Kinyílhatnak a kapuk

Szakmai és politikai támadásra egyaránt számíthat a kormány, amennyiben benyújtja a parlamentnek az egészségügyi intézmények gazdasági társasággá alakulását ösztönző jogszabály tervezetét. A működésiforma-váltást ugyanis „könnyű” összemosni a privatizációval, ezért az egyébként is népszerűségét vesztett kabinetnek problémát okozhat majd annak elmagyarázása, hogy a gazdasági társasággá alakulás csak egy lehetőség a versenyhátrány megszüntetésére. A közalkalmazotti státus felszámolása ezzel együtt kitüntetett pont lesz a szaktárca céltábláján.

 A biztosítási rendszer reformjától függetlenül, várhatóan még az ősszel a kormány elé kerül az a javaslattervezet, amely az egészségügyi intézmények gazdasági társasággá alakulását szorgalmazza. A hatékonyabb, átláthatóbb gazdálkodás ösztönzését elősegítő jogszabály a költségvetési szervként működő állami és önkormányzati szolgáltatók versenyhátrányának megszüntetését irányozza elő azért, hogy egyenlő feltételek mellett, hatékonyságukat és eredményességüket javítva versenyezhessenek más szolgáltatókkal. Információink szerint a szaktárca elsősorban a szakrendelők és a kórházak üzemeltetői számára nyújtana segítséget az átalakuláshoz. A rugalmasabb működési rendre való áttérés azonban nem jelentené feltétlenül az intézmények privatizációját.
 A költségvetési szervként gazdálkodó intézmények egyik legnagyobb hátránya, hogy a közalkalmazotti jogviszonyból fakadó kötelezettségek olyan mértékben megkötik az intézményvezetők kezét, hogy a gyorsan átalakuló gazdasági környezetben nem tudnak reagálni a változásokra. A rendelkezésükre álló finanszírozás miatt ritkán, inkább csak a hiányszakmák esetében tudják differenciálni a béreket, ahhoz pedig pluszforrás kell, hogy megváljanak feleslegessé vált dolgozóiktól.
  Ennek fő oka, hogy míg egy gazdasági társaság esetében az adott cégnél eltöltött idő az alapja a felmentésből adódó kifizetéseknek, addig a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (KJT) az összes közalkalmazotti státusban eltöltött időt veszi figyelembe a szerződés felbontásakor. A menedzsment a vezetői státust vonhatja vissza „legkönnyebben”, ugyanis a munkavállaló a presztízsveszteségen túl „legfeljebb” vezetői pótlékát – harminc és negyvenezer forint közötti összeget – veszítheti havonta, hiszen a hatályos jogszabály szerint eredeti munkakörében tovább dolgozhat. A felmondási idő is a közalkalmazottaknak kedvez: például 10 évet meghaladó munkaviszony esetében a Munka törvénykönyve (Mtk.) alapján 30 és további 25 nappal, a KJT szerint viszont 60 nappal és további 2 havi bérrel kalkulálhat a dolgozó. A végső szakítás is sokba kerül az intézményeknek, mivel jelentős a különbség a két törvényből adódóan kifizetendő illetmény között. (Lásd táblázatunkat!)
  Az átláthatóbb és a jelenleginél rugalmasabb pénzügyi renden túl az átalakulás legnagyobb előnye az lenne, hogy a szolgáltatók hitelforráshoz juthatnának, és magántőkét vonhatnának be fejlesztéseikhez. Ez azért fontos, mert a szolgáltatás színvonalának folyamatos emelése nélkül az intézmények elsorvadnak, és piaci környezetben alulmaradhatnak más szolgáltatókkal szemben. Márpedig az SZDSZ által szorgalmazott szolgáltatói versenyre épülő ellátórendszer elképzelhetetlen magánbefektetők tőkeinjekciója nélkül. Ellenkező esetben meghiúsulhat a mind a szakmai, mind pedig a szolgáltatás különbözőségén alapuló „elvárt verseny” a betegekért.
  Ahhoz, hogy a költségvetési szervek, vagyis a minisztérium által fenntartott intézetek gazdasági társasággá váljanak, módosítani kell az államháztartási törvényt (áht.), ami jelenleg gátolja az átalakulást. Egyelőre ugyanis nem tartalmaz erre vonatkozó rendelkezéseket, vagyis az intézményeket költségvetési szervként előbb meg kell szüntetni, és az állam csak a jogutódlásról rendelkező kormány- vagy miniszteri rendelet hatályba lépése után alakíthat új gazdasági társaságot.
  Az egyetemek még a minisztériumi intézményeknél is nehezebb helyzetben vannak. Esetükben ugyanis az áht.-n kívül a felsőoktatási törvény is szigorú kereteket szab a gazdálkodásnak (írásunkat lásd a 9. oldalon). Az átalakulást szorgalmazó önkormányzatoknak a megszüntetéssel kombinált új gazdasági társaság életre hívásához „csupán” képviselő- testületi egyetértésre van szükségük. Számukra azonban kínálkozik egy másik út is: koncessziós szerződés útján a tulajdonos a közfeladatot és az arra szolgáló vagyont üzemeltetésbe adhatja egy gazdasági társaságnak. (A társaság tulajdonosa lehet kizárólag csak az önkormányzat is – ez a módszer nem azonos a privatizációval.) Ám a társaság nem válik automatikusan a megszűnt intézmény jogutódjává, így a működéshez elengedhetetlenül szükséges engedélyezési, akkreditációs eljárásokat újból kell kezdeményezni a hatóságoknál.
  Skultéty László, a GKI egészségügyi közgazdásza szerint ennél nagyobb gond az, ha az átalakulás során nemcsak a működtetés jogát, hanem a vagyontárgyakat is beviszi az önkormányzat az új társaságba, ez esetben ugyanis az apport után általános forgalmi adót köteles fizetni a tulajdonos. Márpedig ez több százmillió, de akár milliárdos kiadást is eredményezhet, amely gátja lehet az intézményi reformnak. Kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e bevinni a vagyont egy társaságba, ugyanis a vagyonnal való felelős gazdálkodás csak akkor működőképes, ha értékcsökkenéssel is kalkulálhat a tulajdonos.
  Gond az adósság kezelése is, hiszen költségvetési szerv esetében a jogutód, vagyis az új gazdasági társaság az erre vonatkozó törvény alapján átvállalhatja a megszűnő költségvetési intézmény tartozását, de csak alaptőkéje mértékéig. Ezen túlmenően a hitelezővédelmi szabályok a 75 százaléknál nagyobb tulajdoni hányaddal rendelkező, minősített többségű tulajdonos felelősségét bizonyos esetekben korlátlanná teszik, így a 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő társaság esetében az alapítónak feltétlen felelőssége van.
  A kizárólag üzemeltetésre létrehozott gazdasági társaság alakításakor is rendezni kell a tartozásokat, a költségvetési szerv megszüntetésekor azonban nyílik rá mód, hogy az üzemeltetési szerződésben rendelkezzen(ek) a tulajdonos( ok) a tartozások átvállalásáról. A tulajdonosi kör szélesítésével kalkuláló önkormányzatoknak számolniuk kell azzal, hogy a befektetők nem feltétlen „örülnének” a hagyatéknak, ugyanis a potenciális üzemeltetőknek viszonylag rövid határidőn belül kellene helytállniuk jogelődjük tartozásaiért. Ha azonban az állam, illetve az önkormányzatok magukra vállalnák eladósodott intézményeik terhét, akkor azzal az államháztartás hiányát növelnék – és ehhez a jelenlegi helyzetben vélhetően nem járul majd hozzá a kormány.