Újabb átalakulás előtt az ágazat

Folytatás az 1. oldalról

A még Molnár Lajos minisztersége idején elfogadott kórháztörvény értelmében a szakminiszternek évente be kell számolnia az átalakítás tapasztalatairól. Tavaly a regionális egészségügyi tanácsok (RET) egyetlen esetben sem döntöttek régióik ellátási keretszámairól, így a kapacitásokat az egészségügyi miniszter közigazgatási határozatokkal osztotta szét. Ennek megfelelően 2007. április 1-jétől a kórházi ágyak mintegy negyedét leépítették, bár ezek egy részét átcsoportosították a krónikus fekvőbeteg-szakellátásba. (A rehabilitációs és ápolási célt szolgáló ágyak száma mintegy 31 százalékkal nőtt, de sok helyütt szakemberhiánnyal küszködnek.)
  Az átalakítás során 173 fekvőbeteg- intézet közül végül hatban, a kecskeméti Repülőkórházban, a Fresenius Medical Care borsodi dialízisközpontjában, a Parádfürdői Állami Kórházban, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, a Svábhegyi Országos Gyermekallergológiai Pulmonológiai és Fejlődésneurológiai Intézetben, valamint a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központban szűnt meg a közfinanszírozás, de ezek közül sem mindet zárták be. Tizenkét kórházban azóta csak krónikus ellátást végezhetnek és 33 kórházban álltak le egy vagy több szakma közfinanszírozásával.
  A Molnár Lajos által megszabott új struktúrában a fekvőbetegszakellátást nyújtó intézmények közül csupán egy nem kötött szerződést az egészségbiztosítóval, ám az aláírt dokumentumhoz is 83 intézmény csatolt záradékot. Ezek javarészt a teljesítményvolumenkorlát (TVK) mértékét, illetve a miniszter által megszabott ellátási terület megállapítását kifogásolták.
  Mint Székely Tamás egészségügyi miniszter az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága előtt emlékeztetett: a kórházak a miniszteri döntés miatt 51 esetben fordultak bírósághoz; 44-et ezek közül jogerősen elutasítottak, 4 intézmény elállt a jogorvoslat lehetőségétől, két ügy még folyamatban van, egyben pedig a bíróság a felperes jogképességének hiánya miatt utasította el a benyújtott keresetet. Öt esetben az intézmények felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Legfelsőbb Bírósághoz, így ezek az ügyek sem zárultak még le.

Eladósodott kiemelt intézmények

Bár a törvény lehetőséget adott az önkormányzatoknak arra, hogy a területükön lévő kórházakban átcsoportosítsák az aktív ágyakat, és néhol, például Veszprém megyében éltek is ezzel a lehetőséggel, a legtöbb helyen nem született egyezség. Az átalakítást követően a legtöbb gond a súlypontinak kijelölt kórházakban és az egyetemi klinikákon jelentkezik, mert ezek az intézmények nem tudják továbbküldeni a betegeket, holott a TVK feletti esetek ellátását nem fizeti ki a biztosító, s főként emiatt a súlypontinak nevezett kórházak mintegy fele jelentős adóssággal küzd. A szaktárca legutóbb március végén kért az adósságállományra vonatkozó adatokat a kórházaktól – ennek feldolgozása még tart.
  A tavaly év végi adatok alapján az összes tartozások felét a súlyponti kórházak halmozták fel, mintegy 31 milliárd forint értékben. Közülük tizenötnek 100 millió fölötti a lejárt tartozása. De sokak szerint ezek az intézmények felszereltségük, egyes esetekben tevékenységi körük miatt sem felelnek meg a tőlük elvárt követelményeknek. Havas Szófia, a Közép-magyarországi Regionális Tanács alelnöke át is alakítaná a súlyponti kórházak rendszerét, a jelenlegi miniszter azonban nem változtatna azon, hogy melyek a kijelölt intézmények. Azt viszont szükségesnek látja definiálni, hogy e kiemelt kórházaknak milyen személyi és tárgyi feltételek mellett, pontosan milyen feladatokat kell a jövőben ellátniuk.
  A törvény egyébként lehetőséget adott arra, hogy a súlyponti intézmények átcsoportosítsák kapacitásaikat a szakmák között. Főként belgyógyászati, sebészeti és ápolási ágyszámukat növelték, a csökkentés pedig inkább a csecsemő- és gyermekgyógyászatot, valamint a perinatális intenzív centrumokat és a traumatológiai ágyakat érintette.

Mit tesznek a RET-ek?

A regionális egészségügyi tanácsok a törvény értelmében minden év június 30-ig módosíthatják a területükön lévő kapacitásokat. Az azonban, hogy ezúttal meg tudnak vagy akarnak-e egyezni, egyelőre még kérdés, javaslatuk ugyanis csak akkor érvényes, ha ahhoz minden egészségügyi szolgáltató fenntartója hozzájárul. Dr. Zombor Gábor polgármester, a Dél-alföldi Regionális Tanács elnöke például semmi esélyét nem látja a megegyezésnek. Mint kérdésünkre elmondta: rendkívül cinikusnak tartja, hogy egy megcsonkított struktúrát kellene még tovább csökkenteniük. Tárgyalni sincs értelme olyan anyagról, amelyben keverednek a vizitdíj szedésével, illetve megszüntetésével jellemezhető időszakok, hiszen a vizitdíj idején kevesebben vették igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat – mondta. A parlament egészségügyi bizottságának ülését követően Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa ugyanakkor úgy vélekedett: nem elképzelhetetlen, hogy a tanácsok most megállapodnak. Észak-Magyarországon május végéig kérték a változtatási igényeket – nyilatkozta korábban Trencsényi Erzsébet, a kazincbarcikai kórház főigazgatója, a regionális tanács korábbi elnöke a Világgazdaságnak. Intézményükben a sürgősségi osztály bővítésére lenne szükség, a járóbeteg-szakellátásban pedig jelentősen növelni kellene a reumatológiai, az ideggyógyászati, a pszichiátriai rendelési időt. A területi ellátási kötelezettség módosításáról egyébként intézmények, önkormányzatok és régiók között is született megállapodás (lásd táblázatunkat).
  Az országgyűlési bizottság elé került jelentésből az olvasható ki, hogy némiképp csökkentek a régiók közötti különbségek. Az azonban nyilvánvaló, hogy az észak-magyarországi terület továbbra is szinte minden szempontból hátrányban van. Erre fel is hívta a testület és a miniszter figyelmét dr. Nagy Kálmán (KDNP) országgyűlési képviselő, aki szeretett volna némi ígéretet kicsikarni a régió fejlesztésére – sikertelenül. A kapacitások és a területek esetleges átszabása mellett további gondot jelent az egészségügyben, hogy a fekvőbeteg-szakellátás megváltoztatását nem előzte meg, de egyelőre még csak nem is követte a járóbeteg-szakellátás reformja, jóllehet, a szakminiszter miniszteri biztosként már tavaly kidolgozta ennek reformterveit. (Zseniális koncepció helyett eldöntendő kérdések; Medical Tribune 2007. július 5.) Az új finanszírozási elképzelésekről már egyeztetett a kormány, ám legutóbb az Egészségügyi Bizottság ülésén – az ellenzék legnagyobb megdöbbenésére – elnapolták a kérdés megtárgyalását, annak ellenére, hogy az szorosan összefügg a kórházi kapacitásokkal.
  Nyilvánvaló, hogy szükség lesz a kórházi kapacitások és a területi ellátási kötelezettség összhangjának megteremtésére, valamint a várólistarendszer módosítására is. Erre Székely Tamás három alternatívát vázolt fel, amelyek közül várhatóan az új biztosítási koncepcióról döntve választhat a kormány. A várólistaszabályok áttekintését indokolja, hogy az Egészségbiztosítási Felügyelet adatai szerint csípőprotézis-műtétre a múlt év végi 130 naphoz képest ma ugyan „csak” 105 napot kell várni, ám a térdprotézis-beültetések várakozási ideje 111 napról 137-re nőtt. Jelentős egyenlőtlenségek alakultak ki az egyes régiók és kórházak között; ennek oka lehet a teljesítményvolumen-korlát, de az is, hogy esetleg nem a szükségletekre alapozva határozzák meg a teljesítendő műtétek számát. A járóbeteg-ellátásban 35 szakmában fordul elő, hogy a várakozási idő meghaladja a 60 napot; 34 szakmában a 10-et.

Új szabályok a várólisták csökkentésére

A miniszter a listák megkurtítása érdekében – a készülő biztosítási reformkoncepció részeként – elképzelhetőnek tartja, hogy két garanciális elemet építsenek be a szabályozásba. Javasolni fogja, hogy az országos átlagnál rövidebb várakozási idejű szolgáltatók ne utasíthassanak vissza a területi ellátási kötelezettségükön kívül eső beteget, illetve hogy azok a betegek, akiket 60 vagy 90 napnál régebben regisztráltak az intézményi várólistán, másutt is igénybe vehessék majd a szolgáltatást. Ezt a biztosító egy elkülönített keretből térítené. Változtatni kell a várólisták kezelésére vonatkozó szabályokon is, jelenleg ugyanis gondot okoz, hogy a betegek sorrendjét – elvben legalábbis – csak az határozza meg: a műtét sürgősségi-e vagy halasztható, azaz a kezelőorvosoknak nincs lehetőségük a lista sorrendjének módosítására. Ehhez várólista-protokollokat kellene kialakítani, ami viszont nehezítené a várólista-vezetésre vonatkozó előírások betartását. Nem szabályozott, hogy ha a várólistáról „kiesik egy beteg”, kerüljön-e a sorban előbbre minden további várakozó (ez a jelenlegi gyakorlat), avagy valamilyen más rend érvényesüljön. A jelentés szerint lehetséges megoldás, ha a betegek a várólistára kerüléskor előre jelezhetik, tudnak-e rugalmasan alkalmazkodni a műtét időpontjához.
  További megoldandó feladatként jellemezte Székely Tamás a befogadások terén tapasztalható joghézagokat; az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatai miatt erre mindenképpen szabályt kell majd alkotni.