Jövőképrajzolók

– Három éven át a XVI. kerületi szakrendelőt vezette. Testközelből ismeri a hétköznapok problémáit. Ön szerint mi a legsürgetőbb, halasztást nem tűrő probléma ma az egészségügyben?

– Mindenki által ismert, évek óta megoldatlan problémákkal kell szembe néznie a mostani egészségügyi kormányzatnak. Ezeknek a megoldására állította össze a szakmapolitika a Semmelweis Tervet. Az OEP, így a stratégiai főigazgató-helyettes feladata is, hogy munkájával segítse a kormányzat céljainak elérését.

– Az ágazatban lévő problémák hogyan jelentkeztek a mindennapi működés során? Mit tapasztalt kerületi intézményvezetőként?

– A problémák mindenhol ugyanazok. Intézetvezetőként láttam, hogy bizonyos szakmákban egyáltalán nem lehet már a fővárosban sem szakembert találni, el tudom képzelni, mi lehet vidéken. A zöldmezős beruházásként létrejött szakrendelők humánerőforrás problémáira gondolni sem merek. Az alacsony bérek miatt jellemző a fiatal orvosok távozása. Magam is tapasztaltam, hogy kezdő szakorvosaink néhány év gyakorlat után külföldön folytatták munkájukat.

– Mekkora mozgástere van egy szakorvosi rendelőintézet igazgatójának?

– Nem túl nagy. De ez is nézőpont kérdése. Egy ügyes, élelmes menedzser évente egy-, legfeljebb kéthavi bérnek megfelelő plusz jövedelmet tud a munkatársainak „összeszedni”. Ettől persze nem lesz megváltó, de kétségtelen, sokak, főként a szakdolgozók számára segítséget jelent ez a kis plusz pénz is. Egy intézetvezetőtől nem lehet csodát várni – ezt tudomásul kell venni, a rendszert nem tudja megváltoztatni. De aki a körülmények ellenére is marad, annak minőségi szolgáltatást kell nyújtania, nem lehet azt éreztetni a betegekkel, hogy szívességből gyógyítjuk őket.

– Sikeres intézményvezetőként búcsúzott a kollégáitól?

– Sok új, az ellátás minőségének javítását célzó intézkedést vezettünk be. Igyekeztünk elemezni, mi okozza az ellátásban a problémákat. Tipikus gond, hogy az ellátást végző személyek közötti információáramlás nem megfelelő. Ezért egyezettünk a háziorvosokkal, és online kapcsolatot alakítottunk ki a szakrendelő és a háziorvosi rendelők között, így aki hajlandó élni az informatikai rendszer által nyújtott lehetőségekkel, minden, a betegellátáshoz szükséges adathoz azonnal hozzáfér. Azt tapasztaltuk, hogy a betegek zöme kivizsgálatlanul érkezik a szakrendelésekre, ezért a háziorvosok számára kidolgoztuk a leggyakoribb betegségekre az úgynevezett beutalási protokollt, ami a szükséges diagnosztikai vizsgálatok listáját tartalmazza. Betegelőjegyzési rendszert indítottunk el, ennek következtében ma már a rendelések 70–80 százalékánál nem kell 15 percnél többet várakozni. Professzionális diabéteszgondozási rendszerre tértünk át, megdupláztuk a cukorbetegek gondozásában résztvevő munkatársaink számát, kétszeresére emeltük a szakrendelés időtartamát, pszichológust foglalkoztatunk, és egy online gondozási napló segítségével ma már nem csak a szakorvos, a beteg is pontosan látja, hogy az állapotának megfelelően – a protokoll alapján – mikor, milyen vizsgálatokon kell részt vennie. Sőt, a szoftver e-mailben figyelmezteti a gondozottat a soron következő vizsgálatok elvégzésének időszerűségére is, és a beteg egy kattintással előjegyezheti magát az adott rendelésre. Egy online teszt segítségével folyamatosan monitorozzuk betegeink tudásszintjét, így nemcsak hangoztatjuk, hanem valóban kiemelt figyelmet fordítunk a beteg edukációra. Különböző szempontok alapján leválogathatók a statisztikák, eredményességi mutatókat is tudunk produkálni.

– Nem sajnálta otthagyni a rendelőt? Nem tart attól, hogy amit kicsiben jól lehet csinálni, az nagyban nem biztos, hogy sikerül?

– Bevallom, kicsit fájt az elválás. Mégis úgy éreztem, muszáj belevágnom. Intézményvezetőként láttam a mindennapokban azokat a problémákat, amelyek rontják a szolgáltatók és az OEP viszonyát, illetve láttam olyan kihasználatlan lehetőségeket, amelyekkel a betegellátás hatékonyságát javíthatnánk. Most lehetőséget kapok arra, hogy ezen változtassak. Ön szerint lehet erre nemet mondani?

– Lehetni lehet, majd meglátjuk, hogy hiba volt-e, vagy jól döntött, hogy vállalta. Tulajdonképpen mi a feladata, mit várnak Öntől?

– Az első, ismerkedő megbeszélések alkalmával a főigazgató asszony azt mondta nekem, hogy az itt dolgozó kollégák a folyamatos feladataik ellátása mellett nem tudnak elegendő időt fordítani arra, hogy azzal törődjenek, mi lesz 1–2–3–4 év múlva. A mi dolgunk lesz az, hogy a jövővel foglalkozzunk, így például javaslatot kell készítenünk arra vonatkozóan, hogy a finanszírozási rendszerben a hangsúlyokat milyen irányban kellene eltolni. Választ kell találnunk arra, hogy a régóta szlogenként megfogalmazott célokat – például a járóbeteg-ellátás fejlesztését vagy azt, hogy az ellátásokat a lehető legalacsonyabb szinten nyújtsuk – milyen ösztönzőkkel érhetjük el. A mi feladatunk, hogy ezeket modellezzünk, elemezzünk, javaslatokat kell tennünk az OEP vezetői és rajtuk keresztül a NEFMI felé.

– Hányan dolgoznak a csapatában?

– A „jövőképrajzolókon” kívül még három főosztály: a pénzbeli ellátási, a nyilvántartási és a nemzetközi főosztály. Ezek mellett jön most létre a stratégiai és elemzési főosztály, melynek Kiss Zsolt – aki korábban az OEP finanszírozási főosztályát irányította – lesz a vezetője, 11 munkatárssal dolgozik majd együtt. Az adatszolgáltatás és az adatvagyon-gazdálkodás is hozzám tartozik. Szeretnék egy világos, átlátatható szabályrendszert alkotni, melyből egyértelműen kiderül, hogy ki, mikor, milyen OEP adatokhoz juthat hozzá, s hogy milyen módszerekkel és milyen szempontok mentén szolgáltatunk adatokat. Van egy másik terület is, amely az én felügyeletem alatt áll: a minőségügy területe, és ezen belül két feladat. Egyrészt szervezeti stratégiaként az OEP minőségirányítási rendszerét kell kidolgoznunk és tanúsíttatnunk. Másrészt, együttműködve a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézettel a minőségi indikátor rendszer módszertanán dolgozunk. Az alapellátásban már bevezetett minőségi indikátorrendszert szeretnénk kiterjeszteni az ágazat valamennyi területére.

– Ez megjelenik majd a finanszírozásban is?

– Egyrészt ez szakmapolitikai döntés kérdése, így ebben nem nyilatkozhatok, másrészt nagyon bonyolult problémáról van szó. A kérdés sokkal összetettebb annál, hogy most egyszerűen csak azt mondjam, hogy a jövőben, aki jól teljesít, az majd több pénzt kap. Mások a fővárosban és teljesen mások a vidéken élő emberek lehetőségei. A döntés előkészítésekor alaposan mérlegelni kell, nemzetközi példák figyelembe vételével. Már önmagában az is nagy eredmény lenne, ha a szolgáltatók által nyújtott ellátás összehasonlíthatóvá és bárki számára hozzáférhetővé válna. Már ez is ösztönzőleg hatna az intézményekre. A külföldön dolgozó kollégáim, barátaim szokták mondani, hogy a szakorvosoknak sehol a világon nincs olyan nagyfokú szabadsága, mint Magyarországon. Másutt vannak protokollok, benchmarkok, amiket be kell tartani, folyamatosan összehasonlítják az intézmények teljesítményeit, kapják a visszajelzéseket. Ha valamit nem jól csinálnak, jön a biztosító, megvizsgálják, hogy mi történt, mi lehet az oka a nagy átlagtól való eltérésnek.

– Eddig egy szervezet tartotta ezt fontosnak, az Egészségbiztosítási Felügyelet, ám megfojtotta őket a szakma.

– Azért mert most senki nem csinálja, nem azt jelenti, hogy nem is kell. Egyébként a kormányhivatalt megszüntető határozat ezt a feladatot is delegálta más szervezetekhez. Most nekilátunk. De ahhoz, hogy igazán tudjuk, mit szeretnénk elérni, tisztán kell látni a jelen problémáit. Most a közgyógyellátási rendszer felülvizsgálatán dolgozunk. Ez nemcsak a mi kompetenciánk, az ügy gazdája a NEFMI-n belül a szociális ügyekkel foglalkozó államtitkárság és természetesen az egészségügyért felelős államtitkár csapata is a munkacsoport része. Az adatok nálunk futnak össze, augusztus végére elkészül egy adatelemezés, utána tisztul a kép. Jelenleg a labor- és a képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra elkülönített kassza felülvizsgálata zajlik, mert ott akut, jelentős problémákat tapasztaltunk, érdemes lenne ezen belül a „tele”diagnosztikával kapcsolatos kérdésekkel is foglalkozni.

– Nagy feladatok; mit gondol, lesz ideje befejezni azt, amit most elkezdenek? Mikor lenne elégedett?

– Nem szoktam azon gondolkodni, hogy mennyi időm lesz ezeknek a terveknek a megvalósítására. Feladatokat látok magam előtt, amelyeket igyekszem legjobb tudásom szerint elvégezni. Remélem, munkámmal vezetőim is elégedettek lesznek, így elegendő időt kapok arra, hogy ezek az elképzelések ne maradjanak csak papírra vetett gondolatok. Előző munkahelyem sikerült számos programot véghezvinnem, erre alapozva optimista vagyok. Az előbb ismertetett terveket mind fontosnak tartom, de úgy gondolom, már az is elégedettségre adhat majd okot, amennyiben sikerül a XVI. kerületben bevezetett cukorbeteg gondozási rendszert országosan is megvalósítani, és ezzel javítani az ebben a betegségben szenvedő emberek életminőségét.