A praxisközösségektől az ügyeleti piloton át a finanszírozásig

Utoljára a 2018-as választások előtt beszélgettünk, amikor háziorvos kollégáival együtt hosszasan sorolták, mire is várnának megoldást a praxisok. Akkoriban még csak a 2015-ben elfogadott alapellátási törvény és a törzskartonokról szóló rendelkezés volt életben. Azóta viszont kollegiális vezetőket neveztek ki, és megalakulhattak a praxisközösségek is, amelyek a kormány reményei szerint megoldást jelenthetnek majd a háziorvosok hiányára is. Önöknél Berettyóújfalun, illetve Hajdú-Biharban létrejöttek praxisközösségek?

Egész megyére vonatkozó adatokat nem tudok, az adatok az OKFŐ-től szerezhetők be. Berettyóújfaluban nem jött létre szoros praxisközösség.

Érdekes, amit mond, mert a halandó azt gondolná, motiváló tényező volt, hogy emelt bért csak a praxisközösségekben kaphattak, a szóló praxisokban nem. És a finanszírozás?

A helyzet finoman szólva is visszás, mert a 100 százalékos béremelési támogatást csak az kapja meg, aki csatlakozik egy szoros praxisközösséghez, de ennek semmi más finanszírozási előnye nincsen. Ha őszinték akarunk lenni, a többlet egyelőre annyi, hogy a praxis orvosa megkapja a teljes bértámogatást, de az asszisztencia semmit, pedig a pluszfeladatok nagy részét nyilvánvalóan ők végzik majd.

Megelőzött, akartam kérdezni, hogy vajon ebből már juthat rendesen eszközökre, műszerekre, asszisztensi bérre?

Ebből nyilvánvalóan nem, mert ha valaki belép, az csak annyit jelent, hogy megkapja a 100 százalékos bértámogatást, ugyanúgy, ahogyan a kórházban dolgozó kollégák, minden pluszfeladat elvégzése nélkül. Ami pluszfinanszírozás lenne, az még az ismeretlen jövőben van. Ugyanis úgy hírlik, hogy a praxisközösségek pályázhatnak majd bizonyos összegekre, amelyekből plusz szakembereket alkalmazhatnak, mint például dietetikust, gyógytornászt vagy pszichológust, illetve eszközöket vásárolhatnak. Ebből jutna az asszisztenciának is. De ezekről a pályázatokról mindmáig gyakorlatilag semmit nem tudunk.

Van tudomása arról, hogy a kollégái a későbbiekben mégiscsak „összeállnak” majd akár egy lazább közösségbe?

A környéken nem. De például az unokatestvérem, Debrecen mellett, Hajdúsámsonban háziorvos, és ők alakítottak praxisközösséget. Információjuk lényegében azonban nekik sincs.

Mit mesélt? Egyszerűsödött a munkájuk azzal, hogy többen dolgoznak együtt?

Dehogy. A praxisközösség többletmunkát jelent, nem egyszerűsödést. A betegek számára tesz könnyebben elérhetővé bizonyos ellátásokat. Ez a pozitív oldal.

Mert? Nem lesz kevesebb vagy egyszerűbb a munkája ezzel egy háziorvosnak?

Semmiképpen. Jelenleg pontgyűjtögetés folyik: van egy szép táblázat, ami megmutatja, milyen tevékenységekből mennyi pontot kell összegyűjteni. Szűréseket kell végezni, például demenciával, csontritkulással kapcsolatos kérdőíveket kitölteni, 24 órás EKG-t vagy spirometriás vizsgálatot végezni – egyebek mellett. Ezekhez az eszközök beszerzése majd pályázati pénzből lesz lehetséges, de mint említettem, ezekről nem tudni semmit. Mint ahogyan arról sem, hogy ez mennyire lesz folyamatos, rendszeres… Azért is említem ezt, mert magam dolgoztam anno csaknem hét évig a svájci és EFOP projektekben, s félek, itt is majd kiderülhet, hogy a pályázati lehetőségek nem lesznek folyamatosan elérhetőek. Ha már látni lehet, hogy mi történik, akkor lehet, hogy csinálunk mi is szoros praxisközösséget.

Milyen szakemberből van most hiány?

Vidéken mindegyikből. A korábbi projektekben is nagy erőfeszítést követelt a gyógytornász, dietetikus, pszichológus folyamatos foglalkoztatása. Előfordult, hogy csak két nyugdíjassal tudtunk betölteni 4-4 órában egy teljes állást. Orvossal sem állunk jobban. Nálunk a 14 ezres kisvárosban hat háziorvos praktizál és lenne négy gyermekkörzet is, amelyek közül kettő üres, egyet már meg is szüntettek, és a másikra sincs szakember…

Hát, akkor így valóban minden nagyon kérdéses…

Van több Facebook-csoport, ahol meg szoktuk osztani a tapasztalatainkat. Azokban pillanatnyilag a bérkiegészítés az egyik legforróbb téma; nem értik a kollégák, miért nem kaphatják meg szóló praxisban a 100 százalékos bérkiegészítést? Miért csak 30 százalékot? Miért kellett esetünkben mindent pluszmunkához kötni, mintha mi nem lennénk teljes értékű orvosok? Mennyiben különbözünk egy kórházban dolgozó kollégánktól?

Nagyon régi kívánalom, hogy a szakorvosi bérekhez kellene felzárkóztatni a háziorvosi béreket…

Megcsinálták a bérfelzárkóztatást, csak úgy, hogy nagyon rossz szájíz alakult ki a háziorvosi karban… Nekünk csak 30 százalék jár, miközben a betöltetlen praxisok száma nagyon gyorsan nő. Egy év alatt 72 körzet üresedett meg az országban; az átlagos praxislétszám 1500, így jól látható, mennyi ember veszítette el ennyi idő alatt a háziorvosát…

Az ön megyéje, Hajdú-Bihar abból a szempontból is különleges, hogy jó ideje ott egy, az ügyeletek rendjének átalakítását szolgáló pilotprogram fut az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) irányításával. Igyekeztünk információt szerezni az OMSZ-től, de az első igen után – nyilván felsőbb utasításra − végül még annyi választ sem kaptunk, hogy nem kívánnak nyilatkozni. Mindez azért érdekes, mert a korábbi hírek szerint januártól ezt a rendszert az egész országra kiterjesztik. Ön mit tud erről? Hogyan sikerült a projekt?

Ez pont ugyanaz a helyzet, mint amit a pályázatokról mondtam. Nem lehet tudni semmit.

Azoknak sem, akik az adott megyében élnek, ügyelnek és dolgoznak?

Pontos információnk nincsen. Híreket hallani arról, hogy más megyéből vezényel ide embereket a mentőszolgálat az aktuális feladatok ellátására. Az olyan munkát azonban, ami vezényléssel jár, nem vállalják szívesen a fiatalok. Magam most nem látom esélyét annak, hogy ezt jövőre az egész országra kiterjesztik. Azt tudom elképzelni, hogy újabb megyéket vonnak majd be az ügyeleti rend átszervezését modellező pilotba.

Az alapellátásban vállalt munka előtt ön dolgozott a Kenézy Kórházban, s szakorvosként ügyelt is. Miért a háziorvoslást választotta?

Szeretem végigkísérni az embereket, sorsokat. Nagyon más egy háziorvos egy táskával, egy esetlegesen rosszul megvilágított lakásban, mint egy kórházi orvos, akinek ott van a labor, képalkotók, asszisztencia… A kórházban csak felbukkan a beteg, itt 30−40 évig az enyém. Teljesen másként kell közelíteni.

Mi az, amin a lehető legsürgősebben változtatna?

Néhány éve a szabad orvoslás ellen emeltem szót, mondván, az lenne a legjobb, ha mindenki ahhoz a háziorvoshoz tartozna, ahol a páciens lakhelye van, s védelmembe vettem az egykori vizitdíjat. Az elmúlt időszak mindezeket a dolgokat jelentősen háttérbe szorította. A járvány új partitúrát írt. Rendelői (telemedicina is) forgalmunk duplájára növekedett. Tesztelünk és teszteltetünk. Sokat. Figyeljük az eredményeket, és a kiszűrt betegeket követjük, gyógyszereljük. Jelentünk és jelentünk… És mintha a legszebb békeidőket élnénk… hetente generál nekünk „valaki” újabb és újabb, alig teljesíthető, de semmiképpen sem méltányolható feladatokat. Csak néhányat említve: a hatvan éven felüli oltatlanok személyes felkeresése; jogosítványok digitális feltöltése központi rendszerbe; halottvizsgálati adatok hasonló feltöltése; új gyógyászatisegédeszköz-rendelet. Mindezek jól láthatóan nem diplomához kötött feladatok.

A törzskartonnal kapcsolatos ügyek most nincsenek napirenden, ugye?

Nincsenek. Úgy látom, mindig attól függ, mi történik ezen a területen, hogy aktuálisan ki ül az államtitkári-miniszteri székben, és ő éppen mit tart fontosnak. Magam ezért már úgy állok hozzá a dolgokhoz egy jó ideje, hogy majd a második felszólítást követően ugrok neki az újabb feladatnak. Néhány éve például színekkel megjelölték a szoftverben, melyek azok a szerek, amelyeket erősen javasolnak felírni a betegnek egy adott problémára, mert azok az olcsóbbak. Kihagytam ezt a projektet: soha senki nem ellenőrizte és szankcionálta, hogy betartottam-e a javasoltakat! Erre a sorsra jutottak a törzskartonok is. Így lesz ez szerintem a praxisközösségekkel is – mi itt Berettyóújfaluban mindenesetre várunk, meglátjuk, miként alakulnak a feltételek, és ha állandónak és megfelelőnek tűnnek, majd akkor belépünk.