Kérdések az ombudsmanhoz

A szabadság nem lehet szabadosság

Adományozhat-e a nővér petesejtet saját húgának, megsértve ezzel a törvényben előírt anonimitást? Kaphat-e daganatos beteg saját pénzén az itthon a terápiára még nem törzskönyvezett, másutt viszont már használt Eloxatinból? Kötelesek-e otthon, más ruháikkal együtt mosni szennyezett munkaruhájukat a mentősök, veszélyeztetve ezzel családjuk és persze mások egészségét? Ingyen jár-e a látlelet a nyomozóhatóságok kérésére, miközben finanszírozási gondokkal küszködnek az egészségügyi intézmények, s ilyen esetekben „nem a betegség indukálja a leletkészítést”? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ tavaly az Országgyűlési Biztosok Hivatalában az állampolgári ombudsmannál, ahová 2004- ben minden korábbinál több szociális ellátással, egészség- és nyugdíjbiztosítással kapcsolatos panasz érkezett. Jól látható: az egyéni sérelmek helyét egyre inkább a közösségi jellegű, civil szervezetek által benyújtott jelzések veszik át.
 – Az első ombudsmani periódusban, 1995–2001-ig még az volt a tapasztalat, hogy az emberek nincsenek tisztában a jogaikkal – mondja Lenkovics Barnabás professzor, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. – De épp ennek az intézménynek köszönhetően növekszik a jogtudatosság, sőt, egyesek ma már néha

vissza is élnek jogaikkal.