Minden megyében csak egy kórház maradhat

– Államtitkár úr, kevés emberről mondanak annyi jót kollégái, pályatársai, mint önről tették, a Medical Tribune-be készített porté apropóján. Nem tart attól, hogy az ágazatvezetői pozíció annulálja mindazt, amit eddig elért?

– Igyekszem úgy dolgozni államtitkárként, hogy ne így legyen. Úgy gondolom, korábban sem voltunk egyszerű helyzetben, hiszen egy kórházat irányítani állandó anyagi küszködés mellett embert próbáló feladat volt... Szerintem inkább az emberi attitűdökre emlékeznek a kollégák. Humánusan, körültekintően, általában mindenkinek az érdekeit figyelembe véve működtem polgármesterként és kórházigazgatóként is.

– Most is figyelembe tudja venni mindenkinek az érdekét?

– Arra törekszem.

– Mennyiben tekinthetők az önének a kormány egészségügyet érintő elképzelései?

– Hogy mennyiben az enyémek?

– Arra gondolunk, hogy az első három konferencia-megszólalása alapján ön támogatta volna az Uzsoki-modellt, szabályozott, átlátható formában bevonta volna a magánforrásokat az egészségügy finanszírozásába. Még bátorította is az intézményeket arra, éljenek a most is adott lehetőséggel és kérjenek pénzt a területen kívülről érkezők orvosválasztásáért, persze ehhez előbb megszüntette volna a „büntető-finanszírozást”. Aztán a miniszterelnök közölte, nem lesz fizetős közegészségügy...

– Az ön által említett eseményeken az egészségügy problémáiról, kialakult gyakorlatairól, azok ellentmondásairól és az ágazat szereplőinek hozzám eljuttatott véleményéről beszéltem, mint mérlegelendő javaslatokról, hiszen stratégia készítésekor minden – a megoldás szempontjából fontos – érvet vizsgálni kell.  A kormányülésen az általam előterjesztett anyagról tárgyalt a kabinet, és az alapelvekben nem volt semmilyen nézetkülönbség.

– Egyáltalán nem igaz, hogy több elképzelésről is gondolkodott a kabinet?

– Tudomásom szerint nem.

– Azt a programot, amit odavitt, kiknek a segítségével állította össze? Mennyiben tud támaszkodni a az OEP és a GYEMSZI vezetőinek szakértelmére? Tisztázódott, hogy kinek, mi lesz a feladata az elkövetkezendő időkben?

– Június óta folyamatos az egyeztetés az OEP-pel, a GYEMSZI munkatársaival, a Kórházszövetség elnökségével, a szakmai kamarákkal, érdekképviseleti szervezetekkel és kormányzati szereplőkkel is arról, milyen javaslatot tegyünk le a kormány elé. Például támaszkodhattunk az OEP-nél a választások előtt készült szakértői elemzésre vagy a GYEMSZI részletes anyagaira is.  Négy hónapja tudatos tervezőmunka folyik, melynek eredménye volt a kormány elé kerülő anyag.

– Régóta köztudottnak számít, hogy az Országos Gyógyszerészeti Intézet kiválik a GYEMSZI-ből. Hallani azt is, hogy az ESKI és a Technológiaértékelő Iroda alkot majd egy egységet – megszülettek már ezek a döntések?

– Igen, és nemsokára jogszabályokban is megjelennek. Ami a személyes közreműködéssel kapcsolatos hatósági tevékenység, az a tisztiorvosi hivatalhoz tartozik majd, természetesen a közegészségügyi és a járványügyi feladatokkal együtt.

– Ide tartozik majd az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal is?

– Igen. Ami nem személyi ügyekkel kapcsolatos hatósági ügy, az pedig hamarosan egy új intézethez tartozik majd. A korábbi OGYI újra önállóvá válik, betagozódik mellé részben az OÉTI, a Technológiaértékelő Iroda és más háttérintézmények is. Az OEP-hez kerül a finanszírozás mellett a betegútszervezés és a kontroll, így ott is bővülnek a feladatok. Arra is elkészült a forgatókönyv pontos, ütemezett lépésekkel, hogy a GYEMSZI feladatköre hogyan változik. Néhány napon belül indul a változás, és azt mondhatom: döntően intézményfenntartással, tulajdonosi joggyakorlással foglalkozik majd a munkanevén Állami Egészségügyi Ellátóközpontnak (ÁEEK) hívott intézmény. Kifejezetten az állami egészségügyi intézmények háttér-gazdasági tevékenységét látja majd el, amit központosítunk, és döntően területi szinten fog szerveződni.

– Megyénként?

– Ez feladatfüggő. A területi szint  marad, de a területi igazgatóságok szakembereket delegálnak a megyei irányítási rendszerekbe.

– Az előző kormányzati ciklusban az volt az egyik legnagyobb gond, hogy a területi igazgatóságok nem kaptak hatáskört a feladataikhoz. Most fognak?

– Apparátust, eszközöket is kapnak, jogosítványt és felelősséget is. Ők lesznek felelősek azért, hogy a hozzájuk tartozó területen minden back-Office szolgáltatás rendben menjen.

– Nem került még nyilvánosságra, de úgy tudjuk, Budapesten kijelölnek három-négy, megyénként pedig egy-egy vezető kórházat, s ezek alá tartozik majd a többi intézmény. Hol tart ez a folyamat?

– Még folynak az egyeztetések, vizsgáljuk, hogy mi a legoptimálisabb megoldás a központi régió esetében, de az alapelv az integráció. A kapacitások elosztása, a betegutak megszervezése megyei, fővárosi szinten történik majd – az OEP-pel, az OTH-val, az intézményvezetőkkel közösen meghatározzuk a szükséges és elégséges kapacitás-mennyiséget. Jelenleg ugyanis országosan is nagyok az egyenlőtlenségek, ezt most igyekszünk kiegyenlíteni, de folyamatban van a szakmai struktúra „tisztázása” is. Meghatározzuk, hogy egy-egy szakmából mekkora kapacitásnak kell lennie egy-egy területen (megyében, járásban, városi szinten), arra is figyelemmel, hogy a progresszivitási szintek alapján van, amit csak megyei szinten, van, amit csak városi, és van, amit csak országos szinten kell meghatározni. Később a kasszát is ehhez fogjuk arányosítani; néhány héten belül elkészülnek ezek a szakértői anyagok. Olyan rendszert kell elképzelni, amelyben a megyében lévő intézmények vezetői, az állami szereplők, tehát a GYEMSZI utód, az OTH helyi delegáltja, az ÁNTSZ és a kormányhivatal képviselőinek részvételével egyeztető fórumok, tanácsok alakulnak. Eldöntjük, hogy mi az, amit kötelező fenntartaniuk, ha valamiből sok van, akkor arányosítaniuk, de alapvetően ők határozzák meg, miként kívánják működtetni helyben a rendszert. Egy nagy megyei kórháznak lehetnek például olyan osztályai, amelyeket meg lehet osztani, de lehet központosítani is. Korábban elindult egyfajta funkcióváltás, de megállt félúton, épp a legrosszabb állapotban – ezt érdemes folytatni, és megpróbálni hozzá stabil finanszírozást biztosítani. Mindehhez segítséget kapnak az intézmények abban, hogy a gazdasági tevékenység jelentős része központi feladat lesz, a járó- és a fekvő kassza összenyitási lehetőségével pedig ez a grémium helyben el tudja dönteni, hogy milyen ellátásra hol van szükség.

– Olyan ez, mint egy megyei mátrix.

– Hívhatjuk így is. A fővárosban is hasonló megoldás várható, de ebben még nincs döntés.

– A vezető intézmények kijelölése miatt lesznek új vezetői pályázatok?

– Elképzelhető, hiszváltozni fog a kompetencia is. A főigazgatók feladata a szakmai munka megszervezése lesz. A szakmának vannak figyelmen kívül hagyhatatlan kérései, így például bizonyos beszerzések ott maradnak a kórházaknál. Az a lényeg, hogy minden intézmény kifizetései legyenek kontrolláltak; még ma is sok a közbeszerzésen kívüli beszerzés...

– Térjünk vissza részben oda, hogy ön a szakma kéréseit is figyelembe véve rendre kijelöli az irányt, amit aztán felülír(hat) a politika. Az adósságrendezéssel kapcsolatban ön például teljes körű konszolidációról beszélt, lenullázásról, a költségvetésben ehhez képest viszont csak 60 milliárd van, a Miniszterelnökség fennhatósága alatt. Úgy tudjuk, úgy kapott plusz forrást, hogy vállalta, 35-40 milliárdot megtakarít – az előbb vázolt racionalizálással?

– Az a terv, hogy eljussunk oda – és ebben a lenullázás is benne van –, hogy az adósságot egy központi szerv vállalja át a kórházaktól. Mindez akkor lehetséges, ha már felállt az új megyei szintű rendszer, terveim szerint ez áprilisra várható. Onnan kezdve tudjuk kontrollálni a kötött kasszákat területenként, és ahhoz arányosítani a felhasználásokat. Ez már bizonyos garanciát jelenthet arra nézve, hogy nem, vagy nem kontrollálatlanul termel hiányt a rendszer.

– A GYEMSZI veszi át az adósságot?

– Az az intézmény, ahová az adósság kerül, nagy valószínűséggel az ÁEEK lesz, és az adósság konszolidációt a beszállítókkal ennek keretében fogjuk tárgyalni.

– Félnek is, hogy elengedtetik velük mondjuk a kamatot...

– Ezt a Ptk. szabályozza, nagy mozgásterünk nincs, de azt tudom, hogy minden beszállító hosszú távon szeretne szállítani, és vannak lehetőségek arra, hogy kölcsönös előnyök mentén dolgozzunk. Nem célszerű beszállítói oldalról sem fenyegetőzni, tisztességes, teljes körű megoldásra törekszünk. A tárgyalásba bevonjuk a gazdasági tárca szakembereit is, így a kormány folyamatosan képben lesz a szükséges forrás nagyságáról...

–  A szakma jó 120-180 milliárdot várt öntől, a jövő évi azonban az egészségügy számára nem feltétlenül győzelmi költségvetés. Mi lesz a béremeléssel?

–  A jövő évi költségvetésben vannak fontos pozitívumok. Az adósságok kifizetése nem az E-Alap-ot terheli, ez 60 milliárd forint. Több, a szakma jövője szempontjából fontos ügyet támogat a költségvetés. Az egyik, hogy elindult az életpálya-jellegű gondolkodás. Ami a háziorvosi alapellátási rendszerben várható, az az, hogy a jelenlegi finanszírozási összeg egy éven belül csak az orvosok javadalmazását szolgálja, és egy új alapellátási törvényben életpálya szemléletet tudunk megvalósítani. Ha az egész egészségügyön ilyesfajta gondolkodást folytatva végig tudunk menni, akkor van esély arra, hogy előre lépjünk.

– 2015-ben már lehet komoly előrelépés?

– Amennyiben a szükséges változtatások megtörténnek, akkor igen. A jövő év második felére kell megadnunk azokat az adatokat, melyek alapján az egészségügyi életpálya feltételrendszere megalkotható.

– Most viszont sokan azt mondják, hogy ha elveszik tőlük a közreműködés, a másutt foglalkoztatottság esélyét, akkor elmennek, mert nem tudják eltartani a családjaikat.

– Ezt a lehetőséget senki nem akarja elvenni, de tisztázni kell, hogy ki, hol, hány órát dolgozzon alkalmazottként, melyik jogviszonyra terjedjen ki a bérrendezés újabb üteme, mit veszünk figyelembe az életpálya meghatározásánál. Nagyon fontos, hogy első lépésként meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy minden végzett orvos bekerülhessen a rezidensképzésbe, minden rezidens megkaphassa az ösztöndíjat, és ha szakorvos lesz, ne kapjon kevesebbet a korábbi járandóságánál .

– Tehát nem fog szétesni a rendszer, ha megtiltják a magánellátást a közben? Tudjuk, egyesével tárgyalja ezt végig az adott helyekkel, de azt is tudjuk, hogy van közfeladat, amire az államnak nincs (elég) szakembere. 

– Szóba sem került, hogy ne dolgozhatnának tovább a közellátásban; aki személyesen közreműködik, annak a munkáját ez nem érinti. Csupán azt takarja a bejelentés, hogy közfinanszírozott ellátásért ne lehessen plusz pénzt kérni. Ne legyen intézményesített megkülönböztetés anyagi okok miatt biztosított és biztosított között... Át kell gondolnunk a korábban kiszervezett szolgáltatások kérdését, miszerint ha az adott területen az állam rendelkezik a megfelelő kapacitással, akkor felesleges magánszolgáltatót igénybe venni. Természetesen, ha ilyen képességei nincsenek az állami rendszernek, akkor megmaradnak a szerződések.

– Szóval nem lesz államosítás például a művese-szolgáltatóknál? Nem lesz megint 4000 haláleset évente, mint a rendszerváltozás környékén, azért, mert az államnak nincs erre kapacitása?

­–  Természetesen nem lesz, minden változtatást a betegellátás szempontjából vizsgálunk, és tárgyalások után döntünk. Így maga a kérdés is sértő. Általánosságban azt mondhatom, reális áron, de hosszú távú megállapodásokat szeretnénk kötni a beszállítókkal, olyanokat, amelyek biztonságot adnak mindkét félnek, de leginkább a betegeknek.

– Az előbb nem így fogalmazott, de az volt a lényeg, hogy néhány beszállító szinte zsaroló pozíciót vett föl az állammal szemben. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy információink szerint gondolkodnak a gyógyszer-nagykereskedelem állami monopóliumként történő újraszabályozásán?

– Természetesen nem célszerű zsarolni a legnagyobb megrendelőt, ha valaki hosszú távon a piacon akar maradni. Mint mondtam, tisztességes, mindkét fél számára megnyugtató, végleges megoldásra törekszünk.