Szócska: megszűnik a játék a betűkkel és a számokkal
Belevágnak. Akár szó szerint is érthetjük így – lett légyen szó a Szócska Miklós által nem kedvelt államosítás kifejezésről, avagy magáról az intézményrendszer átalakításáról. Az egészségügyért felelős államtitkár csütörtök délután első megbeszélését tartja a változásokat esetenként közvetlenül a saját bőrükön is megérző kórházigazgatókkal, ám mint a MedicalOnline-nak adott interjúból kiderül: akár a művese- vagy laborszolgáltatók államosítása sem elképzelhetetlen.
– Kormánydöntés után vagyunk, beszéljünk konkrétumokról! Az elkövetkezendő időben, mire számíthatnak az intézményvezetők?
– Örömmel. Azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy ez egy céltudatos
munkafolyamat, az abban érintettek aktív résztvevők, legyen szó az egészségpolitikai
program elfogadtatásáról, vagy intézmények átvételéről. Érdemes elővenni azt
az írást, melynek szerzője – Élő Anita – önöknél, a Medical Tribune-ben, illetve
a MedicalOnline-on elemezte doktori tanulmányomat. Nem tértem le az általam
helyesnek vélt útról.
– Ez mindenképp elismerésre méltó, ám tartja magát ahhoz az ígértéhez is, hogy nem fog kapkodni. Ezzel biztos, senki nem vádolhatja.
– Módszeresen megyünk előre.
– De jó irányba haladunk? Ön alapvetően egyetértett az
államosítással?
– Eleve nem szeretem ezt a szót, az államosítás kifejezést nem annak klasszikus
értelmében használom. Kezdetektől két fontos célért küzdünk: ésszerűsítenünk és
menedzselnünk kell az ellátórendszert. Öt alapvető kihívással kell megküzdenünk:
a népegészségügyi és a demográfiai helyzetünk közismert, lesújtó. Forrásteremtési
nehézségekkel és emberi erőforrás krízissel is szembe kell néznünk, miközben a
XIX-XX. századnak megfelelő struktúrával kezdenünk kellene valamit. A politikai
fenntarthatóság nehézségeit pedig talán említenem sem kell. Több helyen, többször
volt lehetőségem arra, hogy rávilágítsak az ágazatot feszítő gondokra. Felvetéseimre
a politika úgy döntött: csak akkor orvosolható a probléma, ha szervezetileg is
egyértelmű az intézmények hovatartozása.
– Ma farkasszemet néz jó néhány kórházigazgatóval, mit mond nekik?
– Első körben a most átvételre kerülő megyei és fővárosi kórházak igazgatóival
találkozunk, s jelen lesznek az egyetemek, az országos intézetek vezetői. A
második körben – a következő két hétben – az egyéb önkormányzati intézmények,
szakrendelők vezetőivel és azok fenntartóinak képviselőivel találkozom. Négy folyamatot kell egyszerre menedzselnünk: a járó-és fekvőbeteg ellátás felelősségének és intézményrendszerének átvételéhez szükséges jogalkotást. Másodikként a technikai átadás-átvétel folyamatát, harmadikként az ellátórendszer szerkezetátalakítását. Vagyis ezeken a tárgyalásokon már az új feladatokról, az új munkamegosztásról is beszélünk. A negyedik folyamat pedig a menedzsment rendszer fejlesztése. Mivel erre is időt akarunk áldozni, több körben egyeztetünk. Az intézményvezetőknek tudniuk kell, hogy készen van az átadás-átvételhez szükséges módszertan, a mai találkozó lesz az első az őket legjobban érdeklő átadási folyamat előkészítésében. Ennek ők aktív cselekvő részesei lesznek, minden intézményben felállítunk egy az átadással foglalkozó munkacsoportot.
– Ez azt jelenti, hogy a térségi egészségszervezői intézményrendszer csapatai felálltak? Tudható, kiket nevez ki ezeknek az intézményeknek az élére?
– A folyamat megkezdődött, részben a jelenleg is a rendszerben dolgozó helyi
vezetőkből, részben központi módszertannal foglalkozó kollégákból áll majd a csapat.
A vezetőkről még nem döntöttünk, de vannak jelöltek, vannak elképzeléseink.
– Nagy öröm, hogy az állam átveszi a megyék, és ezen belül az egészségügyi
intézmények adósságát. De hol van a számlák kiegyenlítésének fedezete beépítve a jövő évi költségvetésbe? Jól látom, ha nem látom? Ha már pénz, akkor mit gondol, nem hiányzik majd a rendszerből az a „csekély” 100 milliárd forint, mellyel a fenntartó megyék, városok kiegészítették az egészségügyi szolgáltatók büdzséjét?
– Pontosítsunk. A mi felméréseink szerint körülbelül 127 milliárd forintnyi
össztartozást halmoztak fel a hazai szolgáltatók – egyetemi klinikák, országos
intézetek, kórházak, szakrendelők –, ebből 45 milliárd a lejárt összegű adósság. A
kormány által előre bekért adatok azt mutatják, hogy a megyék adósságából körülbelül
18-20 milliárdnyi írható az egészségügyi intézmények „számlájára” – vagyis ennyivel
tartoznak fenntartójuknak. Ennek a hatalmas adósságnak a kezelésére fel kell
készülnünk, az átadás-átvételkor intézményenként ez körülbelül 500-600 szerződés
átvizsgálását jelenti majd. De most végre először tiszta képet láthatunk, össze tudjuk
nézni, hogy például a logisztikailag teljesen szétszabdaltan szerveződő laboratóriumi
ellátáshoz a szerződésállomány hogyan kötődik. Minden területet felülvizsgálunk.
– A kérdés továbbra is adott: hol a fedezet?
– Ahhoz, hogy ágazati szinten tudjuk menedzselni az adósságállományt, először
látnunk kell a számokat. Néhány hónap múlva leszünk olyan állapotban, hogy le
tudjunk ülni a nagybeszállítókkal tárgyalni.
– Mit remélnek a kamatelengedésen túl? Mit gondol, azzal, hogy egy beszállító az állammal áll szemben az „alkudozásban”, mennyire javítja az önök pozícióját?
– Az adósságrendezéssel kapcsolatos konkrétumokról ma még nem nyilatkozom.
A tárgyalások során korrekt partnerek leszünk, de úgy vélem, erős lesz a pozíciónk.
Stratégiai partnereink biztosan tudják, hogy mit diktálnak hosszú távú érdekeik.
– Mi lesz a gazdasági társaságokkal?
– Gazdasági társaságként vesszük át őket.
– Mire számíthatnak azok a tulajdonosok, akik nem akarják adni, főként nem ingyen?
– Ne felejtsük el, hogy a költségvetési szervként működő intézmények egyfajta
útkeresés eredményeként alakultak át gazdasági társaságokká, hogy megtalálják azt
a módot, amely racionálissá teszi a működésüket. Jelenleg is dolgozunk azon, hogy
milyen szervezeti forma felel meg egyrészt a közszolgáltatás elvárásainak, másrészt
az európai szabályozásnak. Nem árt tisztában lenni azzal a ténnyel, hogy bármilyen
konszolidáció, amit egy gazdasági társaságként működő közhasznú feladatot ellátó
intézménynek nyújtunk, növeli az államadósságot, amit pedig egy költségvetési
intézménynek, az csökkenti.
– Mi lesz azokkal, akik nem közalkalmazottak, hanem vállalkozóként dolgoznak ma az intézményekben?
– Átvesszük őket, de az a cél, hogy egységes foglalkoztatási rendszert alakítsunk
ki, méghozzá úgy, hogy az ösztönző rendszer megmaradhasson. A legfontosabb
számunkra, hogy az ellátás biztonsága megmaradjon, sőt az ésszerűsítésekkel javuljon
is, tehát oda fogunk figyelni a jól működő megoldások, ösztönzők fejlesztésére.
– Gyakori vád önnel szemben, hogy az egyetemi érdekeket mindenek fölé helyezi.
– Ez nagyon meglep. Az egyetemek is a térségi ellátórendszer részei lesznek. Azzal
a rendszer minden szereplője egyetért, hogy a progresszív ellátórendszer, az ellátás
különböző szintjeihez kapcsolódó munkamegosztás egyértelmű lépcsőit meg kell
határozni…
– …azzal igen, de ha az én finanszírozásom attól függ, hogy az általam ellátott esetet mely kategóriába sorolom, és lehetőségem van arra, hogy a valódinál súlyosabbként tüntessem fel azt, akkor miért ne tenném?
– Egységes menedzsment rendszer lesz, nem lesz kivétel, megszűnik a játék a betűkkel
és a számokkal.
– Ez azt jelenti, hogy az egyetemeknek nem lesz lehetőségük elhappolni azokat az eseteket a nagytérségen belül működő szolgáltatók elől, melyeket ők olcsóbban tudnának ellátni?
– A rendszer optimalizálására törekszünk. A betegút szervezésében az ellátás
biztosítása progresszív munkamegosztás mentén, de a hatékonyságot ösztönző
finanszírozással kell történjen. Az ellátás alacsonyabb progresszív szintjén állók
érdekeltek lesznek abban, hogy ők meg tudják gyógyítani alacsonyabb költségekkel a
beteget.
– Beszéljünk a magánszolgáltatókról, laborcégekről, művese kezelést, képalkotó diagnosztikát végző cégek jövőjéről.
– Példaként említeném, hogy a diagnosztikai területen teljes a logisztikai káosz.
Ezeket a szolgáltatásokat fenntarthatóság és logisztika szempontjából újragondoljuk.
– Ebben a válaszban az a lehetőség is benne van, hogy a jelenleg kiszervezett
szolgáltatásokat államosítják.
– Ezek a szolgáltatók polgárjogi szerződések alapján látják el a feladataikat,
közhasznú újragondolásuk napirenden van. Lehet, hogy lesznek olyan modellek,
amelyek használhatók, de lesz olyan is, amelyet az első percben elvetünk majd.
Bennünket egy dolog érdekel: a működési és az üzleti modellek szempontjából is
transzparens legyen a rendszer.
– A nagy kérdés: ellen tud állni a lobbierőknek?
– Miért, eddig nem úgy nézett ki? Engem a nyilvánosság mindig megvédett attól,
hogy besétáljak egy, a közhaszon érdeke ellen ható csapdába.
– Hány telefont kap naponta?
– Sokat.
– Mit mond nekik?
– Meghallgatom őket, és a döntéseim meghozatalakor igyekszem részrehajlás
nélkül az ellátási érdeket nézni. Ez az egyik oka annak, hogy még élek. Egy idő után
megtanulják, és amíg az igazságosságosnak érzik a döntéseimet, addig elfogadják
azokat. Ez az „életbiztosításom”, így maradhatok „életben”.
– Mi van, ha a nagypolitika kér?
– Eddig nem futottam bele olyan kérésbe, amiből bármi probléma lett volna. Tőlem
azt várja a politika, hogy a betegellátás érdekében, átlátható döntési mechanizmuson
alapuló rendszert működtessek, részrehajlás nélkül.
