Álomtitkárság: év végi interjú Szócska Miklóssal

– Tudja, hogy álomtitkárnak hívják a háta mögött, álomtitkárságot működtet?

– Ezt nem tudtam, eddig ilyen jelzőt még nem hallottam, de vállalható, a korábbi időszakokra hallottam durvábbakat is.

– Sokak szerint álmodozik, nagyon távoli célokat fogalmaz meg, a jövőképrajzoláshoz képest a jelen problémáival keveset foglalkozik. Az ellátórendszer egyes torzulásait sok esetben már most is lehetne orvosolni, külső szemlélők számára azonban úgy tűnik, sokat és gyakran feleslegesen hezitál, sokszor egyértelmű kérdésekben sem képes dönteni. Túl lassú a tempó – állítják a kritikusai.

– Sok vezető a változtatások fenntarthatóságát feláldozza a sebesség oltárán. Ezzel én nem értek egyet; módszeresen haladunk előre. De ezzel együtt a tempó és a változtatások mértéke így is elképesztő. Ha azt kérdezi, hogy bizonyos területeken lehetne-e gyorsítani a változtatást, vagy a döntéshozatalt, akkor a válaszom igen, lehetne. Ilyen például a térségi igazgatás, ám ennek vannak feltételei. Egyrészt megfelelő képzettségű szakemberekre van szükség, másrészt az igazgatási rendszer kiépítése elengedhetetlen ahhoz, hogy önjáróvá váljon a rendszer. Vannak előfeltételei annak, hogy a menedzsment-kontroll érvényesülni tudjon, jelen esetben például az is, hogy a betegutakat elektronikus formában követhessük. Mostanra jutottunk oda, hogy ezeket a rendszereket már tudjuk használni, rendelkezésünkre áll a megalapozott döntéshez szükséges információk zöme. Csak egy példa: pár napja értesítettek arról, hogy az átadás-átvételkor rögzített szerződés-állomány kereshető formában elérhető egy adatbázis segítségével. Tehát most már – a GYEMSZI által felügyelt – minden kórház és szakrendelő valamennyi szerződését látjuk. És a számokat látnunk kell ahhoz, hogy például a központosított közbeszerzéssel hatékonyabban vásárolhassunk a piacon. Most érnek össze bizonyos folyamatok, innen kezdve lehet professzionálisabb szinten működtetni a rendszert. A sokak által kritizált „csúszásnak” több oka lehet. Egyrészt a támogató technikai folyamatok nem tudtak gyorsabban elkészülni.  Másrészt azonban egy szervezetnek van egy természetes érési folyamata; ne felejtsük el, hogy a GYEMSZI 2012. január elseje óta foglalkozik intézményfelügyeleti feladatokkal, és egy év alatt fényéveket haladtunk.

– Mit gondol, a terepen dolgozó vezetők mit érzékeltek az államosításból?

– Ellentmondásos a kép, de abban mindenki egyetért, egységes elvek mentén, központilag kellett, kell beavatkozni a rendszerbe.

– Legalább négyszemközt meg merik mondani a véleményüket? Mert az mára teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy nem mernek „kibeszélni”.

– Személyesen soha, egyetlen ágazatvezető sem találkozott annyit az intézményvezetőkkel, mint én; folyamatosan egyeztetünk, gyakran térségi szinten is. Néha viszont megüt a guta, amikor a Parlamentben egy körzet országgyűlési képviselője elém áll egy problémával, holott előző héten találkoztam a térség egészségügyi intézményeinek vezetőivel, és egy szóval sem említette senki az adott problémát. Amikor a kórházigazgatókat megkérdezem, miért nem szóltak, nem nagyon tudnak felelni. Ellentmondásos érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. A folyamatos egyeztetés, a nyílt problémafeltárás még nem vált az egészségügyi szervezeti kultúra magától értetődő részévé...

– Az intézményfelügyelet munkatársai sem mindig állnak a helyzet magaslatán – suttogják egymást közt az intézményvezetők. A GYEMSZI főigazgatója számos konferencián elmondta, tudja, hogy vannak hiányosságaik, de a központi hivatal fejlődő szervezet, amely folyamatosan idomul, alakul a feladatokhoz. Mit gondol, meddig lehet ezzel védekezni?

– Nem hiszem, hogy védekeznünk kellene. Úgy gondolom, e központi hivatal létrejöttével beállt az egészségügyben szükséges hármas osztatú háttérintézményi világ: OEP – GYEMSZI – OTH. Kétségtelen, hogy mindháromban, de mindenütt más–más módon fejleszteni kell a hatékonyságot. A stabilan, kiszámíthatóan működő egészségbiztosítási pénztárnak az e-health rendszerekben rejlő lehetőségeket kell kiaknáznia, az intézményi átvételt sikeresen levezénylő, már öt korábbi háttérintézményt is integráló GYEMSZI-nél a térségi menedzsment munkamegosztásának fejlesztése és a betegút szervezési kompetencia növelése az elsődleges prioritás. A járványügyi biztonságot eredményesen nyújtó OTH esetében a háttérintézmények átszervezése a cél. A jövőre nézve pedig az egységes, integrált informatikai rendszer most zajló fejlesztése hozhat egy magasabb szintű „megújulást” az ágazat háttérintézményi világa számára.
De nem akarok kitérni a GYEMSZI-vel kapcsolatos kérdés elől. A legtöbbször nem az a baj, hogy a GYEMSZI nem reagál bizonyos kérdésekre, hanem hogy a probléma olyan jellegű, ami forrás hiányában, vagy egyéb okból adódóan jelenleg nem megoldható.  Úgy gondolom, ha ma megkér egy kórházigazgatót, mondja el, mennyire felkészült egy intézményi referens az év első negyedéhez képest, akkor azt hiszem, őszintén mondja majd, hogy a szívét is kiteszi. Felnőttek a feladathoz.

– Ön ezt tudja, vagy vélelmezi? Folyamatosan monitorozza a kórházigazgatók elégedettségét?

– Nem egyedi példát mondtam, az elmúlt hetek konzultáció sorozatának tapasztalatait említettem. Minden egyes beszélgetés alkalmával rákérdezek a referens munkájával kapcsolatos véleményekre. A problémák zöme forráshiányra vezethető vissza, de ezekben az esetekben ma már rutinos vagyok, nemcsak meghallgatom a kórházigazgató panaszát, kérését, hanem vissza is kérdezek azok lehetséges okaira, és arra is, saját erőből hogyan próbálják meg kezelni a problémákat, segítenek-e magukon mielőtt segítségért folyamodnak? Szeretem meghallgatni a problémákat, szeretnék segíteni és megérteni azt, mit kell tennem ahhoz, hogy mindez flottul, technokratikusan működő intézményfelügyeleti rendszerként üzemeljen. De azért szeretném felhívni mindenki figyelmét: az ma már nem elég, hogy ülünk a fészekben tátott szájjal és várjuk, hogy érkezzen a szöcske és a bogár! A 2013-as évben egyértelműek lesznek a teljesítmény-elvárások. Nem csak a kórházigazgatóknak vannak elvárásaik, ma már mi is tudunk célzottan kérdezni, meg tudjuk ítélni a helyben elvégzett munka minőségét.

– Ha már tapasztalat: mit lehet tudni az államosítás eredményeiről? Ön, aki nem volt feltétlen híve az államosításnak, most mit gondol: jó úton járunk?

– Olvastam magamról, hogy nem voltam híve az államosításnak. Erről engem eddig soha, senki meg sem kérdezett!

– Akkor most ezt pótolnám.

– Én mindig is a nemzeti egészségügyi szolgálat kialakítása mellett érveltem. A kapacitásszabályozás rendezetlensége miatti káoszból az intézmények állami átvétele egyértelmű kiutat jelentett. És bár a szakmai véleményem az, hogy a tulajdonlás formájától függetlenül is megoldható egy egységes kapacitás-szervezés, azt ilyen sebességgel nem lehetett volna végrehajtani. Első lépésnek ez a technika jó volt, de nem ez a végállomás – és ezzel kapcsolatban senki se a privatizációra gondoljon! Látunk egy egységes képet, be tudtuk azonosítani a teljes rendszert sújtó problémákat és azok mértékét. Látjuk az adósság mértékét, ez egyébként nagyjából azonos a tavaly év végivel.

– Akkor negyvennyolc milliárd forintot tudott kiharcolni a kormánytól.

– Most esély sem volt erre, a kasszasöpréssel és az év végi költségvetési zárási lehetőségekkel élve 27 milliárd forintot tudunk az intézmények között szétosztani; elsősorban a teljesítménytől, emellett az adósság mértékétől függ majd, hogy ki, milyen mértékben részesül belőle. (Időközben megjelent a kiosztott összegek listája, innen letöltheti. A szerk.)

– Gyakori kritika, hogy a felelősen gazdálkodók az év végi maradvány elosztásakor mindig rosszul járnak.  Mikor jön el az lélektani pillanat, amikor a felelőtlenül gazdálkodó kórházaknak nem dobnak mentőövet?

–  Most jutottunk el oda, hogy adatokon alapuló teljesítmény monitorozására van lehetőségünk, pontosan látjuk az ellátórendszer valamennyi szereplőjének szerepét, illetve a vezetők teljesítményét is. Egy intézmény léte a jövőben is elsősorban ellátási érdektől függ majd, de a természetes kiválasztódás folyamata is jobban kell, hogy érvényesüljön, és ez különösen igaz kell legyen az intézmények menedzsmentjére. Azon leszünk, hogy a mindenkor fejlődő-változó ellátási szükségletekhez az intézményrendszer és az egyes intézmények funkciója rugalmasabban alkalmazkodjon mint az elmúlt évtizedekben - mellesleg az egységes állami intézményrendszer erre is lehetőséget ad.

– Ha csak egyetlen eredményt emelhet ki, akkor ön szerint mi az államosítás legnagyobb előnye?

– Az, hogy ma már látjuk és egységesen tudjuk kezelni azokat a problémákat, amelyek eddig szét voltak porlasztva a rendszerben, különböző túlélési taktikák szövevényes technikáival – kiszervezés, beszervezés – próbálták elfedni vagy orvosolni a bajokat.

– Ezekhez eddig nem, vagy csak alig nyúlt hozzá…

– Dehogynem, a vizsgálatok jelenleg is zajlanak. Főként a gazdasági társaságok esetében tapasztalunk előnytelen szerződéseket. Van olyan intézmény, amely egy bizonyos ellátás kiszervezése címén – kétszintű szerződéssel – az önkormányzatát hozta pozícióba, a vagyonkezelési díjként kiszámlázott tétellel kizárólag a helyhatóság lett az üzlet nettó nyertese. Mindeközben pedig az állam felelőssége az, hogy gondoskodjon az állampolgárok ellátásáról… Úgy vélem, a menedzsment-kontroll lehetőségeit messze nem használtuk ki, a hatékony egészségszervezési modellben rejlő lehetőségekkel néhány intézményvezető külön-külön foglalkozott, de most lesz lehetőség arra, hogy ez általánosan bevezethető legyen.
A gazdasági társaságok esetében drasztikus lépésre szántuk el magunkat: az adósságrendezés miatti sürgős kényszer okán első körben ezek a társaságok vissza fognak alakulni költségvetési intézménnyé. Ehhez várhatóan egy negyed év szükséges. Ha megnézzük az eladósodottság mértékét, akkor a legjobb helyzetben a januárban átvett intézmények, majd a májusban csatlakozók állnak. A legrosszabb helyzetben a GT-ként működő társaságok vannak; úgy tűnik, hogy a szabadabb gazdálkodási forma magasabb kockázati kitettséget eredményezett. Tisztelet a kivételnek, voltak akik éltek, és voltak akik visszaéltek a lehetőséggel. A közszférában a piaci kontroll-mechanizmusok modelljének bukására túlcsorduló evidencia van az elemzéseinkben. Ugyanakkor előkészítés alatt áll egy olyan intézményi forma, ami egységes és eredményorientált kereteket ad majd: ennek kiinduló pontja a költségvetési intézményi forma, amelynek tovább fejlesztését az NGM-mel közösen dolgozzuk ki, reményeim szerint 2013 első félévében elkészülünk a javaslattal.

– Olyan terepen jár, ami sok érdeket sért. Mennyire játékostársai önnek a politikusok? Mennyire tudja maga mellé állítani őket?

– Együttműködtek, a saját egyéni (rész) érdekeiket feladva, egységes egészségpolitikát támogattak. Amikor az állami feladatátvállalásáról döntöttek, akkor a frakcióülésen ki sem kellett nyitnom a számat. Apróbb viták persze vannak, de a végeredmény a fontos.

– Tízes skálán mérve mekkora a népszerűségi indexe a Fidesz tagjai körében?

– Nem tudom megítélni, én csak azt tudom, hogy rendszeresen találkozom az ágazati kabinettel – beleértve a KDNP képviselőket is, számítok véleményükre és tanácsaikra, igyekszem korrekt tájékoztatást adni és igyekszem az akceptálható kéréseiket teljesíteni.

– Milyen a viszonya Tarlós Istvánnal? Az ön olvasatában mit jelent az, hogy a főpolgármester a mai napig nem írta alá az államosítással kapcsolatos megállapodást? Jelent ez a napi gyakorlat szintjén problémát?

– Nagyon jó a viszonyom a főpolgármester úrral, aki a közgyűlés döntéseinek megfelelően cselekszik. A törvény erejénél fogva átvettük az intézményeket, de ettől függetlenül folyamatosan egyeztetünk az átadás-átvételhez kapcsolódó vagyonjogi kérdésekben. Ezek kapcsán már közel vagyunk a megoldáshoz. Jelenleg egy a főváros által kért ingatlancsere megvalósításán dolgozunk és egy kisebb nyitott költségvetési elszámolási kérdés a tét: hiszem, hogy közel vagyunk a megoldáshoz

– Ha már önkormányzati egyeztetést említettem, akkor egy újabb feladat vár önökre: jönnek a szakrendelők – önkéntes alapon?

– Első körben kíváncsiak vagyunk a tulajdonosok szándékára, ezért januárban arra kérjük őket, nyilatkozzanak. A csatlakozásnak azonban lesznek feltételei is. Például abban az esetben, ha az átadás mellett döntenek, le kell választaniuk az alapellátást a szakrendelőkről, de az is igaz, hogy nem kívánunk olyan egységeket átvenni, ahol az alapellátást együtt szervezik a járóbeteg-ellátással, így ez az átvett intézmények körét szűkíti majd. Jelenleg 405 szakrendelő működik az országban, amelyből jövő év második felére számításaink szerint 40-80 intézmény kerülhet át ellátási érdekből vagy tulajdonosi döntés alapján az államhoz.

– Vagyis lesz kényszerházasság is?

– Nem mennék ennyire előre. Januárban megkezdjük az egyeztetéseket, hogy tudatos felvilágosítás alapján hozhassák meg a döntéseket.

– A Fideszben felvetődött, hogy az alapellátást is jó lenne államosítani.

– Ez egyéni ötlet szintjén valóban felvetődött, de semmi realitása nincs. Kétségtelen, hogy az alapellátásnak vannak olyan részei, például a központi ügyelet, ami jobban passzol a központi szervezéshez, ezen gondolkodunk is.  Pusztán annak elvi elemzése, hogy milyen bonyolult lenne a magánvállalkozó háziorvosokkal egy átadás-átvételi folyamatot lebonyolítani, olyan érzelmeket vetne fel, ami miatt még gondolati szinten sem foglalkozunk ezzel a kérdéssel. A „mi lenne, ha” kérdés tehát nem, hogy nem időszerű, de nem is töprengünk rajta. 
A védőnők helyzete azonban elgondolkodtató. Meg kell nézni, miként lehetne, kellene átszervezni ezt az ellátási formát, hiszen ezzel kapcsolatban nem egyértelmű az önkormányzatok álláspontja. Aggasztó híreket kaptunk, sok helyről jelezték, hogy a védőnői szolgálatok finanszírozási emelése nem jutott el a kollégákhoz.

– Ha már harc, akkor megkerülhetetlen az egyetemek kérdése is. Amikor a salátatörvényből kiolvasható következményeket vetítettük előre, és a MedicalOnline-on megjelent cikk címe szerint azt vizionáltuk, hogy „az egyetemek is beállnak a sorba”, voltak, akik rosszindulatúnak és túlzónak minősítették a címünket. Pedig ma is azt gondolom, hogy erről van szó.

– Senki nem gondolkodik a klinikák leválasztásában, de abban mindenki egyetért az államtitkárságon, hogy az egészségszervezésben egységes felügyeleti elveknek kell érvényesülniük. Mostantól a klinikák menedzsment felügyelete is az egészségügyért felelős miniszter, az emberi erőforrások miniszterének hatáskörébe tartozik. Van két egyetemünk, ahol olyan súlyos gazdálkodási problémák vannak, amelyek komoly és szinte megoldhatatlan feladat elé állítják az egyetemek vezetőit.  Nagyon kemény munkával kell összerakni a fenntarthatóság feltételeit.

– Mit hoz a jövő – 2013-ban változik az intézmények finanszírozási rendszere?

– Január elsejével nem lesz jelentős változás. Jelenleg intenzív háttérmunka zajlik ezen a területen, de nem tartunk ott, hogy a hadigazdálkodás alapelveit egy csapásra felszámoljuk. Arra lehet számítani, hogy fokozatos korrekciók lesznek; különféle ösztönzők segítségével a járóbeteg-ellátást, az egynapos definitív ellátást és a várólisták ledolgozását szeretnénk felpörgetni.

– Nehéz év volt, mire büszke? Mivel lenne elégedett jövő évben?

– Hát nem volt egy sétagalopp, de: elkezdtük a béremelést és ennek eredményeképpen 90 ezer ember több bért vihet haza. Az idei esztendőt, 2012-t a fenntartható átrendezés évének neveztük és az átvétel és az átalakítás alatt a rendszer fennakadás nélkül működött. Ne felejtsük el, hogy fellélegezhettünk a dohányfüsttől, amit a társadalom nemcsak elfogadott, de támogat is, és aminek a népegészségügyi jelentőségét csak néhány év múlva láthatjuk igazán. Örömmel látom az utakon az új mentőautókat is. A jövő év a népegészségügyi mozgósítás éve lesz, és komoly előrelépést várok a betegekről való gondoskodásban, az egyéni betegutak követésében is.
De ha már a beszélgetés elején az álomról volt szó, beszéljünk a végén az ébrenlétről is, mert ébrenlétünk  – és ez az egészségügyben bizony terhes és hosszú éjszakai ügyeleteket is jelent – legnagyobb részét szervezetekben éljük le. És ezt nem mindegy, hogy milyen körülmények között tesszük. Talán a legfontosabb álmom az, hogy az egészségügyi intézmények „élhető” szervezetek legyenek, ahol a csapatmunka szelleme az uralkodó, nem kötelező depressziósnak lenni és nem egy piramisba falazott téglának érzik magukat a kollégák. Ezt kívánom magunknak az Újévre!