Érzik a veszélyt az orvosok

 Nem sikk manapság valamivel egyetérteni, pláne, ha azt egy nem túl népszerű kormánykoalíció kezdeményezi – mondja lapunknak adott interjújában Kökény Mihály korábbi egészségügyi miniszter. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke szerint a parlament február 11-én újra megszavazza az egészségpénztárakról szóló törvényt, amely ellen jelentős társadalmi összefogás alakult ki. 

  „A gazdasági érdek ne kopassza meg az embereket se anyagilag, se szellemileg, de lelkileg sem.” Az idézet a haját csaknem kopaszra nyírt katolikus Lipp László atyától származik, aki e lépésével január 2-án csatlakozott azokhoz a jezsuita szerzetesekhez, akik az egészségbiztosítás átalakítását jelentő törvény decemberi zárószavazása előtt kezdtek éhségsztrájkba. A törvényt visszaküldte megfontolásra az Országgyulésnek a köztársasági elnök. Februárban újra elfogadják?
  – Nem látok olyan okot, amely a koalíciós pártokat korábbi döntésük megváltoztatására késztetné. A tiltakozó szerzetesek, a tüntetést és a decemberben nagy lendülettel sztrájkot szervezők, majd azt gyorsan befejezők olyan jogok védelmében emelnek szót, amelyeket senki nem akar tőlük elvenni. Senki nem akarja megbontani és eladni a társadalombiztosítást. Egységes marad a rendszer, amelynek alapvető sajátossága, hogy a nép által választott parlamenti képviselők döntenek a járulékokról és arról is, hogy a kötelező társadalombiztosítás keretében milyen egészségügyi szolgáltatásra jogosult az, aki befizette a járulékot.

   Mit gondol, miért terjedt el ennek az ellenkezője?
– Az egészségügyi reform olyan időszakban történik, amikor a társadalomban, a gazdaságban és a politikában is egymást erősítik a kihívások. Erre a rendszerváltozás óta nem volt példa. Ma már nem kacsinthatunk össze az emberekkel, mint azt a 70-es 80-as években tettük, hogy majd megállítjuk az olajárrobbanást a határoknál. Generációk szoktak ehhez a politikai stílushoz, csak hát kiderült, hogy hosszú távon fenntarthatatlan rendszereket konzerválunk, ideértve az egészségügyet is. A fejekben is változni kell, ma már nem lehet úgy gondolkodni, mint az államszocializmusban. A közés magánfelelősség új típusú viszonyára van szükség, az állam nem mindenható, helyettünk sem lehet egészséges, erre a kevesebből is többet kell áldoznunk. Mindez ráadásul egy időben zajlik egy gazdasági kiigazítással. Az ezt kikényszerítő hiányért a baloldali kormányok is felelősek. S gazdasági egyensúlyra, reformokra akkor is szükség van, ha szintén a rendszerváltás óta nem tapasztalt brutalitású és agresszív stílusú politikai riválissal kell szembenéznünk. Ebben a társadalmi környezetben a változásokkal, a reformokkal kapcsolatos fogadókészség nem volt kellő mértékben megteremthető. És még azt sem állíthatom, hogy nem hangzott el elégszer, hogy ez nem a versengő biztosítók rendszere, amelyet a kisebbik kormányzó párt a maga programjában meghirdetett, s amit a szocialista párt sosem fogadott volna el. Az embereknek nem sikerült megérteniük – igaz, talán idő sem volt rá, hogy elégszer elmagyarázzuk: olyan kompromiszszum született, amely megőrzi a szolidaritást, a másik oldalról viszont korlátozott és szabályozott keretek között beengedi a rendszerbe a versenyt.

  Szinte senkinek sem sikerült ezt megértenie? Értelmiségiek jelentős csoportja, köztük Ferge Zsuzsa, Tamás Gáspár Miklós tiltakozott a törvény elfogadása előtt, aztán 117 újságíró, közgazdász kérte, ne akadályozzák a reformot. A köztársasági elnök véleményének megismerését követően újabb 62 közéleti személyiséget tömörítő csoport szólította fel a honpolgárokat, hogy keressék fel országgyulési képviselőjüket, kérve őket a nemmel szavazásra. Az értelmiség tehát megosztott, tény azonban, hogy az egyeztetések „hagytak némi kívánnivalót maguk után”images/
  – Ezt nem vitatom, de felháborít az a fajta meg-megújuló dühödt támadás, amelyből világosan érzékelhető, hogy sokan még azt a fáradságot sem veszik maguknak, hogy tanulmányozzák a törvény szövegét. Mi is úgy gondoltuk, hogy a kerettörvény elfogadása után egy teljes esztendőnk lesz arra, hogy felkészüljünk, elmagyarázzuk a változást, s akkor az elmaradó vagy részben hiányzó párbeszéd is pótolható. De ha valaki kiáll a nyilvánosság elé, leveleket fogalmaz, legyen bármekkora szaktekintély is a maga területén, ha csak szlogeneket hangoztat, a józan megfontolást érzelmekkel helyettesíti, abban én a politikai riválisunk által gerjesztett magatartást látok. Szerencsére más értelmiségi csoportok viszont a törvény elfogadására buzdítanak.

  Csakhogy a legfrissebb hírek szerint már az MSZOSZ is fontolgatja, hogy felmondja a korábban Gyurcsány Ferenccel, közvetve a kormánnyal megkötött együttmuködési megállapodást, annak ellenére, hogy sajtóhírek szerint sokan győzködik őket, hogy a baloldali imázs fenntartása érdekében ne szánják magukat ilyen lépésre.
 – Magam is jártam az MSZOSZ Szövetségi Tanácsülésén decemberben, s ott is azt tapasztaltam, ha az ember elmondja, miről van szó, válaszol a kérdésekre, akkor sok mindent megértenek. Nem állítom, hogy nincs félelem és bizonytalanság, de sokan mondták: miért nem előbb mondtuk el ezeket, mert akkor valószínuleg másként fogalmaztak volna a nyilvánosság előtt. De nehéz volt még ki sem alakult dolgokról beszélni, amíg folytak a politikai egyeztetések. Az eldöntetlen kérdésekről zajló társadalmi vita parttalanná válik.

   Mások inkább azt mondják: önök szembe mennek az egész társdalommal.
 – Hangsúlyozom: az MSZOSZben, úgy érzem, volt megértés, de nem csak az egészségbiztosítás tervezett átalakítását kell áttekinteni. Az együttmuködési megállapodás 2006-ban köttetett, amikor még sok gazdasági és reformintézkedés nem volt ismert. Mindkét fél részéről alapos újraértékelésre van szükség, ami feltehetően még januárban megtörténik.

   Van valami, ami megingatná az MSZP-t? Azért kérdezem, mert ön is utalt rá, hogy eredetileg teljesen mást akart a két kormányzó párt, s jó volna érteni, miért mentek bele a magukat baloldalinak valló szocialisták egy olyan kompromisszumba, ami jelentősen eltér az eddig vállalt értékektől.
 – Az, hogy a magántőke dinamizáló szerepét használjuk fel annak érdekében, hogy a közpénzeket a mainál hatékonyabban, átláthatóbban, ellenőrzöttebben költsük el, s a magántőke teremtsen új típusú érdekeltséget – ez nincs messze attól, amit mi fontosnak tartunk. Az egészségbiztosítás többször változó szervezeti rendszerében az elmúlt 16-17 év alatt ezt azonban sem mi, sem más kormányok nem tudták megvalósítani. Azt sem sikerült elérnünk, hogy az emberek és az egészségügy szereplői elégedettebbek legyenek az ellátórendszerrel. Ha egy szlovák vagy holland modell valósul meg, ha kockázatot kezelő magánbiztosítókra bízzuk az egészségügy finanszírozását, akkor valóban sérülhetett volna a szolidaritás – ez volt az eredeti liberális elképzelés. A megszületett kompromisszum azonban inkább egy ellátást menedzselő rendszer.

   Hasonlítható az ön minisztersége idején bevezetni próbált, Radnai György nevéhez köthető ellátásszervezői modellhez?
 – Egyes elemeiben igen, hiszen a pénztárak alapvető dolga lesz, hogy a beteget kiszolgálják, informálják, minőséget ellenőrizzenek, a szolgáltatókat versenyeztessék, miközben maguk is versenyeznek az ügyfelekért. Tudom, a szolgáltatás kifejezést az orvosok nem szeretik, de mégiscsak szolgáltatásról van szó az egészségügyben is.

   A Radnai-javaslatot a szakma megbuktatta.
– A politika akkor még nem nézett szembe az egészségügy muködtetésének nehézségeivel. Nem volt elég bátorságunk a megvalósításához. 2004-ben erre még nem állt készen a kormány. Ma már igen, s ehhez talán az őszödi beszéd is kellett.

   És az orvosok is készen állnak?
– Azt gondolom, az orvostársadalom elutasítása sem egységes, de a média nagyobb hangsúllyal tükrözi az elutasítást, mint azok véleményét, akik egyetértenek. Ők részben csöndben is vannak. Furcsa, hogy így van, de manapság nem sikk valamivel egyetérteni, pláne, ha azt egy nem túl népszeru kormánykoalíció kezdeményezi. Sokan vannak, akik azt mondják, szükség van a változásra. Sokkal árnyaltabb a kép, ha fórumokra megyek, mintha egy napilapot olvasok, amely megkérdez ugyan orvosokat, de többnyire ugyanazokat. Akiknek a telefonszáma benne van az újságíró mobiljában. Elnézést a cinizmusért, de beszéljünk teljesen őszintén! Szerintem az orvostársadalom érzi a veszélyt – épp mint 2004-ben –, érzi, hogy van egy rendszer, amely valóban számon kérheti, mit csinál; hogy betartja-e a szakmai szabályokat, s hogy odafigyel-e arra, hogy az egészségében károsodott emberek gyógyítása közben ő egyúttal közpénzt utalványoz. Erről nem nagyon szeretnek beszélni az orvosok – lehet, a képzésből hiányzik a költséghatékonyság, az egészségnyereség fogalma. Vagy a régi, torz érdekeltségek hatnak továbbra is, annak ellenére, hogy számos intézkedés történt már, például a gyógyszeripari promóció visszaszorítása érdekében. Egy pénztár tényleg hatékony lehet, felhívhatja a figyelmet például a mutéti szövődményekre, s azt mondhatja az átlagost meghaladó komplikációk esetén: vagy változtatsz ezen, vagy nem kötök veled erre a típusú ellátásra szerződést, és ez bizony már komoly fenyegetettség. Épp azért állnak ellen egyes orvosok, mert kényelmesebb a mai, kicsit katyvaszos, áttekinthetetlen, sokat bírált, feudális hierarchiára emlékeztető világnak a megőrzése. Kimondva, kimondatlanul sokan ebben érdekeltek, miközben sok pályakezdő nemcsak az anyagi biztonság miatt megy évekre külföldre, hanem, hogy ezeket a viszonyokat elkerülje.

   Sokan nem örülnek majd a szavainak, miként annak sem, hogy a törvény mellé késve, de mégiscsak letett háttéranyag kimondja, a kórházi rendszer további átalakítását is elvégzik majd a biztosítók, így a politika mentesül a további szerkezetátalakítás kényszerétől. Hány kórház bezárásáról lehet szó?
 – Közép és hosszú távon ez nyilván így lesz, miközben a szabályozás olyan, hogy mindez nem érinti a területi ellátási kötelezettséget. A törvény szerződéskötési kötelezettséget ír elő azokkal az intézményekkel, amelyeknek 2006-ban a lex Molnárnak is nevezett kapacitástörvény alapján volt szerződésük az egészségbiztosítóval. Később azonban az adott területen muködő pénztár már nem köteles azokkal is teljes kapacitásra szerződni, ahol minőségi problémák vannak. Azt, hogy ez hány intézményt érinthet, nem tudom. 2009-ben már a pénztárak finanszírozzák az ellátást. Lehetnek összevonások, és sok helyütt nyilván a kis kórházak megerősített szakorvosi rendelőintézetté alakulnak majd – erre uniós források is igénybe vehetők.

   Megkezdődtek az egyeztetések a koalíciós pártok között az új egészségpénztári rendszer előkészítéséről. Épp a középmagyarországi régióban, ahol négy pénztár is alakulhat. Itt dől el minden? Vagy itt van a legtöbb jelentkező?
  – Az egyezség lényegében már megszületett. Foltos tehénről és párducmintáról régóta nincs szó; egybefüggő területeket alakítunk ki, arányosan, 750 ezer körüli lakossal egy-egy pénztárnál. Ez kétségtelenül az egyik első végrehajtási rendelet lesz, de természetesen csak a törvény kihirdetése után fogadhatja el a kormány. A közép-magyarországi régióban négy pénztár kap muködési engedélyt. Hogy lesze jelentkező a kisebbségi tulajdonrészükre, majd meglátjuk. Érdeklődők már vannak; a napokban keresett fel egy chicagói, 18 millió ember magánbiztosítását végző cég képviselője, hogy tájékozódjon.

   Az elnöki vétó mennyiben módosítja a menetrendet?
– Az eredeti határidőkhöz képest jó másfél hónapos csúszásra számítunk, de 2009-ben már élesben muködhet a rendszer.

   Vannak még vitás pontok?
– A köztársasági elnök észrevételeit meg kell fontolni; az ellenzéknek is.

    Mert nem volt alkotmányossági kifogás és Sólyom László helyénvalónak találta a magántőke bevonását is?
 – A Fidesznek el kell gondolkodnia azon, még mindig eredendő bunnek tartja-e a magántőke bevonását. Szerkezeti változások már nem várhatók a törvényben, de az valóban megfontolandó, hogy az Országos Kockázatkezelési Alapból finanszírozott nagy értéku eljárásokat inkább az éves költségvetést meghatározó törvényben, nem pedig egy végrehajtási rendeletben soroljuk fel, miként az is, hogy az egyes pénztárak feladatait is inkább törvényben szabályozzuk.

   Csak ezekben a kérdésekben nyílik meg a vita újra?
– A házszabály szerint már csak a köztársasági elnök által kifogásolt, illetve az azzal összefüggő törvényi részek módosítására lehet javaslatot benyújtani. Lényegében csak a záró vitát és a zárószavazást ismételjük meg. A bizottságokat már kijelölte a házelnök, február első hetében tárgyaljuk az indítványokat. Február 11-én, a tavaszi ülésszak első plenáris ülésén napirendre kerül a javaslat, s még aznap szavazunk róla. Újraelfogadását követően a köztársasági elnöknek 5 napon belül ki kell azt hirdetnie.

   Történhet még valami, ami miatt az MSZP mégis elutasítja a többpénztáras javaslatot?
 – Nem látom, hogy a szocialista frakció változtatni szeretne. Az alapvető vitákat tavaly lefolytattuk, s a helyzet nem változott meg azzal, hogy a törvényt az elnök visszaküldte.

   De végig bizonytalan volt, hogy egyes szocialisták nem szavaznak-e szemben a frakcióval, a kormánnyal.
– Ezt a képzetet is inkább a média és az ellenzék gerjesztette, semmint valóságos történet lett volna. Hadd mondjam azt, talán jobban látom a frakció életét belülről, mint néhány újságíró. Nem látok olyan mozgolódást, ami ennek ellentmondana. Ha nem vontuk meg a támogatást a javaslattól akkor, amikor iszonyú nyomás nehezedett a képviselőkre, amikor naponta kaptak fenyegető üzeneteket, s tüntetéseket szerveztek a házuk elé, akkor most sem fogjuk.

   Szóval, „boldogok lesztek akkor is, ha nem akartok?”
– Mindenki tudja, hogy változtatni kell. Ha a szocialista párt egyedül kormányozna, nyilván nem ez a javaslat került volna a parlament elé. Tudomásul kell venni, hogy koalícióban kormányozunk. Kötöttünk egy kompromisszumot, ami arról szól, hogy a magántőke korlátozott és szabályozott körülmények között szerepet vállalhat az egészségügy finanszírozásában is. A többi kompromisszumot az SZDSZ kötötte.