hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Korrekciók a gyógyászati segédeszközök piacán

Mennyi az annyi?

A gyógyászati segédeszközök ellátását is érintette az egészségügyben 2006 óta megtapasztalt ámokfutás; a támogatás mértéke 20-30 százalékkal csökkent - fogalmazott a Parlamentben Horváth Zsolt  egykori államtitkár (Fidesz). Az egészségügyi miniszter visszautasította az ámokfutás kifejezést. Bár a betegterhek növekedése miatt a korábbi megszorítások következtében a rászorulók egy része nem jut hozzá a számára szükséges gyógyászati segédeszközhöz, ha lassan is, de rendeződni látszanak a segédeszközpiacon korábban tapasztalható anomáliák.

A tavalyi, elsősorban a gyártókat és a betegeket érintő megszorítások mára némiképp oldódtak, tennivaló azonban bőven van még – egyebek között ez derült ki az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának egyik legutóbbi ülésén, ahol áttekintették a gyógyászati segédeszközök piacán bekövetkezett változásokat. A képviselők egy ideje nyomon követik a történteket, rendre korrekciókat javasolnak, így fordulhatott elő, hogy Hegedüs Lajos, a korábban eddig jelentős megszorításokat elviselni kénytelen betegcsoportot képviselő Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke már úgy fogalmazott: megteremtődött a továbblépés lehetősége.
A gyógyászati segédeszközök piacát érintő restrikció még Molnár Lajos minisztersége idejére datálható. Daubner Monika, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nemrégiben elhunyt főosztályvezetője az intézkedések bevezetésének idején a források és a termékpaletta szűkítését a többi közt azzal indokolta, hogy esetenként jelentős gyártói visszaéléseket szűrtek ki. A helyzethez hozzájárult, hogy az egészségügyi technológiák robbanásszerű fejlődésének és a rendszerváltás utáni inflációnak köszönhetően megugrott az orvostechnikai eszközök száma és fogyasztói ára, és számottevően emelkedett az az összeg is, amelyet a költségvetésből a gyógyászati segédeszközök (gyse) támogatására fordított az OEP. Míg például a gyse-re fordított társadalombiztosítási támogatás mértéke 1992-ben négymilliárd forint volt, 2006-ban már 42 milliárd forintra tervezték az erre költhető keretet, valójában azonban mintegy 48 milliárdot költöttek erre a célra, amit a konvergenciaprogram miatt fenntarthatatlannak minősítettek a szakemberek.

Megszűntek a szolgáltatók

Az Országgyűlés 2007-re a segédeszközökre fordítható keretet 35 milliárd forintban szabta meg, ami komoly visszalépésnek számított, s számos esetben a betegek és a gyártók érdeksérelmével járt együtt. A jogszabályalkotók leginkább az ortopéd eszközök, a hallókészülékek és a kötszerek árához nyújtott támogatást csökkentették, de a rászorulók a korábbinál jóval drágábban juthattak pelenkához és betétekhez is. A legkevésbé támogatott a fogászat és az optika volt; ezekért a segédeszközökért kellett a legtöbbet fizetniük a betegeknek. A változások nyomán egyes ortopéd cipők térítési díjai például a korábbi érték háromszorosára emelkedtek. Az inkontinens, súlyosan mozgáskorlátozottak a korábbinál kevesebb pelenkához, betéthez juthattak támogatással. A lúdtalpbetét támogatása 18 éves kor felett teljes egészében megszűnt, de szigorították az ortézisek, a mozgásszervi betegek számára szükséges rögzítők szubvencióját is.
2000-ben kevesebb mint háromezer, 2007-ben 7521 gyógyászati segédeszköz árához nyújtott támogatást a biztosító, s ezek közül 3367-et lehetett felírni közgyógyellátási igazolványra. Mint az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának egyik októberi ülésén elhangzott: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár listáján pillanatnyilag 5294 támogatott eszköz szerepel, amelyek mintegy fele rendelhető közgyógyellátásra is. A lista folyamatosan változik, de már nemcsak a korszerűtlen termékek kiszűrése – hivatalos nyelven delistázása – miatt. 2008 első félévét már inkább a befogadás jellemezte – közölte Rendek Vilma, az OEP megbízott főigazgatója, akinek adatai szerint a biztosító jelenleg 4134 szolgáltatói szerződéssel rendelkezik. Mindez több mint kétszázzal kevesebb a 2006-os számnál, amit Mikola István képviselő (Fidesz) szerint nagy valószínűséggel az magyaráz, hogy a „reform” hatására a kisebb gyártók közül többen tönkrementek.

Szolgáltatói szerződések száma
Szolgáltató         2008          2007      2006
Gyógyszertár      2391         2455       2522
Általános gyse     392           459         459
Hallókészülék      255           282         282
Ortopéd cipő           62             69           69
Fogtechnika          578          602         555
Látszerész             435          464         464
Ortetika-protetika    20            23            23
Kölcsönzés                1              1               1
Összesen            4134       4355        4375
(Forrás: OEP)

Az új, transzparens befogadási szabályoknak köszönhetően 104 új termék van a listán, amelyek már „jobban közelítik a betegek igényeit”. Rajta van például a vakok által már régóta kért „beszélő vércukorszintmérő”. Ugyanakkor továbbra sincs mód például a beszélő vérnyomásmérő vagy koleszterinszint-mérő támogatására – közölte a testület előtt az OEP új főosztályvezetője, Lakatosné Kovács Anna.
Ellenzéki megfogalmazások szerint azonban mindez nemcsak hogy kevés, de
„a szocialista kormány újabb, ezúttal nyáron tett ígéretét szegi meg, ugyanis 3,6 milliárd forintot nem akar, nem hajlandó kifizetni a gyógyászati segédeszközök támogatására.” Mindezt Soltész Miklós, a Fidesz–KDNP népjóléti kabinetjének vezetője közölte. Úgy vélekedett: több százezer ember maradhat ellátatlanul, miután 2006 és 2008 között a gyógyászati segédeszközökre szánt támogatások összege mintegy 30 százalékkal csökkent.
Hiányolta a 3,6 milliárd forint visszapótlását a parlamenti testület előtt egyébként Tóth Zoltán, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára is. Szerinte a kormányzat által megkezdett korrekció a korábban megígért összeg visszapótlásával fejeződne be. Mint mondta: jövőre a kasszában 44-45 milliárdot kell(ene) a gyógyászati segédeszközökre tervezni, csak annak érdekében, hogy az eddigi korrigáló lépések áthúzódó hatását fedezzék – és akkor még nem tettünk semmit – fogalmazott.
Ennyi azonban várhatóan nem jut gyógyászati segédeszközökre jövőre. Az Egészségügyi Minisztérium – részben Soltész Miklós állításaira reagálva – közölte: 2007-ben ténylegesen 36,6 milliárd forintot költöttek erre a területre. Az idei évre 42,7 milliárdot terveztek. Bár Rendek Vilma főigazgató az országgyűlési bizottság előtt – konkrét számok említése nélkül – azt mondta, hogy várhatóan elköltik a keretet, a szaktárca most úgy nyilatkozott: az idei várható teljesítés 40,7 milliárd forint. 2009-re 42,5 milliárd forintot terveztek, ami a módosított költségvetésben sem változott.

Módosuló rendeletek

Pozitív változások azonban e számháborútól függetlenül vannak a gyógyászatisegédeszköz-ellátásban. Rendeletmódosítással a hallókészülékek esetében a korábbi 50-ről 70 százalékra nőtt a támogatás mértéke, és – szemben a korábbiakkal – valamennyi közgyógyellátott számára lehetővé tették a digitális készülék felírását. A térdprotézisek támogatása 70-ről 85 százalékra módosult, a 18 éven felülieknek már 50 százalékos támogatással írható fel lúdtalpbetét, de nőtt a modern kötszerek és kötéskiegészítők egy részénél is a támogatás 85, illetve 75 százalékra. Növelték a támogatás mértékét az inkontinenciaellátásban alkalmazott nagy kapacitású nadrágpelenkák és a nagy kapacitású betétek csoportjában is. Új funkcionális csoportokat határoztak meg az aktív kerekes székesek esetében; súlyos mozgásfogyatékosok esetén a speciális tartozékok is támogatással írhatók fel. És ugyancsak nagy eredmény, hogy a sztómásokat a korábbi egy helyett már naponta kettő, felnőttméretet igénylő 18 éven aluliak esetén három sztómazsák illeti meg. A gyártók panaszainak nyomán mérsékelték az igazgatási szolgáltatási díjakat is; ha csupán azért kérik az új termék befogadását, mert a korábbi terméknek a mérete vagy a színe változik, akkor a díj 10 ezer forintra csökkent.
Információink szerint folyamatban van a 14/2007-es, a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, rendeléséről, forgalmazásáról és javításáról szóló jogszabály módosítása is, ami a tervek szerint bővíti majd azon termékek körét, amelyeket a háziorvos is felírhat. Várhatóan bővül a kölcsönzéssel igénybe vehető termékek köre, rugalmasabb lesz az inkontinenciára felírható termékek rendelése és bővül a felírók köre is, s ugyancsak könnyítést jelent, hogy a tervek szerint az inzulinhoz hasonló feltételekkel lehet majd adagoló pent rendelni.


Köbli Anikó (Medical Tribune) 

cimkék

hirdetés

Könyveink