Hová vezetnek a szekszárdi lépések?
2006. február 01. 00:00
Január elején kezdődtek a tárgyalások a Balassa János Megyei Kórházban a kórház vezetősége és a sebészorvosok között, akik – hasonlóan az intézményben dolgozó más szerződéses kollégákhoz – vállalkozóként, napi 50 ezer forintos díjért kívántak tovább dolgozni. Indoklásuk szerint bérük közalkalmazottként lesújtóan alacsony, ám mint a tárgyalások megszakadása és a négy sebész felmondása után dr. Muth Lajos, a kórház főigazgatója közölte: az orvosok az intézmény számára elfogadhatatlan ultimátumot nyújtottak be. Olyan igénnyel léptek fel, amely szerinte nemcsak a szekszárdi kórház, de ma bármely magyar egészségügyi intézmény számára teljesíthetetlenek. Bár a történtek után több kórházvezető nyilatkozta, hogy az orvosok követelése irreális, a képet árnyalja, hogy Magyarországon évek óta vállalkozóként látják el feladatukat egyes hiányszakmában dolgozó orvosok, például aneszteziológusok, patológusok. Horváth Zoltán, a Baranya Megyei Kórház főigazgatója a Dunántúli Naplóban egyáltalán nem tartotta meghökkentőnek a szekszárdi lépést. Mint elmondta: az általa irányított intézményben az aneszteziológusok vállalkozóként számlára havi bruttó kilencszázezer forintot is kapnak, a kórház viszont mentesül a munkáltatói terhektől. A Pécsi Tudományegyetem klinikáin is „ismerik a vállalkozó aneszteziológus, röntgenorvos fogalmát”, s dr. Dénes László, mohácsi kórházigazgató is azt mondta a lapnak, hogy a vállalkozói orvoslás nem mai keletű. Többnyire a járóbeteg-ellátás területén éltek ezzel a lehetőséggel. Így az orvosok magasabb jövedelemhez juthatnak, s az ellátás színvonala, folyamatossága sem csorbul.
2003 óta a vonatkozó törvény alapján az orvosok szabadon választhatják meg, milyen jogviszonyban kívánnak dolgozni – közölte a Medical Tribune kérdésére dr. Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára. Ismeretei szerint az aneszteziológusok között ma vannak jobban fizetett közalkalmazottak és vállalkozók is – a szekszárdi sebészeket nyilvánvalóan ez utóbbi lehetőség motiválta. Gyenes Géza elmondta: amikor a kamara főtitkára lett, több kórházi vezetőtől levelet kapott, amelyben arra kérték a köztestületet, etikailag marasztalják el azokat az aneszteziológusokat, akik úgymond visszaéltek azzal, hogy nem lehet nélkülük műtétes szakmákat működtetni. A kamara azonban nem ítélte el a vállalkozó orvosokat, s – miként a főtitkár fogalmazott – a „módszer elterjedt”.
Gyenes Géza sajnálja, hogy a szekszárdi orvosok csak akciójuk elindítása után értesítették a kamarát, mert így csak utólag kapcsolódhatnak be a tárgyalásokba, s nem láthatták el a sebészeket időben taktikai tanácsokkal. A MOK például nem ajánlotta volna, hogy azonnal bontsák föl közalkalmazotti jogviszonyukat. Bár mint a főtitkár fogalmazott: könnyen lehet, hogy a szakma szolidaritása miatt más sebész nem megy Szekszárdra dolgozni, így mégiscsak lehet megegyezés. Az biztos, hogy mindenképpen precedenst teremtenek, lavinát indíthatnak el a történtek, hiszen, „ha a kórház beadja a derekát”, másutt is hasonló követelésekkel léphetnek fel. S bár tartalékok lehetnek egy kórházban, nyilvánvalóan az oldhatná meg a helyzetet, ha „felső szinten több pénzt szánnak az egészségügyre.”
Mindezen szempontok mellett a szekszárdi Balassa János Kórház sebészeinek kft.-alapítása ismét a kórházműködtetés magánosításának ellentmondásaira irányítja a figyelmet – véli dr. Weltner János, a Semmelweis Egyetem I. Számú Sebészeti Klinikájának főorvosa. A korábbi Országos Sebészeti Intézet főigazgató-helyettese szerint a történtek rávilágítanak a szabályozás évek óta halmozódó hibáira és hiányosságaira.
A főorvos a KSH 2006. január 29-én elérhető adataiból a legtöbbet kereső pénzügyi és a legroszszabbul kereső egészségügyi és szociális ágazat béreit vetette össze. (Lásd táblázatunkat – Az összegek a ledolgozott óráktól függetlenek, azaz az orvosoknál a 40 órás munkahét díján kívül a heti 12–20 órányi ügyeleti díjat is tartalmazzák.)
Eszerint – mint mondja – az egészségügy utolsó helyezése annak ellenére alakult ki, illetve maradt fenn, hogy a legnagyobb arányú, 61 százalékos nettó növekményt érte el. Nem csoda, hogy aki teheti, igyekszik olyan helyzetbe kerülni, hogy meghatározhassa, vagy leg-- alábbis befolyásolhassa saját javadalmazását. Erre szolgálhatna a vállalkozói munkavégzési forma. Weltner János emlékeztetett arra is, hogy „éppen Szekszárdon ringott a HBCS szerinti finanszírozás bölcsője”: az egyes ellátások költségeit felmérve – ideértve a bérköltségeket is – alakultak ki a mai térítési díjak. Ezek nem fedezik a betegeknek nyújtott szolgáltatások árát, de ma csak ezen belül, és nem ettől függetlenül állapíthatók meg a bérek. Ha egy dolgozói csoport – például Szekszárdon a sebészorvosok – kiemelkedő bért tud elérni, az csak úgy lehetséges, hogy ennek arányában megemelik a kórháznak térített díjakat, vagy az intézmény más költségből csoportosít át. Ez utóbbi Weltner főorvos szerint nem igazán járható út, mivel a dologi költségek már ma is szűkösek, és a többi dolgozói csoport bére sem csökkenthető.
A főorvos adatai szerint Magyarországon 1200 sebész alkalmazásának költsége a szekszárdi kollégák amúgy jogos elvárása szerint a jelenleginek mintegy 3,5- szeresére, csaknem 18 milliárd forintra nőne. És akkor még csak óránként 6250 bruttó forintért, ügyeletben 2500 forintért mentenének életet. A kórházaknak térített díjat az idén még nem emelték, ezért az orvosi munka méltányos, a külföldi elszívó hatást is mérséklő díjazásának nincs fedezete, legalábbis nem az összes orvos számára – mondja Weltner. A főorvos szerint az államnak számot kell(ene) vetnie azzal, hogy ha továbbra sem fizeti meg az egészségügyi dolgozókat, nem képes felújítani és ésszerűsíteni az ellátórendszert, akkor kénytelen lesz szembenézni az egészségügyiek egyre hatásosabb eszközöket felvonultató érdekérvényesítésével, ami az elkeseredettség nyomán zsarolásközeli helyzetbe torkollhat, máskor úgymond megoldódik elvándorlásukkal. A szakember szerint a közszféra zsugorításának reményében nem lehet vállalkozói létre buzdítani a mai közalkalmazottakat úgy, hogy ennek előnyei kizárólag az állam oldalán jelenjenek meg, mint bértömeg- és bérköltség- csökkenés, a vállalkozóvá váló orvosok pedig a jelenlegi bruttó bérüknek megfelelő, vagy annál kissé nagyobb összeget számlázhatnak volt munkaadójuknak, miközben átveszik az adó- és járulékfizetési kötelezettségeket. A vállalkozói forma nem mentesít a munkaidőkorlátok betartásának kötelezettsége alól sem. A szekszárdi kollégák úttörők – fogalmazott Weltner János –, csak azt nem látjuk egyelőre, hogy ez az út hová is vezet.
2003 óta a vonatkozó törvény alapján az orvosok szabadon választhatják meg, milyen jogviszonyban kívánnak dolgozni – közölte a Medical Tribune kérdésére dr. Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára. Ismeretei szerint az aneszteziológusok között ma vannak jobban fizetett közalkalmazottak és vállalkozók is – a szekszárdi sebészeket nyilvánvalóan ez utóbbi lehetőség motiválta. Gyenes Géza elmondta: amikor a kamara főtitkára lett, több kórházi vezetőtől levelet kapott, amelyben arra kérték a köztestületet, etikailag marasztalják el azokat az aneszteziológusokat, akik úgymond visszaéltek azzal, hogy nem lehet nélkülük műtétes szakmákat működtetni. A kamara azonban nem ítélte el a vállalkozó orvosokat, s – miként a főtitkár fogalmazott – a „módszer elterjedt”.
Gyenes Géza sajnálja, hogy a szekszárdi orvosok csak akciójuk elindítása után értesítették a kamarát, mert így csak utólag kapcsolódhatnak be a tárgyalásokba, s nem láthatták el a sebészeket időben taktikai tanácsokkal. A MOK például nem ajánlotta volna, hogy azonnal bontsák föl közalkalmazotti jogviszonyukat. Bár mint a főtitkár fogalmazott: könnyen lehet, hogy a szakma szolidaritása miatt más sebész nem megy Szekszárdra dolgozni, így mégiscsak lehet megegyezés. Az biztos, hogy mindenképpen precedenst teremtenek, lavinát indíthatnak el a történtek, hiszen, „ha a kórház beadja a derekát”, másutt is hasonló követelésekkel léphetnek fel. S bár tartalékok lehetnek egy kórházban, nyilvánvalóan az oldhatná meg a helyzetet, ha „felső szinten több pénzt szánnak az egészségügyre.”
Mindezen szempontok mellett a szekszárdi Balassa János Kórház sebészeinek kft.-alapítása ismét a kórházműködtetés magánosításának ellentmondásaira irányítja a figyelmet – véli dr. Weltner János, a Semmelweis Egyetem I. Számú Sebészeti Klinikájának főorvosa. A korábbi Országos Sebészeti Intézet főigazgató-helyettese szerint a történtek rávilágítanak a szabályozás évek óta halmozódó hibáira és hiányosságaira.
A főorvos a KSH 2006. január 29-én elérhető adataiból a legtöbbet kereső pénzügyi és a legroszszabbul kereső egészségügyi és szociális ágazat béreit vetette össze. (Lásd táblázatunkat – Az összegek a ledolgozott óráktól függetlenek, azaz az orvosoknál a 40 órás munkahét díján kívül a heti 12–20 órányi ügyeleti díjat is tartalmazzák.)
Eszerint – mint mondja – az egészségügy utolsó helyezése annak ellenére alakult ki, illetve maradt fenn, hogy a legnagyobb arányú, 61 százalékos nettó növekményt érte el. Nem csoda, hogy aki teheti, igyekszik olyan helyzetbe kerülni, hogy meghatározhassa, vagy leg-- alábbis befolyásolhassa saját javadalmazását. Erre szolgálhatna a vállalkozói munkavégzési forma. Weltner János emlékeztetett arra is, hogy „éppen Szekszárdon ringott a HBCS szerinti finanszírozás bölcsője”: az egyes ellátások költségeit felmérve – ideértve a bérköltségeket is – alakultak ki a mai térítési díjak. Ezek nem fedezik a betegeknek nyújtott szolgáltatások árát, de ma csak ezen belül, és nem ettől függetlenül állapíthatók meg a bérek. Ha egy dolgozói csoport – például Szekszárdon a sebészorvosok – kiemelkedő bért tud elérni, az csak úgy lehetséges, hogy ennek arányában megemelik a kórháznak térített díjakat, vagy az intézmény más költségből csoportosít át. Ez utóbbi Weltner főorvos szerint nem igazán járható út, mivel a dologi költségek már ma is szűkösek, és a többi dolgozói csoport bére sem csökkenthető.
A főorvos adatai szerint Magyarországon 1200 sebész alkalmazásának költsége a szekszárdi kollégák amúgy jogos elvárása szerint a jelenleginek mintegy 3,5- szeresére, csaknem 18 milliárd forintra nőne. És akkor még csak óránként 6250 bruttó forintért, ügyeletben 2500 forintért mentenének életet. A kórházaknak térített díjat az idén még nem emelték, ezért az orvosi munka méltányos, a külföldi elszívó hatást is mérséklő díjazásának nincs fedezete, legalábbis nem az összes orvos számára – mondja Weltner. A főorvos szerint az államnak számot kell(ene) vetnie azzal, hogy ha továbbra sem fizeti meg az egészségügyi dolgozókat, nem képes felújítani és ésszerűsíteni az ellátórendszert, akkor kénytelen lesz szembenézni az egészségügyiek egyre hatásosabb eszközöket felvonultató érdekérvényesítésével, ami az elkeseredettség nyomán zsarolásközeli helyzetbe torkollhat, máskor úgymond megoldódik elvándorlásukkal. A szakember szerint a közszféra zsugorításának reményében nem lehet vállalkozói létre buzdítani a mai közalkalmazottakat úgy, hogy ennek előnyei kizárólag az állam oldalán jelenjenek meg, mint bértömeg- és bérköltség- csökkenés, a vállalkozóvá váló orvosok pedig a jelenlegi bruttó bérüknek megfelelő, vagy annál kissé nagyobb összeget számlázhatnak volt munkaadójuknak, miközben átveszik az adó- és járulékfizetési kötelezettségeket. A vállalkozói forma nem mentesít a munkaidőkorlátok betartásának kötelezettsége alól sem. A szekszárdi kollégák úttörők – fogalmazott Weltner János –, csak azt nem látjuk egyelőre, hogy ez az út hová is vezet.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
