hálapénz megszüntetését és az orvosi életpályamodell kialakítását jelentő javaslatainak megfogadása, a kórházigazgatók függetlenségének visszaadása, s ezzel egyidejűleg a fenntartói szervezet jelentős (egyben profivá) átalakítása, valamint az ÁNTSZ megerősítése várható a többi közt az új egészségügyért felelős államtitkártól.

Jelentős késést mutatnak az uniós támogatással megvalósuló informatikai projektek, ezt azonban „realizálták és igyekeznek gyorsítani”. Az egészségügyért felelős államtitkárnál hetente vannak beszámolók a programok előrehaladásról, s Szócska Miklós maga is folyamatosan egyeztet az unióval annak érdekében, hogy időben befejezhessék a fejlesztéseket.

Lényegében már csak kihirdetésre vár az az egészségügyi szakmai irányelv, amely az egészségügyi ellátók feladatait határozza meg a gyermekek bántalmazásának, elhanyagolásának gyanúja esetén. Bár nagy szükség lenne a társadalom hozzáállásának megváltoz(tat)ására, a némán tűrés és hallgatás helyett a segítő attitűdre, egyelőre az egészségügy sem jeleskedik az ilyen esetek jelzésében.

Nem tett javaslatot a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a magánhálózatot működtető művese-szolgáltatók visszaállamosítására – értesült a MedicalOnline. Javasolják viszont az ágazati miniszternek, hogy rendszeresen tekintse át a terület finanszírozását és a betegek ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételek jogszabályi környezetét.

Azokban az európai országokban születik több gyerek, ahol ehhez megfelelő feltételeket teremtenek, nem pedig ott, ahol a nők reprodukciós jogait korlátozzák. Az abortusz vagy a művi meddővé tétel szigorítása zsákutca.

Meggyökeresedni látszik a hazai egészségügyben másfél éve létrehozott Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK); amióta a központi hivatal felállt, kevesebb egészségüggyel, ellátással kapcsolatos panasz érkezik az ombudsmanhoz – derült ki a többi közt az OBDK Európai Betegjogi Nap alkalmából rendezett konferenciáján.

Sokan már a világméretű szervhiány megoldásáról, sőt az ember teljesítőképességének javításáról vizionálnak, számos kérdés azonban még megoldásra vár a 3D vagy a lézer vezérelte bionyomtatás háza táján. És persze nem kerülhetők meg az etikai kérdések sem

Totális csőd, káosz és nagy kiábrándulás, a nagy lehetőségek elhalasztása apróbb sikerekkel, avagy Magyarország az egészségügyben is jobban teljesít? Mi változott az elmúlt négy évben az egészségügyben? És: jó irányban?

Vajon mi történik azzal a siket emberrel, akivel a műtőben a sikeres beavatkozás érdekében kommunikálnia kellene a maszkot viselő orvosnak, de csak ott derül ki számára a páciens állapota? És azzal, akiknek járna ugyan ingyen a jelnyelvi szolgáltatás, de ha sikerül is összeegyeztetnie a tolmács és az egészségügy által felajánlott időpontot, a szolgáltatás árát az egészségügy nem képes kifizetni, így egyszerűen visszautasítja a beteget? A gondok orvoslására nagy lépést tettek előre az orvosegyetemek. 

Mozgalmas időszakot él a hazai és a nemzetközi diabetológia. Dr. Jermendy György professzort, a Szakmai Kollégium Belgyógyászat, Endokrinológia, Diabétesz és Anyagcsere-betegségek Tagozatának elnökét az új kezelési lehetőségekről, megújított irányelvükről és a diabetológia újdonságairól kérdeztük.

„Magasabb szemszögből érkezve”, új látásmóddal kiderülhet, hogy a gazdasági nehézségek ellenére vannak még lehetőségei az egészségügyi intézményeknek – derül ki a többi között az ágazat finanszírozásáról, problémáiról és az előtte álló feladatokról szóló interjúból. Cserháti Péter miniszteri biztossal beszélgettünk.

Kiáltvánnyal fordult az orvoskamara tagságához és a döntéshozókhoz az az orvosgyűlés, amelyet a köztestület felügyelő bizottsága hívott össze, miután meghiúsították az eredetileg mára tervezett, elnökmenesztő küldöttgyűlést. A kamara jövő szombati országos küldött-közgyűlésén szerintük meg kell hallgatni a felügyelő bizottság vizsgálatának eredményét, és dönteni a kamara májusi teljes tisztújításáról.

Életének 81. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Blasszauer Béla bioetikus, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Magatartástudományi és Családorvostani Intézetének tudományos főmunkatársa.

Két közgyűlés, kétféle visszahívási javaslat. A miniszteré lehet a döntő szó a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetése és a köztestület Országos Felügyelő Bizottsága (OFB) között kialakult vitában, amelynek tétje a MOK elnöki posztja is lehet.

Vajon mit szólnának a döntéshozók ahhoz, ha egy gyógyíthatatlan, az ország keleti szegletében élő beteg lemondana az életmentő terápiáról, de cserébe kérné annak költségei felét maga és a családja számára?

Államosítják-e a privát műveseellátást Magyarországon? A kérdést mielőbb tisztázni kell – közli a Medical Tribune-nek adott interjúban Berkes Attila, a Fresenius Medical Care ügyvezető igazgatója, aki szerint sem a dolgozók, sem a tulajdonos, sem a minőséghez hozzászokott betegek nem tarthatók tovább bizonytalanságban.

E-patológiai konzultációs hálózat kialakítását tervezi a szaktárca egészségügyért felelős államtitkársága a norvég alap jóvoltából 2014 és 2020 között; a pilothoz várhatóan a jövő év első negyedévében jelenik meg a nyílt pályázati felhívás – derült ki a többi közt a Medical Tribune Stratégia és taktika az egészségiparban című pénteki konferenciáján. A rendezvényen az államtitkár hűteni igyekezett a klinikai vizsgálatok központosításával kapcsolatos félelmeket.

Egyelőre huszonnyolc finanszírozási protokoll-tervezetet tart társadalmi-szakmai vitára bocsáthatónak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), amely december végéig várja a főbb betegségcsoportok diagnosztizálásával és kezelésével kapcsolatos szakmai javaslatokat. A többi tervezet „még műhelymunkát igényel”.

Megalakulása óta már számos javaslattal élt az egészségügy finanszírozásának fenntarthatósága, a magánforrások bevonása érdekében az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete, amely áttörést hozhat az innovatív technológiák hazai befogadásában. Csató Andrással, az ETOSZ elnökével és Holchacker Péterrel, az egyesület igazgatójával beszélgettünk. 

Országos regisztert szeretnének a szakemberek azoknak az újszülötteknek, akik az idegrendszeri károsodás megelőzése érdekében hypotermiás kezelést kaptak, nem sokkal a születést követően – mondta el a többi közt a MedicalOnline-nak dr. Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem I. Számú Gyermekklinika újszülött intenzív osztályának vezető docense.

Úgy kell döntenünk, hogy közben mi is tanuljuk a rendszert – mondta el a MedicalOnline érdeklődésére  prof. dr. Vályi-Nagy István, a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet főigazgatója, akit elsősorban arról kérdeztünk, mi mindent kell mérlegelni egy egészségügyi intézmény informatikai rendszerének cseréjekor.

Áron alul finanszírozzák a járóbeteg-ellátást, kevesen dolgoznak főállásban gyermekneurológusként, így aztán az epilepsziát kezelni tudó centrumokból is kevesebb van a kelleténél – mondta el a MedicalOnline-nak prof. dr. Fogarasi András, a Bethesda Gyermekkórház osztályvezető főorvosa.

Szabad szakorvosválasztás, külön kórház a várakozásmentes ellátásra, hotel- és ápolási szolgáltatások – csak néhány javaslat arra, hogy mire lehet(ne) magánforrásokat bevonni az egészségügy finanszírozásába.

Nem keverné a miskolci csecsemőhalálok miatti történetbe a politikát Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház kedden visszahelyezett főigazgatója, akinek reményei szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálatát követően sem lesz az ügyben újdonság.

Aránytalan hozzáférés, egyenlőtlen elosztás jellemzi a hazai onkológiai ellátást, amely Poller Imre onkológus szakértő szerint Európa mintegy 280 régiója közül nem véletlenül az utolsó helyeket viszi el megbetegedésben, halálozásban. Pénz ugyan van a rendszerben, de különösen a közép-magyarországi régió jelentős hátrányt halmozott fel – hangzott el a többi közt a Markáns vélemények sorozat kedd esti beszélgetésén.

Aggályosnak tartja a Magyar Orvosi Kamara a dr. Vadász Gábor által szerkesztett és honlapunkon közzétett, az aktív eutanázia orvosi támogatottságát felmérő kérdőív terjesztését és kitöltését. A köztestület szerint az „orvos részéről indított mindennemű, az eutanáziával kapcsolatos támogatást sugalló mozgalom etikai vétség”. A sebész-aneszteziológus a kamara eljárását tartja helytelennek.

Az egészségügy a nemzetgazdaság azon területe, ahol a legkevesebb változás történt a rendszerváltozás óta – vallja a MedicalOnline-nak adott interjúban Molnár Attila, az Egészségügyi Gazdasági vezetők Egyesülete elnöke. A szakember szerint olyan diszkriminatív béremelés, mint a mostani, még sohasem volt Magyarországon, ám szervezete bármikor kész arra, hogy részt vegyen az ágazat gondjainak megoldásában.

Internetes felmérést indított az aktív eutanázia orvosi elfogadottságáról Vadász Gábor sebész és aneszteziológus szakorvos, hogy felmérje az orvosi hivatásrend tagjainak véleményét.

Pillanatnyilag túlélésre játszanak a kórházigazgatók. Az adósság kezelése, a finanszírozás javítása, a struktúraváltás végigvitele nélkül most tényleg nagy bajok várhatók a magyar egészségügyben – derül ki Svébis Mihálynak, a kórházszövetség jelölt elnökének, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatójának a Medical Tribune-nek adott interjújából.

Az ágazati vezetés eddigi kormányzati munkát össszegző értékelése szerint „úton vagyunk”, de pénz nélkül nehéz, a rendszerelemző szerint azonban rosszabb pozícióban van az ágazat, mint három és fél évvel ezelőtt – derült ki a többi közt a XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencián.

Jó hírem van, igaz, nem erősítette meg senki: már csak egy kicsit kell kibírni! Lehet, hogy addig persze sok cég tönkremegy, és minden kórház megkapja a maga ultimátumát a beszállítótól: vagy kifizeti korábbi számláit, vagy ezentúl csak készpénz fejében szállítanak neki, de van remény.

Szeptember végéig meghosszabbítja az Országos Alapellátási Intézet (OALI) a praxisjog vásárlását elősegítő korábbi pályázatát, az eredetileg április 30-áig igényelhető, eszközfejlesztésre és praxisvásárlásra fordítható, összesen 300 millió forintos keretből ugyanis 115 millió megmaradt.

De vajon tényleg reprivatizálná az állam a rendszerváltozás óta kiszervezett magáncégeket, vállalva ennek lehetséges jogi és anyagi következményeit egyaránt? Egyelőre csak az biztos: központi laboratóriumi rendszer kialakításán gondolkodnak.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) átvilágította a laboratóriumi szolgáltatói piacot, feltárta a rendszerben meglévő strukturális problémákat, a területi ellátási kötelezettség (TEK) rendezetlenségéből adódó párhuzamosságokat és átfedéseket, valamint az ebből adódó hozzáférési egyenlőtlenségeket.

A kórházaknak mindmáig nem éri meg fizioterapeutát alkalmazni, pedig a gyógytorna akár bevételt is termelhetne a kórházaknak – mondja a Medical Tribune-nek adott interjúban dr. Horváth Mónika. Az egészségügyi szakmai kollégium mozgásterápia és fizioterápia tagozatának és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara Fizioterápiai Tanszékének vezetőjével a szakma presztízséről és helyzetéről beszélgettünk.

Az empatikusabb orvos rövidebb időt tölt a beteggel, előbb felállíthatja a diagnózist – egyebek között erre a meglepő tényre hívja fel a figyelmet dr. Pilling János, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézete Kommunikáció Részlegének vezetője.

Az orvosi hivatás válságát jelzik a hazai gyógyítók álmai is: atyáskodó, klasszikus orvos-beteg viszony, heroikus küzdelem a betegért bármikor – az álomban. Kiégettség, elfásulás, szuicid hajlam – a gyakorlatban. De mi lesz a jövőben? És mindaddig hogyan éljük túl (együtt) a kórházi kezelést?

Várhatóan szeptemberben hirdetik meg a kórházak számára azt a pilot-projektet, amelyben a nyertes intézmények kipróbálhatják azokat a nemrégiben kidolgozott, működést segítő standardokat, amelyek a többi közt a kórházi fertőzések, és általában a nem kívántnak nevezett események elkerülését is segíthetik. 

Várhatóan szeptemberben kormány elé kerülhet az alapellátásban dolgozók bérrendezésének ügye, mondta el a többi közt Bábiné Szottfried Gabriella. A Fideszes országgyűlési képviselő a védőnők miniszteri biztosaként a Nemzeti Védőnői Szolgálat megteremtése mellett a hálózat hungarikummá nyilvánításán és a képzés megújításán is dolgozik.

Jelentős változások előtt áll az alapellátás. Az államosítás előtt álló védőnők két éve közös szakmai kollégiumban dolgoznak a házi gyermekorvosokkal és az iskolaorvosokkal, júliusban pedig útjára indult a svájci projekt, amely a teljes alapellátás megújításának modelljéül szolgálhat a továbbiakban. A kilátásokról és lehetőségekről dr. Póta Györgyöt, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének (HGYE) elnökét kérdeztük.  

Napok óta tudom, hogy hosszú, súlyos, türelemmel viselt betegség után elhunyt Brooser Gábor emeritus professzor, az MTA doktora, a Magyar Orvosi Kamara ex-elnöke, de csak most jött meg a hír.

Hamarosan tiltakozó betegek leveleinek dömpingjére számíthat a szaktárca egészségügyért felelős államtitkársága és az egészségbiztosítási pénztár, miután a nemrégiben elfogadott salátatörvény korlátozza a gyógyászati segédeszközök házhozszállításának lehetőségét.

A magyar orvoskar nevében a leghatározottabban visszautasítja az eutanázia lehetőségét, s minden bizonnyal az ezzel kapcsolatos népi kezdeményezés hitelesítése ellen is fellebbez majd a Magyar Orvosi Kamara, amely etikai kódexe alapján kirívóan súlyos etikai vétségnek tartaná, ha orvos segédkezne betege öngyilkosságában, netán a halálba segítené őt. A kérdés hazai megvitatása azonban már nehezen halogatható.

Az eredményekről Kiss Norbert vezető elemzőt, a Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézetének kutatóját kérdeztük.

Az idei év felére elértünk oda, ahová eleddig csak év végén: már most legalább 52 milliárd az egészségügyi intézmények adóssága, amelynek nagy részét – egyelőre – a beszállítók fizetik. Mi lesz, ha tönkremennek? Ám mint egyes kórházi emberek figyelmeztetnek: az orvostechnikát szállító cégeknek vajon nem kellene önmérsékletet tanúsítaniuk, és nem odavinniük olyan gépeket-berendezéseket, amelyekről nem is tud a kórházvezetés, s amelyekhez „épp csak a vegyszert kellene finanszírozniuk” az intézményeknek?

Óriási társadalmi várakozás és fokozott aggodalom egyaránt övezi a jövő gyógyítási modelljének tartott személyre szabott orvoslást, amely alapvetően alakítja át az orvos-beteg viszonyt.

Javítja a betegek életminőségét, csökkenti fájdalmaikat, s nem utolsó sorban a napi ellátási költségeket is. A hospice szerepének növekedéséhez azonban komoly, a döntéshozókat is meggyőzni képes adatgyűjtésre lenne szükség.

Rosszul vagy egyáltalán nem rögzített esetek, lejárt időpontok, hiányosságok az ellátási sorrend betartásakor – csupán néhány probléma az egy éve működő online várólista nyilvántartással. Az egészségbiztosító komolyabb ellenőrzésekre és új szabályok bevezetésére készül.

Soha nem látott mennyiségű uniós forrás állt az egészségügy rendelkezésére 2007 és 2013 között. A Hétfa Kutatóintézet, a Budapest Intézet és a Revita Alapítvány az NFÜ megrendelésére értékelte a 2012 szeptemberéig befejezett egészségügyi fejlesztéseket. Az eredményekről Kiss Norbert vezető elemzőt, a Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézetének kutatóját kérdeztük.

Ha lett volna szabadon felhasználható 30 milliárdjuk, nem a Nyírő Gyula Kórházban, hanem eredeti helyén, a 2007-ben bezárt „sárga házban” hozták volna létre a hivatalosan hétfőn létrejött Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetet (OPAI).

Ma az emberiség civilizáltnak nevezett része mélyponton van a halállal kapcsolatos ügyekben. Egyáltalán nem akar, nem mer foglalkozni ilyesmivel – Halottak napjának környékén visz inkább szép nagy koszorúkat a temetőbe.

A MedicalOnline információi szerint eldőlt: januártól csak azokat a szakrendelőket veszik „állami gondoskodásba”, amelyek tulajdonosa ezt kifejezetten kéri. Mindebben nyilvánvalóan szerepet játszott a miniszteri tanácsadók államosítást ellenző állásfoglalása is.

Uniós forrásból várhatóan már az ősszel megkezdődhet a hazai egészségügyi intézmények működésének akkreditációja. A mintegy két éves folyamat kezdetén standardfejlesztőket és felülvizsgálókat keres, majd a pilot-projektben részt vevő kórházak pályázatait várja a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI).

Ötven, négyszáz vagy akár 2900 milliárd? Az elnyerhető összegek nagyságáról továbbra is megoszlanak a szakértői vélemények. A biztosítók pedig annak ellenére kivárnak egészségbiztosítási termékeik piacra dobásával, hogy az ellátás romlásával egyre többen és egyre többet áldoz(ná)nak magánszolgáltatásra.

Ki a felelős azért, ha az orvos az egészségügyben egyre inkább megjelenő korlátozások miatt nem, vagy nem időben tudja garantálni betegeinek a számukra leghatásosabb és legeredményesebb vizsgálatot vagy kezelést? Kereshetünk felelőst egyáltalán?

Ha az adatokkal másként bánunk, annak következményei lesznek a betegellátásban is – jelentette ki Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a Medical Tribune csütörtöki, "Költséghatékonyság a gyógyszer- és egészségiparban 2." című konferenciáján.

Évente tízezer kórházi kezelést és mintegy ötezer halálesetet lehetne megelőzni azzal, ha a kardiológiai szakma konszenzusos javaslatának megfelelően kiépülne Magyarországon a szívelégtelenség-ambulanciák hálózata.

Az egészségügy romlása, a várólisták növekedése miatt egyre többen választják azt a megoldást, hogy paraszolvencia helyett előre ismert tarifát fizetnek a magánintézménynek, mintsem, hogy úgy érezzék, szívességet tesznek velük, ha ellátják őket a közkórházban. Mindeközben az üzleti alapon működő szolgáltatók – bár vannak, akik jól megélnek ebből – továbbra sem tudják, hogy a tűrt, a támogatott vagy a tiltott kategóriába tartoznak-e.

Ha a fonendoszkópot és a személyes orvos-beteg viszonyt soha nem is szoríthatja ki, sokak szerint elképzelhető, hogy a jövőben egyetlen okostelefon gyógyír lesz számos egészségügyi gondra – úgy, hogy közben csökkenti a beteg és az őt ellátó intézmény költségeit is.

Morálisan megengedhetetlen és több esetben törvénysértő az a mód, ahogyan a közelmúltban valójában megvalósult a „béremelés” az egészségügyben.

Egyelőre kevés tudható arról, milyen változások várhatók a betegek jogainak hazai érvényesülésében azáltal, hogy szeptember elsején megkezdi működését az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK). Egy biztos: augusztus végén személyes találkozóra hívja a jogvédőket az új központi hivatal hamarosan kinevezett főigazgatója.

Első alkalommal szeptember 30-ig kell adatokat szolgáltatniuk dolgozóikról az egészségügyi intézményeknek azt követően, hogy egy törvénymódosítás nyomán a munkavállalók helyett ezentúl az intézményeknek kell jelenteniük minden változást. Mindez a humánerőforrás-monitoring kiépítését szolgálja, amelynek – kiemelt uniós projektként – legkésőbb 2014. júniusától működnie kell.

Ennek megválaszolása azonban nem is olyan egyszerű, hiszen Magyarországon eddig nem honosodott meg ez a fajta kultúra.

Bár az egészségügyi intézmények tulajdonlására nincs egyedül üdvözítő megoldás, a már kipróbált és nem, vagy nem jól működő módszereket nem kellene ugyanúgy, változtatás nélkül alkalmazni.

Tervezett, de elmaradt műtétek, betegesések, kórházban szerzett felfekvések. Csupán három terület a nemkívánatos események hazai jelentési rendszeréből, amelyben a gyűjtött adatok alapján egyelőre viszonylag kevés elemzés született, ám a levonható tanulságok az egészségügyi intézmények számára igencsak jól használhatók.

Az orvoslásban fellelhető hálózatok feltérképezésével a szokásos technikáknál egyszerűbbé válhat a "véleményvezérek" és az információk eljuttatásában nagy szerepet játszók megtalásása, ha úgy tetszik, eredményesebb lehet az orvoslátogatói munka. Mindez azonban a tisztaságot, az etikus magatartást is szolgálhatja: jól látszanak a cégek, a szerek és az orvosok közötti kapcsolatok.

Nem vagyok orvos, nem képviselek egy lobbit sem, és nem is nekem kell ezekkel megküzdenem, hanem Szócska Miklós miniszteri rangú egészségügyért felelős államtitkárnak – jelentette ki a többi közt Balog Zoltán az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága előtti meghallgatásán. A testület a szocialista Tukacs István nem szavazata és öt – jobbikos, szocialista és LMP-s – tartózkodás mellett támogatta az eddigi társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár emberi erőforrás miniszterré történő kinevezését.

Nemcsak véget vetne a privatizációnak és erősítené az állami szerepvállalást, de az eddigi egészségügyi privatizációs szerződéseket is felülvizsgálná a legnagyobb kormányzó párt és a szaktárca egészségügyért felelős államtitkársága. Egyelőre csak az biztos: központi laboratóriumi rendszer kialakításán gondolkodnak.

Bár egyre többen szorgalmazzák, gyakorlatilag szinte elképzelhetetlen az ellátási csomag szűkítése annak kimondásával, hogy a továbbiakban mit nem ad térítésmentesen az állam a biztosítottnak. A már ma is meglévő “antilista” azonban jó alapot adhat az üzleti biztosítóknak szolgáltatásaik fejlesztésére. Mindeközben a kórházak funkcióváltása, progresszivitási szintjük újra-meghatározása és a térségi várólisták bevezetése kimondatlanul is tovább szűkíti az ellátást.

Hamarosan ajánlást tesz a szaktárcának az életvégi döntésekkel, az ellátás visszautasításával kapcsolatos hazai gyakorlat rendezésére az ombudsmani hivatal, amely vigyázó szemét folyamatosan rajta tartja az egészségügyön. Bár Magyarországon már tizenöt éve törvény védi a betegek jogait, azok lényegében máig holt szavak maradtak, és a gazdasági helyzet, az egészségügyiek élet- és munkakörülményeinek romlásával egyre inkább háttérbe szorulni látszanak.

Miközben a parlament hétfőn már dönthet az önkormányzati fenntartású kórházak május elsejei államosításáról, a szaktárca újabb csomagot készített az egészségügynek, amelynek véleményezésre újfent egyetlen napjuk volt az érintetteknek. A javaslat jelentős változásokat tartalmaz, s a béremelésről is másképpen rendelkezik, mint amit a szakma várt. Pedig ezen a héten a FAKOOSZ is tárgyalna már a szaktárcával: szerintük a salátatörvény benyújtásáig velük is meg kellene állapodni.

Értem, hogy a betegnek az a kényelmes, ha kevesebbet kell utaznia, ám ha a problémája megoldására nincs kellő tapasztalat helyben, ha nincs kellő számú eset, amely mellett összerázódik a gyógyító team, akkor a kimenetel rosszabb lesz: a beteg összességében mégiscsak többet utazik majd messzebbre, hogy végül meggyógyítsák – mondja a Medical Tribune-nek adott interjúban Belicza Éva, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatóhelyettese, a GYEMSZI tanácsadója.

Pillanatnyilag senki sem ismeri pontosan a hazai kórházak gyógyszerfelhasználását, így számos kérdés nyitott még az erre alapozott központosított közbeszerzésekkel kapcsolatban. Az országos adatgyűjtést és annak elemzését követően az első tendereket legkorábban a nyár végén, ősz elején írhatják ki, amelyek eredményeképpen 2013-tól biztosíthatják az intézményeknek a tervek szerint a korábbinál jelentős olcsóbb beszerzéseket.

Egyelőre még munkajogászoknak is gondot okozhatnak az új Munka Törvénykönyve hamarosan életbe lépő rendelkezései, amelyek talán a kismamákat érintik leghátrányosabban. De akkor se lepődjön meg senki, ha július 1. után sms-ben vagy e-mailben értesítik arról: a továbbiakban nem tartanak igényt a munkájára...

Alkotmányjogi panasszal élt az életvégi döntések, az életmentés visszautasításának szabályozásával kapcsolatban dr. Vadász Gábor nyugalmazott sebész és aneszteziológus főorvos, aki korábban az eutanázia rendezetlensége miatt élt beadvánnyal az Alkotmánybíróságnál.

Mintha semmi sem változott volna az elmúlt húsz év során az orvosi kártérítési ügyek és a felelősség megítélésében: az orvosok alapvetően haragszanak a jogászokra, amiért segítenek a betegeknek a perekben. Abban azonban egyetértenek: nem volna jó, ha a joggyakorlat a büntetőjogi felelősség irányába tolná el az ilyen ügyeket – derült ki a Markáns vélemények sorozat kedd esti beszélgetésén.

Egyre inkább kérdésesnek tűnik a kormány által megígért Országos Betegjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) felállítása, így az ombudsmani hivatal kívánja „kezébe venni” a kezdeményezést. Az alapvető jogok biztosánál egyelőre nem csak azt nem látják, mikortól kerülhetne az OBDK-ba a betegjogi képviselet. Szerintük az sem biztos már, hogy független, központi szervezet jöhet-e létre, ha egyáltalán létrejöhet…

Heteken belül egyszerűbbé válik a háziorvosok számára betegeik életútjának lekérdezése. Az alapjaiban már tavaly márciustól működő rendszer célja a párhuzamosságok, a felesleges vizsgálatok kiszűrése, valamint a páciensek terápiahűségének nyomon követése.

Szócska Miklós fellélegezhet: jövő héten részt vehet abban az akcióban, amelyben a Magyar Rezidens Szövetség megsemmisíti a kezdeményezésére ügyvédi letétbe helyezett felmondóleveleket. A szövetség  ugyanis bizalmat előlegzett a kormánynak, s remélve a bérrendezés folytatását, elfogadja a kedden megismert bérajánlatot.

Várhatóan a nyár folyamán, egy összegben, január elsejéig visszamenőleg kapják meg az alkalmazottként foglalkoztatott orvosok és más egészségügyi dolgozók a bártárgyalások eredményeként járó összeget, amely azonban csak a béremelések első lépését jelenti. Bár az egészségügyért felelős államtitkár maga is részt venne a felmondólevelek megsemmisítésében, csak később derül ki, hogy az ígéretet elfogadja-e a Rezidensszövetség.

Májustól az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) irányítása alá kerülnek a betegszállítást végző magáncégek, amelyek egy egyelőre ki nem mondott, több lépcsőben végrehajtott újraállamosítástól tartanak.

Két szó és egy vessző. Lényegében ennyi volt az a tavaly év végén elfogadott, nagy port kavart módosító javaslat, amely kaput nyitott ahhoz, hogy az üzleti egészségbiztosítások adómentessé tételével új források kerülhessenek az ágazatba. Ahhoz azonban, hogy ez akár a „hivatalos úton” igénybe vett szolgáltatások színvonalának emelkedésével is együtt járjon, még számos dolognak kell teljesülnie.

Akár jelentős konfliktusok is elképzelhetők az egészségügyért felelős államtitkárság és a szakmai szervezetek között ma délben kezdődő, az ágazati bérekről szóló tárgyalásokon. A rezidensek elsősorban az orvosokat képviselik, míg mások a helyzetet komplexen, minden ágazati szereplő érdekét figyelembe véve rendeznék.

2012 márciusában egy új, műszívkezelésre szolgáló részleget nyitnak a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikai Tömbjében, s az egyetem reméli, hogy helyet adhat az Ausztriából hazahozni tervezett tüdőátültetéseknek is.

Csütörtök délben kezdődnek a tárgyalások az Egészségügyért Felelős Államatitkárság és a szakmai szervezetek képviselői között a Szócska Miklós államtitkár által a felmondások aktiválódása előtti utolsó pillanatban beígért, átfogó bérrendezés lehetséges forgatókönyveiről.

Aki nem úgy gondolkodik, mint mi, abban is működhet az Istenre utaló, az emberi lét titkaira nyíló gondolkodás, s talán ez már elég – mondja  Jelenits István piarista tanár, akivel a Medical Tribune karácsonyi száma közölt interjút.

Megmondjuk vagy eltitkoljuk? Mit, mikor, ki, hogyan és kinek? A többi közt ezekre a kérdésekre ad választ az az ajánlás, amely NEKED néven a hazai fekvőbetegellátó intézmények számára készült a súlyos kimenetelű, nemkívánatos események utáni teendőkre.

Egyáltalán nem látszik, milyen irányba tart az egykor jól működő szakfelügyeleti rendszer – tűnt ki a Markáns vélemények elnevezésű beszélgetéssorozat keddi estjén.

A betegek nem, vagy csak alig-alig beszélnek a számukra kínos kérdésekről, amelyek akár a gyógyítókat is zavarba hozzák, képzésükben ugyanis mindmáig nincs szexológia.

Jelentős változások várnak a hazai egészségügyi intézményekre, amennyiben az önkormányzati törvény a kormány elképzelései szerint módosul. A kabinet augusztusi határozata alapján az önkormányzatok kezelésében lényegében ugyanis csak az alapellátás maradhat, a szakrendelők fenntartása a továbbiakban pedig csak akkor hárulna a helyhatóságokra, ha azok nem integráltak egy-egy fekvőbeteg-ellátó intézménnyel. A ma kezdődő járóbeteg-ellátási konferencia apropóján a Medical Tribune összeállításában a járóbeteg-ellátást érintő jelentősebb változásokat tekinti át.

Röviden ez jellemzi a mára kialakult helyzetet, amelyet ugyancsak jól jellemez, hogy egyelőre a területen dolgozóknak sincs rálátásuk arra, pontosan hány helyen működik már ilyen rendelő az uniós forrásból létrehozni tervezett 23-ból.

A kabinet augusztusi határozata alapján az önkormányzatok kezelésében lényegében ugyanis csak az alapellátás maradhat, a szakrendelők fenntartása a továbbiakban pedig csak akkor hárulna a helyhatóságokra, ha azok nem integráltak egy-egy fekvőbeteg-ellátó intézménnyel.

Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója szerint az intézmények 80 százaléka már most tudja, melyik progresszivitási szinthez tartozik, azaz mivé kell átalakulnia, mire érdemes pályáznia.

Bár sokan úgy érzik, nagyon lassú a változás az egészségügyben, a háttérben megállás nélkül folyik a szakmai munka. Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója szerint az intézmények 80 százaléka már most tudja, melyik progresszivitási szinthez tartozik, azaz mivé kell átalakulnia, mire érdemes pályáznia. Az új háttérintézményi vezető nem számít nagy ellenállásra az átalakítás során, s mint mondja: minden kommunikációs eszközt igénybe vesznek annak érdekében, hogy az új rendszer mindenki számára kristálytiszta legyen.

Bár sokan úgy érzik, nagyon lassú a változás az egészségügyben, a háttérben megállás nélkül folyik a szakmai munka. Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója szerint az intézmények 80 százaléka már most tudja, melyik progresszivitási szinthez tartozik, azaz mivé kell átalakulnia, mire érdemes pályáznia. Az új háttérintézményi vezető nem számít nagy ellenállásra az átalakítás során, s mint mondja: minden kommunikációs eszközt igénybe vesznek annak érdekében, hogy az új rendszer mindenki számára kristálytiszta legyen.

Harmadik alkalommal is elvérzett egy hálapénz elleni fellépést sürgető kezdeményezés az Alkotmánybíróság (AB) előtt, így ezúttal sem lesz népszavazás a kérdésben. A taláros testület az Országos Választási Bizottsággal (OVB) egyetértve úgy tartja: a hazai jogszabályok nem ismerik a hálapénz pontos fogalmát, így a szavazásra szánt kérdés nem lenne egyértelmű sem a választópolgár, sem a jogalkotó számára.

Egyes kutatók véleménye szerint néhány évtizeden belül a robotokkal való házasság is legális lesz egyes országokban. Mindez nem tudományos fantasztikus regény: tavaly óta az interneten rendelhető olyan robot, amely beszél, saját keringéssel és orgazmussal bír és a nőket megszólalásig utánozza – mondja a MedicalOnline-nak dr. Fekete Ferenc szexuális medicina szakember, andrológus, aki szerint a számítógép lassan, de biztosan a szexualitás és a reprodukció területén is eluralkodik az életünkben.

Szeptember 20. körül tartják alakuló, alapszabály- és etikai kódexalkotó küldöttgyűlésüket az egészségügyben működő kamarák, amelyek várhatóan december elején választanak új tisztségviselőket.

Életének 90. évében, június 18-án elhunyt Ádám György ügyvéd, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem nyugalmazott professzora, az ELTE Állam és Jogtudományi Karának tiszteletbeli egyetemi tanára, a hazai „műhibaperek” atyja.

Két héten belül széles körű egyeztetésbe kezd az egészségügyi államtitkárság a kormánynak nemrégiben ultimátumot adó szakorvosjelöltekkel. Elsőként a képzés-szakképzés rendszerét tekintik át, de szóba kerülnek majd a rezidensek életkörülményei, bére, valamint azok a szakmai lehetőségek is, amelyek meghatározzák helyüket az egészségügy hierarchiájában.

Az eddig napvilágot látott és jelentős vitákat kiváltó elképzelések szerint az orvosképzést is folytató egyetemek állami finanszírozása nincs veszélyben, de nem kizárt, hogy e szakemberhiányos területeken is csökkenhet az egyes karokra felvehetők száma. 

Mindössze az esetek kilenc százalékában mutatkoztak teljesen egészségesnek azok a vezető beosztású munkavállalók, akik cégük jóvoltából tavaly komplex szűrővizsgálati programban vehettek részt a Budai Egészségközpontban. A leggyakoribb eltérésnek a festékes anyajegyek, a lúdtalp, az elhízás, valamint a magas koleszterin- és trigliceridszint bizonyult.

Olyan nagyszabású fejlesztési és visszafejlesztési elképzelés az egészségügy Semmelweis Tervként megismert átalakítási terve, amely egyszerre tükör és fonák - írja az Aszklépiosz-fórum.

Ideális császármetszés nincs – vallják egyre többen, miközben világszerte felismerték, hogy csökkenteni kell a szülés közben végzett műtéti beavatkozások számát. A helyzet optimalizálásához a szülész-nőgyógyászok mellett a társadalomnak is számos kérdést át kell majd gondolnia a szülészet területén. A szakma képviselői mindenesetre arra készülnek, hogy javaslatot tegyenek a jelenlegi szakmai protokoll megváltoztatására.

Minden rákbetegnek ijesztő a diagnózis elhúzódása, az akár egész napos várakozás a kezelésre, de ugyanúgy megrendítő az agyonterhelt orvosok látványa, akiktől sokszor azért sem mernek kérdezni, mert sajnálják őket épp úgy, mint a kint várakozó betegtársakat. Nagyon jól tudják, hogy míg velük foglalkoznak odabent, kint zajlik az élet a folyosón; gyakorta megélik, ha egyikük-másikuk ingerültté válik, agresszív, akár lökdösődik is – és ezt a hangulatot nehéz nem tovább közvetíteni. Forráshiányos időszakban mégis különösen nagy luxus, ha az egészségügyben dolgozók nem fordítanak kellő időt arra, hogy betegeik együttműködjenek és benne is maradjanak a nekik rendelt terápiában. E nélkül ugyanis nemcsak a gyógymód nem éri el a kívánt hatást, de komoly összegek is veszendőbe mennek.

Jelenleg 76 polgármester és több tucat egyéb önkormányzati tisztviselő ül a frakcióban, s az összes nagyvárost (kivéve Szeged) és 19 budapesti kerületet fideszes politikus irányítja. 

Mi lesz a hagyományos hazai gyógynövényiparral? Mi lesz a várólistán lévő betegekkel, ha az új egészségügyi salátatörvény elfogadásával megszűnik a passzív táppénz, ám ezzel párhuzamosan soron kívüli ellátást kívánnak adni a keresőképtelen polgároknak? Hogyan vehetik át a szakkollégiumok a megszűnésre ítélt Nemzeti Egészségügyi Tanács szerepét?

Egymással kompatibilis és főként valid adatokat, az adminisztráció csökkenését, így például kevesebb jelentést ígér az egészségügyi kormányzat a hazai egészségügy informatikai fejlesztésének következtében, amelyre uniós forrásokból mintegy 11,3 milliárd forintot szánnak az elkövetkező években.

Miközben az „aprópénznek” is örülnek, számos dolgot hiányolnak a listából, és sokan értetlenül fogadják, hogy miért nem lehet egyszer az autóbeszerzést is támogatni. 

Javult-e bármit is az egészségügy helyzete attól, hogy a kormány öt területet átfogó humán erőforrás minisztériumot állított fel? Milyen egészségügye lesz Magyarországnak, ha elmennek a szakorvosok? Szétverték a betegjogi intézményrendszert, de mikor áll fel helyette az új? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket kapott, válaszokat azonban nem mindenre adott prof. dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, akit az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága hallgatott meg szerdán. Bár kormánypárti oldalról is kérték, arra például nem vállalkozott, hogy az ágazatban várható átalakítás ütemezéséről beszéljen.

Egyre többen vélik az orvoslásban, hogy „az orvos az egyetlen olyan gyógyszer, amely képes saját mellékhatásai csökkentésére”. Ennek felismeréséhez és a megfelelő orvos-beteg viszony kialakításához azonban önismeretre, önfejlesztésre van szükség. A folyamat fájdalmas, de eredményre vezet, megfelelő kommunikációval, a hibák feltárásával és elismerésével ráadásul a „műhibaperek” száma is csökkenthető.

Amennyiben sikerül a kormány által elhatározott, a gyógyszerpiacot érintő rendelkezéseket megvalósítani, az egészségügyi szolgáltatók hozzájuthatnak a gyógyító megelőző ellátásokra elkülönített 15 milliárd forintos kerethez. Az Egészségbiztosítási Alap elsõ negyedévre elõírt számait ugyanis csupán a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök támogatása, valamint az egészségpénztár mûködési költségei lépték túl, miközben a kiadások a vártnál kedvezõbben, a bevételek pedig összességében jobban alakultak, mint azt az idei költségvetésben megtervezték.

Minden bizonnyal korszakváltás történt Magyarországon. A vesebetegségek kezelésének hazai történetében talán még soha nem fordult elő, hogy egy asztalhoz ülve, egy cél érdekében együtt dolgoztak volna transzplantológusok, a dialízis centrumok képviselői, civilek és betegszervezetek, akik most közösen indítják a Nemzeti Vese Programot.

Az ígéreteknek megfelelően május 13-án hivatalosan is felkérték a nemzeti erőforrás miniszter, illetve az egészségügyi államtitkárság új tanácsadó testületét képező hatvan, háromfős szakmai kollégiumi tagozat tagjait és tisztségviselőit az új szervezet munkájában való együttműködésre.

Korábbi úttörő szerepünk, komoly hagyományaink ellenére mára kifejezetten nagynak tűnik Magyarország lemaradása az egészségügyi informatikában. A jövő akár fényes is lehet, a közeljövő azonban még ambivalensnek tűnik, miközben az egészségügy vezetése folyamatosan azt hangoztatja: informatikai fejlesztés nélkül elképzelhetetlen az ágazat reformja.

A régebbi korok orvoslását – ha tehetnék – egyre többen hoznák vissza az orvosok közül is, mert nemigen van idejük a betegre, akit sokkal kevésbé ismernek már. 

Azaz, kimondatlanul is tudható lesz, kinek és mire lesz érdemes pályázatot benyújtania. 

Jelezve, hogy „nem babonásak és a sorssal is meg kell küzdeni,” Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár május 13-ára, péntekre hívta össze az új szakmai kollégium alakuló ülését. A 180 fős grémium névsora még alakul: a háromfős tagozatokra tett államtitkári jelölésre csupán egyetlen éles kritika érkezett, de a tagozatok munkáját segítő tanácsok felállása körül is akad még egy-két eldöntendő kérdés.

Nem tiltottak be alternatív terápiákat és terapeutákat, gyógynövényeket vagy gyógynövényekről szóló könyveket. Április 30-án azonban Európa-szerte véget ér a hét éves átmeneti időszak: 2011. május elseje után az öreg kontinens területén már csak azok a növényi gyógyszerek maradhatnak forgalomban, amelyeket törzskönyveztek, vagy engedélyeztek.

Csődöt mondott a budapesti városvezetés – vallja dr. Havas Szófia, a Fővárosi Közgyűlés MSZP frakciójának tagja, aki pénteki sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a fideszes többség eleddig minden esetben levette a napirendről a Szentes Tamás – lényegét tekintve azonban elődje, a szocialista Horváth Csaba egészségügyért és a szociális területért felelős főpolgármester-helyettes – nevéhez köthető és a budapesti egészségügyi intézmények integrációját javasoló közgyűlési előterjesztést.

Kötelességet és lehetőséget egyaránt jelentenek az egészségügyben keletkezett adatok, amelyek védelmének szükségességét ma már talán senki nem vitatja. Mainál hatékonyabb felhasználásukat azonban nem kevesen szorgalmazzák azzal, hogy ezeket az információkat az ágazat fejlődésének szolgálatába is állíthatnák. De vajon léteznek, létezhetnek-e olyan helyzetek, amelyekben az egyének egészségügyi adatainak védelmét megelőzheti a közösség vélt vagy valós érdeke?

A betegek jogainak hatósági védelme sem formailag, sem tartalmilag nem megoldott. Az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) megszűnése után a betegpanaszok kezelésében sérül a páciensek emberi méltósághoz, önrendelkezéshez, a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való joga.

A szakmai egyeztetéseket a témában érintett szakorvosok, védőnők, a tisztiorvosi szolgálat és az egészségbiztosító közreműködésével elsősorban az otthonszülés szakmai szabályainak kialakítási kényszere miatt kezdték meg még a liberális Horváth Ágnes minisztersége idején.

Akár negyedmilliós kiadással is számolnia kell annak a családnak, amely élni kíván az otthonszülés májustól valóban legális lehetőségével. Szülésznővel intézeten kívül a kormányrendelet értelmében csak júniustól szülhetnének a nők, az úgynevezett bábai modellt preferáló szolgáltatóknak szeptembernél korábban azonban esélyük sincs arra, hogy engedélyt kapjanak az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól.

Hamarosan kormánydöntés születhet a Semmelweis tervről, így az abban foglalt Országos Betegjogi Központ felállításáról is. A feltehetően kormányzati irányítás alá kerülő intézményben a tervek szerint egykapus ügyintézés valósulhat meg a betegpanaszok terén, korrigálva ezzel a rendszer jelenlegi anomáliáit. A betegjogvédelem új rendszerének mielőbbi felállását azonban nemcsak a képviselet szétzilálása indokolja, hanem az is, hogy a legfrissebb európai adatok szerint Magyarország már csak Ciprust előzi meg a betegjogok érvényesülésének terén.

Magyarországon a legfrissebb vizsgálatok alapján az esetek 10-13 százalékában fordulhatnak elő gyógyszerelési hibák az egészségügyi intézményekben. Míg azonban másutt inkább a hatóanyag megfelelőségével van probléma, vagy azzal, hogy a betegek nem a megfelelő időben kapják meg a számukra rendelt szert, itthon inkább a hatóanyag mennyiségével, a gyógyszerérzékenység feltüntetésével akadnak gondok. Mindezeket azonban csak fokozzák a betegek kórházba bevitt saját gyógyszerei, amelyek nem egyszer vezetnek túlgyógyszereléshez.

Május elsejével kezdheti meg munkáját az új, 180 fős szakmai kollégium, a rendszer felállásnak előkészületei azonban jelentős terhet rónak a jelölésben és és delegálásban érintett szervezetekre.

Az Európa-szerte folyó aláírásgyűjtés ellenére április elsejétől megváltoztak a korábban gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények forgalomba hozatalának szabályai. 

Élettartamuk messze elmarad a többségtől. Gyakoribb körükben az egészséget veszélyeztető tényező; többen meg is betegednek a többségben is gyakori kórok valamelyikében. A romák azonban az átlagpolgárokhoz képest alig-alig vesznek igénybe egészségügyi szolgáltatást, amelyben szerepe lehet annak is, hogy az ellátórendszer minden szintjén kimutathatóan diszkrimináció éri őket. Az eleddig nem igazán hatékony programok sorát egy új szemléletű, a tudatos családtervezést megtanítani akaró projekt törheti meg.

Szemben az előzetes ígéretekkel, jelentős csúszásban van az új szakmai kollégiumi rendszer kiépítése. Bár az eredeti tervek szerint március 15-ig le kellett volna záródniuk a jelöléseknek, eddig a folyamat még meg sem kezdődött, miként nem jelent meg a rendszer átalakításáról szóló rendelet sem. A "Késik az új szakmai kollégiumi rendszer felállítása" című cikk folytatása, az első részt itt olvashatja.

Szemben az előzetes ígéretekkel, jelentős csúszásban van az új szakmai kollégiumi rendszer kiépítése. Bár az eredeti tervek szerint március 15-ig le kellett volna záródniuk a jelöléseknek, eddig a folyamat még meg sem kezdődött, miként nem jelent meg a rendszer átalakításáról szóló rendelet sem. A különféle orvosi szakterületek képviselői kétségeket és reményeket egyaránt megfogalmaznak, ám a marxistáktól kölcsönzött, „a puding próbája az evés” az új tanácsadói testületekkel kapcsolatban leggyakrabban hallott kifejezés.

Valószínűleg technikai hibák következtében, olyan megfogalmazások kerültek az új Alkotmány tervezetének szövegébe, amelyek korábban meglévő, az egészséghez, egészségügyi ellátáshoz köthető jogokat csorbítanak. Ha azonban a szövegen nem változtatnak, akkor esetleg csak akkor derül ki, hogy mindez mekkora gondot okoz, amikor az alaptörvényt már nem lesz egyszerű módosítani.

Komplexebb megközelítést igényel, így a közeljövőben nem tárgyal az Országgyűlés arról a Jobbikos képviselői indítványról, amely az abortusz szigorítására tett javaslatot. A parlament egészségügyi bizottsága szerdán ugyanis elutasította Hegedűs Lorántné, Mirkóczki Ádám és Z. Kárpát Dániel (Jobbik) képviselők önálló indítványának tárgysorozatba vételét. Az egészségügyi államtitkár ugyanakkor paradigmaváltást ígért - a népegészségügy területén.

Bár a hatóanyagok számát tekintve a gyógyszereknek ma csupán öt százaléka biológiai eredetű, ám a készítményekre jutó gyógyszertámogatás aránya már ma is a kassza 25 százalékára tehető. Mind Európában, mind hazánkban a jövő új innovatív iparágaként tekintenek a biotechnológiára, azon belül is biológiai eredetű készítményekre, amelyek részaránya egyre nő a piacon: becslések szerint 2014-re már a termékek közel fele ilyen lehet.

Tovább folytatódik a huzakodás a fővárosi egészségügyi intézmények sorsáról a kormánypárti széksorokban. Jól jelzi ezt, hogy eltűnt a Fővárosi Közgyűlés következő ülésének tervezett napirendjei közül az a Szentes Tamás főpolgármester-helyettes nevével jelzett javaslat, amely a fővárosi kórházak integrációját szolgálná. Mint azonban a közgyűlés egészségpolitikai és szociális bizottságának hétfő délutáni ülésén nyilvánvalóvá vált: a javaslatot nem Szentes vonta vissza, hanem Tarlós István főpolgármester húzatta le a listáról.

Az Egészségbiztosítási Felügyelet után a kormány a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítványt is megszűnésre ítélte, amelynek vezető munkatársait indoklás nélkül elbocsátották a közalapítvány jogutódjának számító kormányhivatalból.

Házastársaknak, gyermekeknek továbbra is kamarai tagság nélkül írhatnak fel gyógyszereket a nyugdíjas orvosok, azaz a pro família egészségügyi tevékenység a kamarákról szóló törvény parlamenti módosítása után is végezhető. Azok számára azonban, akik megélhetésük érdekében, vagy mert nincs kinek átadni praxisukat, a nyugdíjkorhatárt követően is tovább dolgoznak, be kell lépniük a hivatásrendjük etikáját is felügyelő orvosi kamarába.

Bár a különféle vesepótló kezelésben részesülőknek csupán mintegy negyede alkalmas átültetésre, az idei évben 600-ról 900-ra tervezik növelni a várólistán lévő betegek számát Magyarországon. Mindez a Vese Világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón hangzott el, amelyen a MedicalOnline megkérdezte: mi történt azóta, hogy az Állami Számvevőszék tavaly ősszel közzé tette: vannak még teendők a hazai vesebetegek ellátásában.

Miközben a média esetenként gátlástalanul, a személyiségi és kegyeleti jogot egyaránt sértően közli ismert személyek esetleges halálhírét, bizonyított, hogy a szenzációként tálalt események, a történteket mintegy reklámozó szalagcímek, a helyszín bemutatása, a módszer részletes ismertetése, az érintett személy heroizálása sokakat sarkallhat egy-egy befejezett öngyilkosság utánzására. Szakemberek szerint a megelőzéshez különféle szakterületek, sőt az egész társadalom összefogására lenne szükség.

Generációs ellentétek, age-izmus, az orvoslás szellemiségének, az orvos-beteg viszonynak a megváltozása mind-mind terhelik manapság idősebb és fiatalabb orvosok viszonyát. A régebben pályán lévők, a nyugdíjas kort elérő gyógyítók nemigen akarják, de tegyük hozzá, sokszor nem is nagyon tudják abbahagyni a munkát. Részben hivatásszeretetből, részben mert munka nélkül nem is tudnának megélni.

Generációs ellentétek, age-izmus, az orvoslás szellemiségének, az orvos-beteg viszonynak a megváltozása mind-mind terhelik manapság idősebb és fiatalabb orvosok viszonyát. A régebben pályán lévők, a nyugdíjas kort elérő gyógyítók nemigen akarják, de tegyük hozzá, sokszor nem is nagyon tudják abbahagyni a munkát.

Tavalyi adatok szerint a mintegy 6800 hazai háziorvos közül körülbelül 1500-an vannak túl a nyugdíjkorhatáron. Van közöttük 82 éves, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral szerződésben álló családorvos is.

A régebben pályán lévők, a nyugdíjas kort elérő gyógyítók nemigen akarják, de tegyük hozzá, sokszor nem is nagyon tudják abbahagyni a munkát.

Valaha feltehetően alig fordult elő, hogy a beteg kimondva, kimondatlanul szembeszegült az orvos utasításaival. Ha mégis megrendült a bizalma, inkább más gyógyítót keresett magának.

Világszerte fellángoltak a viták az élet nagy, sokak által végsőnek nevezett kérdéseiről, miután Eluana Englaro halála kapcsán szenvedélyes társadalmi vita bontakozott ki az eutanázia engedélyezéséről Olaszországban.
  Talán soha nem lesz teljes egyetértés abban, kinek, mikor, mi módon van/lehet joga az élettel-halállal kapcsolatos kérdésekben döntéseket hozni. Gyakorlati választ ugyan mindig is adott ezekre a tudomány, de nem véletlen, hogy újra és újra felmerül az eutanázia, a jónak, kegyesnek mondott halál lehetősége. Miként az elmúlt hetekben Olaszországban, ahol a végső stádiumban lévő betegek jogait tisztázó törvény kidolgozására készülnek. Vita kezdődött a halál fogalmának újraértelmezése kapcsán is – egyelőre Amerikában, nem sokkal azután, hogy a pápa felkérte a világ tudósait, gondolják át újra az agyhalál definícióját.
  Az amerikai Bioetikai Elnöki Tanács megtette. A napi sajtóban megjelentekkel ellentétben a testület ugyan nem javasolt új agyhalál-definíciót, de jelezte, hogy új klinikai megfigyelések születtek az agyhalottakkal kapcsolatban, és lényegében előrevetítette, hogy a diagnosztika fejlődésével a ma használt, az agy teljes halálát jelentő „agyhalál” definíció helyett valamikor „az agykéreg halála” lehet majd az elfogadott kritérium. A fogalmak azonban ma még sok esetben a szakemberek számára is tisztázatlanok.

Folytatás a 8. oldalon

Az orvostudományban az ókor óta volt egyfajta küzdelem a mesterség és a hivatás között. Bár a medicina mindig arra törekedett, hogy tudománynak tekintsék, mindig volt egy egyszerű mesterség-vonulata is – mondja a Medical Tribune-nek adott interjúban dr. Magyar László András művelődéstörténész. A Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár igazgatója szerint az orvoslás mai gondjaira talán az jelentené a megoldást, ha a sebészet és a gyógyszerek alkalmazása mellett újra komolyan vennék a több ezer éves hagyománnyal bíró diétetikát is. Az interjú alatt közöljük Galénosz: A jó orvos filozófus is egyben című munkáját dr. Magyar László András fordításában. 

Változtatni kell az egészségügyben kialakult várólisták kezelésével kapcsolatos szabályokon, az új szolgáltatások befogadási rendjén – egyebek mellett erre tett javaslatot Székely Tamás egészségügyi miniszter abban a jelentésben, amelyet az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága számára készített az egészségügyi ellátórendszer átalakításának első éves tapasztalatairól. Szükség lesz a kórházi kapacitások és a területi ellátási kötelezettség összhangjának megteremtésére is. Június 30-ig kiderül: idén döntenek- e a regionális egészségügyi tanácsok térségük kapacitásairól, vagy ismét ráhagyják ezt a feladatot a szakminiszterre.

Folytatás a 4. oldalon

Értékelni kell a másfél éves ámokfutást, és morálisan is le kell zárni a reformot – hangsúlyozza a lapunknak adott interjúban Mikola István. Az Orbán-kormány egykori egészségügyi minisztere nonszensznek tartja, hogy június végére új koncepció készül az egészségbiztosítás átalakításáról – mint mondja, Angliában erre egy évtizedet szántak a szakemberek.

  Elrendelte a parlament a többbiztosítós rendszer bevezetését megakadályozni hivatott népszavazást. Bár csak ketten szavaztak ellene és hárman tartózkodtak, sokan úgy vélik, nem kellene újabb ötmilliárdot kidobni az ablakon, hiszen az egészségpénztári törvény nagy részét már hatályon kívül helyezték, de nem is arról szólt volna, mint amiről a referendum.
  – Ez óriási demagógia, de vissza is kérdezhetnék: és az emberéletek? Nézzék meg, mi történt Amerikában, Dél-Amerikában, amikor a magánosítást bevezették. Sok ember meghalt, mert nem jutottak hozzá a gyógyító szolgáltatásokhoz. És ennek már látszottak a jelei nálunk is.
  Annak is voltak jelei, hogy nemcsak az emberek, de a képviselők sem arról beszéltek, amit az elfogadott jogszabály tartalmazottimages/
  – Persze, előfordult, hogy mi sem olvastuk el a szöveget, mert késve kaptuk meg. Mielőtt végszavazásra ment a törvény, magam tiltakoztam Szili Katalin házelnöknél: micsoda dolog az, hogy az évszázad törvényénél csak fél órával előbb jutunk hozzá a módosító indítványokhoz? Schvarcz Tibor egy közös vitánkon elismerte, hogy első alkalommal csak kilencven százalékban tudta, mi van a törvényben, úgy szavazott.
  De máskor is megtörtént, hogy hiába cáfolták az ellenzék állításait, ugyanazt ismételték el többször is. Azzal kapcsolatban például, hogy a pénztári rendszer felállítása 1,5 milliárd forintba került, Budai Bernadett kormányszóvivő úgy fogalmazott, hogy az ön állításainak kilencven százaléka nem igaz.
  – Nézze, kiszámoltuk, és arra jutottunk, hogy tízmilliárdokba került ez a másfél éves „reformkaland”. Maga a propaganda, az adminisztratív munka 1,5–2 milliárdba. Cáfolhatják, de egyszer majd el kell ismerniük, mert egyszer mi ülünk be abba a minisztériumba, és belenézünk a papírokbaimages/
  Mit értenek azon, hogy el kell számolni és felelősségre vonás is szükséges a történtek miatt?
  – Egy ilyen folyamatot, mint ez a másfél éves reformámokfutás, ki kell értékelni szakmailag. Meg kell tudni, mi volt a hiba, fellelhető-e benne olyan elem, ami hasznosítható. Addig nem lehet továbblépni.
  Ha nem tévedek, a miniszter értékelését az ellátórendszer átalakításának első évéről nem tartja értékelésnek...
  – Nem, az csak önigazolás. A „reformot” morálisan is le kell zárni, és önkritikát gyakorolni, anélkül az újrakezdés nem megy. A sátrakban még ma is osztogatják a Lipótról kiszorult elmebetegeknek a gyógyszert. Tucatnyi öngyilkosról tudunk.
  A miniszter megígérte, hogy kivizsgálja ezt, ha adatokat szolgáltat.
  – Ő minden információhoz hozzájut, ha akar. Nekünk nem könynyű adatokat gyűjteni, mert az egészségügyi intézményekben félnek a dolgozók. De segítünk a tisztánlátásban a miniszternek. Az értékelés azonban nem csak emiatt szükséges. Az orvoskamara szétverése után ma nincs felelősük az etikai ügyeknek, miközben lopják a daganatos betegek gyógyszereitimages/
  Számít komoly változásra azzal, hogy Székely Tamás lett a miniszter? Úgy tűnt, szinte mindenki fellélegzett, amikor kinevezték.
  – Bevallom, én nem érzékeltem ezt a nagy fellélegzést, csak a baloldali sajtó. Sőt, rossz érzéseim támadtak, mert szó sincs róla, hogy optimizmus és hurráhangulat uralkodott volna el az emberekben. Egyelőre nem lehet tudni, hogy Székely Tamás mit akar. Csupán annyi látszik, hogy szép lassan visszakoznak a „reform” egyes lépéseiben. Azt viszont nonszensznek tartom, hogy június 30-ig új koncepciót készítsenek az egészségbiztosításról.
  Képviselőtársa, Pesti Imre azt mondta, elvben elképzelhetőnek tartja, hogy támogatják a miniszter elképzeléseit, persze a szöveg megismerése után.
  – Én pedig megismétlem: a június 30. nonszensz, de jobban jár a kormány, ha a 2010-es dátumot sem célozza meg a társadalombiztosítás átalakításával. Angliában több mint egy évtized állt a rendelkezésre ennek előkészítésére. Foglalkozzon a kormány inkább az apró munkákkal, állítsa helyre az ellátórendszer működőképességét és az ellátás biztonságát.
  Akkor muszáj önt idéznem, mert éppen ön vádolta azzal a minisztert, hogy csupán apró munkákról beszél, nincsenek stratégiai elképzelései.
  – Az apró munkákhoz stratégia is kell. Azt szerettem volna kiprovokálni, hogy elhangozzék, milyen stratégiai vonalakra akarja felfűzni az apró lépéseket. Szóval sokkal inkább aggodalmak vannak, mint hurráoptimizmus.
  Azért ha visszaemlékszem, a miniszteri meghallgatáson ön volt az egyetlen, aki aggodalmainak adott hangot, a többi ellenzéki képviselő inkább méltatta.
  – Ez nem így van, leszavazták. Úgy emlékszem, ön is ott voltimages/
  A Magyar Demokrata Fórum tartózkodott, de Nagy Kálmán (KDNP) például úgy vélte, túl szakszerű a miniszter, tán nem is való ebbe a kormányba.
  – Ez mindig így van. Én is voltam miniszteri meghallgatáson, ez egy udvariassági gesztus. Ha valakit kineveznek és megtiszteli az Egészségügyi Bizottságot, az ember természetesen kezet fog vele és gratulál. Magam is így tettem.
  Különösen, hogy az előző időszakban a miniszterek nemigen fordultak meg a testület előtt?
  – Hát igen, az új miniszter szakmailag felkészültebb és kommunikatívabb. Eljött, üdvözöltük, aztán leszavaztuk, mert az a program, amit meghirdetett, kevésnek bizonyult. Azt kell mondjam, egy a helyzetet nem kellően ismerő alapállásból sokkal rózsaszínűbbre festette a valóságot, mint amilyen az valójában. Azóta, úgy látszik, rádöbbent, hogy nagyobb nyűgöt vett a nyakába, mint gondolta, araszol is visszafelé.
  Ezek szerint nem lát semmi esélyt arra, hogy olyan koncepció készülhet, amelyet elfogadhatnak?
  – Az egészségbiztosítási nagyrendszer átalakítására vonatkozóan, június 30-ig nem. A jognak jól kialakult társadalmi gyakorlatot követve kell kodifikálnia. Nem az a dolga, hogy elébe vágjon, megerőszakoljon helyzeteket, egy társadalmat vagy épp egy tízmilliós kockázatközösséget. A jog dolga, hogy segítse kialakítani azt a szolidáris társadalmi kapcsolatot, amit aztán kőbe vésve garantálhat az emberek számára az ellátásban. Azt mondom, bele se szabad fogni! De nem ez a fő baj.
  Hanem?
  – Nem elég, hogy koncepciót akarnak alkotni, de közben a régi technikával kiszivárogtatnak – most például azt, hogy szerencsés volna, ha az egészségbiztosító részvénytársaságként működne. És innen már megint csak egy lépés, hogy régiónként jogi személyiségű rt.-ket hoznak létre, és akkor megint ott tartunk, hogy ki lehet vásárolni az egészet.
  Emiatt tiltakoztak az MSZP regionális pénztáras elképzelése ellen is.
  – Önmagában nem a pénztárakkal van bajunk, hanem azzal az irányultsággal, ami az egészségügyben mindenáron piacot, versenyt, erőltetett öngondoskodást akar megvalósítani, és nem figyel arra, mit akarnak az emberek. Az egészségügy olyan rendszer, amelyhez empátia, lelkület, szeretet kell, amelyben az egymásról való gondoskodást mindenkor szem előtt kell tartani. Ez azonban nem erről szól, csak az üzletről, arról, hogy előírjuk az orvosnak, mit csináljon, és ha nem követi a protokollt, akkor felelősségre vonjuk. Negyvenhatodik éve vagyok a pályán, pontosan tudom, hogy a protokoll nem arra való, hogy vegzáljuk vele az orvost, hanem hogy a szakma a maga számára fölállítson egy gazdaságilag is hatékony eljárásrendet. Itt azonban kihagyják az orvost ebből a folyamatból, pedig ebben a rendszerben az orvos jelenti a gazdasági hatékonyságot, hiszen ő költi a pénzt, amikor receptet ír vagy éppen vizsgálatokat rendel el. És ha ezt kihagyják a rendszerből, akkor megint ugyanabba a hibába esnek, ami miatt szétesett a kormány.
  Legalább az egészségügyben létrejöhetne egyszer egy nagykoalícióimages/
  – Azt reméltük, amikor a népegészségügyi programot megalkottuk, hogy bárki, aki hatalomra kerül, folytatni fogja. Nem így történt. Ott volt a kórháztörvény, ami bevezette a szabad szellemi jogállású vállalkozó orvos kategóriáját – eltörölték, pedig Pulay Gyulával megalkottuk az egzisztenciavállalkozás fogalmát, ami mára benne van a közgazdasági tankönyvekben. Ha kritikusan magamba nézek, azt mondom: megpróbáltunk egyezséget teremteni. Persze a pártokon belül is különféle üzleti érdekek, kapcsolatok vannak. Ott sem könnyű ezeket a dolgokat képviselni, nemhogy egy tízmilliós közösségben. A dolog annál összetettebb, mint hogy leülünk egy ötpárti egyeztetésre és egymásra borulunk. Más közhangulat kell, más média, más interpretációk, nagyobb megértés.
  A szocialisták is a maguk arrogáns, erőszakos ellenzékére panaszkodtak. Ha ön lenne a miniszter, mit csinálna most? Ha nem vonják be a magántőkét, honnan lesz pénz? Ön is sokszor beszél az orvosilag lehetséges és a gazdaságilag megengedhető dilemmájáról.
  – A világtrendek alapján népegészségügyi tényekre, adatokra alapozott egészségpolitikát kell csinálni. Egy országnak van felelős kormánya, vannak régiói, a régióknak vannak megbetegedési-halálozási mutatói. Ezek alapján prioritásokat kell felállítani, a nemzetgazdaságban jelentkező forrásokat pedig ezek mentén elosztani. Ahol nagy a gond, oda többet, ahol kisebb, oda kevesebbet adni. Ha térségi népegészségügyi prioritások mentén osztjuk el a pénzt, akkor a rendszer elosztási hatékonysága optimális lesz, azaz a pénz felhasználásából optimális populációs egészségnyereség származik.
  És miért nem csináljuk így?
  – Mert ehhez társadalmi béke kell, és az ország zaklatott. És persze nem is olyan egyszerű. Az országot kormányozni kelleneimages/    Fenntartja még, hogy a következő kormányban nem egészségügyi, hanem humánerőforrásminiszteri posztot kellene létrehozni?
  – Ebbe a folyamatba most nem vagyok beavatva, de szerintem igen. Erős humán pólusra lenne szükség a kormányban, már csak azért is, mert a gazdasági prosperitás nem képzelhető el testében, lelkében ép, kiművelt szellemű emberek nélkül – ezt Széchenyi óta tudjuk. De amikor egy szűk körű tárgyaláson a Nemzeti Bank elnöke, Simor András is azt mondta, hogy az egészségügybe és az oktatásba muszáj invesztálni, különben nem megy előbbre a gazdaság, majdnem leestem a székről. Végre talán a globalizálódó pénzügyi-gazdasági világ is rádöbben erre.

Folytatás az 1. oldalról

A még Molnár Lajos minisztersége idején elfogadott kórháztörvény értelmében a szakminiszternek évente be kell számolnia az átalakítás tapasztalatairól. Tavaly a regionális egészségügyi tanácsok (RET) egyetlen esetben sem döntöttek régióik ellátási keretszámairól, így a kapacitásokat az egészségügyi miniszter közigazgatási határozatokkal osztotta szét. Ennek megfelelően 2007. április 1-jétől a kórházi ágyak mintegy negyedét leépítették, bár ezek egy részét átcsoportosították a krónikus fekvőbeteg-szakellátásba. (A rehabilitációs és ápolási célt szolgáló ágyak száma mintegy 31 százalékkal nőtt, de sok helyütt szakemberhiánnyal küszködnek.)
  Az átalakítás során 173 fekvőbeteg- intézet közül végül hatban, a kecskeméti Repülőkórházban, a Fresenius Medical Care borsodi dialízisközpontjában, a Parádfürdői Állami Kórházban, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, a Svábhegyi Országos Gyermekallergológiai Pulmonológiai és Fejlődésneurológiai Intézetben, valamint a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központban szűnt meg a közfinanszírozás, de ezek közül sem mindet zárták be. Tizenkét kórházban azóta csak krónikus ellátást végezhetnek és 33 kórházban álltak le egy vagy több szakma közfinanszírozásával.
  A Molnár Lajos által megszabott új struktúrában a fekvőbetegszakellátást nyújtó intézmények közül csupán egy nem kötött szerződést az egészségbiztosítóval, ám az aláírt dokumentumhoz is 83 intézmény csatolt záradékot. Ezek javarészt a teljesítményvolumenkorlát (TVK) mértékét, illetve a miniszter által megszabott ellátási terület megállapítását kifogásolták.
  Mint Székely Tamás egészségügyi miniszter az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága előtt emlékeztetett: a kórházak a miniszteri döntés miatt 51 esetben fordultak bírósághoz; 44-et ezek közül jogerősen elutasítottak, 4 intézmény elállt a jogorvoslat lehetőségétől, két ügy még folyamatban van, egyben pedig a bíróság a felperes jogképességének hiánya miatt utasította el a benyújtott keresetet. Öt esetben az intézmények felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Legfelsőbb Bírósághoz, így ezek az ügyek sem zárultak még le.

Eladósodott kiemelt intézmények

Bár a törvény lehetőséget adott az önkormányzatoknak arra, hogy a területükön lévő kórházakban átcsoportosítsák az aktív ágyakat, és néhol, például Veszprém megyében éltek is ezzel a lehetőséggel, a legtöbb helyen nem született egyezség. Az átalakítást követően a legtöbb gond a súlypontinak kijelölt kórházakban és az egyetemi klinikákon jelentkezik, mert ezek az intézmények nem tudják továbbküldeni a betegeket, holott a TVK feletti esetek ellátását nem fizeti ki a biztosító, s főként emiatt a súlypontinak nevezett kórházak mintegy fele jelentős adóssággal küzd. A szaktárca legutóbb március végén kért az adósságállományra vonatkozó adatokat a kórházaktól – ennek feldolgozása még tart.
  A tavaly év végi adatok alapján az összes tartozások felét a súlyponti kórházak halmozták fel, mintegy 31 milliárd forint értékben. Közülük tizenötnek 100 millió fölötti a lejárt tartozása. De sokak szerint ezek az intézmények felszereltségük, egyes esetekben tevékenységi körük miatt sem felelnek meg a tőlük elvárt követelményeknek. Havas Szófia, a Közép-magyarországi Regionális Tanács alelnöke át is alakítaná a súlyponti kórházak rendszerét, a jelenlegi miniszter azonban nem változtatna azon, hogy melyek a kijelölt intézmények. Azt viszont szükségesnek látja definiálni, hogy e kiemelt kórházaknak milyen személyi és tárgyi feltételek mellett, pontosan milyen feladatokat kell a jövőben ellátniuk.
  A törvény egyébként lehetőséget adott arra, hogy a súlyponti intézmények átcsoportosítsák kapacitásaikat a szakmák között. Főként belgyógyászati, sebészeti és ápolási ágyszámukat növelték, a csökkentés pedig inkább a csecsemő- és gyermekgyógyászatot, valamint a perinatális intenzív centrumokat és a traumatológiai ágyakat érintette.

Mit tesznek a RET-ek?

A regionális egészségügyi tanácsok a törvény értelmében minden év június 30-ig módosíthatják a területükön lévő kapacitásokat. Az azonban, hogy ezúttal meg tudnak vagy akarnak-e egyezni, egyelőre még kérdés, javaslatuk ugyanis csak akkor érvényes, ha ahhoz minden egészségügyi szolgáltató fenntartója hozzájárul. Dr. Zombor Gábor polgármester, a Dél-alföldi Regionális Tanács elnöke például semmi esélyét nem látja a megegyezésnek. Mint kérdésünkre elmondta: rendkívül cinikusnak tartja, hogy egy megcsonkított struktúrát kellene még tovább csökkenteniük. Tárgyalni sincs értelme olyan anyagról, amelyben keverednek a vizitdíj szedésével, illetve megszüntetésével jellemezhető időszakok, hiszen a vizitdíj idején kevesebben vették igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat – mondta. A parlament egészségügyi bizottságának ülését követően Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa ugyanakkor úgy vélekedett: nem elképzelhetetlen, hogy a tanácsok most megállapodnak. Észak-Magyarországon május végéig kérték a változtatási igényeket – nyilatkozta korábban Trencsényi Erzsébet, a kazincbarcikai kórház főigazgatója, a regionális tanács korábbi elnöke a Világgazdaságnak. Intézményükben a sürgősségi osztály bővítésére lenne szükség, a járóbeteg-szakellátásban pedig jelentősen növelni kellene a reumatológiai, az ideggyógyászati, a pszichiátriai rendelési időt. A területi ellátási kötelezettség módosításáról egyébként intézmények, önkormányzatok és régiók között is született megállapodás (lásd táblázatunkat).
  Az országgyűlési bizottság elé került jelentésből az olvasható ki, hogy némiképp csökkentek a régiók közötti különbségek. Az azonban nyilvánvaló, hogy az észak-magyarországi terület továbbra is szinte minden szempontból hátrányban van. Erre fel is hívta a testület és a miniszter figyelmét dr. Nagy Kálmán (KDNP) országgyűlési képviselő, aki szeretett volna némi ígéretet kicsikarni a régió fejlesztésére – sikertelenül. A kapacitások és a területek esetleges átszabása mellett további gondot jelent az egészségügyben, hogy a fekvőbeteg-szakellátás megváltoztatását nem előzte meg, de egyelőre még csak nem is követte a járóbeteg-szakellátás reformja, jóllehet, a szakminiszter miniszteri biztosként már tavaly kidolgozta ennek reformterveit. (Zseniális koncepció helyett eldöntendő kérdések; Medical Tribune 2007. július 5.) Az új finanszírozási elképzelésekről már egyeztetett a kormány, ám legutóbb az Egészségügyi Bizottság ülésén – az ellenzék legnagyobb megdöbbenésére – elnapolták a kérdés megtárgyalását, annak ellenére, hogy az szorosan összefügg a kórházi kapacitásokkal.
  Nyilvánvaló, hogy szükség lesz a kórházi kapacitások és a területi ellátási kötelezettség összhangjának megteremtésére, valamint a várólistarendszer módosítására is. Erre Székely Tamás három alternatívát vázolt fel, amelyek közül várhatóan az új biztosítási koncepcióról döntve választhat a kormány. A várólistaszabályok áttekintését indokolja, hogy az Egészségbiztosítási Felügyelet adatai szerint csípőprotézis-műtétre a múlt év végi 130 naphoz képest ma ugyan „csak” 105 napot kell várni, ám a térdprotézis-beültetések várakozási ideje 111 napról 137-re nőtt. Jelentős egyenlőtlenségek alakultak ki az egyes régiók és kórházak között; ennek oka lehet a teljesítményvolumen-korlát, de az is, hogy esetleg nem a szükségletekre alapozva határozzák meg a teljesítendő műtétek számát. A járóbeteg-ellátásban 35 szakmában fordul elő, hogy a várakozási idő meghaladja a 60 napot; 34 szakmában a 10-et.

Új szabályok a várólisták csökkentésére

A miniszter a listák megkurtítása érdekében – a készülő biztosítási reformkoncepció részeként – elképzelhetőnek tartja, hogy két garanciális elemet építsenek be a szabályozásba. Javasolni fogja, hogy az országos átlagnál rövidebb várakozási idejű szolgáltatók ne utasíthassanak vissza a területi ellátási kötelezettségükön kívül eső beteget, illetve hogy azok a betegek, akiket 60 vagy 90 napnál régebben regisztráltak az intézményi várólistán, másutt is igénybe vehessék majd a szolgáltatást. Ezt a biztosító egy elkülönített keretből térítené. Változtatni kell a várólisták kezelésére vonatkozó szabályokon is, jelenleg ugyanis gondot okoz, hogy a betegek sorrendjét – elvben legalábbis – csak az határozza meg: a műtét sürgősségi-e vagy halasztható, azaz a kezelőorvosoknak nincs lehetőségük a lista sorrendjének módosítására. Ehhez várólista-protokollokat kellene kialakítani, ami viszont nehezítené a várólista-vezetésre vonatkozó előírások betartását. Nem szabályozott, hogy ha a várólistáról „kiesik egy beteg”, kerüljön-e a sorban előbbre minden további várakozó (ez a jelenlegi gyakorlat), avagy valamilyen más rend érvényesüljön. A jelentés szerint lehetséges megoldás, ha a betegek a várólistára kerüléskor előre jelezhetik, tudnak-e rugalmasan alkalmazkodni a műtét időpontjához.
  További megoldandó feladatként jellemezte Székely Tamás a befogadások terén tapasztalható joghézagokat; az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatai miatt erre mindenképpen szabályt kell majd alkotni.

Minden bizonnyal elfogadja az Országgyűlés az egészségpénztári törvény hatályon kívül helyezéséről szóló javaslatot; az általános vitát lapunk megjelenésének idején kezdik meg a képviselők. A tervek szerint jogutód nélkül, kényszervégelszámolással szüntetnék meg az újonnan létrehozott 22 egészségbiztosítási pénztárat, mint ugyanis a javaslat indoklásában olvasható, „ez az egészségbiztosítási modell olyan megoldásokat is tartalmaz, amelyek politikai, társadalmi és szakmai megítélése, illetve fogadtatása messze nem egységes”.
  Bár a „visszavonást” az ellenzék is támogatja, egyes képviselői felelősségre vonást szorgalmaznak az ágazatban kialakult helyzet miatt, s vannak, akik úgy vélik, a kormánynak már nem lenne szabad új koncepciót kidolgoznia. A kabinet lapzártánk idején azonban úgy döntött: Székely Tamás egészségügyi miniszternek június 30-ig felül kell vizsgálnia a kötelező egészségbiztosítási rendszert, s ennek alapján előkészíteni a szükséges jogszabály-módosításokat. Azt a miniszter már korábban bejelentette, hogy őszre készülhet el az új egészségbiztosítási törvény, amelyet széles körben egyeztet majd a szakmai szervezetekkel.

Folytatás az 5. oldalon

Folytatás az 1. oldalról

Bejelentését, miszerint az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény hatályon kívül helyezését javasolja a kormánynak, az új egészségügyi miniszter a Világgazdaság 16. konferenciájára időzítette, bár annak időpontjában még csak az elvi döntés született meg. Mint ugyanis a miniszter korábban maga is jelezte, a törvény egyszerű visszavonása nem jelentene automatikus megoldást. Olyan helyzet állhatna elő, amelyben az egészségügy számos területe szabályozatlanná válna. A hazai egészségbiztosítás rendszerét jelentősen átíró törvénybe eredetileg ugyanis számos, az egészségbiztosítási csomagokat, a gyógyszerügyet érintő passzust is átemeltek. Székely Tamás a szakmai szervezetekkel történt egyeztetéseket követően olyan javaslatot terjesztett a kormány elé, amely erősíti az egészségpénztár biztosítói funkcióját, figyelembe veszi a területi ellátási egyenetlenségeket és a népegészségügyi szempontokat. Növeli a biztosító szolgáltatásvásárlói szabadságát és ellenőrző szerepét, ugyanakkor az intézmények számára nagyobb gazdálkodási szabadságot nyújt. Arra a kérdésre, hogy végleg lekerült-e a napirendről a szocialistáknak a koalíció felbomlása után felmelegített, hét regionális pénztár létrejöttét szorgalmazó javaslata, lényegében nincs még határozott válasz. Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke a Világgazdaság konferenciájának hallgatósága előtt kijelentette: „Természetesen nincs külön véleménye Székely Tamásnak és az MSZP-nek, hiszen a miniszter az MSZP képviseletében látja el ezt a feladatot.”
  Az azonban, hogy ebből a javaslatból – amelyben Kökény megfogalmazása szerint zsinórmértéknek kell lennie a területi kiegyenlítésnek, a szolgáltatói versenynek, az OEP ellenőrző funkciója erősítésének és az informatikai fejlesztésnek – esetleg a továbbiakban hogyan alakul ki egy regionális pénztári rendszer, az megbeszélés kérdése – mondta a szocialisták egyik korábbi minisztere.

Szétverés vagy építés

Székely Tamás korábban bemutatkozott már a parlament Egészségügyi Bizottsága, a szocialista frakció és a kormány előtt is, s utóbb úgy értékelte: miniszteri meghallgatásakor többen azért nem szavaztak rá az ellenzék soraiból, mert hiányolták az egészségpénztári törvénnyel kapcsolatos álláspontját. (A minisztert 13 igen, 9 nem és egy MDF-es tartózkodás mellett találta alkalmasnak posztja betöltésére az Egészségügyi Bizottság, annak ellenére, hogy az általa elmondottak csak a fideszes Mikola Istvánt nem győzték meg. A volt miniszter szerint ugyanis Székelyt eredetileg az OEP szétverésére szerződtették, s ehhez képest most egy másik koncepciót valósít majd meg.) Eredetileg Székely valóban csupán annyit közölt, hogy az egységes társadalombiztosítás híve, de hogy ez hány pénztáron keresztül valósul meg, azt teljesen mellékes szempontnak tartotta. Meghallgatása után néhány nappal azonban – amikor a törvény visszavonását javasló szocialista honatyák kerültek többségbe, s a hírek szerint már ezt az álláspontot erősítette maga a kormányfő is – nyilvánosan is annak a véleményének adott hangot, hogy csak megfelelő körültekintés mellett szabad a jelenleg hatályos pénztártörvényt visszavonni.
  Ez a sokszor parlamenti képviselők által is használt kifejezés természetesen pontatlan, hiszen egy korábban megalkotott törvény hatályon kívül helyezéséhez is törvényt kell alkotnia a magyar Országgyűlésnek. Végül is a törvény egyes elemei nem veszítik majd érvényüket – megmarad például az adatkezelésről szóló szabályozás vagy az intézményi várólistákkal kapcsolatos rendelkezések.

Bizalom és partnerség

A biztosítási rendszer azonban csak egy azon területek közül, amelyet az új miniszter felülvizsgálni ígért. Ezek között említette ugyanis több helyütt a már parlament előtt lévő, salátatörvényként elhíresült korábbi miniszteri javaslatot, a korbácsrendeletként ismert, az orvosok gyógyszerfelírási szokásait befolyásolni akaró, hatályba lépését tekintve már többször módosított rendeletet, a várólisták rendszerét vagy a teljesítményvolumen-korlátot (TVK), amelynek felülvizsgálatát ugyancsak őszre ígérte.
  Azt, hogy megszólalásait az ágazat képviselői rendre pozitívan fogadják, Székely Tamás szakmai felkészültsége mellett elsősorban azzal érte el, hogy mindig elsők között említi: visszaállítaná az egészségügy és az abban dolgozók presztízsét. Bizalmat és partnerséget kér és ígér. Ehhez a többi közt kiszámítható életpályamodellt kíván kidolgozni, pontos, megbízható és betartható jogszabályokat alkotni, amelyeket megfelelő módon mindenkivel egyeztetni is óhajt. (Bár eleddig senki sem elemezte, hogy valójában mi vezetett Horváth Ágnes és az egészségpénztári törvény elbukásához, abban minden bizonnyal nagy szerepe volt az egyeztetések elmaradásának, illetve a vélemények semmibe vételének, a szakmai szervezeteken való átlépésnek. Nem véletlenül javasolta azt a Világgazdaság rendezvényén Orosz Éva, az ELTE professzora, hogy dolgozzanak ki irányelveket a reális egyeztetési folyamatról, a későbbi társadalmi megegyezés lehetősége érdekében.)

Apró munkák vagy prioritások

Eddig nem csak az egyeztetések voltak kifogásolhatóak. Társadalmi és szakmai szervezetek mellett maga Székely is utalt rá, hogy az elmúlt időszakban volt olyan kormányrendelet, amely egy évben négyszer változott, s ez korántsem nevezhető jogbiztonságnak, és akkor még nem esett szó a szabályok betarthatóságáról, a felkészülési időkről. S hogy mit ígér még az új, sokak által már-már megváltóként tisztelt miniszter? Új jogszabályt például a befogadások rendjéről. Az első kérdés persze az is lehetne, hogy pontosan mennyi időre szól a miniszter megbízatása – Székely reményei szerint két évig –, a kisebbségi szocialista kormánynak ugyanis sokan nem jósolnak hosszú jövőt.
  Amit Székely Tamás programként több fórumon is felvázolt, az az ágazat legfontosabb problémáit érinti, még ha alapvetően inkább „apró munkákat” jelent is. (Ezt a kifejezést Mikola István használta a parlamenti bizottságban: mint mondta, elismeri ugyan az ágazatra váró apró munkák fontosságát, de hiányolja a miniszterjelölt stratégiai gondolkodását.) A jelöltből azóta miniszterré vált szakember kiemelt feladataként említi mindenütt a háziorvosok helyzetének javítását, amelynek csak egyik eleme a Magyar Orvosi Kamarával megkötött megállapodás – az ebben szereplő összegeket információink szerint júniusban utalják. Mint Székely kifejtette, többlettámogatást nyújtana a hátrányos helyzetű praxisok finanszírozásához, támogatná a rezidensképzést, elősegítené a fiatalok praxisvásárlását, felülvizsgálná a szakmai szorzókat. Bevezetné a részleges teljesítményfinanszírozást és csökkentené az adminisztrációt. A sürgősségi ellátás fejlesztésében az Országos Mentőszolgálat megerősítése, a mentésirányítás korszerűsítése mellett kiemelt feladatának tartja a kórházi ügyeletek szervezettségének áttekintését is, ami szakértők szerint hosszabb távon akár a kisebb intézmények bezárását is eredményezheti. Székely azonban alapvetően nem nyúlna a kórházi struktúrához. Mint a Népszabadságnak elmondta: nem tervez további ágyszámcsökkentést – összességében megfelelőnek tartja az ellátórendszer nagyságát, de kisebb- nagyobb módosítások azért adódhatnak. Arra a kérdésre, kik jöhetnek még pénzért: kórházak, gyógyszergyártók, mentők, a miniszter azt felelte, nem várja meg őket, maga megy hozzájuk. Minden ellátási forma képviselőjét megkérdezi, miben tudnak neki segíteni, de a „kevés a pénz” érv számára értelmezhetetlen – mondta.

Polgárháborús helyzet

A járóbeteg-szakellátással kapcsolatban Székely Tamás soron kívül javasolni fogja, hogy a kapacitásokat csoportosíthassák át a különféle szakmák között – jelentette be a Világgazdaság konferenciáján. Kiemelte még az uniós pénzek felhasználásának gyorsítását, a népegészségügyi programok folytatását – külön hangsúlyozva, hogy érsebészként a szív- és érrendszeri program érrendszeri részére is súlyt helyez –, az ezzel kapcsolatos szakdolgozói kompetenciák áttekintését, az ÁNTSZ megerősítését. Ugyancsak átvizsgálná Székely Tamás a szakmai protokollok rendszerét, amelyről megjegyezte: lényegében több mint tíz éve elvárás a protokollok, irányelvek szerinti gyógyítás, de azok mindmáig nem készültek el teljes mértékben.
  Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke bár utalt rá, hogy szakmán belül és kívül is nagy a várakozás azt illetően: mi lesz az egészségügyben, úgy vélte, az egészségügyi reform nem egyenlő egy középkori bosszúdrámával, s ki is kell szabadítani a túlpolitizált viták harci terepéről. Ezt illetően azonban sokan nem optimisták. Mikola István például totális káosznak minősítette az ágazat jelenlegi állapotát. Ebben ugyan „szivárványként hat”, hogy a pénztártörvényt visszavonják, de az egykori miniszter szerint az is fontos szempont, hogy finanszírozható rendszert alakítsunk ki. Ehhez persze a mai parttalan igényeket szükségletekké kellene átalakítani, kérdéses azonban, hogy megszerezhető-e hozzá a társadalmi közmegegyezés. Hasonlóan pesszimista képet festett Szócska Miklós, az Egészségügyi Menedzserképző Központ vezetője is. Mint mondta, normál esetben az a nyugodt hang, amit a miniszter megüt, alapját képezhetné egy ciklusokon átívelő építkezésnek az egészségügyben. Ma azonban „a helyzet inkább polgárháborús dinamikát követ, s egyáltalán nem biztos, hogy nincsenek olyanok a politikában, akik ne akarnák ezt a helyzetet kihasználni”. (A Fidesz és a kamara meg is állapította: mindenben sikert értek el, és „a jövőben is fontos lehet, hogy a szakma és a politika rendszeresen találkozzon”.)
  Ennek némiképp ellentmondani látszik, hogy még Éger István kamaraelnök is úgy beszélt az egészségügyben lévő „füstölgő romokról és arról, hogy sok pusztítást kellett elszenvednünk”, hogy közben „nem feledte a Világgazdaság konferenciáján generálódott reményeket”. Ott ugyanis az ágazat szinte minden szereplője a konszenzuskeresés lehetőségéről (is) beszélt, s legalábbis fellélegzett a pénztártörvény hatályon kívül helyezéséről szóló bejelentésre. Kérdés azonban, mit hoznak a hétköznapok. Miként reagálnak majd, ha Székely Tamás valóban megkezdi az általa elképzelt egészségbiztosítás kiépítését? Annak egyik eleme ugyanis nem kevesebbről szól, mint hogy „a társadalombiztosításban csalók nem vehetnek részt”, azaz nem kötnek szerződést a nem valódi adatot jelentő kórházakkal.

 Nem sikk manapság valamivel egyetérteni, pláne, ha azt egy nem túl népszerű kormánykoalíció kezdeményezi – mondja lapunknak adott interjújában Kökény Mihály korábbi egészségügyi miniszter. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke szerint a parlament február 11-én újra megszavazza az egészségpénztárakról szóló törvényt, amely ellen jelentős társadalmi összefogás alakult ki. 

  „A gazdasági érdek ne kopassza meg az embereket se anyagilag, se szellemileg, de lelkileg sem.” Az idézet a haját csaknem kopaszra nyírt katolikus Lipp László atyától származik, aki e lépésével január 2-án csatlakozott azokhoz a jezsuita szerzetesekhez, akik az egészségbiztosítás átalakítását jelentő törvény decemberi zárószavazása előtt kezdtek éhségsztrájkba. A törvényt visszaküldte megfontolásra az Országgyulésnek a köztársasági elnök. Februárban újra elfogadják?
  – Nem látok olyan okot, amely a koalíciós pártokat korábbi döntésük megváltoztatására késztetné. A tiltakozó szerzetesek, a tüntetést és a decemberben nagy lendülettel sztrájkot szervezők, majd azt gyorsan befejezők olyan jogok védelmében emelnek szót, amelyeket senki nem akar tőlük elvenni. Senki nem akarja megbontani és eladni a társadalombiztosítást. Egységes marad a rendszer, amelynek alapvető sajátossága, hogy a nép által választott parlamenti képviselők döntenek a járulékokról és arról is, hogy a kötelező társadalombiztosítás keretében milyen egészségügyi szolgáltatásra jogosult az, aki befizette a járulékot.

   Mit gondol, miért terjedt el ennek az ellenkezője?
– Az egészségügyi reform olyan időszakban történik, amikor a társadalomban, a gazdaságban és a politikában is egymást erősítik a kihívások. Erre a rendszerváltozás óta nem volt példa. Ma már nem kacsinthatunk össze az emberekkel, mint azt a 70-es 80-as években tettük, hogy majd megállítjuk az olajárrobbanást a határoknál. Generációk szoktak ehhez a politikai stílushoz, csak hát kiderült, hogy hosszú távon fenntarthatatlan rendszereket konzerválunk, ideértve az egészségügyet is. A fejekben is változni kell, ma már nem lehet úgy gondolkodni, mint az államszocializmusban. A közés magánfelelősség új típusú viszonyára van szükség, az állam nem mindenható, helyettünk sem lehet egészséges, erre a kevesebből is többet kell áldoznunk. Mindez ráadásul egy időben zajlik egy gazdasági kiigazítással. Az ezt kikényszerítő hiányért a baloldali kormányok is felelősek. S gazdasági egyensúlyra, reformokra akkor is szükség van, ha szintén a rendszerváltás óta nem tapasztalt brutalitású és agresszív stílusú politikai riválissal kell szembenéznünk. Ebben a társadalmi környezetben a változásokkal, a reformokkal kapcsolatos fogadókészség nem volt kellő mértékben megteremthető. És még azt sem állíthatom, hogy nem hangzott el elégszer, hogy ez nem a versengő biztosítók rendszere, amelyet a kisebbik kormányzó párt a maga programjában meghirdetett, s amit a szocialista párt sosem fogadott volna el. Az embereknek nem sikerült megérteniük – igaz, talán idő sem volt rá, hogy elégszer elmagyarázzuk: olyan kompromiszszum született, amely megőrzi a szolidaritást, a másik oldalról viszont korlátozott és szabályozott keretek között beengedi a rendszerbe a versenyt.

  Szinte senkinek sem sikerült ezt megértenie? Értelmiségiek jelentős csoportja, köztük Ferge Zsuzsa, Tamás Gáspár Miklós tiltakozott a törvény elfogadása előtt, aztán 117 újságíró, közgazdász kérte, ne akadályozzák a reformot. A köztársasági elnök véleményének megismerését követően újabb 62 közéleti személyiséget tömörítő csoport szólította fel a honpolgárokat, hogy keressék fel országgyulési képviselőjüket, kérve őket a nemmel szavazásra. Az értelmiség tehát megosztott, tény azonban, hogy az egyeztetések „hagytak némi kívánnivalót maguk után”images/
  – Ezt nem vitatom, de felháborít az a fajta meg-megújuló dühödt támadás, amelyből világosan érzékelhető, hogy sokan még azt a fáradságot sem veszik maguknak, hogy tanulmányozzák a törvény szövegét. Mi is úgy gondoltuk, hogy a kerettörvény elfogadása után egy teljes esztendőnk lesz arra, hogy felkészüljünk, elmagyarázzuk a változást, s akkor az elmaradó vagy részben hiányzó párbeszéd is pótolható. De ha valaki kiáll a nyilvánosság elé, leveleket fogalmaz, legyen bármekkora szaktekintély is a maga területén, ha csak szlogeneket hangoztat, a józan megfontolást érzelmekkel helyettesíti, abban én a politikai riválisunk által gerjesztett magatartást látok. Szerencsére más értelmiségi csoportok viszont a törvény elfogadására buzdítanak.

  Csakhogy a legfrissebb hírek szerint már az MSZOSZ is fontolgatja, hogy felmondja a korábban Gyurcsány Ferenccel, közvetve a kormánnyal megkötött együttmuködési megállapodást, annak ellenére, hogy sajtóhírek szerint sokan győzködik őket, hogy a baloldali imázs fenntartása érdekében ne szánják magukat ilyen lépésre.
 – Magam is jártam az MSZOSZ Szövetségi Tanácsülésén decemberben, s ott is azt tapasztaltam, ha az ember elmondja, miről van szó, válaszol a kérdésekre, akkor sok mindent megértenek. Nem állítom, hogy nincs félelem és bizonytalanság, de sokan mondták: miért nem előbb mondtuk el ezeket, mert akkor valószínuleg másként fogalmaztak volna a nyilvánosság előtt. De nehéz volt még ki sem alakult dolgokról beszélni, amíg folytak a politikai egyeztetések. Az eldöntetlen kérdésekről zajló társadalmi vita parttalanná válik.

   Mások inkább azt mondják: önök szembe mennek az egész társdalommal.
 – Hangsúlyozom: az MSZOSZben, úgy érzem, volt megértés, de nem csak az egészségbiztosítás tervezett átalakítását kell áttekinteni. Az együttmuködési megállapodás 2006-ban köttetett, amikor még sok gazdasági és reformintézkedés nem volt ismert. Mindkét fél részéről alapos újraértékelésre van szükség, ami feltehetően még januárban megtörténik.

   Van valami, ami megingatná az MSZP-t? Azért kérdezem, mert ön is utalt rá, hogy eredetileg teljesen mást akart a két kormányzó párt, s jó volna érteni, miért mentek bele a magukat baloldalinak valló szocialisták egy olyan kompromisszumba, ami jelentősen eltér az eddig vállalt értékektől.
 – Az, hogy a magántőke dinamizáló szerepét használjuk fel annak érdekében, hogy a közpénzeket a mainál hatékonyabban, átláthatóbban, ellenőrzöttebben költsük el, s a magántőke teremtsen új típusú érdekeltséget – ez nincs messze attól, amit mi fontosnak tartunk. Az egészségbiztosítás többször változó szervezeti rendszerében az elmúlt 16-17 év alatt ezt azonban sem mi, sem más kormányok nem tudták megvalósítani. Azt sem sikerült elérnünk, hogy az emberek és az egészségügy szereplői elégedettebbek legyenek az ellátórendszerrel. Ha egy szlovák vagy holland modell valósul meg, ha kockázatot kezelő magánbiztosítókra bízzuk az egészségügy finanszírozását, akkor valóban sérülhetett volna a szolidaritás – ez volt az eredeti liberális elképzelés. A megszületett kompromisszum azonban inkább egy ellátást menedzselő rendszer.

   Hasonlítható az ön minisztersége idején bevezetni próbált, Radnai György nevéhez köthető ellátásszervezői modellhez?
 – Egyes elemeiben igen, hiszen a pénztárak alapvető dolga lesz, hogy a beteget kiszolgálják, informálják, minőséget ellenőrizzenek, a szolgáltatókat versenyeztessék, miközben maguk is versenyeznek az ügyfelekért. Tudom, a szolgáltatás kifejezést az orvosok nem szeretik, de mégiscsak szolgáltatásról van szó az egészségügyben is.

   A Radnai-javaslatot a szakma megbuktatta.
– A politika akkor még nem nézett szembe az egészségügy muködtetésének nehézségeivel. Nem volt elég bátorságunk a megvalósításához. 2004-ben erre még nem állt készen a kormány. Ma már igen, s ehhez talán az őszödi beszéd is kellett.

   És az orvosok is készen állnak?
– Azt gondolom, az orvostársadalom elutasítása sem egységes, de a média nagyobb hangsúllyal tükrözi az elutasítást, mint azok véleményét, akik egyetértenek. Ők részben csöndben is vannak. Furcsa, hogy így van, de manapság nem sikk valamivel egyetérteni, pláne, ha azt egy nem túl népszeru kormánykoalíció kezdeményezi. Sokan vannak, akik azt mondják, szükség van a változásra. Sokkal árnyaltabb a kép, ha fórumokra megyek, mintha egy napilapot olvasok, amely megkérdez ugyan orvosokat, de többnyire ugyanazokat. Akiknek a telefonszáma benne van az újságíró mobiljában. Elnézést a cinizmusért, de beszéljünk teljesen őszintén! Szerintem az orvostársadalom érzi a veszélyt – épp mint 2004-ben –, érzi, hogy van egy rendszer, amely valóban számon kérheti, mit csinál; hogy betartja-e a szakmai szabályokat, s hogy odafigyel-e arra, hogy az egészségében károsodott emberek gyógyítása közben ő egyúttal közpénzt utalványoz. Erről nem nagyon szeretnek beszélni az orvosok – lehet, a képzésből hiányzik a költséghatékonyság, az egészségnyereség fogalma. Vagy a régi, torz érdekeltségek hatnak továbbra is, annak ellenére, hogy számos intézkedés történt már, például a gyógyszeripari promóció visszaszorítása érdekében. Egy pénztár tényleg hatékony lehet, felhívhatja a figyelmet például a mutéti szövődményekre, s azt mondhatja az átlagost meghaladó komplikációk esetén: vagy változtatsz ezen, vagy nem kötök veled erre a típusú ellátásra szerződést, és ez bizony már komoly fenyegetettség. Épp azért állnak ellen egyes orvosok, mert kényelmesebb a mai, kicsit katyvaszos, áttekinthetetlen, sokat bírált, feudális hierarchiára emlékeztető világnak a megőrzése. Kimondva, kimondatlanul sokan ebben érdekeltek, miközben sok pályakezdő nemcsak az anyagi biztonság miatt megy évekre külföldre, hanem, hogy ezeket a viszonyokat elkerülje.

   Sokan nem örülnek majd a szavainak, miként annak sem, hogy a törvény mellé késve, de mégiscsak letett háttéranyag kimondja, a kórházi rendszer további átalakítását is elvégzik majd a biztosítók, így a politika mentesül a további szerkezetátalakítás kényszerétől. Hány kórház bezárásáról lehet szó?
 – Közép és hosszú távon ez nyilván így lesz, miközben a szabályozás olyan, hogy mindez nem érinti a területi ellátási kötelezettséget. A törvény szerződéskötési kötelezettséget ír elő azokkal az intézményekkel, amelyeknek 2006-ban a lex Molnárnak is nevezett kapacitástörvény alapján volt szerződésük az egészségbiztosítóval. Később azonban az adott területen muködő pénztár már nem köteles azokkal is teljes kapacitásra szerződni, ahol minőségi problémák vannak. Azt, hogy ez hány intézményt érinthet, nem tudom. 2009-ben már a pénztárak finanszírozzák az ellátást. Lehetnek összevonások, és sok helyütt nyilván a kis kórházak megerősített szakorvosi rendelőintézetté alakulnak majd – erre uniós források is igénybe vehetők.

   Megkezdődtek az egyeztetések a koalíciós pártok között az új egészségpénztári rendszer előkészítéséről. Épp a középmagyarországi régióban, ahol négy pénztár is alakulhat. Itt dől el minden? Vagy itt van a legtöbb jelentkező?
  – Az egyezség lényegében már megszületett. Foltos tehénről és párducmintáról régóta nincs szó; egybefüggő területeket alakítunk ki, arányosan, 750 ezer körüli lakossal egy-egy pénztárnál. Ez kétségtelenül az egyik első végrehajtási rendelet lesz, de természetesen csak a törvény kihirdetése után fogadhatja el a kormány. A közép-magyarországi régióban négy pénztár kap muködési engedélyt. Hogy lesze jelentkező a kisebbségi tulajdonrészükre, majd meglátjuk. Érdeklődők már vannak; a napokban keresett fel egy chicagói, 18 millió ember magánbiztosítását végző cég képviselője, hogy tájékozódjon.

   Az elnöki vétó mennyiben módosítja a menetrendet?
– Az eredeti határidőkhöz képest jó másfél hónapos csúszásra számítunk, de 2009-ben már élesben muködhet a rendszer.

   Vannak még vitás pontok?
– A köztársasági elnök észrevételeit meg kell fontolni; az ellenzéknek is.

    Mert nem volt alkotmányossági kifogás és Sólyom László helyénvalónak találta a magántőke bevonását is?
 – A Fidesznek el kell gondolkodnia azon, még mindig eredendő bunnek tartja-e a magántőke bevonását. Szerkezeti változások már nem várhatók a törvényben, de az valóban megfontolandó, hogy az Országos Kockázatkezelési Alapból finanszírozott nagy értéku eljárásokat inkább az éves költségvetést meghatározó törvényben, nem pedig egy végrehajtási rendeletben soroljuk fel, miként az is, hogy az egyes pénztárak feladatait is inkább törvényben szabályozzuk.

   Csak ezekben a kérdésekben nyílik meg a vita újra?
– A házszabály szerint már csak a köztársasági elnök által kifogásolt, illetve az azzal összefüggő törvényi részek módosítására lehet javaslatot benyújtani. Lényegében csak a záró vitát és a zárószavazást ismételjük meg. A bizottságokat már kijelölte a házelnök, február első hetében tárgyaljuk az indítványokat. Február 11-én, a tavaszi ülésszak első plenáris ülésén napirendre kerül a javaslat, s még aznap szavazunk róla. Újraelfogadását követően a köztársasági elnöknek 5 napon belül ki kell azt hirdetnie.

   Történhet még valami, ami miatt az MSZP mégis elutasítja a többpénztáras javaslatot?
 – Nem látom, hogy a szocialista frakció változtatni szeretne. Az alapvető vitákat tavaly lefolytattuk, s a helyzet nem változott meg azzal, hogy a törvényt az elnök visszaküldte.

   De végig bizonytalan volt, hogy egyes szocialisták nem szavaznak-e szemben a frakcióval, a kormánnyal.
– Ezt a képzetet is inkább a média és az ellenzék gerjesztette, semmint valóságos történet lett volna. Hadd mondjam azt, talán jobban látom a frakció életét belülről, mint néhány újságíró. Nem látok olyan mozgolódást, ami ennek ellentmondana. Ha nem vontuk meg a támogatást a javaslattól akkor, amikor iszonyú nyomás nehezedett a képviselőkre, amikor naponta kaptak fenyegető üzeneteket, s tüntetéseket szerveztek a házuk elé, akkor most sem fogjuk.

   Szóval, „boldogok lesztek akkor is, ha nem akartok?”
– Mindenki tudja, hogy változtatni kell. Ha a szocialista párt egyedül kormányozna, nyilván nem ez a javaslat került volna a parlament elé. Tudomásul kell venni, hogy koalícióban kormányozunk. Kötöttünk egy kompromisszumot, ami arról szól, hogy a magántőke korlátozott és szabályozott körülmények között szerepet vállalhat az egészségügy finanszírozásában is. A többi kompromisszumot az SZDSZ kötötte.

  Feltehetően újabb létszámleépítéssel, kapacitáscsökkentéssel kell majd kompenzálnia az Országos Mentőszolgálatnak azt, hogy kapott ugyan kétmilliárdot, kétmilliárddal mégis kevesebb lesz a pénze jövőre.

  Ha e feladvány esetleg nehezen érthető, az csak azért lehet, mert pillanatnyilag közel távol sem látni olyan döntéshozót, vagy akár a döntések előkészítésével megbízott szakembert, aki pontosan tudná, mi mennyibe kerül, minek mi lesz a következménye, sőt: mire miért van szükség a mentés és betegszállítás régóta húzódó szétválasztásakor.
   A november 21-i parlamenti egészségügyi bizottsági ülésen ismét nyilvánvalóvá vált, hogy tovább folytatódik az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kálváriája. Egy biztos: nem tartunk még ott, hogy Puskás Tivadar KDNP-képviselő interpellációban jelezze, anynyi forrást kapott a mentőszolgálat, hogy nem tudják azt elkölteni. E viccnek szánt mondatot Horváth László, a szaktárca főosztályvezetője mondta ki, arról azonban, hogy pontosan hol is tartunk, a köztisztviselő nemigen tudott számot adni. Annyit közölt, hogy a parlament döntése nyomán most már biztosan beépül az OMSZ jövő évi költségvetésébe 2,5 milliárd forint támogatás, ám azt továbbra sem tudni, hogy ez elegendő-e. Ehhez ugyanis legalább azt tudni kellene, hogy milyen OMSZ-t akarunk – mondta. A mentők főigazgatója, Göndöcs Zsigmond és a problémát úgy tűnik, jobban értő ellenzéki képviselők jelezték, hiába az eredetileg a kormány által megszavazott támogatás, ha nominálisan csökken a pénz mennyisége.
   Egészen pontosan: 2007-ben 24,65 milliárd volt, jövőre 22,9 milliárd áll az OMSZ rendelkezésére. Az igaz, hogy az Egészségbiztosítási Alapban a mentési kasszát 2 milliárddal megemelték, de két milliárd hiányzik azon saját bevételekből, amit eddig a betegszállításért kaptak.
   A szaktárca általában ezt azzal indokolja, hogy kevesebb az OMSZ betegszállítási tevékenysége, miután az alternatív szolgáltatók egyre több feladatot átvesznek. Ez így igaz, csakhogy Göndöcs Zsigmond főigazgató azt mondja: a háttérben zajló egyeztetéseken világossá vált, hogy a magáncégek, az alternatívnak nevezett szolgáltatók lényegében csak a szakkíséret nélküli betegszállítást vállalják – így kisebb létszámmal, olcsóbban dolgozhatnak. Úgy is mondhatnók: lényegében csak „taxiszolgáltatást” kell nyújtaniuk a betegeknek. Feladatok azonban másfélék is vannak, amelyeket a mentők eddig „szabadidejükben” láttak el, akkor, ha épp nem kellett menteniük. Ezekben az esetekben a bérköltség már nem terheli a szállítást, legfeljebb a benzint és az amortizációt kell állniuk, nem feltétlenül igaz tehát az a korábbi állítás, hogy az OMSZ drágábban végzi a betegszállítást.
   Egyelőre annyi bizonyos, hogy a mentők nem kapnak forrást bizonyos feladatok ellátására, az alternatívok viszont vagy megoldják azokat, vagy nem, de a szakkíséretet igénylő eseteket akkor is el kell látnia valakinek, ha nem finanszírozzák. Azaz, a mentőszolgálat akkor is szállít, ha nincs rá pénze, hisz ott vannak orvosok, ők esküdtek fel a betegekértimages/
  Kökény Mihály bizottsági elnök jelezte, a probléma túlnő a szaktárca illetékességén, ezért felkérik a kormányt, hogy számoltassa be a dolgok állásáról az Egészségügyi Minisztériumot.
   A megoldást valószínűleg az jelentené, ha valaki – a kormány vagy a szaktárca, hiszen mindkettő jegyez rendeletet az OMSZ tevékenységével kapcsolatban – leírná végre, melyik típusú betegszállításnak ki a felelőse, s ehhez biztosítaná a kellő fedezetet is. Néhány éve ugyanis hivatalosan már csak a mentés állami feladat; az OMSZ-tól elvben elvették ezt a tevékenységet, csak épp hivatalosan nem kapta meg senki. Vagy lehet, hogy épp ez a dolog lényege?
   Külső szemlélő számára mindenesetre egyre inkább úgy fest a dolog, hogy az időhúzás, az átgondolatlan szétválasztás – amellett, hogy munkát, nyereséget stb. juttat magáncégeknek az állami cég rovására – arról is szól, miként lehetne kivenni a betegszállítást a kötelező pénztárak által, fejkvótából finanszírozott szolgáltatások közül.

Folytatás az 1. oldalról

 Hogy a korábbi „megegyezés” ellenére az MSZP és az SZDSZ újabb koalíciós szakítópróba elé néz, amint tárgyalni kezd az egészségbiztosítás átalakításának részleteiről, az már akkor látható volt, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megregulázta szocialista képviselőit. A lényeges sarokpontokról ugyanis nem született megállapodás. Éppen azokról nem, amelyek máig a vita lényegét adják, hogy tudniillik milyen jogai legyenek az állami tulajdonú pénztárak 49 százalékát licitálással megszerző kisebbségi befektetőknek, hogy a részvényszerzéshez mekkora tőkét írjanak elő, menynyi pénzzel lehessen pénztárat alapítani, s milyen jogai legyenek az újonnan létrehozott díjtétel- és fejkvótabizottságnak.

   Vizitdíj pró és kontra
   Az egészségügyi bizottság elé összesen 340 módosító javaslat került, ezek nagy részét a kormányzó szocialisták terjesztették be. Úgyszintén számosat jegyzett a liberális Béki Gabriella, s előfordult az is, hogy egy szocialista módosító indítványt – a Tóth Károly kezdeményezte vizitdíj és kórházi napidíj eltörlését szolgáló javaslatot – az MSZP leszavazott, ám az ellenzéki pártok támogatták. Ez volt az egyetlen pont, amelyben a Fidesz és a KDNP képviselői szavaztak, az MDF-es Csáky András legnagyobb megdöbbenésére, így ugyanis az egyharmados támogatást el nem érő javaslatok nem is juthatnak a parlament elé. A sokak számára elképesztő szavazásban a szocialista többség számos olyan javaslatot támogatott, amelyeket a kormány képviseletében jelen lévők – Kincses Gyula államtitkár, Slammadinger József, a szaktárca és Fejes László, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője – elvetettek. Ezek egyike volt a korábban legvitatottabbak közül, hogy a mai Országos Egészségbiztosítási Pénztár jogutódjának, a Nemzeti Egészségbiztosítási Központnak mindenképpen a kormányzat felügyelete alá kell tartoznia. A kabinettel szembe menve támogatták, hogy a pénztárak nyereséges működéséből származó osztalékot az egészségügy fejlesztésére kell fordítani, hogy a miniszternek véleményezési, ne pedig egyetértési joga legyen a részvényesi jogok gyakorlásakor.

  20 helyett 100 millió
  A szocialisták kevesellték, hogy az eredeti javaslat szerint egy pénztár 20 millió forint tőkével megalapítható, ezért ezt 100 millió forintra kívánják emelni. Ugyancsak a kormány ellenében javasolják, hogy a törvény ne 3 milliárd forint tőke meglétét várja el a kisebbségi befektetőtől; 500 és 999 ezer tag között 5 milliárd, 1 és 1,5 millió tag között 6 milliárd, 1,5 és 2 millió tag között 7 milliárd forintot írnának elő. A kormánnyal ellentétesen – az MDF-fel együtt – a szocialisták ahhoz is ragaszkodtak, hogy az egészségpénztárak igazgatótanácsában a többségi tulajdonos adhassa az elnököt és a többi között – ismét szemben szavazva a kabinettel – egy teljesen új, egységes várólista-szabályozást alakítanának ki.
   Számos esetben előfordult, hogy a kormány támogatta a módosításokat – ez főként a szabad demokrata javaslatoknál történt így. Ilyen volt például, hogy az önkéntes pénztárakban megszerzett vezetői gyakorlatot is fogadják el, azaz a mai önkéntes pénztári vezetők is lehessenek a kötelező pénztárak vezető tisztségviselői – ezt a szocialisták is igenelték. Szemben a költségvetéshez benyújtott módosító indítványok megvitatásakor nyújtott kormányzati magatartással, sokszor mutatkozott konstruktívnak is a kormány. Ha nem is az eredeti javaslatot fogadta el, de jelezte, hogy a vitás kérdések átbeszélésével, kapcsolódó módosító indítványok benyújtásával orvosolhatónak tartja a problémát. Ezek egyike az egészségbiztosítási pénztárak által felállítandó ügyfélszolgálatok és honlapok kérdése – az irodákat az MDF lakosságszámhoz, az MSZP kistérségekhez kötné. Kapcsolódó módosító indítvány várható abban a kérdésben is, hogy a szocialisták szeretnék, ha a tagtoborzó esetleges visszaéléseiért a pénztár „egyetemlegesen” felelne, valamint abban is, hogy a pénztárak tájékoztatásának tartalmaznia kelljen majdan azt is, hogy mely egészségügyi intézményekkel állnak kapcsolatban.
  A testület többsége támogatta Csáky András (MDF) azon javaslatát, hogy vegyék ki a szövegezésből azt a részt, hogy a pénztárak belső ellenőreinek jelentését magyar nyelven is kötelező legyen leírni. Magyarországon ez fel sem merülhet – indokolt a képviselő –, ha ezt így szabályozzuk, akkor azzal másutt lehetőséget adunk a nem anyanyelvi megfogalmazásokra. Az a kezdeményezése viszont elbukott, amely a díjtételbizottságban a mostani 4/5-ös döntéshozási kényszert 3/5-ösre módosította volna, azaz nem írt volna elő mindenképpen megegyezést a kisebbségi tulajdonossal olyan kérdésekben, hogy mit javasoljanak például a szolgáltatási csomag tartalmában megváltoztatni. Az MSZP ezzel és a kormánnyal szemben inkább azt javasolja a parlamentnek, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Központ delegáltja tanácskozási joggal vegyen részt mind a díjtétel-, mind a fejkvótabizottságban. Szembemegy a kormány elképzeléseivel az is, hogy az MSZP nem adna lehetőséget a pénztáraknak úgynevezett preferált szerződések megkötésére, amelytől a szaktárca a törvényjavaslathoz jelentős késéssel benyújtott hatástanulmány szerint azt várja, hogy majd e szerződésekkel végzik el a további struktúraátalakítást. Magyarul: a piac igényei alapján hozzájárulnak újabb kórházak bezárásához.
   Az elvetett, így parlament elé nem kerülő javaslatok között kapott helyett az a Béki Gabriella nevéhez köthető módosítás, amelynek lényege, hogy egyes orvostechnikai eszközök gyártásával foglalkozó cégek ne kerüljenek be a tulajdonrész szerzésével összefüggő összeférhetetlenségi kategóriák közé.

   A Fidesz az alternatív tervezet mögött
   A törvényjavaslat részletes vitáját lapunk nyomdába adását követően, december 3-án kezdi a parlament. A tervek szerint 17-én tartják a zárószavazást. Hogy végül más javaslat is kerül-e a honatyák elé, lapzártánk idején még kétséges. Annak ellenére, hogy azóta nagy nyilvánosságot kapott a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal szervezetei által készített, úgynevezett alternatív egészségbiztosítási törvénytervezet is, amely mögé az utolsó pillanatban a Fidesz is felsorakozott. Mint Mikola István fogalmazott, szeretnék egyengetni ennek a javaslatnak a parlamenti sorsát, csak a javaslattevők – egyelőre legalábbis – szeretnék azt pártoktól független indítványként az Országgyűlés elé terjeszteni.
   Az alternatív javaslat – mely éles vitát váltott ki a szakértők között, prof. dr. Mihályi Péter közgazdász megfogalmazása alapján például a múltat jelképezi – nemcsak megerősítené a Nemzeti Társadalmi Egészségbiztosítási Intézetté (NEI) fejlesztett Országos Egészségbiztosítási Pénztárat (OEP), hanem visszaállítaná a korábban egyszer már működő társadalombiztosítási önkormányzatokat is. A NEI nemzeti hatáskörben maradna, egészségügyi közfinanszírozási, közszolgáltatási alapintézményé válna. Ez az országos hatáskörű szerv kezelné az egészségbiztosítási alapot, s megyei szervezeteivel egységes intézményrendszerként működne. Az önkormányzat 7–7 tagját az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói és munkavállalói oldala delegálná, míg a kormányoldal képviselőit az egészségbiztosításért felelős miniszter javaslata alapján az Országgyűlés választhatná. A testületi tagok mandátuma hat évre szólna.
   A javaslattevők szerint – szemben a mai kormánypárti ajánlatokkal – üzleti vállalkozások, de még non-profit külső szervezetek sem vehetnének részt az E-Alap pénzeinek felhasználásában, szétosztásában, különös tekintettel az ellátásszervezői, ellenőrzési, biztosítási, valamint ezekkel összefüggő informatikai, ügyviteli tevékenységre. Az indítvány megszüntetné az Egészségbiztosítási Felügyeletet, az irányított betegellátási modellt, és a Regionális Egészségügyi Tanácsokat is. A RET-eknek az uniós forrásokkal kapcsolatos feladatai a NEI intézményrendszeréhez kerülnének.
   A NEI közvetlenül szerződne a szolgáltatókkal és tulajdonosaikkal, fenntartóikkal, függetlenül a szolgáltató gazdálkodási formájától és tulajdonosi szerkezetétől. A NEI magába olvasztaná a betegjogok képviseletét, s egyetértési jogot adna az önkormányzatoknak a kormány- és a miniszteri rendeletek esetében.
   Hogy végül is mit és mikor fogad el az Országgyűlés, ma még kétséges. Egyelőre csupán annyi bizonyos, hogy az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvény parlamenti végszavazásának napjára általános munkabeszüntetést hirdetett a Liga. Ettől függetlenül, ám némiképp mégis kapcsolódóan a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) összehangolt akciósorozatot tervez az országgyűlési képviselők meggyőzésére. Azt szeretnék bizonyítani, hogy a jelenleg tárgyalt törvényjavaslathoz képest másféle egészségbiztosítási reformra van szükség.

Amióta megkezdődött a hazai egészségügy átalakítása, egyre többet hallani ellátatlan betegekről, s ezekben a hírekben kimondva- kimondatlanul ott feszül az orvosilag lehetséges és a gazdaságilag megengedhető dilemmája. Dr. Kovács József orvosbioetikus nemrégiben a tényfeltárást elősegítő vitaindító cikket közölt a Lege Artis Medicinae-ben, amelyben úgy fogalmazott: fontos határponthoz érkeztünk.

 Milyen határponthoz érkeztünk? Miben látja a változást, hiszen hasonló történetek korábban is előfordultak a magyar egészségügyben.
 – Bizonyos kérdésekről talán nyíltabban beszélünk. Forráshiány mindig volt az ágazatban, épp úgy, mint mindenütt, de nálunk eddig legfeljebb a szakemberek vitatkoztak egymás között. Most áttörni látszik egy fal, talán épp a reform miatt, így ma egészen nyíltan beszélnek arról, hogy a gazdasági korlátok milyen következményekkel járnak: emberek szükségtelenül meghalnak, nem megfelelően látják el őket vagy a várakozás közben jelentősen romlik az állapotuk. Eddig ez tabutéma volt. Régen, ha azt hallotta az ember egy interjúban, hogy nincs elég muszer, nincs elég pénz, azt mindig gondosan hozzátették, hogy nálunk szerencsére emiatt még senki sem halt megimages/

    De ez nem volt igaz?
–  Nyilvánvalóan nem, hiszen ha egy országban kevés a muszer, kevés a nővér, kevés az erőforrás, annak mindig vannak következményei – akár többlethalálozásban is. Csak korábban annyira a régi ethosz igézetében éltek az orvosok és az egészségügyi dolgozók, hogy nem tudták ezt elfogadni; úgy gondolták, mivel ennek nem szabadna így lennie, nincs is így.

    Hazugság? Elfojtás?
 – Inkább azt mondanám, önbecsapás. Nem tudtak szembenézni azzal, hogy a forráshiányba belehalhatnak emberek, ezért állandóan rangsorolniuk kell. Pedig így van ez az egészségügyben – mindenütt. A különbség csak annyi, hogy vannak országok, ahol a sorolás inkább nyílt, kemény, és vannak, amelyekben dominánsan puha, azaz rejtetten muködik. Ilyenkor senki nem tudja, még az ellátó orvos sem, hogy valójában mit csinál. Azzal áltatja magát, hogy azért nem kap kezelést a beteg, mert az orvosilag nem indikált.

    Magyarországon milyen sorolások vannak?
 – Nálunk is puha a sorolás; általában nem mondják ki, pontosan milyen szempontok érvényesülnekimages/ n A katasztrófamedicina kimondja. – Persze, traumatológiai sorolás, vészhelyzet, tömegszerencsétlenség esetén, amikor nem lehet minden rászorulót egyszerre ellátni. A szakirodalom triázsnak nevezi. Ilyenkor több kategóriába osztják a sérülteket. Az első csoportba azok tartoznak, akik az azonnali kezelés ellenére is meghalnak; velük nem foglalkoznak. A második csoportba azok kerülnek, akik orvosi ellátás nélkül is életben maradnak – velük sem történik semmi. A harmadik csoport azonnali ellátás nélkül meghalna, ellátással életben marad – először őket kezelik.

    Ebben a csoportosításban nincs szerepe az életkornak?
 – Nincs, az eredeti triázsnál az a lényeg, hogy minél több embert mentsenek meg. Békeidőben szerencsére ez ritkán fordul elő. A probléma az, hogy egy modern társadalomban, egy modern kórházban mindig valami hasonló zajlik, csak nem ilyen drámaian. A sorolás ez esetben azt jelenti, hogy döntenie kell a menedzsernek, az igazgatónak arról, mennyi forrást juttat bizonyos ellátásokra – és ez a döntés befolyásolja, hogy kiket és milyen gyorsan lehet meggyógyítani.

   A menedzsmentnek kell ezt eldöntenie, vagy inkább valamiféle társadalmi konszenzusnak kellene erről kialakulnia?
– Nyilván társadalmi konszenzus kell, csak egy demokráciában ezt a parlament képezi le. A korlátokat tehát bizonyos értelemben az Országgyulés határozza meg a költségvetési törvényben. Csakhogy mindenkinek informáltnak kellene lennie arról, hogy a költségvetési döntésnek milyen következményei lehetnek. A parlament által elfogadott összeg továbbosztásáról rendelkezik a miniszter, meg a különböző szintu menedzsmentek, de az egy harmadik kérdés, hogy a betegágy mellett ki mihez jut hozzá. Ezt már az orvos dönti el, aki sokszor nem tud szembenézni azzal, amit tapasztal. Az ethosz szerint mindenkinek mindent meg kell kapnia, csak hát ez a leggazdagabb országokban sincs így – el kell tehát döntenie, ki mit ne kapjon meg. A nagy kérdés etikailag szerintem az, hogy mindez nyíltan történik-e, vagy nem. Ha nyíltan, akkor megmondom, kinek mi jár – régebben a világ számos országában deklarálták, hogy bizonyos életkor fölött nem jár a dialízis, a transzplantáció. Ma a kor szerinti elosztást nem tartjuk elfogadhatónak, noha a gyakorlatban, rejtetten, számos esetben előfordul.

    Kialakulhat abban valaha is konszenzus, hogy esetleg kinek a halála, megvárakoztatása elfogadhatóbb?
 – Gazdasági okból bekövetkezett halál nem lehet elfogadható. Olyan orvosi kezelést, amelyet, ha megkapna valaki, akkor életben maradna, nem szabad megvonni senkitől. Akkor inkább ne kezeljék mondjuk a garat- vagy a kötőhártya-gyulladást vagy ne finanszírozzák a meddőség elleni kezelést. Ez is szörnyu, de ha muszáj, akkor prioritási listákat kell fölállítani. Sok helyen megtették. Oregonban például az volt az ezzel foglalkozó bizottság véleménye, hogy minél hatásosabb egy orvosi kezelés, annál inkább adni kell, annál inkább benne kell lennie a mindenkinek járó minimumban. Hatásosság alatt azt értették, hogy az eljárás megmenti a beteg életét, életéveket ad neki vagy jelentősen javítja az életminőségét.

    Az ön által említett áttörésnek némiképp ellentmondani látszik, hogy amikor Csókay András idegsebész úgy nyilatkozott, hogy a hazai egészségügy egyre inkább a katasztrófamedicina szemléletével muködik, akkor számos orvoskollégája nekitámadt – az orvosok által látott honlapokon.
 – Ez jogos, tudniillik vitatkozni kell, másképpen nem tudjuk meg, mi a valódi helyzet. Az ember olvas ilyesfajta radikális nyilatkozatokat, amelyek vagy igazak, vagy nem. Nekem az a bajom, hogy itt nem derül ki az igazság. Magyarországon mindenről kevés a vita. A LAM cikksorozata alapján – reményeim szerint – majd könyvet állítunk össze, hogy megismerjük a tipikus etikai dilemmákat. Ma ugyanis csak feltételezéseink vannak. Csak azok ismerik a teljes valóságot, akik az adott szakterületen dolgoznak. De az már nem biztos, hogy egy másik szakma képviselője ismeri az ő dilemmáikat. Ha megosztják a problémáikat másokkal, elindulhat a vita, amelylyel egymásnak is segíteni tudnak az orvosok. Vannak emberek, akik azt hiszik, csak nekik vannak etikai dilemmáik, s azt gondolják, ha nem tudják azokat megoldani, az az ő személyes hiányosságuk. Holott ez nem így van. Annak vannak etikai dilemmái, aki erkölcsileg érett. Akinek nincsenek, az legalábbis gyanús, mert az azt jelenti, nem nagyon használja a lelkiismeretét. A problémák megvitatása az összes dilemmát nem fogja megoldani, de azt biztosan lehetővé teszi, hogy nagyon durva hibákat a továbbiakban ne kövessünk el. Ma nagyon sok rossz megoldást fogadnak el. Ne elégedjünk meg egy nagyon rossz megoldással, ha létezik kevésbé rossz is! Ha igaz az, hogy ma meghalnak emberek, akiknek nem kellene, akkor hibás a források elosztása, amin változtatni kell. Akkor másként kell(ene) megszorítani az egészségügyet.

   Hogyan?
– Ha a rászorultság foka nagyjából egyforma és a betegek nem igényelnek sürgős ellátást, inkább véletlenszeruen dőljön el, ki mikor mihez jut hozzá. A várólisták ezt a véletlen elosztást szolgálhatják.

   A várólisták egyre hosszabbak hazánkban. Etikai szempontból elfogadhatónak tartja, hogy valaki pénzért elsőbbséget szerezzen?
– Az a kérdés, kiugorhat-e valaki a sorból, megengedhető-e számára, hogy egy magánkórházban megvegye magának azt az ellátást, amit egyébként esetleg csak jóval később kapna meg, s amit persze nem mindenki tud megfizetni. Azt gondolom, ez etikailag megengedhető, de csak akkor, ha ennek eredményeképpen senki nem jár rosszabbul, sőt mindenki jobban jár, mintha az egyenlőséget fenntartanánk. Ez úgy érhető el, hogy a kiugrás miatt mindenki előbbre kerül, illetve, hogy annak a magánintézménynek az adójából, amelyben a kiugrottat operálják, visszajuttatnak valamekkora összeget az adott területre, amely azokat a sorban állókat ellátja, akik nem tudtak kiugrani.

    Megoldható, ellenőrizhető ez?
 – Ha a pénzek „pántlikázhatók”, akkor igen. Ha viszont a társadalom nem hiszi el, hogy a pénzt odaadják, akkor ez a megoldás politikailag nem elfogadható, így nem is szabad megcsinálni. Az a baj, hogy nálunk sokan túl korán kimondják: tökéletesen igazságos társadalom nincs, ezért nem is kell erre törekedni. Én meg azt mondom: de igen. Erre kell törekednünk!

    Mennyi idő alatt lehet ilyesfajta vitákat lefolytatni – úgy, hogy a többség megértse, és dönteni tudjon?
 – Ezeket a vitákat sosem lehet abbahagyni, de azért eredményre szoktak vezetni. Hollandiában 30 éves társadalmi vitában kristályosodott ki az aktív eutanázia jogilag is elfogadható lehetősége – legalábbis a hollandok számára. Ilyen nehéz kérdést is el lehet tehát dönteni, ha elég hosszú ideig tart a vita, ha minden információ elérhető, ha meghallgathatók az ellenérvek.

   Mindazok fényében, amit elmondott, lehet így fejest ugrani a társadalom egyik alapját jelentő egészségbiztosítási rendszer átalakításába?
– Ezer kételyem és problémám van, többet kellene erről (is) vitatkozni. Értem én, a modern egészségügy arról szól, hogy a technikai fejlődés következtében az ágazat finanszírozhatatlanná válik, s a költségeket valakinek mérsékelnie kell. Ez a valaki az orvos nyilván nem lehet; ő a beteg szószólója. A verseny nyilván ki fog kényszeríteni valamit, csak számomra nem látható, hogy mit. Amolyan kísérleti nyúl lesz a társadalom.

   Az egészségbiztosítási terület nem lesz etikátlan, mint ezt ma állítják – mondja lapunknak adott interjújában dr. Váradi Péter. Az AXA Egészségpénztár ügyvezető igazgatója szerint nemcsak piacot, hanem reputációs kockázatot is jelent, ha belevágnak a kötelező egészségbiztosításba.

   Bár az Országgyulés megkezdte az általános vitát, számos kérdés kiforratlan még az egészségbiztosítás átalakítása körül; jogszabályokat kellene módosítani és egyelőre nem készültek el a végrehajtási rendeletek sem. Ön nemrégiben azt mondta lapunknak, nem hiszi, hogy a tenderkiírás előtt bárki véleményét megismerhetjük arról, megvásárolná- e egy állami pénztár 49 százalékát. Fenntartja ezt az állítását?
 – Igen. Azt gondolom, ez mindenképpen a pályázat kiírása után, esetleg nem sokkal a licit előtt derülhet ki, hiszen, ahogyan ön is mondta, rengeteg szabályozó hiányzik, amely alapvetően befolyásolja a rendszer muködését. A körvonalak már láthatók, de azokat módosítja még a parlamenti szavazás. Érezhető, hogy sokan sok mindent akarnak ezzel a törvénnyel.

    Azért is kérdeztem, mert a 10 éve muködő, szövetségekbe tömörült önkéntes egészségpénztárak közös sajtótájékoztatójukon lényegében felajánlkoztak, hogy szakmai hozzáértéssel bíró társai lennének a nagybefektetőknek. Nem korai ez?
 – Eredetileg arra szerettünk volna fókuszálni – csak önök másra voltak kíváncsiak –, hogy bemutassuk, az önkéntes egészségpénztári mozgalom komoly fejlettségi szintet ért el, s ezzel a tényezővel az egészségügyi reformfolyamatban lényegében nem számoltak még. Meg akartuk mutatni, hogy megvizsgáltuk az eredményeinket és arra jutottunk, ha felállnak a kötelező pénztárak, akkor a kiegészítő rendszereket már nem kell a nulláról újra kitalálni, létrehozni. Itt vagyunk és komoly dolgokat tudnánk csinálni.

    Mi az, amit önök tudnak, mások meg nem?
 – Először is: van 700 ezer ügyfelünk, ami másoknak nincs. Van kapcsolatunk 7-8000 egészségügyi szolgáltatóval, s mintegy kétmillió számlát utalunk, ellenőrzünk évente.

    És mi az, amibe beszállnának? A törvényjavaslat jól körülhatárolja, hogy a kötelező pénztárak nem folytathatnak kiegészítő pénztári tevékenységet.
 – Tapasztalatainkat szakmai befektetőként tudnánk bevinni egy kötelező pénztárba. Azért vagyunk kevésbé óvatosak, azaz azért mondjuk ki, hogy ily módon, ellátásszervezőként, tagtoborzóként részt vennénk ebben, mert pénzt, sokat legalábbis, nem tudnánk beletenni.

    Kicsi a vagyonuk?
 – Hogy kicsi vagy nagy, az nézőpont kérdése, az AXA-é például 3,6–3,7 milliárd forint. n Épp ennyit, minimum hárommilliárd forint saját tőkét ír elő a törvényjavaslat a beszálló kisebbségi tulajdonos részére. – Igen, de ez tagjaink vagyona. Olyan ez, mintha a bank által kezelt pénzre azt mondanák, hogy az a bank pénze.
 
    És ki dönt ilyen kérdésben, a közgyulés?
 – Igen. De nem gondolkodunk abban, hogy a tagok pénzét betegyük egy ilyen üzletbe. Azt gondoljuk, a pénztár tulajdonosként, esetleg szakmai befektetőként szaktudását vihetné be a rendszerbe.

   Mit ért szakmai befektetés alatt?
– Ebben az esetben azt, hogy az önkéntes pénztár csak jelképes tulajdonnal van a cégben, és az önkéntes pénztár és a nagy kötelező egészségpénztár kapcsolatai szorosabbak, mint egyébként lennének.

   Felajánlkozásukra jelentkezett már valaki, vagy ez üzleti titok?
– Néhány esetben a nevek adják az összekapcsolódásokat – elég nehéz elképzelni, hogy az OTP Egészségpénztár az AXA Biztosítóval szeretne tulajdonrészt szerezni és fordítva. Inkább az lehet kérdés, kinek érdekes mondjuk egy ágazati egészségpénztár.

    Az ön biztosítója, anyacége biztosan részt vesz?
 – Nem, mint mondtam, ez majd kiderül a tenderen.

   Elképzelhetőnek tartja, hogy lesz önkéntes pénztár, amely tagsága teljes vagyonával beszáll?
 – Nem.

   Azt mondják a szakértők, hogy a hazai népegészségügyi adatok nem vagy csak részben pontosak, és hogy rengeteg pénzt igényelne az új rendszerhez szükséges informatikai háttér. Ki fogja ezt finanszírozni?
 – Eléggé ellentmondásosak a hazai informatikai állapotokról szóló információk. Egyrészt azt mondják, a világon nincs még egy olyan kincs, mint az OEP adatbázisa, egy helyen, egy TAJ-számból gyakorlatilag az egész kórtörténet megmondható – igaz, ma még esetenként pontatlanok az adatok. Mások ezer – valószínuleg valós – hibára hívják fel a figyelmet. Az igazság valahol a kettő között lehet, ki fog derülni. n Igen, de a kötelező pénztáraknak saját hálózatot is ki kell építeniük. – Biztos vagyok benne, hisz a pénztáraknak az lesz az érdekük, hogy saját adataikat saját maguk kezeljék, nem bízhatnak senki másban.

    Ha már az adatoknál tartunk, egyes képviselők szerint minden tiltás ellenére sem zárható ki, hogy a leendő kötelező pénztárak felmérik majd tagjaik egészségi állapotát, sőt, azt állítják, hogy a piacot már fel is mérték. S hogy olyan adatokat tartanak majd nyilván, amelyeket nem volna szabadimages/
 – Azt gondolom, ez a fajta üzlet sem különbözik a többitől – azt leszámítva, hogy az egészségügyi adat érzékenyebb mindennél. Nem tudom elképzelni, hogy egészségügyi adatokat gyujtsenek az üzletkötők, ha erre nincsenek felhatalmazva.

   Az egészségügyi bizottságban elhangzott példa szerint a társadalom mai szociális állapotában akár két buszjegyért, apró ajándékért bármit elmondanak magukról az emberek, s máris megvan a kockázatszelekció lehetőségeimages/
– A biztosító viszont köteles befogadni bárkit, aki hozzá bejelentkezik, és itt vége is van a történetnek. A mai állapot szerint a pénztárakat két felügyelet, az egészségbiztosítási és a pénztárfelügyelet is ellenőrzi majd, ami nyilván kiterjed majd a nyilvántartott adatokra is. Ha csak a saját üzletünket nézem, ma is úgy muködik a rendszer, hogy az egészségpénztár, a nyugdíjpénztár és a biztosító adatait külön kell kezelni, nem lehet keresztértékesítést végezni az ügyfél beleegyezése nélkül.

   Egy biztosításmatematikus egyik korábbi interjúnkban elmondta, kifinomult technikái vannak az ügyfelek eluzésének, nincs lift, nem ültetik le a pácienstimages/
 – Nem zárom ki, hogy léteznek olyan finom eszközök, amelyekkel elkerülhetők bizonyos ügyfelek. De a félelem azért sem reális ebben a pillanatban, mert senki sem tudja megmondani, ki a „jó” ügyfél, hiszen ez nem függ a jövedelmétől, de direktben még csak az egészségi állapotától sem. Mindez folyamatos ellenőrzés, finomhangolás a szabályozó állam és a szolgáltatást nyújtó pénztárak között. Nem különbözik attól, ami bármely piaci területen történik. Biztos vagyok abban, hogy ez a terület nem lesz etikátlan, ellentétben azzal, ahogy ezt ma beállítják és feltételezik. Az állam nem mondhat le a szabályozó szerepérőlimages/

   Nem is akar, bár nem csitulnak a koalíciós indulatok: a legfrissebb hírek szerint akár az SZDSZ lesz az, amely ellene szavaz a törvénynek, ha az MSZP azt teljesen felpuhítja. A liberálisok az operatív ügyekben döntési jogot adnának a kisebbségi részvényeseknek. Nincs az a befektető, aki odaadná a pénzét, ha nem mondhatja meg, mire költik – állítják. Így van ez?
– A források az állam kezében vannak. Ő dönti el, mit kell érte csinálni.

    Hátimages/, egy ugyancsak vitatott pont szerint a díjtételbizottság évente egyszer felülvizsgálná a szolgáltatási csomagok tartalmát, s javaslatot tenne annak megváltoztatására. Bár a jogszabályalkotó elsősorban az új eljárások befogadására és a nem annyira hatásos gyógymódok szelektálására gondol, a legtöbben a csomagok szukítésétől tartanak.
  – Kiinduló helyzetben a csomag ugyanaz, mint most. Hogy a díjtételbizottság feladata hogyan alakul, ma még kérdés – jelen állapot szerint javaslattevő testületről van szó. Én úgy veszem, hogy a csomag csak minimálisan befolyásolható. A hatékonyságnövelést más módon várja el az állam. És ezzel visszaértünk az előző kérdéshez: az állam dönt, hogy mennyiért, mit nyújtanak a pénztárak. Ha a jelenlegi koncepcióval ellentétben még azt is ő akarja irányítani, hogy hogyan, akkor a befektetőnek annyi szerepe marad, hogy pénzt ad hozzá és szorít, sikerüljön neki. Ön beszállna ilyen üzletbe? Ha az állam azt várja, hogy megszabott összegből megszabott szolgáltatást nyújthasson valaki, akkor abban legalább szabadságot kell neki adnia, hogy miként vezeti a céget. Persze csinálhatja egyedül is, mint az elmúlt 17 évben, de akkor ez nem befektetés, hanem adakozás.

    Ha már a pénznél tartunk: sokan rendkívül kevésnek tartják a 20 millió forintot, amellyel egy pénztár megalapítható. Sok ez vagy kevés?
 – Nem tartom jelentős kérdésnek. Tudomásom szerint a tender előtt minden indulónak be kell bizonyítania, hogy rendelkezik azzal az összeggel, amivel egy biztosító ténylegesen elindítható.

   De miért éri meg valakinek beszállni a hazai egészségbiztosításba?
– Az egészségügyi piac nagyobb annál, mint amekkorát az összes biztosítás a kötelező gépjármutől a lakáson át az életbiztosításokig együttesen képvisel. Ezenkívül van kétmillió potenciális ügyfél, akinek a biztosító bebizonyíthatja, hogy valamit jól csinál, tehát számíthat rá másban is. Persze ez ugyanekkora reputációs kockázat is. Kötődhet a biztosító nevéhez csalódás is (rossz modor, rossz környezet, rossz ellátás). Meggyőződésem azonban, hogy egy jól muködő rendszerben kialakulhat olyan win-win szituáció is, amelyben az ügyfelek megérzik, a dolgok értük vannak az egészségügyben.

Folytatás az 1. oldalról

  Hogy miben egyezett meg az SZDSZ és az MSZP szeptember 24-én, azt nemcsak a kívülállók, de feltehetően az érintett koalíciós partnerek sem tudják valójában. Ilyen rendszer ugyanis sehol a világon nem működik, ami önmagában véve még nem lenne baj, ha a „választott modell” nem tűnne túlságosan öszvérmegoldásnak, ha nem lenne benne mindenütt a kicsit neked, kicsit nekem elv. Nem véletlen, hogy a Magyar Demokrata Fórum (MDF) Bacsó Péter Tanúja után szabadon egyszerűen magyar narancsnak minősíti az elképzelést: „Kicsi és savanyú, de a miénk. Ezt kell megenni?”
  A koalíciós döntés értelmében jövőre elvben akár 22 új egészségbiztosítási pénztár szervezheti a betegek ellátását: tizennyolcat a régi megyéket jelentő területeken, négyet pedig a fővárost és Pest megyét együtt jelentő közép-magyarországi régióban alakíthatnak meg. Megkötés, hogy a biztosítóknak legalább 500 ezer, legfeljebb 1,5 millió taggal kell rendelkezniük, így aztán – mint arra dr. Gógl Árpád egykori egészségügyi miniszter, a Fidesz szakpolitikusa figyelmeztet: van némi ellentmondás a számok körül. A megyékben – néhány helyet leszámítva – nem élnek félmillióan, így nyilvánvaló, hogy a megadott elvek alapján 22 biztosító nem működhet. Legfeljebb 7-8, amelyek egyenként több területet is ellátnak majd.
  Egyelőre azonban kérdés, hogy a pénztárak legfeljebb 49 százalékos kisebbségi tulajdonrészére licitálnak- e befektetők, avagy teljesen állami, sokak által csak kis OEP-ként emlegetett biztosítók szervezik majd az ellátást. Kökény Mihály korábbi miniszter, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke, az MSZP tárgyalódelegációjának tagja szerint, amikor a törvény hatályba lép – ez a tervek szerint jövő január elseje –, akkor összesen 22 engedélyt adnak majd ki. 2008 az átmenet éve lesz, és amire a folyamat befejeződik, Kökény szerint a pénztárak érdekeltek lesznek abban, hogy egyesüljenek, azaz „2009-re már minden bizonnyal csak 8–10 pénztár lesz”.

  Egyesülnek, de nincs monopólium
  A forgatókönyv szerint az állam a jövő év legelején, minden megyében létrehoz egy zártkörű részvénytársasági formában működő, állami többségű kötelező egészségbiztosítási pénztárat, és pályázatot ír ki a kisebbségi részvénycsomagra. Információink szerint mindazok potenciális befektetők lehetnek, akik teljesíteni tudják az októberben parlament elé kerülő törvényben meghatározott pénzügyi, illetve szakmai feltételeket. A lapunk birtokába került, még nem minden részletében elkészült jogszabálytervezet szerint a pályázaton nem vehetnek részt a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, orvosi műszerek gyártói és forgalmazói, vagy a felsoroltak többségi befolyása alatt álló jogi személyek; valamint a köztestületek és az egészségügyi szolgáltatók fenntartói. Ugyancsak tiltanák a pályázati részvételt más pénztár vezető tisztségviselője, illetve hozzátartozója számára, valamint olyan személyeknek is, akiknek 60 napnál régebbi, lejárt köztartozásuk van.
  A magánbefektetők összeférhetetlenségére vonatkozóan a javaslat a többi közt kimondja, hogy a pénztár magánbefektetője „csak olyan személy lehet, aki független a kötelező egészségbiztosítási pénztár óvatos, körültekintő és megbízható működését veszélyeztető befolyástól, és biztosítani képes a pénztár megbízható, gondos tulajdonosi irányítását és ellenőrzését”. Továbbá, „akinek üzleti kapcsolatrendszere és tulajdonosi szerkezete átlátható, ezáltal nem zavarja a pénztár feletti hatékony felügyelet gyakorlását; illetve aki másik pénztárban sem közvetett, sem közvetlen részesedéssel nem bír.”
  A megyei pénztárak egyesülhetnek, de a koalíciós megállapodás szerint a taglétszámnak 2008. október elsejére mindenütt el kell érnie az alsó korlátot, és a bejelentkezettek száma sehol sem haladhatja meg a monopóliumok létrejötte ellen kitalált 1,5 milliós felső határt.
  A szaktárcát irányító SZDSZ arra számít, hogy az új egészségbiztosítási rendszer első évében a lakosság 15-25 százaléka választ majd biztosítót, a következő évben azonban már jelentősen nőhet az ügyfelek száma. Az elfogadott alapelvek szerint a biztosítók többféleképpen szerezhetnek majd tagokat. Licitálhatnak a megyékre – ezek közül legfeljebb kettő lehet szomszédos –, s mindazok a polgárok, akik nem választottak biztosítót, automatikusan hozzá tartoznak majd. Lesznek, akik eleve az adott területet megszerző biztosítót választják, de 2008. július 31-ig a tagokat toborozhatják más megyékből is. A megyei, illetve az egyesülést követően kialakuló pénztárak közötti verseny, a tagtoborzás lehetősége 2009 őszén, az átlépésre módot adó időszakban nyílik meg újból. A középmagyarországi régióban működő pénztárak egymással nem, de megyei pénztárral egyesülhetnek.
  Amennyiben lesz olyan megye, amelyre nem licitálnak, ott új pályázatot írnak ki, s ha ez sem jár sikerrel, akkor „kényszermegoldás jöhet” – fogalmazott első sajtótájékoztatóinak egyikén a szakminiszter. Erről azonban nem árult el részleteket. Mint mondta, „egy megye sem marad ellátatlanul, de a szakmai, jogi egyeztetések még csak most kezdődnek”.

  Jó lesz a magántőkének is?
  Horn Gábor, a szabaddemokraták koalíciós koordinációért felelős államtitkára mindenesetre nem tart attól, hogy esetleg nem lesznek érdeklődők. „Az új rendszer nemcsak a biztosítottaknak lesz jó, hanem a magántőkének is” – mondta a hvg.hu-nak, jelezve, hogy szándékaik szerint a biztosítóknak erős jogokat és valódi beleszólást biztosítanak majd. A biztosítók szempontjából azonban nyitott még jó néhány kérdés, annak ellenére, hogy egyes kormányzati munkaanyagok szerint az egészségügyi tárca szinte szó szerint átvette a társaságok korábban már több konferencián hangoztatott elvárásait (lásd Tervek az alapcsomag szűkítésére című cikkünket; Medical Tribune 2007. augusztus 30.).
  A cégek esetleges szerepvállalásával kapcsolatban dr. Váradi Péter, az AXA Egészségpénztár ügyvezető igazgatója a Medical Tribune-nek azt mondta: nem hiszi, hogy bármely biztosító véleményét megismerhetnénk a tenderek jövő évi kiírása előtt. Az eddig napvilágra került információk ugyanis nem elégségesek a felelős döntéshez. Egyelőre tehát sem kategorikus nemet, sem lelkes igent nem hallhatunk a társaságok képviselőitől arra nézve, vajon óhajtanak- e részt vállalni az egészségpénztárak működtetésében. Az bizonyos, hogy a verseny lehetősége mellett garanciákat szeretnének kapni; biztosak szeretnének lenni abban, hogy kisebbségi tulajdonosként is befolyásolni tudják a döntéseket, valamint, hogy esetleg megváltozó politikai akarat esetén sem megy kárba befektetésük.
     Márpedig a Fidesz az elmúlt időszakban többször ígéretet tett arra, hogy hatalomra kerülése esetén visszaállítja a jelenlegi rendszert.
  – Tudomásul veszem az alkut, amely megköttetett, de inkább starthelyzetnek, mint végállapotnak tekintem – fogalmazott Váradi Péter, aki érdekesnek minősítette a kompromisszumot. Mint mondta, valószínűleg nem ez a legtökéletesebb megoldás, de javítható lesz az évek során. Hasonlóképpen nyilatkozott Pál Zoltán, a Generali ügyvezető igazgatója is, aki a Világgazdaságnak azt mondta: nem lehet megfelelően működtetni egy olyan rendszert, ahol az ügyfelek jelentős része egy néhány megyéből álló egységes régióban van, a maradék pedig szerte az országban. Azt remélte ugyanakkor, hogy „hosszabb távon letisztul a rendszer”.
  A szakértők közül azonban sokan nem értik, miért is kellene a társadalombiztosítást kapkodva, az új rendszer esetleges hibáit megszenvedve átalakítani, amikor az ország életét évtizedekre meghatározó kérdésről van szó.
  Az alapkérdésre – hogy tudniillik miben is egyeztek meg valójában a koalíciós felek – a választ eddig az MDF-nek sem sikerült megtalálnia. Ezért még a törvényjavaslat beterjesztése előtt, írásban teszik fel kérdéseiket a kormánynak – tudtuk meg dr. Pusztai Erzsébet korábbi népjóléti államtitkártól. A párt szakpolitikusa lapunk érdeklődésére úgy fogalmazott: mostanában sokat gondol Dianára, mert hogy „nehéz lehet folyamatosan változó célpontra lőni”.
  – Az egészségügyi ellátás jövőjét meghatározó tervekről mindig csak koncepciótöredékek hangzottak el – mondta. – Talán, mert a részletekhez érve mindig kiderült, hogy bonyolult rendszerről van szó, amelynek átalakítása legalább két év előkészítő munkát igényel. Az összefüggésekről máig nincs szó, a legfontosabb kérdésekre továbbra sincs válasz, így Pusztai Erzsébet biztos benne, hogy a részletek kidolgozása újabb koalíciós feszültségekhez vezet majd.
   Nem tudható ugyanis például, mi az ellátási csomag tartalma és ki határozza azt meg? Pedig ez nem kevesebbről szól, mint hogy milyen ellátásokra lesznek jogosultak a betegek, és ki változtathat ezen? Kérdés az is, mi lesz a szabad orvosválasztással, e rendszerben ugyanis a beteg csak akkor választhatja meg orvosát, ha biztosítót választ, ugyanis csak ahhoz az orvoshoz, intézményhez mehet, akivel, amellyel a biztosítónak szerződése van. Az MDF nem érti, hogy vajon a biztosító – amely a beteg helyett válogat az orvosok, a szolgáltatók között – milyen alapon teszi ezt? Mi lesz a döntő? A terület, ahol a beteg él? A szolgáltatás ára vagy a munka minősége? És az sem világos számára, hogy vajon miért lenne érdeke a biztosítónak a megelőzés, ha a betegek évente biztosítót válthatnak? Így ugyanis a befektetett többlet elvész.
   Pusztai Erzsébet kérdésünkre kijelentette: az elmúlt időszakban számos egymásnak ellentmondó rendelkezés született az egészségügyben. Fontos volna, hogy olyan jogszabály szülessen, amelyet később nem kell megváltoztatni. Azt szeretnék, ha a kormány betartaná a jogalkotási törvényt, egyeztetne az ágazat szereplőivel, hatástanulmány készülne a várható következményekről, s csak akkor vezetne be egy a maitól gyökeresen eltérő rendszert, ha abban széles körű egyetértés van a társadalomban.

  Alkotmányos és más aggályok
   Számos szakembernek ma még ugyanis alkotmányos aggályai vannak az új rendszer miatt. A legnagyobb ellenzéki párt az egészségbiztosítás 1600 milliárdos kasszájának „lenyúlásáról” beszél, lapunknak adott interjújában Gilly Gyula rendszerszervező pedig arról, hogy „alkotmányban rögzített társadalmi szerződést nem lehet csak úgy felrúgni” (lásd Medical Tribune 2007. szeptember 13.). Vannak, akik problematikusnak tartják, hogy magáncégekhez kerülhetnek a betegek és a leendő betegek védett, személyes adatai, miközben ők erre nem hatalmazták fel az egészségbiztosítást. Váradi Péter, az AXA ügyvezetője kérdésünkre ugyanakkor logikailag lehetetlennek nevezte, hogy egy biztosító ne rendelkezhessen azok adataival, akiknek az ellátását szervezi. De természetesnek tartja, hogy ezeket az adatokat csak célhoz kötötten használhatja fel.
  Az alkotmányos kételyek mellett az is elgondolkodtató, hogy „pusztán a befektetők megjelenésétől nem remélhető, hogy javul az egészségügyi ellátás színvonala”. Legalábbis Skultéty László, a GKI Egészségügy-kutató Intézet vezetője szerint, aki a Magyar Nemzetben úgy nyilatkozott: az ellátásra nem jut több pénz, sőt a konvergenciaprogram miatt elképzelhető, hogy a jelenleginél is kevesebb forrás lesz. A több-biztosítós rendszernek ugyanis magasabbak a működési költségei, és a befektetők rendszerint osztalékot is szeretnének kivenni a rendszerből... Horváth Ágnes egészségügyi miniszter ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: pontos számítást még nem végeztek, de összességében 50–100 milliárd forint bevételt várnak az új rendszertől, amelyben a biztosítók számára 2–3 százalékos profitkorlátot terveznek bevezetni. Skultéty László szerint azonban ahhoz, hogy ilyen feltételek mellett javuljon az ellátás színvonala, olyan mértékű hatékonyságjavulást kellene produkálni, amely meglehetősen kétséges. A hatékonyságjavulást elsősorban ellátásszervezéssel, a betegek irányításával érhetik el a pénztárak, ami azonban – miként azt többen, több konferencián és cikkben kifejtették már – magában hordozza annak veszélyét, hogy a betegeket esetleg alulkezelik, hogy nem kapják meg a szükséges mértékű-minőségű ellátást.
   Érdemi válasszal, tényekkel, adatokkal eddig senki sem szolgált azokra az állításokra sem, amelyeket a szakmai vitákat jelentő biztosítási konferenciákon dr. Orosz Éva, az ELTE professzora és a saját modellt is felvázoló dr. Sinkó Eszter rendszerelemző, a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjának tanára vetett fel. Ezek szerint semmi bizonyíték arra, hogy a verseny minőségjavulást hoz az egészségügyben, amelyre más közgazdasági szabályok vonatkoznak, mint a többi nagy társadalmi alrendszerre. Ugyancsak többször és több helyütt elhangzott, s lényegében máig válasz nélkül maradt, hogy a biztosítótársaságok helyett inkább az intézményeknek kellene versenyezniük, mert csak ez hozhat minőségjavulást. Ezt vallja mások mellett Pusztai Erzsébet is, aki úgy fogalmaz: egy biztosító regionális pénztárakra bontott működtetése elfogadható lenne – ha ezzel az ellátás feltételei kiegyenlítődnek. A betegek védelme érdekében nemzeti ellátási alapcsomagra van szükség, amelyet a parlamentnek kell meghatároznia. Szükség van a versenyre, de nem a biztosítók, hanem a szolgáltatók versenyére, amely a kötelező általános egészségbiztosítás keretei között megteremthető, és minőségjavítást eredményezhet.

   Orvos híján, mézeskaláccsal
   A minőség javulását azonban az új rendszer bevezetésével nem feltétlenül, legalábbis nem azonnal érzik majd a betegek. Az egyes ember számára a lényeges dolgokban – járulékfizetés mértéke, szolgáltatási csomag – nem változik semmi. Hogy valami mégis történt, annak első érezhető jele májusra várható, amikor a piacra lépő biztosítók reklámlevelei, ügynökei igyekeznek majd meggyőzni az embereket, hogy őket válasszák – vélekedett a Népszabadságban dr. Kincses Gyula államtitkár. Az ellátás, a kezelések rendje nem változik; az első lépcső továbbra is a háziorvos lesz, s a további kezelésekről ugyancsak vele kell majd konzultálni. A gyógyszerekhez, gyógyászati segédeszközökhöz, éppúgy, mint eddig, az ország minden pontján azonos feltételek mellett juthatnak a betegek, bármely biztosítóhoz tartoznak is. Az persze más kérdés – tette hozzá –, hogy egy pénztár olcsóbban is adhatja biztosítottjainak az adott szert. A térítési díjtól azonban csak lefelé térhet el, s ez a szabály vonatkozik minden egyéb önrészfizetéses szolgáltatásra. Később, ha a biztosító képes lesz mérni az egyes szakorvosok, rendelők, kórházak gyógyítási színvonalát, apró kedvezményekkel ösztönözheti majd tagjait, hogy az általa javasolt eljárásrendet vegyék igénybe.
  Mindez valószínűleg azonban nem lesz ilyen egyszerű. Elképzelhető, hogy lesznek biztosítottak, akik semmiféle kedvezményhez nem jutnak, és ráadásul még az ellátásból is kiszorulhatnak. Gógl Árpád exminiszter például azt kérdezi: „mi történik akkor, ha a Fejér megyei Seregélyesen valaki nem az ott domináns biztosítóhoz szeretne menni, azt hallotta ugyanis, hogy a szolnokiak mézeskalácsot is kapnak és inkább oda tartozna? Még hat embert beszervez a lakóhelyén, hat emberért azonban a helyi háziorvos nem vállalja a plusz szerződéskötéssel járó információs és adatszolgáltatási kötelezettségeket. Honnan lesz akkor orvosa annak a hat embernek?” – kérdezi a volt miniszter, utalva arra is, nem véletlen, hogy az ország csaknem 200 településén betöltetlenek a háziorvosi praxisok.
   Gógl Árpád minősíthetetlennek nevezi a koalíciós pártok megállapodását, amely mint mondja, „látszatra decentralizál, valójában azonban dezorganizál”. Nála is keményebb megfogalmazással illette, az egészségügy „zuschlagosítása”- ként értékelte a történteket Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Szerinte a paktum tovább mélyíti a szociális válságot, az emberek soha nem látott nehézségekkel néznek majd szembe. Az egészségbiztosítás privatizációjával tovább nőnek a járulékok, újabb kórházakat zárnak be, és még hosszabbak lesznek a várólisták, amelyeken majd csak pénzért lehet előrejutni.
  A miniszterelnök azonban derűlátó. Szerinte „jó szakmai és szakmapolitikai döntés született”. Gyurcsány Ferenc olvasatában a pénztárak legfontosabb szerepe, hogy az egészségügyi szolgáltatókat arra ösztönözze, hogy az állampolgároknak jobb szolgáltatást nyújtsanak, lehetőleg a legolcsóbban, majd az így megszerzett jövedelmet visszafordítsák az egészségügyi szolgáltatás megújításába.

Az elmúlt időszakban egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot arról, valójában hány kórház gazdálkodásával vannak gondok, annak ellenére, hogy júliusban, augusztusban és szeptemberben a korábbinál több beteg ellátását fizette-fizeti ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A miniszterelnök és a Kórházszövetség képviselőinek augusztus végi egyeztetését és a szakmai szervezetek megállapodását követően, hamarosan szétosztják az egészségbiztosítási alap mintegy 25 milliárdos maradványát, azaz jelentős forrásbővülésre számíthatnak az intézmények. Adósságkonszolidációról nincs szó, de a szakminisztérium ígéretei szerint még szeptemberben módosulhat a szakintézmények területi ellátási kötelezettsége és ennek nyomán a rájuk rótt teljesítményvolumen korlát (TVK) értéke is. A TVK a szakemberek szerint azonban csak a több-biztosítós modell bevezetésével szűnhet meg Magyarországon.

Folytatás a 7. oldalon

Folytatás az 1. oldalról

 Bizonytalan tervezés, finanszírozási anomáliák, jelentős mértékű létszámleépítés. Ezek a kijelentések hallhatók leggyakrabban az egészségügyi intézmények vezetőitől, ha gazdálkodásukról, pillanatnyi likviditási helyzetükről érdeklődik valaki. Az elmúlt időszakban ugyanis számos alkalommal változtak a finanszírozási szabályok, s bár szeptemberben véget ér a kórházakban egy finanszírozási év, azt még nem tudják, mi vár rájuk októbertől, milyen teljesítmény-volumen korláttal (TVK) számoljanak a naptári év hátralévő idejére. Márpedig változás biztosan lesz, hiszen a megemelt TVK-értékek csupán három hónapra szóltak, így októbertől ismét más összeggel kell(ene) kalkulálniuk.

 Adattisztítás
 Az intézmények pontos helyzetéről viszont egymásnak ellentmondó adatok hallhatók. Míg a Magyar Kórházszövetség legutóbbi gyorsfelmérése alapján a kórházak kétharmada küzd összesen mintegy 50 milliárd forintra tehető adóssággal, addig az egészségügyi tárca vezetője szerint a 137 magyarországi kórház fele rendben gazdálkodik, s csupán negyedénél vannak gondok. Dr. Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöki posztjának várományosa lapunk kérdésére emlékeztetett, hogy minisztersége idején még volt együttműködés a minisztérium és a szakmai szervezetek között: akkoriban még senki nem kérdőjelezte meg az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete és a Kórházszövetség által közösen készített adósságfelmérést. Később, Molnár Lajos miniszter már nem tartott igényt ezekre a negyedéves felmérésekre, amelyek ma is hasonló metodikával készülnek. Érdeklődésünkre dr. Kovács Attila, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára azt mondta, elvileg legalábbis nem lehet eltérés a két felmérés között, hiszen mindkettő az intézmények saját bevallásán alapul. A tárca második negyedévre vonatkozó, július végi összesítése szerint az intézmények negyede van bajban, fele viszont kiegyensúlyozottan működik. Ezt támasztják alá egyébként a minisztérium „nagyvizitjei” is, amelynek keretében már több mint 40 intézményt látogattak meg – esetenként inkognitóban.
   Kovács Attila szerint úgy tűnik, a gazdálkodás nem függ a mérettől. Az egyetemek, a súlyponti és a kisebb kórházak között is találunk jól és kevésbé megfelelően működő intézményt, s azok, amelyek bajban vannak, korábban is konszolidációra szorultak. A fővárosi Péterfy Sándor Utcai Kórház némiképp azt az álláspontot látszik alátámasztani, hogy sok múlik a vezető személyén, munkamódszerein. Az intézmény – amelyben évekkel ezelőtt önkormányzati biztost kellett kinevezni a felgyülemlett adósságok miatt, s amely nem kapott kiemelt szerepet – általában 4-5 napos tartalékkal rendelkezik a hónapfordulóknál. A kórházban átfogó terv alapján dolgoznak: az öt évvel ezelőtti 2200-as dolgozói létszám „szakszervezeti lázadás nélkül 1600-ra olvadt, úgy, hogy szinte észre sem vették a kollégák”.
  A Fővárosi Közgyűlés augusztus 30-i döntése értelmében azonban a Péterfy egyesül az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézettel (OBSI), ami új helyzetet eredményez. Az OBSI átalakításához szükséges tendereket októberben írják ki (az építkezésre központi forrást ígértek), s az új komplexum várhatóan 2008 tavaszától adhat traumatológiai ügyeletet a hét minden napján. Dr. Budaházy Emil főigazgató szerint elképzelhető, hogy néhány hónapig adósságot halmoznak fel, de alapvetően rendben mehet majd a gazdálkodás.
   Ezzel szemben dr. Csidei Irén, a súlyponti intézményként kiemelt Zala Megyei Kórház főigazgatója azt mondja, az elmúlt 12 év stabil gazdálkodása ellenére mára eljutottak oda, hogy 30 napon belüli lejárt adósságuk van, s nem tudnak előre tervezni. Kényszerűen visszavonták munkatársaik korábbi juttatásait, például az étkezési hozzájárulást, a kongresszusi részvétel támogatását, s 116 személy – köztük orvosok – állása szűnt meg; a kórházban ma is létszámstop van. Az önkormányzati átvilágítás nyomán az első intézkedési tervet tavaly decemberben kellett elkészíteniük, de mint Csidei Irén fogalmaz, a költségeket nem lehet olyan mértékben lefaragni, mint azt sokan hangoztatják. Az előrelépéshez ugyanis tudatosan fejleszteni is kell, ezért teremtettek lehetőséget a stroke-ellátásra, ezért alakítottak ki onkológiai centrumot, és a szívsebészet mellett júniustól lehetőség van Zalaegerszegen invazív kardiológiai beavatkozásokra is. Súlyponti kórházként készültek a régió ellátására, ám a számukra megállapított TVK nem tette lehetővé a területi ellátási kötelezettségen felül érkezők ellátását. – Júliusban néhány napig élt is egy főigazgatói utasítás, amelyben megtiltottam a területen kívülről érkezők ellátását, a hónap második felében azonban megtudtuk, hogy júliusra, augusztusra és szeptemberre kiegészítő TVK-t kapunk, így visszavontam ezt a rendelkezést – mondja Csidei Irén. Szerinte azonban az igazi gondot az jelenti, hogy az elvégzett tevékenységeket nem valódi értékükön fizeti a biztosító.

  Krónikusan aktív
  Sümeg eredetileg arra lehetett volna jó példa, vajon mi történt azokkal az intézményekkel, amelyekben a miniszteri döntés következtében teljesen megszűnt az aktív ellátás. Érdeklődésünkre azonban kiderült, Sümeg ma nem krónikus ellátóhely, hanem a védett ágyakkal bíró, súlyponti Veszprém Megyei Csolnoki Kórház része. Történt ugyanis, hogy Veszprém olyan pszichiátriai kapacitásokat kapott, amelyekkel nem rendelkezett, a város viszont – amikor Sümeghez csatolták a dobai pszichiátriai rehabilitációs intézetet – csaknem tönkrement, így végül augusztusban a megye visszavette az intézményt – tudtuk meg dr. Szalai Máriától, a sümegi intézmény orvos- igazgatójától. Az egyesített Veszprém megyei intézmény főigazgatója, dr. Rácz Jenő elmondta, intézményében tavaly októberre sikerült mintegy 220 millió forintra ledolgozni a korábbi csaknem 550 milliós adósságot. Ezt a szintet sikerült tartaniuk, ám augusztus elsejével, a dobai és sümegi intézménnyel együtt újabb 200 milliós adósság érkezett, amely ráadásul rossz összetételű, 30-60 napon túl lejárt tartozásokat is tartalmaz.

  Kasszazárás
  Rácz Jenő azt állítja, nagy segítség volt kórházának a kiegészítő teljesítmény- volumen korlát. Ezzel valóban sikerült csökkenteni a korábban leghosszabb várólistát – az MR-vizsgálatok esetében. Az ortopédiában ez ugyanakkor nehezebb, mert a műtétekhez szükséges többletprotéziseket már korábban meg kell(ett volna) rendelni. Így a többlet TVK-ból is bizonyára lesz maradvány, s kérdés, hogy ha a most elszámolható mennyiséghez mérten új szakembereket is felvesz a főigazgató, tudja-e majd foglalkoztatni őket októbertől?
   A volt egészségügyi miniszter szerint mihamarabb le kellene zárni a jelenlegi finanszírozási évet, és a Kórházszövetség kérésének megfelelően, a teljesítmények arányában szétosztani az egészségbiztosítási alap mintegy 25 milliárdos maradványát. Információink szerint erről megállapodás született a szövetség és a miniszterelnök között. Rácz Jenő az egyik legnagyobb problémának azonban azt nevezi, hogy a műtétek és a vizsgálatok költségeit csak három hónappal később fizeti ki az egészségbiztosító. Mint mondta, a mai informatikai feltételek mellett szűkíteni lehetne a feladat teljesítése és finanszírozása között eltelt időt, a három hónap ugyanis csak meglehetősen lassú reagálást tesz lehetővé az intézményeknek.
   Kapuvárott – a miniszter utasításának megfelelően – valóban krónikussá vált az intézmény. Dr. Benedek Zoltán igazgató sikamlósnak nevezi a helyzetet, az aktív ellátás megszüntetésével ugyanis jelentősen nőtt a háziorvosok felelőssége; azokat a hasi katasztrófával érkező betegeket például, akiket korábban egy órán belül megoperáltak, most tovább kell küldeni, s reménykedni, hogy meg is érkeznek a fogadó intézménybe. Az aktív és a krónikus ellátás finanszírozása közötti különbség miatt a bevételek jelentősen csökkentek az intézményben, így 90 százalék fölötti ágykihasználtsággal kell működniük, és – mint az igazgató fogalmaz – még nem kezdődött meg a fűtési szezonimages/
  Mezőtúron már a miniszteri döntést megelőzően, idén február elsejével egy kft. kapott lehetőséget arra, hogy 25 éven át működtesse a kórházat. Ám ettől függetlenül tény, hogy a korábbi 139 helyett csak 91 aktív ágy maradhatott – mondja dr. Trombitás Zoltán, az intézmény vezetője. December végéig önkormányzati biztos működött a kórházban, amely ma is veszteséges, annak ellenére, hogy korábban már jelentős megszorítások és drasztikus létszámleépítések voltak; a kollégák negyedét elküldték. Mivel az Alföld legmélyebb pontján, ritkán lakott területről van szó, a mezőtúri intézmény látja el Gyomaendrőd, Dévaványa és Törökszentmiklós körzetét is. Ehhez azonban szükségük volna a betegek mellett a teljesítményvolumen korlát emelésére is.
   Lapzártánk idején Horváth Ágnes egészségügyi miniszter bejelentette, hogy a konszenzussal kialakított javaslat alapján – jelentős szórással – szétosztják az egészségügyi intézmények között az Egészségbiztosítási Alap 25 milliárd forintos maradványát. Előnyt élveznek azok az intézmények, amelyek eleget tettek az átalakítás követelményeinek. (Egymilliárd forint jut a TVK-ból és a területi ellátási kötelezettségből fakadó problémák kezelésére.) Tízmilliárd forintot szeptemberben, 15 milliárdot pedig október és december között kapnak meg a szolgáltatók.

Hamarosan kétmilliárd forint támogatáshoz juthat az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), ez az összeg azonban önmagában nem jelent megoldást a szervezet gondjaira. A struktúra és a finanszírozás átalakítása nélkül a problémák újratermelődnek az OMSZ-nál, amelynek jelentős veszteséget okoz a betegszállítói feladatok átadása.

 Bár a szaktárca gyorssegélyt ígért, legkorábban novemberben, a zárszámadásról szóló törvény parlamenti elfogadását követően juthat hozzá az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a számára elkülönített kétmilliárd forinthoz – derült ki az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szeptember 12-i ülésén. A dátum azért fontos, mert ellenzéki képviselők már korábban, azt követően szerettek volna tájékoztatást kapni a helyzetről, hogy Horváth Ágnes egészségügyi miniszter létszámstopot rendelt el a szervezetnél a felgyülemlett deficit miatt.
 Az OMSZ gondjait jelző, igaz, nem a sajtónak szánt bejelentés azért lepett meg sokakat, mert ezzel korántsem valami ismeretlen elem került napvilágra. Pontosan tudható volt, hogy a mentőknek jelentős adóssága van, hogy működésre fordítottak eredetileg beruházásra szánt összegeket. Bizottsági bemutatkozásakor ugyanis, néhány hónappal korábban maga Göndöcs Zsigmond főigazgató jelezte, hogy az OMSZ hiánya idén elérheti a 1,5 milliárd forintot, amelynek megszüntetéséhez az adósság egy részének elengedését, de legalábbis átütemezését várja az államtól.
  A kétmilliárdos gyorssegélynek Horváth Ágnes szerint mintegy előfeltétele a mentés és a betegszállítás szétválasztása, annak ellenére, hogy pillanatnyilag feloldhatatlannak tűnik az az ellentmondás, hogy a betegszállítás teljesen magáncégekhez szervezése jelentős bevételi forrástól „szabadítja meg” a mentőket. Egészen pontosan havonta 100 millió forint bevételkiesést okoz(ott) az OMSZ-nak a betegszállítások egy részének átadása. Tovább bonyolítja azonban a helyzetet, hogy – a mentési készenlét miatt – a még mindig állami mamutcégnek tekinthető OMSZ-nak jelentősen többe kerül a betegszállítás, mint az alternatív szolgáltatóknak.
  A sürgős betegszállítások száma 2006-ban – az előző évihez hasonlóan – 670 ezer volt, amelyhez több mint 200 ezer 3–6 órán belüli szállítás társult. Az úgynevezett sima betegszállításnak – amelyből éves szinten szintén 200 ezret tartanak számon – jelenleg negyedét az OMSZ végzi. A bizottsági meghallgatáson Göndöcs Zsigmond főigazgató és Gál Ilona, a szaktárca közgazdasági szakállamtitkára egyaránt úgy vélte: az egyszerű betegszállítások fele indokolatlan. Konkrét példákkal élve: nemegyszer előfordul, hogy a vizsgálatot követően nem haza, hanem a piacra kell szállítani a „rászorulót”. Miként az is egyre gyakoribb, hogy az egészségügyi intézmények – ezzel is csökkentve az átalakítás rájuk jutó anyagi terheit – a mentőkkel szállíttatják telephelyeik között, vagy akár intézményen belül a hozzájuk beszállított betegeket. Így ugyanis megtakaríthatják a beteghordók bérét vagy annak legalább egy részét. Az ilyen esetek elkerülésére Vojnik Mária egykori államtitkár, szocialista országgyűlési képviselő hathatós beavatkozást kért a tárcától, s felmerült az is, hogy a szociális okból végzett betegszállításokat – a szociális törvény módosítását követően – esetleg a szociális minisztérium finanszírozza.
  További ígéret, hogy a Pénzügyminisztérium jóváhagyásával jövőre 550 millió forint működési többlethez juthat az OMSZ, egyelőre azonban nem tudni, hogy ez az összeg részét képezi-e a mentőknek szánt kétmilliárd forintnak, avagy azon felül értendő – ez is csupán a költségvetést érintő országgyűlési szavazásokat követően dől el. Ám annyi bizonyos, hogy a jelenlegi napi gondokon nem segít. Például azon sem, hogy az OMSZnál ma átlagban és évente csupán 990 ezer forintot keresnek a munkatársak; ennek megfelelően jelentős is a fluktuáció.
  Az OMSZ jövőjéről már tavaly komoly viták folytak a Molnár Lajos minisztersége idején felállított, László Imre vezette különbizottságban, s azt követően a parlamenti egészségügyi bizottságban is (lásd Medical Tribune, 2006. szeptember 28.). Az OMSZ nem maradéktalanul hajtotta végre a számára javasoltakat. Az alulfinanszírozottság tényét azóta megerősítette egy a minisztérium által kért átvilágítás is, amelynek részleteiről és a további teendőkről novemberben folytatják az értekezést az egészségügyi szakpolitikusok. Akkor talán majd az is kiderül, mi indokolta, hogy a tavaly megkezdett létszámleépítést most létszámstop váltsa fel, miközben a szaktárca is elismeri, hogy a mentők feladataik maradéktalan ellátásához – a struktúra átalakítása és az új mentőállomások munkába állása miatt szükséges, már említett 550 millió forintos pluszforrás mellett – további 165 munkatárs felvételére lesz szükség.

Úgy tűnik, a kórházi lobbi ismét a járóbeteg-ellátás rovására szerezhet jelentős összegeket a reformból fakadó struktúraátalakításra – a többi közt ez olvasható ki az Új Magyarország Fejlesztési Terv operatív programjainak legújabb változatából. A programokat lapzártánk idején még egyeztetik Brüsszellel, s július 25-én fogadja majd el a kabinet.
  Tény, hogy a kormány az eredeti tervekhez képest némi csúszásban van azoknak az európai uniós pénzt felhasználó pályázatoknak a kiírásával, amelyek segítségével a járóbeteg-ellátás is fejleszthető, pedig ma már nemigen találni olyan szakértőt, aki ne hangoztatná, hogy az alap- és járóbetegellátást a kórházi kapacitások leépítése előtt, de legalábbis azzal egy időben kellett volna fejleszteni. Most úgy tűnik, a pályázatokat legkorábban augusztusban írják ki, így 2009 folyamán adhatják majd át azt a zöldmezős beruházással felépülő 20–25 kistérségi szakrendelőt, amelyek ellátási körzetében korábban sem önálló, sem integrált szakrendelő nem üzemelt.

Folytatás a 12. oldalon

Lapzártánk idején befejeződött az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) és ágazati kötődésű operatív programjai első kétéves akcióterveinek társadalmi vitája – a terv a 2007–2013 közötti uniós fejlesztési források felhasználását tartalmazza. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tervezőivel a rendelkezésre álló 3–3 hét alatt több száz szervezet osztotta meg véleményét, és hatvanöt operatív programra összesen 1777 javaslat érkezett.
   Magyarország május elején az első tíz tagország egyikeként írt alá megállapodást az unióval az ÚMFT és az operatív programok stratégiájáról. Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos, önkormányzati és területfejlesztési miniszter bejelentette: augusztus végétől októberig mintegy 200 pályázati kiírás jelenhet meg
 – ezek tartalmazzák majd az egészségügy legégetőbb gondjaira írt jelentő lehetőségeket is. Mindez azonban némi csúszást jelent, hiszen az eredeti tervekben már az első félévben indították volna a kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kiépítését, illetve fejlesztését; a sürgősségi ellátás fejlesztését és az egészségügyi humánerőforrás monitoring kialakítását elősegítő pályázatokat. Akkor még úgy tűnt, hogy 2007 második negyedévében, május–júniusban számíthatnak az intézmények az infrastruktúrafejlesztési pályázatokra, valamint az egészségfejlesztéssel, szűréssel, egészségnevelő programokkal kapcsolatos kiírásokra.
   Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága februárban tárgyalt a fejlesztési tervről, annak pályázatairól, illetve a pályázatokon elnyerhető forrásokról. A képviselők már akkor érzékelték a gondokat, s a többi közt felszólították a kormányt, hogy – mivel a Regionális Egészségügyi Tanácsok (RET) nem éltek törvény adta jogukkal és a miniszterre bízták a kórházi struktúra átalakításáról a döntést, így elestek attól a lehetőségtől, hogy a megszüntetett ágyak fejében 20 százalék teljesítményt visszakapjanak a járóbeteg-szakellátási forma fejlesztésére – vizsgálja felül a járóbeteg-szakellátás bővítésének feltételeit. Azt is kérték, hogy gyorsítsák fel a kistérségi és regionális járóbeteg-szakellátás fejlesztését célzó pályázatok előkészítését.

Késésről nincs szó!

 Egy tavaszi kormányszóvivői tájékoztatón az akkor még miniszter Molnár Lajos bejelentette, hogy a második félévben 180 millió eurós keretre pályázhatnak azok a kistelepülések, amelyeknek elmaradott az egészségügyi hálózatuk. A pénzből háziorvosi és gyermekrendelők, védőnői központok épülhetnek, prevencióval, szűréssel és rehabilitációval foglalkozó egészségházak alakíthatók és fejleszthető az informatikai hálózat is. Érdeklődésünkre Gál Ilona, az Egészségügyi Minisztérium közgazdasági szakállamtitkára úgy nyilatkozott: a társadalmi vita eredményeként mintegy 40 egészségügyet érintő javaslat érkezett; jelenleg szakértők dolgoznak azon, hogy ezek közül melyeket építsenek be a TIOP-ba és a TÁMOP-ba.
   A közgazdasági szakállamtitkár szerint késésről azonban nincs szó, hiszen az operatív programokat lapzártánk idején még egyeztetik Brüsszellel. A társadalmi vitában felmerült javaslatokat beépítik, és a kormány július 25-én dönt az akciótervekről. Ezt követően folyamatosan írják majd ki a pályázatokat – augusztusban elsőként a járóbeteg-ellátás, az Országos Mentőszolgálat, a mentőállomások és a mentésirányítás fejlesztésére, az egészségügyi humánerőforrás- monitoring kialakítására. A negyedik negyedévben várhatók az egészségügy struktúraváltása miatt szükséges kiírások, míg az év végére tervezik az úgynevezett egészségpólus pályázatokat, amelyek az egyetemek, illetve régiónként egy, a legnagyobb aktív fekvőbeteg-kapacitással rendelkező kórházak számára jelenthetnek segítséget az átalakításhoz szükséges infrastrukturális beruházásaikhoz.

 Mit, hol, hogyan?

 S hogy mindebből mikor lesznek új szakrendelők? Úgy tervezik, hogy az augusztusban kiírt pályázatoknak októberi határidőre kell beérkezniük. Legkorábban az év végén megkötik a támogatási szerződést a nyertesekkel, akik először kiviteli tervet készítenek, azt elfogadtatják, így Gál Ilona szerint 2009 folyamán átadhatók lesznek az új kistérségi intézmények.
   Bár Magyarországon elvben egyszintű járóbeteg-szakellátás működik, valójában két szinten, járóbeteg-rendelőkben és kórházi/ klinikai szakambulanciákon történik az ellátás. A tervek szerint a kistérségekben – amelyekből Magyarországon jelenleg 166-ot tartanak nyilván – először alapszintű járóbeteg-szolgáltatást vehetnének igénybe a rászorulók; szükség esetén innen irányíthatnák őket tovább egy magasabb szintre. Gál Ilona azt mondta, a kistérségi szakrendelőknek kötelező lesz belgyógyászati, sebészeti, szülészet-nőgyógyászati és gyermekgyógyászati szakrendelést fenntartaniuk, illetve szakmailag indokolt diagnosztikát, míg emelt szint esetén szélesebb szakmastruktúrával és ennek megfelelő diagnosztikával kell a szolgáltatóknak rendelkezniük. A 166 kistérség közül – szemben az eredetileg tervezett 21-gyel és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján szereplő 23-mal – a szaktárca – a nemrég elfogadott új kistérségi besorolásnak és ágazat által meghatározott jogosultsági feltételeknek megfelelően – 20–25 olyan kistérségben kíván zöldmezős beruházással új szakrendelőket létrehozni, amelyekben jelenleg sem integrált, sem önálló szakrendelő nincsen. Gál Ilona szerint ezek a térségek 500 ezer–1,5 milliárd forint támogatást nyerhetnek el (lásd táblázatunkat a 13. oldalon).
  A támogatandó helyiségeket a tárca képviselői az OEP és az ÁNTSZ adatbázisait áttanulmányozva választották ki. Közölték velük, hogy célcsoportnak tekintik őket, ez azonban csupán annyit jelent, hogy pályázniuk kell, amint ez lehetségessé válik. A szakrendelővel ma is rendelkező 128 kistérség közül mintegy 40 fejlesztését látná indokoltnak a minisztérium. A tárca javasolta, hogy a többi kistérségben elsősorban a már meglévő önálló járóbeteg-intézeteket a Regionális Operatív Programok megmaradt forrásaiból fejlesszék.
  
Beindult a kórházi lobbi

 Információink szerint az eredetihez képest nem csak a támogatott kistérségek számában változtak a tervek. A korábbi szakértői anyagok és az európai pénzek felhasználását koordináló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján olvasható legutóbbi elképzelések szerint például jelentősen módosult a Közép-magyarországi Regionális Operatív Program szerkezete. Míg eredetileg például 11,6 milliárd forintot szántak a kistérségi járóbeteg-ellátás, 11,07 milliárdot pedig a fekvőbeteg-ellátás intézményrendszerének fejlesztésére, ez az arány mára jelentősen megváltozott: jelenleg 17,9 milliárdot szánnak a kórházaknak (ez az összeg volt már 27,952 milliárd is), és csupán négy milliárdot (korábban csak 2,786 milliárd forintot) a kistérségeknek. Viszont 2,039 milliárd forint jutna egészségügyi informatikai fejlesztésekre is, míg a sürgősségi ellátás fejlesztésére 1,2 milliárd, az onkológia fejlesztésére pedig 8 milliárd forint.
   Kérdés: ha felépülnek az új szakrendelők, akkor finanszírozzák-e az általuk nyújtott ellátást? Európai uniós pályázati pénzek ugyanis nem használhatók működtetésre; ezeket a költségeket a leendő tulajdonosoknak kell előteremteniük. A nyertes pályázókat a minisztérium tájékoztatja az ellátáshoz szükséges minimumfeltételekről, kötelezően beszerzendő eszközlistát küld, és eljár annak érdekében is, hogy a nyertesek előre megkapják az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) elvi befogadó nyilatkozatát.
   Egyelőre tehát úgy tűnik, csupán az lehet kérdés, mennyi pénzt utal majd az OEP ezeknek az új intézményeknek, azaz hogyan alakul a járóbeteg-ellátás finanszírozása.
   Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének legutóbbi, Szegeden tartott konferenciáján elhangzottak szerint, április elseje, a finanszírozási rendszer módosítása óta a jelenlegi 181 szakrendelőből 121-nek nőtt vagy nem változott a bevétele. Hatvannak viszont jelentősen csökkent
– főként azokon a területeken, amelyekben a rendelő együtt üzemel a kórházzal, és az átalakítások folytán megszűnt az aktív ellátás. Mivel az intézmények csak három hónapos csúszással kapják meg az OEP-től a finanszírozásukat, jelenleg még nincsenek pontos adatok, bár a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a co-payment bevezetése mintegy 4–8 százalékkal mérsékli az ellátás költségeit. Egyelőre csupán annyi bizonyos, hogy a vizitdíj bevezetése óta a járóbeteg-ellátásban mintegy 20 százalékkal csökkent a betegforgalom, illetve az egészségbiztosítónak jelentett teljesítmény, amely azonban vélhetően visszaáll majd a korábbi szintre.

 Dönteni kell!

 A járóbeteg-szakellátási rendszer megújításáról szóló terv kidolgozásával a szaktárca dr. Székely Tamást bízta meg. Az OEP korábbi főigazgató-helyettesétől, mint fogalmaz, június végére „zseniális koncepciót vártak”, ő azonban egyelőre csak eldöntendő kérdéseket tehetett le a minisztérium felső vezetőinek asztalára. Szerinte a mai gondok egyik forrása, hogy a szakellátásért a megye a felelős, miközben a szakrendelők mintegy 80 százaléka városi kórházhoz csatolva működik. Székely szerint ezért a politikusoknak el kell dönteniük, hogy továbbra is megyei önkormányzati kötelezettség maradjon-e a szakellátási kötelezettség, vagy kerüljön települési, illetve helyi önkormányzati szintre.
  Ha ez utóbbi mellett voksolnak, akkor elképzelhető, hogy az az önkormányzat lesz egyedüli intézményfenntartó, amely területén üzemel a rendelő, avagy az ellátott települések önkormányzataiból intézményfenntartói társulásokat hoznak létre a költségek megosztása érdekében. Az is lehetséges, hogy az önkormányzatnak nem kell majd intézményt fenntartania; ilyenkor azonban egy meghatározott normatíván belül az önkormányzat szabja meg, hogy hány rendelésen, hány orvossal kívánja a feladatot ellátni, és az aktuálisan működő rendelőt vagy eladja, vagy bérbe adja az orvosoknak, s a jelentkezőknek feltételül szabja a szükséges infrastruktúra létrehozását.
   A működési formát tekintve Székely Tamás szerint eldöntendő, hogy megmaradjon-e a jelenlegi kórházhoz, rendelőintézethez, gondozóintézethez kötött struktúra, vagy a szakrendelőket teljesen szeparálják a fekvőbeteg-ellátó intézményektől – ez azt is jelentené, hogy a jelenlegi gyakorlattól eltérően a kórházhoz kötött rendelések és szakambulanciák esetén önállóan kellene biztosítani a személyi és tárgyi feltételeket. Kérdés, hogy fenntartsák-e a jelenlegi működtetési feltételeket, avagy privatizálják, esetleg közreműködői szerződéssel működtessék tovább a rendelőintézeteket.
   Székely Tamás felülvizsgálná az ellátás szakmai tartalmát is, kérdésesnek tartja ugyanis, hogy szükség van-e minden térségben gondozóra, szakrendelésre és szakambulanciára. Amennyiben külön szakrendelést és szakambulanciát akarunk, akkor az külön beutalási rendet igényel – vallja a szakember, aki elképzelhetőnek tartja, hogy kistérségi szinten a szakrendeléseknek területi ellátási kötelezettségük legyen, míg a megyei, illetve regionális szinteken specializált szakambulanciákat alakítanának ki önálló területi ellátási kötelezettséggel. A szakambulanciát csak szakrendelői beutalóval lehetne igénybe venni.
   Székely Tamás szerint döntést igényel, hogy jelenlegi formájukban szükség van-e a bőr- és nemibeteg-, a neurológiai, az onkológiai, a pszichiátriai, a tüdőgyógyászati és az addiktológiai gondozókra, vagy ezeket esetleg más formában és feladattal kell továbbműködtetni? Az is meghatározandó, hogy a finanszírozás megmaradjon- e jelenlegi, bázis szemléletű formájában, vagy vegyék inkább figyelembe a lakosság szám- és megbetegedési arányait, illetve, hogy fenntartsák-e a jelenlegi teljesítményvolumen- korlátot, vagy határozzák meg újra az ellátási kötelezettség és a lakosság száma arányában.
   A járóbeteg-ellátás átalakításáról szóló koncepció végleges formájában várhatóan a nyár végéig készül el. Az elképzelések törvényi szintű változtatásokat igényelnek; a módosítási javaslatok szeptemberben kerülhetnek az Országgyűlés elé. A változások legkorábban jövő januárban vagy márciusban léphetnek életbe.

Dr. Szabó Sándort, a Magyar Gyógyszerész Kamara tiszteletbeli elnökét választotta elnökévé a nemrégiben megalakult Országos Etikai Tanács (OET); a testület feladata, hogy minősített többséggel elfogadja az egészségügyiek által követendő etikai, magatartási szabályokat. Bár a rendtartást a kamarai törvény értelmében a miniszter rendeletben hirdeti ki, az új testület szerint alkotmányossági aggályokat is felvet, hogy íratlan etikai szabályokat lehet- e jogszabályba foglalni.
    Megválasztását és a testület első teljes körű ülését követően levélben fordul az egészségügyi miniszterhez dr. Szabó Sándor, az OET elnöke. Konszenzussal elfogadott véleményük alapján ugyanis az egészségügyi dolgozók rendtartásának elkészítése és kiadása az országos tanács hatáskörébe tartozik. Az etikai szabálygyűjteménynek tartalmaznia kell az egészségügyi dolgozókra vonatkozó általános szabályok mellett az egyes ágazatok speciális szabályait is, s ennek alapjául az egyes kamarák etikai kódexeinek kell szolgálnia. A vita rendezéséig ex lex állapot van a magyar egészségügyben az ágazatban dolgozók esetleges etikai-fegyelmi vétségeinek elbírálásában.

  A törvényen kívüli állapot a tavaly egyik elsőként elfogadott reformtörvényre vezethető vissza, amely önkéntessé tette a kamarai tagságot, s egyben új alapokra helyezte az etikai ügyek megítélését, elbírálását is. A Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara etikai, fegyelmi bizottságainak a január 31-én folyamatban lévő etikai eljárásokat azok folytatása nélkül, február 28-ig meg kellett szüntetniük – a jogszabály úgy rendelkezett, hogy ilyen ügyekben az újonnan felállítandó országos, illetve a megyei etikai tanácsok határoznak majd. Információink szerint a több szervezetből delegált országos testületnek a kamarák által képviselt része ugyan már mintegy két hónapja működik – és legutóbbi ülésén dr. Szabó Sándor, az MGYK tiszteletbeli elnöke személyében elnököt is választott tagjai közül –, de lapzártánk idején még nem alkották meg saját eljárásrendjüket, s nem fogadták el a törvény szerint minősített többséggel meghatározandó rendtartást. Vagyis azt a magyar jogrendben eleddig nem létező etikai szabálygyűjteményt, amelyet a miniszter rendeletben hirdet majd ki, s amely írott szabályként azt igyekszik meghatározni, milyen elvek betartása mentén nyújtanak egészségügyi szolgáltatást az egészségügyi dolgozók; milyen magatartási szabályok vonatkoznak egymás közötti munkakapcsolatukra, valamint ők és a társadalom viszonyára. És épp ez az a pont, amelyen számos kritika éri létét, annak ellenére, hogy még meg sem született.

  Alkotmányos kétségek

  Dr. Benoist Györgyöt a korábban köztestületként működő MOK már megszűnt Országos Etikai Bizottságának elnökét az orvoskamara jelölte az új Országos Etikai Tanácsba (OET). A korábban az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben dolgozó, köztiszteletben álló személyiség a Medical Tribune érdeklődésére azt mondta, alkotmányos aggályokat is felvet, ha a miniszter rendeletet alkot olyan szabályokról, amelyeket lehetetlenség leírni.   – Alapkifogásom bármiféle rendtartással szemben az, hogy más dolog a jog és megint más az erkölcs. Ez utóbbiaknak ugyanis legfeljebb csak egy részét lehet leírni – mondta. – Épp ezért szólt úgy a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexének preambuluma, hogy „az Etikai Kódex a lényeges etikai elveket és szabályokat rögzíti, de nem foglalja írásba az orvostól elvárható összes etikai magatartást. Ebből következik, hogy az orvosnak nemcsak az Etikai Kódexben rögzítetteket kell betartania, hanem az orvosi hivatásnak az általános erkölcsből levezethető követelményeit is. Az orvos magánéletében sem tanúsíthat hivatásához méltatlan magatartást.” Azt gondolom, alkotmányellenes lenne, ha jogszabályba foglalnák, hogy az orvosnak magánéletében is orvosként kell viselkednie – most pedig ezt kísérlik meg. Különösen olyan megfogalmazásban aggályos mindez, hogy mivel a Magyar Köztársaság minden állampolgárának elidegeníthetetlen joga a szabad orvosválasztás, ezért az orvosoknak kötelességük ezt számukra biztosítani – a hatályos jogszabályok keretein belül. Azaz, ha egy másik jogszabályban korlátozom a polgárok szabad orvosválasztását, akkor mindez nem érvényes – fogalmazott Benoist György.
    Az OET orvosi kamarát képviselő tagja azt is nonszensznek tartja, hogy a testületnek az eljárási szabályokat és a rendtartást – épp a jelenlegi törvényen kívüli állapot miatt – nagyon rövid idő alatt kellene lényegében egyhangúlag elfogadnia.
   – A MOK Etikai Kódexét 1994- ben kezdte írni egy húsztagú, tapasztalt orvosokból álló grémium – mondta. – A dokumentumtervezetet négy évig vitatták széles körben, és csak 1998-ban fogadták el, de az elvi kérdésekkel foglalkozó Etikai Kollégium ezt követően is folyamatosan tárgyalta és a közgyűlés változtatott rajta az aktuális tudományos, etikai-erkölcsi és más kérdéseknek megfelelően. Benoist György szerint egy ilyen szabályozás sosem lehet teljes: „az elmúlt 12 év sem volt elég arra, hogy tökéletes szöveget alkossunk. Akkor ez miért sikerülne egy nemrégiben összeverbuvált, korábban nem feltétlenül ilyen kérdésekkel foglalkozó csoportnak két hónap alatt?” Benoist György nyugdíjasként inkább feláll, ha esetleg olyan szabályozást akarnak életbe léptetni, amely ellen erkölcsi érzéke tiltakozik. Azt elképzelhetőnek tartja, hogy meg tudnak állapodni egy megfelelő szövegtervezetben, a testület legutóbbi ülésén azonban kérte, hogy a rendtartás minden egyes passzusáról külön szavazzon majd a bizottság. De akkor még mindig kérdés szerinte, hogy mindezt szabad- e rendeletben kihirdetni.
 
  Vitatott rendtartás
  Vitatják ezt a gyakorlatot és a rendtartás intézményét független szakértők is. Dr. Dósa Ágnes, a Semmelweis Egyetem Magatartás- tudományi Intézetének orvosjogász adjunktusa a Lege Artis Medicinae-ben például úgy fogalmaz: „A rendtartás sajátos, új elem a magyar jogrendszerben. (images/) Érdemes azon elgondolkodni, hogy – divatos szakszóval élve – milyen demokratikus legitimáció áll a kilenctagú testület mögött, ami lehetővé teszi, hogy minden egészségügyi dolgozóra vonatkozóan kötelező magatartási szabályokat alkosson meg?” Dósa Ágnes arra hivatkozik, hogy a kamarák esetében biztosították a tagok beleszólását az etikai statútum megalkotásának folyamatába, „a rendtartás esetében azonban nem találunk demokratikus elemet. (images/) További probléma, hogy az etikai bizottságok a törvény megfogalmazása szerint kizárólag a rendtartásban foglaltak megsértése esetén járhatnak el. Ami tehát nem szerepel a rendtartásban, annak megsértése nem lehet etikai vétség” – így meg kell duplázni a hatályos egészségügyi joganyagot.

   Pontosított eljárások
   A szaktárca honlapján egyébként olvasható már az a hamarosan rendeletként megjelenő módosítási javaslat, amely az egészségügyi törvényt átírva pontosítaná az etikai eljárásokat. Eszerint a bizonyítási eljárást tárgyalás keretében végzik majd, és lehetővé teszik annak törvényi szintű kimondását, hogy az egészségügyi dolgozó által elkövetett jogszabálysértés egyben etikai vétséget is jelent.
   Nem kamarai tagok esetében az etikai eljárást első fokon a megyei, másodfokon az Országos Etikai Tanács folytatja majd le. Ezek az etikai testületek – hasonlóan a korábbi kamarai büntetésekhez – figyelmeztetést, megrovást és a mindenkori minimálbér havi összegének tízszereséig terjedő pénzbírságot szabhatnak ki. A kamarai etikai bizottság a kamarai tagság felfüggesztésével is élhet – ez a szankció azonban súlytalan, hiszen a tagság önkéntes.
   Az orvosi kamara etikai eljárást már csak tagjaival szemben folytathat, mindennek azonban megkérdőjeleződött az értelme. Az etikai eljárás alá vont kamarai tagok tagsági viszonyuk megszüntetésével ugyanis mentesülnek az eljárás alól, ráadásul a kamarai tagság felfüggesztése már nem tekinthető szankciónak, hiszen nem jár az orvoslás gyakorlásának felfüggesztésével. A kamara ráadásul tagjai esetében is csak korlátozott jogkörrel bír. Fellebbezés esetén – másodfokon – már csak akkor kerül az ügy a kamara Országos Etikai Bizottsága elé, ha az elsőfokú határozatnak kizárólag a kamarai tagsági viszonyt érintő büntetéssel (felfüggesztés, kizárás) szemben nyújtanak be fellebbezést. Ha az érintett az ellene felhozott kifogásokat vitatja, akkor másodfokon már az ÁNTSZ keretében működő Országos Etikai Tanács jár majd el.

 Ne legyen kétfajta előírás

  Lát esélyt arra, hogy teljesüljenek az Országos Etikai Tanács miniszterhez szóló kérései? – kérdeztük dr. Szabó Sándort, az OET gyógyszerészkamara által delegált elnökét.
  – Mindhárom kamara az Alkotmánybírósághoz fordult, mert negatív diszkriminációnak, így alkotmányellenesnek tartjuk a kötelező kamarai tagság megszüntetését, amelyből az új etikai szabályozás is következik – mondta az elnök. Mint fogalmazott: önkéntes munkaszolgálatosként vállalták el a feladatot. A testület felállításának elvét nem fogadják el, de jogkövetők, és a törvény szerint a kamaráknak tagokat kell delegálniuk.
  – Azért ássuk a lövészárkokat, hogy ne alakuljon ki olyan helyzet, amit esetleg már nem lehet helyrehozni. Azt próbáljuk elérni, hogy az egészségügyben ne legyen kétfajta etikai előírás, egy állami meg egy szakmai – mondta. Arra a kérdésre, így gondolkodnak- e az országos tanács nem kamarák által delegált tagjai is, Szabó Sándor annyit felelt: ők köztisztviselők, de jelzés értékű lehet, hogy az alkotmányellenességet kimondó határozatot egyhangúlag szavazták meg.
   Az Országos Etikai Tanács lapzártánk után, június 4-én tartja következő ülését; ezen második alkalommal vesz részt a teljes testület. Szabó Sándor szerint ugyanis „a munkát kezdetben rendkívül rosszul szervezte az ÁNTSZ. A helyzet válságos, júniustól ugyanis a rendtartás alapján kellene etikai ügyekben eljárni, és egyes hírek szerint a rendtartás már nyomdában van – anélkül, hogy az Országos Etikai Tanács elfogadta volna. Ha ez igaz, akkor királyságom pünkösdi volt; lemondok, ha olyasmi kerül a dokumentumba, amit megbízóim nem tudnak elfogadni”.

Pillanatnyilag kármentés folyik az egészségügyi reform során megszüntetésre ítélt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI). Lipótmezőről ambivalens döntés született – véli prof. dr. Nagy Zoltán főigazgató, aki nem hiszi, hogy a folyamat visszafordítható.

Professzor úr, kért előzetes engedélyt ehhez az interjúhoz, vagy már nem érvényes a korábbi szabályozás?
 – Nem, azt hiszem, ezt a kérdést a sajtó túldimenzionálta. Az egyik intézeti tiltakozó akció idején Tasnádi Zoltán miniszteri biztos valóban kérte, hogy sajtóanyagok csak a minisztérium jóváhagyásával szülessenek, de azt hiszem, ez csak arra az egy esetre volt érvényes. A minisztérium az akkori feszült légkörben így igyekezett elejét venni egy esetleges konfliktusnak.

 Az ombudsman szerint alkotmánysértés történt, de mi történik ma az intézményben? Ön hozhat még döntéseket, vagy már csak a miniszteri megbízottnak van szerepe?
 – Furcsa helyzetben élünk. Április elsejétől az intézet mint fekvőbeteg- ellátó intézmény megszűntimages/

 Nem is vehetnek fel beteget?
– Fölvehetünk, de csak az utódintézmények jogán. A betegellátás a nyár folyamán kilenc helyre kerül. A pénzügyi elszámolás a Semmelweis Egyetemen, fővárosi kórházakon, illetve az Amerikai úti Idegsebészeti Intézeten keresztül, további szerződések alapján történik, a helyzet tehát kissé komplikált.

  Úgy működnek, mint egy alvállalkozó?
 – Igen, és mindaddig felvesszük a betegeket, amíg ellátásuk fizikailag is átkerül majd az utódintézményekbe.

  Tudják már, hová kerülnek, akiknek nincs hová menniük?
 – Olyan krónikus betegekről van szó – szerencsére nem nagy számban –, akiknek nincs hozzátartozójuk. A Merényi Kórház két krónikus belgyógyászati pavilonjában lesz helyük.

  Ha átépítették. A többi intézmény esetén ugyanez a helyzet, ami sok száz milliós költséget igényelimages/
– Így van, erről én is tudok.

 Ez a legrosszabb forgatókönyv, ami történhetett?
 – Én ezt nem így értékelném. Ha már az OPNI megszűnt és a fővárosi intézmények átvesznek tőlünk feladatokat, nyilván ezek az intézmények szeretnének saját fejlesztési- felújítási céljaikra minél több pénzt megszerezni a minisztériumi forrásokból. Lehetne persze úgy is gondolkodni, hogy ha ezt a forrást az intézetünk megkapta volna, akkor a felújításokat az OPNI-ban is meg lehetett volna csinálniimages/ Az épület tágas, elegáns, de kétségtelen, hogy túl nagyok a terek...

 Ahogyan a kabinetfőnök indokolt, inkább az utcát fűtikimages/
 – Ennyire azért nem gazdaságtalan és a jelenlegi kórházakkal összehasonlítva nem is kiugróan rossz. Azt mondták, hosszú távon nem eléggé  költség-hatékony a működtetése, ezért kell egy modern helyre költöztetni.

 Csakhogy nem hoztak létre más helyen egy új országos intézetet, csak szétdarabolták a régit
 – Arra hivatkozott a minisztérium, hogy van egy európai uniós direktíva, amelynek értelmében a nagy pszichiátriai intézményeket, a régi tébolydákat nem célszerű egyben tartani. A lakóközösségi pszichiátriát kell erősíteni. Ez valóban így is van – ha van hozzá megfelelő szociális védőháló. Az elmebetegek jelentős része ugyanis elmagányosodik, a családoknak nincs kellő teherbíró képességük.

 De Magyarországon a szakma szerint nem épült még ki a megfelelő járóbeteg-ellátó intézményrendszer.
 – Így még mindig az a leghumánusabb, ha egy nagy intézményben látják el a krónikus betegeket.

 Jelenthet megoldást az a legújabb főpolgármesteri elképzelés, hogy egy holding működteti majd a fővárosi intézményeket?
 – Erről nem tudunk semmi konkrétat, tartok tőle, hogy ez csak egy újabb ötlet a sok közül.

 A miniszter első elképzelései között – erre utal Lenkovics Barnabás jelentése is –, még nem szerepelt az OPNI bezárása, arra lényegében csak a közép-magyarországi regionális egyeztetések után bólintott rá a minisztérium. Mi történt közben? Mivel haragították magukra a fővárost?
 – Nem, ezt első perctől kezdve így tervezték. Miniszter úr esetünkben – azt hiszem – taktikai okokból beszélt eleinte csak csökkenő ágyszámokról, miközben azt nem mondta, hogy az intézmény kapacitását máshová helyezi. Tizenöt éve, amióta az intézetben dolgozom, állandóan téma, hogy be kellene zárni. Számos ötlet hangzott el – készült egy saját ingatlanhasznosítási tervünk is. Aszerint az OPNI telephelyén egy új kórházi szárnyat kellene építeni, a főépületet pedig más célra, egészségügyi szolgáltatásra, de nem kórházként használhatnánk. Rácz Jenő minisztersége idején lényegében elfogadta ezt a tervet, de mire a döntés megszületett volna, változott a miniszter személye, és ő már nem támogatta ezt az elképzelést. Az átalakulás alatt végig azért küzdöttem, hogy egy-egy gyógyító team lehetőleg maradjon együtt, hiszen ez egyfajta szakmai kultúrát jelent. A gyógyító közösségek egy részét azonban kénytelenek vagyunk szétszedni, mert töredékosztályok kerülnek ide-oda. Érdekes ugyanakkor, hogy új nagy pszichiátriai egységek alakulnak ki például a Nyírő Gyula vagy a Merényi Kórházban. Kettős arcú, ambivalens döntés született tehát: a nagy pszichiátriai intézmények elleni érvrendszer nem állta meg a helyét, hiszen most újabb tébolydák alakulnak, csak nem a Hűvösvölgyi útonimages/

 Mindez azért érdekes, mert a hódmezővásárhelyi tüntetést leszámítva nincs még egy olyan intézmény, amelynek megmentéséért annyian és annyiféleképpen szót emeltek volna, mint az OPNI-ért – hiába. Ön minek tulajdonítja ezt? Ennyire rossz az érdekérvényesítő képességük? Vagy ennyire erősek mások háttérérdekei?
 – Az egészségügyi reformban azzal számolt az egészségpolitika, hogy a szakma tiltakozni fog, és azt majd úgy lehet interpretálni, hogy az orvosok maradiak, reakciósok, féltik a pénzüket és a hatalmukat. Nem fogadták el, hogy a vélemények mögött szakmai megfontolások húzódnak meg, gyanúsítgatások ellen pedig nehéz védekezni. Az ellenállást azzal söpörték le, hogy tiltakoztok, ezek szerint jó úton járunkimages/

 Lipótmezőt többször hozták már összefüggésbe ingatlanspekulációkkal, tény azonban, hogy az önök kincstár által meghirdetett Völgy utcai ingatlana évek óta eladhatatlan. Önt megkereste valaki, valahonnan?
– Nem, igaz, nem is vagyok ingatlanspekuláns és késő lenne már szakmát váltanom. Az azonban biztos, hogy mielőbb kezdeni kell vele valamit, mert ha az államkincstárra száll és nem lesz funkciója, ugyanúgy jár, mint a többi nem használt épület: tönkremegy.

 Ön szerint milyen döntésnek kellene születnie?
 – Bennem változatlanul felmerül, hogy talán még kórházi épületként is lehetne használni – nem is túl nagy átalakítással.

 Vannak, akik más okot is sejteni vélnek a történtek mögött. Szilágyi Júlia, az Országgyűlési Biztos Hivatalának pszichiáter főtanácsadója például „a hazai pszichiátria szétverésének szándékát.” Már megint a szcientológia?
 – Sosem volt kapcsolatom a szcientológiával, de ismerem elődöm, Veér András küzdelmeit. Tény, hogy a magyar társadalomban mindig volt egyfajta fenntartás a pszichiátriával, a pszichiáterekkel és a pszichiátriai betegekkel szemben. A negatív diszkrimináció, nem állítom, hogy a döntéshozókban is, de gyakran érvényesült, mert mind a betegek, mind a pszichiáterek érdekérvényesítő képessége meglehetősen gyenge.

 Az OPNI bezárása miatt legtöbbször a pszichiátriai betegek helyzetéről esik szó, de mi a helyzet a stroke-osokkal, az ön által létrehozott országos központtal?
 – Nagyon kellemetlen helyzetbe kerültünk, és ez most nem az „ágyszámok misztikája”. Hiába maradhatna meg a neurológia (stroke, epilepszia, molekuláris neurológia) 120 ágyából 82 az idegsebészeti intézetben is, ha ott csak 55 ágy fér el. Nagy a veszélye, hogy a kisebb ágyszámon működtetett egység funkcióképtelen lesz, és mindez a neurológus stroke-ellátó team szétesését is jelentheti. Azzal, hogy a stroke-rehabilitációs osztály Visegrádra kerül, megszűnik az a komplex ellátás, ami csak nálunk volt az országban. Nem látom reálisnak, hogy ez a folyamat visszafordítható. A szakembergárda 80 százaléka június-júliusig van az épületben, addig mindent megpróbálok, hogy át tudjunk menteni valamit abból, amire az életemet tettem.

  Kollégái tudják már, ki hová kerül, megy-e vagy szükség van rá?
 – Az elmúlt hónapokban folyamatos volt az egyeztetés. A fekvőbeteg- ellátást több helyen saját szakembergárdával és nem a mi orvosainkkal, nővéreinkkel kívánják megoldani. Előfordul, hogy az országos ismertségű osztályvezetőt próbaidőre akarják alkalmazniimages/ Sokan a magánszférában folytatják a pályát, a fiatalok többen külföldön tájékozódnak.

  Lát esélyt arra, hogy előkerül egy alapító okirat vagy egy végrendelet, amelyből kiderülhet, hogy a Schwartzer család úgy ajándékozta az államnak a Lipótmezőt, hogy annak 200 évig a pszichiátriai betegek gyógyulását kell szolgálnia?
 – Egy oldalági leszármazott valóban bejött hozzám a férjével és állították, hogy vannak erre vonatkozó családi dokumentumok, amelyeket átadtak egy neves ügyvédi irodának. Az Orvostörténeti Intézet igazgatójától azonban ennek ellentmondó információkat kaptam. Szerintem ez az egész csak legenda.

Talán nincs még egy olyan orvosi szakterület a magyar egészségügyben, mint az onkológia, amelynek képviselői kifejezetten örülnek a tavaly megkezdett egészségügyi reform centralizálási törekvéseinek. Az onkológiai ellátást már 15 év óta „központosítani” szerették volna a szakemberek, elkerülendő az olyan anomáliákat, amelyre jó példa, hogy az országban nemrégiben még 450 kórházi osztályon folyt kemoterápiás gyógyítás – 250 helyen évente mindössze 1–5 esetben.
 

Közös protokoll
   – Valószínű, hogy ezek teljesen inadekvát kezelések voltak – mondja prof. dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, akinek tudomása szerint e tevékenységek legnagyobb része már megszűnt. Mint fogalmaz, Európában evidencia, hogy szakemberekkel, tudással és műszerekkel megfelelően felszerelt centrumokban történjék a betegellátás. A franciák mindezt már korábban megvalósították, ami önmagában 10 százalékkal javította a betegek túlélését.
    A kormányprogrammá vált Nemzeti Rákellenes Program is hasonló célokat tűzött az onkológusok elé, akik azt szeretnék, ha a négy egyetem és az országos intézet mellett a kecskeméti, a szombathelyi és a kaposvári centrum válna regionális központtá, és ha a regionális intézmények mellett centrumnak számítanának a megyei kórházak is. A betegek számát is figyelembe véve ugyanis három megye lakosságát biztosan nem lehet ellátni egy regionális központban. Meghatározták azt is, milyen kritériumai vannak a regionális és a megyei onkológiai centrumnak, s milyen feltételekkel kell rendelkeznie ahhoz, hogy feladatait elláthassa.
    A professzor úgy ítéli: a rákprogram szinte minden területén haladás történt. 1994-ben készült el az onkoterápiás protokoll, amelyet azóta felújítottak 2001-ben és 2006-ban is. A program Európában a legelső volt. Az országos intézet jelenleg részt vesz azoknak a programoknak az előkészítésében, amelyek célja a közös európai protokoll kialakítása.
   Az onkológia és a sugárterápia hazai oktatási programja ma is teljes mértékben megfelel az európai ajánlásoknak – az országos intézet munkatársai két nagy európai testület munkacsoportjainak is aktív tagjai, az Európai Rákellenes Szövetség Oktatási Munkacsoportját pedig Kásler professzor vezeti. Elkészült a sugárterápia fejlesztésének további programja, felmérték minden regionális és megyei centrum műszerezettségét. Gondot jelenthet ugyanakkor, hogy az onkológiai fejlesztéseket javarészt uniós forrásból finanszíroznák. Az intézetvezető szerint a fejlesztéseknek arányosaknak kell lenniük; most is tud olyan tervről, amely az adott területen a létező betegszámnál lényegesen nagyobb kapacitásokat hozna létre.
   A professzor úgy véli, a magyar onkológia kulcskérdése, hogy jöjjön létre egy olyan informatikai rendszer, amely alkalmas a betegek adatainak tárolására, a szövettani leletek megvitatására, besugárzástervekre, távoktatásra stb.
  – Nonszensz, hogy labort, röntgent végeznek a városi kórházban, aztán a megyei, majd az országos intézetben is, mert 10-ből 6-7 esetben nem használható az eredeti felvétel...

Európa lemaradt
  Az Európai Rákkutató Társaság szerint 2005-ben 11 millió új rákos megbetegedést regisztráltak a kontinensen és 25 millióan éltek együtt a betegséggel. 2030-ra azonban az új betegek száma elérheti a 27, a kezelt betegeké pedig a 75 milliót. Az új uniós célkitűzés ezért a tudomány multidiszciplinaritásának, azaz a cancerteamekben folyó munkának az erősítése. E teamek nyitottak a patológusok, a biológusok és a kutatók eredményeire is. Az új szemléletet indokolja, hogy az európai rákkutatás a szakemberek szerint kritikus helyzetben van. Ennek az az oka, hogy „kritikus tömeg” nélkül nem eredményes sem a gyógykezelés, sem a kutatás. Amerikában és Ázsiában óriási rákcentrumokat hoztak létre – mondja. Közülük az egyik legjobb a houstoni intézet, amelylyel az országos intézet testvérkórházi viszonyban áll. Ezekben a mamutintézményekben koncentrálni lehet a kutatást, a klinikai vizsgálatokat és az oktatást, szemben Európával, ahol sok helyen, kevés beteget gyógyítanak. Ezért, ha klinikai kutatást végeznek, 20 országot, 60 intézetet kell bevonni, amelyekből talán 600 beteget sorolhatnak be a kutatásba. Kínában, Indiában akkorák a rákcentrumok, hogy egy épületen belül besorolhatnak kétezretimages/
   Az országos intézet ma is megfelel az új kívánalmaknak, azaz akár azonnal akkreditálható. A többi hazai rákcentrum viszont nem, Kásler professzor szerint ezért csak úgy felelhetünk meg az uniós kívánalmaknak, ha az országos intézetet, a hét regionális centrumot és a decentrumokat egyben akkreditáltatjuk. Ehhez a megfelelő informatikai rendszer mellett ki kell épülnie egy olyan típusú együttműködésnek is, ami egyaránt garantál közös protokollt, oktatást és minőségbiztosítást. Az idén megkezdett akkreditációra 12 intézet jelentkezett Európából; négyet választottak ki, a belga nemzeti rákintézetet, a dijoni és bari rákcentrumot, valamint a mi intézményünket. Az akkreditáció ősszel kezdődik; 5000 dollárba kerül.

 Kiszámítható a pénz útja
   Arra, hogy rendeződnek-e az onkológia finanszírozásában korábban tapasztalt anomáliák, egyelőre még nincsenek adatok. Tény viszont, hogy az új rendben az onkológiára szánt összegeket már csak erre a szakterületre fordíthatják az intézmények. Mint azt korábban megírtuk, tavaly több kórház és betegszervezet segítséget kért, mert hosszú várólisták alakultak ki a kezelésre váró daganatos betegek körében, s megtörtént, hogy elküldték vagy más intézménybe irányították őket. A szaktárca zöld számot tett közzé, melyen az onkológiai betegek jelezhették, ha rosszul szervezik meg ellátásukat. Az egészségügyi miniszter a gondokat egyebek között azzal magyarázta, hogy „a pénz nem minden esetben ott van, ahol lennie kellene”.
  Amikor megszüntették az onkológiai betegek ellátásának külön keretes finanszírozását, az összeget beépítették a normál költségkeretbe, sőt 2005 decemberében némi többletet is kapott az 50 onkológiai ellátással foglalkozó intézmény. Ezek közül azonban 19-ben nem a rákbetegek gyógyítására fordították a pénzt, miközben a kijelölt centrumokban aránytalanul megnőtt a terhelés.
    Az adatok szerint 2005-ben 290 ezer onkológiai ellátás finanszírozására 49,2 milliárd, 2006-ban 310 ezer ellátásra 55,3 milliárd forintot fordított az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.
   A ráfordítások ellenére azonban a helyzet nem javult. Dr. Dank Magdolnának, a klinikai onkológia országos szakfelügyelő főorvosának tavaly decemberben közzétett felmérését követően kiderült, hogy a gondok nem kezelhetők egyszerűen finanszírozási kérdésként: a válság mélyebb és bonyolultabb, komplex kezelésre például az országban a központok kialakításáig talán 6–7 helyen van lehetőség. Horváth Ágnes, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára nemrégiben felháborítónak nevezte, ahogyan egyes onkológiai centrumokban kezelik a betegeket, s bejelentette: annak apropóján, hogy a közelmúltban több helyen pénzhiányra hivatkozva nem láttak el betegeket, az egészségbiztosítási felügyelet átfogó vizsgálatot kezdeményezett.

  Lobbitevékenység, harcos betegérdek- védelem, a források és az igények összehangolatlansága, egyenetlenségek és egyenlőtlenségek egyaránt jellemzik a hazai gyógyászatisegédeszköz-piacot. A betegek és a gyártók gondjait fokozza, hogy bár az eddigi társadalombiztosítási (tb) kiadások dupláját is költhetnénk segédeszközökre, a gazdasági megszorítások következtében idén radikálisan csökkent az erre fordítható keret és sok esetben szigorodtak a felírás szabályai is. A változtatások jelentősen növelték a betegek terheit, ráadásul – egyes vélekedések szerint – másodrendű állampolgárrá tették a közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezőket. Ők ugyanis elesnek a választás szabadságától: elveszíthetik támogatásukat, ha nem a legolcsóbb terméket kérik a felíró orvostól. A rászorulók gyakran úgy érzik, korszerűtlen kellékekhez, és nem a szükséges mennyiségben jutnak hozzá, pedig a megfelelő ellátottság kihat gyógyulásukra, rehabilitációjukra is.

  Ez nem sikerágazat!
   Hosszú évek után jelentős változások történtek a gyógyászati segédeszközök piacán. Hogy e változások mennyire voltak átgondoltak, arról egyelőre még a szakértők véleménye is megoszlik. Az azonban tény, hogy mivel az elmúlt években az egészségügyi technológiák robbanásszerű fejlődése és a rendszerváltás utáni infláció miatt nagy mértékben megnőtt az orvostechnikai eszközök száma és fogyasztói ára, jelentősen emelkedett az az összeg is, amelyet a költségvetésből a gyógyászati segédeszközök támogatására fordított az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Dr. Daubner Monika, az OEP főosztályvezetőjének adatai szerint, míg például a gyógyászati segédeszközökre fordított társadalombiztosítási támogatás mértéke 1992-ben négymilliárd forint volt, tavaly már 42 milliárd forintra tervezték a kasszát, valójában azonban 48 milliárdot költöttek erre a célra. Folyamatosan nőtt azoknak a termékeknek a száma is, amelyhez támogatással juthattak a rászorulók. Hét évvel ezelőtt kevesebb mint háromezer, jelenleg 7521 gyógyászati segédeszköz árához nyújt támogatást a biztosító, s ezek közül 3367-et lehet felírni közgyógyellátási igazolványra.
    A növekvő igények ellenére a megszorítások a gyógyászatisegédeszköz- kasszát is elérték: az Országgyűlés döntése értelmében az idei keret legfeljebb 35 milliárd forint lehet, ami jelentős visszalépés az eddigiekhez képest (lásd táblázatunkat). Ráadásul az eszközértékesítés fellendítésében érdekelteknek hosszú esztendők óta először kell szembesülniük azzal, hogy a megszorításokat előíró konvergenciaprogram miatt esélyük sem lesz arra, hogy túlléphessék a keretet.

  Új szabályozás
   Magyarországon a gyógyászati segédeszközök tb-támogatására szánt keret nem lépi túl a gyógyszerekre fordított kiadások hetedét- nyolcadát, miközben az unió más tagállamaiban, sok esetben a gyógyszerkiadások negyedét is eléri. Azt, hogy ennek a területnek a gondjai eddig rendre háttérbe szorultak a gyógyszerfronton zajló csatározások miatt, jól jelzi, hogy 2002 óta nem volt ártárgyalás; a gyártók befagyasztott árak mellett dolgoztak, s még arra sem volt módjuk, hogy csökkentsék termékeik árát. Ennek okát természetesen eltérően ítélik meg a gyógyászatisegédeszköz-piac szereplői: a gyártók szerint az OEP diktál, önkényesen értelmezi a szabályokat, az OEP szerint viszont a gyártók esetenként igen mohónak bizonyultak. A 2005. évben meghirdetett kölcsönzési pályázaton például olyan ajánlatot tettek, hogy a biztosítónak jobban megérte volna, ha inkább minden betegnek megveszi a segédeszközt, mintha támogatja a kölcsönzést.    Mivel a jogszabályok az elmúlt időszakban többször módosultak és sokszor hozzáértők számára is követhetetlenek, az Orvostechnikai Szövetség az Alkotmánybírósághoz fordul – közölte Jóbai Zsolt, a szövetség alelnöke. E helyzeten jelentősen változtathat a március végétől hatályos új, a gyógyászati segédeszközök transzparens befogadásáról, támogatásáról, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló miniszteri rendelet, amely miatt értelmét veszíti a korábbi ártárgyalások rendszere is.    Mostantól negyedévente internetes árlicitet tartanak. A gyógyászati segédeszközt, illetőleg a már befogadott kellék törlési és árcsökkentési javaslatán kívüli bármely változást a gyógyszerekével analóg kérelemre induló folyamatos, átlátható eljárásban bírálja el az OEP. A gyártók – akiknek az árcsökkentési, illetve törlési kérelmen kívül anyaguk elbírálásáért igazgatási-szolgáltatási díjat kell fizetniük – folyamatos tájékoztatást kapnak a kérelmekről. Az OEP azt reméli, hogy az új, átlátható rendszerben az árak lefelé mozdulnak el, így nemcsak a kassza összege lesz tartható, hanem később módjuk nyílhat a korszerűbb eszközök befogadására is.

   Tilos a reklám
     Új, március közepétől hatályos rendelet készült a gyógyászati segédeszközök reklámozásáról és ismertetéséről is. Reklámozni csak a társadalombiztosítási támogatást nem élvező gyógyászati segédeszközöket lehet. A szabályok megsértése esetén a reklámfelügyeleti hatóság szankcionál, amely elrendelheti a tevékenység folytatásának felfüggesztését, megtilthatja a jogsértő magatartást, továbbá 500 ezer forinttól 25 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki. Szakemberek, így orvosok számára továbbra is ismertethetők az eszközök, ehhez azonban az ezzel foglalkozó személyeket nyilvántartásba kell vetetni az Egészségbiztosítási Felügyeletnél, és évente, személyenként 1 millió Ft díjat kell fizetni utánuk. Ugyancsak díj fejében a felügyelet bírálja el az OEP befogadási döntéseivel kapcsolatos esetleges fellebbezéseket is.
    A források szűkítését Daubner Monika szerint azonban az is indokolta, hogy esetenként jelentős visszaéléseket szűrtek ki: egy 2004-es ártárgyaláson az egyik gyártó például azt szerette volna elérni, hogy az OEP az Angliában adott összeg többszörösével támogasson egy kötszert. Előfordult, hogy egy betegnek egy napra másfél-két négyzetméter kötszert írtak föl. A jogszabályalkotók leginkább az ortopéd eszközök, a hallókészülékek és a kötszerek árához nyújtott támogatást csökkentették, de ezentúl az inkontinensek is jóval drágábban juthatnak pelenkához. A kiterjedt igénybevételhez képest a főosztályvezető szerint jelenleg a fogászat és az optika a legkevésbé támogatott – ma ezekért a segédeszközökért kell a legtöbbet fizetniük a betegeknek.

   Tessék ellenőrizni!
     A kiszűrt visszaélésekkel kapcsolatban a gyártók azt mondják, bárki elhiheti, hogy a beteg Magyarországon sem visel feleslegesen ortopéd cipőt, pelenkát vagy hallókészüléket. Az ellenőrzés a hatóságok feladata, a tisztességes cégeket azonban nem szabad büntetni. Ahogyan egy szakmai konferencián Hornyák László, az Orvostechnikai Szövetség elnöke közölte: jelenleg „kasztrálják a szakmát”. Tönkremennek a gyártók, a betegeket pedig, úgy tűnik, ezentúl csak „Tesco gazdaságos termékkel lehet ellátni.”
     A betegek és a gyártók terheinek növekedése a szakmai fórumok mellett szóba került az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának március végi ülésén is, és a kérdés szokatlan módon egységbe kovácsolta az ellenzéki és a kormánypárti politikusokat. Gyakorlatilag mindannyian úgy vélték, hogy hosszú évek szabályozatlansága után végre előremutató változások történtek a segédeszközpiacon, ám ezek egyelőre mennyiségi, semmint minőségi változásnak tűnnek, így egészségnyereségi szempontok nemigen olvashatók ki az új rendeletekből. A szakbizottság álláspontja szerint a jelentős késéssel közzétett rendeleteknek „vannak problematikus részei”, ezért felkérték a szaktárcát, hogy figyelje a területen zajló változásokat, és szükség esetén korrigálja a jogszabályokat. A szakbizottság szeptemberben tekinti át újra a helyzetet.

 Döntés, ismeret nélkül

Bár a szaktárca szerint a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos új rendelkezések hosszabb távon a betegek érdekeit szolgálják, a kassza és a támogatások mértékének csökkentése összességében mintegy 10 milliárd forint terhet ró a betegekre; egyes számítások szerint személyenként és évente akár 50–100 ezer forinttal fizethetnek többet a számukra szükséges eszközökért. Hegedüs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke azt mondja, egyes ortopéd cipők térítési díjai a korábbi érték háromszorosára emelkedtek. A lúdtalpbetét támogatása a 18 évesnél idősebbek számára teljes egészében megszűnt, de szigorították az ortézisek, azaz a mozgásszervi betegek számára szükséges rögzítők támogatását is. Megelőzési célból már nem írható fel decubitus-párna – sorolja. A legnagyobb gondnak azonban azt tartja, hogy úgy válhat egy termék a közgyógyellátás támogatási rendszerének alapját jelentő referenciatermékké, ha a gyártó forgalma – a korábbi 5 százalék helyett – 0,5 százalékos a piacon. Azaz, lehet ugyan, hogy képtelen kielégíteni az igényeket, de az ő áraihoz igazítják a támogatást.
     Hasonló anomáliákról számolnak be az inkontinens betegeket képviselő egyesületek és a gyártók képviselői is. Kacskovics Eszter, az SCA Hygiene Products Kft. divízió igazgatója azt mondja: a radikális csökkentés miatt veszélybe kerülhet a betegek ellátása. Hiszen az új rendelkezések értelmében egyes termékcsoportokban csak olyan eszközök kerültek a közgyógyellátotti körbe, amelyek a rászorulók panaszai szerint nem kaphatók az országban mindenütt – igaz, emiatt törölhetik azokat a támogatásból. Ha a beteget alacsony minőségi kritériumoknak megfelelő inkontinenciabetéttel kezelik, az felfekvésekhez, kórházi kezeléshez vezethet, ami összességében sokkal drágábbá teszi az ellátást, mintha a betegek hozzájuthatnának a jobb minőségű pelenkákhoz.
    Egyes számítások szerint mintegy 800 millió forintjába kerülne az államnak, ha a mai egy helyett két zsákot biztosítanának a sztómás betegeknek. Annak a betegcsoportnak, amelytől már hosszú évekkel ezelőtt, a Bokros-csomag megszorításai idején megvonták a bőrvédő- és bőrsarjadzást elősegítő szerek, a sebhintőporok, sőt a hasmenés elleni gyógyszerek 100 százalékos állami támogatását is. Tavaly decembertől pedig gyakorlatilag a kötszereket is csak pénzért (normatív támogatással) kaphatják, ha ellátásuk nem kielégítő a megfelelő segédeszközzel. A változást a biztosító azzal indokolja, hogy a sztómások közül sokan steril kötszerekkel tisztították az oldalukra, hasfalukra kivarrt bélvégződést.
    Azt, hogy a jelenleg finanszírozott napi 1,1–1,3 zsák a betegek legfeljebb 14 százalékának elegendő, többször és több helyütt hangoztatták már. Hiába. Mint ahogyan az sem vezetett eddig eredményre, hogy rendre felsorolták, a 10–12 ezer magyar sztómás méltóságát, társadalmi integrációjának esélyét az illetékes hatóságok épp a felére becsülik cseh, szlovák vagy éppen lengyel sorstársaikénál. Többször küldtek levelet gondjaikról a politikai döntéshozóknak, ám mint Horváth Gyula, a kaposvári székhelyű Magyar ILCO Szövetség elnöke állítja, maradt minden a régiben: vagy reggel, vagy este cserélik az általuk befolyásolhatatlanul távozó bélsár felfogását szolgáló zsákot. Ha pedig valamilyen ügyet kell intézniük, egyszerűen nem vesznek magukhoz táplálékot, elkerülendő a rendkívül kellemetlen spontán székletürülést.
     A betegek és hozzátartozóik alapvető joga teljes körű tájékoztatást kapni az orvostudomány rendelkezésére álló minden, bizonyítottan hatékony eljárásról és eszközről. Ennek ellenére, amikor a páciens aláírásával igazolja, hogy hozzájárul egy kezeléshez, és használni kezd egy segédeszközt, döntését legtöbbször úgy hozza meg, hogy nincs birtokában az összes ismeretnek. Jelenleg ugyanis a gyógyászati segédeszközöket ugyanúgy kezelik, mint a gyógyszereket, azaz a gyártó nem folytathat a betegek körében termékismertetést. Nem adhat termékmintát, prospektust, nem kommunikálhat a beteggel vagy hozzátartozójával az interneten, miközben az orvosoknak feltehetően nincs annyi idejük, hogy részletesen bemutassák számukra a termékeket, hogy kiválaszthassák a nekik legmegfelelőbbet. Csak a közgyógyellátottaknak nincs választási lehetőségük. Mint Kacskovics Eszter mondja, támogatással számukra csak egyféle termék írható fel; nem dönthetnek a kicsit drágább, de jobb minőségű mellett, még ha hajlandók lennének is kifizetni a különbséget.

Bármi, és annak az ellenkezOEje is bizonyítható

Érvek és ellenérvek akadnak bőven abban a vitában, amelynek lényege: vajon az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat (OEP) kell-e valódi biztosítóvá tenni, avagy beengedni a piacra az üzleti biztosítókat, hogy valóban verseny alakulhasson ki a mainál jobb, hatékonyabb egészségügyi szolgáltatások reményében. Bár a szocialisták körében felzúdulást váltott ki, hogy az SZDSZ vezette szaktárca már törvénytervezetet is készített a több-biztosítós rendszer bevezetéséről, a kormányfő ígérete szerint még nem dőlt el semmi; a kabinet áprilisban dönt az egészségbiztosítás jövőjéről.

Valószínűleg nem sokat közeledtek az álláspontok azon a Tények és tévhitek címmel február végén megrendezett Népszabadság-konferencián, amelyen az egy-, illetve a több-biztosítós modell bevezetésének hívei igyekeztek meggyőzni egymást és a hallgatóságot az általuk preferált elképzelések helyességéről. Csupán egyetlen esetben hangzott el nyilvánosan is, hogy valaki változtatott nézetein az érvek-ellenérvek hatására. A betegjogok várható változásairól beszélő Simon Tamás ügyvéd azt mondta, bár reggel még hitt a több-biztosítós modell üdvösségében, estére véleményét úgy módosította, bármelyik modell megfelelő lehet a betegeknek, amely a fogyasztói szemléletet erősíti.

A szolgáltatóknak mindegy 
A tulajdonképpen mindegy álláspontot erősítette a szolgáltatók nevében előadó Repa Imre professzor és Rácz Jenő volt egészségügyi miniszter is: az intézmények számára lényegében csak az fontos, hogy a maitól eltérően kiszámítható jogszabályi és gazdasági környezetben dolgozhassanak. Ne fordulhasson elő az, ami manapság, hogy az Államreform Bizottság tagjaként is ismert kaposvári kórházigazgató intézményében a megfelelő gazdálkodás ellenére az év végére csaknem 1,2 milliárd lehet az adósság, míg Rácz Jenőnél, Veszprémben körülbelül 800 millió forinttal romlik a likviditás. Az egykori miniszter megfogalmazása szerint a kórházigazgatók márciustól mindannyian büntetőjogi felelősségre vonhatók, ugyanis rendre fedezet nélküli kötelezettséget vállalnak. A február 28-án tartott konferencián elhangzottak szerint a főigazgató csupán márciusig, azaz egy napra látja előre a helyzetet, s mivel a közgyűlés már elfogadta az intézmény költségvetését, azt nyilvánvalóan újra és újra módosítani kell majd.

Téves a kérdésfeltevés?

Hogy az egészségbiztosítás jövőjéről manapság feltett kérdések esetenként tévesek, s elég gyakran szembesülhetünk azzal, hogy egyegy fontos szempont ki is marad az elemzésből, az eddig is nyilvánvaló volt. Előbbire azonban további jó példa dr. Gaál Péter,a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központja tanárának előadása. Gaál szerint eleve hibás a kiindulási pont, ha azt kérdezzük, egy vagy több biztosítóra van-e szükség Magyarországon. Így ugyanis az eszköz, a megoldás módja felől közelítünk, ahelyett, hogy a problémák felől haladnánk, s választ adnánk alapvető kérdésekre. Arra például, mit is szeretnénk orvosolni. Szerinte abban konszenzus kezd kialakulni, hogy a kialakítandó új rendszernek a szolidaritáson kell alapulnia, akkor is, ha ennek vannak korlátai. Előadására némiképp rácáfolva Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem igazgatója éppen Gaál Péter mondandójában látott módszertani hibát: mint közölte, a két szélső állapotot jelölő öngondoskodás és szolidaritás közül ma egyik sincs jelen a rendszerben; a mai magyar viszonyok ezek lehető legrosszabb keverékét adják. Bokros – mint azt már többször, több helyen kifejtette – újfent hitet tett a verseny, a piac megnyitása, a magánbiztosítók térnyerése mellett. Lépjünk ki a posztszocialista gondolkodásmódból – kérte, jelezve, hogy „csak a verseny tud minőséget létrehozni!”
   E gondolatot, legalábbis a makroközgazdasági szempontok elsődlegességét később persze számos szakértő vitatta. Orosz Éva például, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egészséggazdaságtani Kutatóintézetének professzora, aki szerint ugyan reformálni kell, de nem véletlen, hogy Európában Hollandiát leszámítva mindenütt fennmaradt a társadalombiztosítás rendszere. A szolidaritás ugyanis nem szocialista csökevény. Ugyancsak kétségbe vonta a verseny mindenhatóságát Sinkó Eszter rendszerelemző, a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjának tanára, aki szerint a versengő biztosítókra épülő többbiztosítós modell csak a magas jövedelműeknek kedvez, arra pedig, hogy a verseny javítja a minőséget, egyáltalán nincs bizonyíték! Azt, hogy „van élet a több-biztosítós modellen túl is”, jól példázzák az ellátásszervezői modellek – mondta –, amelyeknek magyarországi változatáról a hallgatóságban helyet foglaló Kökény Mihály szocialista országgyűlési képviselő is úgy vélekedett: „talán érdemtelenül kiöntöttük a fürdővízzel a gyereket is”.
   A szintén a hallgatóság soraiból felszólaló Pusztai Erzsébet egykori népjóléti minisztériumi politikai államtitkár tovább pontosította a verseny fogalmát, amikor azt kérdezte, hogy ha nem lesz több kórház, akkor kiért versengenek majd a biztosítók? Úgy látta, sokkal inkább az ellátóknak, azaz a szolgáltatóknak kellene versengeniük. (Orosz Éva lapunknak adott interjújában – Medical Tribune 2007. február 15. – ugyancsak arról beszélt, hogy a több-biztosítós modell nem áll összhangban a kórházhálózat átalakításának kormányzati stratégiájával.) Előadásában versenyjogi szempontból aggályait hangoztatta a több-biztosítós modellel kapcsolatban Torjákné Amberger Teréz, a Gazdasági Versenyhivatal munkatársa is. Mint fogalmazott, a biztosítói verseny nem oldja meg az egészségügy hatékonysági problémáit. Szolgáltatói oldalon korlátozott a rendszer, így „állandó finomhangolásra van szükség”. A csupán saját álláspontját ismertető szakember a kitörési pontok között egyebek között azt említette, hogy a versenynek nem szabad öncélúnak lennie, bár kétségtelenül fokozni kell. Meg kell engedni az árés minőségversenyt a szolgáltatók között (az intézmények tegyék közzé minőségi paramétereiket), s a fixesített gyógyszerek referenciaárához hasonlatosan adjanak árajánlatot a kezelésekre. A biztosítási hozzájárulás legyen differenciált, és a betegek fizessék meg az ár és a hozzájárulás különbözetét.
  
Új modell is lehetséges

Sinkó Eszter egyébként egy eddig még nemigen említett, lehetséges új modellt vázolt fel. Véleménye szerint 20–40 kistérségi ellátóegységhez lehetne csatlakoztatni a szolgáltatásvásárlás és az ellátásszervezés kombinációját jelentő funkciót, míg a járulékbeszedés egy centralizált központban működhetne. Mint mondta, ezekben a kistérségekben új szolgáltatói szint jelenhetne meg, amelyben a háziorvosi és a járóbeteg- ellátás egy szervezetben lehetne.
   S hogy általában mit nem veszünk figyelembe, amikor a modellválasztás kérdései kerülnek szóba? Azt például, amiről nem tudunk. Vagy nem elegen tudjuk. Mint amire például Ferge Zsuzsa szociológus professzor rámutatott, hogy sokak véleményével szemben nem a hozzáférés esélyegyenlőségével van baj a magyar egészségügyben. Ugyanis több kutatói műhely adatai is azt mutatják, hogy az iskolázottságot is figyelembe véve nincs lényeges különbség abban, hogy a szegények és az össznépesség egy éven belül hányszor fordul orvoshoz. A gyógyítók a tanyákra is eljutnak, a szegényebbek életesélyei mégis jelentősen rosszabbak az átlagénál. A gondot inkább az jelenti, hogy az alacsony jövedelműek későn jutnak orvoshoz, anyagiak híján 30-40 százalékuk nem is váltja ki a felírt orvosságot, s további negatív körülmény számukra a létbizonytalanság és a stressz.
   Ilyen viszonyok között persze újabb kérdés, hogy egyáltalán felmerülhet- e valakiben alternatívaként a társadalmi szolidaritás feladása?
    A konferencián nyilvánvalóan többen voltak azok, akik inkább a jelenlegi Országos Egészségbiztosítási Pénztárat reformálnák, s alakítanák át annak érdekében, hogy végre valóban biztosítóként működjön, szolgáltatást vásároljon és valódi értéken finanszírozzon. Dózsa Csaba közgazdász, az OEP egyik egykori frontembere – bár Bokros Lajos akkor már nem volt a teremben – egyenesen azt üzente, jobb volna, ha a makroközgazdászok nem az egészségüggyel foglalkoznának, hanem a források előteremtésével; vagy Király Gyula, az OEP mai főigazgató- helyettese, aki „egyenlő esélyeket” kért a ma még csak nevében biztosító OEP-nek. Donkáné Verebes Éva szaktanácsadó, ugyancsak egykori OEP-es több éve már a szolgáltatói oldalon foglal helyet, s megfogalmazása szerint azóta kicsit másként látja az intézmények problémáit. Szerinte nem objektívek a szolgáltatói oldalt ma érő kritikák. Modellváltásra nincs szükség, a sikerhez pedig nem elég 10–20 elégedett reformer – szemben a 10 millióval.

A karvalytőke és a marslakók

Tiszta érdekeltségi rendszer, a verseny biztosítása, több cikluson átívelő garanciák a rendszer és a finanszírozás kiszámíthatóságára – röviden így foglalható össze, mit is várnak az üzleti biztosítók ahhoz, hogy belépjenek az egészségügy piacára. Mint azt ugyanis többen – köztük Gecser Ottó, az AXA Biztosító Zrt. vezérigazgató- helyettese nyilvánvalóvá tette: a biztosítás üzlet. Akkor érdemes belevágni, ha a biztosító azt érzi, jobbá teheti a rendszert. Ha ehhez megkapja az ellenőrzés lehetőségét, miként anno a Fotex által megvásárolt Azúrnál, amikor Várszegi Gáborral éjjelente végigautóztak a városon, megnézni, hogy betartják-e azt az utasítást: mindennap le kell mosni a kirakatot, és mindig égnie kell a lámpánakimages/
   A konferencia talán legszellemesebb felvetését is Pusztai Erzsébet tette közzé, aki emlékeztetett: az ágazat reformjának utolsó lépését jelentő modellválasztás kapcsán sokan azt mondják, lecsap a karvalytőke. Eközben azonban az üzleti biztosítók finoman azt jelzik, balfácánnak nézik őket: olyasmibe akarják beugrasztani, amire csak ráfizetni lehet. Akkor hát mikor csap le a karvalytőke a balfácánokra?
   Ebben a térségben nem lesz domináns társadalombiztosítás nélküli több-biztosítós rendszer. Nem a karvalytőkét képviseljük. Társadalmi felelősség hat át – hallottuk Péteri János szociológustól, a GKI-EKI biztosítási szakértőjétől, aki bevallottan a Bokros-féle modellt támogatja. Szóval üzlet mégiscsak – mondhatnánk. Ha nem is feltétlenül abban, hogy a biztosítottak mindig a számukra lehető legjobb ellátást kapják a legolcsóbban, de abban mindenképp, hogy a biztosítók új adatbázisokra tegyenek szert. Olyanokra, amelyekkel bővíthetik egyéb üzletágaik ügyfélkörét.
   Mert „manapság mintha nem volna divatos a reformot a beteg oldaláról nézni”. E mondatot Gulácsy László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető tanára mondta, majd Kurt Vonnegut marslakója segítségével a többi közt arra a sarkos álláspontra jutott, hogy ma az egészségügyben gyakorlatilag alig van értékelhető adat. Nem ismerjük a lakosság elvárásait, azt, hogy mennyit volna hajlandó áldozni egy egységnyi egészségnyereségre. Gyakorlatilag semmit nem tudunk az alap- és járóbetegellátás működéséről, eredményességéről. A kórházakról látszólag sok ismeretünk van, valójában azonban nem tudjuk, hogyan gyógyul a beteg, milyen a túlélés, a minőség. Sokat fizetünk külföldi cégeknek azért, hogy elolvassák, miként szeretnénk működtetni egyes folyamatokat, aztán később ezt ellenőrzik, de a minőségbiztosítás fő oszlopának tekintett ISO-rendszer képtelen mérni a gyógyítás minőségét – mondta.
   Vagyis: semmi és annak az ellenkezője is bizonyítható. Nem túl jó ezt hallani az ország életét évtizedekre meghatározó döntés előtt.

Ari Lajos, a vizitdíjjal kapcsolatos teendők miniszteri megbízottja gyakorlatilag végigjárta az egészségügyi ranglétrát, de ma is tudja még, hol csöpög a csap az alagsorban. Véleménye szerint túlzott aggodalmak övezik a vizitdíj bevezetését.

2007-et valószínuleg a nagy átalakulás éveként emlegetik majd – legalábbis, ami az egészség- ügyet illeti. Miközben azonban a kormány az egyensúly, a reformok és a fejlesztés évéről beszél, az egészségügyiek körében rendkívül nagy bizonytalanság tapasztalható. Intézményvezetőként, gazdasági szakemberként milyen évet vár?
– Nem lesz könnyű év, de azt gondolom, optimistán kell hozzáállni. A rendszerváltozás óta az egészségügyben nagyon sok minden történt; igaztalanok azok a vádak, amelyek szerint nem változott semmi. Gondoljunk csak arra, hogy az egészségbiztosítási pénztár felállt, működik, gyakorlatilag privatizálódott az alapellátás. A jelenlegi folyamatokat azonban felgyorsította a konvergenciaprogram, és ez mindenképpen kényszer. Sok szempontból igazodnunk kell Európához; azt gondolom, nem Európa-konform, hogy Magyarországon ennyi a potyautas, aki nem fizet járulékot. Ezt egyszerűen nem bírja el a rendszer.

Ön szerint egyértelmuen jó irányba fordultak a folyamatok? Korábban többször, a többi közt a Medical Tribune-ben is úgy nyilatkozott, hogy az átalakulás előtt fel kell mérni az ingatlan- és muszerállományt, a humánerőforrást, megnyerni a lakosságot, „nem ráengedni a várólistákat” – ezek egy része mintha elmaradt volnaimages/
– A politikusok eldöntötték az ütemet és a tempót. A Brüsszel által elfogadott konvergenciaprogram nagyon súlyos követelmény; a költségvetés és más törvények szintén kötelezettséget rónak ránk – ennek mentén kell dolgoznunk, és azt gondolom, mindenkinek a legjobb tudása szerint kell hozzáállnia, különben csak egymás életét keserítjük.

Azt is mondta: a rendszer akkor muködik jól, ha az embereket minél alacsonyabb szinten látják el, közel a lakóhelyükhöz, és az állam odafigyel a járulékbefizetésekre – ez is csak részben teljesül...
– Minden miniszter és minden szakmáért felelős vezető elmondta, hogy az alapellátást és a járóbeteg- szakellátást kell erősíteni. Nem véletlenül alakítanak ki súlyponti kórházakat; ez egyrészt a források, másrészt a humán erőforrás jobb allokációja miatt is szükséges. A piacon mindenkinek ki kell vívnia a maga helyét. A lakosság nagy része öreg, fogyatékos, ápolásra szorul – tarthatatlan, hogy őket aktív ágyakon lássák el. Nincs az a gazdag ország, amelyik ezt megengedhetné magának.

Ön tapasztalja az egészségügyi dolgozók elbizonytalanodását?
– Mindenkiben benne van az újtól való félelem, amit színesít az egzisztenciális érintettség. A legdrágábban kiképzett munkaerőről van szó. Minden munkahelyen célszerű életpályamodellt kidolgozni, de itt különösen. Nagyon nagy értéket herdálhatunk el. Ha valaki valahol felesleges, át kell mennie máshová. De meg kell gondolni, hogyan juthat lakáshoz, miként kap állást a felesége, találnak-e iskolát a gyerekei. Fel kell gyorsítani a magyar lakosság mobilizálását, s miután az egészségügyben lesz az első nagy, kényszerből megvalósított mobilizáció, példát is lehetne, sőt kellene mutatni.

Rá lehet venni az orvosokat, hogy oda menjenek dolgozni, ahol munkaerőhiány van?
– Nem tudom. Ekkora tömegű vándorlásra nem nagyon volt még példa.

Hány emberről lehet szó?
– Sokról. Azokban a kórházakban, amelyekben profilváltás lesz és az intézmény krónikus ellátóhellyé vagy ápolási otthonná válik, jó néhány szakmában mobilizálni kell az embereket. Elég arra gondolnunk, hány helyen van hiány háziorvosbólimages/ A magyar ember röghöz kötött, ennek egyik oka, hogy nem egyszerű lakáshoz jutni. Erre programokat kell építeni.

De nem megkésett egy kicsit a gondolkodás? Márciusra feláll az új kórházi struktúraimages/
– Nem vagyok szociológus. Lehet, hogy megkésett, de ha az is, valamikor meg kell kezdeni. Át kell gondolniuk mindezt a szociálpolitikával foglalkozóknak és a munkavállalóknak is.

Miért vállalta el a vizitdíj bevezetésének miniszteri megbízotti posztját? Nem tart attól, hogy elveszíti a kollégái körében korábban kivívott elismerést?
– Ismer engem, tudja, hogy mindig őszinte választ szoktam adni. Abból indultam ki, hogy a törvény megszületett, végre kell hajtani. Ha a sajátos eszközeinkkel ezt a folyamatot segíteni tudjuk, akkor saját magunk munkáját könnyítjük meg. Ezért vállaltam, hozzátéve, hogy mindezt nekem is végre kell hajtanom a saját intézményemben. Felkérésem nyilván az EGVE lassan két évtizedes szakmai munkájának és személyesen nekem is szólt – ha emiatt valaki másként ítél meg, mint korábban, azt csak sajnálni tudom. Azért fog leperegni rólam, mert ha ez megváltoztatja az ember több évtized alatt kialakult imázsát, kapcsolatrendszerét, akkor ott valami hiba voltimages/

Megalapozottnak tartja kollégái aggodalmait a vizitdíj beszedése körüli bizonytalanságok miatt?
– Ez olyan gigantikus szemléletváltás, hogy bármennyire is jól készítenek elő valamit, a későbbiekben szükség lehet törvénymódosításra. A félelmek egy része túlzott. Eddig is kellett adminisztrálni. Azzal, hogy felírom egy nyugtára a beteg taj-számát, nevét és elveszem tőle az összeget – ha a beteg előzékeny és eleve 300 forinttal, nem pedig nagy címletű pénzzel jelentkezik –, a folyamat csupán néhány másodperccel lassul. A háziorvosok eddig is kezeltek pénzt, gondoljunk csak a fegyvertartási vagy a gépkocsivezetői engedélyre. Vagy zsebre dugta az orvos az összeget, vagy a páncélszekrénybe. Valószínűleg most csak az aprópénz mennyisége nő. Tagadhatatlan, hogy a vizitdíj többletadminisztrációval jár, de dramatizálni sem érdemes, mert azzal csak gyomorfekélyt okozunk saját magunknak.

Nem tartja aggodalmasnak, hogy egy hónappal bevezetése még nem jelent meg a Magyar Közlönyben a rendelkezések végrehajtási utasítása? A kormánydöntést csak a hírekből ismerhetik az intézményvezetők. Hogyan tudnak kollégái felkészülni?
– A jogalkotás feszített tempót diktál. Azt gondolom, elegendő idejük lesz az intézményeknek a felkészülésre, még akkor is, ha ehhez módosítaniuk kell saját pénzügyi szabályzatukat.

 És azt életszerunek tartja, hogy az emberek az önkormányzatoktól kérjék vissza azt az öszszeget, amiért már nem kellene fizetniük a járóbeteg-rendelésen?
– Valóban, megállhattunk volna 20 alkalomnál, ugyanúgy, mint a kórházi napidíj esetén. Akkor azonban nem vagy kevésbé értük volna el azt a célt, hogy csökkenjen az orvoshoz fordulások száma.

Ön végigjárta a vezetői ranglétrát. Mitől lesz valaki jó gazdasági szakember?
– Az a kor, amikor én kezdtem a pályát, nem hasonlítható össze a maival. Mindegyiknek megvolt az előnye és a hátránya is, de a korábbi emberbarátibb volt. Lehetőséget adott a hibázásra és a tévedésre, több volt az empátia a kollégák között és kevesebb a kiélezett harc. Úgy tudott felvenni az akkori igazgató, hogy öregem, hiába vagy doktorált közgazdász, egy évig végigmész a gazdasági-műszaki szolgálat minden területén. Így aztán voltam halottszállító, udvarsöprögető, telefonos, portás, gépkocsikísérő, konyhalegény.

Nyilván tudott is minden terület problémáiról.
– Másként ítélem meg a problémákat, mert tudom, mi fáj annak az embernek, aki mínusz 20 fokban lapátolja az udvart, és azt is, milyen gondokba ütközhet egy főkönyvelő. Nagy iskola volt.

Ma is tudja még, hol csöpög a csap az alagsorban?
– Tudom, ami azért annak is betudható, hogy egy kis intézményben nem szakad úgy el a menedzsment a mindennapi élettől, mint mondjuk egy egyetemen. A rehabilitációs intézetben eltöltött 25 év lehetővé teszi, hogy az ember az információkat összegyűjtse. Nem is vágytam soha nagyobb helyre – pontosan ezért.

Mi tudható az országos intézetek sorsát érintő tárgyalásokról? Ki költözik önökhöz?
– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy megújult az intézet; túlnyomórészt elkészült a nagyberuházás. A betegek nagy része már átköltözhetett ebbe a tényleg európai színvonalú, valóban kórháznak nevezhető intézménybe. Felszabadulnak épületek, amelyeket rendbe kell hozni, s akkor egészségügyi vagy szociális célra hasznosíthatók. Mi azt mondtuk a minisztériumnak: tudomásul vesszük a miniszter döntését, hogy kivel kell együtt dolgoznunk, csak azt kérjük, hogy mindkét intézetnek maradjon meg a szakmai önállósága. Azt természetesnek tartjuk, hogy egy idő után a két intézmény gazdasági tevékenysége összeolvad, és vagyonkezelő holdingként működik. Példát szeretnénk mutatni, hogy ez mindenütt megvalósulhasson az ésszerű közelségben lévő országos intézetek között.

Azzal, hogy átalakul az intézményrendszer, a meglévő források kevesebb felé oszlanak, megszunnek a gazdálkodási gondjaik is?
– A rendszerből nem szabad pénzt kivonni. De ha ésszerűbben használjuk fel a pénzt, valóban több maradhat az egy egységre jutó betegellátásra. Önmagában megtakarítást jelent, ha nem lesznek felesleges, párhuzamosan elvégzett vizsgálatok. A reform irányítóinak azonban figyelembe kell venniük, hogy az átalakulás nem megy pénz nélkül – olyan megtakarításról van szó, amelyhez először beruházni kell. Ha működni kezd a biztosítás alapú egészségügy, elkezdik kiszűrni a potyautasokat, megbüntetik a feketén foglalkoztatókatimages/

images/és nem engedik el többé a nagyvállalatok járuléktartozásaitimages/
– Ön mondta. Akkor az Európából érkezőkkel együtt olyan többletforrások állnak majd rendelkezésre, amelyek az egészségügyben használandók fel.

Folytatás az 1. oldalról

Hamarosan csődbe juthat az alapellátás; a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi praxisok mindegyikében pillanatnyilag vagy az ott dolgozók fizetését vagy a rezsit tudják kifizetni. Egyebek között ez az egyik legfenyegetőbb üzenete a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara „sajtónyilvános nagygyűlésének”, amelyre az ország valamennyi alapellátó orvosát és szakdolgozóját meghívták, s amelyen 3200 szerződésmódosítási indítványt nyújtottak át Székely Tamásnak, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár többször kifütyült főigazgató-helyettesének. Székely a meghívott vezető pozícióban lévő egészségpolitikusok közül lényegében egyedül állta a sarat a feldühödött, egyetértő véleményét helyenként tapssal, helyenként dübörgéssel és bekiabálásokkal kinyilvánító orvosok előtt. A fórumon ígérete ellenére ugyanis nem jelent meg Horváth Ágnes államtitkár – ami az ország lakosságának csaknem felét ellátó alapellátók hangulatát érzékelve feltehetően helyes döntésnek bizonyult –; eljött viszont Horváth István, a szaktárca jogi szakértője. Be is ült a Horváth Ágnesnek fenntartott helyre, őt azonban a kamaraelnök nem ismerte, maga be nem mutatkozott, így a gyűlésen jelen lévők végig azt hitték, hogy a szaktárca nem képviseltette magát a rendezvényen. Ennek megfelelően reagáltak is minden, az ágazat vezetését vagy a kormányt érintő bíráló megjegyzésre. Ott volt viszont Falus Ferenc, a tisztiorvosi szolgálat nemrégiben kinevezett új vezetője, aki a fórum végén, a háziorvosok bizalmát kéréseivel nyerte el, így elkerülte a nemtetszést kifejező véleménynyilvánítást.
A tiltakozó gyűlést gyakorlatilag a praxisok ellehetetlenülése miatt hívták össze a kamarák. Éger István értékelése szerint ugyanis az alapellátás – amelynek átalakítása, privatizálása sokáig a rendszerváltozás legeredményesebb lépése volt – annak ellenére egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nemrégiben e rendszer megerősítésének szükségességéről beszélt. A kamaraelnök szerint a praxisok finanszírozása lényegében négy éve változatlan, ám sok egyéb gond mellett az tette fel az i-re a pontot, amikor januárban megszüntették az amortizációs átalányt is. Adatai szerint ma egy átlagos praxis 480–500 ezer forint finanszírozáshoz jut havonta, miközben átlagos közalkalmazotti bérrel számolva kiadásai havonta 917 ezer forintot tesznek ki. A helyzet a fogorvosok esetében is hasonló: míg átlagos havi bevételük 652 ezer forint, kiadásuk bér és járulékterhek nélkül 611 ezer forint, vagyis még minimálbért sem képesek fizetni a praxisokban – ismertette Gerle János, az orvoskamara fogorvosi tagozatának elnöke. Nem véletlen, hogy praxispénzük duplázását, az amortizációs átalány visszaszerzését szerették volna elérni, valamint azt, hogy a kasszát érintő orvosi kérdésekben a kamara tárgyalhasson. Ez utóbbira Székely Tamás látott lehetőséget, az anyagiakkal összefüggő kéréseket azonban teljesíthetetlennek ítélte.
A szerződéskötésekről és a rendelkezésre álló pénzről minden évben a költségvetési törvényben határoz az Országgyűlés. Ez az összeg idén ugyanannyi volt, mint a tavalyi évi tényleges kiadás: 714 milliárd forint. Ezen változtatni ugyanúgy nem lehet, mint azon, hogy amortizációs költségekre nem terveztek összegeket a költségvetésben – emlékeztette a jelenlévőket. Ugyanezt erősítette később a szaktárca épületében megtartott sajtótájékoztatóján Horváth Ágnes államtitkár is, aki hozzátette, ha több finanszírozást szeretnének az orvosok, mondják meg, kinek a rovására kapják azt meg. Erről tárgyalhatnak a továbbiakban. Horváth Ágnes egyébként tételesen cáfolni igyekezett a háziorvosok egyéb felvetéseit is. Szerinte finanszírozási díjuk nem csökkent, a vizitdíj teljes egészében az orvosoknál marad és praxisonként 150 ezer forintot jelenthet, beszedése pedig nem növeli az adminisztrációs terheket, amit ő maga bemutatóval is illusztrálni igyekezett. Azokra a felvetésekre azonban, amelyek a fórumon hangzottak el, nem válaszolhatott. Ha jelen van ki tudja, mit mondott volna Horváth Ágnes, például a gyógyszerészkamara elnökének felvetésére, aki egyebek mellett azt kérdezte: „mit lehet kezdeni egy olyan miniszterrel, akit saját holdudvara minősít saját lapjában elefántnak a porcelánboltban?” S vajon mit válaszolt volna Begya László móri háziorvos azon felvetésére, hogy „szellemi genocídium folyik Magyarországon”, a fiskális politikát semmi nem érdekli, csak az anyagi érdeke.
„Itt és most, eddig és ne tovább” – hangoztatta a jelenlévők csaknem egységes álláspontját összefoglalva Lux Balázs óbuda–békásmegyeri háziorvos. Mert bár az egyik utolsók között felszólaló háziorvos a Bibliát idézve kérte, „Bocsáss meg nekik, Uram, nem tudják, mit cselekszenek!”, Éger István nem látott esélyt a megbocsátásra. „Nincs bocsánat azoknak, akik nem értik, hogy mi tudjuk, mit kell tenni, de megakadályozzák, hogy megtegyük.”

Mindenképpen törvényt sértenek a háziorvosok?
Jogellenes a háziorvosoktól várt tételes betegforgalmi jelentés, mert azt nem törvény, hanem kormányrendelet szabályozza – jelentette be Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos. Az ombudsman azt követően nyilatkozott így, hogy több háziorvos országos engedetlenségi mozgalmat indított az új jelentési rend bevezetése ellen, s megtagadta az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) az adatszolgáltatást.

Péterfalvi Attila szerint további problémát jelent, hogy az orvosok által szolgáltatott információk adatkezelési szempontból „törékenyek”; az út ugyanis, amelyen – postán, flopin – az orvostól az egészségbiztosítóig eljut az adat, nem részesül külön védelemben. Márpedig a jelentési kötelezettségben olyan információk vannak, amelyek a valláshoz vagy a szexuális irányultsághoz hasonlatosan sérülékenyek.
Az Egészségügyi Minisztérium válaszában leszögezte: az adatvédelmi biztos nem vitatta, hogy az adófizetők pénzével gazdálkodó biztosítónak tudnia kell, mire költi a járulékokból beszedett pénzt. Ám ez adatszolgáltatás nélkül nem lehetséges.

Új vezető a Hungarotransplantnál

Molnár Lajos egészségügyi miniszter dr. Ungár Lászlót, a Szent István Kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának vezető főorvosát bízta meg a hazai szervátültetések koordinálását végző Hungarotransplant Kht. vezetésével – információink szerint két hónapra. Akkor ugyanis megkezdik a kht. megszüntetését, feladatainak átadását.

Ungár Lászlót azt követően bízták meg a feladattal, hogy a Szent István Kórház főigazgatói székét korábban betöltő szakminiszter – folytatva elődje megkezdett vizsgálatát – büntetőfeljelentést tett a rendőrségen annak tisztázására, vajon volt-e joguk a Magyarországon szervet eltávolító külföldi orvos(csoport)oknak szervek kivételére halottakból. A vizsgálat idejére a miniszter felmentette munkavégzési kötelezettsége alól dr. Borsi Józsefet, a kht. korábbi vezetőjét, ugyanakkor Sótonyi Péter professzor, az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnöke személyében teljes jogkörű miniszteri biztost nevezett ki a hazai szervtranszplantációk felügyeletére. Mint azt előző lapszámunkban jeleztük (Medical Tribune 2006. július 6.), Borsi Józsefnek július elsején lejárt a határozott idejű, öt évre szóló munkaszerződése, így a helyzet kifejezetten rendezetlennek tűnik; munkaviszonya lapzártánkig nem szűnt meg.

Onkológiai gondok

Hamarosan rákényszerülnek a hazai döntéshozók, hogy érdemi megoldást találjanak az onkológiai ellátásban felgyülemlett bajokra. Bár ezek egy része megoldódni látszik, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága várhatóan az ősszel foglalkozik a várólisták és az úgynevezett 95 százalékos szabály bevezetése nyomán kialakult helyzettel.

Lassan, de megkezdődött az onkológiai ellátás finanszírozásának rendezése. Azokba az intézményekbe, amelyekben az onkológiai centrumok kijelölésével a korábbinál több beteget látnak el, folyamatosan érkezik a pótlólagos finanszírozás az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP). Van, ahol ez az összeg teljes egészében, máshol egyelőre részben pótolja a korábbi hónapokban felgyülemlett veszteségeket. Poller Imre, a miskolci onkológiai osztály vezetője a Népszabadság- nak azt mondta: e többlet messze nem fedezi a járulékos kiadásokat. Radnai Zoltán, a Szent István és Szent László Kórház főigazgatója viszont úgy nyilatkozott: a miniszter levélben biztosította, hogy minden beteg kezelését kifizetik, s kérte, hogy az így kapott pénzt kizárólag a rákbetegek gyógyítására fordítsák.

Átalakulás előtt az egészségügy

Biztosítás alapú egészségügy, a jelenleginél kevesebb aktív ellátást folytató kórház, a mainál több nem az állam vagy az önkormányzatok által működtetett intézmény, a kötelező kamarai tagság eltörlése, az orvosi szakképzési rendszer át-alakítása, a vizit- és a receptdíj bevezetése. Csupán néhány dolog azok közül, amelyet a második Gyurcsány- kormány egészségügyi minisztere, a rendszerváltozás óta a bársonyszéket tizedikként elfoglaló dr. Molnár Lajos várhatóan megkísérel. Bár az esküjét lapzártánk idején már letett Molnár az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága előtt – minisztertársaihoz hasonlóan – számos kérdésre még nem tudott vagy nem akart érdemi választ adni, hovatovább már nem csak bennfentes szakértők számára láthatók jól azok a sarokpontok, amelyekben ugyan szocialista programot hajt végre liberálisként, azok mégis jelentős változást jelenthetnek az egészségügy és az ágazat szereplőinek életében.
Folytatás a 10–11. oldalon

Bár a világ sebészete a robotika alkalmazása, a telemedicina felé halad – előfordult, hogy a technika segítségével Amerikából irányított műtéttel Strasbourgban operált betegből távolítottak el epehólyagot –, Magyarországon a finanszírozási gondok miatt sokszor már a rutin laparoszkópos technikák alkalmazása is gondot jelent. Egyre gyakrabban, egyre több helyen súlyos bírálatok érik a sebészeti osztályok vezetőit a rossz gazdasági teljesítmények miatt – mondja Kiss János professzor, országos sebész szakfelügyelő főorvos.

Az utóbbi időben a sebészek mintha minden orvosi szakterületnél hangosabbak volnának, elég csak a szekszárdiak vállalkozóvá válása körüli bonyodalmakra gondolni, vagy arra, hogy 99 osztályvezető főorvos aláírásával nyilatkozatban kérték a miniszter és más ágazati vezetők segítségét – elsősorban a finanszírozási gondok megoldásában. Mi az, ami ennyire borzolja a kedélyeiket? Kaptak egyáltalán választ a felvetéseikre?
– Tudomásom szerint mindmáig nem kaptunk választ; egyelőre azt kell gondolnunk, hogy a választások miatt. Mindezek a gondok amúgy régebbre nyúlnak vissza. Az utóbbi hónapokban, években a sebészet nagyon alulértékelt pozícióba került. Amikor rákérdeztem az OEP egyik vezető munkatársánál, hogyan is van ez, elismerte az alulfinanszírozottságot, de azt is mondta, hogy a sebészet olyan szakterület, amelynek muködtetését ki kell gazdálkodnia egy valamit magára adó kórháznak.

Átalakulás előtt az egészségügy

Ki miért fizessen?
A rendszerváltozás óta számos esetben felvetődött már az egészségügyi kormányzatokban a gondolat: az esetenként indokolatlan vagy annak tűnő orvos-beteg találkozások számának csökkentése érdekében érdemes volna külön díjat kérni egyes szolgáltatásokért, vagy akár azért, hogy pusztán orvoshoz fordul az ember. 1994 és 1998 között, Horn Gyula kormányának regnálása alatt rövid ideig élt is az a bizonyos 100 forintos mentőszállítási díj, ám részben a mentők, részben az állampolgárok tiltakozása, illetve nem fizetése miatt visszavonták a rendelkezést. Bár a jelenlegi miniszter állítása szerint egyelőre csupán szakértői szintű egyeztetések folynak a vizit-, illetve receptdíj létjogosultságáról, alig akad, aki kételkedne bevezetésükben.

Laborfinanszírozás kérdőjelekkel
Folytatás az 1. oldalról

Hogy nincs minden rendben a laboratóriumi vizsgálatok körül, már évekkel ezelőtt sejteni lehetett. Akkor, amikor Mikola István egykori egészségügyi miniszter „vitába keveredett” a H-Med diagnosztikai céggel, mondván, szerinte sok felesleges vizsgálatot végeznek el. E vita folyományaként alakították ki a finanszírozásban a laborkasszát.
A felesleges vizsgálatok száma azonban még ma is nagy, ezt a szakma is elismeri. Az okot leginkább abban látja, hogy „a klinikusok által kért vizsgálatoknál sem szakmai, sem gazdasági kontroll nem érvényesül”. Az sem vitatott szakmai körökben, hogy sok Magyarországnak a jelenleg működő mintegy 600 laboratórium. Kovács L. Gábor, a laboratóriumi szakmai kollégium vezetője egy nyilatkozatában 50 millióra becsülte a felesleges vizsgálatok számát, és azt mondta: a tesztek 95 százalékát nagyjából 300 intézményben végzik el.

Nem javult az orvos-beteg viszony

Egyre kevesebb a rendszerszintű hiba a betegjogok alkalmazásában, azt viszont nem látom, hogy lényegesen javult volna az orvos-beteg viszony – mondja dr. Bánki Endre jogász. A betegjogi képviselő szerint változhatna a helyzet, ha az orvosoknak több idejük jutna egy páciensre.

Hová vezetnek a szekszárdi lépések? 

Elképzelhető, hogy precedenst teremt annak a négy, Szekszárdon dolgozó sebészorvosnak az ügye, akik a közelmúltban egyszerre mondtak föl munkáltatójuknak, miután nem tudták elérni, hogy tevékenységüket a korábbi közalkalmazotti státus helyett vállalkozóként, személyenként napi ötvenezer forintos díjazás (és megemelt ügyeleti díj) fejében végezhessék. A négy orvos pillanatnyilag felmondási idejét tölti, de még koránt sincs vége a történetnek. Egyelőre nem lehet tudni, végül megegyeznek-e a kórház főigazgatójával, avagy más munkahely után kell nézniük, miként az sem egyértelmű, hogy ez más egészségügyiek felháborodása, netán a sebészszakma szolidaritása miatt következik- e be. Lapzártánk idején a kórház honlapján hirdetésben keresnek új sebészeket. A főigazgató a Tolnai Népújság-nak azt mondta: a felmondott sebészeknek még két hónapig kell dolgozniuk, ez idő alatt gondoskodnak új munkatársakról; már tárgyalnak is jelöltekkel.

A fogászati turizmus valószínűleg még hosszú ideig része lesz a szakmának Magyarországon – véli prof. dr. Gera István egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Fogorvos-tudományi Karának dékánja. Szerinte, figyelembe véve az ország lakosságának szájegészségi állapotát, a szükségletekhez képest kevés, a jelenlegi igényekhez képest azonban több helyen túl sok a fogorvos.

Októberben egy debreceni fogászati tudományos ülésen hangzott el az adat, hogy évente átlagosan 40 kiló cukrot, viszont csak egy fogkefét, valamint két és fél tubus fogkrémet fogyasztunk, illetve használunk el személyenként. Ennél azonban egy fogorvos nyilván holisztikusabban szemléli a pácienseit. Mi mindent állapíthatnak meg arról az emberről, akinek a szájába néznek?
– Két dologról kapunk információt. Egyrészt, hogy eddig jó vagy rossz fogorvosa volt, másrészt, hogy ő maga mennyire intelligens. Lehet egy villanyszerelőnek is tökéletes test- és szájhigiénéje, és lehet egy professzornak is elhanyagolt. Fogalmazhatnék úgy, hogy a száj is a lélek tükre, hiszen már mindenki 15 éve hallhatja a hirdetésekben, hogy mosson fogat, ilyen fogkefét és olyan szájvizet használjon. Ha valaki érdekelt az egészséges(ebb) életmódban, keres egy másik vagy harmadik fogorvost, ha elégedetlen az elsővel. Persze a száj állapota nem csak a beteg lelkének tükre és a fogorvosok bizonyítványaimages/ ¦
 images/hanem az országé is?
 – Igen. Említette a holisztikus szemléletet, nos, a ma praktizáló fogorvosok zöme sajnos egyáltalán nem ilyen. Inkább koncentrál a fogakban a lyukakra, mintsem azzal törődik, hogy a betegnek milyen a harapása, van-e fogköve. A szájmiliő magatartási tükör. Ha nincs időm megváltoztatni a beteg rossz szokásait, szinte semmit nem érek el. Magyarországon ma például csupán ötszázaléknyian tudják, mi a fogselyem, és csupán háromszázaléknyian használják – néha. A vizsgálatot néhány éve a WHO végezte 20 európai országban; a szupermarketek előtt álltak a kérdezőbiztosok, s a megkérdezettek leggyakrabban óvszerként ismerték fel a fogselymet. Visszatérve a szokásokra: minél tanultabb valaki, annál nehezebb megváltoztatni a beidegződéseit. És tudja, kit lehet a legnehezebben átállítani? Az orvoskollégát. Az orvosok a legrosszabb betegek.

Néhány köbcentivel több

Lehetnének harcosabbak. Megírhatnák problémáikat nemzetközi beteg- és emberi jogi szervezeteknek, ám akkor napok alatt „tele lenne a világsajtó” a magyarországi sztómások helyzetének tarthatatlanságával, s ők nem akarják lejáratni az országot – mondják. Visszautasíthatnák a német segélyezők 1980 óta töretlenül küldött adományait, állíthatnák, hogy ennyi évvel a rendszerváltás után, az unió tagjaként már nincs szükségük nyugati adományra, ám akkor nem tudnának gyorssegélyt nyújtani sztómazsák nélkül maradt sorstársaiknak. Csakhogy vannak fiatal betegek, sőt most már sztómaterápiás nővérek is, akik a sztómások szervezetének vezetőségét okolják gyenge érdekérvényesítő képességükért. Ezért aztán novemberi kongresszusukon feltehetően úgy döntenek majd, hogy ha nem is a választások előtt – nehogy valamelyik párt kihasználja ezt –, de helyzetük tarthatatlanságának jelzésére a keményebb érdekérvényesítés útjára lépnek. Ha kell, demonstrációval is kifejezésre juttatják: azt tartanák megfelelőnek, ha naponta legalább két zsákot kapnának térítésmentesen. Azt, hogy a jelenleg finanszírozott napi 1,1–1,3 zsák nem elegendő, többször, több helyütt hangoztatták már. Hiába. Mint ahogyan az sem vezetett eddig eredményre, hogy rendre felsorolták, a 10–12 ezer magyar sztómás méltóságát, társadalmi integrációjának esélyét az illetékes hatóságok épp a felére becsülik cseh, szlovák vagy éppen lengyel sorstársaikénál. Legutóbb 90 politikai döntéshozóhoz küldtek levelet gondjaikról, ám mint Horváth Gyula, a Magyar ILCO Szövetség elnöke állítja, a válaszolók közül csupán három volt empatikus, a szocialisták és a Fidesz elnöke, valamint Béki Gabriella szabaddemokrata képviselőnő. De ő is azt közölte a betegszervezet vezetőjével, hogy erre a célra a jövő évi költségvetésben feltehetően nem tudnak majd pénzt előteremteni.

Dehumanizálódik a medicina, az orvosnak egyre kevésbé van ideje a betegre – mondja Sótonyi Péter professzor. A Semmelweis Egyetem emeritus rektora szerint tudomásul kell venni, hogy az orvos és a beteg közötti alá-fölé rendeltségi jogviszony a múlté; sok problémát el lehetne hárítani, ha az intézményvezetők ismernék az egészségügyi törvényt.

Professzor úr, tavaly azt kérdezték öntől a hallgatók: érdemes még ebben az országban orvosnak lenni? Most úgy t?nik, az idén minden korábbinál magasabb pontszámmal lehetett csak bejutni a Semmelweis Egyetemre. Ezek szerint változóban az orvoslás megítélése?
– Valóban 135 pont volt a határ, 20–25-tel irreálisan magasabb, mint az elmúlt években. Gyakorlatilag esélyük sem volt azoknak, akik nem emelt szint? érettségit tettek a felvételi tárgyakból.

Kényes kérdések

Ha minden időben, úgy és akkor történik, ahogyan azt a parlament meghatározta, akkor jövő nyáron elvben már nem lehetnek olyan párok Magyarországon, amelyek szegénységük avagy pillanatnyilag fennálló rossz anyagi helyzetük miatt esnek el a meddőségi kezelés lehetőségétől. Hogy ma élnek ilyenek, az nem kérdés, elég csak arra gondolni, mekkora terhet jelent kifizetni a kezeléshez szükséges gyógyszereket. Nem véletlen, hogy Újhelyi István kormánymegbízott, országgyűlési képviselő javaslatára nemcsak tárgyalt e kérdésről a parlament, hanem június 28-i határozatában fel is kérte a kormányt, egy éven belül dolgozza ki a szükséges javaslatokat. Ennél kevesebb időt, csupán fél évet kapott a kabinet arra, hogy az adatvédelmi biztos, az egészségbiztosító, a meddőségi centrumok és a civil szervezetek bevonásával határozza meg a kezelést végző intézmények eredményességének nyomon követését biztosító szabályokat. Azaz, közreműködjék abban, hogy a gyermekre vágyók annak alapján is választhassanak az intézmények között, mekkora esélyük lesz arra, hogy az adott helyen gyermekhez segítik őket. A képviselők arra is felkérték a kormányt, gondoskodjék a meddőségi protokoll, illetve a szakmai eljárási rend megalkotásáról a nem meddőségi centrumban dolgozó szülész-nőgyógyász és andrológus szakorvosok számára, valamint dolgozzon ki felvilágosító kampányterveket a lakosságnak. Ennek első részét már megismerhettük: a 06-30/444-444-es normál díjas számra egy héten át olyan sms-eket várt a kormány, amelyek összesítéséből kiderült, a családok bizony megválasztanák harmadik gyermekük nemét, ha megtehetnék. A válaszadásra lehetséges időn belül 2383 voks érkezett, 81 százalék igennel, 19 százalék nemmel felelt.
Ezzel szemben a Szonda Ipsos közvéleménykutató cég reprezentatív felmérése azt mutatta, hogy a magyarok 71 százaléka ezt az eljárást nem támogatná. Annak ellenére, hogy Czeizel Endre orvosgenetikus a Weborvos című portálon kifejtette: az USA-ban már rég ismert az a génsebészeti módszer, amivel szét lehet választani az X és az Y kromoszómákat, így döntve a születendő gyermek neméről. Czeizel egyébként a 90-es években négyezer egyetemistát kérdezett: 20 százalék nemmel, 40 egyértelmű igennel felelt a gyermek nemének megválaszthatóságára vonatkozó kérdésre.

Modellkísérletként megszűnik, értékeit megtartva, átalakított feltételekkel azonban 2006-tól programként folytatódhat tovább Magyarországon az irányított betegellátás. A kormány döntését követően a végső szót várhatóan ősszel mondja ki a parlament, ám szakértők szerint ahhoz, hogy az eddigi kísérletnek a lakosság egészségi állapotára gyakorolt hatását elemezhessék, még legalább hét évre lesz szükség.

Hosszas vitákat követően eldőlt: a kormány a korábbi tervekkel ellentétben nem kívánja kiterjeszteni, de nem is szüntetné meg teljesen az 1999-ben modellkísérletként indult irányított betegellátást (IBR). A döntés korántsem lehetett egyszerű, s a köztársasági elnökválasztást megelőző és követő időszak esetleges újabb politikai háttéralkuinak következtében még mindig

különféle érdekek

csapnak össze. Jól jelzi ezt, hogy a kabinet ülésén elfogadottakról a nyilvánosság nem értesült a kormányszóvivői tájékoztatón, de nem tudtak róla parlamenti képviselők sem, sőt, kérdésünkre egymásnak ellentmondó információkkal szolgáltak a kormánypárti oldalról is.

Királyi család közkórházban

Világszerte igaz, s lassan unalomig ismertetett tény, hogy az egészségügy egyik legnagyobb problémája, hogyan lehet összeegyeztetni az orvosilag már lehetségest a gazdaságilag még megengedhetővel. Azt, hogy a GDP-ből nálunknál magasabb összeget költők toplistájának élén álló jóléti államok orvoslása sem teljesen problémamentes, jól példázza Bodil Troelstrup Isaksennek, a Dán Nagykövetség helyettes vezetőjének a Napi Gazdaság közelmúltbeli konferenciáján elhangzott előadása.
A tanácsos két éve él Budapesten, s bár maga nem egészségügyi szakértő, a koppenhágai – belüggyel összekapcsolt – egészségügyi tárcától kapott adatok ismertetése mellett saját tapasztalatait és véleményét is megosztotta a hallgatósággal. Megismervén a hazai közbeszédbe most bekerült 100, s azon belül is az egészségügyet érintő 21 lépés politikáját, nem győzte hangsúlyozni: náluk bizony mindenki rendesen fizeti az adóját. Nem is keveset, ez jelenti ugyanis az ingyenesen járó állami egészségügyi ellátás legfőbb pénzügyi alapját. A dán egészségügyi rendszerben (is) kapuőrnek számító háziorvosok például mintegy 150 ezer eurót keresnek egy évben, ennek azonban 54,4 százalékát adóként fizetik be.

A műhibák és az orvosi tévedések mellett az egészségügy sikereit és eredményeit is meg kell(ene) ismertetni a potenciális betegekkel; programot kell készíteni az orvoslás, a betegellátás népszerűsítésére – mondja dr. Harmat György, aki a hónap elején főigazgatói széket váltott. A Madarász Gyermekkórház helyett ma a korábban riválisnak számító Heim Pál Gyermekkórházat irányítja, s szerinte középtávon mindkét intézménynek meg kell maradnia.

Amikor beléptem az épületbe, ön épp arról tárgyalt a Heim Pál Gyermekkórház korábbi főigazgatójával, miként kellene átalakítani az aulát, hol álljon meg a mentő. Merthogy június elsejétől ön az intézmény első számú vezetője, de egyelőre ingázik itteni és korábbi munkahelye, a Madarász Gyermekkórház között. Miért kellett egy jól muködő kórház igazgatását egy nehezebb helyzetu vezetésére cserélnie?
– Az engem kinevező fővárosi egészségügyi bizottság is arra volt kíváncsi, milyen indokok alapján gondoltam úgy, hogy a Madarászt fel kéne cserélni a Heim Pálra. Meg kell mondjam, elég sokáig gondolkodtam azon, szabad-e, lehet- e ebbe belevágnom.

A szabadság nem lehet szabadosság

Adományozhat-e a nővér petesejtet saját húgának, megsértve ezzel a törvényben előírt anonimitást? Kaphat-e daganatos beteg saját pénzén az itthon a terápiára még nem törzskönyvezett, másutt viszont már használt Eloxatinból? Kötelesek-e otthon, más ruháikkal együtt mosni szennyezett munkaruhájukat a mentősök, veszélyeztetve ezzel családjuk és persze mások egészségét? Ingyen jár-e a látlelet a nyomozóhatóságok kérésére, miközben finanszírozási gondokkal küszködnek az egészségügyi intézmények, s ilyen esetekben „nem a betegség indukálja a leletkészítést”? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ tavaly az Országgyűlési Biztosok Hivatalában az állampolgári ombudsmannál, ahová 2004- ben minden korábbinál több szociális ellátással, egészség- és nyugdíjbiztosítással kapcsolatos panasz érkezett. Jól látható: az egyéni sérelmek helyét egyre inkább a közösségi jellegű, civil szervezetek által benyújtott jelzések veszik át.
 – Az első ombudsmani periódusban, 1995–2001-ig még az volt a tapasztalat, hogy az emberek nincsenek tisztában a jogaikkal – mondja Lenkovics Barnabás professzor, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. – De épp ennek az intézménynek köszönhetően növekszik a jogtudatosság, sőt, egyesek ma már néha

vissza is élnek jogaikkal.

Bitó László professzort szemfiziológusként ismerte meg a világ. Az ő nevéhez fűződik a glaukómás vakság megelőzésére használt Xalatan nevű gyógyszer. Az utóbbi években azonban a professzor az irodalomban is helyet követelt magának. Legújabb könyvét, a Boldogabb élet – jó halál: Eutelia – eutanázia című esszékötetét április 22-én, a Könyvfesztiválon mutatják be.

 Könyvének különös aktualitást ad az Amerikában hosszú ideig agykárosodással élt és nemrég elhunyt Terri Schiavo és családja küzdelme. Ön eutanázia helyett az eutelia jogáért száll síkra a hasonló helyzetek ellen.
– Az eutelia a jó, félelemmentes véget, életünk felemelő, utolsó szakaszát jelenti. Terri esetében erről semmiképpen sem beszélhetünk. A vele történtek nem segítették halálfélelmünk feloldását, inkább megosztották Amerikát és a közvéleményt világszerte.

Átgondolatlan jogszabály, kapkodás, széttárt karok, összességében pedig káosz, amelynek akarva akaratlanul is csak az orvosi kamara lehet a vesztese. Röviden és tömören így jellemezhető az orvosok kötelező továbbképzése körül mára kialakult helyzet.

Első alkalommal ér véget az az ötéves periódus, amelyben jogszabály kötelezi az orvosokat, hogy kongresszusi és tanfolyami részvétellel, tudományos munkával öt esztendő alatt, összesen 250 pontot szerezve továbbképezzék magukat. A pontok megszerzésére előírt határidő hivatalosan március 31-én lejárt, s ettől kezdve a feltételeket nem teljesítőknek elvben tehát már el kellett volna veszíteniük működési engedélyüket, s három hónapig csak szakorvosi felügyelet mellett dolgozhatnának. Csakhogy mint azt dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Medical Tribune érdeklődésére elmondta: a kamara optimális esetben legkorábban május 20. körül, de inkább júniusban rendelkezik majd végleges adatokkal, eddig ugyanis csupán az orvosok felének igazolása érkezett meg hozzájuk az egyetemektől, amelyekhez az orvosoknak be kellett jelentkezniük.

„Elfogadhatatlan a természetes szelekció”

 Van egy olyan rossz érzésem, hogy egyszerűbbnek vélik, ha tönkremennek a gyógyíthatatlan intézmények, azt gondolván, így a többin már lehet segíteni. Erre utaló nyilatkozatok is elhangoztak a politika felsőbb régióiból – mondja dr. Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség elnöke.

Mostanában a megszokottnál többet és több helyen nyilatkozott, és mintha a Magyar Kórházszövetség is a korábbinál keményebb hangot ütne meg. Tudatos ez a váltás, vagy a helyzet kényszerítette ki?

 – Ha „bekeményítettünk”, az azért van, mert cinikusnak és sértőnek tartjuk, hogy miközben számításokkal igazoljuk, rossz a teljesítményvolumen- korlátos finanszírozási rendszer, a kormányzat részéről azt halljuk, nincs ugyan egészségügyi reform, de a prioritási sorrendben második helyen van az ágazat. Egyik oldalon tehát prioritásról beszélnek, a másikon képen vágják azt a szakmai csapatot, amely már tavaly áprilisban leírta Medgyessy Péter miniszterelnöknek, hogy az ellátásért kapott összeg alsó határának 140 forintnak kellene lennie ahhoz, hogy a gyógyító munkát az egy évvel korábbi szinten tudjuk tartani. Megkockáztatom, mintha dorgálás jellege volna annak, hogy most ezt még 8 forinttal kevesebben határozták meg.

 Kívülállók számára egyelőre azonosíthatatlanok az egészségügyi intézmények abban az adatsorban, amelyet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a minőség fejlesztése érdekében tett közzé honlapján. Az eredeti tervek szerint – elsősorban az akut miokardiális infarktus és a kórházi halálozás indikátorai alapján – a listából bárki megállapíthatta volna, hogy egy-egy kórházban van-e esélye a gyógyulásra. A teljes nyilvánosságra azonban még egy-két évet várni kell, az adatokat egyelőre csupán az érintett kórházak kapják meg – nyilatkozta Dózsa Csaba. Az egészségbiztosító főigazgató-helyettesének indoklása szerint a mutatók értékeit az ellátás minőségétől független tényezők is alakítják, ráadásul az eredmények közzétételével nem pellengérre akarják állaítani, hanem ösztönözni szeretnék a szolgáltatókat a jelenlegi, nem megfelelő gyakorlatuk megváltoztatására.

 A kórházi halálozási és más „érzékeny adatok” nyilvánosságra kerülését előbb-utóbb az orvosoknak is el kell fogadniuk,. Nem finanszírozási, hanem betegellátási érdek ugyanis annak kimondása, hogy csak megfelelő színvonalú kórházakat volna szabad működtetni.

 Volt idő, amikor egyáltalán nem foglalkoztak azzal sem az orvosok, sem a betegek, vajon milyen következményekkel járhat, ha valaki vért, vérkészítményt kap. Ma már világos: a vér életet menthet, a folyékony szövet beadása azonban nem jár kisebb kockázattal, mint a sejtek, szövetek, szervek transzplantációja. Ha a betegeknek ismételten, többször kell vért kapniuk – ilyenek például a művesekezeltek vagy az idült vérszegénységben szenvedők –, a vérnek vagy vérkészítménynek az AB0 vércsoportokon és az Rh-pozitív vagy -negatív faktorokon kívül még mintegy húsz fontos vércsoportban kell megegyeznie a recipiens vérével. Ezeken túl azonban még több száz féle vércsoportot ismer az orvostudomány, amelyekről egyszer kiderülhet, vizsgálni kell(ene) őket idegen vér beadása esetén. (Ma minden olyan beavatkozáshoz, amelyhez nagy valószínűséggel szükség lesz vérátömlesztésre, a betegnek vért keresnek, csökkentve ezzel a

 „nem főcsoport okozta”

 komplikáció lehetőségét.) „A legbiztosabb megelőző intézkedés a vérellátás terén az, ha egyáltalán nem adunk más emberből származó vért a betegnek.” Ez a megállapítás sem teljesen új keletű; az AIDS-járvány kapcsán az Amerikai Egyesült Államokban létrehozott elnöki bizottság egyik 1988-as megállapításából való. Magyarországon 1986-ig csaknem harmincan fertőződtek meg vértől HIV-vel. Ennél magasabb azoknak a száma, akik veleszületett vérzékenységük miatt szükséges VIII-as vagy más faktoroktól kaptak hepatitis C vírusfertőzést; a történtekért csekély állami kártérítést kaptak.

A hömpölygő tömeg fölött imbolygó léggömbök erdejében jól látszanak a díszesen és kevésbé esztétikusan megírt transzparensek. „Lendületben az ország, belerokkant a kórház!” S alatta kis betűkkel: „is”. Vagy: „Ferkó, a mi kórházunk nem Balatonöszödön van!” „El a kezekkel a kórházainktól!” „Európai bér kell, nem hálapénz kényszer!” S hogy „Igen az életre, igen a nemzetre”, melyhez gondos kezek persze jól láthatóan odarajzolták a december 5-i népszavazás ikszelendő kockáit is.

Igent az egészségre és igent a nemzetre!

Ezek voltak a leggyakrabban elhangzó felszólítások november 20-án, a Kossuth téren, szemben a Parlamenttel, ahol az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (EDDSZ) és a „betársult” orvosi kamara megtartotta előre bejelentett tüntetését, miközben az EDDSZ felfüggesztette az országos sztrájkot azzal az indokkal, hogy a miniszter mégsem szegi tovább a törvényt, tárgyal a sztrájkbizottsággal. Ekkor még úgy tűnt, hogy felengedhetnek a fagyos álláspontok, felolvadhat a merevség mindenkiben. Később az időjárás már nem volt lojális a nemzeti sorskérdésekhez. Beborult, szakadt a hó, miközben a platóról a szónokok több pénzt követeltek az ágazatnak, több bért a benne dolgozóknak, s azt is megtudhattuk, hogy kis hazánk ismét legalább hárommillió koldus országa.

Szónokok egymás után, közöttük Cser Ágnes szakszervezeti vezető. Egyszerű igennel és nemmel megválaszolható kérdéseire többezres átfagyott tömeg zengi válaszait. Közben a nemrégiben menesztett budapesti EDDSZ elnök a partvonalon túl – nemkívánatos személyként kívül állt a kordonon.

Csepelen még együtt tüntettek az elnök asszonnyal. Néhány éve a Tanácsház téren, a hóban, amikor az akkor még létező Weiss Manfréd Kórházért demonstráltak a korábbi ígéretekkel szembehelyezkedő álláspontok ellenében, majd a Vörösmarty téren folytatták, hogy végül a Városháza előtt kifejezetten aktuálpolitikai üzenetet kapjon a gyülekezés.

Tizenöt kórházat szeretnének működtetni

Az egészségügyi intézmények problémáinak megoldására egy lehetséges modell a kórházak működtetési jogának átadása – vallja Gászpor Jenő, a HospInvest Egészségügyi Befektetési Rt. vezérigazgatója. Egy konzorcium tagjaként ez a cég működteti ma a kiskunhalasi és a körmendi kórházat. A HospInvest tizenöt kórházat szeretne, s mint Gászpor Jenő elmondja, mindkét településen már több intézményből érdeklődtek, ott hogyan csinálták...

- Július elsejétől befektetői konzorcium működteti a kiskunhalasi Semmelweis Kórházat; a helyi önkormányzat 57 millió forintért eladta az intézmény üzemeltetési jogát a HospInvest Rt.-nek és a Halas- Med Egészségügyi, Szolgáltató, Működtető és Vagyonkezelő Kht.-nek, amelynek ugyancsak ön az ügyvezetője. Augusztus óta önök működtetik a körmendi kórházat is. Önök kezdeményezték ezt, vagy az önkormányzatok?

- Az egész úgy kezdődött, hogy a körmendi kórház vezetője, dr. Németh Attila az önkormányzattal közösen gondolkodni kezdett azon, miként, milyen szakmai programmal lehetne megmenteni az önkormányzat méretéhez képest is nagy, ötvenmilliós hiánnyal küzdő kórházat. Németh úr kért meg bennünket, hogy vegyünk részt a munkában, amelynek eredményét bevitte az önkormányzat elé, és a testület elfogadta. Kiskunhalas egy másik történet: ott az önkormányzat határozta el, hogy partnert keres a felhalmozódott problémák kezelésére, az ellátás minőségének javítására. Kiírtak egy pályázatot, amit megnyertünk.

Elhibázott volt, hogy a ’90-es években megjelenhettek Magyarországon a külföldi befektetők, akik ma az egészségügy legnagyobb haszonélvezői – vallja Zsinka László közgazdász. Bár a MIÉP nem parlamenti párt, fővárosi frakcióvezetője magasra teszi a mércét, amikor kijelenti: lemond, ha politikai okból elveivel ellentétes nézetet kell képviselnie.

A sakkozónak, különösen, ha nemzetközi mesterként egyben politikus is, előre kell gondolkodnia. Hogy látja, hány egészségügyi reformtervnek kell még elbuknia  ahhoz, hogy végre történjék  valami az ágazatban?

– Olyan reformnak kellene körvonalazódnia, ami valóban reform, s úgy kezdődik, hogy az egészségügy működésébe források jönnek. Azok az elképzelések, amelyek azon alapulnak, hogyan kell pénzt kivenni az államkasszából, eleve halálra vannak ítélve; szerencsére az ellátásszervezés is erre a sorsra jutott. Az eddigi reformtervek arról szóltak, hogyan tudnák bizonyos rétegek megkaparintani az egészségügyet, s hogyan lenne ebből hatalmas profit.

Elavult épületek jellemzik a hazai fekvőbeteg-intézmények többségét. Noha évente sok milliárdra rúg az állami és önkormányzati támogatás összege, és a kórházak saját forrást, alapítványi vagy szponzori támogatást is felhasználnak, a rendelkezésre álló pénzből mégis főként csak az állagromlás megakadályozására, a legszükségesebb rekonstrukciókra futja.

"A hazai kórházak többségében még messze vagyunk attól, hogy a kezelés környezete, az elhelyezés, a hotelszolgáltatások a betegek komfortérzetének biztosításával hozzájárulhassanak a gyógyítás sikeréhez. A betegek jó néhány kórházat kifejezetten lepusztultnak tartanak." Egyebek közt ez a megállapítás olvasható az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) abban a tanulmányában, amely a fekvőbeteg-ellátás elmúlt tíz évét veszi górcső alá. Az ÁSZ Fejlesztési és Módszertani Intézetének munkatársai leszögezik: az épületek 35 százaléka a második világháború előtt, csaknem fele 1950-1985 között épült. Nem csoda, hogy a kórházak jelentős része építészeti és épületgépészeti szempontból is elavult.

"Az infrastruktúra korszerűsítése csak jelentős források igénybevételével valósulhat meg" - vélik az ÁSZ szakértői, akik szerint ehhez nem rendelkeznek megfelelő forrásokkal a tulajdonosok, legtöbb helyen az önkormányzatok.

Romlik a kórházak pénzügyi egyensúlya

Egyértelműen igazolódott a prognózis, amely szerint az egészségügyi intézmények finanszírozásának ez évi módosítása 22–25 milliárd forintos forráshiányt eredményez – derült ki a Magyar Kórházszövetség legfrissebb, most nyilvánosságra hozott felméréséből. A változások a kérdőívre válaszoló 118 intézmény közül 58-at érintettek hátrányosan. A többinél a negatívumok azért nem észlelhetők, mert sok helyen csökkent vagy stagnált a betegforgalom. Ezzel egyidejűleg azonban több intézményben várólisták kialakulásáról is beszámoltak.

A Kórházszövetség azt követően mérte fel újra a hazai egészségügyi intézmények helyzetét, hogy Rácz Jenő, a szaktárca helyettes államtitkára sikeresnek minősítette a minisztérium tavalyi, 30 intézményt érintő konszolidációs pályázatát, amelynek eredményeként összességében ötödével, 25-ről ötmilliárd forintra csökkent a kórházak adóssága. Dr. Golub Iván, a Kórházszövetség elnöke korántsem volt ennyire optimista, úgy vélte, fél éven belül elfogynak a tartalékok (Medical Tribune, 2004. június 17.). A konszolidáció megítélése a legfrissebb felmérés szerint ma is rendkívül ellentmondásos: a kimaradók méltánytalannak érzik, hogy később támogatássá alakították az eredetileg hitelnek indult segítséget, „a legnagyobb csalódást azonban az előre jelzett általános, teljes körű reorganizációval társuló konszolidációs folyamat megfeneklése okozta”.

Komoly ellenállást váltott ki az a miniszteri elképzelés, hogy még az idén megszűnik a patológiai, bőr- és nemikórtani, labor-, radiológiai, szív- és érsebészeti, urológiai, ortopédiai, sebészeti, belgyógyászati, aneszteziológiai, szemészeti, fül-orr-gégészeti, valamint a szülészeti és nőgyógyászati országos intézet. A tervek szerint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálaton (ÁNTSZ) belül hozzák létre az országos szakfelügyeleti metodikai központot, amely részben vagy teljesen átveszi feladataikat. Mindezt az érintettekkel már közölte Kökény Mihály egészségügyi, szociális és családügyi miniszter (Medical Tribune 2004. július 15.). A szakfelügyeleti rendszer tervbe vett átalakításáról az Országgyűlés egészségügyi bizottsága is tájékoztatást kapott (Medical Tribune, 2004. június 3.).

Dr. Nemes Attila, a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikájának professzora lapunk érdeklődésére bántónak, szakmailag átgondolatlannak nevezte a ráépített országos intézetek megszüntetésének tervét, amelyről mindmáig nem kaptak hivatalos értesítést, s amelyet – mint mondta – nem is egyeztettek velük. Mindez azért is kellemetlen, mert az angiológiai szakmai kollégiumot már 1995-ben megszüntették, így azóta az országos intézet végez minden, szakmával kapcsolatos tevékenységet az engedélyezéstől az adatgyűjtésig. Nemes professzor véleménye szerint, ha a tervek megvalósulnak, előfordulhat, hogy az egészségbiztosító hiába kér adatokat az egy évvel korábban végzett beavatkozásokról, nem lesz, aki választ adjon kérdéseire. Ráadásul a professzor szerint mindezt az anyagiak sem indokolják: tudomása szerint a ráépített intézetek felszámolásával 300-400 millió forintnál többet nem képes megtakarítani a tárca, viszont azt lényegében az egyetemektől vonja el.

Kevés szakember, paraszolvencia nélküli alacsony fizetés, rossz finanszírozás. És főképp be nem váltott ígéretek. Leginkább így jellemezhető az a szakterület, amelynek ugyanakkor a lehető legnagyobb a felelőssége az orvosok munkájának utólagos ellenőrzésében és a helyes diagnózisok felállításában. A helyzet a rendszerváltozás után vált tarthatatlanná, és ebben dr. Sápi Zoltán, a Magyar Pathologus Társaság főtitkára szerint annak is szerepe van, hogy „az orvosi lobbik a klinikus lobbikra épülnek, s nekik nem érdekük, hogy a diagnosztikát jobban elismerjék”.

Morgagni, a patológia egyik atyja a XVIII. században azt tanította: aki boncol, az legalább kételkedni megtanul. Valahogy megjegyeztem ezt a mondatot. Dr. Nagy Pál kórbonctan-kórszövettan-citológus írta a Népszabadságban, 2002 novemberében. Akkoriban, amikor többet foglalkozott a sajtó a patológia és benne a patológusok gondjaival. Nem véletlenül, hiszen Csehák Judit akkori egészségügyi miniszterhez fordultak segítségért. Fordultak persze később másokhoz is – mindmáig eredménytelenül.

Dr. Sápi Zoltán egyetemi docens, a Magyar Pathologus Társaság főtitkára kételkedés helyett most azonban határozottan kijelenti: méltánytalannak tartja, hogy legtöbbször csak a halottakkal, a boncolással hozzák őket összefüggésbe, holott ez tevékenységüknek legfeljebb 20 százaléka. Sokkal inkább egy nélkülözhetetlen szakmáról és annak vergődéséről, semmint a halottas hűtők kritikus helyzetéről van szó. Igaz, idén februárban a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban tapasztaltak után – amikor is 70 halottat őriztek a mindössze 52 férőhelyes hűtőteremben – az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is úgy ítélte, megsértették a halottak kegyeleti jogait, csakhogy a főtitkár véleménye szerint mindez bárhol és bármikor előfordulhat, ahol nincs megfelelő hűtőkapacitás.

Bárhol és bármikor. Ennél talán csak az megdöbbentőbb adat, hogy pillanatnyilag 250-260 aktív patológus szakorvos dolgozik a szakmában a szükséges 500 helyett. Budapesten a patológiai osztályvezető állások harmadát nyugdíjasok töltik be, de a megyei patológiákon sincs több 2-3 szakorvosnál. A legjobbnak minősített helyeken négyen-hatan látják el ezt a feladatot, de van olyan területe az országnak, ahol egy egész megyében egyetlen nyugdíjas főorvos. A legideálisabb a korábban kihelyezett tanszékként is működő fővárosi Szent János Kórház helyzete: ott 9 patológus dolgozik, s két rezidens kezdte meg tanulmányait. Csak összehasonlításképpen: amikor négy évvel ezelőtt dr. Sápi Zoltán Bostonban, a Harvard Egyetem egyik klinikáján töltött némi időt, azt tapasztalta, hogy az évente mintegy 25 ezer biopsziás, műtét közben vagy diagnosztikai céllal kimetszett anyag elemzésére egyetlen osztályon 100-nál több patológust tartottak. Közülük 50 rezidens volt. (Itthon egy megyei kórház, vagy például a Szent János Kórház évente 13-15 ezer biopsziás mintát dolgoz fel.)

Megy vagy marad a miniszter? Átveszik a szabad demokraták a tárca irányítását vagy marad szocialista kézben? Kulcsfontosságú minisztériummá válik az egészségügyi, avagy a gazdasági szakemberek továbbra is a megszorítások eszközével élnek az ágazattal szemben, s újabb forráskivonás várható? Lapzártánk idején ezek a legégetőbb kérdések, s  egyelőre a szakemberek is csupán találgatnak a dolgok kimenetelét illetően. Egy viszont bizonyos, megszületett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt első személyi döntése, és ez éppen az egészségügyet érintette: megszüntette az egészségügyi reform kormánymegbízotti tisztségét, amelyet eladdig az augusztus 23-tól a Pénzügyminisztérium államtitkáraként tevékenykedő Radnai György töltött be. Gyurcsány Ferenc mindezt azzal indokolta, hogy elkészültek azok a jogszabály-módosítások, amelyek az egészségügy reformjához szükségesek, ám a miniszterelnök-jelölt kijelentette: az egészségügyet nem a pénzügyi tárcának, hanem a kormánynak kell rendbe tennie.

Kökény Mihály egészségügyi miniszter mindezek ellenére bizakodó. Reméli, hogy a kormányátalakítás érdemben nem késlelteti a reformfolyamatot. Arra számít, hogy még az ősszel az Országgyűlés elé kerülhet a javaslat, így a parlament még a törvényhozás idei ciklusában el is fogadhatja, azaz 2005-ben valóban elkezdődhet az ellátásszervezés. A változásokat a koalíciós partner is sürgeti: az SZDSZ több képviselője hitet tett amellett, hogy érdekeltek a reform gyors folytatásában, s a miniszterelnök-jelölt is hangsúlyozta, hogy az egészségügy rendbetétele jobb színvonalú szolgáltatásokat eredményez – mindenkinek könnyebb hozzáféréssel.

Csak egy mérce van: megmenteni mindenkit

Üllői úti sebészeti klinikai ambulancia. Dr. Weltner János vág, kötöz, maga mossa meg az alzheimeres öregasszony gipsz alatt elgombásodott kezét. Angolul is megírja a leletet, hogy rögzített ujjú páciensét kiengedjék a fémdetektoros ellenőrzőponton a repülőtéren. Aztán felmegy a frissen operáltakhoz. Megnézi, lemosták-e az elgennyedt sebű cukorbeteg lábát, ellenőrizték-e egy másiknál a katétert; még mindig kétliternyi vizelet lóg a zacskóban, az ágy oldalán. Faggatózik, türelmetlenül mordul, nem tűri, hogy ne jöjjenek rá, mitől omlott össze egy férfi elektrolit-háztartása. Csont és bőr már az az ember. Mintha csak a szemében volna élet. Nehezebb elviselni, mint a frissen csonkolt láb látványát.

Meg lehet szokni valaha?

– Ha akarja az ember, akkor igen. Emlékszem, az első anatómiagyakorlatom után, amikor ebédelni mentem a körúti sörözőbe – sóska volt és oldalas, s mi aznap épp a bordát tanulmányoztuk – bevallom, visszajött az egész a tányérra. De ha tudatosan figyelek rá, hogy túllépjek rajta, akkor meg lehet szokni. Olyannyira, hogy szinte workaholic lesz az ember.

Fél négy van, most először rohantunk el a klinikai büfébe, hogy bekapjon egy mignont.

– Mennyi lehetett, tizenöt beteg? Egy magánintézményben mindez kevésnek számít, igaz, ott húszpercnyi rendelőrezsi hétezer forintba kerül, s a költségeket meg kell termelni...

Nem megy a mennyiség a minőség rovására?

– Ilyenkor kellene sorrendet felállítani. A legkönnyebb ebben tévedni. Délután rendszerint megpróbálok az asztalomon felgyűlt papírhalomból valamit apasztani, de néhány dolgot hazaküldök. Az egyetemi közalkalmazotti tanács elnökeként is akad munka otthonra.

És a magánélet?

– Ha hazaértem, vacsora, fél tízig munka, aztán jön a kutya, akivel sétálni kell. Az a háromnegyed óra alkalmas arra, hogy kiszellőztessem a fejem.

Egyszer azt mesélte, egyik professzora még a pályája elején kérte, döntse el, hogy jó sebész akar lenni vagy jó apa. Ezek szerint jó sebész lett.

– Én akkor botor módon azt mondtam Zsebők professzornak, hogy mindkettő. Ő azt, hogy ez nem lehetséges. Igaza volt. A nagy klinikai szakmák, ahol rendszeresen követni kell az irodalmat is, többet igényelnek napi tizenkét óránál. Tizenkét-tizenhárom éves korában a fiam már úgy látta, inkább társaság neki a többi gyerek. Attól kezdve kevesebb időt igényelt tőlem, és én nem voltam elég erőszakos.

Mulasztásos alkotmánysértésben a kormány?

Az 1997-es egészségügyi törvény minden egészségügyi szolgáltatás működési feltételeként előírja a kötelező felelősségbiztosítást. Ehhez képest a főváros egészségügyi intézményei közül a Szent Imre Kórháznak 2003 áprilisa óta, a Heim Pál Gyermekkórháznak és a Szent János Kórháznak pedig 2004-re nincs biztosítása. Így egyrészt a kártérítési ügyekben magukra maradnak, másrészt a tisztiorvosi szolgálat köteles (volna) működési engedélyüket visszavonni. A Magyar Kórházszövetség többször jelzett adatai alapján országosan 20-25 egészségügyi intézménynek nincs szerződése egyetlen biztosítótársasággal sem. A helyzet ellentmondásosságát jól mutatja, hogy jelentkező híján az említett budapesti kórházak többszöri pályázati felhívás ellenére sem tudtak szerződést kötni, de az intézményeknek az sem közömbös, hogy a jelenlegi bírói gyakorlat alapján a felelősségbiztosítások nem nyújtanak fedezetet a megítélt kár kiegyenlítésére, valamint, hogy néhány kórház felelősségbiztosítási díja eleve magasabb, mint a cég által vállalt eseti kárösszeg.

A felelősségbiztosítások ügyével a főváros, s annak szakbizottsága több alkalommal foglalkozott. A legutóbbi összesítés szerint ugyanis egykori betegek vagy hozzátartozóik 10 intézménnyel szemben összesen 289 millió 881 ezer forint kártérítési igénnyel léptek fel – a kórházak által kifizetett csaknem 45 milliós összegből a biztosítók csupán 19,1 millió forintot térítettek meg.

Felmérés a fekvőbeteg-ellátás megítéléséről

Leginkább a 15-30 éves korosztály ítéli meg kritikusan a hazai kórházakat. Ők azok, akik a legelégedetlenebbek az intézményekben felszolgált ételek mennyiségével és minőségével, az orvosok és a nővérek lelkiismeretességével, a betegszállítók viselkedésével. Ez talán a legszembetűnőbb megállapítása a szaktárca februárban készült és most nyilvánosságra hozott országos betegelégedettségi vizsgálatának, amelyet 102 intézményben mintegy 12 ezer páciens megkérdezésével végeztek.

Bár a fiatalok elégedetlenek, a fekvőbetegek 97,6 százaléka meglepő módon mégis megfelelőnek tartja a kórházi körülményeket. Ebben szerepe lehet annak, hogy ma már szinte mindenki ismeri az ágazat helyzetét, így nem kérik számon az úgymond ideális állapotot, miként az is jelentős tényező lehet, hogy a sürgősséggel érkezők 84 százalékával azonnal, 13 százalékukkal pedig egy órán belül foglalkozni kezdtek. Ugyanakkor független a magas arányú elégedettség attól, hogy korábban kezelték-e az illetőt az adott helyen. A válaszadók csaknem kétharmada feküdt már az adott intézményben: a felmérést végző SaLute Kkt. megállapításai alapján az országos intézetekben legalacsonyabb, a területi kórházaknál a legmagasabb a visszatérők aránya. A lakóhely mellett a második legfontosabb szempont a betegek kórházválasztásában az orvos személye: a manuális szakmáknál, a szülészetben és a pszichiátrián inkább a szakember, a belgyógyászat, traumatológia esetén főként a területi elhelyezkedés dönt abban, hol kezelteti magát a beteg.

Csökken a kórházi adósság vagy újra felpörög?

Sikeres volt az egészségügyi minisztérium tavalyi konszolidációs pályázata, amelynek eredményeként összességében ötödére csökkent a hazai kórházak adóssága. A Magyar Kórházszövetség ugyanakkor fenntartja korábbi véleményét: a finanszírozási változások miatt az intézmények hamarosan felélik tartalékaikat.

Egyelőre nehéz volna megmondani, hogy újabb csődhullám vár-e a hazai kórházakra, avagy tartós eredményt sikerült elérnie a szaktárcának a tavalyi konszolidációs programmal. Az adatok azt mutatják, hogy a 2002-es évi, összesen 25 milliárd forintnyi lejárt szállítói tartozással szemben, az idei esztendő első negyedévében „mindössze” ötmilliárd forint volt a kórházak adóssága. Rácz Jenő, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára kérdésünkre jelenleg csupán a siklósi kórházat minősítette különösen nehéz helyzetűnek, amelyben mindenképpen struktúraváltást kell végrehajtani, ellenkező esetben sorozatosan ismétlődhetnek a pénzügyi gondok. A mindössze három osztállyal működő, kis kórház a Weborvos.hu internetes portál szerint a tavalyi konszolidáció ellenére év eleje óta ismét mintegy 100 millió forint adósságot halmozott fel. A város önkormányzata hovatovább attól tart, hogy a kórház csődje magával rántja a települést, amely képtelen finanszírozni a naponta hárommillió forinttal emelkedő hiányt, miközben jótáll az intézmény folyószámlahiteléért. Siklóson a képviselők korábban azt javasolták, világítsák át a kórházat, melynek éléről időközben véglegesen lemondott Fülöp Erzsébet orvos-igazgató, s megüresedett helyére válságmenedzser kinevezését szorgalmazták. Kérték a polgármestertől egy ad hoc bizottság felállítását is, amely megvizsgálná, miként fordulhatott elő, hogy az állami segítséggel konszolidált intézmény ilyen rövid idő alatt ismételten „nyomorúságos pénzügyi helyzetbe navigálta magát”.

A hazai kórházak legutóbb 2002-ben voltak súlyos helyzetben, akkor a felhalmozódott adósság miatt 150 intézményből mintegy harmincban szinte a betegellátás is veszélybe került. Ezek voltak azok a kórházak, amelyek később – megfelelő tulajdonosi önrész mellett – jelentkezhettek a szaktárca konszolidációs pályázatára, amennyiben azt is vállalták, hogy átvilágítják őket, s végrehajtják az annak alapján készült gazdálkodási tervet. Harminckét pályázó közül az idei, negyedéves adatok szerint csupán öt intézménynek van 30, vagy 30 és 60 nap közötti lejárt szállítói tartozása – közölte érdeklődésünkre a helyettes államtitkár. Közöttük találjuk – a debreceni kívételével – az orvostudományi egyetemeket, valamint két önkormányzati kórházat; a többiek szerinte tartósan ki tudtak lábalni a nehézségekből. Rácz Jenő úgy véli, az egyetemeknek segíthet, hogy számukra kedvezően alakult a finanszírozás, míg az önkormányzati intézmények részben megkésett menedzsmentváltással, részben önkormányzati ingatlaneladással igyekeznek úrrá lenni a helyzeten.

Háború a gyógyászati segédeszközökért?

Lobbitevékenység és jogos betegérdek-védelem, a források és az igények összehangolatlansága, egyenetlenségek és egyenlőtlenségek jellemzik a hazai gyógyászati segédeszközpiacot. A gondok nemcsak az alulfinanszírozottságból, hanem az ellátási rendszer átgondolatlanságából is fakadnak, s jelentősen sértik az érintettek jogait, valamint az esélyegyenlőség elvét.

Magyarországon jelenleg nincs konszenzus abban, hogy ameddig nem emelkednek a források, milyen gyógyeszközöket ne támogasson az egészségbiztosítás. A társadalmi megállapodás sürgősségét jól jelzi, hogy míg esetenként életmentő beavatkozásokra sincs elegendő pénz – hazánkban például egymillió lakosra vetítve 1000 terápiás szívkatéterezést végeznek egy évben, szemben a cseh 1700-zal –, vannak betegségcsoportok, amelyekben az érintettek életminőségének fenntartására vagy javítására a többihez képest kiugróan magas összeget költ a biztosító. A helyzetet tovább színezi, hogy a betegcsoportok támogatása is egyenetlen: például egy kerekesszék tb-támogatása az ötéves elhasználódási időre vetítve havonta 788 forint, egy cukorbeteg kezelésének támogatására viszont havi 10 ezer forintot költ az egészségpénztár. Márpedig így minden bizonnyal sérül az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés joga, az esélyegyenlőség elve, beleértve az új technológiákhoz egyenlő eséllyel hozzájutás jogát is.

Hiány kontra élet
Ilyen és ehhez hasonló megállapításokra jutottak az Együtt a betegjogokért, az esélyegyenlőségért elnevezésű, az Orvostechnikai Szövetség által rendezett májusi konferencián a Dunakanyarban. Ehhez további adalék, hogy a Magyar Rákellenes Liga néhány nappal korábbi, III. Betegjogi konferenciáján Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megismételte a szegedi onkoterápiás klinikán történtekkel kapcsolatos véleményét, miszerint a finanszírozás hiánya nem korlátozhatja vagy akadályozhatja a hatékony, nemzetközi gyakorlatban már bevált szerek hazai alkalmazását. Szerinte az ezzel kapcsolatos viták miatt a betegek élete nem kerülhet veszélybe. Ilyen esetekben a beteg kérésére a készítményt biztosítani kell, különösen, ha annak anyagi fedezetét magára vállalja, s ez kezelőorvosa szerint szakmailag indokolt. Törzskönyvezett készítményt nem lehet a betegtől megtagadni csak azért, mert a szer nem élvez támogatást – közölte az ombudsman. Arról Jobbágyi Gábor professzor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője beszélt, hogy a beteg felelőssége, ha a számára megfelelő módon és egyéniesített  formában megadott tájékoztatást követően visszautasít valamely kezelést – amennyiben előtte az orvos megfelelően tájékoztatta a következményekről, s mindezt dokumentálta is. A beteg ugyanakkor csak azt a kockázatot viselheti, amelyről tájékoztatták. Ellenkező esetben tehát a felelősség az orvosé.

Havi 100 millió forintos megtakarítás

Hamarosan a kormány elé kerül az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) laboratóriumait érintő privatizációs elképzelés. Eszerint a jelenlegi negyvenkettőből harmincat előbb kiszerveznének egy állami tulajdonú gazdasági társaságba, majd egyben értékesítenék. A Gazdasági Kabinet már rábólintott az elképzelésre, amely mintegy 660 köztisztviselő munkaviszonyát érintené, de – legalábbis az országos tiszti főorvos szerint – nem veszélyeztetné az ország járványügyi biztonságát.

Ingatlanvagyonhoz nem juthat, piacot azonban vásárolhat majd magának az a magyar vagy külföldi tulajdonú, a laboratóriumok világában hosszabb ideje ismert cég, amely privatizálhatja a tisztiorvosi szolgálat szolgáltató feladatokat ellátó harminc laboratóriumát. Kizárólag egy egységben, mivel Bujdosó László országos tiszti főorvos, saját megfogalmazása szerint nem híve annak, hogy kimazsolázzák a jól működő, esetleg már akkreditált intézményeket. Privatizációs elképzelései mégsem arattak osztatlan sikert, ezt jól jelzik a sajtóban megjelent vélemények, amelyek közül csak egy Surján László egykori népjóléti miniszteré. A Heti Válasz című lapban egyebek között azt mondta: „Az ÁNTSZ laboratóriumainak privatizálása már a Horn-kormány idején benne volt az agendában. A háttérben komoly gazdasági érdekek húzódnak, a kórházak már privatizált laboratóriumai vissza szeretnék szerezni maguknak ezt a piaci tevékenységet.” Havas Szófia szocialista egészségpolitikus a Népszavában arra figyelmeztetett: „funkcionális privatizációt követően előbb-utóbb növekedni szoktak a költségek”.

Hogy a félelmek mennyire megalapozottak, egyelőre nem tudható, az viszont tény: a milliárdos befektetés hírére lapzártánkig nyolcan kérték el az ÁNTSZ-től a potenciális befektetőknek készített tájékoztatóanyagot. Az országos tiszti főorvos semmit nem árult el kilétükről, mint mondja, gondosan ügyelt is rá, hogy az érintettekkel ne vegyen részt egyetlen tárgyaláson sem. A tájékoztató megismerését követő szándéknyilatkozatok Bujdosó László szerint azt sejtetik, elképzelése „nem légből kapott dolog”. Mint mondja, az állami feladatok ellátására összesen tizenkét regionális labor maradna az ÁNTSZ kezelésében. Ezeket PHARE-támogatással már korszerűsítették, vagy a későbbiekben újítják fel. Kémiai-toxikológiai labort tartanának fenn Győrben, Veszprémben, Pécsett, Szegeden, Miskolcon, Budapesten, valamint az Országos Közegészségügyi Központban. Állami tulajdonban maradna Veszprémben, Pécsett, Szegeden, Miskolcon és az Országos Epidemiológiai Központban a mikrobiológiai labor. Arra a felvetésre, miszerint így „fehér  foltok maradnak” egyes területeken, Bujdosó László határozottan kijelenti, hogy a változás alapvetően nem befolyásolja a járványügyi biztonságot.

A legtöbb panasz a pszichiátriát éri

A betegnek joga van az ellátáshoz vagy annak visszautasításához, az emberi méltósághoz, megfelelően kell tájékoztatni, kérésére betekintést engedni, költségére másolatot készíteni a vele kapcsolatos dokumentációról. A betegnek joga van az önrendelkezéshez, az orvosi titoktartáshoz, de még ahhoz is, hogy bármikor elhagyja az intézményt, ha azzal nem veszélyezteti mások testi épségét, egészségét.
Ezek tehát az elvek, amelyeket a hosszú éveken át érlelt egészségügyi törvény 1997-ben szentesített. A gyakorlatról 2001-ben – mintegy fél évvel a betegjogi képviseleti rendszer elindulása után – tizenhárom fővárosi betegjogi képviselő „ügyeit” elemezve szerezhettem némi tapasztalatot. Egyikőjük, Csöbi Tünde akkor mintegy hitvallásul Ancsel Évát idézte: „A testi sértésről készíthető látlelet. Így az is megállapítható, hány napon belül gyógyul. De ki mondja meg egy szóról, egy hangsúlyról, egy vállvonogatásról vagy egy röhögésről, hogy meddig lehet utána életben maradni, s miféle belső vérzésekbe hal bele ilyenkor az ember?” A betegjogi képviselő 2001-ben nem kevesebbet állított, minthogy alig akad beteg, aki ismerné a jogait, de egyelőre az egészségügyben dolgozók sincsenek felkészítve törvényből fakadó kötelezettségeikre. Hogy a helyzet a néhány évvel ezelőttihez képest nem sokat változott, azt jól jelzik Alföldy Ferenc professzornak a weborvos.hu internetes portálon olvasható gondolatai. Egyebek között azt írja: „...egyre gyakrabban kerül előtérbe a beteg tájékoztatásának, hozzájárulásának elmulasztása. Az idősebb orvosok nehezen vetik le az újabban sokak által kifogásolt páternalizmust, ezért nem ritka, hogy a betegellátás során kisebb jelentőséget tulajdonítanak a hozzájárulás kérdésének.” Vagy mint másutt ugyanő: „Tudjuk, hogy a törvény nem ismerete nem mentség, ezért jó lenne, ha az igazságügyi orvostan oktatása kiterjedne a betegek és az orvosok jogainak, kötelességeinek oktatására is. Addig azonban... szükséges olvasgatni az orvosokra (és más egészségügyi alkalmazottakra) vonatkozó törvényeket és rendeleteket.”

Vihart kavart a fővárosban egy új tervezet

A Medical Tribune megjelenésével egy időben a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága nagy valószínűséggel felhatalmazza Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettest arra, készítsen számításokat a fővárosi kórházak lehetséges átalakításáról. A háttérmunkálatokat követően egyes intézmények gazdasági társaságként működhetnek, míg másokat várhatóan szakintézménnyé alakíthatnak.

Az, hogy a jelenlegi, sokak által túlméretezettnek tartott fővárosi egészségüggyel valamit tenni kell, régóta nem kérdés. Kérdés legfeljebb az lehet, hogy a finanszírozási anomáliák és az egyre növekvő közterhek miatt most kell-e megtenni, úgymond előre menekülve a sorozatos válságokkal fenyegető helyzetből, és főként úgy kell-e megtenni, mint ahogyan arra a közelmúltban a fővárosi főpolgármester-helyettes a stratégiai kérdéseket eldöntő egészségügyi bizottság előtt kísérletet tett. Nem is véletlen, hogy vihart kavart a kórházakat érintő legújabb átalakítási terv, amelyet – némiképp okkal és joggal – előkészítetlennek, gazdaságilag megalapozatlannak neveztek mind a főváros ellenzék egészségügyi képviselői, mind pedig azok közül sokan, akiknek léte, egzisztenciája függhet a döntéstől. A fideszes bizottsági alelnök, Kupper András igyekezett ugyan komolytalannak feltűntetni a javaslatot, pedig Szolnoki Andrea egyáltalán nem áprilisi tréfának szánta, hogy a többi közt kezdeményeztetné a bizottsággal a visegrádi szakkórház, a Schöpf-Mérei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ, valamint a Budai Gyermekkórház gazdasági társasággá alakítását. A Szent Margit Kórházat onkológiai, a Nyírő Gyulát pszichiátriai-addiktológiai szakkórházzá alakítaná – utóbbiban a manuális osztályok teljesen megszűnnének, míg a Margit kórháznak az ugyancsak budai Szent János Kórházzal kellene egyeztetnie a párhuzamos osztályok megmaradásáról.

Az elképzelésről a kormánypárti képviselők hiányzása és az ellenzék obstrukciója miatt a hónap elején ugyan nem született döntés, mégis gyors ellenreakciót váltott ki: az érdekvédelmi szervezetek közös tiltakozó nyilatkozatról határoztak, a Fidesz pedig lakossági akciót szervezett a Szent Margit Kórházat érintő tervek miatt, s Kupper András arra is felkérte a demonstrálókat, hogy kedvezőtlen döntés esetén alkossanak élő láncot az intézmény körül. A Nyírő kórház szakszervezeti vezetője sem volt visszafogott, amikor úgy fogalmazott: „egyértelmű, hogy Szolnoki Andrea később privatizálni akar”.

„Professzor úr, érdemes még ebben az országban orvosnak lenni?”  – nemrégiben ezt kérdezték a hallgatók dr. Sótonyi Péter akadémikustól, a Semmelweis Egyetem korábbi rektorától, aki ma is elnöke az egészségügyi miniszter tanácsadó testületeként ismert Egészségügyi Tudományos Tanácsnak (ETT). A rendszerváltozás óta csaknem kilencszáz egészségüggyel-orvoslással kapcsolatos cikket gyűjtött össze, s nem tartja kizártnak, hogy könyvet ír majd ezek tanulságairól. Arról, hogy – megfogalmazása szerint – ma inkább destruktív kritika éri az orvosokat. Csupán hibákról esik szó. Politikai játékok küzdőterévé vált az ágazat, miközben eredményekről, emberségről alig hallani.

– Az összegyűjtött írások érdekes képet mutatnak arról, hányszor ugrottunk neki az egészségügyi reformnak, és nem történt semmi; hányszor volt téma az orvosi hálapénz, és persze hányszor volt terítéken az orvosi működés kritikája – mondja. – Az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet anyagai alapján állíthatom: a tévesen műhibának nevezett esetek jelentős része olyan polgári peres ügy Magyarországon, amelyben az orvos rendszerint nem szegte meg a foglalkozás szabályait, jóllehet a beteget jogellenes kár érte. Ez az esetek zömében elsősorban abból adódik, hogy az intézményekben nem megfelelőek a körülmények.  Valószínűleg érdemes volna egyszer  megnéznünk, mennyi pénzt veszít el az egészségügy amiatt, mert a feltételrendszere kívánni valót hagy maga után. Az európai gyakorlatban ismertek olyan esetek, amikor a károsultak a fenntartóval, az állammal szemben kívánták érvényesíteni kárigényüket. Ötleteket persze nem akarunk adni.

Kutatásszabadság és genetikai adatvédelem

Genetika, genomika, DNS-chipek. Csupán néhány fogalom, amelyekkel ma már együtt kell élnünk. Nem véletlen, hogy az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium szakmai-társadalmi vitára bocsátotta a miniszterelnök felkérésére létrejött Humán Genetikai Bizottságnak a személyes genetikai adatok védelméről, a teszt- és szűrővizsgálatokról, valamint a biobankokról szóló előzetes szakmai koncepcióját. A humángenetikai szabályozás jövő januártól válhat a hazai jogrend részévé.

Hovatovább nem vízió, hogy genetikai tesztek és persze hozzáértő szakemberek segítségével valaki beleláthasson abba, milyen krónikus, netán ma még gyógyíthatatlan betegségekre, miféle életkilátásokra számíthat. Addig persze nincs baj, amíg ezeket az adatokat csak az érintett ismeri, netán családja többi tagjának segít elkerülni az elkerülhetőt. Ha azonban biztosítótársaságok, leendő munkáltatók kezébe kerülnének efféle dokumentumok, könnyen előfordulhatna, hogy a nagyobb kockázat miatt csak drágább biztosítást kötnének vele, majdani főnöke azonmód úgy döntene, mégsem óhajtja foglalkoztatni a várhatóan cukorbeteggé váló, esetleg daganatos betegségre inkább hajlamos személyt. Ilyen és ehhez hasonló meggondolások állnak annak az elképzelésnek a hátterében, hogy Magyarországon is törvényt kell alkotni a személyes genetikai adatok védelméről, a kutatásokról, a teszt- és szűrővizsgálatokról, valamint a biobankokról, és ezzel párhuzamosan módosítani szükséges a jelenleg hatályos biztosítási, valamint a munkajogi jogszabályokat, elkerülendő, hogy bárkit illetéktelenek kezébe jutó genetikai adatai miatt hátrányos megkülönböztetés érjen.

Azt, hogy készül a humángenetikai törvény, Kökény Mihály egészségügyi miniszter már tavaly jelezte, amikor éles polémia bontakozott ki a köldökvérből származó őssejtek magáncélú gyűjtése és külföldi tárolása miatt. A szaktárca megalkotta az őssejtgyűjtéshez szükséges szakmai követelményminimumot, s közzétette, hogy csupán néhány intézmény felel meg e feltételeknek. Bár nem tiltották, hogy az ezt igénylő családok magáncégek közvetítésével saját célra, külföldön fagyasztva tároltassák gyermekeik köldökvér-őssejtjeit, nyilvánvalóvá vált, hogy a hazai transzplantációs szakemberek szükség esetén csak megfelelően akkreditált laborban őrzött mintát használnának fel. A most nyilvánosságra hozott humángenetikai koncepció nem óhajt foglalkozni a hazai őssejtgyűjtés és -tárolás kérdéseivel – miként a klónozással sem, s a tervek szerint a dajkaterhesség lehetőségét is másutt szabályozzák majd –, ám Kökény Mihály miniszter nem zárja ki, hogy a társadalmi vitát követően az előbbivel kiegészülhet a törvénytervezet. Mindezt egyebek között az is indokolná, hogy az Országos Gyógyintézeti Központ Országos Hematológiai és Immunológiai Intézete megkapta az Egészségügyi Tudományos Tanács engedélyét a kísérleti köldökvér- és őssejtbank kialakítására. (Lásd keretes írásunkat.)

Hosszú évek óta először tűnik úgy, hogy mind az orvosszakma, mind az alternatív gyógyászok szeretnék rendezni hazánkban a természetgyógyászatban kialakult kaotikus helyzetet. Készül az új szabályozás, miközben a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya megerősítette: tudományosan is megalapozottnak tart egyes kiegészítő eljárásokat. Minisztériumi döntés született arról, hogy a fővárosi Szent János Kórház ad helyet a Természetgyógyászati Módszertani Központnak, s a szakemberek konszenzuskonferencián tisztázzák a teendőket. Összeállításunkban a szaktárca, az akadémia, a tisztiorvosi szolgálat, a Természetgyógyászati Tudományos Tanács és az alternatív gyógyítók képviselői is megszólalnak.

Professzor úr, ön a sajtó előtt úgy fogalmazott: elkötelezettek abban, hogy az alternatív medicinát beemeljék a hagyományos orvoslásba, amelynek megvannak a maga korlátai. Mennyire kell ezt komolyan vennünk? – kérdeztük Bodó Miklós professzort, a Természetgyógyászati Tudományos Tanács alelnökét.

– Ha a teljes szakma nem is, mi elkötelezettek vagyunk. Április 3-án minden érintett részvételével országos konszenzuskonferenciát tartunk Budapesten, hogy meghatározzuk a további teendőket. Áttörtünk egy gátat, ami nagy dolog, hiszen az egyik fél elég merev, a másik érdekorientált.

Feltételezem, mindkét oldalról támadják kijelentéseiért.

– Megvádoltak már azzal, hogy pénzt akarok keresni, rendelni fogok a most szerveződő természetgyógyászati módszertani központban. Eszem ágában sincs. Én vagyok a kontroll. Orvosi lelkiismeretem azt diktálja, többet kell foglalkoznunk a beteggel. Ha neki az a kívánsága, hagyjuk, hogy a hagyományos terápia mellett olyan eljárást válasszon, ami nem toxikus, nem ártunk vele. Értük vagyunk, csakhogy Magyarországon ma inkább a betegséget gyógyítják, nem a pácienst. Talán ez indokolja, hogy egyes felmérések szerint Franciaországban például a lakosság hetven, Magyarországon harmincöt-negyven százaléka igényli az alternatív medicinát. Csak az nem mindegy, hogyan. Azt gondolom, a tudományos akadémia által pozitívnak minősített tevékenységek képviselőivel együtt kell működnünk. Ma már a szakma nem dughatja a fejét a homokba.

1997 óta törvény, kormány- és miniszteri rendelet szabályozza a kérdést...

– ... az áll bennük, hogy minden természetgyógyászati tevékenység előtt orvosi diagnózis, de a kezelés mellett is orvosi ellenőrzés szükséges.

Tizenkét, jogszabályban megnevezett természetgyógyászati módszer közül a hagyományos kínait, a neurál- és a manuálterápiát minősítette nemrégiben tudományosan is igazolhatónak az MTA Orvosi Tudományok Osztálya mellett létrejött ad hoc bizottság. Mindez korszakalkotó bejelentés volna a hagyományos orvoslás és az alternatív módszerek viszonyában, ha nem tudnánk, hogy a testület 1998. áprilisában egyszer már hasonlóan foglalt állást a kérdésben. Ám akkor nem követték tettek a háttérmunkálatokat. Az egyetemek nem mozdultak, nem kezdték oktatni a komplementer medicinát, mint ahogyan a természetgyógyászok sem ostromolták a tudomány képviselőit azért, hogy bebizonyítsák az általuk alkalmazott módszerek hatékonyságát. A tényekhez tartozik még – amint azt Petrányi Győző professzor, a bizottság elnöke a Medical Tribune-nek kifejtette –, hogy az ad hoc bizottság most felszínre került véleményét több helyen félremagyarázták. Elhallgatták az olyan árnyalt megfogalmazásokat, mint például az alábbi: „Egyetértve az Európa Parlament természetgyógyászatot értékelő véleményével, a bizottság megállapítja, hogy a természetgyógyászat ágainak tudományos megalapozottsága még nem egyértelmű és teljes, ezért támogatandó minden törekvés, amely tisztázza az orvostudomány részéről felmerült kérdéseket.”

Az akadémia szerint nem kielégítőek az ismeretek, de már folynak azok a vizsgálatok, amelyek „alapkutatási és alkalmazott tudományos szinten hivatottak feltárni” a filozófiai alapokon nyugvó, az ájurvédikus, a hagyományos tibeti, az antropozófus és a homeopátiás orvoslás hátterét – ezek megítélésére más szakterületek képviselőit is be kell vonni. Petrányi Győző hangsúlyozza: szó sincs róla, hogy egyes természetgyógyászati ágakat károsnak minősített, netán tiltott volna a bizottság. Tény ugyanakkor, hogy „kellő tudományossággal még fel nem tárt módszernek” ítélték a biológiai fogorvoslást, a méregtelenítést, a biorezonancia elvén vagy a vér oxigenizációján alapuló terápiát (ózonkezelés). Az állásfoglalás kimondja: „A bizottság a számos visszaélés miatt külön figyelmet fordított a csak diagnosztikai céllal végezhető eljárásokkal kapcsolatos kritikákra. Igen élesen meg kell jelölni az alkalmazott módszer korlátait, és csak hozzáértő esetében szabad engedélyezni alkalmazásukat.” Ebbe a csoportba tartozik például az íriszdiagnosztika, a bioenergia – sorolja a professzor, aki azt sem rejti véka alá: már ’98-ban javasolták többek között, hogy az egyetemek vállalják az alternatív medicina oktatását, gyakoroljanak kontrollt a természetgyógyászat hagyományos orvoslást kiegészítő ágai felett.

Hivatalos adatok szerint Budapesten eddig mintegy hatszáz természetgyógyász kapott működési engedélyt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) fővárosi és kerületi intézeteitől. Az országban ötezerre becsülik a számukat. Orvosként a legtöbben hagyományos kínai gyógymóddal, homeopátiával, naturálterápiával foglalkoznak. A nem orvosok között elterjedt a reflexológia, az életmód-tanácsadás, a fitoterápia, sokan a bioenergiát, illetve a biorezonancia elvét felhasználó, részben diagnosztikai, részben terápiás eljárást alkalmazzák.

Az alternatív metódusok közül azok, amelyeket a miniszter rendelete felsorol, egészségügyi szolgáltatásnak minősülnek. Csak az gyakorolhatja őket, aki rendelkezik az ehhez szükséges vizsgával, képzettséggel vagy szakképesítéssel, tárgyi feltételekkel, és ezek alapján az ÁNTSZ hatósági működési engedélyével. Mindezek ellenére a gyakorlatban számos buktató van – mondja Csaba Károly országos tiszti főorvos. Jelenleg a szolgálat ugyanis szükséges tárgyi feltételként csupán azt a meglehetősen általános és szinte mindenütt előírt tényt ellenőrizheti, hogy van-e a legalább 12 négyzetméteres rendelő mellett váróhelyiség, mosdó, és ezek megfelelnek-e a közegészségügyi előírásoknak.

Nemcsak elégedettebbek, jobban is gyógyulnak azok a betegek, akiket kommunikációban jártas orvosok gyógyítanak – vallja külföldi vizsgálatokra alapozva dr. Pilling János, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézete kommunikációs részlegének vezetője. Manapság viszont az az általános gyakorlat, hogy az orvosok csupán tizennyolc másodpercig hagyják beszélni pácienseiket.