Hamarosan döntés születhet a betegjogi központról

Semmelweis Terv, Országos Betegjogi Központ, GYEMSZI

Mindmáig kevés információ hangzott el nyilvánosan arról, mikor, hol, milyen forrásból, kinek a felügyelete alatt jön létre és pontosan milyen feladatokat lát majd el az egészségügyi rendszer átalakításának elveit és a megvalósítás részleteit is taglaló Semmelweis Tervben meghirdetett Országos Betegjogi Központ. A betegjogvédelem majdani új fellegvárának számító intézményről sokáig csupán annyit lehetett tudni, hogy a továbbiakban ez az intézmény lenne a „gazdája” a panaszok megfogalmazásában segítő, az egészségügyi intézmények és a betegek közötti vitás ügyekben gyakran közvetítő betegjogi képviseletnek, a határokon átívelő egészségügyi ellátás új direktívája miatt szükséges kapcsolattartó pontnak és a korábban megszüntetett intézmények betegdokumentációjának is.

Szócska Miklós államtitkár nemrégiben egy kérdésre válaszolva nyilvánosan is elismerte, hogy „lemaradásban vagyunk a betegjogok intézményi megerősítésével, az Országos Betegjogi Központ felállításában azonban gyors cselekvés várható”. Mindez azon az értekezleten hangzott el, amelyen az új gigaintézmény, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőségügyi és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) megalakításának részleteit ismertették az összevonás előtt álló intézmények munkatársaival.

Az, hogy a betegjogvédelem rendszerével kezdeni kell valamit, régóta ismert a szaktárca előtt. A korábban a betegjogi képviselőket is foglalkoztató, ám a kormány által megszűnésre ítélt Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány feladatainak megörökléséről szóló háttéregyeztetések a nyilvánosság és az érintettek kizárásával zajlottak. Mint az azonban nyilvánvalóvá vált – és a Nemzeti Egészségügyi Tanács által az Európai Betegjogi Nap apropóján megrendezett április 18-i konferencián dr. Mogyorósi Dorottya főtanácsadó közlésével hivatalossá is vált – a szaktárca egészségügyi államtitkársága nem szerette volna, ha a betegjogi képviselők a korábbi orvosszakértői intézet bázisán létrejött Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalhoz (NRSZH) kerülnek.

"Az egészségügyi szakterületnek nincs hatásköre a betegjogi képviseletet illetően"

Mégis így történt. A kormány tavaly év végi döntése nyomán a három jogvédelmi terület képviselőit ma az NRSZH foglalkoztatja, és az öt területet átfogó Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális ágazata felügyeli. Az egészségügyi szakterületnek pillanatnyilag nincs tehát hatásköre a betegjogi képviseletet illetően, legfeljebb tanácsokat adhat a közös felügyelet kérdésében – jelezte Mogyorósi Dorottya még egyszer hangsúlyozva: nem jó helyen kopogtatnak, akik az egészségügyi ágazaton óhajtják számon kérni a képviselet háza táján történteket.

Az egészségügyi vezetés bioetikai megalapozottsággal közelít a betegjogok kérdéséhez: a fogyasztói szemlélet, a szolgáltatás-vásárlási elv helyett a bizalmat tekinti az orvos-beteg viszony alapjának, az orvos és a beteg között lévő „szerződésnek”, amelyben mindkét félnek vannak jogai és kötelezettségei egyaránt. A főtanácsadó újfent emlékeztetett: helyenként elnagyolt és indulatos érvek hangzottak el korábban az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetésekor, arról azonban kevesen beszélnek, hogy a szervezetet eredetileg nem a betegjogok, hanem a végül nem megvalósult több-biztosítós modell szereplőinek felügyeletére hívták életre, s csak később söpörte maga alá a betegpanaszok hatósági kezelését – párhuzamosságokat is létrehozva ezzel a rendszerben.

A betegjogvédelem rendszere ma azonban töredezett, hiányos, nem fed le minden területet. Nincs az egységes tájékoztatásnak standardja és saját dokumentációjukhoz is csak a szolgáltató hozzáállásától függően juthatnak hozzá a betegek. A feltehetően önálló költségvetési szervként létrehozott betegjogi és dokumentációs központ – ha kap erre jogosítványt – a betegbiztonságot, az ellátói hibák kompenzálását is szolgáló standardok kidolgozásában is részt vesz majd, s lényegében egykapussá teszi a betegpanaszok kezelését. Az azonban a rehabilitációs hivatallal való megegyezés függvénye lesz, hogyan tudjuk az eddig jól működő betegjogi képviseletet fenntartani – vélekedett Mogyorósi Dorottya.

Egykapus ügyintézés többek közt a műhibaperek elkerüléséért

Mindezt indokolná, hogy egyes szakértői vélemények szerint a betegjogi képviselet jelentős terhet vesz le az egészségügyi intézményekről azzal, hogy az ellátással, bánásmóddal kapcsolatos kifogások nagy részével ma nem közvetlenül az intézményvezetőket terhelik a betegek. A panaszok, az európai határokon átnyúló ellátás irányelvén és a korábban a megszüntetett intézményekben tárolt dokumentáció kezelésén túl a betegjogi központ módszertani intézményként is működne a „műhibaperek” elkerülése érdekében, valamint olyan eddig megoldatlan kérdésekkel is foglalkozna, mint például az intézmények felelősségbiztosításának kérdése.

A téma aktualitása ellenére a Nemzeti Egészségügyi Tanács által harmadik alkalommal megszervezett Európai Betegjogi Napon minden korábbinál kevesebben vettek részt, miközben a probléma az utóbbi időszakban sem lett kevesebb – ezt igazolják a legfrissebb európai és magyar kutatások is.

Azt, hogy bár a betegjogok törvényi szintű deklarálásában úttörő szerepünk volt, de érvényesülésük terén jelentős elmaradásban vagyunk, a korábbi fogyasztói szemléletű és bizalmi indexet mérő kutatások után most egy újabb nemzetközi felmérés is igazolta. Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) betegjogi programvezetője annak a 20 országban elvégzett és a minap összegzett kutatásnak az adatait ismertette, amely a 2002-ben közzétett Európai Betegjogi Chartában megfogalmazott 14 betegjog érvényesülését elemezte. (Megjegyzendő, hogy a magyar törvényhez képest az európai polgárnak a megelőzéshez, a minőségi ellátáshoz és az innovatív eljárásokhoz is joga van.) Az igencsak aggasztó eredmények szerint a jogokat ugyan sok helyütt deklarálják, ám azok rendre különféle gazdaságossági megfontolások miatt csorbát szenvednek. Leginkább a beteg ideje, a szabad választás joga és a kezelésekhez való tényleges hozzáférés sérül. Az adatok szerint Magyarországnak csupán Ciprust sikerült megelőznie, és a 19. helyezésben jelentős szerepe van a hosszú várakozási időknek épp úgy, mint a nem kellően informált beleegyezésnek, azaz a hiányos tájékoztatásnak.

Sok orvos zokon veszi ha a beteg kérdez

Bár a hazai egészségügyi törvény értelmében a betegeknek 14 éve joguk van arra, hogy teljes körű, kérésüknek megfelelő mélységű tájékoztatást kapjanak diagnózisukról, az ehhez szükséges vizsgálatokról, a kezelés módjáról, ezek veszélyeiről, esetleges mellékhatásairól, a lehetséges alternatív terápiákról, a kór várható lefolyásáról és prognózisáról, ma is előfordul, hogy a betegnek úgy kell távoznia ebből a világból, hogy fogalma sem volt arról: gyógyíthatatlan beteg. Más kérdés, ha ő maga nem szeretné tudni, mi is van vele – módja van arra, hogy azt kérje, ne kapjon mindenre részleteiben kiterjedő tájékoztatást, kivéve, ha állapota másokra nézve, pl. fertőző betegség miatt veszélyes lehet. De előfordul az ellenkezője is, amikor biztos diagnózis nélkül is rákosnak titulálnak valakit, nem kis szorongást okozva ezzel feleslegesen, miként az is megesik, hogy kéretlenül öntik a betegre: várhatóan ennyi és ennyi ideje van hátra, igyekezzen elintézni az elintéznivalót…

Többen még mai is zokon veszik az orvosok közül, ha a beteg kérdez, ha úgy tetszik: okoskodik, így sok rákbeteg kérdezni is alig mer, nem hogy dönteni, netán panaszkodni. Szerepet játszhat ebben az is, hogy betegjogi képviselők tapasztalatai szerint a panasz még ma is szankciókat vonhat maga után: előfordul, hogy a korábban panaszkodót a továbbiakban nem óhajtja ellátni addigi kezelőorvosa – derült egy másik betegjogi konferencián, amelyet a Magyar Rákellenes Liga rendezett április 14-én. A gondokat visszaigazolja a Gfk. Hungária ugyancsak néhány napja közzé tett legfrissebb felmérése is. Eszerint tíz évvel ezelőtt a magyar felnőtteknek még csupán a harmada várta el, hogy orvosa tájékoztassa őt a kezelésről és a különböző kezelési alternatívákról – ma jellemzően ők azok, akik felkészülnek az interneten, mielőtt orvoshoz fordulnának.

A lakosság további harmada várt részletes tájékoztatást orvosától arról, mit is tehetne saját egészségéért. Ezzel szemben az ezredfordulón még az orvosok legnagyobb része úgy gondolta, ő az, aki pontosan tudja, mire van szüksége a betegének, és csupán az orvosok egyharmada volt valójában betegközpontú. Ma már egyre több az olyan gyógyító, aki pácienseivel közös döntést hoz, és előtte több-kevesebb alapossággal tájékoztatja is a kezelési lehetőségekről, azok hatásairól, kilátásairól, ez azonban csak egyes szakterületeken, például a nőgyógyászati magánrendeléseken jellemzi a döntő többséget. A betegek ma még azonban az esetek 51 százalékában azt tapasztalják, hogy az orvos irányít, és azt várja a betegtől, hogy betartsa az utasításait. A felmérés alapján csupán az orvos-beteg találkozások 29 százalékára jellemző, hogy orvos és beteg egyenrangú félként együttműködik a gyógyítás során.