Költségmegosztás

  Meghozták-e a várt eredményeket az egészségügyi reform eddigi lépései? Kinek és pontosan mennyibe kerül ma az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele? Várhatóan mennyivel emelkednek a lakosság egészségügyre fordított magánkiadásai? Miféle költségmegosztási lehetőségek képzelhetők el? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ azon az idén már tizedszer megrendezett konferencián, amelynek a brit nagykövetség ötödik éve ad otthont.

  Az egészségügyre fordított kiadások rohamos növekedése miatt elkerülhetetlennek látszik, hogy a betegek a kötelező járulékfizetésen felül a jelenleginél nagyobb részt vállaljanak az állam megnövekedett terheiből – mondta John Nicols brit nagykövet az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egészség- gazdaságtani Kutatóközpontja által szervezett, a betegek és a társadalombiztosítás közötti költségmegosztásról szóló konferencia megnyitóján. A rendezvény alaphangját Orosz Éva professzor, az ELTE kutatóközpontjának vezetője adta meg azzal, hogy elmondta: a költségmegosztás hatásairól nehéz megalapozott következtetéseket levonni. Ma ugyanis csak kevés az empirikus kutatás, standardizált európai adatok pedig nincsenek, így a legbiztosabb információforrásnak az OECD által jegyzett elemzések számítanak. Eszerint míg 2005-ben az Európai Unió alapító 15 tagállama átlagosan a közkiadások 75,6 százalékát, addig hazánk 70,5 százalékát fordította az egészségügy finanszírozására. Arányaiban ezen összegből a háztartások közvetlen hozzájárulása az EU-tagállamok esetében 18, Magyarországon viszont 24,1 százalék volt. A költségmegosztás a tagállamok gyakorlatától nem idegen, sőt: az alapellátásban 8, a járóbeteg-ellátásban 10, a fekvőbeteg- ellátásban 9 ország esetében kell a betegeknek közvetlenül hozzájárulniuk kezelésük költségeihez.
   Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója szerint ebben az esztendőben számos olyan intézkedés történt, amely az „eleve elrendelt” kasszatúllépést igyekezett megfékezni, s amely tagadhatatlan, hogy részben a betegek terheinek növekedését eredményezte. De az állam is „igyekszik” tisztázni szerepét és feladatát: a központi költségvetés ebben az esztendőben 288 milliárd forinttal járult hozzá a munkajövedelemmel nem rendelkezők egészségügyi kiadásaihoz, így lényegesen kedvezőbb helyzetbe került az egészségbiztosítási alap egyenlege. (Ez az összeg 2006-ban 303 milliárd forint volt.) A biztosítási jogviszony ellenőrzési rendszerének szigorítása is e folyamat része (lásd Mindenkinek jár ellátás! című írásunkat).
   A február 15-től bevezetett, elsősorban az indokolatlan igénybevételt visszaszorító vizit-, illetve kórházi napidíj is meghozta a várt eredményt: az adatok szerint az előző év azonos időszakához képest jelentősen visszaesett a szolgáltatók által jelentett esetek száma. Márciusban volt a legjelentősebb a csökkenés, a tavalyinál 1689 873-mal kevesebb orvos-beteg találkozást regisztráltak a járóbeteg- szakellátásban (lásd 1. sz. grafikonunkat). A kórházak teljesítményére a napidíj bevezetése miatti teljesítménycsökkenés és a volumenkorlát volt jelentős hatással; májusban negatív rekordot döntöttek: ekkor 446 865-tel csökkent az aktív ápolási napok száma (lásd 2. sz. grafikonunkat).
   Az ez évre tervezett 23 milliárd forintból novemberig 11,767 milliárd forint bevételt könyvelhetett el az OEP. A háziorvosok 5,354 milliárd forintot, a fogorvosok 668,724 milliót, a laboratóriumok 540,544 milliót, a járóbetegszakellátók 3,522 milliárdot, a CT- és MRI-szolgáltatók 57,027 milliót, az aktív fekvőbeteg-ellátók 1,200 milliárdot, a krónikus ellátásra szakosodott intézmények pedig 423,575 millió forintot szedtek be.
   A szigorú és többlépcsős kontrollált elszámolási rendszer következtében lényegében megszűnt a teljesítmény túlpörgetése. A pénztár mindössze 280 millió forintot vont le a kórházaktól azért, mert hiányzott a betegek kezelést elismerő nyilatkoztata, feltételezve ezzel, hogy el nem végzett beavatkozást is szerepeltettek a számlán. Ez az évi 2 millió kórházi eset mindössze 1 százalékát érintette, a gyógyszer-gazdaságossági törvény pedig megállította a folyamatosan túlcsorduló gyógyszerkasszát. Csaba Iván közgazdász szerint annak ellenére, hogy a különböző kutatások eltérő összegben határozzák meg a lakosság egészségügyi magánköltését, biztos, hogy az elmúlt években jelentősen megnövekedett a családok közvetlen hozzájárulása az egészségügyi kiadásokhoz. Az OECD adatai szerint, 1991-ben hazánk a magánkiadások finanszírozására az összkiadás még csak 10,9 százalékát, vagyis a GDP 0,8 százalékát költötte, 2004-re azonban jelentősen megváltoztak az arányok. Három évvel ezelőtt már az összkiadás 27,7 százalékát, azaz a GDP 2,3 százalékát fordítottuk közvetlenül, zsebből az egészségügyi ellátásra. A KSH adatai szerint a magánkiadások 2005-ben 26 502 ezer forintot jelentettek személyenként, ami a GDP 1,2 százalékát teszi ki, míg az országos lakossági egészségfelmérés szerint a GDP 1,5 százalékát. A hálapénz összegére vonatkozóan is eltérő adatok állnak rendelkezésünkre: a KSH szerint 9 milliárdra, míg az Egészségügyi Minisztérium által kiadott Zöld könyv szerint 80–100 milliárdra tehető ez az összeg.
    Csaba Iván szerint az e témában legfrissebb, a Generali Reform Műhely felkérésére végzett áprilisi kutatás szerint 2006-ban a GDP 1,6 százalékát, 384,7 milliárd forintot költöttek a lakosok magánkiadásként az egészségügyre. Ennek az összegnek 67,8 százalékát gyógyszerre, 30,1 százalékát szolgáltatások vásárlására, a fennmaradó részt pedig egyéb kiadások, például utazási költségek finanszírozására fordították. A tanulmányból az is kiderült, a lakosság 30 százaléka fizette a magánkiadások 80 százalékát. A közfelfogással ellentétben a nagyobb jövedelműek kétszer annyi hálapénzt adtak, mint a legszegényebb rétegek.
    Dr. Füzes Attila, a HospInvest Zrt. kiskunhalasi Semmelweis kórházának ügyvezető igazgatója szerint meglepő, milyen nyugalommal viselték a betegek a sokszor nyomon követhetetlen jogszabályváltozások miatt kialakult pillanatnyi, vagy esetenként tartós ellátási zavarokat. Saját intézménye és kollégáinak tapasztalatai alapján is állítja: az ellátottak számához képest kevés a panasz. A szolgáltatók azonban már nem fogadták, illetve fogadják ehhez hasonló lelki nyugalommal a kormánynak a kereslet befolyásolását szolgáló intézkedéseit. A jogszabályváltozások nyomán kialakult gazdasági helyzet miatt – és ez független attól, hogy gazdasági társaságként, vagy önkormányzati intézményként működik-e egy intézmény – a bevételek 5-20 százalékkal csökkentek. A kórházak fajlagos költségei jelentősen nőttek, ugyanis a betegek a várólistákat megkerülik, sürgősségi esetre hivatkozva kérik a beavatkozásokat. Vagyis csökkent az elektív beavatkozások aránya; szinte mindenkit akut esetként kénytelenek regisztrálni.
   A bevételkiesést ellensúlyozandó vizit-, illetve kórházi napidíj bevétel intézményenként eltérő, az adott ellátó szolgáltatási spektrumától függ. A kiskunhalasi kórházban a bevétel 2,5-3 százalékát teszi ki, a fővárosi Szent Imre kórházban viszont csak 1 százalék körüli. Dr. Varga Piroska, a kórház főigazgató- helyettese szerint a térítési díj beszedéséből származó bevétel 60 százalékát az ezzel kapcsolatos adminisztrációs feladatok finanszírozására fordítják, így túlzás lenne azt állítani, hogy a vizitdíj jó üzlet a kórházaknak.
    A két kórházigazgató szerint a legnagyobb gond az, hogy miközben az ellátórendszer kapacitása és a finanszírozásra fordítható keret évről évre csökken, az ellátóhelyek száma változatlan maradt. Egyelőre még éves szinten kiszámítható, tervezhető költségvetéssel sem tudnak kalkulálni, az évközi apró, milliókat-milliárdokat jelentő jogszabálymódosításokra pedig nem tudnak felkészülni. A szolgáltatók küszködnek, próbálják ellensúlyozni a veszteségeiket, de a közfinanszírozott egészségügyi intézmények a tisztázatlan viszonyok miatt nem tudnak belépni a magánellátás területére. A betegek ma öntudatosak és azt gondolják, hogy minden, az intézmény által kínált szolgáltatás járulékfizetés ellenében jár nekik, így szinte lehetetlen hivatalosan, számla ellenében plusz pénzt kérni tőlük.

   Mindenkinek jár ellátás!

  A kormány eredeti elképzelése szerint már januártól kifizettették volna az orvosi kezelések teljes költségét azokkal, akik után senki nem fizet egészségbiztosítási járulékot. Később módosítottak szigorú elképzeléseiken, és már csak azzal „riogatták” a bliccelőket, hogy az elmaradt járulékot hajtja be tőlük az APEH. Ezzel szemben Kincses Gyula, a szaktárca államtitkára az Orvostechnikai Szövetség 10., jubileumi konferenciáján kijelentette: a jogosultság ellenőrzésének eredményétől függetlenül jövőre is mindenkinek jár majd az ellátás. Az egymásnak ellentmondó információk tisztázása érdekében dr. Farkasinszki Ildikó, az OEP főosztályvezetője érdeklődésünkre elmondta: a korábbi tervekkel ellentétben a kormány mégsem változtatott a jelenlegi szabályokon. Jövőre is mindenki számára kötelező lesz a járulékfizetés és emiatt senkitől semmilyen jogcímen nem tagadható meg az ellátás. A jelenleg hatályos törvény szerint azok, akik a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról szóló törvény 16. §-a alapján nem jogosultak egészségügyi szolgáltatások igénybevételére és nincs biztosítotti jogviszonyuk sem, kötelesek egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni. Ennek mértéke eddig a mindenkori minimálbér 9 százaléka volt, ám a jogszabály január elseje után megváltozik. Jövőre a jogviszony nélküli állampolgároknak egységesen 4350 forintot kell befizetniük az APEH számlájára az ellátás ellenértékeként. A központi költségvetés ugyanennyivel járul hozzá fejenként a 18 év alattiak és az egyéb okból fizetési kötelezettség alól mentesülők után. Ez azt jelenti, hogy az APEH a jogszabályok és az általános elévülés szabályai szerint legfeljebb öt évre visszamenően hajthatja be e jogszabályok alapján a meg nem fizetett egészségbiztosítási járulékot.
    Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint októberig 510 ezer potyautas „helyzete” rendeződött, ami 55–60 milliárd forint többletbevételhez juttatta az egészségbiztosítási alapot. Az elkövetkezendő hónapokban még közel ugyanennyien számíthatnak arra, hogy fennakadnak a szolgáltatók ellenőrzési rendszerén – közölte Székely Tamás, az OEP főigazgatója az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontja által szervezett konferencián. A pénztár további bevételeket remél, ugyanis november elseje után a jogosultság ellenőrzésének elmulasztása esetén a szolgáltatók által nyújtott ellátások költségeinek 10 százalékát visszatarthatja a pénztár. A háziorvosok számára is kötelező januártól az on-line jogviszony ellenőrzés, de féléves türelmi időszak után csak júliustól számíthatnak megvonásra. Szeptemberig egyébként 879 szolgáltató csatlakozott az OEP on-line ellenőrző szisztémájához; 18 millió alkalomból az esetek 5 százalékában volt szükség a jogviszony rendezésére.