Interjú-A jó bíró ura a helyzetnek-folytatás
2006. október 01. 00:00
kimutatta volna az egyébként „jóindulatú” daganatot. Ugye nem kell kommentálnom?
A kártérítési perek megítélt öszszegei egyre nagyobbak. Amikor meghozza ítéletét, gondol arra, hogy döntésével a többi beteg gyógyításától von el pénzt?
– Ócska, populista demagógia, hogy a bírónak az ítélete meghozatalakor azt kellene néznie, hogy a jogos kárigény kifizetése milyen veszteséget okoz a kórháznak. A bírónak minden esetben aszerint kell döntenie, hogy a megítélt összeg arányos legyen az okozott kárral, a károsultnak meg kell kapnia azt a kártérítést, ami neki a jogszabály szerint jár. Egyébként muködőképes ellátórendszer és alkalmas felelősségbiztosítás mellett ez a kérdés valójában fel sem merülhet. A nem vagyoni kártérítés összege arra hivatott, hogy pénzzel ellensúlyozza a személyhez fuződő jogban bekövetkezett érdeksérelmet. Nem támogatjuk azt az elképzelést, hogy a vagyoni kártérítések felső határát limitálják, ez ugyanis kizárná a teljes kártérítés elvének érvényesülését. A tipizálható károsodásokért járó öszszegszeruen előre meghatározott kártérítések pedig azt tennék lehetetlenné, hogy a bíróság az egyedi ügy egyedi körülményeit értékelve – miután nincs két egyforma károsodás – határozza meg azt az összeget, amely alkalmas a teljes reparációra. A kártérítési összegek növekedését – figyelemmel a gazdasági folyamatokra – a bírósági gyakorlat alakítja ki. Egyes módoknál (pl. a különböző járadékok esetén) az ország adott gazdasági helyzete, a kialakult piaci viszonyok természetesen hatnak a döntéseinkre. Egy nemrégiben hozott ítéletünkben egy húszéves tornászlánynak nyújtott kártérítést úgy interpretálta a sajtó, hogy 60 millió forintot „kapott” a bíróságtól. A más hibájából tolószékbe bénult károsultnak gyógytornászra, állandó folyamatos ellátást biztosító gondozóra és sok egyébre van szüksége. Az élet pedig olyan, hogy az utóbbi esetben említett szolgáltatás a piacon havi 300 000 forint alatt nem érthető el. Ha valamennyi jogos igény kielégítését nyújtó szolgáltatás ellenértékét vesszük – a nem fizető károkozó miatti sokéves késedelmi kamattal együtt – talán már senki nem akar így, ennyi pénzhez jutni.
Az orvosok sokszor nem megfelelő módon viselkednek a bíróság előtt – állítják az ügyvédek. Elfelejtik, hogy a bíróságon nem orvosok, hanem tanúk, akiknek ennek megfelelő magatartást kell felvenniük. A bírót gyakran betegként „kezelik”, ezzel saját maguk ellen hangolják.
– Az alsóbb bíróságokon dolgozó ügyvéd ezt jobban látja, mint én. Az viszont tény, hogy ami az orvosok tájékoztatási kötelezettségét és a dokumentáció készítését illeti, ma már jogismeretük megfelelő. És nem állíthatom azt sem, hogy mostanában kategorizálni lehetne az elénk kerülő ügyeket. Régebben a dokumentáció hiánya volt az egyik leggyakoribb hiba – ez időnként most is előfordul –, ma inkább a feljegyzések hiányos voltával, időnként pedig utólagos meghamisításuk gyanújával találkozunk. A mutétről, kezelésről készített jó orvosi iratok a bíró számára a szakértő segítségével lehetővé teszik a történtek rekonstruálását, ennek alapján pedig a könnyebb döntést. Ha hiány vagy hiányosság van az orvosi iratokban, azzal a kórház számára lesz nehezebb a bizonyítás, ha pedig a bizonyítás emiatt marad el, akkor ez a bírói gyakorlat szerint a kórházat terheli; ami végső soron azzal jár, hogy nem tudja magát kimenteni a kártérítési felelősség alól. Általában azt mondhatom, hogy a jó ítéletet is lehet persze vitatni, kritizálni, de az – túl azon, hogy mindenkire kötelező – nem szorul kommentálásra, és végső soron az indokolásuk célja, eredménye az lehet, hogy a perbeli vitás kérdésre megadja a megnyugtató választ.
Gondolom, önt is megérint egyegy eset, van olyan, amelyre nem emlékszik szívesen.
– Sok ilyen van, de most egy olyanról beszélek, ami lehetne tréfás is, ha nem lett volna drámai a végkifejlet. Kivételes példa arra a mondásra, hogy a mutét sikerült, a beteg meghalt.
A kórházban ütemezett nyitott szívmutéthez készültek, amelyben a test más részeiről ültettek át ereket. Az előző esti altatással összefüggő gyógyszerezés véletlenül elmaradt. A mutőasztalon fekvő betegnél az altatóorvos épp a szokásos előkészítő tevékenységét végezte, amikor – még a mutét megkezdése előtt – a beteg szíve megállt. Az operációra készülő két orvos újraélesztési kísérletei sikertelenek maradtak, ezért a főorvos utasítására elkezdték az egyébként is nyitottra tervezett mutétet, lévén, úgy nagyobb lesz az esélye az újraélesztésnek. Az egyébként érthető sietség hevében a mutét tervezett helyeire ráöntötték a fertőtlenítő folyadékot, ami a betegen és mutőasztalon lévő ruhára folyt. A szegycsont megnyitásához használt elektromos furész a csonton szikrát keltett, az pedig a mutőasztalon és betegen lévő ruháról még el nem párolgott vegyszert lángra lobbantotta, és a beteg megégett. Ekkor a bemosakodásra használt ismeretlen tisztaságú folyadékot (talán vizet) a betegre öntötték, hogy a tüzet eloltsák. A tervezett szívmutétet a betegen elvégezték, majd másnap közölték vele, hogy az az átlagosnál jobban sikerült. Égési sérüléseit eleinte nem vették komolyan. Pár nap után azonban más kórházba került, ahol kéthárom hónap után belehalt égési sérüléseibe, de inkább a fertőzésbe. Azóta is kérdezem magamtól, egyáltalán miért kellett perre vinni ezt az ügyet?!
A kártérítési perek megítélt öszszegei egyre nagyobbak. Amikor meghozza ítéletét, gondol arra, hogy döntésével a többi beteg gyógyításától von el pénzt?
– Ócska, populista demagógia, hogy a bírónak az ítélete meghozatalakor azt kellene néznie, hogy a jogos kárigény kifizetése milyen veszteséget okoz a kórháznak. A bírónak minden esetben aszerint kell döntenie, hogy a megítélt összeg arányos legyen az okozott kárral, a károsultnak meg kell kapnia azt a kártérítést, ami neki a jogszabály szerint jár. Egyébként muködőképes ellátórendszer és alkalmas felelősségbiztosítás mellett ez a kérdés valójában fel sem merülhet. A nem vagyoni kártérítés összege arra hivatott, hogy pénzzel ellensúlyozza a személyhez fuződő jogban bekövetkezett érdeksérelmet. Nem támogatjuk azt az elképzelést, hogy a vagyoni kártérítések felső határát limitálják, ez ugyanis kizárná a teljes kártérítés elvének érvényesülését. A tipizálható károsodásokért járó öszszegszeruen előre meghatározott kártérítések pedig azt tennék lehetetlenné, hogy a bíróság az egyedi ügy egyedi körülményeit értékelve – miután nincs két egyforma károsodás – határozza meg azt az összeget, amely alkalmas a teljes reparációra. A kártérítési összegek növekedését – figyelemmel a gazdasági folyamatokra – a bírósági gyakorlat alakítja ki. Egyes módoknál (pl. a különböző járadékok esetén) az ország adott gazdasági helyzete, a kialakult piaci viszonyok természetesen hatnak a döntéseinkre. Egy nemrégiben hozott ítéletünkben egy húszéves tornászlánynak nyújtott kártérítést úgy interpretálta a sajtó, hogy 60 millió forintot „kapott” a bíróságtól. A más hibájából tolószékbe bénult károsultnak gyógytornászra, állandó folyamatos ellátást biztosító gondozóra és sok egyébre van szüksége. Az élet pedig olyan, hogy az utóbbi esetben említett szolgáltatás a piacon havi 300 000 forint alatt nem érthető el. Ha valamennyi jogos igény kielégítését nyújtó szolgáltatás ellenértékét vesszük – a nem fizető károkozó miatti sokéves késedelmi kamattal együtt – talán már senki nem akar így, ennyi pénzhez jutni.
Az orvosok sokszor nem megfelelő módon viselkednek a bíróság előtt – állítják az ügyvédek. Elfelejtik, hogy a bíróságon nem orvosok, hanem tanúk, akiknek ennek megfelelő magatartást kell felvenniük. A bírót gyakran betegként „kezelik”, ezzel saját maguk ellen hangolják.
– Az alsóbb bíróságokon dolgozó ügyvéd ezt jobban látja, mint én. Az viszont tény, hogy ami az orvosok tájékoztatási kötelezettségét és a dokumentáció készítését illeti, ma már jogismeretük megfelelő. És nem állíthatom azt sem, hogy mostanában kategorizálni lehetne az elénk kerülő ügyeket. Régebben a dokumentáció hiánya volt az egyik leggyakoribb hiba – ez időnként most is előfordul –, ma inkább a feljegyzések hiányos voltával, időnként pedig utólagos meghamisításuk gyanújával találkozunk. A mutétről, kezelésről készített jó orvosi iratok a bíró számára a szakértő segítségével lehetővé teszik a történtek rekonstruálását, ennek alapján pedig a könnyebb döntést. Ha hiány vagy hiányosság van az orvosi iratokban, azzal a kórház számára lesz nehezebb a bizonyítás, ha pedig a bizonyítás emiatt marad el, akkor ez a bírói gyakorlat szerint a kórházat terheli; ami végső soron azzal jár, hogy nem tudja magát kimenteni a kártérítési felelősség alól. Általában azt mondhatom, hogy a jó ítéletet is lehet persze vitatni, kritizálni, de az – túl azon, hogy mindenkire kötelező – nem szorul kommentálásra, és végső soron az indokolásuk célja, eredménye az lehet, hogy a perbeli vitás kérdésre megadja a megnyugtató választ.
Gondolom, önt is megérint egyegy eset, van olyan, amelyre nem emlékszik szívesen.
– Sok ilyen van, de most egy olyanról beszélek, ami lehetne tréfás is, ha nem lett volna drámai a végkifejlet. Kivételes példa arra a mondásra, hogy a mutét sikerült, a beteg meghalt.
A kórházban ütemezett nyitott szívmutéthez készültek, amelyben a test más részeiről ültettek át ereket. Az előző esti altatással összefüggő gyógyszerezés véletlenül elmaradt. A mutőasztalon fekvő betegnél az altatóorvos épp a szokásos előkészítő tevékenységét végezte, amikor – még a mutét megkezdése előtt – a beteg szíve megállt. Az operációra készülő két orvos újraélesztési kísérletei sikertelenek maradtak, ezért a főorvos utasítására elkezdték az egyébként is nyitottra tervezett mutétet, lévén, úgy nagyobb lesz az esélye az újraélesztésnek. Az egyébként érthető sietség hevében a mutét tervezett helyeire ráöntötték a fertőtlenítő folyadékot, ami a betegen és mutőasztalon lévő ruhára folyt. A szegycsont megnyitásához használt elektromos furész a csonton szikrát keltett, az pedig a mutőasztalon és betegen lévő ruháról még el nem párolgott vegyszert lángra lobbantotta, és a beteg megégett. Ekkor a bemosakodásra használt ismeretlen tisztaságú folyadékot (talán vizet) a betegre öntötték, hogy a tüzet eloltsák. A tervezett szívmutétet a betegen elvégezték, majd másnap közölték vele, hogy az az átlagosnál jobban sikerült. Égési sérüléseit eleinte nem vették komolyan. Pár nap után azonban más kórházba került, ahol kéthárom hónap után belehalt égési sérüléseibe, de inkább a fertőzésbe. Azóta is kérdezem magamtól, egyáltalán miért kellett perre vinni ezt az ügyet?!
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
