Gyermekbántalmazás ellen nincs előirányzat

Hiába számít veszélyeztetésnek a jelzés elmaradása, az ombudsman egyik korábbi vizsgálata alapján az óvodák az esetek felében, a védőnők 13 százalékában, a háziorvosok, házi gyermekorvosok azonban csupán 0,2 százalékában élnek jelzéssel gyermekbántalmazás, elhanyagolás gyanúja esetén. Pedig mint az a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Gyermeksebész Társaság május 22-ei közös nagygyűlésén és kongresszusán a gyermekbántalmazásnak szentelt szimpóziumon a többi közt elhangzott: két évvel ezelőtt Magyarországon 190.564 veszélyeztetett gyereket „tartottak nyilván”. A riasztó adatok szerint fizikailag 2233, érzelmileg 4285, szexuálisan pedig 310 gyermeket bántalmaztak, sok eset azonban sosem derül ki. Az elhanyagolt gyermekeket még nehezebb megtalálni – közülük 13.922-ről tudtak a hatóságok. A látencia nagy, s évente 30-50 gyermeket veszítünk el például öngyilkosság miatt.

Világszerte évente 12 millió kiskorú válik gyermekkereskedelem áldozatává, s évente mintegy 14 millió fiatalkorút adnak férjhez. Kovács Zsuzsanna háziorvos – aki az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) munkacsoportjában több mint tíz éve foglalkozik ilyen kérdésekkel – arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar prostituáltak tömegét „exportálják”, s a KSH adatai szerint 2006–2012 között a veszélyeztetett hazai kiskorúak mintegy 10 százaléka tartozott ebbe a körbe. A veszélyeztetés oka lehet szociális probléma, lakhatási gond, a szülők életmódja. Nagy régiós különbségek látszanak az országban: a legrosszabb a helyzet Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön és a Dél-Dunántúlon.

A rendőrségi adatsorok azt mutatják, hogy míg 2011-ben 8671 kiskorút találtak a sértettek között, tavaly már 10.286-ot, s a tapasztalatok szerint az elkövetőket az esetek 80 százalékában a családon belül kell keresni. Azon felmérés alapján, amelyben 27 országban vizsgálták, hogy 100 ezer gyerekből mennyi halt meg, s közülük hányan váltak áldozattá bántalmazás miatt, hátulról a negyedik helyen állunk. A halál oka testi sértés, égés, a háttérben elhanyagolás; öngyilkosság…

Az elrettentő lehetőségekre egyéb példákat is mutatott Kassai Tamás baleseti sebész, aki a többi közt arról beszélt, hogy miközben 2012-ben 12 gyerek halt meg fertőző betegség következtében Magyarországon, 19-et agyonütöttek, ám míg oltásokra négymilliárdot költünk, a gyermekbántalmazás miatti költségekre nincs előirányzat. Pedig a traumatológiákon észleltek csak a jéghegy csúcsát jelentik – fogalmazott, felemlítve a többi közt azt a példát, amikor egy édesapa 3 és 5 éves gyereke hasát nyitotta fel, s az egyik végignézte testvére halálát.

Hozzáértő számára nyilvánvaló, milyen testi jelek (például bőrelváltozások, törések, zúzódások, horzsolások, duzzanatok, harapásnyomok, ujj- vagy kanállenyomatok) utalhatnak bántalmazásra, elhanyagolásra, amelyet sokan ma „a véletlen” számlájára igyekeznek írni. A traumatológus kiemelte: a bántalmazás nem baleset, de a baleset lehet bántalmazás vagy elhanyagolás része. Mint emlékeztetett, az UNICEF szerint naponta 2000 gyermek hal meg a világon elkerülhető balesetben, ő azonban, a Baleseti Intézetben úgy érzi, az esetek 80 százaléka elkerülhető lenne...

S hogy a fizikai sérüléseken túl milyen jövő vár az áldozatokra? A teljesség igénye nélkül: szociális, érzelmi, beilleszkedési, társkapcsolati zavarok, depresszió, öngyilkosság, egészségkárosító szokások, krónikus betegségek, idő előtti halál. New-York-i adatok szerint az elítélt gyilkosok 33 százaléka maga is bántalmazott gyermek volt; s komoly esély van rá, hogy a bántalmazott később drogos, prostituált vagy maga is elítélt legyen. A többi közt erre utalnak azok a hazai vizsgálati eredmények is, amelyeket az OGYEI a hazai 11-17 évesek körében végzett.

Mint azt Zsiros Emese pszichológus ismertette, a kortárs bántalmazás egészség-vonatkozásai témakörében hazánk 1985 óta gyűjt adatokat egy négyévente elvégzett, nemzetközi felmérés keretében. A vizsgálatban saját válaszaik alapján a gyerekeket bántalmazott, bántalmazó, mindkét vagy egyik helyre sem illő kategóriákba sorolják. A legutóbbi, 2010-es adatok szerint Magyarországon a gyerekek 62 százaléka – saját állítása szerint – nem vett részt kortárs bántalmazásában. A bántalmazók és bántalmazottak aránya hasonló, 13-14 százalék, s minden tizedik személy elkövető és áldozat is egyszerre. Általában elmondható, hogy minél idősebb valaki, annál kevésbé válik áldozattá, illetve szakiskolában a kortárs bántalmazás gyakoribb, mint szakközépiskolában vagy gimnáziumban.

Az OGYEI felmérésében nem csak az áldozatok „jövőjére” utaló trendek látszanak, azaz az önértékelés zavarai, a pszichés vagy szomatikus tünetek, a depresszív hangulat vagy az öngyilkossági kísérletek. Vizsgálják az elkövetőknél bekövetkező egészséghatásokat is: eszerint a korábbi bántalmazók a többieknél gyakrabban válnak függővé cigarettától, alkoholtól vagy kábítószertől, inkább csavarognak, kerülik az iskolát, vagy válnak bűnelkövetővé. Mivel a kortárs bántalmazást az esetek több mint 60 százalékában általában mások is érzékelik, a későbbiekben vizsgálják azt is, miként hat mindez a többiekre. A későbbi kedvezőtlen egészségállapot a négy kategóriából egyébként a bántók és a bántottak között gyakoribb. A legtöbbször fáradtságot és idegességet tapasztalnak, de az áldozatoknál gyakori jel még a fejfájás és a kedvetlenség, az elkövetőknél pedig az ingerlékenység.  

Az OGYEI Gyermekegészségügyi Információs és Kutatási Osztálya szerint a kortárs bántalmazás az általános iskola felső osztályaiban a leggyakoribb, a pszichés veszélyeztetés azonban inkább a középiskolai évekre alakul ki. A megelőzést tehát legkésőbb a hetedik osztály környékén meg kellene kezdeni, hogy ne várjuk meg a 9. osztályt, ahol a következményeket már kezelni kell – vélekedett a kutató.

S hogy mit tehet(ne) ez ügyben az egészségügy? A szakmai kollégium GYEMSZI által működtetett honlapján pillanatnyilag az elfogadott témaválasztási javaslatok között találjuk azt az irányelv-javaslatot, amely „Az egészségügyi ellátók feladatairól, gyermekek bántalmazásának, elhanyagolásának gyanúja esetén” címmel igyekszik majd segítséget adni minden egészségügyben dolgozónak arra nézve, mi a teendő, ha olyan jeleket tapasztalnak, amelyek gyermekbántalmazásra utalnak. A javaslatot húsz szakember készítette; találunk közöttük gyermekorvost épp úgy, mint védőnőt, baleseti sebészt, radiológust, rendőrt, jogászt vagy politológust. A javaslat első változatát már tavaly júliusban benyújtották a GYEMSZI-nek, ám „több korrekciós forduló után talán most sínen vagyunk” – hangzott el.  Az irányelv – melyben a többi közt arra tesznek javaslatot, hogy ha egy gyermek kórházba kerül bántalmazás miatt, akkor a gyermekvédelemnek ez jelentsen három év gondozási kötelezettséget – foglalkozik a bántalmazás-elhanyagolás felismerésével és a teendőkkel egyaránt. A gondot ma azonban sokszor nem is a felismerés jelenti. Mint a szimpózium előadásait követő hozzászólásokból kiderült, az egészségügy ma sokszor azért nem él jelzési kötelezettségeivel, mert rossz tapasztalatokat szerzett a szociális-gyermekvédelmi területen dolgozó szervezetek hozzáállásában; esetleg maga is tart(ott) a fizikai vagy más attrocitásoktól. Kovács Zsuzsanna azonban emlékeztetett: a gyermekvédelmi törvény változásával márciustól már külön kérés nélkül is zártan kezelik a gyermekjóléti szolgálatok és a gyámhatóságok az elhanyagolás miatt jelzéssel élők adatait; az infotörvény nem tekinti jogosulatlan adattovábbításnak, ha a jelzőrendszeri tagok információt cserélnek egymás között, az új Büntető Törvénykönyv alapján pedig általában erősödik a gyerekek büntetőjogi védelme. Azt, hogy erre szükség van, mi sem bizonyítja jobban, mint a jelenlévő gyermek-nőgyógyász által idézett legújabb trendek, melyek szerint a gyerekek körében is egyre agresszívabbak és egyre fiatalabbak az elkövetők, s egyre több közöttük a lány.