Tinnyei Mária cikkei

Bár a rendszerváltáskor azt remélték a neurológusok, hogy tíz év alatt sikerül felszámolni az egészségügyben, így szakmájukban is a jelentős regionális különbségeket, egy Bereczki Dániel professzor által vezetett 2010-es vizsgálat adatai szerint még a fővárosban is akár 12 év különbség lehet abban, mennyi évet élhetnek még a stroke-on átesett férfiak. A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának igazgatójával, a Magyar Stroke Társaság elnökével a neurológiai ellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről közölt beszélgetést a Medical Tribune.

Az ellátásszervezés alapjainak újragondolására kapott lehetőséget az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A reform első lépéseinek menetéről és a többi közt arról is kérdeztük az OEP főigazgatóját, mi a garancia arra, hogy esetleg egy a szakma által letett konszenzusos javaslatot a politika nem cincál szét.

Vélhetően óriási konfliktusokat okoz majd a fővárosi kórházak körében a kapacitások újraosztása és ezzel az ágazat irányításáért felelős szakállamtitkár, Zombor Gábor is tisztában van –  hangzott el azon a háttérbeszélgetésen, melyet az Egészségügyért Felelős Államtitkárság szervezett újságírók számára. Új struktúra, új finanszírozási technikák, új megközelítés – minden mozdul, szinte semmi sem marad változatlan.

Az egészségügyi ellátórendszer új struktúrájában az OEP valódi vásárlóként lép majd fel, az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak az lesz a feladata, hogy az állami tulajdonban lévő intézményein keresztül kiszolgálja a megrendelő igényeit. Azt, hogy milyen eszközei lesznek ehhez a fenntartónak, milyen módszerekkel tudja rávenni majd az intézményvezetőket, hogy tudja megértetni a politikusokkal, hogy lesznek fájdalmas, de elkerülhetetlen beavatkozások, még a jövő zenéje. Ónodi-Szűcs Zoltán, a GYEMSZI főigazgatója a MedicalOnline-nak adott interjújában azt mondja: 20 éve sírjuk egyfolytában, hogy nincs tovább. Ki hiszi ezt már el nekünk?

Cukorbeteg-regiszter építésére használhatnák a diabetológusok azokat az adatokat, amelyeket a 77 Elektronika erre a célra fejlesztett rendszerébe tölthetnek fel a felhasználók a vércukormérő készülékek segítségével. Mindez egyelőre azonban még nemigen terjedt el – derül ki a többi közt abból az interjúból, melyben a mára több mint 14 milliárdos árbevételt produkáló családi vállalkozás ügyvezetőjét, Zettwitz Sándort kérdeztük.

Hamarosan új rend szerint, megyénként egy-egy vezető kórház köré szerveződve végzik a betegek ellátását a hazai egészségügyi intézmények. A GYEMSZI, az OEP, az ÁNTSZ feladatai átalakulnak – derül ki a többi közt dr. Zombor Gábornak a MedicalOnline-nak adott interjújából; az egészségügyért felelős államtitkár minden területen jelentős változásokat ígér.

A vezető személye eldőlt: Ónodi-Szűcs Zoltánt, a Debreceni Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. korábbi vezérigazgatóját, a GYEMSZI Térségi Egészségszervezési Központ vezetőjét nevezeték ki a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet élére. A kérdés már csak az, mi lesz a sorsa a korábban nem egyszer kisgömböcnek titulált gigaintézménnyel.

Mindig orvosnak készült. Bár sosem gondolta, hogy menedzser lesz, mindig ő volt az, aki a dolgokat kitalálta és megcsinálta. Szállóige a szüleinél, amit kisgyerekként sokszor mondott nekik, hogy „majd Andi, gyorsan, ügyesen, egyedül”. Ficzere Andrea, a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója most megint megcsinálta, igaz, nem teljesen egyedül, kollégái segítették az elképzelés megvalósításában. Az Uzsoki-modellről kérdeztük.

Aprólékosság, precizitás, pontosság – olyan tulajdonságok, amelyek talán inkább jellemzőek a szemészek többségére, mint a más orvosi szakterületet választókra. A technikai fejlődés óriási a szemészetben, ám a hivatás szépségei ellenére manapság még otthon sem könnyű pozitív példával előállni – derül ki a többi közt a dr. Bíró Zsolttal készült interjúból. A Pécsi Tudományegyetem klinikaigazgató professzorát, a Magyar Szemorvostársaság elnökét az éves kongresszus előtt kérdeztük.

A Roche évente Magyarország GDP-jének 40 százalékát forgalmazza világszerte. Milyen jó lenne, ha Magyarországnak is lenne egy ehhez hasonló cége – mondja Hodossy Lajos, a Roche Magyarország Kft. diagnosztikai divízióért felelős ügyvezetője, akit annak apropóján kérdeztünk, hogy nemrégiben háromoldalú megállapodást írt alá a svájci cég, a 77 Elektronika Kft. és a kormány.

Júliustól megváltozik a várandós nők gondozása. Az új jogszabály világos, nyomon követhető, egyértelmű felelősségi szabályokat állapít meg. A védőnők szakértelmére alapozott rendszerben a szakorvosok – attól függetlenül, hogy közfinanszírozott szolgáltató alkalmazottai, vagy magánorvosok – és a szülésznők is vállalhatnak gondozást. Dr. Demeter Jánost, a Szakmai Kollégium Szülészet és nőgyógyászat, asszisztált reprodukció tagozatvezetőjét, a Honvédkórház osztályvezető főorvosát kérdeztük az új szisztémáról.

Új indikátorral, a COPD-s betegek gondozási tevékenységével bővül a háziorvosi praxisok kiegészítő, teljesítményen alapuló finanszírozási rendszere. Dr. Kovács Gáborral, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főigazgatójával, a Szakmai Kollégium Tüdőgyógyászati Tagozata és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnökével a COPD-ről, valamint a pulmonológusok és háziorvosok közötti kooperáció fontosságáról beszélgettünk.

Totális csőd, káosz és nagy kiábrándulás, a nagy lehetőségek elhalasztása apróbb sikerekkel, avagy Magyarország az egészségügyben is jobban teljesít? Mi változott az elmúlt négy évben az egészségügyben? És: jó irányban?

Minél többet tud az orvostudomány a daganatokról, annál bizonyosabb: nem lesz, mert nem lehet általános rákgyógyszer, amellyel minden daganat meggyógyítható – írja a VG.hu.

Ha taktikai érzék nélkül akarjuk megvalósítani stratégiánkat, akkor épp úgy vesztesek lehetünk, mintha csak taktikáznánk anélkül, hogy lenne stratégiánk – véli dr. Kern József. A Diagon tulajdonosát arra kértük, beszéljen a hazai iparpolitikáról. A több mint 100 országban jelen lévő cég vezére szerint a hazai vállalkozások nem tudnak olyan drágák lenni, hogy ne érje meg az államnak támogatni, helyzetbe hozni őket.

A „megszokott menetrendtől” eltérően az Egészségügyért Felelős Államtitkárság most nem élt az automatikus meghosszabbítás lehetőségével – értesült a MedicalOnline. Vagyis a jelenleg hatályos protokollok zöme érvényét veszíti január elsejére. Úgy tudjuk, nagyjából hatvan új, a gyógyítás menetét szabályzó rendelkezés áll elbírás alatt, mely vélhetően jövő tavasszal kaphat zöld utat. Információink szerint a szakmai protokollok kidolgozásakor elsőbbséget élveznek a finanszírozási protokoll hatályba lépéshez szükséges irányelvek.

Pillanatnyilag túlélésre játszanak a kórházigazgatók. Az adósság kezelése, a finanszírozás javítása, a struktúraváltás végigvitele nélkül most tényleg nagy bajok várhatók a magyar egészségügyben – derül ki Svébis Mihálynak, a kórházszövetség jelölt elnökének, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatójának a Medical Tribune-nek adott interjújából.

A gyártó és forgalmazó cégek vezetői mennyire élnek a hálózatkutatás adta lehetőségekkel? Ruppert Péterrel, a Maven7 Zrt. és Tímár Györggyel, a ComFit ügyvezetô igazgatóival beszélgettünk.

A legjobb forgatókönyv a gyógyszeripar számára az, ha hirtelen nagy mennyiségű olajat találunk valahol Zalában, vagy földgázt az Alföldön, így az ország pénzt tud fordítani az új készítmények befogadására, új terápiák finanszírozására – véli Feller Antal, a Hungaropharma vezérigazgatója.

Miközben az innovatív és a magyarországi gyógyszergyártókat tömörítő szövetség tagjai időről időre megnyilvánulnak, a kormány intézkedéseivel kapcsolatban megfogalmazzák véleményüket, a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesülete nem, vagy csak nagyon elvétve szólal meg. Márpedig lenne miről beszélni, hiszen egy nemrégiben publikált tanulmány szerint, megfelelő generikus ösztönző programokkal 2007–2020 között összesen 11,8–33,4 milliárd euró közötti megtakarítást lehetne elérni 8 európai országban. A generikus termékeket gyártó és forgalmazó piac sajátosságairól és a cégek lehetőségeiről Brázay Andrét, az egyesület elnökét kérdeztük.

A kormánynak is megérné beemelni a kötelezők közé a HPV elleni oltást, derül ki a prof. Bódis Józseffel készült interjúnkból, s a legfrisbb hírek szerinterre már a terv is megvan erre.

Szél Ágoston már látja, a Semmelweis Egyetem rektoraként nehezebb dolga van, mint amire számított. Forrásai össze sem  mérhetők a világ más orvosegyetemeinek lehetőségeivel, de ezen nem gyötrődik. Úgy véli, mindenkinek a maga galaxisa problémáival kell megküzdenie.

Az ASSECO magyarországi cégét, a GlobeNet Zrt.-t Pittner Ferenc vezeti a jövőben. Az egyik legnagyobb hazai kórházi informatikai rendszer szállítója új termékekkel és új szemlélettel halad tovább. 

Az innovatív gyógyszergyártók legfőbb törekvése, hogy mindenkivel elfogadtassák: munkájukkal értéket hoznak létre a társadalom számára. Ezt szolgálná egyebek mellett a betegekkel folytatott nyíltabb, közvetlen kommunikáció, az orvosokkal kötött szerződéseik nyilvánossá tétele, s kiváltképp a kormánnyal remélt megállapodás, aminek nyomán megduplázhatónak látják az itthon végzett  kutatás fejlesztés összegét. Optimista vagyok – mondja ezekről Jakab Zoltán, akit a közelmúltban választottak a gyártói érdekképviselet elnökévé.

Lezárult az első kórházi központosított közbeszerzési tender, ami 10%-os megtakarítást hozhat a kórházaknak az érintett hatóanyagcsoportokban – állítják piaci elemzők.

A kormány megtiltja a szakmai befektetőknek, hogy többségi tulajdonosai legyenek a magyarországi közforgalmú gyógyszertáraknak. A hatályos jogszabály szerint 2014-ig kötelesek eladni a személyi jogos, illetve az ott dolgozó gyógyszerészek számára a gyógyszertár legalább 25 százalékos, 2017-ig pedig legalább 51 százalékos tulajdonrészét. Az Európai Bizottság vizsgálja a patikák tulajdonosi szerkezetébe drasztikusan beavatkozó kormányzati intézkedést. Hogyan jutottunk idáig? – kérdeztük a Hálózati Gyógyszertárak Szövetségének elnökét, Korodi Karolinát.

Leitner György 21 év után búcsúzik a GSK éléről – május végéig vezeti az egyik legnagyobb gyógyszergyár magyarországi leányvállalatát. Ezért új elnököt választ az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete.

Miközben a betegek hatékony terápiája szempontjából nagyon fontos és hasznos lenne az alapellátók és a gyógyszerészek közötti párbeszéd, manapság ritka kivételnek számít a rendszeres együttműködés. Dr. Zolnay Kriszta, a szegedi Kígyó Patika marketing végzettségű gyógyszerész vezetője ezúttal az alapellátásról beszél – más szemszögből.

Túl lassú a tempó – állítják Szócska Miklós kritikusai, akit év végi interjúnkban szembesítettünk pletykákkal, vélelmekkel és kételyekkel. A beszélgetés során szó esett álmokról, szöcskékről és bogarakról, a gazdasági társaságként működő kórházak sorsáról valamint az intézményfelügyelet felkészültségéről is. Mit hoz 2013?

Árgus szemekkel figyelik az Európai Unió tagállamai a Norvégiában végbement egészségügyi reformfolyamatokat. A világ egyik leggazdagabb országában a kormány 2002-ben vette át a kórházak tulajdonjogát. A döntést a többi közt a hosszú várólistákkal, a kórházi szolgáltatások egyenlőtlenségeivel, a pénzügyi felelősség és a transzparencia hiányával magyarázták. A centralizáció után decentralizáció következett – ugye, ismerős? Lars H. Vorland, az Észak-Norvégia Regionális Egészségügyi Szolgáltatási Szervezet elnök-vezérigazgatója a GYEMSZI vendége volt. Tapasztalatairól faggattuk és arra kértük, mondja el, szerinte jó úton járunk-e.

Nem volt elég bátor a Századvég Gazdaságkutató operatív igazgatója ahhoz, hogy összegezze és nyilvánosság számára is közérthetővé tegye a saját kutatásukból nyilvánvalóan levonható következtetést: a kormány nem hogy nyert, biztos, hogy veszít a gyógyszerpiacot érintő drasztikus megszorítási intézkedési csomag – népszerű nevén Széll Kálmán Terv 1.0, illetve 2.0-ás változatának – életbe léptetésével.

A kórházak, szakrendelők állami irányítása, a centralizáció remek lehetőség arra, hogy az ágazat vezetői új eszközöket vessenek be, javítsanak meglévő adataik elérhetőségén, könnyebben, gyorsabban, szélesebb körben hozzáférhessenek adataikhoz úgy és olyan formában, ahogy az a rövid és hosszú távú tervezéshez elengedhetetlenül fontos. Az egyik vezető informatikai vállalat, a SAS Institute cégvezetőjét, Musza Istvánt az üzleti analitikában rejlő lehetőségekről faggattuk.

A zökkenőmentes átállás érdekében egy hónapnyi türelmi időt adott az egészségügyi ellátórendszer szereplőinek az Egészségügyért Felelős Államtitkárság. A betegellátás érdekére hivatkozva átmeneti szabályokkal „segítik” a szolgáltatókat, a betegek többsége egyelőre nem érez majd jelentős változást. Cikkünkben az egészségügyi szolgáltatók számára összesítjük a tudnivalókat.
Ajánlott "olvasmány" : tek2012.gyemszi.hu

Nemcsak véget vetne a privatizációnak és erősítené az állami szerepvállalást, de az eddigi egészségügyi privatizációs szerződéseket is felülvizsgálná a legnagyobb kormányzó párt és a szaktárca egészségügyért felelős államtitkársága. Egyelőre csak az biztos: központi laboratóriumi rendszer kialakításán gondolkodnak.

Modellváltás zajlik a gyógyszeriparban, így az ipar szereplőinek viszonylag rövid idő alatt kell teljesen új helyzethez alkalmazkodni. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) új elnökét, Leitner Györgyöt elképzeléseiről valamint a gyártók és forgalmazók alkalmazkodási képességéről, a kormány és az ipar kapcsolatáról, esélyekről és reményekről kérdeztük.

Számtalan adatot gyűjtöttek be az átadás-átvételi folyamatok során a GYEMSZI szakértői, melyeket most hálózati modellezéssel tesznek „beszédessé”. Szócska Miklóssal többek között az intézmények és a beszállítók közötti kapcsolatrendszer feltérképezéséről, a Lovasberény szindrómáról és arról is beszélgettünk, hogy miként tudott egy ágazatot többé-kevésbé tudatosan hallgatásra kényszeríteni.

Legkésőbb e hónap végére pontot kell tenni annak a vitának a végére, mely a Térségi Egészségszervezési Központ (TESZK) vezetőinek jog- és hatásköréről szól. Amennyiben májusban a szaktárca valóban indulni akar az új szisztémán alapuló ellátórendszerrel, akkor január végére fel kell állniuk a Térségi Egészségszervezési Központoknak.

Nem voltak világmegváltó gondolatai, a feladatban rejlő lehetőség izgatta a fantáziáját az Egészségügyért Felelős Államtitkár kabinetfőnökének, Beneda Attilának, mikor sztetoszkópját aktatáskára cserélte. Az alapellátás jövőjéről, a csikorgó fogaskerekekről, pénzről, reményről és a valóságról faggattuk a hivatásának időszakosan búcsút intő háziorvost.

Belevágnak. Akár szó szerint is érthetjük így – lett légyen szó a Szócska Miklós által nem kedvelt államosítás kifejezésről, avagy magáról az intézményrendszer átalakításáról. Az egészségügyért felelős államtitkár csütörtök délután első megbeszélését tartja a változásokat esetenként közvetlenül a saját bőrükön is megérző kórházigazgatókkal, ám mint a MedicalOnline-nak adott interjúból kiderül: akár a művese- vagy laborszolgáltatók államosítása sem elképzelhetetlen.

Arra kértük, beszéljük végig: mi vár ránk? Nehéz év előtt állunk – a kérdés az, figyelmen kívül tudják-e hagyni a szaktárcánál a lobbierőket.

Megdöbbentő számok, a lobbierők mozgásának rajzolata, tényként kezelt vélelmek cáfolata – aki kíváncsi arra, miért és miként érkeztünk el a gödör aljára, vegye a fáradságot és olvassa el a tanulmányt.

A kormány döntött, az állam visszaveszi a fekvő- és a járóbeteg-szakellátást az önkormányzatokról. Hogyan tovább? Ónodi-Szűcs Zoltánnak, a debreceni Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. vezérigazgatójának nagy tapasztalata van az átalakításban. Arra kértük, beszéljük végig: mi vár ránk? Nehéz év előtt állunk – a kérdés az, figyelmen kívül tudják-e hagyni a szaktárcánál a lobbi erőket.

A folyamat megállítását, a profitabilitás fenntartását elsősorban költségeik lefaragása, működésük optimalizálása, a hatékonyság növelése révén tudják elérni – mondja a Medical Tribune-nek adott interjúban Barsi Éva.

A fekvő- és járóbeteg szakellátás teljes egészében állami feladattá válik, ahogy az intézmények tulajdonjoga is.

Háborút nyert Szócska Miklós, a kormány zöld utat ad a Semmelweis Tervnek – értesült a MedicalOnline. Indul a nagytérségi ellátásszervezés és állami tulajdonba kerülnek a kórházak, szakrendelők. A kormányhivataloknak nem jut szerep az intézmények felügyeletében, tulajdonlásában.

Úgy tűnik, „leverte” a Fidesz frakciót Szócska Miklós államtitkár csapata, a hajdúszoboszlói frakcióülésről kiszivárgó hírek szerint a szakmai érvek felülírták a politikai érdekeket. A fekvő- és járóbeteg szakellátás teljes egészében állami feladattá válik, ahogy az intézmények tulajdonjoga is. Abban a sokakat érdeklő kérdésben azonban a Fidesz frakció hajdúszoboszlói ülésén sem született döntés, hogy az állam nevében a szakminisztérium vagy a megyei kormányhivatalok lesznek-e az átvevők. A rezidensek számára viszont kész programmal állt elő Szócska Miklós a járóbeteg szakellátók konferenciáján, eszerint a rezidensek választhatnak: vagy az ösztöndíj fizetésének teljes idejéig, teljes munkaidőben vagy az ösztöndíj folyósításának kétszeres idejéig részmunkaidőben vállalják, hogy Magyarországon közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál dolgoznak.

Drámaian romlik a gyógyszeripari cégek nyereségessége, ezért lépéskényszerbe kerültek. A folyamat megállítását, a profitabilitás fenntartását elsősorban költségeik lefaragása, működésük optimalizálása, a hatékonyság növelése révén tudják elérni – mondja a Medical Tribune-nek adott interjúban Barsi Éva. A PricewaterhouseCoopers tanácsadója szerint újabb fordulatot hozhat a tb-támogatások felülvizsgálata, ezért érdemes olyan rugalmas működési struktúrát létrehozni, amely az esetleges későbbi érvágásokra is megfelelően tud reagálni.

Ennek részeként létrejött egy új szakterület, amely az OEP jövőbeli stratégiáját hivatott kidolgozni.

A szeptember másodikán leköszönő elnököt, Szabó Lászlót arra kértük, beszéljen a gyermekorvosok helyzetéről, illetve arra is kíváncsiak voltunk, mit gondol, mi lesz a tudományos társaság új elnökének legsürgetőbb feladata.

Nyolcvanöt év alatt Szabó László a negyedik ember, akit a Magyar Gyermekorvos Társaság tagjai megtiszteltek azzal, hogy főtitkári pozíciója után elnökké választották. Nyolc év után most elköszön, szeptember első napjaiban, a ma kezdődő 55. nagygyűlésen új elnököt választanak a társaság tagjai. Az éppen Miskolcról Budapestre költöző, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi karán oktató, valamint az 1. számú gyermekklinikán gyógyító gyermekorvost arra kértük, tartson tükröt kollégái elé, nézzünk szembe a tényekkel.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szervezetében és működésében számos – az intézmény megújulását, ügyfél és szolgáltató- baráttá válását segítő – változás került bevezetésre. Ennek részeként létrejött egy új szakterület, amely az OEP jövőbeli stratégiáját hivatott kidolgozni. Az egészségbiztosító főigazgatója, dr. Sélleiné Márki Mária komoly hangsúlyt kíván fektetni arra, hogy egy országos szervezet határozott, az egészségügyi szolgáltatók és a biztosítottak hosszú távú érdekeit szolgáló jövőképpel rendelkezzen. Az OEP életében új szakterület vezetésével dr. Schiszler Istvánt bízta meg. 

Vajon egy harcosabb fellépéssel eredményesebben érvényesíthették volna az ipar érdekeit a szakmai szövetségek képviselői?

Helyes, vagy elhibázott kommunikációs stratégiát folytatott a gyógyszeripar a Széll Kálmán Terv bejelentését követően? Vajon egy harcosabb fellépéssel eredményesebben érvényesíthették volna az ipar érdekeit a szakmai szövetségek képviselői? Szolyák Tamást, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnökét többek között arra kértük, értékelje az elmúlt időszak történéseit. Meglepő módon úgy véli: elsősorban nem az iparért kell aggódnunk, itt az igazi kérdés az: mi lesz veled, magyar beteg?...

Kezdeményezi a Medico Uno által forgalmazott generikus szerek kivonását a piacról az Országos Gyógyszerészeti Intézet miután lezárta a tragédiával végződő thaiföldi orvosi utazást szervező gyógyszercég ellen indított vizsgálatot – értesült a MedicalOnline. A hatóság azt vizsgálta, hogy a cég vétett-e a gyógyszer promóciót szabályzó jogszabály ellen. A Medico Uno jogszerűtlennek és irracionálisnak ítéli mind magát a vizsgálatot, mind annak megállapításait, a kiszabott büntetést pedig eltúlzottnak tartja

Szepezdi Zsuzsanna élni akar a nyilvánosság elrettentő erejével.

A kormány által előkészített és nyilvánosságra hozott Széll Kálmán Tervben mindössze három konkrét számot lehet olvasni: 2012-ben 83, 2012-ben és 2013-ban 120-120 milliárd forintnyi plusz bevételre számít a gyógyszeripartól a kormány. Ez akár azt is jelentheti, hogy ebben az évben még nem kell plusz terhekkel, extra adóval kalkulálniuk a gyártóknak.

Az előző kormány által „titokban tartott”, a nyilvánosság számára nem publikus gyógyszeripari büntetések közzétételét, szigorú elvek mentén zajló vizsgálatokat és az etikátlan gyártók elrettentő büntetését ígéri az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója. Szepezdi Zsuzsanna élni akar a nyilvánosság elrettentő erejével. A gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ismertetés nyilvántartási és felügyeleti feladatait átvevő OGYI szakértői készülnek a "nagy feladatra", átlátható és etikus gyógyszerpiacon szeretnének dolgozni.

A szaktárca államtitkára a transzplantációs aktivitás javításának útjában álló akadályokat akarta megismerni, és többek között arra is kíváncsi volt, hogy az érintett szakemberek javasolják-e az Eurotransplanthoz való csatlakozást.

Ugyanis csak nyerhetünk azzal, ha csatlakozunk az Eurotransplanthoz. 

Elküldte hazánk csatlakozási szándékáról szóló levelét az Egészségügyért Felelős Államtitkárság az Eurotransplantnak. Ha a szervezet január 26. és 28. között tartandó ülésén jóváhagyja, akár már februárban megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások a szervezet és Magyarország között.

Csak nyerhetünk azzal, ha csatlakozunk az Eurotransplanthoz. Sőt, a szakma szerint nincs más út – erre a következtetésre jutottak a Magyar Transzplantációs Társaság legutóbbi kongresszusán, a transzplantáció jövőjének lehetséges útjait vázoló kerekasztal-beszélgetés résztvevői. Voltak nézeteltérések, Szócska Miklós pro és kontra érveket hallgatott meg a rendszer átalakításával kapcsolatosan, és véleményeiket figyelembe véve csütörtökön nyilvánosságra hozza döntését.

Újraszervezné az onkológiai betegek ellátását a Semmelweis Egyetem: minden beteget a terápia kezdetétől a rehabilitáció végéig egy medikus mentor kísérne végig. De nemcsak a betegek, a medikusok is nyerhetnének az új szisztémával, hiszen az egyetem vezetői által megálmodott modell értékű projekt az orvostanhallgatók képzését is jelentős mértékben javíthatná. Az egyetem 1,9 milliárd forintért lobbizik a tárcánál.  Az Országos Onkológiai Intézet igazgatója nem ért egyet a fejlesztéssel.

Egy hónap múlva a kormányhivatalok felügyelete alá kerül az ÁNTSZ és az OEP is. Az egészségbiztosító 3400 munkatársból 1900 átkerül a megyei kormányhivatalokba. Az ÁNTSZ nagy bajban van.

Dr. Holchacker Péter jogász-közgazdászt a gyógyszerpiac szereplőiről és egy viszonylag új tevékenység jogi megítéléséről, a terápiamenedzsmentre szakosodott cégek mozgásteréről kérdeztük.

Senki ne legyen kishitű, már volt olyan történelmi pillanat, mikor a gyermekgyógyász szakma összefogott és képes volt arra, hogy saját árnyékán túllépve, az egyéni érdekeket félresöpörve egy kiegyensúlyozott, megalapozott szakmai koncepciót tegyen le a politika asztalára. Csakhogy a gazdasági és politikai lobbi meghiúsította a tervüket. Most ismét történelmi pillanat tanúi lehetünk: Velkey György egy személyben testesíti meg a szakmát és a politikát is. 

Döntött az egészségügyért felelős államtitkár, és megnevezte azt a 11 embert, akik a jövőben együtt dolgoznak majd egy hatékonyabb szakmai kollégiumi rendszer kidolgozásán. A bizottság élére Szócska Miklós két társelnököt jelöl, egyikük a szakmát, a másik politikát képviseli. A MedicalOnline ezúton teszi közzé a testület tagjainak nevét.

Elképzelhető, hogy a jövőben ismét országos intézetként működik majd a Balesti Központ – korábbi OBSI – ezt az egészségügyért felelős helyettes államtitkár, Cserháti Péter jelentette be az Egészségügyi Gazdasági Vezetők őszi konferenciáján, ahol többek között a jövő évre vonatkozó strukturális átalakításokról is beszélt.

Lázas munka folyik az Egészségügyért Felelős Államtitkárságon, ugyanis szerdán kell átadniuk az általuk összeállított költségvetést a pénzügyi tárca részére. A tervezési köriratban szereplő tételek nem adnak okot az örömre.

Kivonja a D3-vitamint tartalmazó Vigantol cseppek egyes tételeit a patikákból az Országos Gyógyszerészeti Intézet, mert külföldön a készítményt tartalmazó üvegcsék cseppentő gumi részéből kioldódott idegen anyagot mutattak ki. 

Tulajdonképpen „gazdát cserél”, és akár át is költözhet az egészségügyért felelős államtitkárság a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának épületéből a Navracsics Tibor által vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba, ha a kormány megvalósítja a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakítására vonatkozó elképzelését.

Ebben többek között arról is beszélt, hogy készen áll arra, hogy megfontolja, milyen korábban állami feladatokat vegyen vissza a kormány.

Tulajdonképpen „gazdát cserél”, és akár át is költözhet az egészségügyért felelős államtitkárság a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának épületéből a Navracsics Tibor által vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba, ha a kormány megvalósítja a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakítására vonatkozó elképzelését. A kormányhatározat már megjelent, így van, ami már biztosan tudható: januártól megyei kormányhivatalokat hoz létre a kormány, amelyekbe beolvasztanák 15 szervezet, így például az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) regionális intézeteit is. 

Tulajdonképpen „gazdát cserél”, és akár át is költözhet az egészségügyért felelős államtitkárság a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának épületéből a Navracsics Tibor által vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba, ha a kormány megvalósítja a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakítására vonatkozó elképzelését. A kormányhatározat már megjelent, így van, ami már biztosan tudható: januártól megyei kormányhivatalokat hoz létre a kormány, amelyekbe beolvasztanák 15 szervezet, így például az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) regionális intézeteit is.

Tulajdonképpen „gazdát cserél”, és akár át is költözhet az egészségügyért felelős államtitkárság a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának épületéből a Navracsics Tibor által vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba, ha a kormány megvalósítja a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakítására vonatkozó elképzelését. A kormányhatározat már megjelent, így van, ami már biztosan tudható: januártól megyei kormányhivatalokat hoz létre a kormány, amelyekbe beolvasztanák 15 szervezet, így például az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) regionális intézeteit is.

A Szócska Miklós vezette államtitkárság eddig katonás fegyelemmel tűrt, a nyilvánosság előtt soha egyetlen jelét nem adta annak, hogy nem ért egyet a kormányzati háttérben készülő javaslattal, amely a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakítása címén kvázi a januárban felálló kormányhivatalok alá gyűri az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat regionális intézeteit, s tulajdonképpen az ágazat egészét. Pedig a színfalak mögött számtalan érvet vetettek fel az új szisztéma ellen – csakhogy a döntéshozók nem vették figyelembe érveiket. Még a legracionálisabbakat sem.

Lehangoló a jelen, és a jövő sem reményteli az alapellátásban dolgozók számára – ezt a következtetést lehet levonni a FAKOOSZ hét végi három napos konferenciáján elhangzott felszólalásokból. A háziorvosok érdekvédelmi szervezetének ülésére nem ment el Szócska Miklós sem. A jelenlévők azt találgatták: nem tud, nem akar, vagy már nincs mit mondania az egészségügyért felelős államtitkárnak. A tárca október közepe táján akarja nyilvánosságra hozni az alapellátással kapcsolatos terveit.

Határozott elképzelésekkel, pontokba szedett „kívánságlistával” várják Szócska Miklóst a FAKOOSZ tagjai a jövő hét végén tartandó kongresszusukra. Ha megváltást nem is várnak tőle, azt azért mindenképpen szeretnék elérni, hogy a költségvetés jövő évi tervezésekor az általuk felvetett problémákat vegye figyelembe az egészségügyért felelős államtitkárt. Az egy főre fordított egészségügyi kiadások jelentős emelését, a praxis működtetéséhez elegendő forrást, új, egyezségen alapuló finanszírozási szerződést, a jelenlegi 3 hónapos csúsztatott támogatási rendszer megszüntetését, és a tevékenységüket szabályzó joganyag felülvizsgálatát szorgalmazza a szervezet.

Nagy megtiszteltetésnek tartja, és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár élére történő kinevezését karrierje csúcsaként aposztrofálta dr. Sélleiné Márki Mária az OEP új főigazgatója. A szolnoki Hetényi Géza kórház élről búcsúzó főigazgató vallja: következetes és elszánt munkával lehet eredményt elérni az egészségügyben.

A kormány az államháztartásról szóló törvény alapján költségvetési főfelügyelőt rendel ki egyebek között a Országos Sportegészségügyi Intézethez – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.

Dr. Sélleiné Márki Máriát nevezte ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójává a miniszterelnök 2010. szeptember 20-ai hatállyal.

Külön alku keretében egyezkedik a kormány négy „fideszes” kórházzal, melyek közel tíz milliárd forintnyi kárpótlást követelnek az államtól a Molnár Lajos által jegyzett kapacitástörvény hatálybalépése miatti vesztéségeik ellentételezéseként. A peren kívüli egyezség egyidejűleg pénzügyi és kapacitásbeli rehabilitációt is jelenthet. Információink szerint az egészségügyért felelős államtitkárság hozzávetőleg 5 milliárd forint körüli összeget tart reálisnak. A szaktárca szerint a megállapodás egyúttal azt is jelenti, hogy ezek az intézmények már nem részesülhetnek további konszolidációban.

A Fidesz választási kampányában az egészségügyet a kiemelkedően támogatandó területek közé sorolta, de a párt egyelőre semmi jelét nem mutatja annak, hogy kitüntetett helyzetbe kívánná hozni az ágazatot – ezt Sinkó Eszter közgazdász állította a Medicina 2000 szakmai szövetség által szervezett csütörtöki Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencián, ahol a résztvevők az ágazat legnyomasztóbb problémáit vázolták. 

Átadta az egészségügyért felelős államtitkárságnak az ez évre vonatkozó kapacitás felülvizsgálati jelentését az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A pénztár Finanszírozási Főosztályának főosztályvezető-helyettese, Molnár Attila ezt az Önkormányzati Egészségügyi Napok ez évi konferenciáján jelentette be.

A deregulacio.hu pillanatnyilag még nem üzemel, ám az ágazat érdekét képviselő szövetségek, szervezetek elkészítették javaslataikat. 

Szócska Miklós várja a jelenlegi kollégiumok tagjainak, illetve valamennyi orvosnak a javaslatát arra vonatkozóan, kiket bízzon meg e feladattal. 

Közleményben reagált a Magyar Nemzet mai számában megjelent, a szívkatéterezés piacán megjelent Offshore cégekkel kapcsolatos írásra a Kardiológiai Szakmai Kollégium.

Tizenkét ismert és elismert orvost kér fel az egészségügyért felelős államtitkár arra, hogy dolgozza ki az új szakmai kollégiumi rendszer szisztémáját. Szócska Miklós várja a jelenlegi kollégiumok tagjainak, illetve valamennyi orvosnak a javaslatát arra vonatkozóan, kiket bízzon meg e feladattal. Ígéri, januárra elkészülnek az előkészítő munkával, és a jogszabály előkészítése, illetve annak hatályba lépése után a jövő évben már az új testületek segítik a szaktárca elképzeléseinek megvalósítását.

Partnerség az egészségügyben: az ágazat problémáira fogékony olvasóink közül sokan hallhatták már Szócska Miklós szájából ezt az új stílusú programot reprezentáló célt. 

Szócska Miklós közölte: tisztában van azzal, hogy az adósságbevallás során pókerpartit játszottak az intézményvezetők. Az Önkormányzati Egészségügyi Napon az is kiderült, hogy alapellátás címszó alatt még 8000 forintba sem kerülünk évente az egészségpénztárnak.

A ketoprofen hatóanyag-tartalmú külsőleg alkalmazandó gyulladásgátló és fájdalomcsillapító készítmények szeptember 15-től vénykötelesek lesznek.

Július közepétől elindul egy speciális honlap, amelyen az egészségügyi dolgozók jelezhetik kifogásaikat az időközben elavult, értelmetlen, és ésszerűtlen jogszabályok ellen – ezt ígérte az egészségügyért felelős államtitkár, Szócska Miklós június elején. A deregulacio.hu pillanatnyilag még nem üzemel, ám az ágazat érdekét képviselő szövetségek, szervezetek elkészítették javaslataikat. A témáról Bölcs Ágnes jogászt, Ari Lajost, az EGVE elnökét, Csiba Gábort, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnökét, és Molnár Márk Pétert, a Corvinus Egyetem oktatóját, az OEP gyógyszerügyi főosztályának korábbi vezetőjét kérdeztük.

Július közepétől elindul egy speciális honlap, amelyen az egészségügyi dolgozók jelezhetik kifogásaikat az időközben elavult, értelmetlen, és ésszerűtlen jogszabályok ellen – ezt ígérte az egészségügyért felelős államtitkár, Szócska Miklós június elején. A deregulacio.hu pillanatnyilag még nem üzemel, ám az ágazat érdekét képviselő szövetségek, szervezetek elkészítették javaslataikat. A témáról Bölcs Ágnes jogászt, Ari Lajost, az EGVE elnökét, Csiba Gábort, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnökét, és Molnár Márk Pétert, a Corvinus Egyetem oktatóját, az OEP gyógyszerügyi főosztályának korábbi vezetőjét kérdeztük.

Keddre elnökségi ülést hívott össze a Kórházszövetség, ahol ismét az adósságfelmérést veszik napirendre. Ugyanis egyes szakértők szerint szakmailag kifogásolható, hogy csak az első fél év tényadataira volt kíváncsi a minisztérium, hisz a mostani állapot torz képet fest az ágazat helyzetéről. Márpedig az államtitkárnak meggyőző adatsort kell letenni a kormány elé, ha pénzt szeretne lobbizni az egészségügy számára.  

A várólistaszabályok módosítását, a felesleges és frusztráló adminisztrációs kötelezettségek csökkentését és a felelősségbiztosítás rendszerének megújítását kérik Szócska Miklóstól.

Valamennyi egészségügyi szolgáltatót nehéz helyzetbe hozta volna az a kormány által hatályon kívül helyezett rendelet, amely az egészségügyben leszűkítette a közreműködő fogalmát. Simon Tamás ügyvéd a MedicalOnline-nak elmondta: az eredetileg júliustól hatályos rendelkezés megtiltotta volna, hogy a közreműködő további közreműködőt vegyen igénybe feladata ellátásához. Komoly gond volt az is, hogy az orvos közreműködőként csak egy szervezeti egységgel szerződhetett volna – ez pedig a magánszektorban szinte megoldhatatlan, mivel sok helyen mátrixrendszerben dolgoznak a magánklinikák. 

Az elképzelés szerint a cigarettán és az alkoholos italokon kívül a chipsek és szénsavas üdítőitalok után is dobozonként 10 forintos egészségügyi hozzájárulást vezetnének be - egyebek között ezt tartalmazza az egészségügyi kormányzat számára összeállított akcióterv javaslatuk.

Újabb javaslatokkal áll Szócska Miklós elé a Magyar Kórházszövetség – erről döntött tegnapi ülésén a szervezet. A várólistaszabályok módosítását, a felesleges és frusztráló adminisztrációs kötelezettségek csökkentését és a felelősségbiztosítás rendszerének megújítását kérik az államtitkártól. A Magyar Kórházszövetség elnöke optimista és reméli: a forrást nem igénylő intézkedések javíthatják a kórházi szektorban dolgozók hangulatát.

Szeptembertől szülők-gyerekek egyaránt meglepődhetnek: családi pótlék helyett élelmiszert kaphatnak az államtól, és egy, a gyermekjóléti szolgálat munkatársai által összeállított gondozási-nevelési terv alapján kell élniük az életüket ahhoz, hogy a település jegyzője ismét elrendelje esetükben a családi pótlék utalását. Ma dönt az Országgyűlés a családok támogatásáról szóló, szeptember elsején hatályba lépő törvényjavaslatról.

Partnerséget ajánlottak, és készek a közös munkára a kormánnyal a hazánkban forgalmazó gyógyszergyártók – erről a Világgazdaság konferenciáján beszélt Varga Zoltán, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója és Bogsch Erik, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke.

Huszonkilenc pontban foglalta össze Orbán Viktor kormányfő a parlamentben azt, mit kíván tenni a kormány azért, hogy a gazdaság talpra álljon.

Kisebb, hatékonyabb és gyors reagálású szakmai kollégiumokkal szeretné  erősíteni szakértői gárdáját az ágazatért felelős leendő államtitkári poszt várományosa, Szócska Miklós, így még ebben az esztendőben jelentősen megváltozhat a tanácsadó testület szerkezete és funkciója is.

A gyógyszermellékhatások jelentős közegészségügyi terhet rónak az Európai Unióra, ennél azonban sokkal nagyobb probléma, hogy a betegek biztonságának védelme e szempontból nem optimális – ez derül ki az Európai Bizottság tavaly év végén Brüsszelben nyilvánosságra hozott tanulmányából. Az EU-ban évente a gyógyszerek mellékhatásai által okozott egészségkárosodás teljes társadalmi költsége 79 milliárd euróra tehető. A nem várt gyógyszerreakciók miatt 197 ezren vesztik életüket.
  A gyógyszerfejlesztésre vonatkozó jogszabályok miatt bizonyos mellékhatásokat csak a gyógyszer engedélyezését és piacra jutását követően észlelik az orvosok, ezért fontos volna, hogy a tagállamok az eddigieknél is nagyobb súlyt fektessenek a mellékhatások felmérésére. Az erőfeszítések nem lennének hiábavalók, már csak azért sem, mert az Európai Bizottság hatásvizsgálatának becslése szerint a kórházi felvételek 5 százalékát káros gyógyszerreakciók miatt rendelik el, a bennfekvő betegek 5 százaléka szenved a készítmények ártalmas és nem kívánt hatásaitól, és ez a kórházi halálesetek ötödik leggyakoribb oka.

Folytatás a 9. oldalon

Április 1-jétől negyven orvosi, négy gyógyszerészi és nyolc szakdolgozói kollégium segíti az egészségügyi miniszter munkáját. A tárca által kiadott, tavaly év végén hatályba lépett rendelet szerint az új testületeket legkésőbb 2009. március 15-ig kell megválasztani.   Összeállításunkból kiderül, miként változik a kollégiumok összetétele.

Írásunk az 5. oldalon

Számos témában eltérő véleményt fogalmaznak meg az egészségügyi ágazat szereplői, ám azzal valamennyien tisztában vannak: a következő országgyűlési választásokig nagy, jelentős, az ágazat szerkezetét érintő változásokkal nem kell kalkulálniuk. Ettől függetlenül Székely Tamás egészségügyi miniszternek sok, az elmúlt esztendők sorozatos reformlázában rendre elmaradt feladattal kell szembenéznie, és emellett teljesítenie kell a kormányfő legfőbb elvárását: a személyisége, szakmai hitele által teremtett nyugalmat meg kell őriznie az ágazatban.

Folytatás a 4. oldalon

„Ha a tény keserű, akkor keserű” – összegzi beszélgetésünket prof. dr. Ludwig Endre, az infektológiai szakmai kollégium elnöke, amikor az általa vezetett szakterület helyzetelemzésére kérem. A Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinikáján működő infektológiai tanszéki csoport vezetője szerint az infektológia helyzete lesújtó hazánkban, a szakterület elhanyagolása pedig nyugtalanító hiányossága a magyar orvosképzési rendszernek.

  Professzor úr, mit gondol, milyen készségek szükségeltetnek ahhoz, hogy valaki az orvosi hivatást válassza?
  – Nem hiszem, hogy az orvosi egyetemre jelentkezőknek különbözniük kellene bármilyen más értelmiségi populációtól. Ám a jelenlegi képzési struktúra módosításával, a gyakorlati, klinikai tantárgyak oktatásának szigorításával arra kellene törekednünk, hogy mindenki, aki az elméleti képzésen megfelelt, arra a szakterületre kerüljön, amelyen a személyiségéből eredően a leginkább érvényesülni tud.
  És mi kell ahhoz, hogy valaki ismert és elismert legyen a szakmájában?
  – Egy jó orvosnak ugyanazokkal a kvalitásokkal kell rendelkeznie, mint amilyenekkel egy jó mérnöknek vagy tanárnak: legyen emberséges, empatikus, lelkiismeretes, és legfőképpen szeresse a hivatását. Az, hogy milyen szakterületet választ magának valaki, részben adottságaitól, részben egyéb körülményektől függ. Legyünk reálisak: az orvosegyetemre többé-kevésbé átlagos, és nem kiemelkedő képességű fiatalok jelentkeznek. Az orvosoknak egyszerűen „csak” humanistának kell lenniük. Sajnos úgy érzem, egyre fogy ez a tábor.
  Miért?
  – Pillanatnyilag senki egyetlenegy észérvet sem tud felhozni, ami amellett szólna, hogy valaki ezt a pályát válassza Magyarországon, vagy hogy ne hagyja el. Csoda, hogy még vannak lelkes, lelkiismeretes orvosok, szakdolgozók. De pusztán a hivatásszeretetre nem lehet a végtelenségig apellálni – pedig a mai egészségügyet ez tartja fenn.
  Ebből a szempontból nincsenek szerencsés helyzetben, hiszen az infektológia nem túl népszerű pálya. Adna egy látleletet a szakterületéről?
  – Lesújtó a helyzet. Az infektológiában többé-kevésbé vezető szerepet vállaló orvosok száma csekély, kevés kivétellel csak az egyetemeken kívül találkozhatunk jól felkészült szakorvosokkal. Nagy létszámú infektológiai egyetemi tanszéket pedig sehol nem találunk az országban – ennek a szakterületnek az elhanyagolása végtelenül nagy hiányossága a magyar orvosképzési rendszernek. Ha megnézzük a szakvizsgajegyzéket, azt látjuk, hogy háromnégyszázra tehető a szakvizsgázott orvosok száma, de csak kevesen dolgoznak valóban gyakorló infektológusként. Magyarországon alig találni olyan helyet, ahol modern infektológia működik. Még nagyobb baj azonban, hogy az orvosi szakma részéről nincs is rá igazán kereslet. Márpedig az infektológia és a mikrobiológia csak azokban az országokban fejlődik, ahol az infekciókkal, a kórházi fertőzésekkel, az antibiotikumos kezelésekkel komolyan foglalkoznak. Tipikus példa erre Spanyolország. A spanyolok húsz évvel ezelőtt sehol nem voltak ebben a szakmában, ma viszont a világon az egyik legjelentősebb iskolát mondhatják a magukénak.
  Van valami konkrét oka annak, hogy ők erre specializálódtak?
  – Egyszerűen annyi, hogy felismerték: az infekciós megbetegedések változatlanul rengeteg problémát okoznak, új kórképek jelennek meg és egyre több a rezisztens kórokozó. Mivel ez a tény erőteljesen befolyásolja a betegségek kimenetelét, cseppet sem mellékes, hogyan kezelik az infekciókat. Ezzel a kérdéssel a világon mindenütt foglalkoznak, kivéve Magyarországon. Sírhatnékom támad, amikor látom az egyre növekvő különbséget hazánk és mondjuk Szlovákia vagy Spanyolország között.
  A különbség emberéletekben is mérhető?
  – Erre nem lehet valid statisztikai adatot adni, mindenfajta felmérés, ami erről készülne, biztos, hogy fals lenne. De vitathatatlan, hogy a magyar betegek infektológiai ellátása sokkal rosszabb, mint amire szakmai tudásunk módot nyújtana. A szakmailag lehetséges legjobb szintű ellátás elmaradásáért pedig a kórházak vezetői tehetők felelőssé. Sajnálatos módon a modern infektológia fogalma és helye még mindig nem ismert széles körben; az infektológiát sokan továbbra is a hasmenéssel azonosítják. Azokban az intézményekben – és szerencsére akadnak ilyenek –, ahol a menedzsment valamilyen oknál fogva figyelmet fordít az infektológiára, a betegeknek sokkal jobb esélyük van a mielőbbi gyógyulásra. Megjegyzem, számtalan szakmai segítséget kérő telefonhívást kapok, amikor vezető beosztásban lévő kollégáim megbetegszenek. Ugyanakkor intézetükbe, a tanszékükre vagy az általuk vezetett kórházba soha nem hívnak konzíliumra.
  A helyes terápia iránti igény nem elegendő nyomás arra, hogy a kórházvezetők ne spóroljanak az infektológusok bérén? Egy megyei kórház méretű intézményben hány szakorvost kellene alkalmazni? Kettőt? Hármat?
  – Ne vicceljen, pillanatnyilag az a jó kórház, amelyiknek nincs adóssága. De elsősorban nem is erről van szó. Nem biztos, hogy a kórházak orvosi karának jelentős része szívesen venné az infektológusok jelenlétét. Magyarországon az orvoslásban még mindig feudális szemlélet uralkodik. Elnézést attól, akire ez nem vonatkozik, de a többség szakmai hozzáértése olyan csekély, hogy még a kérdésfeltevésig sem jut el. Ahhoz, hogy valaki egyáltalán elképzelhetőnek tartsa, hogy az, amit csinál, talán nem a legjobb, egy bizonyos szakmai szintet el kell érnie. Ez azonban korántsem mondható általánosnak.
  Előfordulnak tipikus hibák?
  – Rengeteg! Bevett gyakorlat, hogy az osztályokon megszokásból adják az antibiotikumokat, függetlenül a pontos indikációtól és a bakteriális rezisztencia helyi viszonyaitól. Gyakori az is, hogy spórolnak egy-egy drágább antibiotikumon, miközben milliók folynak el más terápiás területeken. Előfordul, hogy nem vesznek mintát mikrobiológiai vizsgálatra, vagy ha mégis, azokat nem tudják megfelelően kiértékelni. Sokáig vagy rövid ideig adják, de semmiképpen sem megfelelő módon... Soroljam? Egyszer az egyik kórházban átnéztem a kórlapokat, és azt találtam, hogy az összes antibiotikumterápiának mindössze a húsz-harminc százaléka mondható szakmailag kifogástalannak. Ráadásul a mai egészségügyben egy egész sor olyan jogszabály, intézkedés van, amely kedvezőtlenül érinti az infektológiát.
  Említene néhányat?
  – Ilyen például a mikrobiológiai vizsgálatok lehetősége. Mivel ezek finanszírozása pillanatnyilag nem kedvező, a házi-, illetve a szakorvosok számos esetben nem kérik az elvégzésüket. Talán nem túlzás azt állítanom: nem helyénvaló leépíteni a mikrobiológiai laboratóriumi hálózatot.
  A szakmai kollégium dolga lenne, hogy lobbizzon a saját szakmájáért?
  – Az infektológiai kollégium a szorosan vett szakmai tevékenységen kívül mást sem tesz, mint folyamatosan lobbizik. Először 1995-ben adtuk be a minisztériumba azt a jogszabálytervezetet, amely elrendelné, hogy az egészségügyi intézményekben kötelező legyen felállítani egy antibiotikumterápiával és infekciókontrollal foglalkozó, úgynevezett antibiotikumbizottságot – ez egyébként az egész világon mindenütt így van, és a minőségbiztosítás részét képezi.
  Mi a helyzet most a rendelettel?
  – Még mindig nem jelent meg, bár évről évre ígérik. Egyébként a Kórházszövetség nemrégiben készített egy felmérést a magyar kórházak helyzetéről, és ezen belül összegyűjtötték a hiányszakmákat. Érdekes módon senki nem hiányolta az infektológusokat. Mi mindent megpróbálunk, de az általam vezetett szakmai kollégiumnak nem sok sikerélménye volt az elmúlt négy évben. Számtalan beadványt készítettünk, véleményeztünk, de eddig minden szakmai érvünk lepattant a minisztériumról. Van azonban egy reménysugarunk: a nemzetközi nyomás, ami talán segít valamit. Folyamatosan érkeznek a szakemberek az unióból, hogy felmérjék a magyar gyakorlatot, és küldik a kérdőíveket. Arról érdeklődnek, van-e antibiotikumpolitika, létezik-e infekciókontroll a hazai intézményekben. Egyre kellemetlenebb az EU-nak azt jelentenem, hogy nálunk sem ez nincs, sem az nincs.
  Lehet, hogy még erőteljesebben kellene hallatniuk a hangjukat?
  – A nehézséget az okozza, hogy az infektológiai esetek jelentőségét nehezebb megértetni az emberekkel, mint az olyan betegségekét, mint a rák vagy a szívinfarktus. Ez utóbbiak jelentése és hordereje mindenki számára könnyen felfogható. A védőoltás fogalma is világos, de ha azt mondom, hogy szepszis, azt már csak kevesen értik.
  Le kellene fordítani közérthető nyelvre.
  – Igen, csakhogy ezzel kapcsolatban jelentkezik még egy nehézség. Azáltal, hogy a hazai egyetemeken az infektológiai oktatás színvonala nemcsak ma kérdőjelezhető meg, de régen is hagyott kívánnivalót maga után, az idős, tapasztalt és szakmájukban kiváló orvosok is – természetesen akad közöttük jó néhány kivétel – úgy gondolkodnak, hogy a tüdő-, a vese-, a hashártyagyulladás vagy bármi egyéb kiválóan kezelhető antibiotikummal. Ha tehát elindítanék egy reklámhadjáratot az infektológia mellett, akkor ha akarom, ha nem, sok kollégámmal összeütközésbe kerülnék.
  A kérdés csak az, hogy még mennyi ideig kell tekintettel lenni erre? Hol a határ?
  – Az adott szituációtól függ, de mindig a szakmai elveket tartjuk szem előtt. Ugyanakkor nem fordulhatunk a nyilvánossághoz úgy, mint az emlőrák elleni küzdelem esetében. A Lánchídon sem vonulhatunk át minden évben transzparensekkel azért, hogy a kollégáim hatékonyabban kezeljék a tüdőgyulladást, a peritonitist vagy húgyúti infekciót, vagy hogy súlyos esetekben mindenképpen kérjenek infektológus konzíliumot.
  Az orvosi szaklapok és a továbbképzési konferenciák kiváló fórumot teremthetnek erre.
  – Számtalanszor foglalkozunk ezzel a kérdéssel a legkülönfélébb egészségügyi lapokban. Rengeteget írunk, nyilatkozunk, folyamatosan továbbképzőket tartunk. Megjelentettünk tankönyvet, kézikönyvet, tömérdek útmutatót és cikket. Csupán az érdeklődés hiányzik. Mégpedig azért, mert nincs semmifajta nyomós ok, ami arra ösztökélné a praktizáló orvosokat, hogy pótolják a hiányzó tudásukat. Az egész rendszerből a mozgatórugó hiányzik.
  A szakmai protokollok?
  – Léteznek, de ezek csak annyit érnek, amennyire betartják őket.
  Majd jönnek a fiatalok. Talán őkimages/
  – Nagyon szegényes az utánpótlás. Magyarországon évente hivatalosan tizenkét-tizennégy infektológus rezidensi hely van. Idén a közép-magyarországi régióban a Semmelweis Egyetemhez kapcsolódóan hat betölthető rezidensi hellyel számolhatunk. Az elmúlt egy-két esztendőben nagyon lelkes fiatalok jelentkeztek az állásokra – remélhetőleg a későbbiekben sem veszítik el a lendületüket. Néhányan persze külföldön szeretnének elhelyezkedni, ha befejezik a tanulmányaikat. A mai fiatalok egészen másképp gondolkodnak, mint mi annak idején. Ritkán látom azt a fajta hozzáállást, amit tőlünk elvártak a tanáraink.
  Nem gondolja, hogy ennek részben az is az oka, hogy az oktatói státuszban lévő orvosoknak – a betegellátás teljesítménykényszere miatt – nincs elegendő idejük, energiájuk a rezidenseikre?
  – Nem hiszem. Megítélésem szerint ennek elsősorban a társadalmi közeg az oka. A mai Magyarországon nem lehet azt mondani, hogy „Tanulj többet, és akkor biztosan jobban fogsz élni!” Manapság a fiatalok minden téren komoly értékzavarral küszködnek.
  A pályakezdők nem fektetnek be elegendő munkát, nem áldoznak elég időt a szakma elsajátítására?
  – Például, ez is az egyik oka. Sokkal kevésbé hajlamosak többletteljesítményre vagy pluszmunkára, különösen azért a pénzért, amit kapnak.
  Ha újrakezdhetné, ön ismét az infektológiát választaná?
  – Tizenhét éves koromig dramaturg akartam lenni. Aztán hirtelen irányt változtattam, és orvosi pályára mentem. Az orvosegyetem alatt az Élettani Intézetben dolgoztam és endokrinológiával foglalkoztam. A két tárgy, ami a legkevésbé érdekelt, a mikrobiológia és a gyógyszertan volt. Aztán elvégeztem az egyetemet, és úgy alakult a sorsom, hogy a Péterfybe kerültem, dr. Graber Hedvig osztályára. Itt kerültem kapcsolatba az antibiotikumokkal, majd az infektológiával. Nem hiszem, hogy valaki előre megjósolhatóan csak ilyen vagy csak olyan pályán érezheti jól magát. Meggyőződésem, hogy a munka, illetve a munkának a minősége attól függ, hogy ki végzi, és nem attól, hogy mi maga a munka. Én azért keseredem el sokszor, mert azt érzem, hogy az infektológusok birtokában lévő tudást a többi kolléga nem használja ki. Ez nagyon rossz érzés.
  Nem válaszolt az előbbi kérdésemre!
  – Nem akarom megkerülni. Igen, újra ezt a területet választanám. A gyakorló infektológia talán az egyetlen olyan terület a mostani, szakmailag erősen specifikálódott területek között, amely interdiszciplináris volta miatt széles maradt. Nincsen olyan szerv, amelyet elkerülne az infekció. Ez adja munkánk nehézségét – de a szépségét is.
  Mindazonáltal eddigi szavaiból meglehetősen sok keserűséget hallottam ki.
  – Nem a keserűség szól belőlem, hanem a tények. Ha a tény keserű, akkor keserű. Ettől azonban még nem ülök magamba roskadtan. Rendszeresen járok kórházakba, klinikákra, osztályokra, és amikor konzíliumokba hívnak, az mindig új lökést ad. Egyébként is rengeteget dolgozom: oktatok az egyetemen, előadásokat tartok, konferenciákat szervezek, kollégiumban, bizottságokban veszek részt, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház tudományos tanácsának elnöke vagyok, szakkönyveket írok, szerkesztek, és a nap huszonnégy órájában válaszolok a kollégáknak, ha telefonon segítséget kérnek. Arra neveltek a szüleim, hogy mindig a lehető legjobban végezzem a munkámat – magam miatt is. De visszatérve a keserű tényekre: az orvosegyetemek a változó világ ellenére megmaradtak ugyanabban a struktúrában, mint amilyenben száz évvel ezelőtt voltak. A Semmelweis Egyetem szinte érintetlen maradt. A világon az orvoslást a legtöbb helyen már más tematika és szisztéma szerint oktatják – hatékonyabban és gyakorlatorientáltabban, mint idehaza.
  Mi lesz ennek a vége?
  – Azt hiszem, egy bizonyos értelemben rutinná váló orvostudomány, ami talán később újból kibontakozik. Én mélyen hiszek a dialektikában. Egy olyan rendszerben, amely egészében rosszul működik, egyetlenegy rész sem működhet jól. Ma egy értékvesztett, nem megfelelő lábakon álló társadalomban élünk, és a feudalizmus, ami átvitt értelemben Magyarországon véleményem szerint 1989-ig tartott, az egészségügyben ma is tovább él. Azt hiszem, legalább három-négy emberöltőnek kell eltelnie ahhoz, hogy egészséges rendszer alakuljon ki. Az emberek gondolkodásmódját nem lehet máról holnapra megváltoztatni. Majd egyszer, ha itthon is kialakul a nyugat-európai értelemben vett polgári réteg és gondolkodás, talán jobb lesz. Bár vannak kétségeim. És nem azért, mert pesszimista vagyok. Ez szintén ténykérdés. Csak körbe kell tekinteni a világon, és megnézni, milyen társadalmi problémákkal küszködnek azok az országok, ahol bizonyos csoportok hirtelen meggazdagodtak. Ezt a réteget kizárólag a pénz és a hatalom érdekli, minden egyéb iránt közömbösek. Ha valami reményt adhat a számunkra, az az, hogy ha elvétve is, de akadnak olyanok, akiket más mozgatórugó hajt.

Keserű szájízzel beszél Szabó István professzor az elmúlt két esztendő egészségügyet érintő reformfolyamatairól. A Nőgyógyászati és Szülészeti Szakmai Kollégium elnöke szerint az ágazat irányítóinak legfontosabb feladata az, hogy visszaállítsák az egészségügy presztízsét.

  Ha újra kezdhetné, ismét ezt a hivatást választaná?
  – Csak azt mondhatom, hálát adok a jó istennek, hogy ezt az életet és ezt a hivatást adta nekem. A szülészet a legcsodálatosabb, de egyben a legnehezebb hivatás is. Segítünk egy újszülött világra jötténél, aki a jövőt jelenti, de pillanatok alatt kell dönteni, nem egy esetben két ember sorsáról. Ezt pedig csak tudással, lelkiismeretességgel, alázattal és szeretettel lehet végezni. Megszámolni sem tudom, hány újszülöttet segítettem a világra. A kollégáimmal mi dolgoztuk ki a világon elsőként a magzat méhen belüli kezelését, mellyel a tüdő érési folyamatát lehet segíteni, illetve az elfolyt magzatvíz visszapótlását, amelynek révén számos koraszülött gyermek kapott esélyt az életre. Büszke vagyok arra, amit elértem és elképzelni sem tudom, hogy más hivatást űzzek.

  Hány tanítványa volt tanár úrnak?
  – Nem tudom, rengeteg. A munkámat számtalan díjjal jutalmazták. Megkaptam a Magyar Köztársasági Elnök Aranyérmét „gyógyító-oktató és tudományos munkámért”, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét, Semmelweis Emlékérmet és még sorolhatnám. A kitüntetések büszkeséggel töltöttek el, de ennél is jobban meghatott, amikor egy orvostanhallgató odajött hozzám és azt mondta: „Engedje meg, hogy megszorítsam a kezét. Professzor úrnál születtem, köszönöm, hogy egész éjjel vigyázott édesanyámra és rám.”

  Honnan hozta magával ezt a pozitív életszemléletet?
  – Édesanyám tanítónő volt, édesapám jogot végzett. Munkaszeretetük, segítőkészségük, becsületességük volt számomra a követendő példa. Ez adta egész életemben azt az alapot, amire mindig támaszkodhattam. Azt vallom, hogy az emberi méltóság tisztelete a legnagyobb erény, és az a legfontosabb, hogy mások számára hasznosak legyünk. Szerencsém volt, az egyetem elvégzése után 1966-ban kerültem a pécsi klinikára, és elismert orvosoktól tanultam, akik példát mutattak a gyógyító orvos humánumából, a kutatóorvos alázatából. Hat évvel később, 1972-ben lehetőséget kaptam arra, hogy egy éven át Bécsben, akkor Európa egyik legjobb nőgyógyászati klinikáján dolgozhassak. Számtalan olyan módszert tanultam, amelyekről addig itthon nem is hallottunk. Hazatértem után bevezettük azokat a magzat méhen belüli állapotának a megítélésére. Ezek voltak az alapjai annak, hogy a már említett két eljárás kidolgozásával világhírnévre tettünk szert kollégáimmal.

  De itthon keveset hallani a sikerekről. Inkább a feszültség, a peres eljárások és egy-két, állandóan visszatérő vitás ügy kapcsán kerülnek reflektorfénybe a szülészek.
  – Az otthonszülésre gondol?

  Például, de az abortusztablettát is említhetném.
  – Tavaly „kénytelenek” voltunk ugyan előkészíteni az otthonszüléssel kapcsolatos szabályozást, de ez még nem jelenti azt, hogy egyet is értünk vele. Továbbra is azt vallom, hogy otthoni körülmények között sem a szülő nő, sem pedig a világra érkező újszülött nincs a lehető legnagyobb biztonságban.

  Sokan túl szigorúnak tartják az önök által előírt feltételeket.
  – Nem baj. Más országokban sem engedékenyebbek a jogalkotók. Nem óhajtunk erről vitázni, az általunk előírt szabályokat be kell tartani és betartatni – épp az anyák és a magzatok érdekében. Azért tűztük napirendre a kérdést, mivel eddig teljesen szabályozatlanul, a várandós édesanyák állapotát és a rizikótényezőket (ikerterhesség, medencevégű fekvés, koraszülés stb.) figyelemen kívül hagyó gyakorlat terjedt el hazánkban, amely ellentmond a józan észnek és az állandóan példaként emlegetett Hollandiában uralkodó elvnek. A mi dolgunk az, hogy minimalizáljuk a veszélyeket. Az abortusztabletta alkalmazásának feltételeit is rögzítettük, de nem rajtunk múlik a bevezetése: a gyártó cég nem kérte a tabletta törzskönyvezését. A média szenzációként tálalta, heteken keresztül úgy tűnt, hogy az egészségügynek ez a legnagyobb gondja. Úgy tüntették fel, mintha az abortusztabletta csodaszer lenne. Sajnos több „szakértő is” hozzászólt a témához, de a nyilatkozatok csak részigazságokat tartalmaztak.

  Nem elég hangosak!
  – Elképesztőnek tartom, hogy a szülészet-nőgyógyászat kapcsán e két ügyet emelik a középpontba. De vajon miért esik kevés szó arról, hogy Magyarországon évente 400-500-an halnak meg cervixcarcinomában? Az összes méhnyakrákos eset mintegy 70-80 százalékát a humán papillomavírus (HPV) 16-os vagy 18-as típusa okozza. (Erről bővebben lásd cikkünket a 10–11. oldalon.) A 15–45 éves nők körében ez a halálozás második leggyakoribb oka Európában. Magyarország az uniós tagállamok között a második helyen áll a méhnyakrák gyakorisága és a halálozás tekintetében. A HPV elleni vakcina megoldást jelentene, mivel igen hatékony a méhnyakrák megelőzésére, de körülbelül százezer forintba kerül, amit csak kevesen tudnak megfizetni. Konkrét életkor szerinti támogatási javaslatot küldtünk az egészségbiztosítónak. Kértük, fogadják be, támogassák a vakcinákat, de semmi nem történt. A fiatalkorúak fogamzásgátló tablettájára vonatkozó támogatási kérelmünknek sem lett eredménye, pedig tragikus, hogy évek óta az összes terhességmegszakítás közel 10 százaléka – ami több ezer esetet jelent – 19 év alattiaknál történik. Minden évben több száz 13-14 éves lánynál végezzük el a beavatkozástimages/ De beszélhetünk a rákszűrésről is. A szűrési program irányítása „átcsúszott” az ÁNTSZ kezébe. Az eredmények elmaradtak a várttól, ezért a védőnőket is igyekeztek bevonni a rákszűrésbe, pedig ez ellen az Ápolási Egyesület is tiltakozott. Felmerül a kérdés, ki lesz a felelős, ha a védőnő rosszul veszi le a mintát és esetleg pozitív lelet helyett negatív eredményt kap kézhez a páciens? Mindez a felelősség mellett felveti a kompetencia kérdését is. A minisztérium vezetői csodálkoznak, hogy a szervezett szűrésben ötvenezren vesznek részt, a citológiai diagnosztikai vizsgálatok száma viszont évente kilencszázezerre tehető. Rossz az adatszolgáltatási rendszerimages/

  images/és a nők 30-40 százaléka magánrendelésre jár.
  – Valóban, de ez nem jelenthet problémát. Alkothatnának olyan szabályt, amely a nők számára ezekben a rendelőkben is lehetővé tenné az ingyenes szűrést. Az orvos például nem kérhetne pénzt a vizsgálatért, de a citológiai labor sem kérhetne térítést a magánpraxisban dolgozó kollégától. Állást foglaltunk abban is, hogy azokon a helyeken, ahol az onkológiai rendelés nem megoldott, a nőgyógyászati rákszűréseket mozgó szakorvosi szolgálat keretében végezzék. A kényszerű átalakítások során, az elmúlt két évben, a reformnak csúfolt folyamat közben többször kifejtettük véleményünket, hiába. Először 2006 decemberében egy levélben – és a későbbiek során számtalan alkalommal – felhívtuk az illetékesek figyelmét arra, hogy a kollégium a jövőben is figyeli, s ha kell, kritikával illeti a tárca tevékenységét, hisz a miniszter tanácsadó testületének tekinti a grémiumot. Nem vették figyelembe véleményünket. Megírtuk azt is, biztosak vagyunk abban, hogy a radikális kapacitáscsökkentési tervek mélyreható zavarokat fognak okozni a szülészeti ellátásban.

  Mi lesz ennek az eredménye?
  – Várható, hogy a nehezen elért európai szintű anya- és újszülöttmegbetegedési és halálozási adatok romlanak, nehezebb lesz a nőgyógyászati betegellátás megszervezése a hosszúnak ígérkező várólisták miatt. A szakmai kollégium felhívta a döntéshozók figyelmét arra is, hogy egyes fővárosi kórházak megszüntetése lehetetlen helyzetet teremthet, mivel nemzetközi hírű tudományos műhelyek összeszokott, tapasztalt klinikus szakembercsoportjai szűnnek meg. A szakmai kollégium most is azt szeretné, hogy az egészségpolitika irányítói vonják be a testületet a betegek és az egészségügyi ellátó személyzet érdekeit is figyelembe vevő méltányos megoldás kimunkálásába. Elvárjuk, hogy a magyar lakosság részére biztosított szülészeti-nőgyógyászati szakellátás olyan személyi és tárgyi körülmények között történjen, amely nem ront, hanem lehetőség szerint javít a magyar demográfiai mutatókon.

  Az elmúlt időszakban szinte valamennyi szakmai kollégiumi vezető tollat ragadott.
  – Ennek ellenére nem történt semmi változás. Esetünkben 15 szülészeti osztályt zártak be, a megmaradó 75 osztályon megszűnt 1311 ágy; összesen 3285 ágynyi kapacitás van az országban. Romlottak a progresszív betegellátás feltételei. Létrehozták a súlyponti kórházakat, de ez ügyben sem kérték ki a kollégium véleményét. Ezeknek a bázisintézményeknek mindenkit el kellene látniuk, de a súlyponti szülészetek egy része egyik napról a másikra nem tudta megteremteni sem a szükséges infrastrukturális, sem a szakmai kapacitást a legsúlyosabb betegek ellátásához vagy a koraszülöttek speciális ellátásához. Nem kedvezett ennek a létszámleépítés és a szűkre szabott teljesítményvolumen- korlát. Az egyenesen érthetetlen, hogy a szülés – helyesen – nem tartozik bele a volumenkorlátba, de az újszülött ellátása igen. Soroljam tovább?

  Sokat látott, tapasztalt, hiszen 1966-ban kezdte pályafutását, 1993 és 2007 között irányította a pécsi klinikát, nyolc évig a Magyar Nőorvos Társaság elnöke volt, örökös tiszteletbeli elnök, jelenleg pedig a szakmai kollégiumot irányítja. Most, hogy miniszterváltás volt, mit remél?
  – Az ember mindig reménykedik. Tudom, hogy a miniszterek ténykedését nagyban befolyásolja a politika. A jelenlegi miniszter – legalábbis nyilatkozatai alapján úgy tűnik, – elkötelezte magát az egészségügyi ellátás javítása mellett. Remélem, az elhatározását végig is tudja vinni. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy támogatást kapjon a kollégiumoktól, ugyanakkor támaszkodjon azok véleményére, tanácsaira. A közvéleménynek azonban tudnia kell, nem az orvosokon múlt az ágazat kudarca. Vissza kell állítani az egészségügy presztízsét.

  Melyik úton induljunk, hogyan érhetnénk ezt el?
  – Például úgy, hogy egy pozícióért ne adjuk el egymást. Ki kell állni egymásért. Ha már a jó isten az embernek egyenes gerincet adott és kiemelte az állatvilágból, hogy az arcát a Nap felé fordítsa, akkor maradjon egyenes a gerince, és ne menjen vissza a csúszómászók közé.

Az államnak nem kellene korlátoznia a minőségi ellátást nyújtó intézmények és orvosok kapacitását. Sőt, mindent el kellene követnie, hogy a betegek oda menjenek, ahol a legjobb az esélyük a gyógyulásra – mondja dr. Erdős Attila egykori egészségügyi miniszterjelölt. A GenoID Kft. volt ügyvezetője szerint a nőgyógyászatban ki lehetne próbálni Horváth Ágnes egyik utolsó javaslatát, amely a szektorsemleges finanszírozás bevezetését célozta meg az ágazatban.

Nem követett el jóvátehetetlen hibákat az ágazattal szemben – vélhetően ezt jelzi az a tény, hogy Rácz Jenőt minisztersége után a kórházvezetők többsége a Kórházszövetség élére jelölte. Az eleddig példátlan eset talán predesztinálhatta volna őt arra is, hogy átvegye a tárca irányítását Horváth Ágnestől. Külső szemlélő számára úgy tűnik, egy kis politikai baki miatt esett el a tárca irányításától. Ám a Veszprém megyei kórház igazgatója szerint nem ezen kell lovagolni: a cél elérése a fontos.

  Nagy árat fizetett azért, mert kezet fogott Orbán Viktorral a szociális népszavazás kampányában.
  – Nem látok összefüggést a kézfogás és aközött, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök most nem kért fel a szaktárca vezetésére.
  Valóban? Pedig sokan nem tudják megbocsátani önnek, amiként azt sem, hogy az SZDSZ által irányított reformmal kapcsolatban megfogalmazott kritikái, illetve jóslatai beteljesedtek.
  – Sajnos előre borítékolható volt az eredmény. Ettől függetlenül a bírálataimmal párhuzamosan minden alkalommal hangsúlyoztam, örülnék, ha a végén nem nekem lenne igazam. De igazam volt, és meg kell mondjam, nem tölt el megelégedettséggel a mostani helyzet. Már csak azért sem, mert elvesztegettünk két esztendőt, és a válságmenedzsment tapasztalataiból tudható, legalább ugyanennyi idő kell ahhoz, hogy helyreállítsuk a károkat. Nagyon sok elhamarkodott, átgondolatlan lépést kell viszszavonni. Csakhogy Hérakleitosz óta tudjuk, ugyanabba a folyóba nem léphetünk bele kétszer. Vagyis a „visszarendezés” ellenére sem folytathatjuk ott, ahol 2006-ban abbahagytuk. Ez viszont nagy baj, mert ma is azt állítom: az akkor kidolgozott szakmai, és nem túlzás azt állítanom, hogy társadalmi konszenzuson is alapuló programok alapján el lehetett volna indulni, és talán nem jutottunk volna idáig.
  Nézzük a jó oldalát, most legalább nem kell további időt vesztegetnünk. Csak elő kell venni az asztalfiókból az Orosz Éva által előkészített egészségbiztosítási reformkoncepciót, és mehet a munka.
  – Remélem, most ebben az irányban megyünk tovább. A két év előremozdító döntéseiből származó előnyöket meg kell tartani, az ágazatban dolgozók és az intézményrendszer érdekeit sértő és a betegellátás színvonalát hátráltató jogszabályokat viszont anullálni kellene, de legalábbis módosítani.
  Mielőtt rátérnénk a szakmai kérdésekre, kíváncsi vagyok rá, mit gondol, az MSZP egészségpolitikusai mennyiben felelősek a megbukott reformért?
  – A koalíciós kormányzást a házassághoz lehet hasonlítani; ebben a szituációban tudomásul kell venni, hogy ugyan a két fél közös akaratából történnek a dolgok, de előfordulhat: bizonyos kérdésekben az egyik fél szava erősebb. Abban a pillanatban, amikor az SZDSZ megkapta az egészségügyi tárcát, nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP programja nem valósulhat meg. Pillanatnyilag az ágazat helyzete leginkább egy politraumatizált betegéhez hasonlít, de nekünk most nem az a feladatunk, hogy megvizsgáljuk, ki volt a hibás a közlekedési balesetben. Egyelőre az a fontos, hogy a beteget életben tartsuk és elvégezzük rajta a legszükségesebb beavatkozásokat. Majd ha ez megtörtént, akkor lehet boncolgatni a kérdést és cikkeket írni róla.
  Az elvált szülők gyermeke azonban mindig sérül. Hiába ígérik, hogy sorsdöntő kérdésekben szem előtt tartják az érdekeit. Ha pedig valakit megsértenek, az nem felejt. Ön mit gondol: most, a kisebbségi kormányzás idején kiben talál partnerre az MSZP az egészségügy át- vagy visszaalakításához?
  – Senki nem vitatja, hogy azonnali változásra van szükség. De ahogy a szerelemben, úgy ebben az esetben is jó lenne, ha a felek ugyanazt akarnák. Nem tesz jót a kapcsolatnak, ha kiderül, hogy mást ígérnek, mint amit nyújtani tudnak, vagy akarnak. A jövőben már nem lenne célszerű hibázni.
  Maradjunk a korábbi hasonlatnál: mi kell ahhoz, hogy életben maradjon a beteg? Hozzuk a defibrillátort?
  – A legfontosabb teendőnk, hogy az ellátórendszer működését biztonságossá tegyük. Az alapellátás terén megtettük az első lépést azzal, hogy Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója megegyezett a háziorvosokkal a vizitdíj pótlása ügyében. Nyilván a pénztártörvénnyel is kell kezdeni valamit záros határidőn belül, már csak azért is, mert a jogszabályban meghatározott feladatok határidőkhöz kötöttek. Két lehetőség adott: a törvény hatályon kívül helyezése, illetve módosítása. Én azokkal értek egyet, akik az utóbbira szavaznak. Hiszen valamennyien tudjuk, hogy nemcsak az egészségügy, hanem azon belül a társadalombiztosítás is átalakításra szorul. Az Orosz Éva által felvázolt, regionális modell működőképes lehetne, de első lépésként elég lenne az OEP-et zrt.-vé alakítani. A következő feladat, hogy a felesleges, értelmetlen jogszabályokat hatálytalanítsuk. Ezek a lépések nem csupán az ágazatban dolgozók közérzetének javítása miatt, illetve a működőképesség fenntartása szempontjából fontosak. Egy jogállamban nem lehet büntetlenül megszegni a jogszabályokat, de legalább ekkora baj, ha azok nem végrehajthatók. Persze az is anarchia felé vezethet, ha a hatályos rendelkezések végrehajtását nem kéri számon senki az intézményvezetőktől. A Kórházszövetség az elmúlt időkben folyamatosan sorolta, s határozataiban rögzítette, hol látja a legkomolyabb bajokat, hol javasol változtatásokat és milyen lépéseket tart elfogadhatónak. Ez is segítheti az új minisztert munkájában.
  Kár, hogy ezek az üzenetek nemigen értek célbaimages/
  – Nem vitatjuk: a Kórházszövetség kommunikációja nem mindig érte el az általunk remélt eredményt. És bár nem biztos, hogy annak van igaza, aki a leghangosabban kiabál, tudjuk, hogy kommunikációs stratégiánkon változtatnunk kell. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy tudjuk, igazunk van. Minden eszközt igénybe kell vennünk azért, hogy hatékonyabban képviselhessük a szövetségünkbe tartozó intézmények és ebből fakadóan a betegellátás érdekeit.
  Most jött el a szakértők ideje. Rendkívül megalapozott döntés- előkészítésre lesz szükség ahhoz, hogy a kisebbségi kormányzásra kényszerült párt megszavaztassa javaslatait az Országgyűlésben.
  – Téved, aki abban a hitben ringatja magát, hogy egy-két hét alatt mindent meg lehet változtatni. Fontos lenne, hogy a kormányzópárt most ne kapkodjon: bizonyított tény, hogy szakmai konszenzus nélkül nem születhet jó döntés. És el kell mondani azt is, lesz olyan probléma, amellyel idő hiányában nem tudunk majd foglalkozni. De talán nem is baj, mert a rendszer igazságtalanságainak egy jelentős része nemcsak jogszabály-módosításokkal, hanem helyben, többfordulós egyeztetésekkel is orvosolható. Muszáj a szolgáltatókat, tulajdonosokat rákényszeríteni arra, hogy kizárólag lehetőségeikhez, adottságaikhoz mérten vállaljanak részt az ellátásból. A struktúraátalakítási törvény egyeztetési mechanizmusa rossz, és kódolva van benne a bukás. A kapacitások tízszázalékos átcsoportosításához ugyanis a régió határain belül működő valamennyi egészségügyi szolgáltató konszenzusos döntése szükséges, és ennek roppant kicsi a valószínűsége.
  Ami „nagyban” kivitelezhetetlen, „kicsiben” megvalósítható? Működik a Pannon modell?
  – Azért még nálunk is előfordulnak aránytalanságok. Veszprém megyében például az ajkai városi kórházban több traumatológiai ágy van, mint a megyeiben, pedig a megyei kórház ellátási területe nagyobb, mint a városié. Emellett a progresszív ellátás terhe és – szezonban – a Balaton északi partjának sürgősségi ellátása is minket terhel. De haladunk, leültünk a kórházak vezetőivel, és szakmai érvek mentén egyezségre jutottunk. A koncepció megvalósításához megszereztük a politikai legitimációt, majd meggyőztük a megyében élőket döntéseink helytállóságáról. Várpalotán mindenféle lakossági tiltakozó akció nélkül megszűnt az aktív fekvőbeteg-ellátás, Tapolcán a szülészeti tevékenység, Zircen pedig szintén megszűnt a teljes aktív sebészeti és belgyógyászati fekvőbeteg-ellátás. A struktúraátszervezésnek nem volt negatív sajtóvisszhangja, de csak azért, mert megtettük ezeket a lépéseket. Méghozzá úgy, hogy tavaly a megyei kórház 500 milliós adóssága mellé hozományként megkaptuk a sümegi kórház 260 milliós adósságát is. Ennek ellenére nullszaldóval zártuk az elmúlt évet. Ezt nem lehetett volna véghezvinni, ha csak a veszprémi kórházban gondolkodunk. Éppen most készített az ÁNTSZ egy regionális elemzést. Jelen pillanatban a régió három megyéje közül Veszprém megyében a legkisebb a lakosság elvándorlása külső szolgáltatók felé.
  Részvénytársasággá alakulásuk is csendben zajlott.
  – Pedig ott volt az EDDSZ elnöke, Cser Ágnes is! A három hónapig tartó folyamat során másfél hónapon át kemény tárgyalásokat folytattunk a szakszervezetekkel és más érdek-képviseleti szervekkel. Hol ők, hol mi engedtünk, de végül megállapodtunk. Az egyezség a dolgozóknak minden korábban megszokott biztonsági garanciát megad, nekünk viszont éves viszonylatban 540 millió többletkiadást jelent. Sokan úgy gondolhatják, rossz üzletet kötöttünk, de mi már megtapasztaltuk: a konszenzus révén kialakult megállapodás jobb üzlet, mint az erőfölényből diktált „kényszeregyezség”.
  Igen, de ehhez csapatjátékra van szükség. A minisztérium kiürült, jól látható, hogy a szakértők kihátráltak.
  – A következő miniszter egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy megfelelő szakmai apparátussal vegye körül magát. Most nehéz szakembereket találni, hiszen a rengeteg munka mellett az egzisztenciájukat is a vásárra viszik, amikor „leteszik a voksukat” egy személy vagy egy párt mellett. Minden miniszterváltással lecserélődött a szakértői gárda is. De nincs annyi szakember az országban, hogy folyamatosan, ciklusonként vagy akár évente új embereket hozhassunk a rendszerbe.
  A Kórházszövetség elnökeként hamarosan a saját csapatát kellene összeállítania. Szíve szerint kiket hívna meg? – Ma is azokat kérném fel, akik miniszterként segítették a munkámat. Nem hiszem, hogy a szakértelmet pártpolitikai álláshoz kellene kötni. Miniszterségem idején és ma is azt vallom: egyezséget kell kötni bárkivel, aki a célom eléréséhez hozzásegít. Sokan a szememre vetették, hogy nem kifejezetten kormánypárti műsorokba is elmegyek szerepelni. Erre mindig azt válaszoltam: ne azt nézzék, hogy hová mentem, hanem hogy mit mondtam. Ha az ember mindenütt következetesen ugyanazt mondja, abból nem lehet probléma. Mint ahogyan abból sem, hogy mindenkit szívesen fogadok, aki kíváncsi az általam vezetett intézményre és megtisztel azzal, hogy érdeklődik a gondjaink felől – legyen bármelyik politikai vagy társadalmi szervezet embere az illető. A kórház kapuja eddig is és ezután is mindenki előtt nyitva áll.

Az utóbbi évek jelentős fejlődése ellenére van mit javítani a kórházak kommunikációs gyakorlatán.   A finanszírozási sajátosságok, a jogszabályok gyakori változása folyamatos átalakításokra, átszervezésekre késztetik a szervezeteket. 

Tévhit, hogy a kiváló szakorvos, a jó kórházigazgató minden esetben kiemelkedő képességű kommunikátor is – véli Dékán Zita, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának kommunikációs vezetője, aki szerint az utóbbi évek jelentős fejlődése ellenére van mit javítani a kórházak kommunikációs gyakorlatán.

  A finanszírozási sajátosságok, a jogszabályok gyakori változása folyamatos átalakításokra, átszervezésekre késztetik a szervezeteket. A kórházigazgatók el tudják magyarázni ezeket a folyamatokat a betegeiknek, a dolgozóiknak?
  – Nehezen, de törekszenek rá. Az intézményigazgatók többsége pár évvel ezelőtt még figyelmen kívül hagyta, hogy a változtatásmenedzsment, a szervezetfejlesztés és a kommunikáció szorosan összefügg egymással. A kommunikáció éveken keresztül sokadrangú volt számukra a professzionális gyógyító tevékenységhez képest. Mostanában kezdik elfogadni, hogy a kommunikáció nem luxus, hanem egy olyan eszköz, amelyet már a döntés-előkészítéstől kezdve alkalmazniuk kell, sőt mi több: érdemes. Az eddig kétkedő vezetők is meggyőződhettek az utóbbi időben arról, hogy a változtatások kudarca, nehézkes végrehajtása mögött többnyire belső kommunikációs problémák állnak. Az intézményi kultúrának többnyire még mindig nem részei azok a fórumok, ahol a dolgozókkal megértethetik a változások okát és lényegét, pedig a munkavállalók segíthetnék is a vezetést céljaik elérésében. A folyamatos információhiány, az elégtelen belső kommunikáció visszaveti a dolgozók együttműködési hajlandóságát, kihat a munkafolyamatokra, az intézmény külső megítélésére, sőt a gyógyítás eredményességére, hatékonyságára is. Nincs sok értelme külső kommunikációs akciókban gondolkodni, amíg a belső viszonyok nem rendeződnek.
  Vagyis az őszinte, nyitott, párbeszédre kész kórházigazgatóknak nagyobb az esélyük a sikerre.
  – Ez azért nem biztos. Néha a munkavállalók részéről is furcsa reakciókat tapasztaltunk. Előfordult, hogy a vezetők egy új betegirányítási rendszer bevezetésének előkészítésekor kikérték dolgozóik véleményét, s maguk is meglepődtek, amikor kollégáik lelkesedés helyett inkább gyanakodtak: vajon mi az oka annak, hogy őket is bevonják a döntést előkészítő folyamatba? Ma még az egészségügyben dolgozók azt tartják természetesnek, hogy utasításon alapuló vezetés alatt dolgoznak. Eleve „gyanús” mindenki, aki túl sokat kérdez. Gyakori, hogy miközben a vezetőség részéről már megvan az együttműködési készség, a dolgozók még ellenállnak. Nem egyszerű az új vezetési módszerek meghonosítása a szervezetben.
  Az intézményvezetők többsége az ösztöneire hallgat, vagy igyekszik elsajátítani a kommunikációs ismereteket?
  – A többség ma már tudja: tanulnia kell. Érdekes, hogy pont a hektikus egészségpolitikai környezet, a növekvő verseny, a teljesítményvolumen- korlát, a felszabaduló kapacitások, a plusz bevételi források iránti igény ösztönzi a menedzsmentet arra, hogy kommunikációs stratégiát alkosson és tudatosan figyeljen arra, milyen az intézmény megítélése kívül, illetve belül. A piacképes szolgáltatások kialakításához, a versenyben való megmérettetéshez attitűdváltásra, új készségekre lesz szükség, és dolgozóikkal is új magatartásformákat kell elfogadtatniuk. Mind többen igényelnek kommunikációs készséget fejlesztő, tárgyalástechnikai, konfliktuskezelési tréningeket és igyekeznek megteremteni a korszerű ügyfélkapcsolat-menedzsment feltételeit. Ez azonban nagyon hosszú, bonyolult folyamat.
  És a tanuláshoz szükséges időn felül anyagi ráfordítást is feltételez.
  – Valóban, de úgy gondolom, hogy csupán odafigyeléssel is sokat lehet(ne) tenni az intézményen belüli kommunikáció javításáért; a hibákat elsősorban nem a pénz vagy az infrastrukturális hiányosságok okozzák. A problémák zöme a folyamatok szervezetlenségéből, a vezetői és dolgozói hozzáállásból, az információs csatornák és eszközök nem megfelelő kihasználtságából és használatából ered.    Előfordulnak tipikus baklövések?
  – Igen, gyakori kommunikációs bakinak számít, amikor egy lényeges, intézményen belüli változtatást sokáig, szándékosan titokban tart a vezetés. Ekkor indulnak el a találgatások. Megszűnik az intézmény? Elbocsátásokra kell számítani? – ezek a kérdések meglehetősen életszerűek mostanában. Gond az is, hogy a vezetői értekezleteket, a referálókat a szokásjoghoz, nem pedig felgyorsult világunk igényeihez igazítják. Gyakran nem tudják a vezetők, mely esetek igényelnek mindenképpen belső kommunikációt, és akármilyen furcsa, sokszor a sorrendiséggel is gondok vannak. Gyakran a sajtó előbb értesül bizonyos szervezeti változásokról, mint a kórház saját dolgozói. Emlékezzünk a vizitdíj bevezetésére. A jogszabályváltozáskor hirtelen nagyon sok dolgozót kellett megszólítani, és feladataiktól függően különböző összetételű információt kellett volna átadni nekik, miközben az átképzésükről is gondoskodni kellett. A helyzetet bonyolította, hogy az intézményvezetés is folyamatos információhiánnyal küzdött. Előfordul, hogy belső információ hiányában a dolgozók televíziós, internetes hírek alapján tájékoztatják a hozzájuk forduló betegeket, vagy éppen tőlük igyekeznek beszerezni a szükséges ismereteket. Jellemző probléma az is, hogy az információt a vezetők hierarchia szerint osztják el ahelyett, hogy a tényleges érintettséget vennék figyelembe. Előfordulhat, hogy bizonyos esetekben egy betegirányító tájékoztatása jóval nagyobb prioritást élvez, mint egy osztályvezető főorvosé. A vezetőknek meg kell tanulniuk, milyen információs csatornákat milyen célcsoportok tájékoztatására használnak, miként azt is, hogy melyik célcsoporttal milyen jellegű és terjedelmű információt közölnek. Fontos, hogy az információ közlésekor vegyék figyelembe a munkatársaik háttérismereteit. Ma még gyakori, hogy az üzenetek nem egyértelműek, a kollégák úgy jönnek ki egy-egy értekezletről, hogy még nagyobb káosz van a fejükben, mint amikor bementek, mert nem tudják értelmezni a hallottakat. Néha a vezetők több információt adnak át, mint amennyi valójában szükséges, és ezzel zavarják össze a dolgozókat. Az interaktivitás, a visszacsatolás alapvetően hiányzik, közép- és felsővezetői szinten is. Az operatív teendőket gyakran rosszul mérik fel, nem tisztázzák a feladat- és hatásköröket, határidőket. E hiányosságokat felismerve, egyes intézmények egyre inkább áttérnek a projektmenedzsment szemléletű gondolkodásra, a feladatok megoldására teameket hoznak létre, az érintett dolgozókat bevonják a munkába, és a visszacsatolásról sem feledkeznek meg.
  Átgondolt, előre felépített kommunikációval elkerülhetőek lennének például a magánosítás ellen tiltakozó dolgozói, lakossági akciók?
  – Talán, de a privatizáció kérdése túlmutat egy intézmény keretein. A negatív megnyilvánulások ilyenkor nem a vezetőség ellen irányulnak, hanem egy külső, ismeretlen erővel szállnak szembe, az általános bizonytalanságot, feszültséget jelzik. Amikor a vezetőség is ellene van ennek a változásnak, ez egyfajta összekovácsoló erőt jelenthet a kórház belső közösségére nézve: együttesen szállnak szembe a „gonosszal”. Csapatépítés, figyelemfelkeltés szempontjából ez lehet „jó”, de nem mindig célravezető taktika.
  Márpedig a tulajdonos által elrendelt megszorító intézkedések általában érdekeket sértenek.
  – A vezetőknek ebben az esetben már csak azért sincs könnyű dolguk, mert nagyon sok célcsoport igényeinek kell megfelelniük, többek között a tulajdonos, a betegek és dolgozóik elvárásainak is. Ebben a szituációban a kórház vezetői és az intézmény dolgozói között korábban létrejött bizalmi kapcsolatból lehet „tőkét kovácsolni”; fontos, hogy őszintén beszéljenek a változás(ok) következményeiről, próbáljanak meg együtt kidolgozni olyan alternatívákat, amelyek csökkentik a megszorításból származó veszteségek érzetét. Ha elbocsátásokról van szó, akkor többnyire a nyílt kommunikáció vezethet eredményre. Gyakori gond, hogy az érintetteket az utolsó percig bizonytalanságban tartják, vagy a dolgozók véletlenül látják meg a nevüket egy névsorban, egy listán. Tény, ma nem nagy élmény kórházigazgatónak lenni, s a vezetőséggel együttműködő kommunikációs szakembernek, tanácsadónak sincs könnyű dolga. Az egészségügyi kommunikációs szakma létjogosultságát a kórházakban eleve nehéz megteremteni, a folyamatos válságmenedzsmenttel küzdő intézményekben a kommunikációs feladatok prioritását különösen nehéz elfogadtatni. Ma már szerencsére nem ritka az olyan kórház, ahol a vezetőt körülvevő tanácsadó team oszlopos tagja a kommunikációs munkatárs, de szerepük sok helyen még tisztázatlan. Nem igazán tudják a vezetők, hogy mit várhatnak el. Többnyire a sajtókapcsolatok menedzsmentjére egyszerűsítik ezt a funkciót, és nem rendelnek hozzá megfelelő hatáskört.
  A sajtó még mindig nem került ki a közellenség kategóriából.
  – Nagyon kevesen, de már akadnak olyanok, akik felismerték, hogy a sajtóval való együttműködés hasznot is hozhat a kórháznak, nem csak árthat. Az ügyesebb intézményvezetők szoros és rendszeres kapcsolatot tartanak az újságírókkal, és nem csak akkor kommunikálnak, amikor kérdezik őket. Önmaguk is generálnak a stratégiai céloknak megfelelően témát, együttműködést. Az intézmény kommunikációs stratégiája ugyanis nem függetleníthető az intézmény szakmai, stratégiai céljaitól. Ez nemcsak a sajtókommunikáció, hanem egyéb akciók tekintetében is így van. Ha nyílt napot szervezek, számoljak annak betegforgalomban megnyilvánuló következményeivel. Ha szakmai véleményvezér szerepre vágyom egy adott terápiás területen, ennek megfelelően kell alakítanom az üzeneteimet. A vezetők gyakran tévesen mérik fel, hogy az általuk fontosnak vélt információnak van-e hírértéke, míg máskor meglepődve tapasztalják, hogy a kórház tele van újságírókkal és ők nem készültek fel egy előre kiszámítható kérdés megválaszolására.
  A kórházigazgatók egy része azt hiszi, ha ő nem nyilatkozik, akkor senki sem fog. Túl optimista elképzelés, hogy az az újságíró, aki előtt lecsukódik egy sorompó, bánatosan, fejcsóválva elkullog, és nem érdeklődik másutt. Valaki egészen biztosan nyilatkozni fog, legfeljebb név nélkül. Sok intézményvezető menekül, ahelyett, hogy korrekt, szakmailag megalapozott információval látná el a tájékoztatásért hozzá forduló újságírót. Persze akadnak olyan esetek, amikor a hallgatásnak van létjogosultsága. De nem szabad elfelejteni: ha nem mondunk semmit, akkor is kommunikálunk.

Nem biztos, hogy azon az áron értékesítik majd az egészségbiztosítási pénztárak kisebbségi részvénycsomagját, mint azt a kormány gondolja – mondja a lapunknak adott interjúban dr. Bacskai Miklós. A Healthware Tanácsadó Kft. igazgatója szerint az értelmiség is felelős azért, hogy a legnagyobb ellátórendszer átalakítása előtt elmaradt a valódi társadalmi párbeszéd.

Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadása után csendes a piac. Sem a politikusok, sem a szakértők, sem pedig az üzleti szféra szereplői nem lépnek a nyilvánosság elé. Nincsenek kérdések. Miért?
– A jelenlegi helyzetben ez szinte természetes. Először szeretnék megismerni a piaci lehetőségeket befolyásoló végrehajtási utasításokat, az ezekből adódó lehetőségeket, a „játékteret”, a pontos szabályokat és a határidőket. De az okok firtatásakor azt sem szabad elfelejteni, hogy az Európai Unióból most több száz milliárdos fejlesztési tőke érkezik az országba, amelyre pályázni lehet, s ez az egészségügy területén akár 4-500 milliárd többletbevételt jelenthet. Senki nem akarja rontani az esélyét elhamarkodott politikai megnyilvánulásokkal. Egyébként pedig a jövőre életbe lépő új rendszer nem különbözik jelentősen a jelenlegitől. Gyakorlatilag a mai megyei egészségpénztárak szerepét egy újabb jogi személy bevonásával gazdasági társaság veszi át, és egyelőre ugyanazok a finanszírozói elemek maradnak, mint amelyek korábban voltak. Most mindenki vár, senki ne számítson éles összetűzésekre.

Vagyis egyetért azokkal, akik azt állítják, hogy a törvény hatályba lépése után a társaságok lényegében csak az ellátásszervezői feladatokat veszik át az államtól?
– Korábban az SZDSZ, amely felhatalmazást kapott a szaktárca irányítására, egyértelműen a több-biztosítós magánbiztosítói rendszer bevezetését propagálta, de miután az MSZP ezt nem támogatta, kénytelenek voltak hátrébb lépni. Az elfogadott törvény gyakorlatilag szándéknyilatkozat arra, hogy a kormány nem zárkózik el a több-biztosítós rendszertől, így a kabinet bármikor tőkét vonhat be a rendszerbe, akár az alapszolgáltatási csomag szűkítésével párhuzamosan, vagy a járulékos és kiegészítő biztosítások révén – tehát ettől kezdve bármi történhet.

Ön szerint mekkora lesz az érdeklődés a pénztárak iránt?
– Nyolc megyének jó pozíciói vannak, biztos, hogy esetükben erős versenytárgyalásra számíthat a kormány, és ha már valaki megszerez egy kedvező bevételt ígérő megyét, akkor vélhetően további területekért is ringbe szállhat. De nem biztos, hogy azon a licitáron, amit a kormány vár. Bár a kisebbségi részvénycsomag ellenértékeként várható 5-10 milliárd forint nem olyan jelentős összeg, hogy a tőkeerős cégeknek ne érné meg, akár csak azért, hogy jelenlétüket biztosítsák a piacon.

A jelenlegi egészségpénztárak hogyan tudnak belépni a biztosítási piacra?
– Egyértelműen szakmai befektetőként jelenhetnének meg, de persze kockázati tőkére is szükség van ahhoz, hogy a licitet teljesíteni tudják. Előfordulhat viszont, hogy az egészségpénztár a nyilvánosság előtt előretolt szereplője lesz egy olyan pénzügyi befektetőnek, aki nem akar szerepelni, jogi személyként részt venni az egészségbiztosítási pénztárak létrejöttében. Vagyis a pénztár adja majd az arcát a működéshez. Ilyen alapon természetesen piaci szereplővé válhat akár egyház, megyei, városi önkormányzatok szövetsége, vagy bárki, aki úgy érzi, hogy képes tőkét maga mellé állítani. Vannak biztosítók, akik készülődnek – több forrásból úgy értesültünk, hogy a befektetők a már meglévő pénztárak feltőkésítésén és új pénztárak létrehozásán gondolkodnak.

Jó példa erre a MÁV?
– Igen, mivel a vasúti társaság a szolgáltatói oldalon saját kapacitással is rendelkezik, és vélhetően minden pénztár előbbutóbb országos szintű lefedettségre törekszik. Országos intézményhálózattal jobb pozícióba kerülhet a pénztár: több megyéből, több beteget, tehát több fejkvótát lehet így megszerezni. De továbbra is hangsúlyozom: nem biztos, hogy az igazi tőkebefektetők jelennek majd meg a nyilvánosság előtt.

Mi az oka annak, hogy például az UNIQA, amelyik a kiegészítő biztosítások terén piacvezető Ausztriában, egyelőre nem kíván versenybe szállni?
– A biztosítótársaságok elég konzervatív pénzügyi befektetőnek számítanak; vélhetően azért hátrálnak meg, mert sok kockázatot kellene átvállalniuk az államtól. A biztosítóktól azonban egyetlenegy pozitív, vagy egyáltalán csak a piacra lépés tényét megerősítő bejelentést sem lehet hallani, és ez nem is várható 2009-ig. Nagyon sokan várják, miként alakulnak az események – nemcsak a népszavazás. A tőkebefektetők számára hosszú távon nagy kockázatot jelent, hogy kormányváltás esetén az új kabinet visszarendezi- e a piacot. A kockázatokat ezért most háttéralkukkal próbálják kivédeni.

A közvélemény-kutatási adatok alapján elképzelhető, hogy nagy eséllyel nem a jelenlegi pártok kormányoznak a következő ciklusban. Hogyan lehet így háttéralkukat kötni?
– Egy törvényt bármikor lehet módosítani, főként, ha nem kétharmados. A társaságok piaci pozíciójának és befolyásának gyöngítésére tett erőfeszítések nemcsak teljes visszarendezéssel érhetők el. A szóbeli garancia nyilvánvalóan nem elegendő. Az azonban bizakodással töltheti el a befektetőket, hogy a legutóbbi választások során Mikola István, a Fidesz vezető szakpolitikusa csak az alapcsomag teljes privatizációja ellen emelt szót. Ebből a szempontból érdekes Orbán Viktornak Nyíregyházán, a Jósa András Kórházban tett nyilatkozata is. A Lánchíd Rádió tudósítása szerint a Fidesz elnöke úgy fogalmazott: „Nem vagyunk a magántőke ellen, sőt a kiegészítő biztosításokat is támogatni tudjuk, ugyanakkor az alapbiztosítás állami kézben tartását fontosnak tartjuk. Piacbarát politikai szervezetnek tartjuk magunkat, akik hisznek a versenyben, ugyanakkor azt gondoljuk, ahol nincs helye a versenynek, ott a profitorientált szemlélet csak rombolni tud, ezért nem hasznos.” Vagyis akár az is elképzelhető, hogy hosszú távon a köz- és a magánfinanszírozásnak olyan egyvelege születik meg, amely biztosítja az ellátórendszer hatékonyságát úgy, hogy a változások nem szűkítik jelentős mértékben a szolgáltatásokhoz való hozzáférést.

De garanciák nincsenek.
– Ebben a szituációban nincsenek, és a potenciális tőkebefektetőket az zavarja a leginkább, hogy nem látják a lehetséges kompromisszumok határvonalait.

Az IME című szaklap konferenciáján tartott előadásában azt boncolgatta, hogy a reform végső soron tőkebevonást vagy forráskivonást eredményez. A parlament döntése alapján melyik a valószínűbb?
– A kockázati tőkebevonás sajnos rövid távon is a források átcsoportosításával jár, ami relatív forráselvonásként jelenik meg. Nem beszélve arról, hogy a tőke beáramlásának, a megnyert likviditásnak nemcsak egyszer, hanem folyamatosan kell megfizetni az árát. Azt biztosan állíthatom, hogy az egészségügy finanszírozási gondjait nem oldja meg az a reálisan várható mintegy 100 milliárd forint, amelyet a kisebbségi részvénycsomag ellenértékeként könyvelhet el az állam. Ennek legalább a háromszorosára lenne szükség. Ezzel a lépéssel csak időt nyer a kormány, sőt lehet, hogy nagyobb árat fizetünk a tőkebevonásért, mint amennyit valójában ér majd. A veszélyekkel ugyanis nyíltan nem számol senki. Nem garantálható, hogy a hatékonyság növelésével előteremthetőek a rendszer megváltoztatásához szükséges anyagi források. De ki tudja ma megmondani, mennyibe kerül majd az államnak, ha egy társaság kiesik a rendszerből, esetleg csődbe megy? Ha egy-egy terület ily módon értékét veszti, vajon milyen áron kelhet el ismét? Vagyis lesz/lehet számos feladat, amely előbb-utóbb újra állami kötelezettséggé válik.

Mire számíthatunk rövid távon?
– Ha azt kérdezi, mi várható 2 éven belül, azt gondolom, hogy gyakorlatilag semmi. Felfújt ügyek körül zajló nyilatkozatháború, mert nem tudjuk igazán, milyen irányba tartunk. Nem egyértelmű a reform célja, nem tisztázottak a viszonyok. Rövid távon a befektetők nem is vehetnek fel osztalékot. Ám az országgyűlési választások után már nagy a veszélye annak, hogy a befektetők a finanszírozás jövedelmezősége, vagyis a nyereség maximalizálása érdekében először a fejkvóta emelésére, második lépésként pedig az alapszolgáltatási csomag indokoltnál nagyobb szűkítésére próbálják majd rávenni a kormányt. Mivel a finanszírozásra fordítható büdzsé véges, és a járulékok további emelése politikailag „elképzelhetetlen”, a hatalmon lévő kabinet vélhetően az utóbbi utat választja majd. A költségvetési törvény részeként minden évben lehetőség van a biztosítási jogviszony alapján járó szolgáltatási paletta felülvizsgálatára. Első körben így például a gyakran végzett, ám nem túl költséges eljárások kerülhetnek a kizárólag kiegészítő biztosítási díj ellenében elérhető csomagba. n
Vagyis megint a betegek állják a számlát.
– A jelenlegi folyamatok alapján ez valószínűleg elkerülhetetlen, valódi tőkebevonást ugyanis csak az alapcsomag és az alapcsomagon kívüli szolgáltatások elkülönítése tenne lehetővé. A kiegészítő biztosítási csomagok nyújtanak majd lehetőséget arra, hogy a kórházak, szakrendelők és a magánorvosok a differenciált szolgáltatásaikat valóban értékesíteni tudják a piacon. Ehhez „vásárlókra” is szükség lesz, vagyis a kormánynak már most őszintén kellene beszélnie erről, és adókedvezményekkel kellene ösztönöznie a betegeket az előtakarékoskodásra. Ha a társaság más módon nem tud többletbevételhez jutni, akkor a betegekre terheli majd a költségeket, ezért azután ismét emelkednek a lakossági kiadások. 2006-ban a rászorultak 460 milliárddal járultak hozzá az egészségügyi kiadásokhoz. Tavaly a gyógyszeráremelés és a vizitdíj bevezetése minimum 30-40 milliárd többletkiadást okozott a családoknak. Végleges számok még nincsenek, várjuk a KSH 2007 évre vonatkozó adatait, de körülbelül 500 milliárd forint felett alakul a kiadásokból a háztartásokra jutó összeg.

Nem érzi úgy, hogy az egészségügyi közgazdászok felelőssége is, hogy vakon bolyongunk, és a lakosság nagy része elképzelni sem tudja, mi vár rá az elkövetkezendő esztendőkben?
– Sokan azok közül, akik az elején még részt vettek a reform előkészítésében, idő közben rájöttek, hogy olyan dolgokat kellene „alátámasztaniuk”, aminek a végkimenete teljes mértékben bizonytalan. Úgy gondolom, nemcsak rajtuk múlt, múlik. A magyar értelmiség is nehezen ébred; mintha hiányozna a társadalom iránt érzett felelősségérzete, ami arra ösztönözné, hogy kierőszakolja az átalakuláshoz elengedhetetlen társadalmi vitát. Az is probléma, hogy a szakértők többsége betagozódik egy-egy politikai csoportosulásba, így véleményük – még ha helytálló is – csak korlátozott mértékben vehető figyelembe a szakmai viták során. Az állam részéről tapasztalható egyértelműen deklarált célok hiánya miatt egyébként is lehetetlenné válnak a valódi szakmai viták. Ma senki nem látja, mi a valódi cél, hová akarunk eljutni. Szerintem kollektív felelőtlenség jellemző a rendszerre, gondoljunk csak a potyautasok kiszűrésére, amiből most 100 milliárdos „nem várt” bevétele származott az államnak.

A halogatott lépésekből származó veszteségeket nem kellene egyszer végre számon kérni?
– Elgondolkodtató, de azért nem árt tisztában lenni azzal, hogy a halogatás politikai döntés, mert ami az egészségügy oldalán veszteségként, az a másik oldalon nyereségként jelenik meg. Például a mindenkori kormány elhatározásán múlik, hogy „elnézi-e”, és ha igen, milyen mértékben a szürkegazdaságot. Azzal, hogy behunyta a szemét, hagyta, hogy az az egymillió ember, aki nem fizetett járulékot, így „megtakarított” pénzét másra költse, és ezzel a gazdaság életben tartásához nélkülözhetetlen fogyasztást erősítse. Ennek a pénznek egy részét most közvetlenül az egészségügybe fektettük, de tudnunk kell, hogy ennek a lépésnek is lesznek társadalmi következményei, amelyeket meg kell magyaráznunk a választópolgárainknak. Kinek a felelőssége, hogy az egészségügyért, vagyis az orvosokért, szakdolgozókért, a betegekért eddig nem álltunk ki? Azt kell mondanom, gyakorlatilag valamennyiünk hibája, már csak azért is, mert akaratlanul is asszisztáltunk egy rendszer minőségének romlásához. Amit pedig hagytunk elsilányulni, azt most mások olcsón, 100 milliárd forintért megvásárolhatják.

Mire számít, mi lesz a kormány következő lépése?
– Ha már hozzáláttunk ehhez a folyamathoz, és „megpiszkáltuk” az egészségügyet, akkor nem biztos, hogy időszerű meghirdetnie a miniszterelnöknek az új tulajdonosi programot az állami vállalatok részvényeiért. Vagyis ismét a büdzsé minél nagyobb bevételéért cserébe hitelfelvételre buzdítani a lakosságot. Abban a lélektani pillanatban, amikor a társadalom finanszírozóképessége folyamatosan csökken, és éppenséggel az egészségüggyel kapcsolatos kiadások nyomán is hatalmas teher rakódhat a lakosságra, ez a program elveheti a lehetőséget attól, hogy az egészségügyben hosszú távú megtakarításokra koncentráljunk. Ha a járulékok csökkentése is a politikai ígéretek közé kerül, még inkább logikusnak tűnik a célirányos lakossági előtakarékosság támogatása és fejlesztése a közeli jövőben. Nem térhetünk ki az elől sem, hogy középtávon szükséges az igénybe vehető szolgáltatások alapcsomagjának definiálása. A változások során ügyelni kell a magán- és közkiadások megfelelő arányának fenntartására. A kollektív és egyéni teherviselés társítására némi analógiát jelenthet a nyugdíjpénztárak bevezetése a 90-es években. Kicsit őszintébb politikára lenne szükség ahhoz, hogy a kialakult helyzetet kezelni tudjuk.

  Április elsejével a parlament eltörölte a vizit- és kórházi napidíj fizetési kötelezettségét, miután a lakosság elsöprő többsége a márciusi népszavazáson a kormány által bevezetett reformintézkedések ellen voksolt. Gyurcsány Ferenc kormányfő a referendum eredményhirdetésekor határozottan kijelentette, a kormánynak nem áll szándékában és módjában sem kárpótolni az egészségügyi szolgáltatókat a kiesett vizitdíj miatt. Ám a népszavazás utáni első sokk után némiképp enyhülni látszik a szigorú, kérlelhetetlen kormányzati retorika, és Horváth Ágnes miniszter a szakma képviselőivel egyeztetést kezdeményezett azért, hogy a károkat némiképp enyhíteni tudja a kabinet. A szaktárca vezetője határozottan állítja, csak költségvetésen belüli átcsoportosításban gondolkodnak, és hiába vádolja a legnagyobb ellenzéki párt kicsinyes, dacos magatartással a kormányt, a konvergenciaprogram miatti korlátok okán nincs mód pluszforrások bevonására. Így első körben egyelőre csak a házigyermekorvosok kompenzációjára fordított havi 280 millió forint újraosztására lát lehetőséget a szakminiszter – ez az összeg azonban mindössze negyede annak, amit a vizitdíjbevétel az alapellátásban dolgozó orvosoknak jelentett havonta.
  A fideszes önkormányzatok vezetői jelezték, perre mennek, ha a kormány nem pótolja az intézmények működéséhez elengedhetetlen forrásokat. Nem a szolgáltatók feladata ugyanis, hogy előteremtsék a közfeladatok ellátásához szükséges pénzt – vélik –, és forráshiányra sem hivatkozhat a kabinet, hisz tavaly hatvanmilliárdos, az év első két hónapjában pedig tizenöt és fél milliárdos többlettel zárt az Egészségbiztosítási Alap. Az egyeztetések lapzártánk idején is folynak, de a szaktárca vezetőjének javaslata ellen máris tiltakozik a Magyar Orvosi Kamara és a Házi Gyermekorvosok Egyesülete is.
  A kárenyhítés mértékéről és módjáról zajló tárgyalásokkal párhuzamosan az egészségbiztosítás rendszerét érintő további lépésekről is egyeztetnek a koalíciós pártok. Talán nem túlzás azt állítani: pillanatnyilag úgy tűnik, az SZDSZ – az MSZP egyes képviselői és a legnagyobb ellenzéki párt „segítségével” – belebukott az egészségügy átalakításába. Itt a vége?

Összefoglalónk a 8–9. oldalon

Szakmai megoldások keresése helyett indulatos vitákba torkollik az a kommunikációs háború, amely a vizitdíjat eltörlő népszavazás után tört ki. A kormánypárti politikusok a legnagyobb ellenzéki pártot felelőtlen magatartással vádolják, a Fidesz vezetői viszont a referendum eredményét használva politikai céljaik megvalósítására folyamatosan hangoztatják: a népszavazással léket kapott az egészségbiztosítás reformja, a kormányzó pártoknak ezért esélyük sincs arra, hogy még ebben a ciklusban végigvigyék a rendszer átalakítását.

A kormány egészségbiztosítási rendszerátalakítással kapcsolatos kudarcát „elősegítendő” a Fidesz és a KDNP március 12-én törvényjavaslatot nyújtott be a parlament elé az egészségbiztosítási törvény hatályon kívül helyezése érdekében. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a népszavazás utáni sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy őszre esedékes az Albert házaspár népszavazási kezdeményezése az egészségbiztosítás privatizációjának megakadályozására, így a pártelnök szerint a kormányzó pártok a Fidesz javaslatának támogatásával megspórolhatnának az országnak több milliárd forintot, maguknak pedig egy, a március 9-i népszavazáshoz hasonlatos kudarcot. A Fidesz elnöke ezért arra kérte a kormánypártok vezetőit: függesszék fel az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvény hatályba lépését, és ne népszavazáson méressék meg programjuk támogatottságát. A rendszer átalakításáról szóló koncepciójukat illesszék be a 2010-es választási programjukba, és akkor majd eldől, hogy a választópolgárok miként vélekednek terveikről. A Fidesz elnöke továbbra is tartja magát korábbi kijelentéséhez: ha kormányra kerülnek, visszaalakítják az egészségbiztosítást.

Újabb referendum?

A belpolitikai erőviszonyokat és az indulatoktól túlfűtött hangulatot figyelembe véve nem is érdemes azzal a fikcióval számolni, hogy mi történne abban az esetben, ha a kormány elfogadná a Fidesz javaslatát, vagyis visszavonná a törvényt. Az már sokkal reálisabb felvetés, hogy mi lesz akkor, ha az Albert házaspár által feltett kérdés alapján összegyűlt aláírásokat hitelesíti az Országos Választási Bizottság (OVB), és az Országgyűlésnek ismét újabb népszavazásról kell majd döntenie. Márpedig eddig a szakszervezek és a civil szerveződések segítségével a kiírás elrendeléséhez szükséges 200 ezer helyett közel 500 ezer aláírás gyűlt össze március közepéig. A Liga szakszervezet elnökének, Gaskó Istvánnak a tájékoztatása szerint az aláírásgyűjtő íveket április 10-én adják át a választási bizottságnak, addigra pedig feltehetően még többen lesznek, akik támogatják kezdeményezésüket; összességében 600-700 ezer aláírásra számítanak a szervezők. A márciusi szociális népszavazáson résztvevők száma és a tb-mentő akció támogatottsága a kormányzó pártok számára intő jel lehet – véli, és csak akkor vonják vissza kezdeményezésüket, ha a kabinet hatályon kívül helyezi az új egészségbiztosítási rendszerről szóló törvényt, és a következő 5 esztendőre garanciát vállal arra nézve, hogy nem engedik be a privát tőkét az egészségügybe.
  Bár az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke, Kökény Mihály szerint a hatályos törvény alapján időközben okafogyottá vált az Albert házaspár benyújtotta referendumkezdeményezés, a politikai elemzők nem tartanak elképzelhetetlennek egy újabb szavazást. A referendum rémképét eleve elutasító kormánypárti politikusok azzal érvelnek, hogy az a kérdés, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítást?” – már nem állja meg a helyét, ugyanis a törvény másodszori elfogadása után létrejövő modell nem a versengő üzleti biztosítós rendszert valósítja meg Magyarországon – állítja Kökény Mihály. Éppen ezért az egészségügyi miniszter, Horváth Ágnes levélben kérte Albertékat, hogy álljanak el kezdeményezésüktől. Ez csak olaj volt a tűzre, válaszul a házaspár újabb kérdést terjesztett az OVB elé, amellyel most már azt szeretnék elérni, hogy a nyereségérdekelt magánbefektetők még kisebbségi tulajdonrészt se szerezhessenek a pénztárakban. Az új kérdés, melyet idő közben már hitelesített is a bizottság, így hangzik: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó, üzleti alapon működő, többpénztáras egészségbiztosítást?” Vagyis ebben a kérdésben a „több-pénztáras” kifejezés szerepel a „több-biztosítós” helyett.
  Lövétei István alkotmányjogász szerint minden értelmezés kérdése, s fontos lenne előbb azt tisztázni, mit tekintünk pénztárnak és mit biztosítónak. Az Index hírportálnak nyilatkozó szakértő szerint a hiányzó végrehajtási rendeletek miatt azonban ma nehéz megmondani, hogy a február 11-én elfogadott törvény több biztosítóról vagy több pénztárról beszél-e. Az egyetemi tanár szerint előfordulhat, hogy az Országgyűlésben ülő kormánypárti többség saját értelmezése szerint nem fogadja el a törvényre kötelező érvényűnek az őszi népszavazás döntését. Ezt a helyzetet egy alkotmánybírósági határozat oldhatja meg. A politikai elemzők szerint leghamarabb őszre várható a népszavazás időpontjának kiírása, vagyis hozzávetőleg a kisebbségi részvény értékesítésére kiírandó pályázattal egy időben, ez viszont ómen a kormányra nézve.

Van visszaút?

Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának szakértője a Népszabadság Népszavazás után – reform közben címmel megrendezett II. Egészségbiztosítási Konferenciáján osztotta azok véleményét, akik úgy vélik, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlését eredményező népszavazás mindenképp hatással lesz a biztosítási rendszer reformjára. A legnagyobb kormánypárt szakértői között már most is vannak néhányan, akik jobbnak látnák, ha a következő országgyűlési választásig nem engednének magánbefektetőket a rendszerbe. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a közszolgálati televízió Napkelte március 18-ai adásában elmondta, érzékelik a befektetők elbizonytalanodását, és „érdeklődés hiányában” elképzelhető egy olyan megoldás is, hogy a területi alapon működő, száz százalékban állami tulajdonban lévő pénztárak szervezik a jövőben a lakosok ellátását. Vagyis ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a kormány visszatér a korábban Orosz Éva közgazdász által javasolt, az MSZP által eredetileg is preferált modellhez. Ám az SZDSZ elszántsága miatt kérdés, hogy miként tudja az MSZP befolyásolni a következő időszak folyamatait. A Népszabadság információi szerint a szocialista frakcióban felmerült az is, hogy esetleg tárcacserével szerelnék le az egészségügyi reformot szívügyének tekintő SZDSZ-t. E szerint a forgatókönyv szerint Horváth távozna, helyét pedig egy MSZP-s miniszter venné át. A szabad demokratáknak cserébe egy másik tárcát ajánlanának fel.
  Kincses Gyula, a szaktárca szakállamtitkára egyetért azokkal, akik szerint a népszavazás eredménye növelte azon befektetők bizonytalanságát is, akik be szeretnének lépni a biztosítási rendszerbe. A piac minden kockázatot beáraz – mondta a konferencián, majd hozzátette: a kisebbségi részvények értékesítésekor bevételkiesést okozhat az a bizonytalanság, amely a társadalom alacsony reformbefogadó képességéből, a politikai harcok légköréből fakad. De a kormány határozott, és ha kell, befektetők nélkül is belevág a reformba. Nincs más út – véli Kökény Mihály –, mert a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan. Március végére a cégbírósághoz benyújtják a részvénytársaságok alapító okiratát, és a jövő év áprilisa után már az új pénztárak szerződnek a szolgáltatókkal. (Erről bővebben lásd „Alakulnak a pénztárak” című keretes írásunkat.)

Jobb Jövő (Légi) Társaság

Persze az már csak megítélés kérdése, hogy a kormány bátor vagy vakmerő – vélik az egészségügyi közgazdászok, de az tény, hogy a reformnak minősített ámokfutásnak nincs szakmai háttere. Elemezhetetlen, bírálhatatlan és megítélhetetlen mind az előnyök, mind a hátrányok szempontjából – véli Gulácsi László, a Corvinus Egyetem docense, aki a konferencián egy légitársaság kapitányi jelmezébe bújva ekképpen karikírozta a jelenlegi helyzetet: „Hölgyeim és Uraim! Üdvözlöm Önöket a Jobb Jövő (Légi) Társaság 0309-es számú járatának fedélzetén. Itt a kapitány beszél. A repülési időt nem tudom megmondani, a cél pedig folyamatosan változik. Örömmel tudatom Önökkel, hogy Business Class-utasainknak jó esélyük van arra, hogy elérjék a célállomást anélkül, hogy komolyabban megsérülnének a repülés során. A kedves Economy Class-utasainknak megérkezési és túlélési esélyei a jegyeik árával egyenesen arányosak, átlagosan 20-40 százalékkal alacsonyabbak a Business Class utasainál; kérjük szíves megértésüket. Csatolják be biztonsági öveiket, és élvezzék az utazást. Az időjárás a Jobb Jövőben jó, kissé vagy nagyon borult, enyhe vagy erős forgószél fúj, a hőmérséklet pontosan bemérhetetlen.”   Gulácsi László szerint az erőltetett rohamtempó helyett meg kellene állni egy-két évre, ugyanis ahhoz, hogy a társadalom számára előnyös rendszert vezessünk be, megalapozott kutatásokra és szakmai konzultációra lenne szükség. Körbe kellene nézni, és megvizsgálni azt, hogy milyen előnyös elemek vehetők át másoktól, és ezeket hogy lehet adaptálni a mi rendsze rünkbe. A mostani az átalakítás menetét megalapozó névtelen szakértők által – Medmin Bt., Gandalf Bt. stb – publikált „tanulmányok” egészség-gazdaságtan szempontjából értékelhetetlenek, nélkülözik a szakirodalomi adatokat, és alkalmatlanok azon rendszer kialakításához, amely működtetni tudná a minőségi, biztonságos betegellátást.

Másik szemszögből

Egy biztosító-befektető nem politikai, gazdasági aspektusokból vizsgálja az egészségügyi reform várható hatását, eredményét – állítja Filvig István, a Signal Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója. Aki szerint nem kell csodálkozni a magyarországi eseményeken, hiszen a világon mindenütt nagy problémát okoz a betegek gyógyításának finanszírozása, már csak azért is, mert az ellátásokra fordított kiadások üteme gyorsabban növekszik, mint a gazdaság – ez a tény azonban a befektető szempontjából komoly kockázatot jelent. Ugyanis a biztosítóknak nincsenek eszközei a költségek visszaszorítására.
  Fliving István szerint a befektetés mérlegelésekor a lakosság preferenciájának és a törvényi szabályozásnak egyforma súlya van, mindkettő egyaránt fontos kiindulópont a magánbiztosítók számára. Márpedig egy 50 százalékos többséggel bármikor módosítható törvény nem jelent komoly védelmet a potenciális befektető számára, és a jelenlegi közhangulat sem ösztönzi a társaságokat. A biztosító vezérigazgatója számára érthetetlen, hogy a kormány hogyan mert belevágni egy „feles” törvénnyel az átalakításba, ráadásul erőltetett menetben, nem hagyva elegendő időt ahhoz, hogy megalapozott számítások birtokában, felelősen dönthessenek a kisebbségi tulajdonrész vásárlásáról. Miközben az már ismert, hogy a kormány mennyi bevételt remél a részvényértékesítésből, alapvető, az üzleti eredményeket jelentősen befolyásoló döntésekről az üzleti szféra tagjai még nem tudnak semmit. Az aránytalanságokat érzékeltetve az elnök elmondta: a kormány a 49 százalékos részesedésért cserébe a pénztár területéhez tartozó taglétszám arányában 6 és 24 milliárd közötti egyszeri tőkebefektetést vár el a pályázóktól, de a pénztáralakítás miatti beruházások, valamint a törvény által előírt biztonsági tőketartalékok még további 20 milliárdos kiadást okoznak majd a kisebbségi tulajdonosnak.Ezzel szemben a rendszer indulását megelőző 10. hónapban még bizonytalan, hogy mi lesz a járulékfizetés fejében járó szolgáltatási csomag tartalmának módosításával és a fejkvótával. Nem tudni azt sem, hogy a társaságoktól milyen prevenciós tevékenységet kíván meg a kormány, bizonytalan a járóbeteg-ellátás reformja, és az uniós fejlesztésekkel kapcsolatban is hallgatnak a politikusok. Márpedig ezek a döntéshez megkerülhetetlen kérdések.
  A Signal Biztosító vezérigazgatója szerint a kabinetnek a reformmal kapcsolatos kommunikációja során nem szabad eltitkolnia azt sem, hogy a kisebbségi tulajdonos befektetése nyomán profitot remél. Ez az üzlet alapja, ám a hatályos törvény szigorú feltételekhez köti és maximalizálja a profitot – márpedig most úgy tűnik, hogy ez az üzlet nem túl kecsegtető. Ezt bizonyítandó Fliving István kalkulációja szerint egy egymilliós pénztári taglétszámot felölelő terület „megvásárlásához” szükséges 20 milliárd forintnyi befektetés hozamához legkorábban csak a negyedik esztendőben juthat hozzá a kisebbségi részvények tulajdonosa. Mivel ennek mértéke az eredmény – ha van egyáltalán – legfeljebb 2 százalékának 49 százaléka lehet, így évente legfeljebb 1 milliárd forint nyereséget könyvelhet el a befektető. Márpedig ha ezt az összeget ma állampapírba fektetnék, akkor az első évtől kezdve 1,4 milliárdnyi hozammal számolhatnának úgy, hogy nincsenek kiszolgáltatva a politikai pártoknak vagy az éppen hatalmon lévő kormánynak.
  Dr. Lukács Marianna, a Patika Egészségpénztár – Új pillér ügyvezető igazgatója arra hívta fel a konferencia résztvevőinek figyelmét, hogy miközben a kormány versenyt szeretne generálni az egészségpénztárak között, kizárja az ár szerepét: kötött a fejkvóta, és a kötelező szolgáltatói szerződések esetében legfeljebb +/-10 százalékos eltérést engednek, sőt az induláskor nem lehetséges a tagtoborzást sem. A működési költség 3,5 százalékos maximalizálása és a 2 százalékos profitkorlát miatt a jelenleginél nem lesz hatékonyabb az ügyfelek számára a szolgáltatások szervezése. A szolgáltatói oldalon ezekkel a feltételekkel kizárt a verseny. A befektetőket képviselő pénztár vezetője kifogásolja azt is, hogy miközben a kisebbségi tulajdonostól tudástőkét várnak, ennek érvényesüléséhez a 49 százalékos tulajdonrészhez kapcsolódó irányítási jogokat nem biztosítják. Lukács Marianna szerint fontos lenne, hogy ne veszítsük szem elől a reform célját sem, vagyis az egészséges életévek növelését, márpedig erről a jogalkotók többsége úgy tűnik, hogy megfeledkezett.

   Az amerikai kardiológus kollégium hírlevelében – az ACC Heart Health News Digestben – megjelent tavaly év végi tájékoztató szerint a nagy nemzetközi gyógyszergyárak gazdasági okoknál fogva új készítményeik értékelésekor ma már főként az indiai és a kínai kórházakra, klinikákra számítanak. Pedig tíz évvel ezelőtt még a klinikai-farmakológiai vizsgálatok 86 százaléka az Egyesült Államokban történt. A költségek rendkívüli növekedése miatt az amerikai óriáscégek mind több elemzést végeztetnek külföldön, így jelenleg a klinikaifarmakológiai tanulmányoknak már csak 57 százaléka folyik az USA gyógyintézeteiben, 30 százaléka azokon kívül, elsősorban Európa területén. De ez a helyzet a közeli jövőben tovább változhat, ugyanis már az európai központok is túlságosan drágának bizonyulnak. A nemzetközi gyógyszeripar ezért mind távolabbra tekint: a jelentős anyagi hasznot biztosító tanulmányokból egyre több indul el Indiában és Kínában.

  Elkerülhetetlen a globalizáció?
 „Nem kérdés, hogy a klinikai kutatás is globalizálódik” – nyilatkozta David Lepay, az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) vezető klinikai tanácsadója az amerikai kardiológus kollégium hírlevelében. Az Egyesült Államokon kívül klinikai tanulmányokat végeztető gyógyszercégek száma az 1997-ben regisztrált 956-ról 2006-ra csaknem 1800-ra növekedett. A gyógyszeripar nemcsak a költségek csökkentését várja ettől a változástól, hanem a tabletta első felírásáig eltelt idő rövidülését is. A szakértők véleménye az, hogy az amerikai piacot így gyorsabban érhetik el az új, hatékonyabb patikaszerek, mint korábban.
   A globalizálódás jelei jól érzékelhetők. A GlaxoSmithKline együttműködik India hat legnagyobb forgalmú onkológiai kórházával, és külön kutatóközpontot épített Sanghajban. A GSK és a Roche gyógyszergyár Kínában és Indiában egy év alatt megduplázta kutató-fejlesztő tevékenységét, ennek volumene jelenleg 2,2 millió dollár.
   A kardiológiai szakmai kollégium becslése szerint egy klinikaifarmakológiai vizsgálat Kínában az amerikai költségeknek legfeljebb a felébe kerül. A kisebb összeg főleg a munkaerő és a vizsgálóhelyek alacsonyabb árának köszönhető. Az Ázsián kívüli gyógyszercégek azért is fordulnak mind gyakrabban a távol-keleti országokhoz, mert ezeken a helyeken számtalan olyan ellátatlan pácienst lehet találni, aki szívesen részt vesz a vizsgálatokban, és fegyelmezetten szedi az új készítményeket.
  A nemzetközi gyógyszergyárak maximálisan igyekeznek ezt a lehetőséget kihasználni. Az amerikai adatok szerint a következő két esztendőben 29 milliárd dollár értékű gyógyszerszabadalom érvényessége jár le, és 2015-ig ez az összeg eléri a 160 milliárd dollárt. Az eredeti készítmények gyártási szabadalmának tulajdonosait ezek a tények kényszerítik arra, hogy időben kifejlesszenek olyan új gyógyszereket, amelyek pótolni tudják a kiesőket.
  Érthető, hogy egy olyan világcég, mint az amerikai Eli Lilly, nyilvánosságra hozta, hogy a következő öt év során Kínában 300 millió dollárt fordít gyógyszeripari fejlesztésre. Ráadásul India és Kína nem csupán kiváló vizsgálóhely, hanem a jövőben mind fontosabb gyógyszerpiac is.
  A kérdés az, hogy hazánk a kutatás- fejlesztés és a gyártási kapacitás bővítését szolgáló tőkéért miként tud versenybe szállni a nemzetközi porondon.
 
  A pillanatnyi siker ára
  A gyógyszeripari befektetésekért folyó harcban Magyarország jelentős hátránnyal indul a kiszámíthatatlan piaci környezet miatt – állítja Bodrogi József, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának programigazgatója. Úgy véli, a legnagyobb gond az, hogy a kormány egymástól függetlennek tekinti az ágazatot érintő egészségpolitikai és iparpolitikai kérdéseket. Pedig a befektetők megnyerésére csak akkor van esély, ha a kormány – természetesen szem előtt tartva a hatékony gyógyszerfelhasználásra vonatkozó kényszert – olyan környezetet teremt számukra, amely támogatja a kutatás-fejlesztéseiket és gyártásfejlesztéseiket. (Lásd a Tőkevonzásról című keretes írásunkat.) Ezzel szemben a kabinet pillanatnyilag kizárólag csak a gyógyszerkiadások megfékezésére koncentrál – mondja Bodrogi József. Alátámasztja ezt az a tény is, hogy a döntéshozók a gyógyszer-gazdaságossági törvényt költséghatékonysági vizsgálatok, gazdasági elemzések nélkül léptették hatályba. Márpedig a jogalkotóknak tudniuk kell, hogy a pillanatnyi nyereség sikerének mámora kockáztatja hosszú távú érdekeinket, vagyis a jövőnket.
   A szaktárcának a gyártókkal és forgalmazókkal szemben tanúsított viselkedése, az egyoldalú diktátumok alkalmazása mind-mind rontották versenyképességünket a külföldi tőkebefektetésért folyó harcban. Az erőszakos piaci magatartásra, a nem piacbarát környezetre az üzleti világnak csak egy válasza lehet: Magyarországot kockázatos térségnek minősíti befektetés szempontjából, és elkerüli azt. Egy csökkenő piacba pedig miért invesztálna bárki? Bodrogi szerint a kiszámítható gazdasági környezet, a kormányváltásoktól független ipar- és gazdaságpolitika és az Európai Unió által jóváhagyott jogi szabályozás, valamint a rövid, illetve hosszú távú megállapodások betartása – ezek azok a feltételek, amelyek nélkülözhetetlenek a befektetők megnyerése szempontjából.

  Kulcsterületek
  Lehet, hogy már késő, de elodázhatatlan, hogy a vezető gazdaságpolitikusok végre kijelöljék azokat a kulcsterületeket, amelyek az elkövetkezendő években jövedelmet generálnak az ország számára – figyelmeztet Bodrogi József. „Az elmúlt 20 évben eladtuk mindenünket, ebből túléltünk válságokat, kríziseket. De mi történik majd 10 év múlva? Erre kell felelni” – véli. Magyarország pedig adottságai révén jó eséllyel indulhatna a gyógyszeripari befektetésekért folyó harcban, ugyanis ez az ágazat jelentős tudást igényel, s mi nemcsak kiváló gyógyszerészekben bővelkedünk, szakemberképzésünk is magas színvonalú. A gyógyszeripari beruházásoknak köszönhetően esélyt kapnánk arra, hogy nem veszítenénk el – a már így is erősen megfogyatkozott – magasan kvalifikált szakembereinket, létrejöhetnének új kutató- fejlesztő bázisok, gyártóhelyek és logisztikai központok. A befektetést ösztönző programok pedig segíthetnék a gazdasági szempontból hátrányos helyzetű megyék felzárkózását is.
    Csakhogy a kedvezőtlen gazdasági környezet, a kutatás-fejlesztésre fordított alacsony összeg és az ázsiai országokéhoz képest jelentősen magasabb munkaerőköltségek miatt egyre inkább kiszorulunk a versenyből. (A kutatás-fejlesztésre fordított összegről lásd Fontos iparág című keretes írásunkat.) Azt pedig nem szabad elfelejteni, hogy a hazai gyógyszeripar eredményessége részben az innovációtól is függ, hiszen a magyarországi gyártók elsősorban a generikus termékek gyártásában jeleskednek. Vagyis ahhoz, hogy tudásunkat kamatoztatni tudjuk a világpiacon, elengedhetetlen érdekünk, hogy az originális szerek gyártói is megtalálják számításaikat hazánkban. Ha ugyanis az innovációs ciklus lelassul, akkor a hazai gyógyszeripar jövője is veszélybe kerülhet.
   
  Elmaradt beruházások
  Bodrogi József ismeretei szerint tavaly minimum két multinacionális vállalat döntött úgy, hogy nem hazánkban építi fel új gyártói vagy kutatói bázisát. Ezek közül az egyik a sanofi-aventis/Chinoin, amelynek tervezett beruházásait a tulajdonos cég egyelőre elhalasztotta. Rózsa Iván, a cég kommunikációs vezetője szerint a tavalyi jogszabályváltozások nyomán a sanofi-aventis/Chinoin nyeresége jelentősen csökkent. Emiatt számolni kell azzal, hogy a cég kénytelen csökkenteni a kutatás-fejlesztési büdzséjét, amelynek összege korábban az éves belföldi árbevétel 25 százaléka volt.
   Rózsa Iván szerint a sanofi-aventis/Chinoin nem kívánja kutató-fejlesztői kapacitását Magyarországról más országba áttelepíteni, de ha a kormány továbbviszi ezt a típusú iparpolitikáját, akkor hosszú távon nem tudják ilyen mértékben folytatni beruházásaikat, a kutatás- fejlesztésre fordított költségek csökkenése pedig végső soron tevékenységük a vállalatcsoporthoz tartozó más országokba történő áthelyezéséhez vezethet. A gyógyszeripari tevékenység motorja ugyanis nem más, mint maga a kutatás-fejlesztés. Rózsa Iván hangsúlyozza azt is: a gyógyszerkutatás, -fejlesztés és -gyártás nem országokhoz kötődik, piaca globális, így Magyarországnak mind európai (elsősorban Franciaország, Spanyolország, Anglia, Belgium, Olaszország), mind Európán kívüli országokkal (Kína, India) versenyeznie kell, hogy a különböző projektek hazánkba kerüljenek. Ezek az országok nem különadóval sújtják a gyógyszeripart, hanem épp ellenkezőleg, különböző ösztönzőkkel próbálják a projekteket „odacsalogatni”.
    A gyógyszerkiadások megfékezésére irányuló kormányzati lépéseket kommentálva a sanofi-aventis/ Chinoin kommunikációs vezetője elismeri: 2007-re világossá vált, hogy a korábbi gyógyszer-támogatási rendszert nem lehetett fenntartani, a változtatás szükségességével a cég vezetése is egyetértett. A változások ugyanakkor a hazai gyógyszeripar ellen hatottak. Korábban létezett párbeszéd a gyógyszeripar szereplői és az egészségügyi kormányzat között, sajnos érdemi dialógus az elmúlt évben nem folyt. Így nem volt lehetőség a magasabb színvonalú betegellátáshoz kapcsolódó gyógyszertámogatás körülményeinek megvitatására. A hazai lakosság egészségügyi helyzetét ismerve elengedhetetlen – véli Rózsa Iván –, hogy ebben az évben a kormány ismét végiggondolja a prioritásokat. „Amikor hazánkban a születéskor várható élettartam nyolc évvel alacsonyabb a fejlett nyugateurópai országokéhoz képest, illetve amikor egy magyar férfi körülbelül 8 évvel él kevesebbet egészségesen, mint egy német vagy egy francia, és ezzel Grúzia szintjén vagyunk, akkor mindenképpen el kell gondolkodnunk azon, hogy az ipart érő, különösen magas különadók mellett mit tehetünk, hogy ezen változtassunk. A kiadások csökkentésére és a megszorításokra nem kizárólag azért van szükség, hogy javítsuk a költségvetés helyzetét, hanem azért, hogy fokozni lehessen a betegekre fordított kiadások ellenőrzését, hatékonyabb és korszerűbb gyógyszereket lehessen alkalmazni, amelyeket a megfelelő betegnek adhatunk. Ennek nemcsak a gyógyszeriparra, hanem a társadalomra is pozitív hatása lenne. De azt sem szabad elfeledni, hogy a kormányzattal való együttműködés arról is kell, hogy szóljon: milyen módon lehet Magyarországon olyan körülményeket teremteni, hogy ismét fellendüljön az a magyar gyógyszeripar, ami országunk fejlődésének egyik motorja volt, ami nemzetközi szinten elismert, és amely jelenleg folyamatosan veszít versenyképességéből.”
    A megszorító intézkedéseket tartalmazó törvény negatív hatása miatt a Richter Gedeon gyógyszergyár tavaly 10 milliárd forinttal csökkentette a beruházási költségeit. A cég PR és kormányzati kapcsolatok vezetője, Beke Zsuzsa tájékoztatása szerint a menedzsment ezen felül még egy további 2 milliárd forintos belföldi költségcsökkentő csomagról, valamint létszámstopról döntöttek a kormányzati intézkedések nyomán. A stabilizációs csomag eredményeként a Richter társadalmi szerepvállalására fordítható büdzséje csökkent; tavaly környezetvédelemre, mecenatúrára és az egyéb támogatásokra fordított korábbi keret a gyógyszergazdaságossági törvényből adódó elvonások miatt jóval kisebb lett, mint amennyit ilyen célokra költhettek a 2006-os esztendőben.
    De a cég vezetőinek tervei szerint a kutató-fejlesztői kapacitások Magyarországon maradnak, s e terveknek megfelelően nemrég adtak át egy új, 10 milliárd forintból épült kémiai kutatóközpontot a fővárosban. A gyógyszercégnél a K+F költségek árbevétel-arányos százaléka se lett kisebb, mivel ez a jövőjét jelenti a gyógyszeripari vállalatnak.
    A tulajdonosok döntése nyomán Indiában, Bombaytől nem messze zöld mezős beruházás keretében felépítettek egy gyárat, ott egyelőre intermedier gyártás folyik. (Az intermedier az az alapanyag, amiből a hatóanyag készül.) Gyártás, tablettázás, csomagolás Magyarország mellett van még a romániai, orosz és lengyel Richter termelő leányvállalatoknál is.

   A forgalmazók szemszögéből
   Más szemszögből elemzi a magyarországi folyamatokat Szolyák Tamás, a Novartis Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, ugyanis cége nem rendelkezik önálló kutatási egységgel vagy intézettel Magyarországon. A világ 140 országában jelen lévő, közel százezer munkavállalót foglalkoztató vezető gyógyszervállalat forgalma 2007-ben 39,8 milliárd dollár, nettó eredménye pedig 11,9 milliárd dollár volt. Az itthon 8,38 százalékos piaci részesedésű, svájci székhelyű gyógyszeripari óriás kutatás- fejlesztésre az elmúlt évben mintegy 6,4 milliárd dollárt fordított. A Novartis jelenleg tíz jelentős kutatási területre koncentrál, Svájcban, az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Ausztriában, Kínában és Japánban folynak a gyógyszerfejlesztésre irányuló munkálatok. Hazánk a számos ismert és elismert klinikofarmakológus szakember okán elsősorban a klinikai tesztelés fázisában kapcsolódik be a kutatásba.
    Azt, hogy a gyár az elkövetkezendő években mely országot választja majd beruházási terveinek megvalósulásához, mindenképpen az adott ország iparpolitikája határozza meg. Ám mindezek ellenére a fenntartható üzletpolitika keretein belül az elkövetkezendő években további új, innovatív termékeket kívánnak bevezetni Magyarországra. Az ügyvezető igazgató szerint a tavalyi évben megváltozott körülmények, a piaci szereplőkre hárított 12 százalékos befizetési kötelezettség és az orvoslátogatónként fizetendő évi 5 millió forintos regisztrációs díj jelentős terhet rótt a vállalatra. A megnövekedett kiadások miatt a cég költségcsökkentéseket vezetett be több területen is, melyek többek között a konferenciák szponzorálását és az olyan társadalmilag fontos programok támogatását is érintik, mint az „Éljen 140/90 alatt!” vagy a Parkinson- kóros betegek életminőségének javítását célzó „Fogom a kezed” program. Szolyák Tamás szerint az idei év további bizonytalanságot és kiszámíthatatlan környezetet jelent a gyógyszeripar számára. A generikus árverseny továbbra is meghatározó tényező marad, a kórházi rendszer átalakítása tovább folytatódik a financiális kényszerek hatására, a többfinanszírozós modell bevezetése bizonytalanságot és a betegutak összekuszálódását hozhatja magával.
     A Lilly Hungária Kft. gyógyszerforgalmazóként és nem gyártóként van jelen Magyarországon, így esetükben elmaradt beruházásokról nem beszélhetünk. Paplanos Péter, a Lilly Hungária Kft. PRmenedzsere szerint a gyártói befizetési kötelezettség, valamint a korlátozó intézkedések következtében megfigyelhető keresletcsökkenés jelentős mértékben befolyásolta a cég pénzügyi eredményeit. A szűkülő források kisebb mértékű szerepvállalást tettek lehetővé az olyan, a hatékony gyógyítás és megelőzés számára fontos területeken, mint az orvosszakma továbbképzése és a felvilágosítás.
   A piac szűkülése, a jelentősen megemelkedett adóterhek és az üzleti környezet kiszámíthatatlanságának fokozódása ellenére sem tervezik, hogy kivonulnak Magyarországról, sőt a jövőben is új, hatékony terápiás megoldásokat kínálnak majd az orvosok és a rászoruló betegek számára. A hazai kutatóorvosok szaktudása, a kutatási központok szakmai színvonala nemzetközi összevetésben kiemelkedően magas, ezért továbbra is igénybe veszik a magyarországi klinikai vizsgálatokat.

  Homályos jövőkép
  Bár az AstraZeneca pénzügyi eredményei több szempontból értékelhetőek, a bevételkiesés egyértelmű: adataik szerint a cég magyarországi forgalma 2006-hoz képest 2007-ben 15 százalékkal csökkent.
   Horváth Katalin, az Astra Zeneca külső kapcsolatok felelőse szerint a gyártói szerepvállalás attól függ, hosszú távon mennyire kiszámítható az egészségügy rendszere és benne a gyógyszergyártók helye/szerepe. A gyógyszergyárak elsősorban termelő, az árut értékesítő vállalatként funkcionálnak, működésüket azon a szinten tartják, amelyet a bevételük megenged. Egy globálisan gondolkodó cég nem számol fel mindent az első nehézségek láttán, de több európai országból több cég kivonult már, amikor működésük ellehetetlenült. „Az idei év valamiféle túlélésről szól majd Magyarországon, miközben próbálunk felkészülni a többpénztáras rendszerre. A decemberben egyszer már megszavazott törvény minimum 94 helyen tartalmaz utalást arra, hogy külön jogszabályban rendelkeznek majd az adott paragrafusban/ pontban említettekről. Ezek mind az egészségügyi ellátás mikéntjeiről, hogyanjairól szólnak. A leendő új rendszer gyártói szemmel egyelőre értelmezhetetlen, csak találgatni lehet” – állítja Horváth Katalin.
    Dr. Zalai Gábor, a Boehringer Ingelheim Pharma igazgatója szerint a gyógyszer-gazdaságossági törvény életbelépése óta a kitűzött pénzügyi eredmény elérése érdekében a cég csökkentette részvételét tudományos rendezvényeken, korlátozta hirdetéseinek megjelenését folyóiratokban és az egészségügyi intézmények számára végzett karitatív tevékenységét, továbbá a korábbiakhoz képest mérsékelte a szakemberek továbbképzésének támogatását. Elhalasztott a magyarországi képviselet egy kisebb létszámbővítéssel járó fejlesztést is, a gyógyszerpiacon tapasztalható bizonytalanság és a kiszámíthatóságot korlátozó gyors jogszabályi változások miatt. A cég anyavállalata az elmúlt években jelentős számú klinikai kutatási programot szervezett Magyarországon azon terápiás területek gyógyszereivel – tüdőgyógyászat, központi idegrendszer, szív- és érrendszer –, ahol megkülönböztetett jelentőségű megoldásokat kínálnak készítményeikkel. „A hazai orvosok részvétele a nemzetközi, multicentrikus klinikai vizsgálatokban bebizonyította, hogy a felkészült, feladatukat nagy odaadással végző szakemberek munkájára lehet és érdemes számítani. Amennyiben a kutatások engedélyezésének rendje nem válik a jelenleginél és az európai átlagnál is nehézkesebbé, anyavállalatunk tervei között továbbra is szerepelni fog a klinikai vizsgálatok magyarországi kivitelezése” – mondja Zalai Gábor.
   Az 1885-ben alapított Boehringer Ingelheim csak tartós megoldásokban gondolkodik, így magyarországi tevékenységét is hosszú távra tervezte. Ám a szigorodó gazdasági környezet és az a tény, hogy az egészségpolitika a gyógyszergyártó vállalatokat nem együttműködő partnerként, hanem „ellenségként” kezeli, az egészségügy támogatásának csökkentését jelentette e vállalat esetében is. Zalai Gábor szerint a 2008-as esztendő továbbra is a bizonytalanságok éve lesz, mert a gyógyszer-gazdaságossági törvény rövid távú eredményei mögött nincs tartós hatást biztosító gyógyszer- támogatási modell. A bevezetett intézkedések alapja a fiskális meggondolás, mögöttük nem a nagyobb egészségnyerés célja húzódik. Hosszú távú megoldásokat kell kidolgozni, ez azonban csak az érintettek folyamatos, konstruktív bevonásával lehetséges – véli.

Szerencsésnek érzi magát, mert eddig megengedhette magának azt a „luxust”, hogy mindig, minden körülmények között következetesen képviselje azt, amiben hisz. Székely Tamással, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójával a köztársasági elnök által visszaküldött törvényről és a pénztár változó szerepéről beszélgettünk.

  Az ön személye nem kelt indulatokat sem bal-, sem jobboldalon. Mindegy, miről beszél, hiteles szakértőként jelenik meg a sajtóban. Mi a titka?
– Nekem általában konkrét elképzeléseim vannak, érvekkel meggyőzhető vagyok, de mással nem. Igyekszem a véleményemet úgy kialakítani, hogy megfelelő információt gyujtök, majd végiggondolom az adott problémát. Ennek alapján akár megalapozott is lehet a véleményem. Ezt követően bárkivel is beszélek, ezt hangoztatom. Előfordult, és ma is megesik, hogy eltérő álláspontot képviselek a főnökeimmel szemben, de szerencsére mindig megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy elmondhattam a véleményemet és kiállhattam mellette.
 
  Ennek ellenére ön nyugodt szívvel hajtja végre a kormánykoalíció döntését? Megalapozottnak és bizonyítottnak véli a biztosítási rendszer átalakítását elindító folyamatokat? Hisz a sikerében?
– Hiszek benne, mert különben nem lennék itt. Ha végignézzük az egészségügy finanszírozására fenntartott rendszereket világszerte, sokszínuséget látunk. Ez bizonyítja azt is, hogy nem létezik egyfajta jó megoldás az ellátórendszer kihívásaira. A jelenlegi reform egy a lehetséges megoldások közül. Az egészségügy mai helyzetében a változás elodázhatatlan volt, most mertünk egy nagyot lépni és elmozdultunk a többpénztáras rendszer irányába.

  Csak kérdés, a befektetők lesznek- e olyan bátrak, hogy merik vállalni a kormányváltás kockázatát. A Fidesz jogászai már vizsgálják, milyen kiskapukat rejt a törvény, hogyan táncolhatnának ki belőle, vagy milyen eszközzel idézhetnének elő olyan szituációt, amely önkéntes távozásra készteti a kisebbségi tulajdonosokat!
– Mindenre van mód, bármit meg lehet tenni, csak annak ára van. Gondoljunk csak a Budapest Airport privatizációjára, amely 200 milliárd adóforintba került. De talán nem innen kellene megközelíteni a kérdést. Ha kiderül erről a rendszerről, hogy jó és muködik, csak pártpolitikai okokból nem kellene hozzányúlni.

  Mennyi idő kell ehhez?
– Néhány év biztos. De az nagyon rövid időn, egy-két éven belül mindenképpen világossá válik, hogy a biztosítottak és a szolgáltatók számára az új rendszer nem lesz rosszabb, sőt, ők fogják leginkább megtapasztalni a reform hozta pozitív változásokat (a színvonalasabb szolgáltatást, a kiegyensúlyozottabb gazdálkodást).

  Ez elég idealisztikus elképzelés.
– Lehet, de tény, ha nem muködik, mindenképpen meg kell változtatni. Sokan nyilatkoznak a biztosítás reformjáról, erős indulatokat vált ki, hisz most szakítunk egy régi, megszokott rendszerrel. Ennek lesznek nyertesei, de vitathatatlan, hogy vesztesei is. Az átalakítás célja, hogy a betegek mindenképpen haszonélvezői legyenek. Erre az egyik biztosíték az, hogy ebben a törvényben az ellátási csomag tartalma megegyezik a jelenlegivelimages/

  Ma. De egy kormányváltás esetén a politikusok olyan nagy értéku beavatkozásokat is beilleszthetnek ebbe a csomagba, amely a kisebbségi tulajdonost ellehetetleníti. A jövedelmezőségét, hasznát, érdekeltségét veszítheti.
– Remélem és hiszem, hogy a felelős kormány nem indulatok, hanem szakmai szempontok alapján mérlegel majd.

  De a rendszer indulása és a következő országgyulési választások közötti idő nem elegendő a pozitív változások kommunikálására. Márpedig az első évek nem feltétlen csak a sikerekről szólnak. Ön mondta: lesznek vesztesek.
– Mint tudjuk, bármiről ki lehet mutatni az ellenkezőjét is. Személy szerint én például nagyon tartottam a kötelező jogviszony-ellenőrzés januári kiterjesztésétől. Az idei évtől már valamennyi OEPszerződött szolgáltató köteles ellenőrizni a betegek jogosultságát. Most, amikor beszélgetünk, január 9-én, örömmel nyugtázom, hogy nem bolydult fel az ország emiatt. Holott ennek esélye volt, mert még mindig 400 ezer személyről nem tudjuk, milyen jogviszony alapján jogosult az ellátásokra, illetve jogosult-e egyáltalán. Januártól egyszerűbbé vált a rendszer, mivel az ügyfelek már közvetlenül a megyei pénztáraknál igazolhatják jogosultságukat. Az első héten 6900-an jöttek úgynevezett okirati bizonyításra, voltak, akik esetében a jelentési rendszerben akadt el az adat, de több százan elismerték: valóban nincs biztosítási jogviszonyuk.

  A szocialista képviselők módosításai által jelentősen átalakult törvénnyel – kritikát megfogalmazó elemzők szerint – az egyik legalapvetőbb probléma, hogy a regionális, megyei monopóliumok miatt alig alakul majd ki verseny a pénztárak között.
– A szolgáltatók problémája az, hogy építészeti adottságaik, valamint számos egyéb, a fenntartó, az intézmény menedzsmentje és a betegek oldaláról fennálló beidegződés miatt nagyon kicsi a mozgásterük. Az eddigi lépések fontosak voltak, de tény: ma 30 kilométerenként van egy kórház – ez pedig sok. Mindig azt a kérdést kell feltenni az adott térségben élőknek: mit szeretnének jobban? Körülbelül 30 kilométerrel többet utazni és jól felszerelt, magas szakmai színvonalon muködő kórházban gyógyulni, vagy a helyi és nem feltétlen a leghatékonyabb terápiát alkalmazó intézményben, szegényes körülmények között lábadozni? A válasz előre tudható.

  A kormány sikerként könyveli el, hogy pozitív mérleggel zárta a 2007-es esztendőt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Pedig a jogszabályok korlátozó volta miatt egyre több az ellátatlan beteg, ergo: ez a pénz valójában hiányzik a betegellátásból. Ön szerint a siker valós vagy politikai kényszer szülte szükség?
– Ebben az esztendőben – a tavalyi évhez képest – 53 milliárd forinttal nagyobb összeget szán a költségvetés az egészségügyi ellátórendszer kiadásaira. A változásokat, az arányokat nehéz nyomon követni, hisz a költségvetés struktúrája változott. De az biztos, hogy az elmúlt években is racionálisabban használhattuk volna fel a forrásainkat, ha a strukturális átalakítások már korábban elkezdődnek. A 2007. évi költségvetéshez képest jelentkező többletforrások is bizonyítják, hogy nem spórolásról van szó, hanem a rendelkezésre álló összeg racionálisabb elosztását, gazdaságosabb felhasználását szeretnénk elérni.

  A kassza mérlegét leginkább a gyógyszertámogatásra fordított keret túllépése billentette negatív irányba. Mi az, ami biztosan tudható a gyógyszer-gazdaságossági törvény hatálybalépése óta?
– Komolyabb elemzést igényelne, hogy megalapozott következtetést vonjunk le a folyamatról. Amit biztosan állíthatunk, hogy a 2006-os esztendőhöz képest dobozszám szerint kevesebb gyógyszer fogyott, de a terápiás napok száma ennél kisebb arányban csökkent. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztás kicsit eltolódott a nagyobb kiszerelésu gyógyszerek irányába. A háromszáz forintos receptdíj és az új közgyógyellátási rendszer is hozzájárult a forgalomcsökkenéshez. A kassza szempontjából lényegtelen, de úgy tunik, hogy a generikus készítmények aránya is növekedett: az eddigi 40-ről 45 százalékra. Csak megjegyezném, a szegény Németországban tíz kiváltott készítményből hat generikum.

  Ezek szerint hat az orvosokra az, hogy folyamatosan szembesítik őket a gyógyszerfelírási szokásaikkal?
– Van, akiket érdekel, de mivel nem megy élesben a rendszer, egyelőre a többség nem foglalkozik ezzel. A jogviszony-ellenőrzés jó példa a jogszabály hozta kényszerre. A járó- és fekvőbeteg-ellátásban tavaly áprilistól kellett ellenőrizni a jogviszonyt, az ellenőrzést elmulasztók szankcionálása a tervek szerint decemberben kezdődött volna. Ennek megfelelően az intézmények zöme csak novemberben kezdte el vizsgálni a betegek adatait, amikor kiderült, hogy a szankcionálás csak januártól kezdődik, a jogviszonyellenőrzések száma rögtön lecsökkent. Majd ha közeledünk a nem költséghatékony gyógyszerfelírás szankcionálásához, várhatóan az orvosok is jobban odafigyelnek a gyógyszerfelírásokra. A jelenleg hatályos jogszabály szerint április elsejével indulunk, a januártól felírt gyógyszereket ellenőrizzük majd.

  Miként változik majd az OEP jövőbeni szerepe idén az átalakulás évében és a piacnyitást követően?
– Az első és talán legfontosabb változás az, hogy jövőre (2009 április elsejétől) a szolgáltatókkal már közvetlenül a pénztárak kötnek finanszírozási szerződést. A pénzbeli ellátások is elkerülnek tőlünk. A többi feladatkörünk lényegében megmarad: többek között a jogviszony-ellenőrzés, a TAJ adatbázis kezelése, a gyógyszer-, a segédeszköz- és gyógyfürdőellátás finanszírozása és ellenőrzése. Új lehetőség, hogy jogszabály-kezdeményezőként is felléphetünk. A fejkvótaalapú finanszírozás is új feladat elé állít minket, a kezdetekben a pénztárak folyószámláit is mi vezetjük, illetve erre utaljuk a muködési költségvetésüket, és minden hónapban meghatározzuk fejkvótabevételüket és könyveljük kiadásaikat. Ugyancsak mi kezeljük majd az országos kockázati alapot. Sok feladat vár ránk idén és jövőre is.

  Meghozták-e a várt eredményeket az egészségügyi reform eddigi lépései? Kinek és pontosan mennyibe kerül ma az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele? Várhatóan mennyivel emelkednek a lakosság egészségügyre fordított magánkiadásai? Miféle költségmegosztási lehetőségek képzelhetők el? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ azon az idén már tizedszer megrendezett konferencián, amelynek a brit nagykövetség ötödik éve ad otthont.

  Az egészségügyre fordított kiadások rohamos növekedése miatt elkerülhetetlennek látszik, hogy a betegek a kötelező járulékfizetésen felül a jelenleginél nagyobb részt vállaljanak az állam megnövekedett terheiből – mondta John Nicols brit nagykövet az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egészség- gazdaságtani Kutatóközpontja által szervezett, a betegek és a társadalombiztosítás közötti költségmegosztásról szóló konferencia megnyitóján. A rendezvény alaphangját Orosz Éva professzor, az ELTE kutatóközpontjának vezetője adta meg azzal, hogy elmondta: a költségmegosztás hatásairól nehéz megalapozott következtetéseket levonni. Ma ugyanis csak kevés az empirikus kutatás, standardizált európai adatok pedig nincsenek, így a legbiztosabb információforrásnak az OECD által jegyzett elemzések számítanak. Eszerint míg 2005-ben az Európai Unió alapító 15 tagállama átlagosan a közkiadások 75,6 százalékát, addig hazánk 70,5 százalékát fordította az egészségügy finanszírozására. Arányaiban ezen összegből a háztartások közvetlen hozzájárulása az EU-tagállamok esetében 18, Magyarországon viszont 24,1 százalék volt. A költségmegosztás a tagállamok gyakorlatától nem idegen, sőt: az alapellátásban 8, a járóbeteg-ellátásban 10, a fekvőbeteg- ellátásban 9 ország esetében kell a betegeknek közvetlenül hozzájárulniuk kezelésük költségeihez.
   Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója szerint ebben az esztendőben számos olyan intézkedés történt, amely az „eleve elrendelt” kasszatúllépést igyekezett megfékezni, s amely tagadhatatlan, hogy részben a betegek terheinek növekedését eredményezte. De az állam is „igyekszik” tisztázni szerepét és feladatát: a központi költségvetés ebben az esztendőben 288 milliárd forinttal járult hozzá a munkajövedelemmel nem rendelkezők egészségügyi kiadásaihoz, így lényegesen kedvezőbb helyzetbe került az egészségbiztosítási alap egyenlege. (Ez az összeg 2006-ban 303 milliárd forint volt.) A biztosítási jogviszony ellenőrzési rendszerének szigorítása is e folyamat része (lásd Mindenkinek jár ellátás! című írásunkat).
   A február 15-től bevezetett, elsősorban az indokolatlan igénybevételt visszaszorító vizit-, illetve kórházi napidíj is meghozta a várt eredményt: az adatok szerint az előző év azonos időszakához képest jelentősen visszaesett a szolgáltatók által jelentett esetek száma. Márciusban volt a legjelentősebb a csökkenés, a tavalyinál 1689 873-mal kevesebb orvos-beteg találkozást regisztráltak a járóbeteg- szakellátásban (lásd 1. sz. grafikonunkat). A kórházak teljesítményére a napidíj bevezetése miatti teljesítménycsökkenés és a volumenkorlát volt jelentős hatással; májusban negatív rekordot döntöttek: ekkor 446 865-tel csökkent az aktív ápolási napok száma (lásd 2. sz. grafikonunkat).
   Az ez évre tervezett 23 milliárd forintból novemberig 11,767 milliárd forint bevételt könyvelhetett el az OEP. A háziorvosok 5,354 milliárd forintot, a fogorvosok 668,724 milliót, a laboratóriumok 540,544 milliót, a járóbetegszakellátók 3,522 milliárdot, a CT- és MRI-szolgáltatók 57,027 milliót, az aktív fekvőbeteg-ellátók 1,200 milliárdot, a krónikus ellátásra szakosodott intézmények pedig 423,575 millió forintot szedtek be.
   A szigorú és többlépcsős kontrollált elszámolási rendszer következtében lényegében megszűnt a teljesítmény túlpörgetése. A pénztár mindössze 280 millió forintot vont le a kórházaktól azért, mert hiányzott a betegek kezelést elismerő nyilatkoztata, feltételezve ezzel, hogy el nem végzett beavatkozást is szerepeltettek a számlán. Ez az évi 2 millió kórházi eset mindössze 1 százalékát érintette, a gyógyszer-gazdaságossági törvény pedig megállította a folyamatosan túlcsorduló gyógyszerkasszát. Csaba Iván közgazdász szerint annak ellenére, hogy a különböző kutatások eltérő összegben határozzák meg a lakosság egészségügyi magánköltését, biztos, hogy az elmúlt években jelentősen megnövekedett a családok közvetlen hozzájárulása az egészségügyi kiadásokhoz. Az OECD adatai szerint, 1991-ben hazánk a magánkiadások finanszírozására az összkiadás még csak 10,9 százalékát, vagyis a GDP 0,8 százalékát költötte, 2004-re azonban jelentősen megváltoztak az arányok. Három évvel ezelőtt már az összkiadás 27,7 százalékát, azaz a GDP 2,3 százalékát fordítottuk közvetlenül, zsebből az egészségügyi ellátásra. A KSH adatai szerint a magánkiadások 2005-ben 26 502 ezer forintot jelentettek személyenként, ami a GDP 1,2 százalékát teszi ki, míg az országos lakossági egészségfelmérés szerint a GDP 1,5 százalékát. A hálapénz összegére vonatkozóan is eltérő adatok állnak rendelkezésünkre: a KSH szerint 9 milliárdra, míg az Egészségügyi Minisztérium által kiadott Zöld könyv szerint 80–100 milliárdra tehető ez az összeg.
    Csaba Iván szerint az e témában legfrissebb, a Generali Reform Műhely felkérésére végzett áprilisi kutatás szerint 2006-ban a GDP 1,6 százalékát, 384,7 milliárd forintot költöttek a lakosok magánkiadásként az egészségügyre. Ennek az összegnek 67,8 százalékát gyógyszerre, 30,1 százalékát szolgáltatások vásárlására, a fennmaradó részt pedig egyéb kiadások, például utazási költségek finanszírozására fordították. A tanulmányból az is kiderült, a lakosság 30 százaléka fizette a magánkiadások 80 százalékát. A közfelfogással ellentétben a nagyobb jövedelműek kétszer annyi hálapénzt adtak, mint a legszegényebb rétegek.
    Dr. Füzes Attila, a HospInvest Zrt. kiskunhalasi Semmelweis kórházának ügyvezető igazgatója szerint meglepő, milyen nyugalommal viselték a betegek a sokszor nyomon követhetetlen jogszabályváltozások miatt kialakult pillanatnyi, vagy esetenként tartós ellátási zavarokat. Saját intézménye és kollégáinak tapasztalatai alapján is állítja: az ellátottak számához képest kevés a panasz. A szolgáltatók azonban már nem fogadták, illetve fogadják ehhez hasonló lelki nyugalommal a kormánynak a kereslet befolyásolását szolgáló intézkedéseit. A jogszabályváltozások nyomán kialakult gazdasági helyzet miatt – és ez független attól, hogy gazdasági társaságként, vagy önkormányzati intézményként működik-e egy intézmény – a bevételek 5-20 százalékkal csökkentek. A kórházak fajlagos költségei jelentősen nőttek, ugyanis a betegek a várólistákat megkerülik, sürgősségi esetre hivatkozva kérik a beavatkozásokat. Vagyis csökkent az elektív beavatkozások aránya; szinte mindenkit akut esetként kénytelenek regisztrálni.
   A bevételkiesést ellensúlyozandó vizit-, illetve kórházi napidíj bevétel intézményenként eltérő, az adott ellátó szolgáltatási spektrumától függ. A kiskunhalasi kórházban a bevétel 2,5-3 százalékát teszi ki, a fővárosi Szent Imre kórházban viszont csak 1 százalék körüli. Dr. Varga Piroska, a kórház főigazgató- helyettese szerint a térítési díj beszedéséből származó bevétel 60 százalékát az ezzel kapcsolatos adminisztrációs feladatok finanszírozására fordítják, így túlzás lenne azt állítani, hogy a vizitdíj jó üzlet a kórházaknak.
    A két kórházigazgató szerint a legnagyobb gond az, hogy miközben az ellátórendszer kapacitása és a finanszírozásra fordítható keret évről évre csökken, az ellátóhelyek száma változatlan maradt. Egyelőre még éves szinten kiszámítható, tervezhető költségvetéssel sem tudnak kalkulálni, az évközi apró, milliókat-milliárdokat jelentő jogszabálymódosításokra pedig nem tudnak felkészülni. A szolgáltatók küszködnek, próbálják ellensúlyozni a veszteségeiket, de a közfinanszírozott egészségügyi intézmények a tisztázatlan viszonyok miatt nem tudnak belépni a magánellátás területére. A betegek ma öntudatosak és azt gondolják, hogy minden, az intézmény által kínált szolgáltatás járulékfizetés ellenében jár nekik, így szinte lehetetlen hivatalosan, számla ellenében plusz pénzt kérni tőlük.

   Mindenkinek jár ellátás!

  A kormány eredeti elképzelése szerint már januártól kifizettették volna az orvosi kezelések teljes költségét azokkal, akik után senki nem fizet egészségbiztosítási járulékot. Később módosítottak szigorú elképzeléseiken, és már csak azzal „riogatták” a bliccelőket, hogy az elmaradt járulékot hajtja be tőlük az APEH. Ezzel szemben Kincses Gyula, a szaktárca államtitkára az Orvostechnikai Szövetség 10., jubileumi konferenciáján kijelentette: a jogosultság ellenőrzésének eredményétől függetlenül jövőre is mindenkinek jár majd az ellátás. Az egymásnak ellentmondó információk tisztázása érdekében dr. Farkasinszki Ildikó, az OEP főosztályvezetője érdeklődésünkre elmondta: a korábbi tervekkel ellentétben a kormány mégsem változtatott a jelenlegi szabályokon. Jövőre is mindenki számára kötelező lesz a járulékfizetés és emiatt senkitől semmilyen jogcímen nem tagadható meg az ellátás. A jelenleg hatályos törvény szerint azok, akik a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról szóló törvény 16. §-a alapján nem jogosultak egészségügyi szolgáltatások igénybevételére és nincs biztosítotti jogviszonyuk sem, kötelesek egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni. Ennek mértéke eddig a mindenkori minimálbér 9 százaléka volt, ám a jogszabály január elseje után megváltozik. Jövőre a jogviszony nélküli állampolgároknak egységesen 4350 forintot kell befizetniük az APEH számlájára az ellátás ellenértékeként. A központi költségvetés ugyanennyivel járul hozzá fejenként a 18 év alattiak és az egyéb okból fizetési kötelezettség alól mentesülők után. Ez azt jelenti, hogy az APEH a jogszabályok és az általános elévülés szabályai szerint legfeljebb öt évre visszamenően hajthatja be e jogszabályok alapján a meg nem fizetett egészségbiztosítási járulékot.
    Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint októberig 510 ezer potyautas „helyzete” rendeződött, ami 55–60 milliárd forint többletbevételhez juttatta az egészségbiztosítási alapot. Az elkövetkezendő hónapokban még közel ugyanennyien számíthatnak arra, hogy fennakadnak a szolgáltatók ellenőrzési rendszerén – közölte Székely Tamás, az OEP főigazgatója az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontja által szervezett konferencián. A pénztár további bevételeket remél, ugyanis november elseje után a jogosultság ellenőrzésének elmulasztása esetén a szolgáltatók által nyújtott ellátások költségeinek 10 százalékát visszatarthatja a pénztár. A háziorvosok számára is kötelező januártól az on-line jogviszony ellenőrzés, de féléves türelmi időszak után csak júliustól számíthatnak megvonásra. Szeptemberig egyébként 879 szolgáltató csatlakozott az OEP on-line ellenőrző szisztémájához; 18 millió alkalomból az esetek 5 százalékában volt szükség a jogviszony rendezésére.

   Részben az egészségbiztosítási rendszer tervbe vett változása, részben a régóta meglévő gondok miatt jelentős átalakítás vár az alapellátásra. Módosul a finanszírozás, az egyéni körzetek helyett a közeljövőben csoportpraxisok jöhetnek létre, de nem elképzelhetetlen az sem, hogy új beutalási rendet kell kialakítani.

   A betegek a legtöbb országban adójuk, illetve társadalombiztosítási járulékaik fejében „elvárják” a jogalkotóktól, hogy betegségük esetén minőségi indikátorok vagy csak szimplán „bizalmi index” alapján szabadon dönthessenek gyógyító orvosukról és választhassanak a piacon lévő egészségügyi szolgáltatók között. Az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet által készített, A betegek szolgáltató-, illetve orvosválasztásának ára című tanulmány szerint az alapellátás esetén a betegek csaknem minden országban szabadon határozhatnak háziorvosukról. A választásnak azonban – bármennyire is szabadnak tekintett – vannak korlátai.
   Az Egyesült Királyságban mindenkinek, Írországban pedig a nyugdíjasoknak és a szociális ellátásra szorulóknak kell területi lista alapján választaniuk kezelőorvost. Dániában a betegek számára két lehetőség adott: a háziorvosi praxishoz bejelentkezőknek nem kell fizetniük a beutalóval igénybe vett szakorvosi konzultációkért, ám azoknak, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy minden esetben maguk dönthessenek általános és szakorvosukról, kiegészítő díjat kell leróniuk.

   Illúzió a szabad háziorvos-választás is
   Magyarországon a háziorvoslás kapcsán elvben lehet, de a gyakorlatban illúzió szabad orvosválasztásról beszélni, ugyanis az elmaradt térségekben – a települések egyharmadán – a betöltetlen háziorvosi praxisok miatt a betegek kényszerpályán mozognak. Sok esetben jó, ha egyáltalán van, akihez baj esetén fordulhatnak.
   Többek között ezért is, kormányzati nyomás nélkül is reformot sürget a Háziorvostani Szakmai Kollégium, valamint az Országos Alapellátási Intézet (OALI). Mind a betegek, mind pedig az orvosok érdekeit szem előtt tartó, hatéves, 2013-ig részletes cselekvési tervet tartalmazó programjuk sokrétű, de kérdés, hogy a kormány támogatja-e a megvalósítását. Az egészségbiztosítás rendszerének átalakítása a szaktárca idejét jelentősen leköti, így az alapellátás reformja úgy tűnik, várat magára, a parlament előtt lévő, a biztosítási rendszer átalakítását célzó törvénytervezet is csak nagyon felületesen érinti a háziorvoslás rendszerét. A féloldalnyi szövegrészből mindössze annyi tudható meg, hogy a háziorvosok és a házigyermekorvosok területi ellátási kötelezettsége nem változik, az új pénztárak akkor is kötelesek lesznek szerződni velük, ha csupán egyetlen páciens marad a praxisukban.
    Ám az üzleti biztosítók piacra lépése és a várhatóan 2009-től életbe lépő fejkvótán alapuló finanszírozás jelentősen átrendezheti az alapellátás struktúráját és az orvosok érdekeltségi rendszerét is. A szaktárca államtitkára, dr. Kincses Gyula az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának októberi ülésén azt mondta: jövőre fennmarad a normatív teljesítményfinanszírozás és a különböző pótlékok rendszere, s az előbbibe épülnek majd be teljesítményelemek. Ezek azonban – állította az államtitkár – nem teszik lehetővé a teljesítmények pörgetését. Információink szerint ez azt jelentheti, hogy a jövő évre tervezett háziorvosi kassza növekményét, vagyis hozzávetőleg 3 milliárd forintot azok között a háziorvosok között „osztanák” szét teljesítményük arányában, akik hajlandók részt venni az úgynevezett törzskartonmegújítási programban, vagyis betegeik egészségi állapotát újra feltérképezik. Sőt, az új finanszírozási rendszer indulását követően csak a terápiás, életvitel-tervezésen alapuló alapvizsgálaton részt vett, szabályosan dokumentált beteg után járna majd fejkvóta. A törzskartonnak tartalmaznia kellene az életkor és az alapbetegség függvényében kötelezően elvégzendő állapotfelmérő vizsgálatokat, a kötelező/ ajánlott szűréseken való részvételeket, illetve azok eredményeit, valamint a gondozásba vételt, a tervezett ellenőrzéseket és egy személyes egészségtervet: a szükséges kontrollok időpontját, életvezetési tanácsokat és az orvos és betege által közösen megfogalmazott célokat.

   Elöregedő praxisok
   Az alapellátási intézetet vezető dr. Balogh Sándor szerint az általuk előkészített tervben megfogalmazott célok többségét támogatja a szaktárca, ám azt, hogy a jogszabály- módosításokra mikor lesz mód, illetve az átalakításhoz szükséges forrásokra lesz-e fedezet, egyelőre nem tudni. Az azonban tény, hogy a háziorvoshiány az elkövetkezendő esztendőkben tovább fokozódhat, ha a kormány nem cselekszik. Az adatok önmagukért beszélnek: míg 1990-ben a 35 év alatti és a 60 év feletti háziorvosok aránya közel azonos volt, addig 2006-ban a 60 év feletti háziorvosok aránya már hatszorosa volt a 35 év alattiaknak. A kedvezőtlen demográfia ráadásul koncentrálódik egyes régiókban: 9 kistérségben a 41 százalékot is meghaladja a 60 évnél idősebb háziorvosok megoszlása.
    Az üresen álló praxisok miatt az ellátás sok helyütt megoldatlan, és az OALI által működtetett, úgynevezett tartósan üres körzetek ellátására kialakított program eddig mindössze 32 körzetben élők problémáján tudott segíteni. Az intézet főigazgatója szerint ezzel egyelőre csak megállították az üresen álló praxisok számának növekedését, de reményei szerint az OALI jövőre további 70 körzetben tudja folytatni ezt a programot. A szerkezetátalakítás miatt elbocsátott orvosok számára ez jó lehetőség, hiszen ha részt vesznek a programban, hat éven át az átlagos praxisfinanszírozás összegének 140 százalékára, azaz jelenleg körülbelül 900 ezer forint havi fix bevételre számíthatnak. Igaz, bérüket közalkalmazottként és az OALI-val kötött megállapodás alapján kaphatják kézhez, havi fix 250-300 ezer forinttal kalkulálhatnak.
    A várhatóan jövőre bevezetendő kistérségi gyakornoki rendszer is segítheti az ellátórendszer biztonságos működését, ugyanis az intézet 100 státuszt szeretne betölteni úgy, hogy az üresen álló körzetekbe ideiglenes megoldásként fiatal orvosokat delegálna, akiknek szakmai felügyeletét az adott térségben praktizáló háziorvostani vizsgával rendelkező orvos látná el. Így azok a fiatalok, akik munkájuk során úgy érzik, hogy megtalálják számításaikat az adott körzetben – és vállalják a szakvizsga megszerzését –, esetleg a praxisjog megvételéhez is nagyobb kedvet éreznének. A gyakornoki rendszerben dolgozók tevékenységét szintén az OALI-n keresztül finanszírozná az egészségbiztosító, kezdetben hozzávetőleg 500-550 ezer forint fix bevételre számíthatna a helyettesítő gyakornok, aki ebből a bevételből kapná a bérét is.
    A jelenleg mintegy 150 üresen álló és eladhatatlan praxis értékesítése érdekében praxisalapot hoznának létre, az eladás megkönnyítésére a praxisjogot koncessziós joggá alakítanák át. Ám első lépésként azzal is megelégednének, ha a jogszabályok lehetővé tennék, hogy a személyi jog megvásárlását ne adózott jövedelemből, hanem a vállalkozás költségvetéséből tudják finanszírozni, hisz a praxisbevétel garanciát jelenthet a kölcsön fedezetére. (Az adatok szerint az elmúlt 12 év alatt a praxisok majd 22 százaléka cserélt gazdát.)
    Prof. dr. Hajnal Ferenc, a Háziorvostani Szakmai Kollégium elnöke szerint ahhoz, hogy a praxisteam fejlesztéséhez szükséges anyagi fedezetet garantálni tudják az alapellátók számára, pályázati úton biztosítanának forrást. Gazdasági számításokat is végeztek, így például két éven át havi 50000 forintnyi támogatással 4000 adminisztrátori munkahelyet teremthetnének, amire szükség is lesz, hiszen az üzleti biztosítók piacra lépése miatt a mainál is nagyobb adminisztrációs teher zúdul majd a háziorvosokra (lásd Adminisztrációs teher című írásunkat).

   Csoportpraxis
   Az átalakítás menetét vázoló programban egyebek mellett azt javasolják a jogalkotóknak: jogszabályok, finanszírozási technikák segítségével tegyék lehetővé, hogy a ma sejtszerűen szétszóródott körzetek csoportpraxisként működhessenek, úgynevezett kistérségi alapellátási központok jöhessenek létre. Ez nagyjából annyit jelent, hogy az alapellátás rendszere alapjaiban változna. A betegek akut problémáit ellátó és krónikus betegségeit menedzselő, egyedül dolgozó orvosok térségi alapon teamekbe tömörülnének, és a színvonalasabb, kényelmesebben hozzáférhető betegellátás érdekében néhány szakorvossal kiegészülve az ott élők egészségőrei lennének – mindenkinek az élethelyzete és betegsége szerinti optimális alapellátást garantálnák.
     A kollégium elnöke szerint ez lenne az egyik legfontosabb lépés annak érdekében, hogy a betegellátás szempontjából biztonságosan működtethető, hatékony és minőségi szolgáltatást kínáló rendszer jöjjön létre. A kistérségi központok feladata lenne a háziorvosok képzése, szakmai felügyelete – e konstrukció a tartósan üres háziorvosi körzetek helyettesítésére is megnyugtató megoldást kínálhatna. A szakmai kollégium a betöltetlen gyermekorvosi praxisok miatt kialakuló hiányosságokra is szolgál javaslattal, ugyanis ma sok helyen a felnőtt háziorvosok gondoskodnak a körzetükben élő fiatalokról is. Hajnal professzor szerint ahol a felnőtt kistérségi alapellátási központok életre hívása megvalósíthatatlan, mindenképpen létre kellene hozni speciális gyermekcentrumokat, amelyek segíthetik a felnőtt háziorvosok ilyen irányú tevékenységét. A csoportpraxisok működtetésével a gyógyításra elkülönített kassza részének 10 százalékát meg lehetne takarítani – véli Balogh Sándor, így a kormány is érdekelt a változtatásban. Ám ezzel párhuzamosan arra is lehetőséget kell teremteni, hogy a praxisok növelni tudják saját bevételeiket, ezért főként most, a biztosítási rendszer átalakításakor ideje lenne pontosítani, hogy a járulékfizetés fejében mit várhat el egy beteg a háziorvosától.
    Ma a betegek „képzeletének” semmi sem szab határt – fogalmaz Balogh Sándor. Márpedig az intézet főigazgatója szerint lennének olyan szolgáltatások, amelyek eladhatóak lennének a piacon, de mivel ezek befektetést igényelnének és tisztázatlanok a „játékszabályok”, így a háziorvosok inkább tudatosan nem fejlesztik praxisaikat, mert nem éri meg nekik. A kollégiumi tanulmány szerint a „sürgősségi ellátás” fogalma is pontosításra szorul: el kell különíteni a sürgős, életveszélyes állapotok ellátását a következő rendelésig nem halasztható esetek ellátásától, ez utóbbi szerintük ugyanis inkább akut betegellátásnak minősülne. Indoklásuk szerint az akut betegellátásnak a háziorvosi ügyelet a gondnoka, a sürgősségi beavatkozásnak pedig az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), vagyis véleményük szerint a sürgősségi ellátást törölni kell(ene) a háziorvos feladatlistájáról.
    A Hajnal professzor által vezetett testület úgy tartja, nem a háziorvos feladata, hogy munkaidőben vagy az ügyelet ellátása során elsőként érkezzen egy sürgősségi hívás helyszínére – erre egy speciális, az OMSZ keretén belül működő sürgősségi hálózatot kell létrehozni. Tudomásul véve, hogy a gazdasági lehetőségek miatt nem lehet azonos szabályokat előírni az ország valamennyi területére, a kollégium javaslata szerint azokban az esetekben, amikor a mentőszolgálat feladatait mégis a háziorvos látja el, a felhasznált eszközök pótlásáról a felelősnek, vagyis az OMSZ-nak kellene gondoskodnia. (Az OMSZ feladatai és finanszírozása körüli anomáliákról cikkünk a 4. oldalon.)

   Beutalási rend
  A szakmai szövetségek változtatnának a beutalási rend szabályain is, és csökkentenék a felesleges orvos- beteg találkozások számát. Azt ajánlják, hogy a szakorvoshoz irányított páciensnek csak 6 hónapot meghaladó kontrollidőpont esetén kelljen ismét háziorvosi beutalót vinniük a szakrendelésre; ugyanakkor a beutaló érvényességi idejét a mindenkori receptérvényességgel – jelenleg 90 nap – hoznák összhangba. Szeretnék elérni azt is, hogy sürgősségi esetben a képalkotó diagnosztának legyen lehetősége továbbutalni a beteget, akinek nem kellene ismét sorban állnia egy újabb beutalóért a háziorvosnál; ugyanis a háziorvos jelenleg csak ezt követően tudja továbbutalni egy specialistához.
   A félreértések elkerülése és az adminisztrációs teher csökkentése végett fontos lenne, hogy a betegek közvetlenül az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ által működtetett ágynyilvántartótól érdeklődhessenek arról, hogy a beutalási rendtől eltérő, általuk választott intézmény fogadja- e őket. Fontos lenne továbbá, hogy a népegészségügyi szűrésre invitáló felszólításról – a pontosabb adminisztráció és az indokolatlan vizsgálatok számának csökkentése érdekében – a praxis vezetője is értesüljön, és talán ennél is lényegbevágóbb lenne, hogy a háziorvos automatikusan megkapja betege leletét.

   Adminisztrációs teher

  Hosszú ideje panaszolják a háziorvosok, hogy munkaidejük nagy részét ma már az adminisztráció teszi ki. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága előtt Kincses Gyula államtitkár ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, nem változtatnak a jelentési kötelezettségen, de azt ésszerűsíteni tervezik. Ígéretet tett ugyanakkor arra, hogy a több pénztáras rendszer bevezetésével lehetőség lesz az „egyablakos ügyintézésre”, azaz elegendő lesz egyetlen helyre jelentést küldeniük. A szakmai kollégium és az Országos Alapellátási Intézet munkatársai által az adminisztrációs terheket számba vevő listán számos szakmai és ellenőrzési szempontból érdektelen, éppen ezért elhagyható tétel szerepel. A jogalkotótól azt várják, rögzítse jogszabályban, hogy ma adatszolgáltatási szempontok alapján mit kell tudnia egy teljesítményjelentő szoftvernek. Praktikus lenne, ha az adatokat nem floppyn, hanem interneten keresztül küldhetnék a pénztárnak. Mindez meghallgatásra találhat, ugyanis Kincses arról is beszámolt a szakbizottság előtt, hogy a szaktárca tervezi a praxisok kötelező internetellátásának bevezetését. Azt azonban még nem döntötték el, hogy annak nyújtanának-e kedvezményt, ahol még nincs ilyen szolgáltatás, avagy a fix díj megemelésével ezt az összeget mindenkinek biztosítanák. A háziorvosok képviselői szerint „eljött az ideje” annak is, hogy a szaktárca a nemzetközi szabályok alapelveit figyelembe véve frissítse a BNO kódlistát, és a háziorvoslás specifikumaihoz igazodóan, a nemzetközi szabályokat figyelembe véve adaptálja azt a hazai viszonyokra.
 
 M. T.

  Hosszú évek óta tartó vita végére tett pontot az egészségügyi tárca vezetője, Horváth Ágnes azzal, hogy jogszabályban rögzíti a kórházon kívüli szülés feltételeit. A bábák szerint a javaslat példátlanul szigorú, értelmetlenül túlszabályozott, sok szempontból korszerűtlen és szakszerűtlen. Ennek következményeként pedig megszűnhet az otthonszülés Magyarországon.

  Három évre eltiltották a szülésznőgyógyász szakma gyakorlásától dr. Geréb Ágnest. A Fővárosi Ítélőtábla október végén kihirdetett ítélete szerint az otthonszülés legismertebb támogatója hét esztendővel ezelőtt megsértette foglalkozása szabályait. (A perről bővebben lásd keretes írásunkat.) A közelmúltban, szeptember 15-én ismét meghalt egy újszülött. Ő is otthon, Geréb Ágnes bábáskodása mellett jött volna világra. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, de a sok támadást megélt szakorvost ezúttal nem gyanúsítják azzal, hogy vétett a szakma szabályai ellen. A szeptemberi, az újszülött halálával végződő otthonszülés után október végén kivérzett állapotban vittek be egy anyát a kórházba. A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház orvos-igazgatója, dr. Lehoczky Péter ismeretlen tettes(ek) ellen feljelentést tett a rendőrségen, tekintettel arra, hogy az otthonszülés körülményei nem kellően tisztázottak és felmerülhet a szülésnél közreműködő szakszemélyzet felelőssége. A legutolsó eset október 30-án történt, amikor egy otthonszülésnél fellépő szövődmény miatt szállítottak kórházba egy anyát és gyermekét.

  Ingerküszöb
  A társadalom ingerküszöbét átlépték az otthonszüléssel kapcsolatos anomáliák. Talán éppen emiatt is kiemelt jelentőséget tulajdonított a Geréb Ágnes ügyében ítéletet hozó bíró annak, hogy felhívja a közvélemény figyelmét: a most lezárult per tárgya nem az volt, hogy az otthonszülés rendszere helyes-e vagy sem. Konkrét ügyben, bizonyítékok alapján döntött. Az évek óta fel-fellángoló, de nyugvópontra soha nem jutó – szakmai/érzelmi – vitát Horváth Ágnes miniszter azzal zárta le, hogy a szaktárca a Szülészeti és Nőgyógyászati Kollégiummal közösen kidolgozta, milyen feltételekkel szülhetnek otthon januártól a kismamák.
   Szabó István professzor, a szakmai kollégium elnöke azt mondja, a szakmai kollégium a miniszter döntése ellenére továbbra sem ajánlja az otthonszülést, de ha valaki az önrendelkezési jogra hivatkozva mégis ezt a kockázatos utat választja, szigorú feltételeknek kell megfelelnie. Javaslataik alapján azok a nők, akiknek a méhén korábban már végeztek valamilyen műtétet, akiknek magzata medencefekvésű, akik elmúltak 35 évesek, akiknek nagy súlyú a magzatuk, csak kórházban hozhatják világra gyermeküket. Csak 10 éves szakmai gyakorlattal rendelkező orvos vezethetné a szülést és csak olyan szülésznő lehetne jelen, akinek speciális végzettsége és szintén 10 éves tapasztalata van.
   A várandós nők számára is tartogat feladatot a szakmai kollégium, tőlük azt várják, hogy a szülés indulása előtt válasszanak kórházat. A szülést kísérőknek az otthonszülésről értesíteniük kell a háttérkórházat és a mentőszolgálatot is, hogy komplikáció esetén azonnal segíthessenek. Továbbá biztosítaniuk kellene, hogy olyan műszerek álljanak rendelkezésükre, amelyekkel a szülés közben ellenőrizni lehet a kismama és a magzat állapotát.

   Nem ígéret, bizonyíték
   Horváth Ágnes bejelentette, hogy a társadalombiztosítás a rendeletben szabályozott körülmények megléte esetén támogatja, azaz számla ellenében kifizeti majd a kórházon kívül szült nőnek az orvos munkadíját. A jogalkotó tehát elfogadja, elismeri, hogy szülése optimális helyének, környezetének megválasztása mindenkinek alapvető joga. Csakhogy az otthonszülés lehetőségét pártoló orvosok öröme nem felhőtlen, hisz például az Orvosok a Szabad és Biztonságos Születésért csoportjának tagjai úgy vélik, otthon nem feltétlenül szükséges a szakorvosi jelenlét: a szülést jól képzett, nagy tapasztalattal rendelkező bába is kísérheti, sem szülész szakorvosra, sem gyermekorvosra nincs szükség. A szülés természetes folyamat, amelynek a biológiai események csak az egyik dimenzióját jelentik, és amelynek túlzott medikalizálása – vagy ahogy a nemzetközi szakirodalomban gyakran nevezik: iparosítása – elfogadhatatlan. Az otthonszülés nemcsak a szülés helyének szabad megválasztását jelenti, hanem annak a lehetőségét is, hogy a szülő nő szabadon határozza meg a szülés lefolyását, amelyben a jelenlévők segítik és kísérik őt. A szülés iparosítása nemcsak kórházban, otthon is problematikus.
   Ellenségeskedés helyett együttműködést! címmel íródott nyilatkozatukban azt hangoztatják: az otthonszülésre vonatkozó szakmai útmutatók kidolgozása azoknak a szakembereknek a feladata, akik otthonszüléseket kísérnek. Mint ahogy az orvost, a bábát is megilleti az a jog, hogy szaktudására és tapasztalatára alapozva – szakmai kompetenciáján belül – önálló döntéseket hozzon. Ezért a minisztertől kérik, hogy a szabályozást azoknak a véleményére építsék, akik a hazai otthonszülési gyakorlatban részt vesznek, és akik azt a hivatásuk teljesítése közben alkalmazni fogják.

   Elkészült a bábák protokollja
   A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az Intézményen Kívüli Szülés Szabályozását Előkészítő Bizottság sem fogadta kitörő örömmel a szakmai kollégium elnökének nyilatkozatait. Dénes Balázs, a TASZ elnöke és Haas György, a bizottság szóvivője közösen tartott sajtótájékoztatójukon kifogásolták, hogy az egészségügyi tárca azokra alapozva készíti el törvénytervezetét, akik máig ellenzik az otthonszülést. Ellentmondásosnak vélik, hogy a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium tervezett otthonszülést sosem kísért tagjai dönthetnek arról, ki szülhessen otthon, és ki lehet a szaksegítség. Ha a tárca ezt a példátlanul szigorú, értelmetlenül túlszabályozott, sok szempontból korszerűtlen és szakszerűtlen szempontrendszert fogadja el, megszűnik az otthonszülés Magyarországon – vélik. A készülő szabályozás sem a bábák, sem a nők érdekeit nem szolgálja. A tárca a bábák tudását mellőzi, és semmibe veszi a nők jogát, hogy szabadon választhassák meg szülésük helyszínét. Csak látszólag legalizálja, valójában ellehetetleníti az intézményen kívüli szülést. Európában ugyanis sehol sem kötelező gyermekgyógyász és/vagy szakorvos jelenléte. Sehol sem szükséges tízéves szakmai gyakorlat, sehol sem szól a törvény arról, hogy a nagy súlyú baba kizáró ok lenne. Sehol sem ellenőrzi az ÁNTSZ-hez hasonló szerv az otthont, mint ahogyan sehol sem kényszerítik egy előző sikertelen otthonszülés után kórházba a nőket. Nem tilos 35 év fölött otthon szülni és nem kötelező értesíteni a mentőszolgálatot, és sehol nem áll mentő a ház előtt. A nők ott szülnek a legkevesebb komplikációval, ahol érzelmi és fizikai biztonságban érzik magukat – állítja Haas György. Az állam dolga az, hogy támogassa felelős döntésüket, nem pedig, hogy mondvacsinált indokokkal kórházba kényszerítse őket. Éppen ezért az Intézményen Kívüli Szülés Szabályozását Előkészítő Bizottság ez év nyarán benyújtotta azt a bábák által készített protokolltervezetet, mely felsorolja, hogy a szakmai szövetség szerint mely körülmények igényelnek a várandósság és a szülés során orvossal való konzultációt vagy kórházba szállítást, valamint sorra veszi azokat a helyzeteket, amelyek a tervezett otthonszülést általában kizárják. A protokoll szerint: „images/A független bábáktól elvárjuk, hogy mind a várandósság, mind a szülés teljes időtartama alatt folyamatosan kockázatszűrést végezzenek, továbbá, hogy fölmérjék, vajon adottak-e a biztonságos otthonszülés egyéb föltételei is. Azt is elvárjuk a bábáktól, hogy egyéni lelkiismereti szabadságuk és tudásuk, fölkészültségük alapján alkalmazkodjanak a protokollhoz, illetve azt irányvonalnak választva egyesek szűkebb, mások tágabb határt szabva maguknak, egyéni protokollt alakítsanak ki. Az egyéni protokoll kitér arra is, hogy a bába mely kockázati tényezők fönnállása mellett vállalja az otthonszülés kísérését és melyek mellett nem. A független bábák szakmai megítélésére van bízva az is, hogy döntést hozzanak konzultáció szükségességéről, illetve kórházba szállításról akkor, amikor a várandósság vagy a szülés közben előre nem látható helyzet adódik.”

  Megdöbbentő eredményeket tett közzé az elmúlt hetekben az Egészségbiztosítási Felügyelet a Sebészeti Szakmai Kollégiumnak az emlő jó- és rosszindulatú daganatainak műtéti eljárásait szabályzó szakmai protokollja alapján. Vajon lesz-e következménye az elemzésnek? – kérdeztük a kollégium elnökét, Jakab Ferenc professzort. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a három nagy tekintélyű sebész kilépése óta változott-e a kollégium és a miniszter viszonya.

   Az Egészségbiztosítási Felügyelet az ön által vezetett szakmai kollégium szakmai ajánlására hivatkozva sokkoló adatsort közölt. Tavaly az ország 103 egészségügyi intézményében 8063 OEP által finanszírozott emlőmutétet végeztek az orvosok. A felmérés szerint a vizsgált kórházak, klinikák közül mindössze 41 intézmény felel meg a protokollnak. A hír nem váltott ki nagy visszhangot, pedig ez a minőségi betegellátás szempontjából lényeges momentum. Nem tart kollégái dühétől?
 – Nem, miért gondolja? Szerintem világosak a játékszabályok. A felügyelet létrejöttével megadatott a lehetőség a számonkérésre, aminek ideje volt. A szakmai kollégium 2005. decemberében és 2006 májusában 30 irányelvet tett közzé és ez a szabályozás lényegében felöleli a sebészeti ellátások 80 százalékát. Ezek között szerepel az emlő jó- és rosszindulatú daganatai mutéti eljárásainak szabályozása is. Ez utóbbi már csak azért is fontos, mert az emlőrák sebészeti kezelésének módszertana az utóbbi esztendőkben rengeteget fejlődött, ebből következik, hogy jelentősen szorosabbá vált az együttmuködő szakmákkal a kapcsolatunk. Szükség van szakmai teamre, a célzott terápiához nélkülözhetetlen a radiológus, patológus, nukleáris medicina szakértő, plasztikai sebész. Velük nemcsak a mutétet megelőzően kell konzultálnia a sebésznek, a beavatkozás folyamán is rendelkezésre kell állniuk. A kollégium tagjai az irányelv közzétételekor öt sarokpontot jelöltek meg: egyrészt, hogy e beavatkozások esetén fontos, hogy a diagnosztikus lehetőségek a mutétet végző osztállyal egy intézetben legyenek, másrészt elengedhetetlen a megfelelő patológiai háttér – fagyasztás, tubiopszia, prognosztikai faktorok és a receptor meghatározása –, lényeges és nélkülözhetetlen az őrszemnyirokcsomó- meghatározás is. A megfelelő tapasztalat és gyakorlat alapfeltételének gondoljuk azt is, hogy évente legalább 70-100 ilyen típusú mutétet végezzenek az adott intézet sebészei, sőt elvárjuk, hogy onkoteam muködjön az adott kórházon belül, mely meghatározza az adekvát adjuváns kezelést. Mindezeken túl azonban az is perdöntő, hogy az intézet garantálni tudja a specialisták által rendelt vizsgálatokat, kezeléseket és legyen kapacitása arra is, hogy folyamatosan monitorozza a beteg állapotát.

    Miért éppen az önök protokolljának elemzésével kezdte a felügyelet?
 – Ezt tőlük kellene megkérdezni, nem egyeztettek velünk. De talán az is oka ennek, hogy a nők felelősségteljesebb magatartásának köszönhetően a szurővizsgálatok száma szaporodik, ennek viszont az a következménye, hogy folyamatosan egyre több nem tapintható emlőrákot és T1–T2-es nagyságú daganatot fedezünk fel. Magyarországon évente 6000-7000 új emlőrákos beteget regisztrálnak, a nők körében ez az egyik leggyakoribb betegség. Az 50-60 évesek között fordul elő legnagyobb gyakorisággal, ám a 40 év alatti nőknél is számos esetben diagnosztizálnak emlőtumort. Esetleg szerepet játszott a választásban az is, hogy mi komolyan vesszük a feladatunkat: mi vagyunk a mindenkori miniszter legfontosabb tanácsadó testülete.

   És a miniszter is komolyan veszi önöket?
– Számomra ez az eset is ezt bizonyítja.

   Márpedig pont az ön kollégái protestáltak, kilépésükkel jelezték, nem hajlandóak tovább asszisztálni ahhoz, hogy a tárca vezetője a szakma megkérdezése nélkül olyan változásokat generáljon, amelyekkel nem értenek egyet.
– Hárman léptek ki, Perner Ferenc, Faller József és Jankovich Mihály professzorok. Ez nem előre megtervezett akció volt, saját maguk döntöttek erről, megkérdezésünk nélkül. Én ezt akkor is és ma is úgy ítélem meg, hogy a történtek mély sebet ütöttek a szakmai kollégium presztízsén. A Dugonics Titusz-i jelenség azonban egy valamire jó volt, felhívta a figyelmet arra, hogy ez így nem muködhet tovább. Ettől fogva a passzív állásfoglalásról áttértünk az aktív véleményformálásra
– ezt nem tiltja a kollégiumi törvény sem. Azóta számos olyan lépés történt, amely azt bizonyítja, a szaktárca vezetői megértették, hogy véleményformálásunkkal nem hátráltatni, hanem segíteni szeretnék őket a munkájukban.

   Ez konkrétan mit jelent?
– Talán most már érzékelhető egy kis elmozdulás. Számtalan témában kikérik a véleményünket és jó pár esetben figyelembe is veszik azt. Épp most jelent meg az Egészségügyi Közlönyben a hálós hasfali sérvmutétek finanszírozását módosító jogszabály; ennek következtében a laparoszkópos hasfali sérvmutétekben az implantátum beültetésének díja jelentősen emelkedett. Kollégiumunkat hárman képviselik a minisztérium által létrehozott finanszírozási protokollokat előkészítő bizottságban, pillanatnyilag a májdaganatok, az emlőrák és a tetanusz kezelésének normáin dolgoznak. Ez azért említésre méltó, mert ma nagyon kevés rentábilisan muködő sebészeti osztály van az országban. Kétségtelen tény, hogy tevékenységünk, főként a fejlődő ágaink, így például a már említett laporoszkópos ellátások, az érsebészet és a daganatsebészet nagyon áron alul támogatott, nem is értem, miért. Főként akkor, amikor az onkológia és a sugárterápia kiemelt finanszírozásban részesül, pedig ezek a szakmák lényegében csak hozzátesznek valamit ahhoz, hogy jobb legyen a sebészeti eredmény. Az általuk garantált terápia heteket-hónapokat, a sebészeti eljárás viszont hosszú éveket, ötéves túlélést jelent a beteg számára. Az elmúlt időkben jelentősen, átlagosan 25 százalékkal, a fővárosban 36 százalékkal csökkent a sebészeti ágyak száma, ami talán azt eredményezi, hogy a megszunt kapacitásokból adódó megtakarítást a jogszabályalkotók visszaforgatják a sebészeti ellátásba.

    Ön szerint mi lesz a most publikált elemzés következménye? El tudja képzelni, hogy a jövő esztendőben az elvártnál kevesebb beavatkozást végző intézményekkel nem köt majd szerződést a finanszírozó?
 – Nem tudom, remélem, de nem várok azonnal csodát. Csak nagyon apró lépésekkel, átgondoltan, senki érdekét nem sértve próbáljuk elérni a változást.

    Azt értem, hogy nem akar szembefordulni kollégáival, de a beteg érdeke nem esik egybe ezzel. Aki most beteg, annak most kell a lehető legjobb terápiát megkapnia, nem ér rá arra, hogy kivárja az udvariassági köröket.
 – A sebészeink nagyon tisztességesek és jól képzettek. De az Onkológiai és Sugárterápiás Szakmai Kollégium is csak tizenegy évnyi kemény csatározás után tudta elérni azt, hogy centrumokban kezeljék a betegeket, a hozzá nem értők ne „locsolják” a citosztatikumokat oda, ahová nem kellene. Nekünk is ez a célunk: az onkosebészeti ellátásokat centralizálni szeretnénk. Randomizált, kontrollált vizsgálatokból származó bizonyítékok állnak rendelkezésünkre, ezek alapján tény: ahol nagy esetszámot produkáló központokban operálják a betegeket, ahol kialakultak a teamek, illetve a komplex ellátáshoz elengedhetetlen kisegítő személyzet, ott összehasonlíthatatlanul jobbak az eredmények. Éppen ezért a sugárterápiás kollégiummal, a szakfelügyelő főorvossal, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójával egyeztetve a centralizációs elképzeléseinket már a miniszter asszony elé terjesztettük. Várjuk a döntést.

   Hány centrum jönne létre?
– Ezek tulajdonképpen egybeesnek az onkológiai központokkal. Ez a logikus.

   Millió megválaszolatlan kérdéssel szembesülünk a biztosítási rendszer átalakításának következtében. Ön milyen pozitív és negatív hatásra számít, mit tapasztal?
– Az első és talán a legfontosabb pozitív változás a felügyelet létrejötte. Azzal, hogy erős jogosítványokkal bíró szervezet lépett a színpadra, talán esély van arra, hogy a szakma által megalkotott szabályok figyelmen kívül hagyását valaki számon kérje a tulajdonosokon. A felügyeletnek rendszeresen ellenőriznie kell, hogy a szolgáltatók teljesítik-e azokat az evidenciákon alapuló kezelési ajánlásokat, amelyeket a szakmai kollégiumok előírnak. Fontos, hogy ezek a vizsgálati eredmények, elemzések nyilvánosságra kerüljenek, hasznos következtetéseket tudunk levonni belőlük. Úgy gondolom, az elkövetkezendő időkben csak egy út, a centralizáció és a specializáció együttese az, ami a hazai ellátórendszer átalakítását eredményessé, hatékonnyá teszi, vagyis a reform érdemi részét biztosítja. Ha erre lehetőséget kapunk, ha a progresszív ellátás valóban szempont lesz az átalakítás során, akkor sikeresek lehetünk. Ez nem azt jelenti, hogy más sebészek kezéből kivesszük a kést. Mindenkinek lehetősége van a fejlődésre, a törekvők biztos megtalálják a helyüket az új szisztémában is.

A felnőtt fogászati kezelések és/vagy a gyógyfürdő-szolgáltatások állami finanszírozásának megszüntetését javasolja az Államreform Bizottság – legalábbis ez derül ki abból a munkaanyagból, amelyet a Draskovics Tibor által vezetett munkacsoport készített a kormány számára. Dr. Fejérdy Pál professzort, a Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinikájának igazgatóját az intézkedés lehetséges következményeiről, a fogorvosok jelenéről és jövőjéről faggattuk.

  Nem lepődött meg, amikor közöltem önnel az Államreform Bizottság által javasoltakat, vagyis azt, hogy az állam esetleg nem finanszírozza a továbbiakban a felnőttek fogászati ellátását. Ön szerint meg meri lépni ezt a kormány?
 – Az utóbbi időben mindenre akadt példa. Tapasztalataim és az elmúlt idők hihetetlennek tunő intézkedései nyomán nem kételkedem a kormány bátorságában – ha az államháztartás érdeke kívánja, nem hezitál majd a kabinet.

   Mi lehet ennek a következménye?
  – Ha visszaemlékezünk a Bokros- csomag hatására, akkor könynyen vizionálható a jövő. Az eredmény bennünket is sokkolt, amikor elemeztük három évvel ezelőtt elvégzett, közel ötezer ember szájápolási szokásait, fogászati státusát felmérő kutatásunk adatait: 1995 tavasza és 2000 ősze között – amikor a fogmegtartó tevékenység nem tartozott az alapszolgáltatási csomagba – a betegek zöme egyszeruen kihúzatta a fájó fogát. Nagyon kevesen éltek a fogmegtartó kezelések lehetőségével, és még kevesebben fizettek fogpótlásokért. Három évvel ezelőtt a megkérdezettek kétharmada állította: kizárólag akkor keresi fel fogorvosát, ha pillanatnyi állapota azt indokolja. Azzal, hogy a megszorító intézkedések idő közben enyhültek, vagyis 2000 novemberétől ismét állja az állam a fogtömések, gyökérkezelések és fogkő-eltávolítások árát, némiképp javult a helyzet, visszatértünk a Bokros-csomag előtti állapotokhoz. Pedig az sem irigylésre méltó, ugyanis egy 1989-ben publikált, tízezer ember fogászati státusát elemző tanulmány szerint akkor egy felnőttnek átlagosan 13 foga hiányzott és maradó fogainak 10 százaléka szuvas volt. Vagyis: az elmúlt időszakban az évente szükséges mintegy 14 millió tömés helyett az állami betegellátásban csupán 2,3 millió készült.

   Mindenki arról beszél, hogy a magánbiztosítók piaci résre vadásznak.
  – Néhány évvel ezelőtt (1995) magunk végeztünk számításokat ezzel kapcsolatban. Egy háromötszázezer főt tömörítő egészségpénztári konstrukcióban havi 2-3 ezer forintnyi biztosítási díjjal lehetett volna akkor kiegyensúlyozott finanszírozási konstrukciót kialakítani. De ismereteim szerint azóta a finanszírozási gondok orvoslására, kiegészítő biztosítási konstrukció kidolgozása ügyében sem a szakmai kollégiumot, sem az országos intézetként muködő Központi Stomatológiai Intézetet nem kereste meg hivatalosan egyetlen egészségpénztár vagy biztosítótársaság sem. Ebből is látszik, hogy nem minden bajra orvosság a kiegészítő biztosítás.

   Ma, amikor a szájüregi rákok tekintetében vezető helyet foglalunk el a világranglistán, a szakma elég hatékonyan képviseli a betegek érdekeit?
  – Próbálkozni próbálkozunk, de kevés sikerrel. Pedig biztosan állítom: nem rajtunk múlik, hogy változzon a helyzet. Fogorvosaink felkészültek: ha a páciens „véletlenül betéved” a rendelőbe, akkor korai stádiumban felismerik azokat az elváltozásokat, amelyek eltérnek a normálistól. Az első szurő után azonban kellene egy jól szervezett ellátórendszer, amely gondozásba veszi a betegeket. Ám a szájsebészeteket és a szájnyálkahártya- osztályokat az utóbbi évek reformjai szétverték. Ma a fogorvosok nem tudják, hová utalják tovább a betegeiket, és nem kapnak róluk visszajelzéseket sem. Ez ellen folyamatosan tiltakoztunk, de a szakmai indokok mostanában általában nem találnak meghallgatásra. Nagyon széles társadalmi összefogás, kampány kellene ahhoz, hogy megértessük a lakossággal: rákszurés miatt, kortól függetlenül, évente legalább egy alkalommal keresse fel fogorvosát.

  A fiatalokra talán könnyebben lehet hatni; az iskolafogászat jó lehetőséget jelenthet erre?
  – Az iskolafogászat romjaiban hever. A jelenlegi finanszírozási rendszer nem nyújt stabil hátteret az ott dolgozó kollégáink számára. Jól látszik ez abból is, hogy sok praxis üresen áll, sokan inkább átmeneti megoldásként élnek ezzel a lehetőséggel. Talán nem túlzás azt állítani, ahhoz, hogy rentábilis legyen a vállalkozás, egy osztályra körülbelül egyórányi időt lehetne fordítani! Ez pedig nem elég semmire, arra főként nem, hogy a fogorvos változtasson a jelenlegi szemléleten és növelhesse az egészségtudatosságot a gyermekekben. Persze akad néhány elhivatott orvos, akik komolyan, szakmai tudásuk legjavát a fiatalok egészségtudatos nevelésére áldozzák, de sajnos kevesen vannak, és még kevesebben lesznek, ha a képzési rendszeren nem változtatunk. 1969-ben egy évfolyamon Budapesten 173- an végeztünk. Ma 60-80 fogorvos hagyja el évente a Semmelweis Egyetemet. A migráció tovább nehezíti helyzetünket, az itt végzettek kiváló oktatási rendszerünk miatt nagyon keresettek és nehéz megállítani őket. A rossz, számukra kedvezőtlen hírek csak tovább növelik elvándorlási kedvüket.

   A fogászati kasszában elkülönített 22 milliárd forint mire elegendő?
  – Kis túlzással: ha a rendelkezésünkre álló összeget elosztjuk a lakosság számával, akkor hozzávetőleg kétezer forint jut egy állampolgárra. Ez pedig a státusfelvételre, a kesztyure, az egyszer használatos eszközökre, a rendelő fenntartási költségére, az asszisztens és az orvos bérére elegendő – ezen felül azonban minden további költség olyan kiadás, amire nincs állami fedezet.

   Ha az ön kezébe kerülne a „varázspálca”, hogyan alakítaná át a fogászati ellátás rendszerét?
  – Fogós kérdés, de a politikusoknak tudniuk kell: döntéseiknek nem kizárólag politikai konzekvenciái vannak. Azzal is számolniuk kell, hogy pillanatnyi döntéseik – amelyek néhány milliárdnyi megtakarítást eredményeznek rövid távon – a későbbiekben többszörös költségként jelennek meg a rendszerben, gondoljunk csak a szájüregi rákok ellátási költségére. Az öngondoskodás, az egészségtudatos magatartás elérése fontos, ám a hazai lakosság életszemlélete még nem érett erre. De nem mindegy, hogy az út, amit választunk, merre visz. Számtalan modell létezik, annak idején Finnországban például a 18 éven felüliek ellátásából teljes mértékben kiszállt az állam, mindenki úgy gondoskodik magáról, ahogy tud. Természetesen a szavak szintjén mindenki egyetért az egészségtudatos magatartásra ösztönzéssel, de azért azzal is tisztában vannak az egészségpolitikusok, hogy két hónap alatt összedőlne a rendszer, ha mindenki öntudatra ébredne, és valóban felkeresné a szakrendelést. A gazdaság teljesítőképességét figyelembe véve, ha több pénzt nem is lehet erre a célra fordítani, talán az arányokon lehetne változtatni. Csak egy példa: nem kétlem, hogy a fogszabályozás fontos, de a plasztikai sebészet esetében is jól körül lehet határolni, mi az, ami a helyreállító-rekonstrukciós mutétek körébe tartozik, és mi az, ami főképp esztétikai szempontból fontos. Ma az indokoltnak többszörösét költjük erre a típusú ellátásra.

Pillanatnyilag felmérhetetlen károkat okoz az egészségügyi tárca felelőtlen hozzáállása az ágazatban dolgozók foglalkoztatásával, képzésével, elhelyezkedésével kapcsolatos kérdésekben – a koncepciótlan, átgondolatlan mobilitásprogram megkérdőjelezi a projekt kidolgozóinak hozzáértését. A Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központja által szervezett, „Emberi-erőforrás krízis az egészségügyben” címmel rendezett konferencián a résztvevők lesújtó kritikával illették a minisztériumot, ahol a szakállamtitkár elismerte: több sebből vérzik a program.

 Folytatás az 5. oldalon

Bujkálok a dolgozóim elől, nem tudok mit mondani nekik, amikor a kényszerű létszámleépítés következményeiről, elhelyezkedési esélyeikről kérdeznek – mondta dr. Fehér László a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központja által rendezett konferencián, ahol a résztvevők az ágazat humánpolitikai problémáiról beszélgettek. A MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet bezárását, illetve az Állami Egészségügyi Központba olvasztását vezénylő főigazgató vélhetően nincs egyedül problémájával; az intézményvezetők többsége tanácstalan és a végsőkig kivár, ezért sokan csak lapunk megjelenésével egy időben kapták, illetve kapják kézhez felmondólevelüket.

 Nehéz modellezni
 A leépítések zöme a Közép-magyarországi Régióban koncentrálódik, ahol június végéig 25 intézmény összesen 4700 egészségügyi dolgozó csoportos, tervezett létszámleépítését jelentette a regionális munkaügyi központnak. A központ vezetője, Vass István szerint az elbocsátások egyhatoda orvosokat, kétharmad része szakdolgozókat érint, ám lapzártánkig az előre bejelentett létszámhoz képest egyelőre 2400 dolgozó kapta kézhez felmondólevelét. A főigazgató tapasztalatai szerint a munkaadók előzetes bejelentései átlagosan 70- 80 százalékban valósulnak meg, ugyanis a stabilizációs intézkedések tervezésekor inkább túlbecsülik az elküldendők létszámát.
   Vass István szerint az elbocsátások hatása a munkanélkülieket regisztráló rendszerben legkorábban augusztus–szeptember tájékán jelenik majd meg. Pillanatnyilag ebben a régióban 1200, korábban az egészségügyben és szociális ágazatban dolgozót tartanak nyilván – tíz százalékuk felsőfokú végzettséggel rendelkezik.
   A fővárosban a legnagyobb „veszélyben” a négy kórház összevonásából kialakuló, a honvédelmi tárca által felügyelt Állami Egészségügyi Központban (ÁEK) dolgozók vannak. A négy intézményben 6700 közalkalmazott dolgozott. Fehér László szerint az összevonások kezdetekor még úgy gondolták, hogy 1900 dolgozóval látják majd el feladataikat, de a létszám idő közben háromezerre duzzadt. Hogy ténylegesen mennyi emberre van szükség, azt lapzártánk idején, az ÁEK hivatalos megalakulása előtt néhány nappal még nem lehetett tudni. A MÁV Kórház igazgató- koordinátora úgy véli, mivel ilyen léptékű átalakítás eddig nem volt, nehéz asztal mellől modellezni a folyamatokat.
   A kezdetekkor az ÁEK vezetői azt remélték, hogy a megszűnő intézményekből összeálló csapat tagjai a legjobbak közül kerülnek ki. Összesen 28 vezetői állásra írt ki pályázatot a honvédelmi tárca, akiknek három napjuk volt arra, hogy összeállítsák munkatársaik névsorát, ami nem volt elegendő arra, hogy objektív szempontok alapján mérlegeljenek, inkább korábbi kórházukból válogattak. Vagyis az osztályvezetők aránya alapján dőlt el, hogy melyik intézményből hány dolgozót bocsátanak el.

 Ellentétes a kormányprogrammal
 A menedzserképző központ igazgatója, dr. Szócska Miklós úgy véli, hogy a folyamatosan változó, paranoia által terhelt környezetben nehéz az ágazat munkaerő-problémáit kezelni; a gyakori miniszter- illetve államtitkárcserék, a szakértők, a minisztériumi vezetők változása hozzájárult a jelenlegi káoszhoz.
  Balogh Zoltán, a Magyar Szakdolgozói Kamara elnöke szerint egy vaskos mappát töltenek meg azok a szakértői anyagok, amelyek az egészségügyi ágazat humánerőforrás- problémáit elemzik. Valamennyi kormányzati ciklusban született munkaanyag jó kiindulópontot jelenthet(ne) a cselekvési terv kidolgozásához, ám a mostani mobilitásprogram nem alkalmas az ágazat problémáinak felszámolására. Ugyanis kizárólag a betegágy mellett tevékenykedőkkel számol, figyelmen kívül hagyja az informatikusokat, a technikai és egyéb szakembereket. Márpedig nélkülük nem működik a rendszer.
   Varga Ferenc, a Kórházszövetség elnöke szerint ellentmondás, hogy miközben a kormány ösztönözné a kórházak gazdasági társasággá alakulását, a program kizárólag csak a közalkalmazotti státusban történő foglalkoztatást teszi lehetővé. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy mivel az érvényes adójogszabályok szerint a támogatásból származó bevétel jövedelemnek minősül, így személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást kell a dolgozónak fizetnie. Ez azt jelenti, hogy egymillió forint támogatás elnyerése esetén 36 százalékot, 360 000 forintot tart vissza az állam. Arról már nem is beszélve, hogy a 12 havi támogatás után kérdés, miből tudja majd az ingázás költségeit finanszírozni az, aki családi kötelékek miatt nem tud áttelepülni egy másik városba.
   Dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház igazgatója szerint e program „segítségével” legfeljebb külföldre mennek dolgozni az orvosok; a belső migrációt nem segíti. Sértőnek tartja, hogy a kötelező közalkalmazotti foglalkoztatás miatt sérül a szektorsemlegesség, vagyis az egyházi kórházak megint nem versenyképesek, ami baljós üzenet a fenntartók felé, hiszen sok energiát és pénzt fektetnek intézményeik működtetésébe.
   A szakdolgozói kamara örömmel fogadta a mobilitásprogramot, segítették a szaktárcát a munkában, de Balogh Zoltán szerint nem vették figyelembe javaslataikat. Pedig figyelmeztették a szakértőket, hogy a kormányprogrammal ellentétes és problémát okoz, ha nem részesülhetnek támogatásban azok, akik hátrányos helyzetű kistérségekbe, a járóbeteg/alapellátás/otthoni szakápolás területére mennének dolgozni. Az átképzés lehetőségei is megoldatlanok: akinek most megszűnik az állása, annak lesz-e lehetősége átképzéssel a rendszerben maradni? Ha most elengedik a szakdolgozókat, később nem tudják majd visszacsábítani őket – véli Balogh Zoltán, aki úgy véli, hogy a bolognai rendszer bevezetése óta a főiskolai képzés kiszámíthatatlanná vált; a szakképzés rendszerét épp most verték szét a fővárosban. Az egészségügyi szakiskolások felét kibocsátó 11 intézetből jövőre már csak 2 működik.

 Magas ingerküszöb
 Prof. dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora megdöbbentőnek tartja, milyen megnyugvással, beletörődéssel fogadják az ágazatban dolgozók a változásokat. Csendes tűrés jellemzi az orvosi kart is, ami érthetetlen, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a konvergenciaprogram két legnagyobb vesztese az egészségügy és a felsőoktatás. A szakmai szervezetek, szövetségek hiába sorolják a problémákat, senki sem reagál, pedig a felsőoktatás is jövőt érintő problémákkal küszködik. Van néhány kérdés, amelyre válaszolni kell, mielőtt reform mellett teszi le a voksát a kormány. Ilyen például, hogy szükség van-e orvosegyetemekre, hol képezzék az orvostanhallgatókat? Evidencia-e, hogy az oktatáshoz jó minőségű kutatás kell? Ki felügyelje a képzést? – Ugyanis beigazolódott, nem lehet egyszerre két urat (az oktatási, illetve az egészségügyi tárcát – a szerk.) szolgálni. Mennyit költsünk, illetve mennyivel járuljon hozzá a képzéshez az állam? Szakterületenként évente hány orvost képezzünk? Ezekre a kérdésekre régóta senki nem válaszol, pedig dönteni kell, mert az egészségtudományi karok a csőd szélén állnak – mondta.
   Dr. Pusztai Erzsébet, az MDF szakpolitikusa hiányolja az ágazat munkaerőhiánnyal kapcsolatos adatait, hiszen ma még azt sem tudni, hogy a súlyponti kórházakból hány orvos hiányzik. Az pedig érthetetlen, miért nem támogatja a kormány, ha valaki megszűnt vidéki kiskórházból 50 kilométeres körzeten belüli megyei központba megy dolgozni?
   Kovács Attila, az egészségügyi tárca szakállamtitkára úgy véli, a változások kezdete óta eltelt két hónap után nem lehet számon kérni a jogalkotókon az idő közben felmerülő problémákat. Ha a mostani reformot körültekintőbben indították volna, akkor is sok hibával szembesülnének, ám ma számtalan tényező, így például az intézmények által szolgáltatott torz adatok miatt kiszámíthatatlan környezetben vágott neki a kormány az átalakításnak. Az intézmények például nem jelentik az ÁNTSZ központi adatbázisának munkaerőhiányukat, ugyanis attól tartanak, hogy kiderül, nem tudják teljesíteni a rendelet által előírt minimális feltételeket.
   Információink szerint a tisztiorvosi szolgálatnál június közepéig 316 orvos keresett állást, miközben a munkaadók 201 esetben jelezték felvételi szándékukat. A szakdolgozók jóval többször, 1228 alkalommal kértek segítséget telefonon, ám számukra mindössze 64 munkakört tudott ajánlani a szolgálat munkatársa. Kovács Attila szerint a központi mobilitásprogramra négyen adták be pályázatukat.
 A számok önmagukért beszélnek.

Szakmai és politikai támadásra egyaránt számíthat a kormány, amennyiben benyújtja a parlamentnek az egészségügyi intézmények gazdasági társasággá alakulását ösztönző jogszabály tervezetét. A működésiforma-váltást ugyanis „könnyű” összemosni a privatizációval, ezért az egyébként is népszerűségét vesztett kabinetnek problémát okozhat majd annak elmagyarázása, hogy a gazdasági társasággá alakulás csak egy lehetőség a versenyhátrány megszüntetésére. A közalkalmazotti státus felszámolása ezzel együtt kitüntetett pont lesz a szaktárca céltábláján.

 A biztosítási rendszer reformjától függetlenül, várhatóan még az ősszel a kormány elé kerül az a javaslattervezet, amely az egészségügyi intézmények gazdasági társasággá alakulását szorgalmazza. A hatékonyabb, átláthatóbb gazdálkodás ösztönzését elősegítő jogszabály a költségvetési szervként működő állami és önkormányzati szolgáltatók versenyhátrányának megszüntetését irányozza elő azért, hogy egyenlő feltételek mellett, hatékonyságukat és eredményességüket javítva versenyezhessenek más szolgáltatókkal. Információink szerint a szaktárca elsősorban a szakrendelők és a kórházak üzemeltetői számára nyújtana segítséget az átalakuláshoz. A rugalmasabb működési rendre való áttérés azonban nem jelentené feltétlenül az intézmények privatizációját.
 A költségvetési szervként gazdálkodó intézmények egyik legnagyobb hátránya, hogy a közalkalmazotti jogviszonyból fakadó kötelezettségek olyan mértékben megkötik az intézményvezetők kezét, hogy a gyorsan átalakuló gazdasági környezetben nem tudnak reagálni a változásokra. A rendelkezésükre álló finanszírozás miatt ritkán, inkább csak a hiányszakmák esetében tudják differenciálni a béreket, ahhoz pedig pluszforrás kell, hogy megváljanak feleslegessé vált dolgozóiktól.
  Ennek fő oka, hogy míg egy gazdasági társaság esetében az adott cégnél eltöltött idő az alapja a felmentésből adódó kifizetéseknek, addig a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (KJT) az összes közalkalmazotti státusban eltöltött időt veszi figyelembe a szerződés felbontásakor. A menedzsment a vezetői státust vonhatja vissza „legkönnyebben”, ugyanis a munkavállaló a presztízsveszteségen túl „legfeljebb” vezetői pótlékát – harminc és negyvenezer forint közötti összeget – veszítheti havonta, hiszen a hatályos jogszabály szerint eredeti munkakörében tovább dolgozhat. A felmondási idő is a közalkalmazottaknak kedvez: például 10 évet meghaladó munkaviszony esetében a Munka törvénykönyve (Mtk.) alapján 30 és további 25 nappal, a KJT szerint viszont 60 nappal és további 2 havi bérrel kalkulálhat a dolgozó. A végső szakítás is sokba kerül az intézményeknek, mivel jelentős a különbség a két törvényből adódóan kifizetendő illetmény között. (Lásd táblázatunkat!)
  Az átláthatóbb és a jelenleginél rugalmasabb pénzügyi renden túl az átalakulás legnagyobb előnye az lenne, hogy a szolgáltatók hitelforráshoz juthatnának, és magántőkét vonhatnának be fejlesztéseikhez. Ez azért fontos, mert a szolgáltatás színvonalának folyamatos emelése nélkül az intézmények elsorvadnak, és piaci környezetben alulmaradhatnak más szolgáltatókkal szemben. Márpedig az SZDSZ által szorgalmazott szolgáltatói versenyre épülő ellátórendszer elképzelhetetlen magánbefektetők tőkeinjekciója nélkül. Ellenkező esetben meghiúsulhat a mind a szakmai, mind pedig a szolgáltatás különbözőségén alapuló „elvárt verseny” a betegekért.
  Ahhoz, hogy a költségvetési szervek, vagyis a minisztérium által fenntartott intézetek gazdasági társasággá váljanak, módosítani kell az államháztartási törvényt (áht.), ami jelenleg gátolja az átalakulást. Egyelőre ugyanis nem tartalmaz erre vonatkozó rendelkezéseket, vagyis az intézményeket költségvetési szervként előbb meg kell szüntetni, és az állam csak a jogutódlásról rendelkező kormány- vagy miniszteri rendelet hatályba lépése után alakíthat új gazdasági társaságot.
  Az egyetemek még a minisztériumi intézményeknél is nehezebb helyzetben vannak. Esetükben ugyanis az áht.-n kívül a felsőoktatási törvény is szigorú kereteket szab a gazdálkodásnak (írásunkat lásd a 9. oldalon). Az átalakulást szorgalmazó önkormányzatoknak a megszüntetéssel kombinált új gazdasági társaság életre hívásához „csupán” képviselő- testületi egyetértésre van szükségük. Számukra azonban kínálkozik egy másik út is: koncessziós szerződés útján a tulajdonos a közfeladatot és az arra szolgáló vagyont üzemeltetésbe adhatja egy gazdasági társaságnak. (A társaság tulajdonosa lehet kizárólag csak az önkormányzat is – ez a módszer nem azonos a privatizációval.) Ám a társaság nem válik automatikusan a megszűnt intézmény jogutódjává, így a működéshez elengedhetetlenül szükséges engedélyezési, akkreditációs eljárásokat újból kell kezdeményezni a hatóságoknál.
  Skultéty László, a GKI egészségügyi közgazdásza szerint ennél nagyobb gond az, ha az átalakulás során nemcsak a működtetés jogát, hanem a vagyontárgyakat is beviszi az önkormányzat az új társaságba, ez esetben ugyanis az apport után általános forgalmi adót köteles fizetni a tulajdonos. Márpedig ez több százmillió, de akár milliárdos kiadást is eredményezhet, amely gátja lehet az intézményi reformnak. Kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e bevinni a vagyont egy társaságba, ugyanis a vagyonnal való felelős gazdálkodás csak akkor működőképes, ha értékcsökkenéssel is kalkulálhat a tulajdonos.
  Gond az adósság kezelése is, hiszen költségvetési szerv esetében a jogutód, vagyis az új gazdasági társaság az erre vonatkozó törvény alapján átvállalhatja a megszűnő költségvetési intézmény tartozását, de csak alaptőkéje mértékéig. Ezen túlmenően a hitelezővédelmi szabályok a 75 százaléknál nagyobb tulajdoni hányaddal rendelkező, minősített többségű tulajdonos felelősségét bizonyos esetekben korlátlanná teszik, így a 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő társaság esetében az alapítónak feltétlen felelőssége van.
  A kizárólag üzemeltetésre létrehozott gazdasági társaság alakításakor is rendezni kell a tartozásokat, a költségvetési szerv megszüntetésekor azonban nyílik rá mód, hogy az üzemeltetési szerződésben rendelkezzen(ek) a tulajdonos( ok) a tartozások átvállalásáról. A tulajdonosi kör szélesítésével kalkuláló önkormányzatoknak számolniuk kell azzal, hogy a befektetők nem feltétlen „örülnének” a hagyatéknak, ugyanis a potenciális üzemeltetőknek viszonylag rövid határidőn belül kellene helytállniuk jogelődjük tartozásaiért. Ha azonban az állam, illetve az önkormányzatok magukra vállalnák eladósodott intézményeik terhét, akkor azzal az államháztartás hiányát növelnék – és ehhez a jelenlegi helyzetben vélhetően nem járul majd hozzá a kormány.

A struktúraváltáskor a kardiológusszakma csúcsintézményének számító Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet munkatársainak véleményét senki sem kérdezte meg az ellátórendszer átalakításáról, holott – Ofner Péter főigazgató szerint – a jelenleginél sokkal olcsóbb, hatékonyabb és eredményesebb szisztémát lehetne működtetni. A Magyar Kardiológusok Társaságának lapunk megjelenésével egy időben zajló ez évi Balatonfüredi kongresszusán az intervenciós kardiológia fejlődéséről, az innovatív gyógyszeres terápiákról, az antithrombotikus terápia újdonságairól és a világszerte 22 millió embert érintő szívelégtelenség kezeléséről is tájékozódhatnak az érdeklődők. A szívelégtelenség progresszív és jelentős mortalitású: a betegek fele a diagnózis felállítását követő öt éven belül meghal. A gyors diagnosztizálás, valamint a gyógyszeres és a nem gyógyszeres kezelés ismerete ezért rendkívül fontos.

 Interjú a 3. oldalon,
 Panoráma a 11. oldalon

Pazarlás, hogy a biztosító épp ott nem köti le a teljes kapacitást, ahol minden a szakma szabályai szerint és definitív módon megoldható – mondja a progresszív betegellátás kihívásairól Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója.

  Ön kihez fordulna szívpanaszok esetén?
 – Ez nem kérdés, saját intézményemben gyógyulnék. n Nem minden kórházigazgató ilyen bátor! – Tudom. De ez tényleg egy elkötelezett, jó szakmai színvonalon dolgozó team, amit az eredmények is igazolnak. Őszintén hiszek bennük, gondolkodás nélkül rájuk bíznám magam.

   Nem dobogott hevesebben a szíve a struktúraátalakítással kapcsolatos hírek hallatán?
 – Ha a nem is vert gyorsabban, néha elállt a lélegzetem. A reform általános céljaival – sokakhoz hasonlóan – én is egyetértettem, időszeru volt. A gond az, hogy megfelelő előkészítés, muhelymunka és a különböző szakmák véleményének figyelembevétele nélkül vágtak bele a reformba. Azok is, akik esetleg elkötelezetten a változtatás hívei voltak, rádöbbentek arra, hogy a folyamat nem mindig arról szól, mint amiről korábban szakmai körökben beszéltünk.

   De a Nemzeti Szív- és Érrendszeri Program készen állt, arról már nem kellett vitatkozni.
 – Valóban, a kormány által kihirdetett programra mi is úgy tekintettünk, mint prioritásra, annak számtalan elemével azonosultunk. De azzal kellett szembesülnünk, hogy az abban megfogalmazott alapelvek gyakorlati megvalósítása valahol elsikkadt az „ágylábszámolások”, kórházbezárások, általános intézkedések során. Az elsősorban fiskális szempontokat érvényesítők a gazdasági döntések oltárán feláldozták a szakmaiságot. Ha most a négy nagy nemzeti programból kizárólag a kardiológiát vesszük górcső alá, akkor azt mondhatom: az egyik legfontosabb elem a sürgősségi ellátás biztosítása. Célkituzésünk, hogy az akut szívizominfarktusban szenvedő betegek számára 100 km-es körzetben katéterterápiát biztosítsunk. Az elmúlt években csaknem sikerült megoldani ezt, de az új centrumokban kevés a szakképzett invazív kardiológus, és ezekben a központokban többségében elektív beavatkozások történnek. Nem volt párhuzamos az eszköz- és centrumfejlesztés a szakemberképzéssel.

   Ez a szakmát sem dicséri. Mennyi idő, mire utoléri egymást a két folyamat?
 – Két-három év még biztosan kell. Későn ébredtünk, és ez részben a mi hibánk is. Ám ennél nagyobb gond, hogy a kardiológiai ellátórendszerben rejlő kapacitásokat nem optimális módon használjuk. Jó példa erre az országos intézet. Az OEP az intézmény kapacitásának csak körülbelül háromnegyedét finanszírozza, a jelenleg érvényes volumenkorlát erre ad lehetőséget. A szegény ember nyomorúságát jelzi, hogy a beteg csak sokadik lépcsőben, több kórházi áthelyezés után jut el a számára megfelelő, ellátást nyújtó intézménybe. Ez az úgynevezett progresszivitás pazarló, hiszen több intézményben kell a biztosítónak az adott ellátást kifizetnie, mire a beteg a definitív ellátást végre megkapja. Ezt a döntéshozóknak is tudniuk kellene. Furcsa helyzet, hogy a biztosító épp ott nem köti le a kapacitás egészét, ahol a definitív ellátás minden eleme a legolcsóbban rendelkezésre áll – én ezt súlyos pazarlásnak vélem.

    Az intézményvezetők miért nem egyeznek meg egymás között? Ez is csak üzlet...
 – A kórházigazgatók ebben nem dönthetnek, a fenntartó-tulajdonosok jogosultak erre. Mi csak javaslatokat tehetünk. Az országos intézet véleményét a kialakítandó kardiológiai rendszerről a mai napig még nem kérdezte meg senki. Kórházakról, ágyakról vitáztak eddig ahelyett, hogy arra keresnénk a választ, hogy mit jelentsen valójában a progresszivitás egy adott szakmán, például a kardiológián belül. Eleve nem lehet jó egy döntés, amelyben az adott szakma gondolkodásmódjának és elvárásainak ismerete nélkül határoznak pénzről, beutalási rendről, szerkezetről. A muködés szempontjából a döntéshozó nem látja át a szakmai realitást.

   Beszélgetésünkkel egy időben lemondott a Sebészeti Szakmai Kollégium három tagja, közöttük Perner Ferenc professzor, aki levelében azt írta: a közvélemény és az orvostársadalom előtt tettestársak vagyunk, hisz nem hallattuk a szavunkat. Ettől kezdve nincs mire hivatkozni, nem érdemlünk megbocsátást. Természetesen mindenkinek van vesztenivalója, de főleg saját lelkiismeretünknek tartozunk számadással!
 – A finanszírozási rendszer április elsejei módosítása a mi intézményünket is súlyosan érinti. A progresszivitási díj elvonása számunkra évi körülbelül 500 millió forintos veszteséget jelent. Ez és a bennünket sújtó volumenkorlát együttes hatása gazdasági válsághelyzetet idéz elő. Az egészségügynek az a nagy baja, hogy bizonyos alapelveit – amelyek etikai, erkölcsi és sok esetben nagyon is személyes kérdések – nehéz a közgazdaság nyelvére lefordítani. Márpedig e szakma mutétjét elsősorban a közgazdászokra bízták. Ez a rettenetesen érzékeny, nagyon bonyolult üzem nem nélkülözheti az egészségügyi szakember tapasztalatát, elkötelezettségét sem. A fiskális megfontolások mellett jóval nagyobb hangsúlyt kell kapjon a szakmaiság és az etikai kötelék.

   Márpedig minden speciális tudás értékesíthető a világpiacon, tudom, hogy a Szatmári András által vezetett intézet is ezen az úton halad. – Minden akkor értékesíthető, ha van rá vevő. Nehezen találunk külföldi piacot, ennek pedig sok oka van, többek között a piackutatás hosszú előkészítést, szakmai és diplomáciai kapcsolatot igényel. A horvátországi biztosító ma már rendszeresen küld hozzánk betegeket, Romániából is régóta érkeznek szívbeteg gyerekek. Az utóbbi időben Szerbiából is érdeklődnek gyermekcentrumunk iránt. De önkritikusan be kell vallani, hogy Magyarország egészségügyi ellátóhelyei nehezen szállnak versenybe például német vagy holland szívcentrumokkal, még akkor is, ha bizonyos szakterületeken lényegében azonos teljesítményre képesek. A mi előnyünk abban rejlik, hogy az azonos teljesítményt olcsóbban tudjuk előállítani. A nyugati központoknak 10- 20 év presztízselőnyük van velünk szemben, mi pedig az ottani ár harmadáért operálunk.

    Kis túlzással élve, a mi orvosaink operálnak ott is!
 – Az árkülönbség oka a munkaerő árában mutatkozó óriási különbség. A magyar gyermekszívsebészek fizetése körülbelül 20 százaléka a nyugati kollégáikénak. Az olcsó bérért dolgozó, de jól képzett orvosokat nagyon könnyu elcsábítani, de alig lehet pótolni.

    Nehéz marasztalni a kollégáit? Mit ígér nekik?
 – Nagyon nagy a verseny, de én csak azt ígérhetem, hogy itthon olyan lehetőséghez jutnak, amihez kint biztosan nem. Természetesen külföldön az itthon megkereshető pénznél jóval többre számíthatnak, de nem lesznek teamvezetők, és valószínuleg nem lesznek első számú operatőrök. Megbecsült tagjai lesznek egy munkacsoportnak, de ennél tovább nem nagyon juthatnak. Kizárólag csak a szakmai hiúságukra tudok alapozni. Ebben a házban nagyon sok 40 év alatti orvos került az elmúlt néhány esztendőben vezető pozícióba. Ez nagy kitüntetés, de ugyanakkor még nagyobb felelősség – és kollégáink tudják ezt. Kardiológusnak, szívsebésznek lenni, és az adott szakma teljes spektrumát muvelni szakmai gyönyöruség. Az elmúlt 30 esztendőben – amióta ezen a pályán dolgozom – olyan hatalmas változás következett be a kardiológiában, ami csodálatra méltó. Az új gyógyszeres lehetőségek és az intervenciós kardiológia elképesztő fejlődése következtében ma meg tudunk gyógyítani olyan betegeket, akiknek korábban esélyük sem volt az életre. Ennek a szakmának a muvelése önmagában nagy vonzerő a helyben maradáshoz.

   De a „varázslat” csak akkor muködhet, ha a betegek elfogadják, betartják kezelőorvosuk utasítását. Közgazdászok becslése szerint az egészségügyi költségvetés jelentős része megy el arra, hogy a betegek nem az előírásoknak megfelelően szedik be a felírt orvosságokat. Mit tehetnek annak érdekében, hogy javuljon a betegek együttmuködése a terápia során?
 – Más európai országokhoz hasonlóan mi is jó néhány vizsgálatot végeztünk ennek tisztázására. Most a harmadik keresztmetszeti vizsgálatot fejeztük be az infarktuson átesett és koszorúérmutétben részesített betegek körében. Arra voltunk kíváncsiak, mennyire tartják be a legsúlyosabb, legnagyobb kockázattal rendelkező koronáriabetegek és orvosaik a szakmai ajánlásokat. Azt tapasztaltuk, hogy a betegek és kezelőorvosaik legfeljebb 60-70 százaléka követi az ajánlások útmutatásait. A legsúlyosabb betegek jelentős része nem kapja meg azokat a gyógyszereket, amelyekre valójában szüksége lenne. Ezeknek a betegeknek a koleszterinszintje még mindig messze van a célértéktől, még mindig nem szedik a béta blokkolót, aszpirint, ACE-gátlót.

    Ez kinek a hibája?
 – Ha a páciens bizonyos gyógyszereket szed, mást meg nem, akkor sokkal inkább a kezelést végző orvosban keresendő a hiba. Ezek a betegek elég motiváltak abban, hogy beszedjék, amit adnak nekik. Nagy valószínuséggel a kezelést végző orvos nem megfelelő figyelemmel, szakértelemmel kezeli azokat sem, akik a praxisának a legveszélyeztetettebbjei. Kérdem én, akkor mi lehet a többi páciens sorsa? Ha összehasonlítjuk a mi eredményeinket az európai adatokkal, akkor azt tapasztaljuk, hogy nálunk nem rosszabb a helyzet, mint másutt. Jó lenne elérni, hogy növekedjen az orvosok elkötelezettsége az evidenciákon alapuló terápia iránt. Természetesen az is javítana a helyzeten, ha a beteg értené, hogy a terápia során mi miért történik, de ehhez is nekünk kell lépnünk.

 Ahogy az egészségügyi dolgozók az elmúlt időszakban mindig, most is csak hangzatos ígéreteket kaptak az elhelyezkedési esélyük javítását célzó mobilitásprogram kapcsán. Ismét nyilvánvalóvá vált, hogy nem vehetik fel a versenyt a közszféra elitjével, a köztisztviselőkkel, akik mindig is fontosabbak lesznek a kormány számára. Mint arról lapunk előző számában írtunk – Medical Tribune, 2007. 04. 05. – az államapparátus kötelező, 10 százalékos karcsúsítása okán a köztisztviselők számára a kormány egy komplex, szinte valamennyi élethelyzetre megoldást kínáló programot dolgozott ki. Ezzel szemben a közalkalmazotti státusban dolgozó orvosok, szakdolgozók egyelőre csupán egyévnyi benzin-, illetve lakbértámogatásra számíthatnak a kormánytól. Összeállításunkból kiderül, hogy a munkahelyüket vesztett orvosoknak milyen lehetőséget tartogat a belső migrációt ösztönző mobilitásprogram, illetve a könnyített ütemű rehabilitációs szakorvosképzés rendszere.

  Mint arról már több alkalommal írtunk, az április elsejei kapacitásváltozások után hat fekvőbeteggyógyintézet megszűnt, tizenkét kórházban pedig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem finanszírozza tovább az aktív betegellátást. Hozzávetőleg 1500 orvos, 5000-6000 szakdolgozó kényszerül állásváltoztatásra.
   A kormány tervei szerint május elsejétől jelentkezhetnek a kabinet által meghirdetett mobilitásprogramra azok az állásukat vesztett egészségügyi szakdolgozók, orvosok, akik vállalják, hogy otthonuktól távol folytatják hivatásukat. Ám az április elején posztjáról lemondott Molnár Lajos által ígért, az egészségügyi dolgozók elhelyezkedési gondjainak segítésére elkülönített egymilliárd forintnyi keret idő közben a felére zsugorodott. A mobilitásprogramot koordináló Szetey Gábor, kormányzati személyügyekért felelős államtitkár
– a hazai munkaerő-vándorlási trendeket figyelembe véve – meglehetősen szkeptikus, és kevés esélyt lát arra, hogy az elkülönített ötszázmilliós keret kimerüljön. A belső migrációt ösztönző pályázatra jelentkezőknek sietniük kell, hiszen mindössze két hónapjuk van, hogy feltérképezzék lehetőségeiket, ha szükséges, jelentkezzenek új szakképzési programba, és szerződést kössenek új munkáltatójukkal. Az áttelepülési támogatás igénylésének nem feltétele a költözés, az ingázást vállalók, vagy a csak ideiglenesen letelepedők is hozzájuthatnak.
   A kormány tervei szerint azok az orvosok, akik lakhelyüktől 50 kmnél nagyobb távolságra vállalnak munkát és legkevesebb egy éven keresztül el is látják azt, egyszeri, 3 havi illetményüknek megfelelő támogatásban részesülnének. Ez egy szakdolgozó esetén bruttó 150 000 forint átlagbérrel számolva 450 000 forintot, egy orvos esetén bruttó 330 000 forinttal kalkulálva 990 000 forint egyszeri támogatást jelenthet. A távolság növekedésével a támogatás mértéke is növekszik majd: 50 km fölött 3-szoros; 100 km fölött 4-szeres; 150 km-től 5,25-szoros; 200 km-től 6,75-szoros; 251 km-től 9-szeres; 300 km fölött 12-szeres szorzóval kalkulált a kabinet.
   Számításaink szerint a kormány által ajánlott támogatás nagyjából egyévnyi ingázás, vagy a lakbér és a hétvégenkénti hazautazás költségeit fedezi. Dr. Varga Ferenc, a Kórházszövetség elnöke április 15-ig még nem kapott hivatalos tájékoztatást, így a szövetség tagjait nem értesíthette a lehetőségekről. Miközben üdvözli a kormány által nyújtott segítséget, úgy véli, a program keveseknek ad majd végleges megoldást. Az 50 év körüliek nem minden esetben vállalják az ingázást, sokak élethelyzetéből fakadóan megoldhatatlan, hogy csak hétvégenként térjenek haza családjukhoz, az áttelepülés pedig az idősebbek számára kötődéseik, illetve anyagi okok miatt kivitelezhetetlen.
   Szetey Gábor szerint az álláskeresők gyakorlati kérdéseikkel az ÁNTSZ által üzemeltetett központhoz fordulhatnak, ám úgy tudjuk, hogy a szolgálat munkatársai „vállalt” szerepükről csak a híradásokból értesültek. Az államtitkár sajtótájékoztatója után már másnap érdeklődtek az állás nélkül maradt orvosok, szakdolgozók a tisztiorvosi szolgálat központjában, csakhogy a telefonvonal végén információ hiányában arra kérték az érdeklődőket, hogy levélben jelentkezzenek; egyelőre visszahívást ígértek a szolgálat munkatársai. Ez utóbbi információnkat Szetey Gábor is megerősítette, ám átmeneti kommunikációs hibának minősítette a szolgálat munkatársainak „tanácstalanságát”.

Jogszabállyal nem lehet pontosan körülírni az Egészségbiztosítási Felügyelet hatáskörét, ezért az új hatóság majd maga teszi ezt meg – mondja lapunknak adott interjújában dr. Kovácsy Zsombor. A testület nemrégiben kinevezett elnöke érti a csalódottak felháborodását, de ő maga nem a pártpolitikusok partnerségét keresi.

Minek köszönhető, hogy ilyen gyorsan sikerült mások által is vágyott, „irigylésre méltó” pozícióba kerülnie?
– Nem tudom – miért, ez gyorsnak számít?

Ha cinikus lennék, mondhatnám, hogy a tárcánál eltöltött szolgálati idő és a mostantól a kezében összpontosuló hatalom nem áll egyenes arányban egymással.
 – Úgy gondolom, ma már nem kell feltétlenül mindenkinek végigjárnia a bürokrácia összes lépcsőfokát. 1998 óta köztisztviselő vagyok, és egyébként megjártam az „utat”, de az igaz, hogy egy-egy pozícióban kevés időt töltöttem. Az igazságügyi tárcánál szerzett tapasztalatok biztosan hozzájárultak a kinevezésemhez. Úgy érzem, mostanra sikerült összegyűjtenem azt a tudást, amit kamatoztathatok.

Kinevezése nem aratott osztatlan sikert a nagyobbik kormánypárt tagjainak körében.
– Tudom, hogy voltak más jelöltek is, így értem azok felháborodását, akik „csalódtak”. De nem foglalkozom ezzel, én a biztosítottak elégedettségét keresem, nem a pártpolitikusokét. Mindenkivel partneri viszonyra törekszünk, de jó, ha számolnak azzal: mi minden esetben a sértett fél érdekeit képviseljük. Ebben senki ne kételkedjen.

Tisztában van azzal, hogy ebben a lobbiérdekekkel szorosan átszőtt rendszerben nehéz dolga lesz?
– Tudom, de azt is, hogy az ágazat működtetésre elkülönített másfél ezer milliárd forint a jelenleginél jóval szorosabb elszámolást, ellenőrzést igényel. A már említett gyors karriert talán annak is köszönhetem, hogy eddig senkinek, semmilyen hatásra nem engedtem a korrektségből, akik alkalmasnak véltek erre a feladatra, tudják, hogy nem vagyok befolyásolható.

Számomra kissé furcsa, hogy miközben megbízatásakor Molnár Lajos miniszter hangsúlyozta, hogy ön kiemelkedően fontos szerepet játszott a reformtörvények megalkotásában, az elmúlt időben a jogszabályok előkészítésének módja és azok minősége miatt elég sok kritika érte a tárcát.
– Sajnos a reformszakasz nem kedvez a minőségi jogalkotásnak: nincs elég idő hatásvizsgálatok elvégzésére, széleskörű szakmai, társadalmi konzultációra. Ennek ellenére a reform első lépéseit tartalmazó Zöld Könyv augusztusi vitáját előremutató kezdeményezésnek tartottam. A jogszabályok minősége sokféleképpen mérhető, nehéz objektíven megítélni a reformtörvények tényleges értékét; e tekintetben megoszlik a felelősség a szakmai előkészítő, a törvénytervezetet kodifikáló, valamint a tényleges jogalkotó – törvények esetében az Országgyűlés – között.

A felügyeletre térve, jogi alapismeretekkel rendelkezők számára is talány, hogy mely hatóságtól, hivataltól milyen feladatokat vesznek át?
 – A felügyelet elsősorban a biztosítottak jogainak védelmével, az egészségbiztosítók, az egészségbiztosítási szolgáltatást nyújtók szakmai, minőségi ellenőrzésével, és az egészségbiztosítási szolgáltatások – a gyógyszer és gyógyászati segédeszköz ellátást is ideértve – teljesítésének ellenőrzésével foglalkozik. A felügyelet mindennapi feladatainak pontos körülhatárolása azonban ránk vár, ezt a törvény nem szabályozza, jogszabállyal sem lehet pontosan körülírni.

Ez azért túlzás, nem? A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének lehetőségeit is törvényben szabályozza a parlament!
  – Én nem látok ebben problémát. Olyan térbe lépünk, ahol mások is szerepelnek, a felesleges, párhuzamos feladatok elkerülése miatt többek között egyeztetnünk kell a tisztiorvosi szolgálat, a betegjogi közalapítvány, a Gazdasági Versenyhivatal, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőivel. Lehetnek minket és más hivatalokat egyaránt érintő feladatok; a cél a hatékony munkamegosztás.

A lebegtetett feladatokkal ellentétben arra elég pontos választ adnak a paragrafusok, hogy miből is muködjön majd a szervezet, mekkora apparátussal vág bele a munkába?
  – A törvény alkotásakor úgy kalkuláltunk, hogy kezdetekben 60 orvos, jogász, közgazdász kezdi meg a munkát a felügyeletnél. A szervezet felállítása hozzávetőleg 150 millió, éves költségvetésünk – ezzel a létszámmal kalkulálva – körülbelül 700 millió forint lesz. Kiadásaink egy részét az úgynevezett felügyeleti díjból, az igazgatási- szolgáltatási díjból és bírságból fedezzük. A felügyeleti díj egy részét az egészségbiztosítási szervektől, vagyis a mostani és az esetleg piacra lépő biztosítótársaságoktól szedjük be; ezek költségvetésüknek 0,02 százalékával, az egészségpénztárak tagdíjbefizetéseiből származó bevételük 0,05 százalékával járulnak hozzá működési költségeinkhez. Számításaink szerint ebből 350 millióra, az igazgatási-szolgáltatási díjból pedig néhány milliós bevételre számíthatunk. A bírságból beszedett, egyelőre megbecsülhetetlen bevételünknek csak 20 százaléka gyarapítja a felügyelet büdzséjét, a fennmaradó 80 százalék az egészségbiztosítási alap költségvetését gazdagítja majd.

A törvény legfeljebb 10 milliós bírság kiszabására ad lehetőséget. Ez visszatartó erő lehet egy sok milliárdból gazdálkodó intézmény számára?
  – A bírság nem cél, hanem eszköz a biztosítottak jogérvényesítéséhez, ezt a Szlovákiában működő felügyelet is bizonyítja. Tavaly összesen 90 szolgáltató esetében 10 millió koronányi bírságot szedtek be a szolgáltatóktól, ez esetenként 100–500 ezer koronányi büntetést jelentett. A törvény ott legfeljebb 5 millió korona kiszabását engedi, a büntetés mértékét a szubjektivitás elkerülése végett belső szabályzatban szabályozzák, a vizsgálat lezárulása után pedig egy tanácsadó testület dönt a bírság összegéről. Nem is a pénzbüntetés, inkább az eljárást követő, a hivatal által indított büntetőjogi felelősséget firtató eljárás az, ami a tényleges veszélyt jelenti a gondatlan szolgáltatóknak. A szakmai szabályok megsértése miatti bejelentések egyharmadában felmentő határozat született, harminckét alkalommal pedig bűnvádi eljárást indított szolgáltatókkal szemben a felügyelet.Az egészségbiztosítási szolgáltatások körében az intézmény által nem megfelelően nyújtott ellátás lehet a szankció alapja; ha például nem kapja meg a beteg a szükséges kezelést, vagy elmarad az ellátás színvonala az előírttól, az elvárhatótól.

Ha már Szlovákiát említi, Peter Pazˇitny´, a reform egyik „úttörője” segíti önt a munkájában. Mennyiben követi a sokszor példaként emlegetett felügyeletet?
  – Peter kiváló tanítványom, kollégám és barátom. Nem tagadom, hogy a Paˇ zitny´-csapat által létrehozott felügyelettől szívesen átveszem a mi viszonyainkra is adaptálható elemeket. Annak ellenére, hogy a nemrégiben beiktatott szlovák kormány némiképp módosította elődje elképzeléseit, az ott zajlott átalakítás nagyban hozzájárult az ország gazdaságának stabilizálásához. A jelenlegi közvélemény- kutatások szerint Szlovákiában a lakosság 20 százaléka az egészségügyi ellátórendszerrel, 12 százaléka pedig az egészségbiztosítók tevékenységével elégedetlen. A reform kezdetekor a megkérdezettek 41 százaléka helyeselte a felügyelet létrehozását, mára ez az arány 66 százalékra emelkedett. Vagyis a szervezet által végzett tevékenység bizonyította létjogosultságát. A betegek 2006-ban 1400-szor fordultak panaszaikkal a szervezethez; ebből 800 alkalommal orvosszakmai hibák okán, a fennmaradó esetekben – közel egyenlő arányban – kommunikációs, etikai, önrészfizetési és szociális kompenzációk miatt.

A bizonyítási eljárásokhoz nagy segítséget jelenthetne, ha bekebeleznék az igazságügyi orvosszakértői rendszert?
  – Nem tartom élettől elrugaszkodottnak ezt az elképzelést. A patológiai és az orvosszakértői rendszer nagyban támogathatja az ellenőrző funkciót. Számoltunk ezzel a lehetőséggel is, de ilyen döntés – egyelőre – nem született.

Míg a célok hasonlóak, van egy jelentős különbség a két szervezet között. A magyarországi felügyelet egy fővárosi, a szlovákiai pedig regionális irodákkal üzemel. Nem okoz problémát, hogy a vidékiek számára „elérhetetlennek” tűnhetnek?
  – Szerintem ez nem jelenthet gondot, levélben, telefonon és interneten keresztül is elérhetőek vagyunk, kollégáink a panaszos ügyek egy részét a helyszínen vizsgálják majd ki. Szlovákiában a fent említett 800 eset kétharmadát a nagyobb objektivitás miatt a helyszínen, egyharmadát a hivatalban, pusztán dokumentációk alapján ellenőrizték. A honlapunk már kész, ügyfélszolgálati irodánk a betegek rendelkezésére áll.

Egyik legfontosabb feladatuk a szolgáltatások színvonalának monitorozása, elemzése, ma azonban az egészségügyben nincsenek akkreditált minőségi indikátorrendszerek. Mi alapján rangsorolnak?
  – Még néhány hónap kell ahhoz, hogy saját indikátorrendszerünket elkezdjük működtetni, addig csak arra vállalkozhatunk, hogy a meglévő adatokat hozzuk nyilvánosságra; természetesen úgy, hogy például az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által készített elemzéseket a betegek számára is érthetővé tesszük. A jövőben senkinek sem kell kódfejtő képességekkel rendelkeznie ahhoz, hogy képet kapjon az általa felkeresett kórház gyógyító tevékenységének színvonaláról.

Az orvos döntéseinek komoly gazdasági súlya van, de ez minden esetben csak másodlagos az orvosi szempontok mögött – állítja dr. Kaló Zoltán közgazdász. A szegedi egyetem tanszékvezetőjét a közgazdaságtan oktatása kapcsán arról faggattuk, vajon sikerül- e megtanítania hallgatóinak a „másként gondolkodást”.

Az eddigi reformlépések során a kormány figyelembe vette a közgazdasági tényeket?
– Ha azt nézzük, hogy a rendszer átalakítása közgazdaságilag indokolt-e, a válasz egyértelműen igen. A második kérdés, hogy azok a módszerek, amelyekkel a változásokat elképzelik, a közgazdaságilag lehetséges alternatívák közé tartoznak-e? A válasz itt is igenlő. A következő az, hogy módszertanilag helyesen vitték-e véghez a reformokat? A válasz sajnálatos módon nem, mégpedig azért, mert nem kellően kidolgozott és talán túl széles frontot nyitó reformokat próbálnak megvalósítani. A vizitdíjrendszert nem lehet úgy bevezetni, hogy a minisztérium még a határnap után is folyamatosan értelmezéseket küld azoknak, akiknek ezt a gyakorlatban alkalmazniuk kell. Egy vényírási program preferált terápiaként nem jelölhet meg ugyanazon beteg ugyanazon bajára négy különböző háziorvosnál négy különböző gyógyszert. Az ilyen fiaskók még egy racionális elképzelés elfogadhatóságát is megkérdőjelezik. És ezekből fakad, hogy a negyedik kérdésre, vagyis hogy mi a reform eredménye, kellő hatékonyságú-e, a válasz ismételten nem.

Ezek szerint elégedetlen a struktúraváltás eddigi eredményével?
  – A döntéshozók ismét következetlenek voltak; a kormány tagjai képtelenek ellenállni a politikai lobbinak. Meghirdették az ellátórendszer átalakítását, amelyből többnyire csupán ágyszámleépítések lesznek. Azaz méretgazdaságosság szempontjából kisebb, rosszabb hatékonyságú kórházak jönnek létre. Miközben a kormány azt kommunikálja, hogy minden gyógymód elérhető, olyan finanszírozási szabályok élnek, amelyek burkoltan ugyan, de szűkítik az ellátást. Nem a volumenkorlát bevezetése az alapvető probléma, hanem az, hogy nem vállaljuk nyíltan ennek következményét. Nagyon fontosnak tartom, hogy legyünk őszinték, és magyarázzuk el, mit miért teszünk. Jelen pillanatban sokszor áthárítjuk a felelősséget olyan szereplőkre, például a hétköznapi egészségügyi dolgozókra, akik amúgy is frusztráltak a változások miatt.

A február utolsó napjaiban a Népszabadság által a biztosítási modellválasztásról rendezett konferencián kollégája, Dózsa Csaba kritikus hangon szólt a makroközgazdászokról. Úgy vélte, az ő dolguk a források előteremtése, és üdvözítőnek tartaná, ha az ágazat dolgait meghagynák az egészségügyi közgazdászoknakimages/
  – Ezzel alapvetően egyetértek, a makroközgazdászok az egészségügyi rendszerből sokszor csak a költségmegtakarítást vagy a „minden problémát megoldó” piacosítást tartják elsődleges szempontnak. Viszont nekünk azt kell szem előtt tartanunk, hogy a rendelkezésünkre álló pénzből minél több egészségnyereséget érjünk el. A modellválasztásról szóló vitában álláspontom egyébként a két szélsőséges vélemény között van. Azokat az ellátásokat, amelyeket a rendelkezésre álló pénzből az állam minden biztosított számára nyújtani képes, továbbra is egy, közösségi tulajdonban lévő biztosítónak kell finanszíroznia, mert eddigi ismereteink szerint ez a leghatékonyabb. Ugyanakkor mindenképpen szűkíteni kell a közfinanszírozott ellátások körét – akár tartalmában, akár időbeni hozzáférhetőségében –, és ezzel bővíteni a kiegészítő privát biztosítók piacra lépésének lehetőségét, plusz források bevonását. Ha a kormányzat ezt tenné, bizonyíthatná, hogy tartja a szavát, mert elmozdult a többfinanszírozós egészségügy irányába. De védhetné is az álláspontját azzal, hogy a közösségi részre megtartotta a legkisebb kiadással működtethető egybiztosítós rendszert.

Ön főállásban oktat egészséggazdaságtant. Nem érzi, hogy szélmalomharc közgazdaságtani ismeretekkel felvértezni olyan kezdő orvosokat, akik – miután egy ideig biztosan nem kerülnek pozícióba – nem tudják majd a gyakorlatban alkalmazni a tanultakat?
  – Korábban sokkal radikálisabban gondolkodtam erről. Türelmetlen voltam, és azt akartam, hogy a vezető pozícióban lévő orvosok, professzorok is azonnal értsék a számomra nyilvánvaló közgazdasági összefüggéseket és törvényszerűségeket. Ma már úgy vélem, az is kielégítő eredmény, ha szép lassan sikerül növelnünk azok számát, akik másként gondolkodnak, figyelembe veszik a gazdasági szempontokat is az egészségügyi ellátásban. Eddigi 10 éves egyetemi pályafutásom során körülbelül 1500 kollégát oktattam az orvos és gyógyszerészképzésben. Ugyanakkor becslésem szerint mindössze 50 magas szinten képzett, az egészségügyre specializálódott magyar közgazdász van, ráadásul közülük sokan külföldön dolgoznak.

Ön is az utóbbiak közé tartozott. Angliai és svájci munkája után tanszékvezetői állást vállalt a Szegedi Tudományegyetemen. Mivel csábították ide?
  – A tanszék megindítása is vonzott, de elsősorban a Biopoliszprojekt miatt döntöttem úgy, hogy Szegeden vállalok munkát. Számításaink szerint a nagy projektbe fektetett körülbelül 60 milliárdos beruházás kilenc év alatt megtérülhet. A Szegeden dolgozó 1500 élettudományi kutató, a városban tanuló közel 32 ezer egyetemista elegendő szellemi potenciált jelent ahhoz, hogy egyetemünk egészségipari kutató-fejlesztő hellyé váljon, amely vonzó lehet a multinacionális és kockázati tőkebefektető cégek számára. Elképzelésünk szerint három lábon álló, stabil, kiszámítható környezetben működő egészségipari komplexumot hoznánk létre. Az első láb a közfinanszírozott betegellátáson és egyetemi képzésen alapul, a második a térítés ellenében igénybe vehető betegellátásra és képzésre fókuszál, a harmadik, az engem legjobban érdeklő láb pedig az egészségügyi kutatás-fejlesztést célozza. Ehhez a klasszikus nagy tudású orvosok és kutatók mellett szükségünk van másként gondolkodó egészségügyi közgazdászokra, a vállalatszerű működésben elméleti és gyakorlati ismeretekkel bíró egészségügyi szakemberekre.

Tanítható ez a „másként gondolkodás”?
  – Az orvos döntéseinek komoly gazdasági súlya van, de ennek csak másodlagos szerepe van az orvosi szempontok mögött. Közgazdászként is vallom: mindig a beteg érdekét kell szem előtt tartani, és ezt kell összhangba hozni a gazdasági lehetőségekkel. Az egészség-gazdaságtanban, szemben az orvostudománnyal, a helyes szemlélet sokkal fontosabb, mint a tényanyag. Az Egészség-gazdaságtani Intézetben ezért a módszertant, az alternatív gazdasági megközelítéseket mutatjuk be, hogy később, döntési helyzetben, a kollégák tudjanak mérlegelni a rendelkezésre álló lehetőségek között. A tananyag kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi rendszerek megismerésére, értékelésére, a finanszírozási technikák bemutatására, az egészségügyi technológiák gazdasági értékelésére. Mivel örökérvényű gazdasági módszer nem létezik, mindig a körülmények döntik el, melyiket érdemes választanunk a megoldási lehetőségek közül. A korlátos erőforrások miatt mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy egy adott betegnek nyújtott kezelés egy másik betegtől veszi el a kezelés lehetőségét, tehát minden orvosi döntésnek haszonáldozati költsége van. Ezt a jelenséget ismerjük és elfogadjuk saját háztartásunkban, sőt a versenyszférában is – jó lenne végre a közfinanszírozott egészségügyi rendszerben is hozzászoknunk e gondolathoz.

Tudom, senki sem lehet próféta saját hazájában, mégis, a Szegedi Egyetemen figyelembe veszik például a vesedialízis, illetve a transzplantáció költségeit elemző, ön által publikált gazdasági modellszámítás eredményeit?
  – Igen, sőt azt állítom, hogy a tíz éven át tartó kutatómunkánk eredményei nagyban hozzájárultak a transzplantáció lehetőségeit elősegítő jogi környezet kialakításához, illetve az egyetemi transzplantációs központok elismertségének fokozásához. Magyarországon ettől függetlenül nehéz helyzetben vannak azok, akik közgazdasági elemzésekre szánják el magukat, ugyanis tapasztalatból tudom, hogy előbb kapok adatokat az amerikai Medicare biztosítótól, mint az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól. A vesepótló kezelések különböző lehetőségeit elemző költséghatékonysági modellt már három országra adaptáltuk, de Magyarországra még nem sikerült. Pedig tanulságos volna megvizsgálni, hogy szemben az Európai Uniós 53 millió Ft értékkel, itthon vajon mennyi egy transzplantált vese pénzben kifejezhető társadalmi értéke. Egy donációra alkalmas szerv elvesztése ugyanis ekkora kárt jelent a társadalom számára. Bizonyított tény, hogy ha a választási lehetőség adott, akkor „megéri” a transzplantációt választani a dialízissel szemben. A veseátültetés a folyamatos művesekezeléshez képest ugyanis 132 ezer euróval csökkenti a hosszú távú egészségügyi kiadásokat. Ráadásul egy transzplantált beteg közel 10 évvel hoszszabb ideig él, és az életminősége különböző standard minőségi módszerek alapján 25 százalékkal jobb, mint dializált társáé.

Az ellátás más területein is vannak modellszámítások, amelyeket a kollégiumok esetleg figyelembe vettek a szakmai protokollok kidolgozásában?
  – Bizonyos onkológiai szűrőprogramoknál már figyelembe vették néhány gazdaságossági felmérés eredményét. De jó lenne bővíteni a kört, például a nagyon drága kezelési módszerekkel. A szklerózis multiplex terápiájában, az autoimmun betegségek kezelésében is indokolt lenne az átfogó gazdasági modellszámítás. De a népegészségügyi szempontból fontos betegségek – kardiovaszkuláris, onkológiai megbetegedések, a diabétesz és a központi idegrendszer betegségei – előfordulási gyakoriságuk miatt is az élén állnak az elvégzendő feladatok listájának. A szakismeretünk iránti kereslet egyre nő, tehát az egészségügyi közgazdászok biztosan nem vesztesei lesznek az egészségügyi rendszer átalakításának.

Nem a hozzáértés hiányzik ahhoz, hogy a társadalombiztosítás a jelenleginél hatékonyabb egészségügyi ellátást nyújtson – állítja Orosz Éva. A komoly nemzetközi tapasztalatokat szerzett egészségügyi közgazdász az egységes, ám decentralizált társadalombiztosítási rendszer mellett teszi le a voksát, és sorra cáfolja a versengő magánbiztosítók mellett szóló érveket.

Négy és fél év után tért haza a Gazdasági Együttmuködési és Fejlesztési Szervezettől, az OECD-től, és rögtön a biztosítási rendszer reformjának vitájába csöppent. Mit gondol a rohamléptekkel elindított reformról?
– Nem akarok kitérni a kérdés elől, de kizárólag megalapozott információk alapján szeretek véleményt formálni bármiről, és idő hiányában még nem volt lehetőségem az alapos tájékozódásra. Helyesnek és szakmailag megalapozottnak tartom azt, hogy a kormány az egészségügyi technológiát hatékonyan akarja felhasználni; a nem túl gyakori, speciális ellátásokat centrumokba kívánja koncentrálni. A kabinet elképzelése egybeesik azzal, amit számos nyugateurópai ország követ, vagyis területi elhelyezkedés alapján próbálja szervezni az ellátást. Viszont az ilyen, hosszú távú tervezésre alapozott rendszerrel nincs összhangban az üzleti biztosítókon alapuló kötelező biztosítás modellje. Ugyanis a biztosítók közötti verseny egyik feltétele az lenne, hogy egy adott térségben számos kórház közül tudjanak választani, ez pedig sok felesleges kapacitást, párhuzamos fejlesztést feltételez. Szerintem az üzleti biztosítóknak a kiegészítő biztosítások terepén kell jelentős szerepet kapniuk

Köztudott, hogy ön nem mindenben ért egyet Molnár Lajos egészségügyi miniszterrel
.– „Mégis” a fő előadók között szerepeltem az egészségbiztosítás jövőjéről az Egészségügyi Minisztérium által rendezett konferencián. Ez számomra azt mutatta, hogy a kormány kíváncsi a szakértők véleményére, a politikai döntés előtt van mód arra, hogy az eltérő modellek mellett érvelők párbeszédet folytathassanak egymással. A konferencián arra hívtam fel a döntést előkészítők figyelmét, hogy sem elméleti megfontolások, sem nemzetközi tapasztalatok alapján nem bizonyítható, hogy a magyar egészségügy fő problémáira az üzleti biztosítók versenye nyújtaná az adekvát – költség-hatékony – terápiát. Az alapkérdés nem az, hogy hány biztosító koordinálja, működtesse az egészségügyi rendszert. Arra kell válaszolnunk, hogy milyen szerepet kapjon a közszféra és milyet a magánszektor az egészségbiztosítás modernizációjában.

Mi a fő problémánk ön szerint?
– A legnagyobb gondunk, hogy nagyon rossz a lakosság egészségi állapota. Ma egy Magyarországon született fiúgyermek várhatóan hét évvel rövidebb életre számíthat, mint egy nyugat-európai országban világra jött társa; a kilencvenes évek eleje óta nem csökkent a hazánkban és a legfejlettebb EUtagországokban élők egészségbeli állapotában meglévő különbség. Valamit nagyon „rosszul csinálunk”, mert Lengyel- és Csehország tudott javítani hátrányos pozícióján, míg mi a tagállamok között sok tekintetben a sor végén kullogunk. Hogyan érhetjük el, hogy megforduljon ez a folyamat – erre kell válaszolnunk.

A népegészségtannal foglalkozó szakemberek állítják: az ellátórendszer összesen 11–15 százalékban tehető felelőssé az egyén egészségi állapotáért.
– Ez az állítás már régen megdőlt, csak a köztudatban él. Ha másra nem is, gondoljunk csak a rohamosan fejlődő egészségügyi technológiára; az új diagnosztikai és gyógyító berendezések, eljárások, gyógyszerek nagyobb esélyt kínálnak a gyógyulásra, vagy krónikus betegségek esetén is a jobb életminőségre. Nemzetközi szakirodalmi adatok azt bizonyítják, hogy az Egyesült Államokban – ahol az üzleti biztosítók menedzselik az ellátás nagy részét – az egészségügyi ráfordításokhoz viszonyítva sokkal rosszabb a lakosság egészségi állapota, mint azt várni lehetne. Egy – az év elején közreadott, az USA szenátusa számára készített – jelentés szerint az olyan megbetegedésekből eredő halálozást tekintve, amelyek kellő időben nyújtott megfelelő terápiával érdemben befolyásolhatók, az USA 19 ország közül a 15. helyen állt, miközben az egy főre jutó összes kiadás (köz- és magánkiadás együtt) több mint kétszerese a többi fejlett országénak. Viszont látunk olyan államokat, például Spanyolországot, Svédországot, ahol mind a gazdasági fejlettség, mind az egészségügyi kiadások alapján a várhatónál jobb eredményeket érnek el. Meg kellene nézni ezeknek az országoknak a tapasztalatait is, mielőtt döntünk arról, melyik úton induljunk el.

Tegyük fel, a nagyobbik kormányzópárt eleget tesz koalíciós partnere „elvárásának” és lehetőséget ad az üzleti biztosítóknak a közfinanszírozott ellátások menedzselésére. Milyen problémákkal szembesülhetünk?
– Gondoljuk végig: érdekelt-e valóban a profitorientált, versenyző biztosító a minőség javításában? Az állampolgárok egészségi állapota szempontjából az egyik fő tényező a megelőzés, amely a biztosító részéről hosszú távú befektetést feltételez. Ám annak tudatában, hogy a biztosított bármikor válthat, új társasághoz szerződhet, nem lesz érdeke finanszírozni ezt a lassan megtérülő befektetést. Ha a biztosító a krónikus betegségek magas színvonalú menedzselésére törekszik, azzal magához vonzza a krónikus betegeket, így növeli a kiadásait, ami viszont a „profit ellen hat”. Azt már említettem, hogy a versenyző biztosítói modell nem áll összhangban a kórházhálózat modernizálására választott kormányzati stratégiával; ha 8–10 biztosító versenyez az ügyfélért, de a páciens csak ugyanabba a kórházba tud menni, miben lesz verseny? Méltányos-e, elképzelhető-e, hogy a kötelező biztosítás keretében ugyanabban a kórházban „A” biztosító páciense jobb ellátást kapjon, mint „B” biztosítóé?

Pedig gazdasági alaptétel, hogy a verseny szolgálja a hatékonyságot.
– Ez igaz a gazdaság számos területére, de az egészségügy ebből a szempontból is speciális terület. Kétfajta hatékonyságot kell megkülönböztetnünk: a technikait, ami alatt azt értjük, hogy adott szolgáltatást a lehető legalacsonyabb áron nyújtson egy intézmény – ebben a biztosító maximálisan érdekelt. Ám a beteg érdekét nem minden esetben a legolcsóbb ellátás szolgálja, lehet, hogy egy drágább terápia esetén nagyobb a költség-hatékonyság, azaz egységnyi ráfordítással nagyobb egészségi állapotjavulás érhető el. A biztosító azonban inkább az olcsóbb terápiában lesz érdekelt. Egy biztos: az elkövetkező néhány évben nem számíthatunk arra, hogy az ágazatra fordítható közkiadások növekednek. Az elképzelhető, hogy a versenyző biztosítók egyes szolgáltatások díját mérséklik, de nem érdekük, hogy az egészségügyre fordított kiadásainkat összességében csökkentsék, így a magánkiadások gyors növekedése várható.

Tehát nem állja meg a helyét az érv, hogy a biztosítók versenye költségcsökkentő hatású?
– Az Egyesült Államok GDP-jének körülbelül 16 százalékát, a nyugat-európai országok mintegy 8–10 százalékát fordítják az egészségügyi ellátások finanszírozására. Ebből is látszik, hogy nem az üzleti biztosítókon alapuló rendszerben költik a legkevesebbet. A már idézett amerikai tanulmány szerint az USA-ban 2000 óta az egészségbiztosítási díjak 87 százalékkal növekedtek, miközben a családok jövedelme csak 11 százalékkal. Az Egyesült Államokban a kiadások jelentős részét a munkáltatók által kötött csoportos biztosításból fedezik. Várható, hogy a nagyvállalatok nálunk is csoportos biztosítást kötnének, és az alkalmazottaik után fizetendő magánbiztosítási díj lényegesen alacsonyabb lehetne, mint azoké, akik csak egyéni biztosítást tudnának kötni.

Vagyis a kis- és magánvállalkozók kedvezőtlenebb helyzetbe kerülhetnek.
– Igen, valószínű, hogy a piacnyitás nálunk is ezt eredményezné. Az alacsonyabb jövedelműek és rosszabb egészségi állapotúak is kedvezőtlenebb helyzetbe kerülhetnének, ha a biztosítók lehetőséget kapnának a biztosítási csomagok és díjak differenciálására a kötelező biztosításban is. Sokan csak olcsóbb és szűkebb, alacsonyabb színvonalú csomagot tudnának megfizetni. Vagyis a rendszer egyik legnagyobb hátulütője az, hogy növelné az egyenlőtlenségeket. A nemzetközi tapasztalatok is mutatják, hogy a versenyző biztosítók elsősorban az alacsony kockázatú ügyfelek megnyeréséért és a magas kockázatúak elkerüléséért versenyeznek, amire akkor is számos eszközük van, ha a törvény szerint mindenkivel biztosítást kell kötniük.

Ha ön kerülne döntési pozícióba, milyen biztosítási rendszert javasolna Magyarországon?
– Mind a saját helyzetünk, mind a nemzetközi tapasztalatok alapján olyan kötelező biztosítást, amely mindenki számára egységes biztosítási csomagot nyújt, a finanszírozásban fenntartja a szolidaritási elvet, a működtetésben pedig területi alapon decentralizált. Vagyis az egységes egészségbiztosítási alap megtartása mellett regionális biztosítókat hoznék létre, amelyek a társadalombiztosítás részeként működnének. Egy másik fontos elem – az optimális betegutakat kialakító – kistérségi ellátásszervezés, azaz a szolgáltatók közötti kooperáció ösztönzése. Ebben a modellben is fontos az üzleti biztosítók szerepe: a kiegészítő biztosítások nyújtásában, a magasabb jövedelműek – kötelező biztosítást meghaladó – fizetőképes keresletének kielégítésében. A decentralizált szervezeti rendszert azért tartom jobbnak, mert egy régió jelenti a teljes körű ellátás természetes méretét, egy régióban működő szervezet informáltabb a helyi szükségletekről. Mivel a megtakarítások a régióban maradnak, érdekelt a hatékonyabb működésben, innovációkban. De ehhez megfelelő ösztönző rendszert és legfőképp döntéshozatali önállóságot kell garantálni a menedzsment számára.

Orvosok és jogászok egy jelentős csoportja úgy véli, hogy a jogalkotóknak csak végrehajtható, anyagi fedezettel garantálható törvényeket szabadna alkotniuk; a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöke, dr. Havasi Péter ezzel a megközelítéssel általában egyetért. Szerinte a bírónak minden olyan esetben ítéletet kell hoznia, amely a valós károk megtérülését, de legalább a károsodás enyhítését szolgálja.

Mádl Dalma, a Karitász jószolgálati nagykövete

Mádl Ferenc köztársasági elnökké történt beiktatása óta ön a Katolikus (korábban Magyar) Karitász jószolgálati nagyköveteként rendszeresen részt vesz a szervezet munkájában. Miért éppen a Katolikus Karitászt választotta?

– Talán úgy fogalmaznék, hogy kölcsönösen megtaláltuk egymást. A Karitász főtitkára, Adányi László keresett meg és kért fel, hogy legyek a segélyszervezet „jószolgálati nagykövete”. Ez többek között azt jelenti, hogy amikor a Katolikus Karitász egy-egy nagyobb segélyakciót szervez vagy új segélyprogramot indít, elmegyek velük az ország különböző részeire. Közvetlen és tevékeny a kapcsolatunk, ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem követem figyelemmel a többi, elsősorban a három másik nagy szeretet- és segélyszolgálat – a Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt – munkáját.

Mit kell tudni a szervezet tevékenységéről? Ön hogyan tudja segíteni a munkájukat?

– A Katolikus Karitász önkéntesekből áll, egyházmegyékre bontva működik. Az adott egyházmegyei karitászközpont igazgatója irányítja a térség kisebb központjait. A munkatársak igyekeznek helyi szinten segíteni a rászorulókon, magukat a segítségért fordulókat is belevonva a munkába. Amikor hivatalos külföldi látogatásra kísérem a férjemet, és az adott országban működik karitász, mindig ellátogatok vagy a központjukba, vagy egy általuk működtetett intézménybe. Úgy gondolom, rendkívül fontos a kapcsolattartás, és ezek a látogatások tükrözik a karitászdolgozók munkája iránti érdeklődést. Amikor a férjem nélkül utazom a határon túlra, nagyrészt a Karitásszal megyek. Így már többször jártam Kárpátalján, az árvíz sújtotta területeken, de iskolákban, óvodákban, szociális intézményekben is. Az erdélyi Déván Böjte Csaba ferences szerzetes árvaházát és gyermekotthonát látogattuk meg, legutóbb pedig a Vajdaságba mentünk. Kárpátaljai utam egyik emlékezetes állomása volt a Kárpátaljai Ferences Misszió, amely a Karitász ottani munkatársaival közösen segíti a rászorulókat. Szervezetünk egyébként nemcsak anyagi segítséget nyújt a rászorulóknak, hanem gazdája például több idősotthonnak is, ahol a nyugdíjasok méltó körülmények között élhetnek. Emellett működteti a Szakápolási és Fogyatékosokat Támogató Szolgálatot, a Vasúti Szociális Szolgálatot és a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatot. Az önkéntesek idejüket, energiájukat, szeretetüket adják a segítségért hozzájuk fordulóknak, és kötelességemnek érzem, hogy ezt a munkát a lehetőségeimhez mérten támogassam. S talán a nagyközönség figyelmét is jobban fel lehet hívni a bajokra, ha részt veszek egy-egy programon. Igyekszem a közvélemény figyelmét ráirányítani arra, hogy sok helyen elkél a segítség. A közeljövőben több karitászhoz köthető programom is lesz: például a nagy tiszai árvíz helyreállítási munkálatainak befejezéseként Gulácson felszentelik az új templomot, és úgy gondolom, ez az ünnep méltó lezárása lesz a közös erőfeszítéseknek. Itt említeném meg a karácsony előtti játékgyűjtő akciót is, amelynek eredményeképpen sok nagycsaládos karácsonyfája alá kerülhet játék.

Dési Illés a népegészségtan-oktatás fontosságáról

Magyarországon rengetegen halnak meg szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegségekben. Ezek számát drasztikusan csökkenteni lehetne, ha jobban odafigyelnénk a megelőzésre, a környezeti ártalmak kivédésére – állítja Dési Illés professzor, a most megjelent Környezet-egészségtan című tankönyv szerkesztője.

Az orvos foglalkozzon csak a beteggel, a többi nem az ő dolga – vélik igen sokan.

– Az ember egészségét-betegségét körülbelül tíz százalékban befolyásolja az egészségügyi ellátás minősége, miközben negyvenszázaléknyi hatás környezeti tényezőknek tulajdonítható. Éppen ezért rendkívül fontos a környezet jó állapotának a fenntartása – jobban mondva a jelenlegi rossz állapotok javítása. Az orvosoknak, az egészségügyi pályán dolgozóknak tisztában kell lenniük a környezet helyzetével és azzal, miként lehetne ezen javítani.

Az említett tudnivalókról most összefoglaló tankönyv jelent meg a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar kiadójának a gondozásában, amelyben a víz, a levegő és a talaj károsításán túl szó esik a környezetbe kivitt különböző mérgező anyagok, például az igen nagy mennyiségben használt rovar- és gyomirtók egészségre gyakorolt hatásáról is.

– Ha enni akarunk, akkor vegyszereket is használnunk kell, hiszen bármennyire népszerűsítik is a biokertészetet, az nagy mennyiségű élelmiszer előállítására nem alkalmas. A termés védelme érdekében szükség van tehát a peszticidekre – amelyeket ha nem megfelelően alkalmaznak, súlyos egészségkárosító hatásuk lehet. Elengedhetetlen, hogy erről ismeretei legyenek az orvosnak, mint ahogyan, sajnos, ma már a biológiai és a vegyi terrortámadások következményeinek az elhárításáról is. Ilyen esetekben ugyanis rendkívül gyorsan, szakszerűen kell cselekedni, nincs idő megvárni, amíg a központból megmondják, mi a teendő.

Kétségtelen, nem példa nélkül álló, hogy terroristák vegyi anyagok felhasználásával gyilkolnak, mint ahogyan az néhány éve a tokiói metrón is történt. Azért szerencsére ilyen cselekmények meglehetősen ritkán fordulnak elő.

– Pedig nem véletlenül nevezik az ideggázokat a szegény emberek atombombájának. Ezeket a szerves foszfátokat nemcsak viszonylag olcsón lehet előállítani, de különösebb szakismeretet sem követel a művelet. Arról nem is beszélve, hogy a hidegháború éveiben a szemben álló felek hatalmas mennyiségű ideggázt halmoztak fel – ilyen a tabun, a szomán, a szarin, a VX. Ezekből nagy mennyiség kézen-közön eltűnt. Az ideggázok az idegvezetést teszik tönkre, a szinapszisokban visszafordíthatatlan módon megakadályozzák az ingerületek lecsengését. Ha gyors és szakszerű orvosi segítséget kap az áldozat, akkor esetleg megmenekülhet. Megjegyzem, a már említett tokiói metrótámadás után a mentésben részt vevő egészségügyi személyzet is mérgezést szenvedett – az áldozatok leheletétől!

Dr. Bujdosó László az átalakuló ÁNTSZ-ről

Jelenleg a parapetes gázkazán használatbavételi és a méteráruüzlet működési engedélyéhez is elengedhetetlen az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hatósági igazolása. Dr. Bujdosó László Veszprém megyei tisztifőorvos miniszteri biztosként vesz részt az ÁNTSZ átalakításában. Úgy véli, eljött az ideje annak, hogy a szolgálat minden felesleges feladatától megszabaduljon, és az engedélyezés helyett a felügyeleti eljárásokra tudjon koncentrálni.

A tisztiorvosi szolgálat meglehetősen lomha és elavult szervezetnek tűnik.

– Ez csak részben igaz. Tudnia kell, hogy az ÁNTSZ feladatait jelenleg 260 hatályban lévő jogszabály határozza meg. Tagadhatatlan, hogy a szervezetben dolgozók életkora elég magas – a fiatalok körében nem vonzó ez a pálya. Tény az is, hogy bizonyos területeken még mindig a régi automatizmusok működnek. De állítom, mindezek ellenére ez egy városi szinten gyorsan reagáló szervezet. Ugyanakkor a reform elkerülhetetlen.

A kormány által kitűzött cél, vagyis a takarékosabb állam megvalósítása a jövő évben önöket is megszorításokra kényszeríti?

– Természetesen, de még nem tudjuk pontosan, hogy a jövő évi költségvetés milyen meglepetést tartogat a számunkra. Valójában nem csak ez mozgat minket, amikor a szervezet átalakításáról beszélünk. Idén 30 milliárd forintból gazdálkodik ez a 7 ezer köztisztviselőt foglalkoztató hatóság. A megyei szervezeteinken kívül 136 városban vagyunk jelen. A bevételeink zömét, 24 milliárd forintot az állami költségvetésből kapjuk. A fennmaradó rész a hatósági engedélyezési eljárások díjából és a laboratóriumi vizsgálatokért kapott összegekből származik. Ez utóbbi tevékenységünkkel körülbelül 5 milliárd forintot termelünk, de még így is ráfizetéses a laborhálózat működtetése. A laborok kapacitása nem áll arányban a szükségletekkel: az állami – kötelezően ellátandó – feladatok az elvégzett tevékenység 10 százalékát sem érik el. A fennmaradó kapacitásunkat külső megrendelések kötik le. A legnagyobb gond, hogy miközben piaci körülmények között kell dolgoznunk, kénytelenek vagyunk költségvetési szervként gazdálkodni és köztisztviselőként foglalkoztatni a laborosainkat. Így az esetenként szükségszerű végkielégítések finanszírozása nagy terhet ró a szolgálatra. De adottságaink miatt hitelt sem tudunk felvenni, külső tőkét sem tudunk bevonni, amortizációs alapot sem tudunk létrehozni az eszközfejlesztésekre, -cserékre.

Élénkül a verseny

Egyre gyakrabban hallani a hírekben a Gazdasági Versenyhivatal egészségügyet érintő vizsgálatairól. Amberger Terézt, a GVH vizsgáló vezető főtanácsadóját a versenyfelügyeleti eljárásokról, az egészségügyi piac szereplőinek helyzetéről és a visszás ügyekről faggattuk.

Az egészségügy a Gazdasági Versenyhivatal célterületévé vált?

– Egyáltalán nem. Mi a problémákat a közgazdasági tartalmuk alapján próbáljuk felkutatni, az eljárások tehát nem ágazatspecifikusan indulnak. Vélhetően az egészségügy piacosodása, ezeken a piacokon a verseny élénkülése generálja ebben a szférában a visszás ügyek szaporodását. A Gazdasági Versenyhivatalhoz bárki tehet bejelentést, aki úgy érzi, partnerei üzletfelei megsértik a versenytörvényt. A bejelentést követő vizsgálódás, esetleg meghallgatások után a GVH indokolt esetben hivatalból eljárást indít a kifogásolt magatartás jogszerűségének tisztázására. 1997-ben 630 bejelentés érkezett a GVH-hoz, és ezek nyomán 112 versenyfelügyeleti eljárás indult. A Versenytanács összesen 39 elmarasztaló határozatot hozott, és 104 080 000 forint bírságot szabott ki. Ebből 1 720 000 forint vált jogerőssé. A GVH 2002-ben már 720 bejelentés nyomán 174 versenyfelügyeleti eljárást folytatott le, amelyből 169 zárult versenytanácsi határozattal. Ebből 52 a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásával kapcsolatos, 117 pedig antitröszt- (vagyis a verseny korlátozásával, erőfölénnyel való visszaéléssel, illetve fúziókkal összefüggő) ügy volt. Az összes versenytanácsi döntéssel zárult eljárásból 65 indult kérelemre, 104 pedig hivatalból. A GVH 40 esetben szabott ki bírságot, összesen 444 152 000 forint értékben (szemben a 2001-ben 24 esetben kivetett 73,9 millió forint bírsággal). A bírságot kiszabó határozatokból 33 emelkedett jogerőre, 338 352 000 forint összegben. A 2002-ben kiszabott bírság összege hatszorosa a 2001-es bírságösszegnek.

Ez elég jelentős különbség.

– Az ugrásszerű növekedés az úgynevezett türelmi időszak lejártának is köszönhető. A GVH megítélése szerint vége van a piacgazdasági átmenetnek, az elmúlt 12 év során a vállalkozások megtanulhattak igazodni a versenyszabályokhoz.

Kőszegfalvi Edit a kórháztörvényről

Sokan megszerzett jogaikat féltik, ezért nem is mérlegelik az orvosok közül, mi mindent nyerhetnek, ha munkáltatójuk nem az állam vagy az önkormányzat, hanem egy magáncég. Pedig Kőszegfalvi Edit, a kecskeméti kórház jogi igazgatója szerint sok előnnyel járhat, ha törvény adta lehetőséggé válik az egészségügy magánosítása.

Hihetetlen indulatokat vált ki a kórháztörvény.

– Mert az orvosok többsége nem érzi, hogy nyertese lehetne az átalakulási folyamatnak. A kórházakban, szakrendelőkben dolgozók a kórháztörvény elfogadásával arra számítottak, hogy a privatizáció során majd vagyon értékű jogot kapnak, mint annak idején a háziorvosok, erről szó sincs a törvényben. Ezért okozott csalódást a törvény, mert úgy érzik: nemcsak a háziorvosok, hanem ők is sokat tettek az ellátórendszer működtetéséért. Egyelőre csak azt keresik a jogszabályban, miként lehetne megszerzett jogaikat megtartani vagy bővíteni. Ha majd beigazolódik, hogy egy magántőkés sikeresen működtet egy intézményt, a viták maguktól elcsendesednek.

Már most magánkézben vannak a dializáló állomások, a CT- és az MRI-központok.

– Ez tény, de sokakban felmerül, hogy a jelenlegi helyzetükhöz képest nem lesz-e nehezebb számukra egy mainál szigorúbban szabályozott rendszerben dolgozni, nem sérül-e a gyógyítási szabadságuk. Azzal tisztában vannak, hogy a fent említett magánszolgáltatók következetesen számon kérik a munkaidőt, a vizsgálatra fordított időt és az anyagfelhasználást is. De ettől függetlenül az orvosok többségének vajmi kevés fogalma van arról, milyen mozgásteret enged számukra a kórháztörvény.

Minden tizenegyedik orvos külföldre menne

Nemcsak a rezidensi, hanem a graduális és a továbbképzési rendszer átalakítása is egyre sürgetőbb – áll abban a tanulmányban, amelyet az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága számára készített a Magyar Orvosi Kamara oktatási bizottsága. Az alapvető és talán az egyik leggyorsabban eldöntendő kérdés: növelni kell-e az orvostanhallgatók számát ahhoz, hogy az EU-csatlakozás következtében megjelenő esetleges „orvoshiány” egy-két éven belül ne okozzon problémát a betegellátásban. Egy, az EU megbízásából készített francia felmérés szerint a magyar orvosok 11,2 százaléka gondolja komolyan, hogy a csatlakozást követően máshol próbál szerencsét.

Gyakran előfordul, hogy az egyetemi előadótermek konganak az ürességtől, a klinikai gyakorlaton lévő hallgatók céltalanul bolyonganak a kórházakban, a gyakran közkórházként működő zsúfolt egyetemi klinikákon az oktatóknak nincs idejük sem a medikusokkal, sem pedig a rezidensekkel foglalkozni. Az egyetemet végzettek egynegyede a diploma átvétele után „eltűnik”, be sem lép a szakképzési rendszerbe. A rezidensek többsége viszont kórházról kórházra jár, megkísérelve megfelelő intézményt találni álmai megvalósításához. Csökken a szakma presztízse, a hírekben újra és újra hallani: hiány van az aneszteziológusokból, a patológusokból, sok a nyugdíjas korú, dolgozni kénytelen orvos. Az okokat kutatva egyre többen az orvosképzés rendszerének hiányosságait emlegetik.

Aggasztó adatok

Egyöntetű vélemény, hogy eljött az ideje a graduális orvosképzési rendszer megújításának – véli dr. Gógl Árpád, aki a Magyar Orvosi Kamara oktatási bizottságának vezetőjeként az elmúlt fél évben a graduális képzési rendszer hiányosságait térképezte fel. Jelenleg 36 386 orvos dolgozik aktívan, közülük 11 156 doktor nyugdíjas korú – kezdi sorolni az adatokat. Majd folytatja: az elmúlt években közel 1200 szakorvos vette le a fehér köpenyt és ment el orvoslátogatónak. Az üresen maradt (engedélyezett) orvosi állások száma 3000–3100, a szakmák által bejelentett üres álláshelyek száma 1900–2000, a rezidenssel betölthető üres álláshelyek száma 1500–1600 volt. Komoly probléma, hogy egyes szakmák elöregszenek.

Beszélgetés Nemes Jánossal

Ma nincs abban a helyzetben az állam, hogy az egészségügybe befektetni szándékozók között különbséget tegyen – véli Nemes János, aki 1999-ben otthagyta kórházigazgatói székét. Ma a magyarországi legnagyobb egészségügyi és befektetői cég vezérigazgatójaként kórházvásárláson töri a fejét. Interjúnkban az elmúlt hetek hírei kapcsán az egészségügyi ellátórendszer jelenlegi helyzetéről és az ágazatban dolgozók érdekérvényesítő képességéről beszélgettünk.

Négy évvel ezelőtt még a kecskeméti kórház igazgatójaként és a Gazdasági Vezetők Egyesületének elnökeként, ma a legnagyobb egészségügyi és befektető cég, az Euromedic vezérigazgatójaként figyeli az egészségügyben és az a körül zajló eseményeket. Mi volt a legfeltűnőbb, amivel a váltáskor szembesült?

– Miközben a magyarországi vállalatok az elmúlt 12 esztendő alatt nagyot léptek előre a piacgazdaság csaknem teljes körű bevezetése terén, addig az egészségügyi intézményrendszer nem tudott felzárkózni ehhez a folyamathoz.

A munkafegyelem, a felelősségérzet és a cég iránti elkötelezettség az, ami a legszembetűnőbb különbség a közalkalmazottak és a vállalkozók között. Az ellátórendszer hibáiért nagyrészt a politika a felelős, hiszen a vezető egészségpolitikusok évek óta tisztában vannak a legalapvetőbb problémákkal. Neuralgikus pont a tulajdonosi és működtetői felelősség kérdése, illetőleg a megfelelő feltételrendszer hiánya.

Hiába készíti az egészségügyi tárca reformbizottsága jelenleg is azokat a térképeket, amelyek alapján egy-egy régió esetében meghatározzák a valós kapacitásszükségletet, arról nem beszél senki, hogy a kormány kit hatalmaz majd fel a leépítések végrehajtására. Ugyanis az önkormányzatok ellátási kötelezettsége miatt a jelenlegi jogszabályok mellett ezt szinte lehetetlen befolyásolni. Ha mégis elkezdődne a leépítés, kórházakat zárnának be, akkor a helyi és az országgyűlési képviselőknek is számolniuk kell az állampolgári tiltakozó akciókkal. Miközben eddig minden választási ciklusban újabb és újabb reformelképzelések kerültek napvilágra, valójában senki nem mert hozzányúlni ehhez az elavult rendszerhez. Nagyon lassan haladnak a folyamatok.

Felülvizsgálják a működtetési jogról szóló törvényt

Elértéktelenedhet a praxisjog, amennyiben a kormány a közeljövőben nem módosítja a működtetési jog adás-vételét szabályozó törvényt. Jelzésértékű, hogy a tavaly év végi adatok szerint 6856 háziorvosi praxisból 105 állt tartósan üresen, és 577 helyen változott a működtető orvos személye. A praxisjog sok esetben csak virtuális vagyon, ugyanis értékesíthetetlen. Ezért január végén az Országos Alapellátási Intézet javaslatára az egészségügyi szaktárca irányításával megalakult egy bizottság, amely a tapasztalatokból kiindulva javaslatot dolgoz ki a törvény módosítására.

Az ország egyes területein komoly problémát jelent a betegellátásban, hogy a háziorvosi praxisok sok esetben eladhatatlanok. A „rossz körzetek” még ingyen sem kellenek senkinek. A Magyar Orvosi Kamara tavaly december végén készített összegzése szerint 6856 háziorvosi praxisból 105 állt több mint fél éve üresen. A MOK adatai szerint a legrosszabb helyzetben a Szolnok megyében élők vannak: ott a praxisok 4,48 százaléka „gazdátlan”. Ez az arány Nógrádban 4,2 százalék, Borsodban 3,67 százalék, Szabolcsban pedig 3,48 százalék (lásd a táblázatot). Szakmai szempontból elfogadhatatlan, hogy az amúgy is sok tekintetben hátrányos megyékben akadnak olyan betegek, akiknek az ellátása hónapok óta csak részben megoldott – véli Komáromi Zoltán, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke.

A praxisok értékesíthetetlensége többféle okra vezethető vissza. Nyilvánvalóan közrejátszik benne az a tény is, hogy – főként a kis falvakban, a szegényebb településeken – az önkormányzatok nem tudnak elég vonzó perspektívát kínálni a háziorvosok számára. A körzet létszáma – és az adott településen élők anyagi lehetőségei – nem kecsegtetnek nagy praxisbevétellel. A területi ellátási kötelezettségüktől szabadulni igyekvő önkormányzatok általában nem tudnak megfelelő szolgálati lakást és állást garantálni az orvos családtagjai számára. Egy jövedelem pedig kevés a család megélhetéséhez.