Ádám György professzor emlékére

Kevés ember mondhat magáénak olyan életutat, mint Ádám György professzor, akit hálapénz elleni küzdelmeiről és az idehaza általa meghonosított, egészségügyi intézményekkel szemben indított, a közvélemény által csak „műhibapereknek” nevezett kártérítési pereiről ismerhet orvos és beteg egyaránt.

Mivel ügyvédként legtöbbször a betegeket vagy hozzátartozóikat képviselte, e tevékenysége általában nem volt népszerű az egészségügyben. Másutt, mások azonban elismerték, tisztelték és szerették.

Ádám György a hivatalos életrajz szerint 1921. szeptember 27-én született. Az egyetemi tanulmányok befejezését követően 1957-1962-ig a Rendőrtiszti Akadémián büntetőjogot és alkotmányjogot tanított, majd 1962-1964-ig az Országos Kőolajipari Tröszt jogtanácsosa volt. 1964-től 1991-ig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem „Etikai és jogi csoportjának” tanára, majd vezetője. Kandidátusi disszertációját 1975-ben védte meg A Felelősség megállapításának rendje címen, míg nagydoktori értekezését 1986-ban írta Az orvosetika alapproblémája egy speciális vonatkozás tükrében címmel.

A Semmelweis Egyetemről 1991-ben nyugalmazott egyetemi tanárként ment nyugdíjba. Akkor alapította dr. Teleszky Lászlóval és dr. Kozma Tamással a Budapesti 384. számú Jogtanácsosi Munkaközösséget, majd a Budapesti 384. számú Ügyvédi Irodát, amely később szinte kizárólag olyan kártérítési ügyekkel foglalkozott, amelyeket orvosi „műhiba” miatt indítottak. Egykori tanítványa, dr. Simon Tamás ügyvéd, biztosítási jogász, az idén 20 éves 384. számú Ügyvédi Iroda mai vezetője úgy fogalmaz: az egy dolog, mára hová fajultak az egészségügyben a kártérítési perek, s hogy talán maga Ádám professzor sem akarta ezt, el kell ismerni, az sem jó, ha egy szakma felelősség nélkül működik. Márpedig az egészségügy így működött Ádám professzor tevékenységét megelőzően. Sokaknak talán még mindig nehéz tudomásul venniük, de Ádám György új jogi szakmát teremtett: tevékenysége nyomán „létrejött az egészségügyi szolgáltatók kártérítésével foglalkozó jogász”, akire azon túl szükség volt az alperes intézményekben, a biztosítótársaságoknál, sőt a bíróságokon is. A professzor sokakkal és sokat harcolt azért, hogy az egészségügyi jog önálló szakterületté váljon, és lám: idén szeptemberben indul az ELTE Jogtudományi Karán a Jogi Továbbképző Intézetben az egészségügyi szakjogász-képzés.

De Ádám György nem csak a perekkel alkotott újat. Abban is ő hozott jelentős előrelépést, hogy a betegek megkaphassák saját egészségügyi dokumentációjukat. Bár mára már nem vita tárgya, hogy a leleten, zárójelentésen, stb. lévő adat a betegé, ahhoz hozzájuthat, saját költségére fénymásolatot készíthet – ezt ugyanis az 1997-ben elfogadott egészségügyi törvény betegjogi fejezete előírja –, gondok még mindig adódnak – elsősorban a dokumentáció másolásának költségeivel. A kilencvenes évek elején azonban Ádám Györgynek még arról is meg kellett győzni a bírákat, hogy a dokumentáció nem az orvosi titok körébe sorolandó…

Simon Tamás azt mondja, Ádám Györgynek lételeme volt a vita. Egész élete erről szólt. Mindig azt várta, hogy meggyőzzék őt az emberek az igazukról. Úgy tartotta, ha egy jogvita le is zárul a bíróságon, az érvek-ellenérvek felsorakoztatását később is folytatni kell. Ádám György olyan ember volt, aki logikával közelített a joghoz is. Nemcsak azzal foglalkozott, mit mond egy-egy kérdésben a jog. Mindig feltette azt a kérdést is, hogy miért mondja azt, amit, és biztos, hogy jól mondja-e?

Nem egyszer elő is fordult, hogy nem a jog, hanem a logika segítségével nyertek meg pereket – vallja Simon Tamás, és azonnal eszembe jut, mit mesélt Ádám professzor anno az otthonszüléseket levezető, első fokon, még nem jogerősen elítélt Geréb Ágnes egyik korábbi ügyében előadottakról.

Azt mondta az ügyvéd: „Geréb Ágnesnek van igaza, mert a legveszélyesebb szülni szülészeten. Ha az egy érv, hogy a kórházban van biztonságban az anya, akkor rendeljék el, hogy síelni is csak a traumatológiai intézet lépcsőházában szabad, mert baleset esetén ott azonnal elláthatják a sérültet…”

Ilyen volt Ádám György. Kemény kritika, kérlelhetetlen logika következett minden gondolatából. Amihez hozzányúlt, abban előbbre lépett a kor, lett légyen szó hálapénzről, vagy az egészségügyi szolgáltatók felelősségéről.

Erről tanúskodnak a professzor könyvei és cikkei is, melyek közül a jelentősebbek: Az orvosi hálapénz Magyarországon (Magvető Könyvkiadó 1986); Adóztatás után. Még egyszer az orvosi hálapénzről ( Magvető Kiadó 1989), Egészségügyi jogi kézikönyv Bevezető, III. fejezet, és az egész könyv szerkesztése (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1990); A polgári peres eljárás önellentmondásai, különös tekintettel az orvosi műhiba perekre (Logod Bt. Kiadó 2002); Emberi lények-e a bírók? (Hibiszkusz Könyvkiadó 2003). Utolsó könyveinek lényegesebb írásai és egyes tanulmányai megtalálhatóak a www.jog-vita.hu honlapon.