Diagnoszták kontra klinikusok?-folytatás
2006. március 01. 00:00
Folytatás a 4. oldalról
rások mellett miként fogadhat be az egészségbiztosítási pénztár egy olyan eljárást (jelentősen nagyobb összeggel, mint az eddig e területen dolgozók finanszírozása), amely a döntés idején még csak szabadalmaztatási eljárás alatt állt. Kopper László professzor mindezt azzal egészíti ki, hogy szerinte csak annál szükséges HPV-szűrést végezni, akinél ez a citológiai vizsgálat szerint indokolt, a teljes női populációban semmiképp. Ráadásul: „ennyi pénzből – kellő indikáció esetén – fél Európát leszűrhetnék”.
A professzor szerint alapvető, hogy a HPV-vizsgálat ne a nőgyógyász, hanem a patológus véleménye alapján történjen. Csak így lehet elkerülni a feleslegesen végzett, és a költségeket jelentősen emelő tesztek sokaságát. Mint fogalmaz, „szakmailag teljesen érthetetlen a HPV-vizsgálat finanszírozása akkor, amikor ezzel párhuzamosan a daganatos betegek jelentős részénél éppen a molekuláris vizsgálatok jelentik egyre nagyobb mértékben a korszerű diagnosztikát és az erre alapozott terápiát”.
– A laborkassza limitálását a szakma nem ellenezte, hiszen az egészségügy költségvetésének felét nem lehet diagnosztikára költeni. Fékre tehát szükség van – mondja Horváth Andrea professzor aszszony, ám gondnak tartja, hogy ehhez csak a szolgáltatók korábbi teljesítményeit veszik alapul. – Köztudott, hogy egyes – főként a járóbeteg-szakellátást végző – intézményekben valóban sok felesleges vizsgálatot végeztek. Ebben egyes szolgáltatók esetében szerepe volt annak a törekvésnek is, hogy növeljék a bevételeket, ami a teljesítményfinanszírozás által életre hívott torz ösztönzők következménye. Így most megint csak azok járnak jól, akik eddig is indokolatlanul túlpörgették teljesítményüket, miközben a tisztességesen dolgozó laboratóriumok és fenntartó intézményeik nehéz helyzetbe kerülnek. A jelen elosztási rendszerben így például az is előfordul, hogy egy regionális feladatokat ellátó egyetem vagy megyei kórház labordiagnosztikai kerete kisebb egy kisvárosi szakrendelőénélimages/ – mondja.
Horváth Andrea szerint igyekeztek egy szükségletek szerinti elosztási rendszert kialakítani, amely figyelembe venné az intézmények progresszivitását és ellátási kötelezettségét is. A konszenzus elvileg megszületett, miniszteri rendelet szintjén is megfogalmazódott, „ezt azonban felülírta a teljesítmény- volumen korlát elosztására vonatkozó utasítás, amely konzerválja az eddigi erőviszonyokat, intézményesíti az eddigi visszásságokat, és akár súlyos ellátási zavarokat is okozhat”.
Az Egészségügyi Minisztérium szerint azonban „a számokból látható, teljesen alaptalan, hogy az idén felére kell csökkenteni a vizsgálati számot.” Kántor Katalin szóvivő érdeklődésünkre közölte: az idén „a törvény szerint 20,4 milliárd, egy januárban történt átcsoportosítás után 20,8 milliárd a laborkassza. Molekuláris diagnosztikai laborvizsgálatokra 1 200 000 forint jut.” A GenoID Kft. részére megszabott volumenkeret nem csökkentette az orvosegyetemek és más egészségügyi szolgáltatók lehetőségeit. Az ún. PCR tevékenységet – a DNS tetszőleges szakaszának vizsgálata polimeráz láncreakcióval – végző szolgáltatók között valóban újnak számító cég szerződéskötését az tette lehetővé, hogy megemelték a teljes laborkassza előirányzatából elkülönített keretet. Kántor Katalin szóvivő hangsúlyozta: „A szakmával nem leveleztünk, hanem azóta is többször párbeszédet folytattunk, hiszen a laborkassza átalakítása hosszabb folyamat, melynek során eddig is, és ezt követően is a szakma különböző szervezeteinek eltérő véleményeit kell összehangolni.” S hogy ebben az összehangolási folyamatban mi lehetne a megoldás? Horváth Andrea úgy gondolja, teljesen át kellene alakítani a finanszírozási rendszert: a teljesítményelv helyett vagy amellett ún. input-szabályozást kellene bevezetni. A laborkassza ma ugyanis valójában nem a laboratóriumok, hanem a vizsgálatot indikáló orvosok diagnosztikai kasszája, és a klinikusoknak kellene eldönteniük, hogy a megszabott ellátási keretükből mennyi és miféle vizsgálatot rendelnek.
– Jelenleg az a helyzet, hogy a klinikus az én kontómra rendel, de nekem nincs ráhatásom, hogy mit. Annak elkerüléséhez pedig, hogy esetleg a betegen spóroljanak, jó és ellenőrizhető szakmai protokollokra van szükség – mondja. Kopper László profeszszor azzal egyetért, hogy szakmai protokollok hiányában nem volna szabad dönteni a finanszírozásról, mert ennek pénzügyi előnye lehet ugyan, de a beteg biztosan csak a kárát látja. Szerinte olyan megoldásra van szükség, amely – pénzügyi okokból – nem állítja szembe a diagnosztikát végző szakembert és a beteget kezelő klinikust.
rások mellett miként fogadhat be az egészségbiztosítási pénztár egy olyan eljárást (jelentősen nagyobb összeggel, mint az eddig e területen dolgozók finanszírozása), amely a döntés idején még csak szabadalmaztatási eljárás alatt állt. Kopper László professzor mindezt azzal egészíti ki, hogy szerinte csak annál szükséges HPV-szűrést végezni, akinél ez a citológiai vizsgálat szerint indokolt, a teljes női populációban semmiképp. Ráadásul: „ennyi pénzből – kellő indikáció esetén – fél Európát leszűrhetnék”.
A professzor szerint alapvető, hogy a HPV-vizsgálat ne a nőgyógyász, hanem a patológus véleménye alapján történjen. Csak így lehet elkerülni a feleslegesen végzett, és a költségeket jelentősen emelő tesztek sokaságát. Mint fogalmaz, „szakmailag teljesen érthetetlen a HPV-vizsgálat finanszírozása akkor, amikor ezzel párhuzamosan a daganatos betegek jelentős részénél éppen a molekuláris vizsgálatok jelentik egyre nagyobb mértékben a korszerű diagnosztikát és az erre alapozott terápiát”.
– A laborkassza limitálását a szakma nem ellenezte, hiszen az egészségügy költségvetésének felét nem lehet diagnosztikára költeni. Fékre tehát szükség van – mondja Horváth Andrea professzor aszszony, ám gondnak tartja, hogy ehhez csak a szolgáltatók korábbi teljesítményeit veszik alapul. – Köztudott, hogy egyes – főként a járóbeteg-szakellátást végző – intézményekben valóban sok felesleges vizsgálatot végeztek. Ebben egyes szolgáltatók esetében szerepe volt annak a törekvésnek is, hogy növeljék a bevételeket, ami a teljesítményfinanszírozás által életre hívott torz ösztönzők következménye. Így most megint csak azok járnak jól, akik eddig is indokolatlanul túlpörgették teljesítményüket, miközben a tisztességesen dolgozó laboratóriumok és fenntartó intézményeik nehéz helyzetbe kerülnek. A jelen elosztási rendszerben így például az is előfordul, hogy egy regionális feladatokat ellátó egyetem vagy megyei kórház labordiagnosztikai kerete kisebb egy kisvárosi szakrendelőénélimages/ – mondja.
Horváth Andrea szerint igyekeztek egy szükségletek szerinti elosztási rendszert kialakítani, amely figyelembe venné az intézmények progresszivitását és ellátási kötelezettségét is. A konszenzus elvileg megszületett, miniszteri rendelet szintjén is megfogalmazódott, „ezt azonban felülírta a teljesítmény- volumen korlát elosztására vonatkozó utasítás, amely konzerválja az eddigi erőviszonyokat, intézményesíti az eddigi visszásságokat, és akár súlyos ellátási zavarokat is okozhat”.
Az Egészségügyi Minisztérium szerint azonban „a számokból látható, teljesen alaptalan, hogy az idén felére kell csökkenteni a vizsgálati számot.” Kántor Katalin szóvivő érdeklődésünkre közölte: az idén „a törvény szerint 20,4 milliárd, egy januárban történt átcsoportosítás után 20,8 milliárd a laborkassza. Molekuláris diagnosztikai laborvizsgálatokra 1 200 000 forint jut.” A GenoID Kft. részére megszabott volumenkeret nem csökkentette az orvosegyetemek és más egészségügyi szolgáltatók lehetőségeit. Az ún. PCR tevékenységet – a DNS tetszőleges szakaszának vizsgálata polimeráz láncreakcióval – végző szolgáltatók között valóban újnak számító cég szerződéskötését az tette lehetővé, hogy megemelték a teljes laborkassza előirányzatából elkülönített keretet. Kántor Katalin szóvivő hangsúlyozta: „A szakmával nem leveleztünk, hanem azóta is többször párbeszédet folytattunk, hiszen a laborkassza átalakítása hosszabb folyamat, melynek során eddig is, és ezt követően is a szakma különböző szervezeteinek eltérő véleményeit kell összehangolni.” S hogy ebben az összehangolási folyamatban mi lehetne a megoldás? Horváth Andrea úgy gondolja, teljesen át kellene alakítani a finanszírozási rendszert: a teljesítményelv helyett vagy amellett ún. input-szabályozást kellene bevezetni. A laborkassza ma ugyanis valójában nem a laboratóriumok, hanem a vizsgálatot indikáló orvosok diagnosztikai kasszája, és a klinikusoknak kellene eldönteniük, hogy a megszabott ellátási keretükből mennyi és miféle vizsgálatot rendelnek.
– Jelenleg az a helyzet, hogy a klinikus az én kontómra rendel, de nekem nincs ráhatásom, hogy mit. Annak elkerüléséhez pedig, hogy esetleg a betegen spóroljanak, jó és ellenőrizhető szakmai protokollokra van szükség – mondja. Kopper László profeszszor azzal egyetért, hogy szakmai protokollok hiányában nem volna szabad dönteni a finanszírozásról, mert ennek pénzügyi előnye lehet ugyan, de a beteg biztosan csak a kárát látja. Szerinte olyan megoldásra van szükség, amely – pénzügyi okokból – nem állítja szembe a diagnosztikát végző szakembert és a beteget kezelő klinikust.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
