Hogyan válasszunk céget a kórházi informatikai fejlesztésekhez?

–  Főigazgató úr, ön a kinevezését követen úgy nyilatkozott, hogy egyik első feladatának tekinti a több telephelyes intézmény informatikai rendszerének cseréjét, mert az roppant módon elavult, egymással nem kompatibilis részekből áll. Milyen gondok származnak ebből? Miben akadályoz ez egy kórházigazgatót?

– Abból indulnék ki, hogy az ország milyen feladatok előtt áll, és ennek az egyes kórházak mennyiben tudnak megfelelni. A betegek mozgását, ha úgy tetszik irányítását hivatottak különböző kormányzati szintű programok is támogatni, ezekhez azonban informatika kell: országos szintű, regionális, ágazati és persze kórházi.

– Abszolút igaz még, hogy nem átjárhatóak egymással a kórházi rendszerek?

– Vannak nagy beszállítók és vannak olyan rendszerek, amely többé-kevésbé illeszkednek a nagyokhoz, de tudnak speciális dolgokat, például a laboratóriumokkal összefüggésben. Nálunk kétféle informatikai rendszer működik, az egyik a Szent László Kórházban, a másik a Merényiben és a Szent Istvánban. De nem csak ez a probléma. Olyannyira elavult rendszerekről van szó, hogy ami a Szent Lászlóban működik, az még nem is windows-alapú, hanem dos-os felületen van. Parancsokat kell megjegyezni ahhoz, hogy működtethesse az ember, ráadásul olyan megállapodás született a beszállítóval, hogy minden újabb felhasználói hely után licencdíjat kell fizetnünk. Rendszeresen előfordul, hogy amikor átmegyek és rendelek a hematológián vagy az immunológián, nem enged be a rendszer, mert egyszerre túl sok a felhasználó. Az orvosok még egymásra is várnak…

– De azért elektronikusan rögzítik az adatokat?

– Persze. A modern dolgokat nem tudja a rendszer. Nem lehet belőle rendes statisztikát készíteni, de azért az OEP-jelentések elkészíthetők vele. A két kórház közötti gerinchálózat, maguk a kommunikációs kábelek az informatikusaink szerint jók; alkalmasak a megfelelő mennyiségű adat továbbítására, viszont a két számítógépes program nem tud megfelelő szinten együttműködni. Hogy az előbbi példánál maradjunk, ül valaki a Szent László egyik rendelőjében, a CT és az MR az Istvánban van, de onnan nem tud rendelést feladni, csak levélben…

– A leletet meg mondjuk okostelefonon küldözgetik vissza?

– Így van, levelezni és telefonálgatni kell. A finanszírozási vezető azt mondja, hogy az adatáramlás hiányosságai miatt minden évben több tízmilliós veszteség éri a kórházat, mert az OEP számára készülő jelentésállományból lemaradhatnak dolgok, így nem tökéletes az elszámolás.

– Önnek milyen típusú információk tudnák segíteni a munkáját? Mi az, amit tudni kellene, hogy mondjuk elkerüljék a rendszer elavultságára visszavezethető veszteségeket?

– Azt mondom, ha egységes és modern rendszer működne a kórházakban, akkor ezek a dolgok nem fordulhatnának elő. Nem kellene pazarolni az élő munkát és az időt, hogy az után kutassunk, ami valahol elvész.

– Hol tart most a cserefolyamat? Különösen annak fényében, hogy kiírtak már néhány az egészségügyben nagy változást hozó e-Health projektet is, s elkezdett szerveződni az a közösségi tér, amire a kórházak is rá fognak csatlakozni.

– Kórházi szinten nálunk két alapvető dologról van szó. Az egyik, hogy milyen program (Health Information System, HIS) legyen, a másik, hogy milyen hardver. Arra most nincs pénzünk, hogy számítógépeket cseréljünk, új berendezéseket vegyünk…

– …de erre talán  nem is feltétlen van szükség ahhoz, hogy csatlakozhassanak a központi rendszerhez.

– A központi rendszernek arra van szüksége, hogy elég jól tudjunk adatot szolgáltatni, azaz elég modernek legyünk, és olyan adatokat küldjünk, ami számára hasznos. Ha itt lent minden elavult, akkor ez nem sikerülhet, illetve döbbenetes mennyiségű munkát jelent számunkra, hogy kibányásszuk és megfelelő formába hozzunk azt az adatot, amit kérnek. Nem lehetetlen, hogy a hardver-fejlesztésre lesz valamennyi TIOP-forrás az uniós pénzekből – nem az egyes intézményekre, hanem a szintre hozásra. A HIS-rendszer fejlesztését viszont nekünk kell megoldanunk saját erőből.

– Az nem lesz központi elvárás, hogy mindenki ugyanolyan vagy hasonló rendszert működtessen? Tehát nincs megkötve a kezük?

– De, elvárás, hogy a rendszer egységes legyen és magas színvonalú. A központi fejlesztésekre nincs ráhatásunk, viszont a saját szoftvervásárlásunk előtt minden érintett céget meghallgatunk. Van elég jó belső és külső szakértőnk, aki segíthet az együtt-gondolkodásban. Én ugyanis nem tudom eldönteni, mi a legjobb megoldás; azt tudom, milyen szükségleteink vannak, mi kell nekünk.

– Mi?

– Orvos vagyok, ezért nagyon szorgalmazom, hogy a rendszer felhasználóbarát legyen. A doktorok leginkább azt szeretnék, hogy egy gomb legyen, amit vagy megnyomnak, vagy nem. Körülbelül erre van energiánk a munkánk mellett; működtetési kvalitásokat felmutatni nem nagyon tudunk. A modern rendszerek ezt általában tudják, azaz nagyjából mindegyik termék eléggé felhasználóbarát.

– És mondja, muszáj ezt a rendszert önöknek működtetniük? Tudjuk, hogy az adatvédelmi szempontok miatt a központi rendszereket csak megfelelő jogosultságú személyek érhetik majd el, így az asszisztencia ezt mondjuk, nehezen teheti meg az orvosok helyett.

– Mindez kicsit másik helyre vezet. Magam elég sokáig külföldön dolgoztam, az egyik végzettségem is amerikai. Azt mondhatom, egy akkora kórházban, mint a miénk, Amerikában körülbelül dupla annyi ember dolgozik.  Ott sokkal magasabb fizetések vannak és hat-hétféle képzettségi szintű nővért, illetve asszisztenst foglalkoztatnak. Ha sarkítani akarnék, azt mondanám: az amerikai rendszerben az orvosoknak gyakorlatilag nem kell leírniuk semmit. Diktafonnal dolgoznak, amit valaki beír; ők csak elolvassák és szignózzák…

– Ezen kívül milyen szempontok játszanak még szerepet? Mi alapján dönt majd?

– Mindegyik rendszernek van erőssége és gyengesége. Van cég, amelyik arra készül, szerintem helyesen, hogy regionálisan is összekapcsolhatók legyenek az ellátórendszer egyes szintjei. Mindezt indokolja, hogy azt szeretnénk, hogy a központi virtuális térben legyenek betegregiszterek, és a betegutak ne csak mechanikusan működjenek, hanem minden speciális betegséghez speciális betegút tartozzon – így a virtuális tér konzultatív térként is működhet. A cél az, hogy a beteg kapja meg a definitív ellátást, a pénz kövesse a beteget, az pedig legyen jól nyomon követhető, hogy a különféle ellátási események hol, hogyan kapcsolódtak egymáshoz! Mindez minden szintet, a háziorvosokat is érintené, így szükség van a kompatibilitásra. Van termék, ami felhasználóbarát, van, amelyik az orvosszakmai szempontokra koncentrál, és azt mondhatom, háromból kettő törekszik arra, hogy a rendszere kompatibilis legyen a területen lévő HIS-rendszerekkel is.

– Olyan rendszer nincs, ami minden kívánalmuknak megfelel?

– Pillanatnyilag még nem tudjuk 100 százalékosan, mi minden kívánalmunk van… Úgy megyünk előre, hogy közben mi is tanuljuk a rendszert.

– Tanulni jó, de mindez persze akkor lenne igazán jó, ha az érintett cégek az önök felvetéseit be is építenék a maguk rendszerébe.

– Hajlandónak kell lenniük erre, különben nem fogják tudni eladni a termékeiket.

– Az önök esetében mikor fog a döntés megszületni?

– Annyi információnk kell legyen, hogy a tendert kiírhassuk. Olyan fejlesztést szeretnénk, amellyel megfelelhetünk annak a szerepnek, amit elvárnak egy ilyen hatalmas kórháztól; hogy a központi informatikának és az OEP-nek is jó partnerei lehessünk. A lehető legoptimálisabb kiírást szeretnénk.

– Akkor már csak az lehet kérdés, hogy a dolgozók, az ön munkatársai mennyire nyitottak erre az új dologra a virtuális térrel, az e-recepttel? Mennyire tudják valójában, hogy micsoda változás előtt áll az ágazat?

– Nemrégiben itt jártak nálam a közalkalmazotti tanács és a szakszervezetek képviselői, nővérek, orvosok. Sokukkal közös betegeink is vannak. A megbeszélés végén tájékoztattam őket arról, hogy a kórházi szoftverek megújításán dolgozunk. Elmondtam nekik, milyen nehéz a folyamat, mert mi sem tudjuk még, mi lenne számunkra a legjobb – de ti úgyis azt fogjátok mondani, hogy rossz az egész. És erre az egyik főnővér azt felelte: abban biztos lehet főigazgató úr, hogy a dolgozók minden új dologhoz sajnos így állnak hozzá.