„Az ember több annál, mint ami róla tudható”

A világon először Magyarországon indítottak olyan agykutatási programot, amely nemcsak a kutatás, hanem a gyógyítás területén is eredményeket ígér. A kormány nyilván ismerte a trendeket, melyek szerint a világ fejlett részén az agy betegségei egyre nagyobb arányban vannak jelen és egyre nagyobb terhet rónak a költségvetésekre is, mégis: hogyan jutott el az ötlet a megvalósításig? Kinek az ötlete volt, hogy Magyarországon agykutatási programot kell, lehet, érdemes indítani? Kinél kellett lobbizni, kit kellett meggyőzni arról, hogy ez az egyik legjobb, legfontosabb kutatási irány?

– Biztos sokan megkérdőjelezik, de a Nemzeti Agykutatási Programot nem az agykutatók és az eredményeiket hasznosítani kívánók, hanem a kormány kezdeményezte. Az egész onnan indult, hogy a magyar EU-elnökség idejére ki kellett választani egy olyan sikeres magyar kutatási területet, amelynek mind a társadalmi, mind az ipari innovációs jelentősége kiemelkedő. Ekkor került a figyelem középpontjába a hazai agykutatás, amelynek történelmi léptékkel is kiemelkedő, nemzetközileg elismert személyiségekkel – mindenekelőtt a Szentágothai- és a Grastyán-iskolára gondolhatunk –, kutatóműhelyekkel – itt az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetet kell elsőként említeni –, s nagy klinikus egyéniségekkel rendelkezik a négy hazai orvoskaron és az országos intézetben. Az európai átlagot mindenképpen meghaladóak a központi idegrendszeri betegségekből eredő hazai társadalmi szükségletek és terhek, amelyeket csak kutatással lehet mérsékelni, és a hatékony beavatkozásokat is csak a tudomány segítségével lehet azonosítani. Szerencsére Magyarországon élenjáró az ipari innováció is ezen a területen, gondoljunk a Richterre, amely a közelmúltban állt elő a cariprazine-nal, amely a szkizofréniában és bipoláris betegségben hatékony gyógyszer, és még sokáig ad feladatot a kutatóknak is. Magyar sikerterület a bionika is, amelynek a NAP-ban is helye van, de saját hálózatot is kialakított, amelynek fontos centruma a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara, Roska Tamás öröksége. Az EU-elnökség idején a kormány felismerte, hogy a készülődő nagy európai és tengerentúli programokat megelőzve érdemes komoly erőket koncentrálni erre a területre. Abban bíznak – amint ezt Orbán Viktor miniszterelnök meg is fogalmazta a program nyilvános bemutatásakor –, hogy a kutatási eredmények hasznosulnak a gyógyításban, az iparban és a termelésben is. A NAP-ra ma úgy tekintenek a politikusok, hogy egy jó modell a más tématerületeken indítandó programokhoz és arra számítanak, hogy számos klinikumban, társadalomban, gazdaságban hasznosítható eredménye is születik.

Pontosan mit akartak kutatni és mennyire önállóan?

– A NAP kezdetektől fogva azokra a témákra, kutatási területekre fókuszál, amelyeken esély van lépést tartani a nemzetközi élvonallal. A felfedező kutatások területén a támogatandó kutatócsoportokat kiválóságuk és javasolt témáik jelentősége alapján választottuk ki. A klinikai kutatási témáknál emellett a klinikai szükségleteket és a kutatócsoportokat befogadó intézmény profilját és az oktatási és gyógyítási teher mérséklésének garantálását is figyelembe vettük. Hasonlóan jártunk el a támogatásra kiválasztott gyógyszerfejlesztést megalapozó és a bionikai kutatási programok esetében is, ahol fokozottan figyelembe vettük a témák transzlációs potenciálját. A társadalmi kihívások esetében azt törekszünk kimutatni, hogy az elérhető adatok alapján mekkora pénzügyi és más adatokkal jellemezhető terhet jelentenek az egyes idegrendszeri betegségek, és ez hogyan változhat a megfelelő megelőző és gyógyító beavatkozások hatására. Itt fokozottan támaszkodunk az egészségbiztosítási alap és a klinikai központok, valamint a KSH adataira, és felállítottuk a NEUROHUN adatbázist a hatékony munkához. A kutatócsoportok évente beszámolnak, a NAP Irányító Testületnek mind a kiválasztásban, mind a menetközbeni monitorozásban fontos jogosítványai vannak. Ez nagyon eredményesen segítette a NAP 1.0-át, és ezt fogjuk alkalmazni a NAP 2.0 során is.

Változtak-e menet közben a célok?

– A NAP 1.0 2014 és 2018 között a legkiválóbb kutatóhelyeket befogadó intézmények szövetségében működött. Ezalatt jelentős kutatási infrastruktúra-fejlesztések valósultak meg. Számos új kutatócsoport indult gyakran külföldről hazatérő magyarok és egy külföldi kutató – a finn Karri Lamsa – vezetésével, nagyszámú tehetséges fiatal áramlott be a területre. Mindez felszálló ágba terelte a legtöbb támogatott kutatócsoportot. Ebben a periódusban elértük azt a célt, hogy mindenütt fellendültek az idegrendszeri kutatások, fokozódtak az együttműködések mind egymás között, mind a hazai partnerekkel és az európai és globális vezető kutatóhelyekkel is. Újra felzárkózott a „kemény mag”-hoz az Eötvös Loránd Tudományegyetem és számos határterületi kutatás is fellendült matematikusok, fizikusok, mérnökök, információs technológusok bekapcsolódásával.

A NAP 2.0-ban arra koncentrálunk, hogy a felszálló ágba került kutatócsoportok minden szempontból „termőre forduljanak”, és a megszülető eredmények minél nagyobb arányban hasznosuljanak a klinikumban, az ipari innovációban és a társadalomban. Előbbire példa a ROSA robot, amellyel Erőss Loránd és munkatársai a neurostimulációs terápiát fejlesztették tovább Magyarországon, s amit a NAP segítségével készítettek elő, de számos más, kisebb érdeklődést kiváltó, de a betegek számára nem kevésbé fontos eredmény született Pécsett, Szegeden, Debrecenben is. A gyógyszerfejlesztés nehezebb dió, itt a politika, a kutatás és a gazdaság hosszú távú stratégiai szövetsége nélkül nehezebb előrelépni, mert egy kutatási eredmény melletti elköteleződés minden féltől hozzájárulást igényel. A NAP itt a felek meggyőzésével és konkrét javaslatokkal készül előállni. A társadalmi hasznosulást az előbbiek mellett a közoktatás, a társadalmi felvilágosítás, ismeretterjesztés és a közgondolkodás inspirálása révén törekszünk elérni. Ebben segít a hazai tudományos újságírás és média, és az olyan programok, mint a már évtizedek óta márciusban sorra kerülő „Agykutatás Hete” rendezvénysorozat.

Voltak, vannak-e olyan eredmények, amelyek kifejezetten a NAP jóvoltából segítik a továbbiakban a kutatókat és a gyógyítókat? Azaz, mit mutatnak az első négy év eredményei?

– Nagyon sok ígéretes eredmény született. A teljesség igénye nélkül csak példákat tudok kiragadni, elnézést kérve azoktól, akiket nem említek. Sperlágh Beáta és munkatársai eredményei például arra utalnak, hogy ha a terhes anya testében valamilyen fertőzés miatt megemelkedik az interleukin mennyisége, az a magzat idegrendszerének a fejlődését károsan befolyásolja. Nagy valószínűséggel autizmus alakul ki. A tünetek azonban kivédhetők voltak egy P2X receptorhoz kapcsolt jelátviteli útvonal anyában történő gátlásával. Mindez az autizmusesetek egy részében új távlatokat nyit a megelőzésre, illetve a gyógyszeres befolyásolásra.

Janszky József akadémikus, a Pécsi Tudományegyetem professzora azt derítette ki, hogy az internetfüggőség drogfüggőkre jellemző agyi elváltozásokat okoz. Ezek az eredmények teljes mértékben egyeznek a drogfüggőség által eredményezett agyszerkezeti elváltozásokkal, ami igazolja, hogy az internetfüggés ugyanolyan krónikus agyi betegség, mint az alkoholizmus vagy a drogfüggés. Eredményeik alapján hosszú távon követnék a netfüggőket, hogy MRI-vel előre jelezhető-e egy-egy kezelési módszer sikere vagy kudarca.

A Műegyetem professzora, Racsmány Mihály arra jött rá, hogy nem az újratanulás a leghatékonyabb tanulási módszer, hanem a felidézés. Ez a módszer ellenáll a stressznek és más felejtést kiváltó hatásoknak. Munkájuk új kutatási eljárások kidolgozását, valamint az emlékezeti és tanulási zavarok kutatásának új irányát eredményezheti.

Beszélgetésünk idején az MTA és az Innovációs és Technológiai Minisztérium között finoman szólva is elmérgesedett a viszony, sokan egyenesen a tudomány elleni támadásnak tartják az akadémiai kutatóhálózat finanszírozásának ellehetetlenítését. Mennyire befolyásolja ez a NAP-ot, a benne dolgozók munkáját, életét?

– Ellentmondásos ez a helyzet, és remélem, már nem tart sokáig. Freund Tamással számos javaslatot kidolgoztunk és a tárgyaló felek rendelkezésére bocsátottunk. A NAP éppen az „innovációs ökoszisztéma” hatékony megszervezésére és kiaknázására mutat ígéretes példát, amelyben nagyszerűen együtt tudnak működni az akadémiai, az egyetemi és az ipari szereplők gyakorlatilag a teljes innovációs lánc mentén, klinikai és társadalmi szereplők bevonásával. Ezt a politika annyira ismeri, hogy az MTA-nak kedvezőtlen törvénymódosítások indoklásában is hivatkoztak a NAP-ra. Nem volt jó érzés ezt olvasni. Most előre tekintünk és abban egyetértünk, hogy a korábbiaknál hatékonyabb átfogó rendszer kell. Sajnos közben szép csendben burjánzik a bürokrácia. Ez a szorongó hivatali emberek védekezése a hangos konfliktusok idején. Félő, hogy a nagy szavak és rendszerátalakítások mögött megbújva tovább fékezik az alkotómunkát. A digitalizáció egyelőre itt csak az egyre súlyosbodó gyermekbetegségeit mutatja.

Milyen eredményeket várnak a NAP-tól, mire a program véget ér?

– Az előzőekben többé-kevésbé áttekintettük az ígéretes szakmai-tudományos eredményeket. Nem felejtkezhetünk meg a hasznosulásnak arról a módjáról sem, amely az új gondolatok, felismerések közismeretté válásával valósul meg. Ez akkor sikeres, ha az emberek egyre szélesebb köre kezd el másképpen gondolkodni, majd – életre szóló döntéseket hozva – megváltoztatni viselkedését, életét. Kisebb részük, a tehetségesek és elhivatottak kutatói, agykutatói pályára lépnek. Sokan megértik, miért fontos a kutatás közforrásokból való támogatása. S végül – reményeink szerint – a lehető legtöbben felismerik, hogy az emberi agy megismerése és megértése nemcsak a kutatók és a vállalkozások számára fontos, hanem minden értelmes, egészséges és tiszteletre méltó életet élni kívánó embernek, közösségnek és az egész társadalomnak.

Az emberi test, a sejtek, szövetek, szervek működése csodálatos, összhangjuk csaknem felfoghatatlan. Mindegyik közül mégis talán a legcsodálatosabb és a legfelfoghatatlanabb az agy. Ön hosszú ideje dolgozik agykutatók között, elsősorban most mégis inkább a filozófiai kérdésekkel is foglalkozó bioetikustól kérdezném: lehetségesnek tartja, hogy az agy megismerje önmagát?

– A gondolkodó ember megfigyeléssel, okoskodással már két és fél évezrede felismerte az emberi agy jelentőségét. Krotóni Alkmaión és Hippokratész már minden lényegeset elmondott róla, csak nem tehettek állításaik mögé tudományos tényeket és nem dolgozhattak ki hatékony és biztonságos alkalmazásokat. Azóta megszületett a természettudományos módszer és a tudomány és a technika stratégiai szövetsége, ami az üzleti világ révén rohamtempóban terjeszti el eredményeit és alakítja át a világot, a környezetet és ma már magát az embert is. Karl Jaspersszel értek egyet, aki arra figyelmeztet, hogy az ember több annál, mint ami róla tudható. Ezért a tudásunk mindig egyszerűsítés, az alkalmazás mindig modellezés lesz. Ezért a technikáinkból lehetetlen kiküszöbölni a kockázatokat, a nem kívánatos velejárókat. Ahogy Jelenits István írta, mindig törekednünk kell a lét teljességére való figyelemmel ítélni és cselekedni, sohasem elég a tudásra hivatkozni és a hasznosságra szorítkozni. Tévút lenne a megrészegülés a tényleg fantasztikus eredményektől, lehetőségektől. Mindig megmarad a humanizálás feladata, bármennyire is nehéz megmondani, mi is az az „örök emberi”. A tudósoknak és a mérnököknek együtt kell működniük egymással és a kultúra, a művészet és a hitvallások képviselőivel, hogy a felfedezéseiket és alkotásaikat beillesszék az emberi civilizációba. Nem elég tudni: „élni kell tudni”, mert „az élni nem tudónak baj, hogy él”, ahogy Vörösmarty tudósa figyelmeztet bennünket a Csongor és Tündében. Hivatásunk része – az ismeretek mellett – az igényes és felelős gondolkodás széles körű elterjesztése is.