Tíz éves a hazai gyermekszív-átültetés
A csata az övék, az igazi siker a családoké
Pontosan 10 éve, 2007. október 18-án végezték az első magyarországi gyermekszív-transzplantációt a 60. évfordulóját ünneplő Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjában. A beavatkozást máig további 33 követte.
Márciustól decemberig élt a kórházban a gyerek, és élt ott a családja is az új családdal, amit a kardiológiai intézet orvosai, nővérei jelentettek. Sok évvel később ott ül most Máté az édesanyja mellett egy idegenekkel, kamerákkal teli teremben, és arról beszél, hogy emlékei szerint mindig csak ugyanaz történt vele. Mindig ott kellett lennie. Sokat jött a „szurinővér”, unalmasak voltak a napok, igaz, egyszer hoztak fel neki havat az udvarról, hogy megdobálhassa vele a főorvost, és hóembert építhessen a kórteremben a kék lavórba – ha másutt már nem lehet…
Bakacsi Márta a legmélyebb poklokat járhatta meg, mire visszakapta a fiát. Akinek nincs közvetlen tapasztalata, nemigen tudja elképzelni, mit jelent az, ha első gyermekét veleszületett szívizombetegség miatt elveszíti valaki, aztán – bár korábban nem volt családi halmozódás –, a második gyerekéről is kiderül, hogy kezelhetetlen kardiomiopátiás, akit egy idő múlva már csak műszív tud életben tartani, s csak remélni lehet, hogy kitart addig, míg új szív érkezik.
Máté szívében kilenc hónapos korában zárták a születése óta ott lévő pitvari lyukat, aztán jó négyévesen javasolták szüleinek, hogy ne járassák közösségbe, s hogy gondolkodjanak el a transzplantáción. 2009 novemberében listára került a kisfiú, ám 2010 márciusára annyira romlott az állapota, hogy keringéstámogató eszközt, műszívet kapott. Máté ma teljes életet él, igaz, élete végéig az immunrendszerét elnyomó gyógyszereket kell szednie annak érdekében, hogy ne lökődjön ki testéből az új, a meghalt kisgyerektől kapott szív.
Hazánkban évente mintegy 1000 kisgyerek születik szívbetegséggel, s bár az utóbbi években jelentős előrelépés történt, a csecsemőhalandóságnak ma is jelentős részét képezik a veleszületett szívbetegségek. A gyermekszív-transzplantáció körülbelül a felnőtt átültetésekkel egy időben indult a világban, idehaza ennek azonban csak később alakultak ki a feltételei. Az igény a kétezres években vált egyre nagyobbá, mivel a veleszületetett szívizombetegségek esetén a szakemberek nemigen tudnak segíteni, s a kezelés ellenére is sok gyermeket, nehéz körülmények között, kilátástalan harcok közepette veszítenek el, amikor nemcsak a családból, hanem a gyógyító teamből is kiszakad egy rész…
A gyeremekszív-transzplantáció eredményei eleinte kissé bizonytalanok voltak külföldön is, a technika és a gyógyszeres terápiák fejlődésével azonban 2003-ban idehaza is megszületett a döntés az eljárás bevezetéséről – emlékezik vissza a 60. évfordulóját ünneplő Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjának háttérbeszélgetésén dr. Ablonczy László gyermekkardiológus főorvos. Mint mondja, 3-4 év felkészülési idő kellett, míg 2007-ben megkapták az engedélyt a gyermekszív-átültetésre. A transzplantáció szívsebészeti tevékenység, de az eredményesség csak hosszú utókezeléssel érhető el, így sehol nem jelent megoldást, ha a rászorulókat olyan helyről küldik egy másik országba operációra, ahol nem megoldott az utókezelés. Mint azt dr. Prodán Zsolt, a Gyermekszív Központ vezető szívsebész főorvosa mondja, az akkor 15 éves hazai felnőtt transzplantációs csapat teljes mellszélességgel melléjük állt; felbecsülhetetlen volt az a segítség, amit a Városmajortól kaptak, de a hazai szakemberek mellett külföldi centrumok szakértőitől is tanultak.
A transzplantáció nem tervezhető beavatkozás, hiszen várni kell, míg alkalmas donor akad. A helyzet nehéz, hiszen akkor nyerheti meg valaki az életét, ha másvalaki meghal. A halál, az agyhalál egyébként is bonyolult kérdéseit tovább fűszerezi, hogy a társadalom korábban már elfogadta: akinek a keringése összeomlik, a szíve megáll, az halott. Az új technikákkal, az átültetés lehetőségével azonban tehetünk azért, hogy ez ne legyen igaz, mondja a szívsebész főorvos, hozzátéve: a transzplantáció húzó erő. A keringéstámogatás is fejlődött általa, így műszívvel élni pulzus nélkül is lehet akár évekig, s talán a beültethető szervek számát is növelheti majd a nem verő szívű donáció…
Máté műtétjének idején még egy asztalnyi meghajtó eszközt kellett utána tolni, amikor „futóversenyt” rendeztek a folyosón, ma vannak már ceruzaelem nagyságú, beültethető műszívek is. Ablonczy főorvos hozzáteszi: a műszív programot lényegében a gyermekszív-transzplantáció hozta be az országba, segítve ezzel a felnőtt átültetést is. Műszívvel kapcsolatos finanszírozási gondjaik ma már nincsenek; igyekeznek azonnal követni az újításokat, bár mint Prodán főorvos megjegyzi, egy helikopterleszálló jól jönne…
Az utóbbi tíz évben sokat változott a társadalom hozzáállása is – hallgatjuk a háttérbeszélgetésen –, míg a központ indulásakor nagy volt a tiltakozók aránya, ma szinte nincs, aki visszautasítaná a gyermek-szervdonációt. A jogszabály nem engedi, de etikailag is elfogadhatatlannak tarják, hogy a donorok és a recipiensek családjai megismerjék egymást. Érzelmileg így is nehéz mindenkinek, s támogatni kell, hogy a recipienseknek joguk legyen saját életükhöz a modern medicina jóvoltából.
Modern medicina persze nincs modern, kooperatív, egészségtudatos beteg nélkül, aki érti, elfogadja, betartja az orvos utasításait. A nővérek, a kardiológusok, pszichológusok és más szakemberek szinte együtt élnek a kis betegekkel, de a sebészek például igyekeznek távol tartani magukat tőlük, hogy az érzelmek ne befolyásolják a döntéseiket. A csata az övék – fogalmaz Prodán Zsolt, de az igazi siker a családoké, a gondozóké meg a kardiológusé.
