Markáns vélemények az államosításról

Körülbelül ez az a közös nevező, amely leszűrhető a Falus Ferenc ex-országos tiszti főorvos nevével jelzett Markáns vélemények sorozat kedd esti rendezvényéből, amelyen a jelenlévők az egészségügyi intézmények államosítását igyekeztek kellő távlatból nézve elemezni. E kellő távlat elérése talán Csehák Judit ex-miniszternek sikerült leginkább, aki mint elmondta:mind az állami, mind az önkormányzati fenntartást kipróbálta, s "micsoda különbség"!

Mindkettőt lehet rosszul is csinálni. Nekik például rengeteg illúziójuk volt az önkormányzatiság eszméjéről, és ezt a lehetőséget meg kell adni az állami rendszernek is. Csakhogy a korábbi állami rendszerről volt elég tapasztalat, amit le lehetne szűrni. Mint megjegyezte, ilyen (típusú) centralizáció korábban nem volt jellemző – nem véletlenül váltak a decentralizáció híveivé, amely mellet ráadásul ugyanazok az elvek hangzottak el érvként, mint manapság az államosítás mellett, hogy tudniillik növeli a hatékonyságot, betegközelibb... 

Csehák Judit emlékszik rá, hogy Finnországban látott pazarul működő önkormányzati kórházakat, ahol jól működött a duális finanszírozás, itt azonban a forradalmi lendülettől hajtottak mögött nem volt 100 évnyi tapasztalat, és nem volt postás, aki közszolgálatot is ellátott – fizetség nélkül. Nem vették figyelembe akkoriban, hogy Németországban nem véletlenül oly módon centralizálták az önkormányzataikat, hogy nem lehetett 50-300 fős települési önkormányzatot létrehozni. A helyi demokrácia szép dolog, de nem biztos, hogy működik 3000 önkormányzat esetén. Ők például számos kérdésben úgy fogalmazták meg e települések felelősségét a szociális területen, hogy a feladat ellátásához nem állt rendelkezésre a megfelelő struktúra és nem voltak szakemberek sem; akkor indult a szociális szakemberképzés...

Az elmúlt 20 évben nem javítottuk a rendszer hibáit, amelynek azonban nem (feltétlenül) az államosítás a módja – mondta. Indoklásképpen egyrészt azt hozta fel, hogy háziorvosként a hatóságot soha el nem érhette, miként "az sem volt kíváncsi rá", másként a már megszüntetett Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány (BEGYKA) egykori vezetőjeként azt idézte fel, miként is sorvaszt(hat) el egy nem hozzáértő szervezet egy korábban jól működő rendszert.

A BEGYKA jogutódaként a kormány a korábbi orvosszakértői intézetként ismert Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalt (NRSZH) jelölte meg. Csehák Judit nyolc hónapon át járt be az NRSZH-hoz, hogy mindent megfelelően átadjon. "Mindennap vittem magammal a széket és a kötelet" – mondta –, s bár a közalapítvány korábban "rendben jogvédett",  megoldották a költöztetést, megvették és átadták az irodabútort, hogy minden flottul menjen, ám tavaly augusztusban úgy jött el a hivatalból az egykori vezető, hogy ex-kollégái egy részének nem volt szerződése, nem fizették ki a járandósságait, sőt a jogvédelmi munka is "megszűnt", mert úgy decentralizálták a feladatokat, hogy a képviselőknek "fogalmuk sem volt róla, mit is kéne csinálniuk."

A Semmelweis Tervben beharangozott, felállításának szükségességéről kormányhatározattal rendelkező, elvben 2012. január elsejéig felállítandó Országos Betegjogi és Dokumentációs Központ ma sem létezik. Csehák Judit "iszonyú veszélyét" látja annak, hogy az államosítással az egészségügyi rendszer működésképtelen lesz. Hozzá hasonlóan Kökény Mihály ex-miniszter is úgy gondolja: ennek különösen nagy a kockázata egy olyan forráshiányos állapotban, mint a mai, amelynek egyik legnagyobb vesztese épp az egészségügyi ágazat.

A jövő évi költségvetés tervezetét várhatóan a jövő héten napirendre veszik, ám ezzel kapcsolatban sem szolgált jó hírekkel Kökény Mihály. Mint mondta, az adósság szerinte tovább halmozódik, amelynek egyik alapvető oka lesz, amire Sinkó Eszter rendszerelemző, egészségügyi közgazdász is gyakran hivatkozik, hogy az államosítással kikerülhet a rendszerből az a 100-110 milliárd, amelyet az önkormányzatok költöttek egészségügyi intézményeik fejlesztésére – amíg érdekeltek voltak ebben.  Azzal, hogy államosították az egészségügyet, az önkormányzatoknak nem lesz érdekük (és feladatuk), hogy hozzájáruljanak a rendszer működéséhez. Mivel az államnak nincsenek forrásai, az uniós források a jövőben kiszámíthatatlanok, "a magántőke egyes vélemények szerint pedig ördögtől való", a működési zavarokon túl szerinte olyan innovációs deficitnövekedés előtt állunk, amelynek ma még beláthatatlanok a következményei – és akkor még nem ejtettünk szót a napi finanszírozási gondokról.

Az érdekeltség hiányát erősítette Szentes Tamás fővárosi főpolgármester-helyettes is. Mint a jelenlévőknek elmondta, megkérdezték tőle, bele kíván-e szólni a fővárost érintő egészségügyi kérdésekbe. Ő azonban úgy tartja, bár volt koncepciója, nem kapott lehetőséget annak megvalósítására, így most, a helyzet megváltozását követően, önkormányzatot képviselő emberként már nem óhajt foglalkozni ezzel. Sinkó Eszter jelezte, hogy szerinte a honpolgárok a tulajdonostól függetlenül az önkormányzatokon kérik majd számon az egészségügyi ellátást, így fővárosi vezetőként legyen kezdeményezőbb, a főpolgármester-helyettes azonban nem volt megyőzhető. Szentes valójában nem tett hitet egyik modell mellett sem, de tény, hogy volt egy (mellesleg elődje, Horváth Csaba elképzelésére emlékeztető) koncepció, amelynek körülbelül az "első fázisát követően végták el először a nyakát". Szentes alapvetőnek tartaná, hogy ne kövessük el ugyanazt a hibát, mint a főváros a '90-es években, amikor nem határozta meg, mit is akar az intézményeivel. A kormány számára szerinte most minden adott ahhoz, hogy az átalakítás mikéntjét, az előremutató irányt megszabja, ő azonban továbbra sem látja, hogy ez megtörtént volna. Mint kiderült, a főpolgármester-helyettes (másokhoz hasonlóan) ma sem ismeri az egészségügyi átalakítás részleteit, bár mint arra Sinkó Eszter figyelmeztette: nem az egészségügyért felelős államtitkárság akarta az államosítást...

Azt a január elsejével teljessé váló folyamatot, amellyel kapcsolatban Falus Ferenc arra figyelmeztetett: amikor országos tiszti főorvosi léte előtt évekkel, anno átvette a fővárosi Nyírő Gyula Kórház irányítását, kollégáival szerette volna megtudni, mi is tartozik intézménye fennhatósága alá. Tapasztalatai jól jelzik, hogy a következő 10-15 évben miféle gondok lehetnek abból, ha nem vezetik át a telekkönyvi kivonaton a változást. Mint mesélte, egy a gyógyszertár dugóraktáraként feltüntetett helyen egy pirosra festett ajtó mögött hastánc-stúdióra bukkantak a bejárás során. A volt főigazgatónak négy évébe került, míg Angyalföld és a főváros önkormányzata megállapodott a tulajdonviszonyok rendezéséről.

Falus szerint az állam nem kapta meg a rendszer humánerőforrás-lábát (még ha a katasztrófa-ellátásról szóló törvényel igyekezett is beleszólni), és tehetetlen a különféle lobbikkal szemben is. Fazekas Mariann államigazgatásban jártas jogászprofesszor saját tapasztalataira hivatkozva azonban úgy vélte: az emberek nem tudják  majdan megállapítani, milyen fenntartású intézménybe is tették be a lábukat – és vártak két órát.

– Két órát? Talán két hónapot! – így a replika a sorok közül, az azonban bizonyosan igaz, hogy a kilencvenes évek elején, a PB-gázcsere-telepen még gyakran "a kommunistákat" szidalmazták a sorban állók, míg például arról, ha Zalaegerszegen valamiért nem nyitott ki a patika, "bizonyosan az egészségügyi miniszter tehetett."