Az ombudsman is vizsgálja az életvégi kérdéseket

Mindez az ELTE ÁJK Autonómia, életvédelem, jogbiztonság – az életvégi döntések szabályozása című, január 30-ai konferenciáján vált nyilvánossá, ahol a témát jogi, orvosetikai és morálteológiai-vallástudományi szempontból is elemezték a szakértők. A konferencián – amely szerves folytatása volt Filó Mihály egyetemi adjunktus 2011-es eutanázia-rendezvényének – Kussinszky Anikó és Stánicz Péter, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Esélyegyenlőségi és Gyermekjogi Főosztálya jogi főreferensei ismertették azt a problématérképet, amelyet a vezető egészségügyi intézményektől és az egyetemektől kapott vélemények alapján készítettek.  Ennek lényege, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet következetlen, ellentmondásos, esetenként nem világos, nem tisztázott, olyan fogalmakat (is) tartalmaz, amelyek nehezen értelmezhetők.

Azzal kapcsolatosan, hogy miért működésképtelen az életmentő-életfenntartó kezelések visszautasításának keretrendszere, felmérést is készítettek a Pécsi Tudományegyetem szakemberei. E szerint Pécsett elenyésző számú, dokumentált esetben utasítottak vissza ellátást, Szegeden és az Országos Onkológiai Intézetben egyet sem, de a Semmelweis Egyetemen is csupán 51-et, miközben élő végrendelettel soha nem találkoztak. Nemcsak a betegek, de az egészségügyi szakemberek körében is óriási a tájékozatlanság, a bizalmatlanság, sőt a félelem. A megkérdezettek több mint 40 százaléka pl. készíttetne élő végrendeletet, ha tudná, mi is az, de több mint 30 százaléka anyagilag nem engedhetné meg magának, hogy az előírásoknak megfelelően, közjegyzőhöz forduljon az előzetes egészségügyi rendelkezés elkészíttetéséhez. Zeller Judit kutatásából az is kiderült, hogy az emberek nagy része úgy tartja, a rendelkezést úgysem vennék figyelembe az egészségügyi intézményekben és félnének az alulkezeléstől is, ha valamely ellátást visszautasítanának.    

Forrás: 123 rf.com

Mint korábban megírtuk, másfél éve egy életvégi döntésekkel kapcsolatos munkacsoportot hoztak létre a Semmelweis Egyetem (SE) Magatartástudományi Intézete, az SE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikája, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Alapellátási Intézete, a PTE Állam és Jogtudományi Kara Alkotmányjogi Tanszéke, a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület, az Életvégi Tervezés Alapítvány (ÉTA) és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértői. Annak ellenére ugyanis, hogy 1997 óta törvény garantálja, hogy a betegek visszautasítsanak valamely orvosi kezelést, gyógyíthatatlan, orvosi kezelés ellenére is rövid időn belül halálhoz vezető betegség esetén akár életfenntartó kezelésről is lemondhassanak, mindeddig talán ezren készíttettek közjegyzővel előzetes egészségügyi rendelkezést, élő végrendeletet (living will). E rendelkezéseket azonban ma sehol, senki nem tartja nyilván, így, ha vannak is, nem feltétlenül jutnak annak az orvosnak a tudomására, akinek meg kellene felelnie a beteg kérésének. És sokszor azt a törvényben felsorolt sorrendet sem ismerik még az egészségügyiek sem, hogy a beteg cselekvőképtelen állapota esetén a családtagok milyen sorrendben dönthetnének helyette. A munkacsoport ezért igyekszik összehangolni a témával kapcsolatos eddigi dokumentumokat, az orvosoknak és betegeknek szóló tájékoztató anyagokat, s a TASZ és az Életvégi Tervezés Alapítvány segédletei alapján összeállítanak egy olyan dokumentummintát, amelynek segítségével könnyen tehető előzetes egészségügyi rendelkezés a közjegyzőnél. Munkájukba bevonták az Egészségügyi Szakmai Kollégium illetékes grémiumait, s remélik, hogy a végleges beleegyezési mintát az életvégi döntések részletes szabályait megfogalmazó rendelet mellékleteként majdan közzétehetik.  (Az élő végrendeletről, azaz az előzetes egészségügyi rendelkezésről itt olvashat.)

Az ombudsman jogi főreferensei ugyancsak hiányolják az élő végrendeletek valós idejű lekérdezhetőségét, a cselekvőképtelen állapot megállapításának szabályait, protokolljait; végrehajthatatlannak minősítik a mai orvosi dokumentációs szabályokat, s elfogadhatatlannak azt, hogy az életvégi döntésekkel kapcsolatban nincs semmiféle ellenőrzés, szankcionálás a hatóságok részéről. Mint a konferencián jelezték, a helyettes döntéshozatallal összefüggő szabályozási és gyakorlati problémákra egy későbbi potenciális vizsgálat tér majd ki.

A témával kapcsolatos alapvető tájékozatlanságot jól jelzi, hogy a felmérések szerint az orvosok mintegy 86, a betegek több mint 90 százaléka gondolta azt, hogy az élő végrendeletben örökléssel kapcsolatos kérdéseket kell rendezni, holott az előzetes egészségügyi rendelkezést jelent, melyet közokirati formában, közjegyző előtt lehet megtenni. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalát képviselő szakértők a többi közt arra is felhívták a figyelmet, hogy az egészségügyi intézmények finanszírozása és leterheltsége ma nem ad lehetőséget arra, hogy az orvosok mély tájékoztatást nyújtsanak a betegeknek kilátásaikról, az élő végrendeletről vagy az életfenntartó-életmentő kezelésről való lemondás lehetőségéről. Élő végrendelet helyett ma élő klinikai gyakorlat van – fogalmazott Stánicz Péter egyebek között arra is utalva, hogy orvosilag haszontalan kezelésre az orvos ma már nem kötelezhető, csakhogy ezt a fogalmat nem ismeri a jelenlegi szabályozás, mint ahogyan a haldoklás lerövidítésére sincsenek minden szempontból megfelelő és jogilag is elfogadható eljárásrendek. Mint az a konferencián elhangzott, jogi szempontból abszolút büntethető kategóriába esik, ha pl. egy orvos „lekapcsolja a lélegeztetőgépet”, de az orvos számára kockázatos az életvégi fájdalomcsillapítás is, hiszen a haldokló fájdalmának csillapítása érdekében adagolt morfium is sietteti a beteg halálát.

Az ombudsman várhatóan ajánlásokat fogalmaz meg az életvégi döntésekkel kapcsolatban. Javasolni fogja a jelenlegi szabályozás újragondolását, a dokumentációs irányelvek kidolgozását, az élő végrendeletek Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) való rögzítését, valamint azt, hogy az életmentő-életfenntartó kezelésekkel kapcsolatos preferenciákat (POLST) az orvosok rögzítsék a betegek felvételekor. A konferencián elhangzottak alapján a leginkább érintett orvosi szakterületek képviselői már kétszer fordultak a szaktárcához az életvégi kérdésekkel kapcsolatos kéréseikkel, javasolva a többi közt, hogy élő végrendeletet teljes bizonyító erejű magánokiratban is tehessenek a honpolgárok.

Válasz egyszer sem érkezett, így aztán egyelőre még az ombudsmani hivatalban sem tudják, hogy az életvéggel kapcsolatos régi és új javaslatokból mikor, mi valósulhat meg. Egy azonban tény: nagyot változott a világ az elmúlt tíz évben a sokak által kegyesnek nevezett – az orvosok által a náci időkben történtek miatt azonban magát a kifejezést is elutasított – eutanázia kérdésében. Az aktív eutanázia büntetőjogi kategória, de  nem jogtechnikai kérdés, vallják a jogászok, akik ma már általában önként vállalt passzív eutanáziának tartják azt, ha a beteg – a szabályoknak megfelelően – elutasít valamely életmentő vagy életfenntartó kezelést – még ha ez a fogalom ma nem is szerepel a jogszabályokban. Az orvosok és a bioetikusok azonban továbbra is élesen különválasztják egymástól a passzív eutanáziát (amikor az orvos nem tesz meg vagy nem ad valamit, ami a beteg halálához vezet) attól, ha a beteg visszautasítja az életmentő-életfenntartó kezelést. Eutanázia esetén az orvos szándéka ugyanis a beteg halálára irányulna, a kezelés visszautasítása esetén viszont az orvos azért nem kezelhet, mert a beteg abba nem egyezett bele, azaz ilyenkor a beteg önrendelkezési jogát tartják tiszteletben.