Harc a gyógyászatisegédeszköz-piacért

  Lobbitevékenység, harcos betegérdek- védelem, a források és az igények összehangolatlansága, egyenetlenségek és egyenlőtlenségek egyaránt jellemzik a hazai gyógyászatisegédeszköz-piacot. A betegek és a gyártók gondjait fokozza, hogy bár az eddigi társadalombiztosítási (tb) kiadások dupláját is költhetnénk segédeszközökre, a gazdasági megszorítások következtében idén radikálisan csökkent az erre fordítható keret és sok esetben szigorodtak a felírás szabályai is. A változtatások jelentősen növelték a betegek terheit, ráadásul – egyes vélekedések szerint – másodrendű állampolgárrá tették a közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezőket. Ők ugyanis elesnek a választás szabadságától: elveszíthetik támogatásukat, ha nem a legolcsóbb terméket kérik a felíró orvostól. A rászorulók gyakran úgy érzik, korszerűtlen kellékekhez, és nem a szükséges mennyiségben jutnak hozzá, pedig a megfelelő ellátottság kihat gyógyulásukra, rehabilitációjukra is.

  Ez nem sikerágazat!
   Hosszú évek után jelentős változások történtek a gyógyászati segédeszközök piacán. Hogy e változások mennyire voltak átgondoltak, arról egyelőre még a szakértők véleménye is megoszlik. Az azonban tény, hogy mivel az elmúlt években az egészségügyi technológiák robbanásszerű fejlődése és a rendszerváltás utáni infláció miatt nagy mértékben megnőtt az orvostechnikai eszközök száma és fogyasztói ára, jelentősen emelkedett az az összeg is, amelyet a költségvetésből a gyógyászati segédeszközök támogatására fordított az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Dr. Daubner Monika, az OEP főosztályvezetőjének adatai szerint, míg például a gyógyászati segédeszközökre fordított társadalombiztosítási támogatás mértéke 1992-ben négymilliárd forint volt, tavaly már 42 milliárd forintra tervezték a kasszát, valójában azonban 48 milliárdot költöttek erre a célra. Folyamatosan nőtt azoknak a termékeknek a száma is, amelyhez támogatással juthattak a rászorulók. Hét évvel ezelőtt kevesebb mint háromezer, jelenleg 7521 gyógyászati segédeszköz árához nyújt támogatást a biztosító, s ezek közül 3367-et lehet felírni közgyógyellátási igazolványra.
    A növekvő igények ellenére a megszorítások a gyógyászatisegédeszköz- kasszát is elérték: az Országgyűlés döntése értelmében az idei keret legfeljebb 35 milliárd forint lehet, ami jelentős visszalépés az eddigiekhez képest (lásd táblázatunkat). Ráadásul az eszközértékesítés fellendítésében érdekelteknek hosszú esztendők óta először kell szembesülniük azzal, hogy a megszorításokat előíró konvergenciaprogram miatt esélyük sem lesz arra, hogy túlléphessék a keretet.

  Új szabályozás
   Magyarországon a gyógyászati segédeszközök tb-támogatására szánt keret nem lépi túl a gyógyszerekre fordított kiadások hetedét- nyolcadát, miközben az unió más tagállamaiban, sok esetben a gyógyszerkiadások negyedét is eléri. Azt, hogy ennek a területnek a gondjai eddig rendre háttérbe szorultak a gyógyszerfronton zajló csatározások miatt, jól jelzi, hogy 2002 óta nem volt ártárgyalás; a gyártók befagyasztott árak mellett dolgoztak, s még arra sem volt módjuk, hogy csökkentsék termékeik árát. Ennek okát természetesen eltérően ítélik meg a gyógyászatisegédeszköz-piac szereplői: a gyártók szerint az OEP diktál, önkényesen értelmezi a szabályokat, az OEP szerint viszont a gyártók esetenként igen mohónak bizonyultak. A 2005. évben meghirdetett kölcsönzési pályázaton például olyan ajánlatot tettek, hogy a biztosítónak jobban megérte volna, ha inkább minden betegnek megveszi a segédeszközt, mintha támogatja a kölcsönzést.    Mivel a jogszabályok az elmúlt időszakban többször módosultak és sokszor hozzáértők számára is követhetetlenek, az Orvostechnikai Szövetség az Alkotmánybírósághoz fordul – közölte Jóbai Zsolt, a szövetség alelnöke. E helyzeten jelentősen változtathat a március végétől hatályos új, a gyógyászati segédeszközök transzparens befogadásáról, támogatásáról, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló miniszteri rendelet, amely miatt értelmét veszíti a korábbi ártárgyalások rendszere is.    Mostantól negyedévente internetes árlicitet tartanak. A gyógyászati segédeszközt, illetőleg a már befogadott kellék törlési és árcsökkentési javaslatán kívüli bármely változást a gyógyszerekével analóg kérelemre induló folyamatos, átlátható eljárásban bírálja el az OEP. A gyártók – akiknek az árcsökkentési, illetve törlési kérelmen kívül anyaguk elbírálásáért igazgatási-szolgáltatási díjat kell fizetniük – folyamatos tájékoztatást kapnak a kérelmekről. Az OEP azt reméli, hogy az új, átlátható rendszerben az árak lefelé mozdulnak el, így nemcsak a kassza összege lesz tartható, hanem később módjuk nyílhat a korszerűbb eszközök befogadására is.

   Tilos a reklám
     Új, március közepétől hatályos rendelet készült a gyógyászati segédeszközök reklámozásáról és ismertetéséről is. Reklámozni csak a társadalombiztosítási támogatást nem élvező gyógyászati segédeszközöket lehet. A szabályok megsértése esetén a reklámfelügyeleti hatóság szankcionál, amely elrendelheti a tevékenység folytatásának felfüggesztését, megtilthatja a jogsértő magatartást, továbbá 500 ezer forinttól 25 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki. Szakemberek, így orvosok számára továbbra is ismertethetők az eszközök, ehhez azonban az ezzel foglalkozó személyeket nyilvántartásba kell vetetni az Egészségbiztosítási Felügyeletnél, és évente, személyenként 1 millió Ft díjat kell fizetni utánuk. Ugyancsak díj fejében a felügyelet bírálja el az OEP befogadási döntéseivel kapcsolatos esetleges fellebbezéseket is.
    A források szűkítését Daubner Monika szerint azonban az is indokolta, hogy esetenként jelentős visszaéléseket szűrtek ki: egy 2004-es ártárgyaláson az egyik gyártó például azt szerette volna elérni, hogy az OEP az Angliában adott összeg többszörösével támogasson egy kötszert. Előfordult, hogy egy betegnek egy napra másfél-két négyzetméter kötszert írtak föl. A jogszabályalkotók leginkább az ortopéd eszközök, a hallókészülékek és a kötszerek árához nyújtott támogatást csökkentették, de ezentúl az inkontinensek is jóval drágábban juthatnak pelenkához. A kiterjedt igénybevételhez képest a főosztályvezető szerint jelenleg a fogászat és az optika a legkevésbé támogatott – ma ezekért a segédeszközökért kell a legtöbbet fizetniük a betegeknek.

   Tessék ellenőrizni!
     A kiszűrt visszaélésekkel kapcsolatban a gyártók azt mondják, bárki elhiheti, hogy a beteg Magyarországon sem visel feleslegesen ortopéd cipőt, pelenkát vagy hallókészüléket. Az ellenőrzés a hatóságok feladata, a tisztességes cégeket azonban nem szabad büntetni. Ahogyan egy szakmai konferencián Hornyák László, az Orvostechnikai Szövetség elnöke közölte: jelenleg „kasztrálják a szakmát”. Tönkremennek a gyártók, a betegeket pedig, úgy tűnik, ezentúl csak „Tesco gazdaságos termékkel lehet ellátni.”
     A betegek és a gyártók terheinek növekedése a szakmai fórumok mellett szóba került az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának március végi ülésén is, és a kérdés szokatlan módon egységbe kovácsolta az ellenzéki és a kormánypárti politikusokat. Gyakorlatilag mindannyian úgy vélték, hogy hosszú évek szabályozatlansága után végre előremutató változások történtek a segédeszközpiacon, ám ezek egyelőre mennyiségi, semmint minőségi változásnak tűnnek, így egészségnyereségi szempontok nemigen olvashatók ki az új rendeletekből. A szakbizottság álláspontja szerint a jelentős késéssel közzétett rendeleteknek „vannak problematikus részei”, ezért felkérték a szaktárcát, hogy figyelje a területen zajló változásokat, és szükség esetén korrigálja a jogszabályokat. A szakbizottság szeptemberben tekinti át újra a helyzetet.

 Döntés, ismeret nélkül

Bár a szaktárca szerint a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos új rendelkezések hosszabb távon a betegek érdekeit szolgálják, a kassza és a támogatások mértékének csökkentése összességében mintegy 10 milliárd forint terhet ró a betegekre; egyes számítások szerint személyenként és évente akár 50–100 ezer forinttal fizethetnek többet a számukra szükséges eszközökért. Hegedüs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke azt mondja, egyes ortopéd cipők térítési díjai a korábbi érték háromszorosára emelkedtek. A lúdtalpbetét támogatása a 18 évesnél idősebbek számára teljes egészében megszűnt, de szigorították az ortézisek, azaz a mozgásszervi betegek számára szükséges rögzítők támogatását is. Megelőzési célból már nem írható fel decubitus-párna – sorolja. A legnagyobb gondnak azonban azt tartja, hogy úgy válhat egy termék a közgyógyellátás támogatási rendszerének alapját jelentő referenciatermékké, ha a gyártó forgalma – a korábbi 5 százalék helyett – 0,5 százalékos a piacon. Azaz, lehet ugyan, hogy képtelen kielégíteni az igényeket, de az ő áraihoz igazítják a támogatást.
     Hasonló anomáliákról számolnak be az inkontinens betegeket képviselő egyesületek és a gyártók képviselői is. Kacskovics Eszter, az SCA Hygiene Products Kft. divízió igazgatója azt mondja: a radikális csökkentés miatt veszélybe kerülhet a betegek ellátása. Hiszen az új rendelkezések értelmében egyes termékcsoportokban csak olyan eszközök kerültek a közgyógyellátotti körbe, amelyek a rászorulók panaszai szerint nem kaphatók az országban mindenütt – igaz, emiatt törölhetik azokat a támogatásból. Ha a beteget alacsony minőségi kritériumoknak megfelelő inkontinenciabetéttel kezelik, az felfekvésekhez, kórházi kezeléshez vezethet, ami összességében sokkal drágábbá teszi az ellátást, mintha a betegek hozzájuthatnának a jobb minőségű pelenkákhoz.
    Egyes számítások szerint mintegy 800 millió forintjába kerülne az államnak, ha a mai egy helyett két zsákot biztosítanának a sztómás betegeknek. Annak a betegcsoportnak, amelytől már hosszú évekkel ezelőtt, a Bokros-csomag megszorításai idején megvonták a bőrvédő- és bőrsarjadzást elősegítő szerek, a sebhintőporok, sőt a hasmenés elleni gyógyszerek 100 százalékos állami támogatását is. Tavaly decembertől pedig gyakorlatilag a kötszereket is csak pénzért (normatív támogatással) kaphatják, ha ellátásuk nem kielégítő a megfelelő segédeszközzel. A változást a biztosító azzal indokolja, hogy a sztómások közül sokan steril kötszerekkel tisztították az oldalukra, hasfalukra kivarrt bélvégződést.
    Azt, hogy a jelenleg finanszírozott napi 1,1–1,3 zsák a betegek legfeljebb 14 százalékának elegendő, többször és több helyütt hangoztatták már. Hiába. Mint ahogyan az sem vezetett eddig eredményre, hogy rendre felsorolták, a 10–12 ezer magyar sztómás méltóságát, társadalmi integrációjának esélyét az illetékes hatóságok épp a felére becsülik cseh, szlovák vagy éppen lengyel sorstársaikénál. Többször küldtek levelet gondjaikról a politikai döntéshozóknak, ám mint Horváth Gyula, a kaposvári székhelyű Magyar ILCO Szövetség elnöke állítja, maradt minden a régiben: vagy reggel, vagy este cserélik az általuk befolyásolhatatlanul távozó bélsár felfogását szolgáló zsákot. Ha pedig valamilyen ügyet kell intézniük, egyszerűen nem vesznek magukhoz táplálékot, elkerülendő a rendkívül kellemetlen spontán székletürülést.
     A betegek és hozzátartozóik alapvető joga teljes körű tájékoztatást kapni az orvostudomány rendelkezésére álló minden, bizonyítottan hatékony eljárásról és eszközről. Ennek ellenére, amikor a páciens aláírásával igazolja, hogy hozzájárul egy kezeléshez, és használni kezd egy segédeszközt, döntését legtöbbször úgy hozza meg, hogy nincs birtokában az összes ismeretnek. Jelenleg ugyanis a gyógyászati segédeszközöket ugyanúgy kezelik, mint a gyógyszereket, azaz a gyártó nem folytathat a betegek körében termékismertetést. Nem adhat termékmintát, prospektust, nem kommunikálhat a beteggel vagy hozzátartozójával az interneten, miközben az orvosoknak feltehetően nincs annyi idejük, hogy részletesen bemutassák számukra a termékeket, hogy kiválaszthassák a nekik legmegfelelőbbet. Csak a közgyógyellátottaknak nincs választási lehetőségük. Mint Kacskovics Eszter mondja, támogatással számukra csak egyféle termék írható fel; nem dönthetnek a kicsit drágább, de jobb minőségű mellett, még ha hajlandók lennének is kifizetni a különbséget.