Pillanatnyi státusfelvétel

A felnőtt fogászati kezelések és/vagy a gyógyfürdő-szolgáltatások állami finanszírozásának megszüntetését javasolja az Államreform Bizottság – legalábbis ez derül ki abból a munkaanyagból, amelyet a Draskovics Tibor által vezetett munkacsoport készített a kormány számára. Dr. Fejérdy Pál professzort, a Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinikájának igazgatóját az intézkedés lehetséges következményeiről, a fogorvosok jelenéről és jövőjéről faggattuk.

  Nem lepődött meg, amikor közöltem önnel az Államreform Bizottság által javasoltakat, vagyis azt, hogy az állam esetleg nem finanszírozza a továbbiakban a felnőttek fogászati ellátását. Ön szerint meg meri lépni ezt a kormány?
 – Az utóbbi időben mindenre akadt példa. Tapasztalataim és az elmúlt idők hihetetlennek tunő intézkedései nyomán nem kételkedem a kormány bátorságában – ha az államháztartás érdeke kívánja, nem hezitál majd a kabinet.

   Mi lehet ennek a következménye?
  – Ha visszaemlékezünk a Bokros- csomag hatására, akkor könynyen vizionálható a jövő. Az eredmény bennünket is sokkolt, amikor elemeztük három évvel ezelőtt elvégzett, közel ötezer ember szájápolási szokásait, fogászati státusát felmérő kutatásunk adatait: 1995 tavasza és 2000 ősze között – amikor a fogmegtartó tevékenység nem tartozott az alapszolgáltatási csomagba – a betegek zöme egyszeruen kihúzatta a fájó fogát. Nagyon kevesen éltek a fogmegtartó kezelések lehetőségével, és még kevesebben fizettek fogpótlásokért. Három évvel ezelőtt a megkérdezettek kétharmada állította: kizárólag akkor keresi fel fogorvosát, ha pillanatnyi állapota azt indokolja. Azzal, hogy a megszorító intézkedések idő közben enyhültek, vagyis 2000 novemberétől ismét állja az állam a fogtömések, gyökérkezelések és fogkő-eltávolítások árát, némiképp javult a helyzet, visszatértünk a Bokros-csomag előtti állapotokhoz. Pedig az sem irigylésre méltó, ugyanis egy 1989-ben publikált, tízezer ember fogászati státusát elemző tanulmány szerint akkor egy felnőttnek átlagosan 13 foga hiányzott és maradó fogainak 10 százaléka szuvas volt. Vagyis: az elmúlt időszakban az évente szükséges mintegy 14 millió tömés helyett az állami betegellátásban csupán 2,3 millió készült.

   Mindenki arról beszél, hogy a magánbiztosítók piaci résre vadásznak.
  – Néhány évvel ezelőtt (1995) magunk végeztünk számításokat ezzel kapcsolatban. Egy háromötszázezer főt tömörítő egészségpénztári konstrukcióban havi 2-3 ezer forintnyi biztosítási díjjal lehetett volna akkor kiegyensúlyozott finanszírozási konstrukciót kialakítani. De ismereteim szerint azóta a finanszírozási gondok orvoslására, kiegészítő biztosítási konstrukció kidolgozása ügyében sem a szakmai kollégiumot, sem az országos intézetként muködő Központi Stomatológiai Intézetet nem kereste meg hivatalosan egyetlen egészségpénztár vagy biztosítótársaság sem. Ebből is látszik, hogy nem minden bajra orvosság a kiegészítő biztosítás.

   Ma, amikor a szájüregi rákok tekintetében vezető helyet foglalunk el a világranglistán, a szakma elég hatékonyan képviseli a betegek érdekeit?
  – Próbálkozni próbálkozunk, de kevés sikerrel. Pedig biztosan állítom: nem rajtunk múlik, hogy változzon a helyzet. Fogorvosaink felkészültek: ha a páciens „véletlenül betéved” a rendelőbe, akkor korai stádiumban felismerik azokat az elváltozásokat, amelyek eltérnek a normálistól. Az első szurő után azonban kellene egy jól szervezett ellátórendszer, amely gondozásba veszi a betegeket. Ám a szájsebészeteket és a szájnyálkahártya- osztályokat az utóbbi évek reformjai szétverték. Ma a fogorvosok nem tudják, hová utalják tovább a betegeiket, és nem kapnak róluk visszajelzéseket sem. Ez ellen folyamatosan tiltakoztunk, de a szakmai indokok mostanában általában nem találnak meghallgatásra. Nagyon széles társadalmi összefogás, kampány kellene ahhoz, hogy megértessük a lakossággal: rákszurés miatt, kortól függetlenül, évente legalább egy alkalommal keresse fel fogorvosát.

  A fiatalokra talán könnyebben lehet hatni; az iskolafogászat jó lehetőséget jelenthet erre?
  – Az iskolafogászat romjaiban hever. A jelenlegi finanszírozási rendszer nem nyújt stabil hátteret az ott dolgozó kollégáink számára. Jól látszik ez abból is, hogy sok praxis üresen áll, sokan inkább átmeneti megoldásként élnek ezzel a lehetőséggel. Talán nem túlzás azt állítani, ahhoz, hogy rentábilis legyen a vállalkozás, egy osztályra körülbelül egyórányi időt lehetne fordítani! Ez pedig nem elég semmire, arra főként nem, hogy a fogorvos változtasson a jelenlegi szemléleten és növelhesse az egészségtudatosságot a gyermekekben. Persze akad néhány elhivatott orvos, akik komolyan, szakmai tudásuk legjavát a fiatalok egészségtudatos nevelésére áldozzák, de sajnos kevesen vannak, és még kevesebben lesznek, ha a képzési rendszeren nem változtatunk. 1969-ben egy évfolyamon Budapesten 173- an végeztünk. Ma 60-80 fogorvos hagyja el évente a Semmelweis Egyetemet. A migráció tovább nehezíti helyzetünket, az itt végzettek kiváló oktatási rendszerünk miatt nagyon keresettek és nehéz megállítani őket. A rossz, számukra kedvezőtlen hírek csak tovább növelik elvándorlási kedvüket.

   A fogászati kasszában elkülönített 22 milliárd forint mire elegendő?
  – Kis túlzással: ha a rendelkezésünkre álló összeget elosztjuk a lakosság számával, akkor hozzávetőleg kétezer forint jut egy állampolgárra. Ez pedig a státusfelvételre, a kesztyure, az egyszer használatos eszközökre, a rendelő fenntartási költségére, az asszisztens és az orvos bérére elegendő – ezen felül azonban minden további költség olyan kiadás, amire nincs állami fedezet.

   Ha az ön kezébe kerülne a „varázspálca”, hogyan alakítaná át a fogászati ellátás rendszerét?
  – Fogós kérdés, de a politikusoknak tudniuk kell: döntéseiknek nem kizárólag politikai konzekvenciái vannak. Azzal is számolniuk kell, hogy pillanatnyi döntéseik – amelyek néhány milliárdnyi megtakarítást eredményeznek rövid távon – a későbbiekben többszörös költségként jelennek meg a rendszerben, gondoljunk csak a szájüregi rákok ellátási költségére. Az öngondoskodás, az egészségtudatos magatartás elérése fontos, ám a hazai lakosság életszemlélete még nem érett erre. De nem mindegy, hogy az út, amit választunk, merre visz. Számtalan modell létezik, annak idején Finnországban például a 18 éven felüliek ellátásából teljes mértékben kiszállt az állam, mindenki úgy gondoskodik magáról, ahogy tud. Természetesen a szavak szintjén mindenki egyetért az egészségtudatos magatartásra ösztönzéssel, de azért azzal is tisztában vannak az egészségpolitikusok, hogy két hónap alatt összedőlne a rendszer, ha mindenki öntudatra ébredne, és valóban felkeresné a szakrendelést. A gazdaság teljesítőképességét figyelembe véve, ha több pénzt nem is lehet erre a célra fordítani, talán az arányokon lehetne változtatni. Csak egy példa: nem kétlem, hogy a fogszabályozás fontos, de a plasztikai sebészet esetében is jól körül lehet határolni, mi az, ami a helyreállító-rekonstrukciós mutétek körébe tartozik, és mi az, ami főképp esztétikai szempontból fontos. Ma az indokoltnak többszörösét költjük erre a típusú ellátásra.