Szakmailag értelmezhetetlen a biztosítási rendszer átalakítása

Folytatás az 1. oldalról

  Hogy miben egyezett meg az SZDSZ és az MSZP szeptember 24-én, azt nemcsak a kívülállók, de feltehetően az érintett koalíciós partnerek sem tudják valójában. Ilyen rendszer ugyanis sehol a világon nem működik, ami önmagában véve még nem lenne baj, ha a „választott modell” nem tűnne túlságosan öszvérmegoldásnak, ha nem lenne benne mindenütt a kicsit neked, kicsit nekem elv. Nem véletlen, hogy a Magyar Demokrata Fórum (MDF) Bacsó Péter Tanúja után szabadon egyszerűen magyar narancsnak minősíti az elképzelést: „Kicsi és savanyú, de a miénk. Ezt kell megenni?”
  A koalíciós döntés értelmében jövőre elvben akár 22 új egészségbiztosítási pénztár szervezheti a betegek ellátását: tizennyolcat a régi megyéket jelentő területeken, négyet pedig a fővárost és Pest megyét együtt jelentő közép-magyarországi régióban alakíthatnak meg. Megkötés, hogy a biztosítóknak legalább 500 ezer, legfeljebb 1,5 millió taggal kell rendelkezniük, így aztán – mint arra dr. Gógl Árpád egykori egészségügyi miniszter, a Fidesz szakpolitikusa figyelmeztet: van némi ellentmondás a számok körül. A megyékben – néhány helyet leszámítva – nem élnek félmillióan, így nyilvánvaló, hogy a megadott elvek alapján 22 biztosító nem működhet. Legfeljebb 7-8, amelyek egyenként több területet is ellátnak majd.
  Egyelőre azonban kérdés, hogy a pénztárak legfeljebb 49 százalékos kisebbségi tulajdonrészére licitálnak- e befektetők, avagy teljesen állami, sokak által csak kis OEP-ként emlegetett biztosítók szervezik majd az ellátást. Kökény Mihály korábbi miniszter, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke, az MSZP tárgyalódelegációjának tagja szerint, amikor a törvény hatályba lép – ez a tervek szerint jövő január elseje –, akkor összesen 22 engedélyt adnak majd ki. 2008 az átmenet éve lesz, és amire a folyamat befejeződik, Kökény szerint a pénztárak érdekeltek lesznek abban, hogy egyesüljenek, azaz „2009-re már minden bizonnyal csak 8–10 pénztár lesz”.

  Egyesülnek, de nincs monopólium
  A forgatókönyv szerint az állam a jövő év legelején, minden megyében létrehoz egy zártkörű részvénytársasági formában működő, állami többségű kötelező egészségbiztosítási pénztárat, és pályázatot ír ki a kisebbségi részvénycsomagra. Információink szerint mindazok potenciális befektetők lehetnek, akik teljesíteni tudják az októberben parlament elé kerülő törvényben meghatározott pénzügyi, illetve szakmai feltételeket. A lapunk birtokába került, még nem minden részletében elkészült jogszabálytervezet szerint a pályázaton nem vehetnek részt a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, orvosi műszerek gyártói és forgalmazói, vagy a felsoroltak többségi befolyása alatt álló jogi személyek; valamint a köztestületek és az egészségügyi szolgáltatók fenntartói. Ugyancsak tiltanák a pályázati részvételt más pénztár vezető tisztségviselője, illetve hozzátartozója számára, valamint olyan személyeknek is, akiknek 60 napnál régebbi, lejárt köztartozásuk van.
  A magánbefektetők összeférhetetlenségére vonatkozóan a javaslat a többi közt kimondja, hogy a pénztár magánbefektetője „csak olyan személy lehet, aki független a kötelező egészségbiztosítási pénztár óvatos, körültekintő és megbízható működését veszélyeztető befolyástól, és biztosítani képes a pénztár megbízható, gondos tulajdonosi irányítását és ellenőrzését”. Továbbá, „akinek üzleti kapcsolatrendszere és tulajdonosi szerkezete átlátható, ezáltal nem zavarja a pénztár feletti hatékony felügyelet gyakorlását; illetve aki másik pénztárban sem közvetett, sem közvetlen részesedéssel nem bír.”
  A megyei pénztárak egyesülhetnek, de a koalíciós megállapodás szerint a taglétszámnak 2008. október elsejére mindenütt el kell érnie az alsó korlátot, és a bejelentkezettek száma sehol sem haladhatja meg a monopóliumok létrejötte ellen kitalált 1,5 milliós felső határt.
  A szaktárcát irányító SZDSZ arra számít, hogy az új egészségbiztosítási rendszer első évében a lakosság 15-25 százaléka választ majd biztosítót, a következő évben azonban már jelentősen nőhet az ügyfelek száma. Az elfogadott alapelvek szerint a biztosítók többféleképpen szerezhetnek majd tagokat. Licitálhatnak a megyékre – ezek közül legfeljebb kettő lehet szomszédos –, s mindazok a polgárok, akik nem választottak biztosítót, automatikusan hozzá tartoznak majd. Lesznek, akik eleve az adott területet megszerző biztosítót választják, de 2008. július 31-ig a tagokat toborozhatják más megyékből is. A megyei, illetve az egyesülést követően kialakuló pénztárak közötti verseny, a tagtoborzás lehetősége 2009 őszén, az átlépésre módot adó időszakban nyílik meg újból. A középmagyarországi régióban működő pénztárak egymással nem, de megyei pénztárral egyesülhetnek.
  Amennyiben lesz olyan megye, amelyre nem licitálnak, ott új pályázatot írnak ki, s ha ez sem jár sikerrel, akkor „kényszermegoldás jöhet” – fogalmazott első sajtótájékoztatóinak egyikén a szakminiszter. Erről azonban nem árult el részleteket. Mint mondta, „egy megye sem marad ellátatlanul, de a szakmai, jogi egyeztetések még csak most kezdődnek”.

  Jó lesz a magántőkének is?
  Horn Gábor, a szabaddemokraták koalíciós koordinációért felelős államtitkára mindenesetre nem tart attól, hogy esetleg nem lesznek érdeklődők. „Az új rendszer nemcsak a biztosítottaknak lesz jó, hanem a magántőkének is” – mondta a hvg.hu-nak, jelezve, hogy szándékaik szerint a biztosítóknak erős jogokat és valódi beleszólást biztosítanak majd. A biztosítók szempontjából azonban nyitott még jó néhány kérdés, annak ellenére, hogy egyes kormányzati munkaanyagok szerint az egészségügyi tárca szinte szó szerint átvette a társaságok korábban már több konferencián hangoztatott elvárásait (lásd Tervek az alapcsomag szűkítésére című cikkünket; Medical Tribune 2007. augusztus 30.).
  A cégek esetleges szerepvállalásával kapcsolatban dr. Váradi Péter, az AXA Egészségpénztár ügyvezető igazgatója a Medical Tribune-nek azt mondta: nem hiszi, hogy bármely biztosító véleményét megismerhetnénk a tenderek jövő évi kiírása előtt. Az eddig napvilágra került információk ugyanis nem elégségesek a felelős döntéshez. Egyelőre tehát sem kategorikus nemet, sem lelkes igent nem hallhatunk a társaságok képviselőitől arra nézve, vajon óhajtanak- e részt vállalni az egészségpénztárak működtetésében. Az bizonyos, hogy a verseny lehetősége mellett garanciákat szeretnének kapni; biztosak szeretnének lenni abban, hogy kisebbségi tulajdonosként is befolyásolni tudják a döntéseket, valamint, hogy esetleg megváltozó politikai akarat esetén sem megy kárba befektetésük.
     Márpedig a Fidesz az elmúlt időszakban többször ígéretet tett arra, hogy hatalomra kerülése esetén visszaállítja a jelenlegi rendszert.
  – Tudomásul veszem az alkut, amely megköttetett, de inkább starthelyzetnek, mint végállapotnak tekintem – fogalmazott Váradi Péter, aki érdekesnek minősítette a kompromisszumot. Mint mondta, valószínűleg nem ez a legtökéletesebb megoldás, de javítható lesz az évek során. Hasonlóképpen nyilatkozott Pál Zoltán, a Generali ügyvezető igazgatója is, aki a Világgazdaságnak azt mondta: nem lehet megfelelően működtetni egy olyan rendszert, ahol az ügyfelek jelentős része egy néhány megyéből álló egységes régióban van, a maradék pedig szerte az országban. Azt remélte ugyanakkor, hogy „hosszabb távon letisztul a rendszer”.
  A szakértők közül azonban sokan nem értik, miért is kellene a társadalombiztosítást kapkodva, az új rendszer esetleges hibáit megszenvedve átalakítani, amikor az ország életét évtizedekre meghatározó kérdésről van szó.
  Az alapkérdésre – hogy tudniillik miben is egyeztek meg valójában a koalíciós felek – a választ eddig az MDF-nek sem sikerült megtalálnia. Ezért még a törvényjavaslat beterjesztése előtt, írásban teszik fel kérdéseiket a kormánynak – tudtuk meg dr. Pusztai Erzsébet korábbi népjóléti államtitkártól. A párt szakpolitikusa lapunk érdeklődésére úgy fogalmazott: mostanában sokat gondol Dianára, mert hogy „nehéz lehet folyamatosan változó célpontra lőni”.
  – Az egészségügyi ellátás jövőjét meghatározó tervekről mindig csak koncepciótöredékek hangzottak el – mondta. – Talán, mert a részletekhez érve mindig kiderült, hogy bonyolult rendszerről van szó, amelynek átalakítása legalább két év előkészítő munkát igényel. Az összefüggésekről máig nincs szó, a legfontosabb kérdésekre továbbra sincs válasz, így Pusztai Erzsébet biztos benne, hogy a részletek kidolgozása újabb koalíciós feszültségekhez vezet majd.
   Nem tudható ugyanis például, mi az ellátási csomag tartalma és ki határozza azt meg? Pedig ez nem kevesebbről szól, mint hogy milyen ellátásokra lesznek jogosultak a betegek, és ki változtathat ezen? Kérdés az is, mi lesz a szabad orvosválasztással, e rendszerben ugyanis a beteg csak akkor választhatja meg orvosát, ha biztosítót választ, ugyanis csak ahhoz az orvoshoz, intézményhez mehet, akivel, amellyel a biztosítónak szerződése van. Az MDF nem érti, hogy vajon a biztosító – amely a beteg helyett válogat az orvosok, a szolgáltatók között – milyen alapon teszi ezt? Mi lesz a döntő? A terület, ahol a beteg él? A szolgáltatás ára vagy a munka minősége? És az sem világos számára, hogy vajon miért lenne érdeke a biztosítónak a megelőzés, ha a betegek évente biztosítót válthatnak? Így ugyanis a befektetett többlet elvész.
   Pusztai Erzsébet kérdésünkre kijelentette: az elmúlt időszakban számos egymásnak ellentmondó rendelkezés született az egészségügyben. Fontos volna, hogy olyan jogszabály szülessen, amelyet később nem kell megváltoztatni. Azt szeretnék, ha a kormány betartaná a jogalkotási törvényt, egyeztetne az ágazat szereplőivel, hatástanulmány készülne a várható következményekről, s csak akkor vezetne be egy a maitól gyökeresen eltérő rendszert, ha abban széles körű egyetértés van a társadalomban.

  Alkotmányos és más aggályok
   Számos szakembernek ma még ugyanis alkotmányos aggályai vannak az új rendszer miatt. A legnagyobb ellenzéki párt az egészségbiztosítás 1600 milliárdos kasszájának „lenyúlásáról” beszél, lapunknak adott interjújában Gilly Gyula rendszerszervező pedig arról, hogy „alkotmányban rögzített társadalmi szerződést nem lehet csak úgy felrúgni” (lásd Medical Tribune 2007. szeptember 13.). Vannak, akik problematikusnak tartják, hogy magáncégekhez kerülhetnek a betegek és a leendő betegek védett, személyes adatai, miközben ők erre nem hatalmazták fel az egészségbiztosítást. Váradi Péter, az AXA ügyvezetője kérdésünkre ugyanakkor logikailag lehetetlennek nevezte, hogy egy biztosító ne rendelkezhessen azok adataival, akiknek az ellátását szervezi. De természetesnek tartja, hogy ezeket az adatokat csak célhoz kötötten használhatja fel.
  Az alkotmányos kételyek mellett az is elgondolkodtató, hogy „pusztán a befektetők megjelenésétől nem remélhető, hogy javul az egészségügyi ellátás színvonala”. Legalábbis Skultéty László, a GKI Egészségügy-kutató Intézet vezetője szerint, aki a Magyar Nemzetben úgy nyilatkozott: az ellátásra nem jut több pénz, sőt a konvergenciaprogram miatt elképzelhető, hogy a jelenleginél is kevesebb forrás lesz. A több-biztosítós rendszernek ugyanis magasabbak a működési költségei, és a befektetők rendszerint osztalékot is szeretnének kivenni a rendszerből... Horváth Ágnes egészségügyi miniszter ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: pontos számítást még nem végeztek, de összességében 50–100 milliárd forint bevételt várnak az új rendszertől, amelyben a biztosítók számára 2–3 százalékos profitkorlátot terveznek bevezetni. Skultéty László szerint azonban ahhoz, hogy ilyen feltételek mellett javuljon az ellátás színvonala, olyan mértékű hatékonyságjavulást kellene produkálni, amely meglehetősen kétséges. A hatékonyságjavulást elsősorban ellátásszervezéssel, a betegek irányításával érhetik el a pénztárak, ami azonban – miként azt többen, több konferencián és cikkben kifejtették már – magában hordozza annak veszélyét, hogy a betegeket esetleg alulkezelik, hogy nem kapják meg a szükséges mértékű-minőségű ellátást.
   Érdemi válasszal, tényekkel, adatokkal eddig senki sem szolgált azokra az állításokra sem, amelyeket a szakmai vitákat jelentő biztosítási konferenciákon dr. Orosz Éva, az ELTE professzora és a saját modellt is felvázoló dr. Sinkó Eszter rendszerelemző, a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjának tanára vetett fel. Ezek szerint semmi bizonyíték arra, hogy a verseny minőségjavulást hoz az egészségügyben, amelyre más közgazdasági szabályok vonatkoznak, mint a többi nagy társadalmi alrendszerre. Ugyancsak többször és több helyütt elhangzott, s lényegében máig válasz nélkül maradt, hogy a biztosítótársaságok helyett inkább az intézményeknek kellene versenyezniük, mert csak ez hozhat minőségjavulást. Ezt vallja mások mellett Pusztai Erzsébet is, aki úgy fogalmaz: egy biztosító regionális pénztárakra bontott működtetése elfogadható lenne – ha ezzel az ellátás feltételei kiegyenlítődnek. A betegek védelme érdekében nemzeti ellátási alapcsomagra van szükség, amelyet a parlamentnek kell meghatároznia. Szükség van a versenyre, de nem a biztosítók, hanem a szolgáltatók versenyére, amely a kötelező általános egészségbiztosítás keretei között megteremthető, és minőségjavítást eredményezhet.

   Orvos híján, mézeskaláccsal
   A minőség javulását azonban az új rendszer bevezetésével nem feltétlenül, legalábbis nem azonnal érzik majd a betegek. Az egyes ember számára a lényeges dolgokban – járulékfizetés mértéke, szolgáltatási csomag – nem változik semmi. Hogy valami mégis történt, annak első érezhető jele májusra várható, amikor a piacra lépő biztosítók reklámlevelei, ügynökei igyekeznek majd meggyőzni az embereket, hogy őket válasszák – vélekedett a Népszabadságban dr. Kincses Gyula államtitkár. Az ellátás, a kezelések rendje nem változik; az első lépcső továbbra is a háziorvos lesz, s a további kezelésekről ugyancsak vele kell majd konzultálni. A gyógyszerekhez, gyógyászati segédeszközökhöz, éppúgy, mint eddig, az ország minden pontján azonos feltételek mellett juthatnak a betegek, bármely biztosítóhoz tartoznak is. Az persze más kérdés – tette hozzá –, hogy egy pénztár olcsóbban is adhatja biztosítottjainak az adott szert. A térítési díjtól azonban csak lefelé térhet el, s ez a szabály vonatkozik minden egyéb önrészfizetéses szolgáltatásra. Később, ha a biztosító képes lesz mérni az egyes szakorvosok, rendelők, kórházak gyógyítási színvonalát, apró kedvezményekkel ösztönözheti majd tagjait, hogy az általa javasolt eljárásrendet vegyék igénybe.
  Mindez valószínűleg azonban nem lesz ilyen egyszerű. Elképzelhető, hogy lesznek biztosítottak, akik semmiféle kedvezményhez nem jutnak, és ráadásul még az ellátásból is kiszorulhatnak. Gógl Árpád exminiszter például azt kérdezi: „mi történik akkor, ha a Fejér megyei Seregélyesen valaki nem az ott domináns biztosítóhoz szeretne menni, azt hallotta ugyanis, hogy a szolnokiak mézeskalácsot is kapnak és inkább oda tartozna? Még hat embert beszervez a lakóhelyén, hat emberért azonban a helyi háziorvos nem vállalja a plusz szerződéskötéssel járó információs és adatszolgáltatási kötelezettségeket. Honnan lesz akkor orvosa annak a hat embernek?” – kérdezi a volt miniszter, utalva arra is, nem véletlen, hogy az ország csaknem 200 településén betöltetlenek a háziorvosi praxisok.
   Gógl Árpád minősíthetetlennek nevezi a koalíciós pártok megállapodását, amely mint mondja, „látszatra decentralizál, valójában azonban dezorganizál”. Nála is keményebb megfogalmazással illette, az egészségügy „zuschlagosítása”- ként értékelte a történteket Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Szerinte a paktum tovább mélyíti a szociális válságot, az emberek soha nem látott nehézségekkel néznek majd szembe. Az egészségbiztosítás privatizációjával tovább nőnek a járulékok, újabb kórházakat zárnak be, és még hosszabbak lesznek a várólisták, amelyeken majd csak pénzért lehet előrejutni.
  A miniszterelnök azonban derűlátó. Szerinte „jó szakmai és szakmapolitikai döntés született”. Gyurcsány Ferenc olvasatában a pénztárak legfontosabb szerepe, hogy az egészségügyi szolgáltatókat arra ösztönözze, hogy az állampolgároknak jobb szolgáltatást nyújtsanak, lehetőleg a legolcsóbban, majd az így megszerzett jövedelmet visszafordítsák az egészségügyi szolgáltatás megújításába.