Haiman Éva cikkei

Nem csupán pénzt és jogokat, de súlyos kötelezettségeket is kaptunk Magyarország 2004. május 1-jei uniós csatlakozásával. Az ország, ezen belül az egészségügyiek felelőssége óriási a tekintetben, hogy mire és hogyan használják fel az uniós támogatásokat – ebben gyakorlatilag egyetértenek azok a szakértők és politikusok, akiket lapunk az évforduló kapcsán kért fel az eltelt öt esztendő értékelésére.   Ám míg a Semmelweis Egyetem rektora, Tulassay Tivadar úgy látja, legfeljebb a felsőoktatási és tudományos együttműködésben hozott pozitív előrelépést teljes jogú tagságunk, az EGVE elnöke, Ari Lajos az egészségügyi dolgozók és a betegek szemléletváltási kényszerét is jelentős hozadéknak tekinti. Az egészségügyi menedzser Erdős Attila szerint a csatlakozás „eredmény” rubrikájába egyetlen kedvező változás sem könyvelhető, Kökény Mihály szocialista egészségpolitikus pedig hangsúlyozza: az új parlamenti tagokra igen sok feladat vár Brüsszelben. A legoptimistább Csepeli György szociológus, aki türelemre int, mondván, öt év nagyon rövid idő a tanulságok levonásához. Ő mindenesetre uniós tagságunk azon társadalomlélektani tanulságát emeli ki, amely a korábbi „tanult tehetetlenség” helyett egy jóval aktívabb szerepfelfogásra kényszerít mindannyiunkat.

Panoráma a 8. oldalon

Ma Magyarországon számos tényező nehezíti az akut stroke-ellátás hatékonyságát. A legkomolyabb gondok egyike, hogy bár egyre több intézményben van CT, olyan szakember kevés akad, aki képes értékelni a vizsgálati eredményeket. A Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikája hazánkban az első, amely ennek a problémának az áthidalására 24 órás speciális videó- és hangkapcsolatot, valamint non-stop konzultációt biztosít a kisvárdai és a mátészalkai kórház számára, lehetővé téve, hogy a két városi intézményben is rövid időn belül megkezdjék a stroke eredményes kezeléséhez elengedhetetlen lízist. A szeptember 19-én indult úgynevezett TeleStroke rendszerhez még két-három kórház csatlakozhat. A Tele- Stroke ugyan jelentős lépésnek számít az Európában, így nálunk is a harmadik leggyakrabban halálhoz, illetve rokkantsághoz vezető agyi érkatasztrófa kezelésében, azzal kapcsolatosan azonban, hogy minden strokebeteg a megfelelő kezelést, illetve rehabilitációt kapja, még rengeteg a teendő.

Interjú a Magyar Stroke Társaság elnökével a 3. oldalon

Nem fordulnak jogvédőkhöz, nem indítanak pereket, pedig nemcsak aktuális egészségügyi problémájukkal, de fizikai és info-kommunikációs akadályokkal, sőt nemritkán előítéletekkel és tájékozatlansággal is meg kell küzdeniük azoknak a fogyatékossággal élő embereknek, akik ma Magyarországon egészségügyi szolgáltatást akarnak igénybe venni. Mert hiába védi számos jogszabály, sőt nemzetközi egyezmény a sérültek jogait, ha azok a pozitív hozzáállás hiánya vagy éppen a pénztelenség miatt nem vagy csak korlátozottan érvényesülnek.

Folytatás a 8–9. oldalon

Éppen öt esztendeje, hogy a parlament elfogadta az Egészség Évtizede Népegészségügyi Programot. A legkisebb veszteség, amit az elmúlt esztendőkben a projekt elszenvedett, hogy – Johan Béla II. világháborús szerepvállalása miatt – 2006- ban rövidebb nevet kapott. A nagyívű célkitűzéseket megfogalmazó program ugyanis évről évre egyre csökkenő forrásokból kénytelen építkezni, és bár mindenki igyekszik hozzátenni valamit, a gyakorlatban ma nem más, mint rendezvények és akciók, kampányok és pályázatok kaotikus halmaza.

Cikkünk a 4–5. oldalon

Az Onkológiai Szakmai Kollégium elnöke úgy érzi, a problémákról a nyilvánosság előtt is kötelessége beszélni, még akkor is, ha ennek nyomán a betegek is szembesülnek az onkológiai ellátás hiányosságaival. Szűcs Miklós professzorral a Nemzeti Rákellenes Program vitaindítója alkalmából rendezett fórum után beszélgettünk

Milyen benyomásokkal megy vissza Kecskemétre?
 – Nagyon pozitívakkal. Az elmúlt évek számunkra, akik az onkológiában, sugárterápiában dolgozunk, arról szóltak, hogyan lehetne reflektorfénybe állítani a problémákat, hogyan lehetne a szakma- és a nem szakmapolitikusok figyelmét felhívni arra: át kell szervezni az onkológiai hálózatot és erősíteni a rákellenes küzdelmet. Nagyon hosszú folyamat végére értünk. Résztámogatások voltak már, Horn Gyula kormányfő idején nagyon komoly, ötmilliárd forintos támogatást kapott a szakma a sugárterápiás központok muszerparkjának felújítására. E központok jelenleg is abból a hároméves fejlesztésből élnek.

„Nem szeretnék négyperces beteg lenni”

A jól szervezett, átgondolt és korrektül felépített struktúra, a költségarányos finanszírozás, a megfelelő követelményrendszer és az ellenőrzés együttes alkalmazása az egészségügy egyetlen lehetséges jövője, nem csak Magyarországon – vallja dr. Varga Imre. A Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke szerint bármilyen átszervezés során csak rendszerszemléletben szabad gondolkodni.

A szaktárca egyik idei felmérése szerint – különösen a hátrányos helyzetű térségekben – válságos helyzetben van a háziorvosi és a járóbeteg-ellátás. Ön is így látja?

– Szövetségünk egyaránt tagjai között tudhat önálló kis rendelőintézeteket és nagy kórházi szakambulanciákat. Nem gondoljuk, hogy a kórházakhoz tartozó szakrendelők helyzete felhőtlen, de úgy látjuk, ott a bevételek nagyságrendje miatt van egyfajta mozgástér, ami egyáltalán nem jellemző azokra a szakrendelőkre, amelyek földrajzi elhelyezkedésük és betegforgalmuk alapján kevés pénzből kénytelenek gazdálkodni, és nincs miből, hová átcsoportosítaniuk. Sikerként könyveljük el, hogy miután néhány hónappal ezelőtt mi már jeleztük a miniszternek aggodalmunkat ezen intézmények sorsa miatt, egy bizonyos összeg átcsoportosításával célzottan átmeneti segélyt kapnak ezek az intézmények.

Hány szakrendelő kaphat a támogatásból?

– Körülbelül 40 önálló intézmény. Összesen kb. 100-110 ilyen van az országban.

Mit jelent tulajdonképpen, hogy bajban vannak?

– Azt, hogy napi likviditási gondokkal küzdenek. A pincét és a padlást gyakorlatilag teljesen kiseperték. Ami nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy ne lenne még egyiknek-másiknak mit ésszerűsítenie. Ez az én olvasatomban nem jelentős mértékű elbocsátásokat jelent, hanem olyan intézkedéseket, amelyek nem veszélyeztetik a betegellátás biztonságát, folyamatosságát, viszont a gazdaságosság irányába hatnak. Nem szabad olyan lépésekhez folyamodni, amelyek nyomán egy-egy betegnek 60-80 kilométert kell utaznia egy egyszerű vizsgálatra, ezért aztán nem megy el. Mert ez hosszabb távon mind a betegnek, mind a biztosítónak nagyságrendekkel többe kerülhet.

Válsággócok országszerteEgyre inkább beigazolódni látszanak a kórházvezetők és -fenntartók azon félelmei, hogy nem lesz elég pénzük az elvárható szintű működésre. A főváros vezetése már áprilisban sorozatos kórházválságokat jósolt, nem sokkal később a Magyar Kórházszövetség elnöke, Golub Iván pedig arról beszélt lapunkban, hogy az idén februárban életbe léptetett finanszírozási változások miatt azok az intézmények is fel fogják élni tartalékaikat, amelyekben egyáltalán beszélhetünk ilyenről. Nyáron egyértelművé vált, korántsem csupán lázas víziókról van szó: a szegedi sztrájk, a tervezett kórházeladások és elbocsátások híre a kincstári optimizmust hangoztatókat is meggyőzhette erről. A szaktárca ennek ellenére inkább az előre meneküléssel, konkrétan az ellátásszervezési elképzelések elfogadtatásával próbálkozik.

Szegeden, az Új Klinikán lapzártánk idején is fenntartották a sztrájkkészültséget, miután a július 22-i kétórás figyelmeztető munkabeszüntetés – amelyhez a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet dolgozói közül is többen csatlakoztak – nem vezetett eredményre. Szegeden azért sztrájkoltak, mert „az elavult eszközpark és a végsőkig kihasznált személyzet miatt sérül a betegellátás biztonsága”. Ehhez képest a megyei ÁNTSZ helyi vizsgálata arra a következtetésre jutott, hogy a biztonságos ellátáshoz adottak a feltételek. Pedig az egyetem egészségcentrumának vezetője, Lonovics János még tavaly december elején Rácz Jenő helyettes államtitkárhoz írt levelében „a kritikus helyzet kezelésére, a minimumfeltételek megteremtése érdekében” beruházási támogatást kért több klinika részére. Válasz azonban nem érkezett a megkeresésre, ahogyan most mind az egészségügyi, mind az oktatási tárca elhatárolta magát a problémától, mondván: egyikük sem fenntartója vagy üzemeltetője az egyetemnek. Annak ellenére, hogy az egyetem egészségcentrumának vezetője is hangsúlyozta: a sztrájkfelhívásban foglalt követelések 90 százalékát egymaguk nem képesek teljesíteni, és Pető Zoltán, a sztrájkbizottság egyik tagja felhívta a figyelmet: „Ez a magyar egészségügy válsága, nem mi robbantottuk ki, csak jeleztük.”

A gyógyszerpiac múltjáról, jelenéről és jövőjéről

Óvatos optimizmus jellemzi a hazánkban jelen lévő gyógyszergyárak vezetőit, miután a közelmúltban végre sikerült tető alá hozni egy középtávú megállapodást a kormánnyal. Székely Krisztinát, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnökét az előzményekről és a várható következményekről kérdeztük.

Harc, háború, csata, küzdelem – általában ezekkel a szavakkal jellemzi a sajtó a gyógyszerpiaci állapotokat. A mostani helyzetre ön szerint milyen kifejezés illene a leginkább?

– Ha már mindenképpen harcászati kifejezést akarunk használni, talán a fegyverszünet lenne a legjobb szó. Letettük a fegyvert, és reméljük, most olyan időszak következik, amely alatt ki lehet dolgozni a végleges béke alapelveit, meg lehet találni azt a partnerséget, kompromisszumkészséget, amely mindkét fél érdekeit szolgálja. Erre ugyanis az elmúlt években alig akadt példa. A gyógyszerpiac szereplői a hatóságok részéről állandó és folyamatos ellenségeskedéssel és ellenállással voltak kénytelenek szembenézni, és ez érthetetlen számunkra. Mi a kezdetektől úgy gondoltuk, tárgyalásokkal, a másik fél tiszteletben tartásával többre jutunk. Hosszú idő után most, a kormány és a gyógyszergyártók között a közelmúltban megszületett megállapodás előkészítése során éreztük úgy, hogy a tárgyalópartnerek valóban megegyezésre törekednek, és ezt rendkívül nagyra értékeljük abból a szempontból, hogy ez a sehová sem vezető csatározás végre megszűnjön a gyógyszerpiacon.

A világon szinte mindenütt megszorító intézkedésekre kényszerülnek a kormányok a gyógyszerkiadások folyamatos emelkedése és a támogatási keretek szűkössége miatt. Az innovatív gyógyszercégek több országban is jelen vannak, ezért önöknek igazán nagy rutinjuk lehet az ilyen helyzetek kezelésében.

– Azért van, amivel mi sem tudunk mit kezdeni. Tudtunkkal olyan mértékű jövedelemelvonó intézkedés, mint amilyen áprilisban nálunk a 15 százalékos gyógyszerárcsökkentés és -befagyasztás volt, soha sehol nem történt. Különösen úgy, hogy erről egy hét leforgása alatt, mindenféle egyeztetés nélkül döntöttek a hatóságok. A kormányok törekvése valóban mindenütt az, hogy befolyásuk alatt tartsák a támogatási büdzsét, ami teljességgel elfogadható, hiszen ez egy költségvetési keret. Korántsem mindegy azonban, hogy a megszorításokat előre egyeztetik-e a vállalkozásokkal, figyelembe veszik-e azok érdekeit, vagy hatalmi szóval hirdetnek ki egy döntést, amelyről sokszor előre tudható, hogy nemcsak vihart kavar, de számos negatív hatása is lehet. Az „élni és élni hagyni” elvét kellene követni. Megtalálni azt az egyensúlyt, amelyben a gyógyszeripar megfelelő, tervezhető és kiszámítható körülmények között tud működni, biztosítva van számára a működéshez szükséges jövedelem, amelyből jócskán vissza tud forgatni – és forgat is – az egészségügybe. Azok a fajta elvonási módszerek, amelyek a gyógyszeripar jövedelmét olyan mértékben csonkolják, hogy nem tud klinikai kutatásokat végezni, adományozni, támogatásokat nyújtani, nem jók. Nem szabad odáig menni, hogy a cégeknek meg kelljen kurtítaniuk ezeket a költségeiket.

Szigorú akkreditációs szempontok

A szakmai felkészültség, a kezelési lehetőségek és a hozzáférhetőség tekintetében nem kell szégyenkeznünk a magyarországi onkológiai ellátás miatt. Marad azonban javítanivaló, különösen, hogy elkezdődött a közös európai akkreditáció, amelynek során szigorú szempontok szerint minősítik az egyes tagállamok kórházaiban zajló onkológiai tevékenységet.

Comprehensive Cancer Center, Cancer Center, Cancer Department, Cancer Unit – e négy minősítés valamelyikét szerezhetik meg az Európai Unió országainak azon onkológiai ellátóhelyei, amelyek akkreditáltatják magukat az Európai Onkológiai Intézetek Szervezeténél. Bár az akkreditáció önkéntes, ez minden kórház, klinika elemi érdeke, külföldi beteg esetében ugyanis a jövőben várhatóan csak minősített intézményben végzett kezelésért fizet a biztosító.

Az egyes akkreditációs szintekhez ugyan más-más követelmények tartoznak, az vitathatatlan, hogy ha teljesíteni akarjuk az Európai Unió feltételeit, a személyi és a tárgyi feltételek tekintetében is a legmagasabb elvárásoknak kell megfelelnünk. A hazai szakemberek felkészültségével nincs gond, és a terápiás előírások is korszerűek: a daganatok komplex kezelésének országos alapelveit a nemzetközi gyakorlatban elterjedt kezelési sémákból kiinduló Onkoterápiás Protokoll tartalmazza, amelyet az Országos Onkológiai Intézet munkatársai állítottak össze 1994-ben, majd korszerűsítettek 2001-ben. Az európai protokoll napjainkban készül el, ennek adaptálása sem ütközik majd nehézségekbe.

Az utóbbi években szinte csak minimális fejlesztésekre futotta a kórházakban. Anyagiak híján az intézmények a szükségesnél lényegesen kevesebbet képesek fordítani az épületek felújítására, korszerűsítésére, a gépek és a műszerek cseréjére – derül ki az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) legfrissebb felméréséből.

Az EGVE által készített, önbevalláson alapuló kérdőívet a kórházak mintegy fele, 73 intézmény küldte vissza az egyesület közelmúltban megtartott kongresszusáig. Bár a további adatlapok beérkezésével talán árnyaltabb lesz a kép, az már most biztonsággal kijelenthető: sokkal több pénzre lenne szükség ahhoz, hogy infrastrukturális szempontból meg tudjanak felelni a kor követelményeinek – összegezte a helyzetet Papp Péter, az EGVE elnökségi tagja, a nagykanizsai kórház gazdasági igazgatója.

A felmérés egyik legszembetűnőbb megállapítása a kórházak rendkívüli szétaprózottsága: a 73 intézmény összesen 191 telephelyen, 1625 épületben működik, épületenként 16-32 ággyal. Ez pedig nemcsak logisztikai szempontból ró komoly feladatot a kórházvezetőkre; sokkal nagyobb költséggel is jár, mintha csupán egyetlen épület fűtéséről, melegvíz-ellátásáról, takarításáról kellene gondoskodni – magyarázza Papp Péter. Sokat elárul a hazai állapotokról a kórházak átlagéletkora is. Ebből a szempontból az észak-alföldi intézmények vannak a legjobb helyzetben, ott ugyanis átlagosan „csak” 42 év az épületek életkora, viszont Észak-Magyarországon átlagosan 64 éves, tehát a legöregebb épületekben kénytelenek gyógyítani. Az EGVE elnökségi tagja szerint csak e 73 kórházban mai áron 187 milliárd forint kellene ahhoz, hogy az épületeket felújítsák, korszerűsítsék.

Pedig ehhez olyan kevéssé látványos, ám annál fontosabb beruházások is hozzátartoznának, mint amilyenek a közműfejlesztések, amelyekre a felmérés alapján sürgős szükség lenne: a választ adó kórházak csaknem mindegyikében szinte teljesen elavult a csatornahálózat, és majdnem ennyire rossz a vízellátás is. – Nem ritka – mondja Papp Péter –, hogy több tízezer forintos környezet- vagy munkavédelmi, esetleg tűzrendészeti bírságot kell fizetniük a kórházvezetőknek – és nem a kórházaknak! –, mert vészhelyzetben például nem tudnának megfelelő víznyomást biztosítani a tűzoltáshoz.

Világkongresszus a konduktív nevelésről

Hokkaido és London után ismét Budapesten rendezik meg június 20–22-én az ötödik világkongresszust a központi idegrendszer károsodása miatt mozgássérült gyermekek ellátásában mára nemzetközi szinten is fogalommá vált konduktív pedagógiai rendszerről.

Brit, német, hongkongi, spanyol, izraeli és magyar tiszteletbeli konduktorok oklevelének átadásával kezdődik vasárnap este a Nemzetközi Pető Intézet és a Nemzetközi Pető Társaság által szervezett, a Tudomány és Minőség címet viselő rendezvény. Plenáris üléseinek fő célja a képzés és a továbbképzés. A tizenegy referátum előadói egyebek mellett beszámolnak a konduktív nevelés és az alapkutatás, a tanuláselmélet, illetve a neuroplaszticitás kapcsolatáról.

A legújabb alapkutatási és képalkotó eredményeket olvasva egyértelműen kiderül, hogy nagyon messze van még az az idő, amikor MR-rel, PET-tel vagy MEP-pel vizsgálhatunk bárkit, akinél agyi károsodással kell számolnunk, azonban a már elvégzett vizsgálatok eredményei megengednek bizonyos következtetéseket.

Ilyen például, hogy az ataxiás gyermekek esetében nem pusztán opció a konduktív nevelés, hanem szinte az egyetlen célravezető lehetőség, amelynek náluk jelentős prevenciós szerepe is van. Ha nem késztetjük működésre a kisagy–nagyagy összeköttetéseket, akkor – akár lezajlott ártalom, akár progresszív betegség sújtja a cerebellumot – az ellenoldali nagyagyi féltekei összeköttetések miatt mind az intenció, mind a mentális teljesítmény fejlődése és a kognitív funkciók alakulása zavart szenvedhet. E téma legújabb irodalmából megtudhatjuk, hogy egy – bármely okból – ataxiás, kétéves gyermek a beszédközpontok bal oldali nagyagyi hemiszferiális következményből fakadó gátoltsága miatt nem kezd el beszélni, ha a jobb oldali cerebelláris területei érintettek.

Mindig lehet valamiért támadni az orvost és a patikust

Az emberek bizalma töretlen az orvosokban és a gyógyszerészekben – állítja a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke, Hávelné Szatmári Katalin. Pedig mindkét szakma képviselőit folyamatosan érik támadások és kihívások egyaránt. Alighogy megindult az ellátásszervezéssel kapcsolatos kormányzati offenzíva, a szaktárca már a gyógyszerpiac átalakítását is tervbe vette.

Még el sem ült a kormány  utóbb alkotmányellenesnek minősített árbefagyasztási lépése nyomán keletkezett égiháború, máris gyülekeznek az újabb viharfelhők: az elképzelések szerint alapjaiban megváltoztatnák a gyógyszerpiaci szabályokat. Hogyan tudnak a gyógyszerészek alkalmazkodni ehhez a rendkívül változékony környezethez?

– Nehezen. Tipikus példa erre, ami a patikai árrésekkel kapcsolatban az elmúlt időben történt. Tavaly ősszel elkezdtünk tárgyalni a Pénzügyminisztériummal arról, hogyan lehetne változtatni a patikák jövedelmezőségén, miután az azt megelőző évben a kormányzat nem adott lehetőséget árrésemelésre. Ígéretet kaptunk arra, hogy fokozatosan igyekeznek javítani a helyzeten. Ez különösen fontos, ha azt nézzük, hogy Magyarországon 14 százalék a patikai árrés, míg az európai átlag 25, de van, ahol a 30 százalékot is meghaladja. Nem véletlen, hogy 800 olyan gyógyszertár van ma az országban, ahol a személyi jogos patikus egyedül lát el a takarítóitól az asszisztensi munkáig mindent, mert nem tud több pénzt kitermelni.

Mekkora hányada ez az összes gyógyszertárnak?

– Majdnem a fele. 2050 patika van. Nos, a tárgyalások eredményeként 1400 gyógyszertár kapott állami támogatást, ez évtől változott az árrésrendelet is, úgy gondoltuk tehát, végre valami megindult előre. Ezután viszont jött a gyógyszerárak befagyasztása, amely miatt összességében körülbelül 10 százalékos árréstömeg-csökkenést voltunk kénytelenek elkönyvelni. Azt az egymilliárd forintos keretet, amelyből tavaly január óta az említett 1400 gyógyszertár támogatást kapott, már ezt megelőzően megszüntették, majd 2,5 milliárdot kaptunk arra, hogy az árréskiesést kompenzáljuk.

A legújabb kormány-előterjesztés megint nem sok jóval kecsegteti önöket. Kialakították már a véleményüket a „gyógyszerpiac újraszabályozásáról” szóló koncepcióról?

– Az anyag szinte mondatról mondatra átveszi a Gazdasági Versenyhivatal tavalyi elemzését. Készítői abból indulnak ki, hogy a verseny az egészségügyben és a gyógyszerpiacon – ahogyan ők fogalmaznak – a fogyasztók jólétét eredményezi, és jobb ellátást biztosít. Álláspontunk szerint azonban megalapozatlan, nemzetközileg sem igazolt és alapvetően téves ez az alapgondolat és ebből következően az egész, ultraliberalizált gyógyszerpiaci koncepció.

Folytatódik a gyógyszerpiaci összecsapás

Az Alkotmánybíróság (Ab.) május 25-i határozata után döntetlennel zárult a kormány és a gyógyszergyártók közötti párharc első fordulója. A taláros testület alkotmányellenesnek nyilvánította az április elsején életbe léptetett 15 százalékos árcsökkentést, illetve árbefagyasztást. Az indoklás szerint a kormány túllépte az ártörvényben adott felhatalmazás kereteit. A testület ugyancsak az alaptörvénybe ütközőnek találta azokat a még hatályba nem lépett szabályokat, amelyek szerint nem a törvény, hanem kormányrendelet határozta volna meg a gyógyszerek kiskereskedelmi forgalomban felszámítható legmagasabb árára vonatkozó részletes szabályokat. Megsemmisítette az Ab. azt a kormányrendeleti előírást is, amelynek alapján a gyógyszerek áráról, a tb-támogatott szerek árváltozására irányuló kérelemről az egészségbiztosító dönthetett volna.

A kifogásolt rendelkezések június 30-án veszítik hatályukat.

A gyógyszergyárak és gyártói szövetségek beadványai nyomán született alkotmánybírósági döntést a Magyarországi Gyógyszergyártók Szövetsége és az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete is örömmel fogadta. Hangsúlyozták, tárgyalásra törekszenek a kormánnyal, hogy egy olyan gyógyszerpiaci megállapodás szülessen, amely kiszámíthatóságot és biztonságot eredményez, és eltökélt céljuk, hogy az április elsejei helyzet visszaállításából a betegek minél kevesebbet érezzenek meg. Az egészségügyi tárca az Ab.-döntés után kiadott közleményében úgy fogalmaz: megtalálják a módját, hogy a betegek terhei az idén ne növekedjenek. Ez utóbbi nyilatkozatból nyilvánvaló, hogy az egészségügyi minisztérium már készül a visszavágóra, amelyre már azelőtt megkezdte az alapozást, hogy a taláros testület meghozta volna elmarasztaló ítéletét.

A szaktárcánál már korábban elkészült az a szakmai koncepció, amely a vényfelírástól a patikai forgalmazáson át az orvosságok támogatásáig és reklámozásáig a gyógyszerpiac szinte teljes egészére új szabályok bevezetését javasolja.

A gyógyszerpiac újraszabályozásának szakmai koncepciója jelentős mértékben épít a Gazdasági Versenyhivatal tavaly készült, majd idén módosított elemzésére. A munkaanyag szerint az alapelvekben június 30-ig kellene megegyezni a társadalmi és a szakmai szervezetekkel, a gyógyszerpiac újraszabályozásáról szóló törvénytervezetnek pedig augusztus végére kellene elkészülnie, hogy ezt követően az Országgyűlés elé kerülhessen. Egyelőre nem tudni, vajon az Alkotmánybíróság elmarasztalása hátráltatja vagy éppen felgyorsítja-e majd az eseményeket.

Tűrjük, tiltsuk vagy támogassuk?

Jóllehet egyelőre csak javaslat, mégis akadnak már feltétlen hívei és bősz ellenzői is. A legtöbben azonban nem tudják, mit is jelent voltaképpen az utóbbi évek kétségtelenül legellentmondásosabb reformjavaslata, az ellátásszervezés.

Az egészségügyi ellátásszervezésről szóló törvényjavaslatot május elején első olvasatban elfogadta a kormány. A Radnai György kormánymeghatalmazott nevével jelzett reformterv ugyan több elemében emlékeztet az országban jelenleg is működő  irányított betegellátási modellekre, számos lényeges pontban azonban eltér azoktól. A  kormányfő, illetve az MSZP parlamenti frakciójának támogatása is döntően az alapkoncepciónak szól, és maga Medgyessy Péter miniszterelnök is több kérdésre választ vár még, nem beszélve a szakmai, társadalmi szervezetekről. Velük – az ígéretek szerint – csak most kezdődik meg az egyeztetés. A parlament elé várhatóan ősszel terjesztik a jogszabály-tervezetet, így az ellátásszervezés a korábbi nyilatkozatokkal szemben – amint azt lapunknak maga Radnai György is megerősítette – várhatóan csak jövő tavasszal startolhatna országszerte. Már amennyiben azt a parlament megszavazza, és a honatyák igent mondanak arra a majd’ tucatnyi módosításra is, amely az egészségbiztosításitól az adatvédelmi törvényig számos jogszabályt érint.

A kormánynak nem lesz könynyű dolga, az elképzelés ugyanis alapjaiban rajzolja át az egészségügyi ellátás évtizedekkel ezelőtt kialakult térképét. Kezdődik azzal, hogy belép a képbe egy teljesen új szereplő, az ellátásszervező. Olyan, e célra létrehozott gazdasági (korlátolt felelősségű, részvény-), illetve közhasznú társaság, amely szabadon gazdálkodna az általa ellátott területen lakók után járó, az egészségbiztosítótól kapott normatívával.

A népegészségügy elmulasztott és előttünk álló lehetőségei

Ennél rosszabb valószínűleg már nem lesz Magyarország népegészségügyi helyzete – vélekedik Balázs Péter professzor. A Semmelweis Egyetem Egészségpolitikai és Szervezéstudományi Tanszékének vezetője szerint, ha komolyan vesszük a népegészségügyi programot, már néhány évtized múlva érzékelhetően javulhat a lakosság egészségi állapota.

Magyarország belépésével egy önmagával alig törődő, elöregedett, beteg, rendkívül rossz életkilátásokkal rendelkező társadalommal bővült május elsejével az Európai Unió. Miközben tőlünk nyugatra évtizedek óta zajlanak a különféle egészségmegőrző programok, nálunk még csak a kezdeti lépésekről beszélhetünk. Behozható-e valaha a lemaradás?

– A kérdés megválaszolásához viszsza kell mennünk az úgynevezett epidemiológiai korszakváltáshoz. Évszázadokon keresztül a járványos betegségek jelentették a legnagyobb egészségügyi problémát. Amikor sikerült leküzdeni ezeket a pusztító, nagyon sok áldozatot követelő megbetegedéseket, akkor kerültek előtérbe a nem fertőző, krónikus degeneratív betegségek. Ekkortól beszélünk a modern kori epidemiológiai korszakváltásról.

Ez mikorra datálható?

– Fáziskülönbség van a gazdaságilag fejlett és a kevésbé fejlett országok között. A járványos gyermekbénulás volt az AIDS előtti időszak utolsó igazán fenyegető járványos betegsége, amely még a klasszikus közegészségügyi-járványügyi gondolkodásmódot igényelte. Amikor mi még a tuberkulózissal küzdöttünk, Nyugat-Európában már a nem fertőző betegségek elleni fellépés volt az elsődleges feladat. Ez a hatvanas évekre tehető. Felismerték, hogy a járványos betegségek háttérbe szorításával az emberek jelentős hányada idősebb kort ér meg, és ezzel együtt szükségszerűen megjelennek azok a degeneratív krónikus megbetegedések, amelyek korábban nem fordultak, nem fordulhattak elő nagy számban. Ehhez hozzájárult még a gyógyítás fejlődése, például a cukorbetegség esetében olyan hatékony gyógymódok tömeges elterjedése, amelyeknek köszönhetően ma már nem halnak meg akut állapotban sem a fiatal, sem az idős diabéteszesek, ám meg kell küzdeniük a diabéteszhez kapcsolódó krónikus betegségekkel.

Alapjaiban változik meg az akut ellátás rendszere

SOS. A közismert rövidítés új értelemmel gazdagodik a közeljövőben Magyarországon: részben a sürgős orvosi segítség, másrészt a standardizált országos sürgősségi rendszer jelentéssel. A forma persze tulajdonképpen másodlagos, a lényeg, hogy az uniós csatlakozás, ezzel együtt a betegek esélyegyenlőségének javítása és az orvosi ügyeletek szervezésével kapcsolatos előírások, no meg nem utolsósorban az anyagi, tárgyi és személyi feltételek szűkössége egy, a mainál jóval hatékonyabb, szervezettebb és végeredményben jobban működő sürgősségi ellátórendszert követelnek ki.

Korántsem új felismerés, hogy a hazai sürgősségi ellátás reformra szorul. Az eddigi próbálkozások azonban sorra kudarcba fulladtak (lásd Az igazi reformlépés című írásunkat, valamint jegyzetünket a 2. oldalon). A miértre sokféle, akár akceptálható válasz is adható, a magyar viszonyok ismeretében a sikertelenség lényegében mégis egyetlen fő okra vezethető vissza: soha nem volt elég nagy nyomás egyetlen kormányon sem ahhoz, hogy ezt a problémát fontosságának megfelelően kezelje. Magyarország azonban napokon belül az európai országok közösségéhez fog tartozni, így sem azt nem engedheti meg magának, hogy ne feleljen meg az uniós elvárásoknak, ne tartsa be az európai uniós jogszabályokat, sem azt, hogy olyan sürgősségi hálózatot tartson fenn, amelyben nem megfelelően biztosított a tagállamokból hozzánk érkezők megfelelő ellátása.

A kabinet nyilván mindezt alaposan végiggondolta, amikor úgy határozott: a szaktárca koordinálásával hozzálát a tradicionális ügyeleti rendszer átalakításához. Mégpedig alapos átalakításához, nincs ugyanis a hálózatnak olyan pontja, amelyet a változtatási tervek ne érintenének.

Jelentés a gyógyszerfrontról

Jóllehet a kormányfő bizalmáról biztosította, lapértesülések szerint Kökény Mihály egészségügyi miniszternek akár a bársonyszékébe is kerülhet, hogy a kabinet úgy döntött: április 1-jétől több mint tízezer gyógyszer árát – a március eleji szint 85 százalékán – befagyasztják.

A lépésre azután került sor, hogy a mintegy 180 gyógyszercégből csupán 42 vállalta önként: minden tb-támogatott készítménye után befizeti a biztosító kasszájába a forgalom 15 százalékának megfelelő összeget. Az ultimátumot a miniszter a medicinák ártámogatására fordítható keret szűkösségével, illetve azzal indokolta, hogy ha az év első hónapjaiban tapasztalt tendencia folytatódik, a kasszában év végére több tízmilliárd forintos hiány várható. A gyógyszerpiac állónak amúgy sem nevezhető vizébe ezzel mázsás kő hullott, a hullámok pedig mind magasabbra csapnak.

A döntésnek nem csupán a hosszú, de még a rövid távú hatásai is szinte teljességgel kiszámíthatatlanok. A kaotikus helyzetben egyetlen dolog látszik világosan: soha még ilyen radikális, a gyógyszerpiac összes szereplőjét érintő beavatkozásra nem volt példa Magyarországon.

Már az onkológust, a patológust is bíróságra citálják

Nagyjából félezer magyarországi műhibaügy peranyagát, illetve ítéletét elemezte dr. Dósa Ágnes Az orvos kártérítési felelőssége című könyvében. A jogász és igazságügyi orvostan szakorvos hamarosan megjelenő kötetében – amelyet dr. Havasi Péter, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnök bírája lektorált – az elmúlt tíz esztendő tapasztalatait összegezte. Ezeket elsőként lapunk olvasóival osztja meg.

Változott-e, és ha igen, miben a műhibaügyek hazai bírósági megítélése az eltelt években?

– A könyv készítésekor a Legfelsőbb Bíróság döntéseit szinte teljes egészében feldolgoztam, de a megyei és a helyi bíróságok ítéletei közül is nagyon sokat átnéztem. Mindezek alapján azt mondhatom, több tekintetben igen jelentős átalakuláson ment keresztül a műhibaügyek magyarországi bírói gyakorlata.

Ez azt is jelenti, hogy már nem csupán nőgyógyászokat, sebészeket citálnak alperesként a bíróságra?

– Bár még mindig az ön által említett szakmák túlsúlya a jellemző az orvosi kártérítési ügyekben, az eddig „immunitást” élvező területek közül megjelent az onkológia, a patológia, a radiológia és a pszichiátria. Ez nem kis mértékben azzal függ össze, hogy a bírósági gyakorlat ma már másként értékeli a gyógyulási esély elvesztésének kérdését. Ha például későn ismernek fel egy rosszindulatú daganatot, és ezért a beteg meghal, pedig ellenkező esetben még lett volna esélye a gyógyulásra, akkor rendszerint megáll a kártérítési felelősség.

A megítélés azért változik meg, mert születik egy ítélet, és ez precedenst teremt?

– Kétségtelen, ha a Legfelsőbb Bíróság egy ilyen ügyben a felperesnek ad igazat, ez az ítélet kihat az alsóbb szintű bíróságok döntéseire.

Felfedezhető-e a jelenség mögött az ügyvédi irodák szándékolt ügyfélszerzési törekvése, az, hogy olyan esetekben is ráveszik a pácienseket a perre, amikor a betegnek eszébe sem jutna bíróságra menni?

– Az ügyvédi irodáknak nem érdekük olyan pereket indítani, amelyeket kis eséllyel nyerhetnek csak meg, hiszen a betegek nem előre fizetnek nekik. Inkább azt látom,
a páciensek váltak tudatosabbá. Márpedig, ha a megalapozott kártérítési igényeket az ezekre az ügyekre szakosodott irodák képviselik, a kórházak nem sok jóra számíthatnak. Össze sem lehet vetni a betegek és az egészségügyi intézmények nevében eljáró ügyvédek tapasztalatát, és ez befolyásolja az ügyek kimenetelét is. Az a kórházi jogász, aki háromévente találkozik egy-egy ilyen esettel, ugyancsak hátrányos helyzetben van azzal az irodával szemben, amelyik egy évben számos műhibapert visz.

Megfontolják a halasztási kérelmeket

Az Európai Unió határozott szándéka, hogy a jelenlegi hatról tíz évre terjesszék ki a gyógyszertörzskönyvek úgynevezett adatkizárólagossági időtartamát. Ez azt jelenti, hogy míg jelenleg hat esztendő elteltével nyílik lehetőség arra, hogy a generikus gyártók hozzáférjenek az innovatív készítmények törzskönyvi adataihoz és ennek alapján piacra lépjenek az eredeti hatóanyagok másolt vagy új eljárással kifejlesztett változatával, addig a jövőben erre csak tíz év múltával lenne módjuk.

Az Unióhoz májusban csatlakozó országok mindegyike, így hazánk is várhatóan halasztást kér a szigorítás bevezetése előtt - erről maga Kökény Mihály miniszter nyilatkozott még decemberben. Ez nemcsak a nemzetek gazdasági, de a betegek érdekeit is szolgálná, hiszen ha egy hatóanyag generikumként kerül a piacra, ára jóval kedvezőbb, mint az originális terméké. A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének számításai szerint abban az esetben, ha Magyarország nem kap derogációt a törzskönyvi adatkizárólagosságban, az egészségbiztosítónak évi 60, a betegeknek pedig 15 milliárd forintos többletkiadással kell számolniuk.

Dr. Ajkay Zoltán a kórházak helyzetéről és a tűzoltásról

A fekvőbeteg-ellátásban már számtalan jele van annak, ami az elmúlt esztendő végén is sejthető volt: 2004 sem lesz az egészségügy éve. A kórházak vezetőinek költségvetési megszorításokkal, a kiadások emelkedésével kell szembenézniük, miközben nemcsak a politika, de a társadalom részéről is mind kevesebb támogatást élvez az ágazat. Dr. Ajkay Zoltánnal, a Magyar Kórházszövetség leköszönő elnökével beszélgetünk.

A kórházvezetők ismét megkongatták a vészharangokat. Újabb eladósodási hullámról, várható csődökről beszélnek. Ahogyan eddig is minden évben.

– De most először fordulhat elő, hogy nem csupán reál-, de nominálértékben is kevesebb pénzből leszünk kénytelenek gazdálkodni. Olyan időszakban csökkennek a bevételeink, amikor a kiadásaink is jelentősen megugranak.

Úgy tudom, nem volt kifogásuk az ellen, hogy a túlpörgetett kórházi teljesítmények visszafogása érdekében degressziót vezessenek be a finanszírozásban.

– Valóban, teljesen egyetértettünk azzal, hogy legyen egy felső plafonja a teljesítmények elszámolásának, és mozduljunk el egyfajta bázisfinanszírozás felé. Azt a tendenciát, hogy bizonyos intézmények egyik évről a másikra papíron jelentős teljesítménynövekedést produkáljanak, s ezáltal meg nem engedett előnyökhöz jussanak, meg kell állítani. Nem is ez a probléma. Hanem az, ahogyan a 2002-es 50 százalékos béremelés fedezetét – amit eddig „címkézve” kaptunk meg – beépítik a kórházak finanszírozásába. Mi azt kértük, az intézmények ezután is jussanak hozzá ahhoz a pénzhez, amelyet eddig megkaptak, és döntő többségük ne járjon rosszul azért, mert ezentúl a megemelt bért a teljesítményért járó pénzből kell kigazdálkodnia. Most viszont úgy tűnik: a változtatás nyomán azok az intézmények kerülnek lényegesen jobb pozícióba, amelyek kis létszámmal nagy eszközigényű beavatkozásokat végeznek. Nem úgy, mint a pszichiátriák, ahol sok dolgozót kénytelenek foglalkoztatni, relatíve alacsony teljesítmény mellett. A legnagyobb gond az, hogy a kórházaknak csaknem egy időben kell szembenézniük a degresszív támogatással, a béremelés fedezetének beépítésével, valamint a finanszírozás alapjait jelentő HBCs és szorzó negatív változásával. És akkor még csak a bevételi oldalról beszéltünk.

A gyógyszeráfa, az ökoadó és az energiaárak emelkedése mennyivel növeli meg a költségeiket?

– Erre még nem tudok válaszolni, az intézmények csak modellszámításokat végeztek. Azokat is úgy, hogy az ez évi várható bevételeiket és kiadásaikat a tavalyi teljesítményre vetítették, holott a betegforgalmat számos tényező befolyásolhatja, például az irányított betegellátási rendszer kiterjesztése.

Munkaidő: a napi limit 12, a heti maximum 60 óra

Jóllehet a Kórházszövetség igyekszik minden követ megmozgatni, hogy elhalasszák az egészségügyi tevékenység végzéséhez kapcsolódó jogszabály hatályba lépésének időpontját, lapzártánk idején az egészségügyi minisztériumban még azt közölték: május 1-jétől be kell tartani az uniós előírásokat is tartalmazó törvényt. Az új rendelkezés útvesztőjében dr. Kőszegfalvi Edit, a kecskeméti kórház jogi igazgatója segíti olvasóinkat eligazodni.

Napi-heti limitszabályok

A törvény egyik legfontosabb rendelkezése, hogy az egészségügyi tevékenység végzését napi, illetve heti limithez kötötte a törvényalkotó. Ez azt jelenti, hogy függetlenül attól, milyen szolgáltatónál, milyen jogviszonyban végzi munkáját az egészségügyi dolgozó, maximum napi 12, illetve heti 60 órában foglalkoztatható. Ebbe az időkeretbe valamennyi egészségügyi tevékenységgel eltöltött idő beleszámít, még akkor is, ha az több jogviszonyból származik. Így ide számítanak a megbízási szerződéssel teljesített órák is. Ugyanakkor a heti limitszabály nem érinti az alkalmazottak esetében a napi-heti törvényes munkaidőre vonatkozó munkajogi szabályokat: változatlanul él a napi 8, illetve a heti 40 órás törvényes munkaidő, ha azonban az alkalmazotti jogviszony mellett más egészségügyi tevékenységet is végez valaki, akkor ezek figyelembevételével tartandó be a heti 60 órás limit.

Egészségügyi alkalmasság

Eddig is egységes szabályok rendelkeztek az egészségügyi alkalmazottak és a háziorvosok alkalmassági vizsgálatáról, ugyanakkor a vállalkozás keretében magánorvosi tevékenységet folytatókra, illetve az alvállalkozói, közreműködői szerződés alapján dolgozókra ezek az előírások nem vonatkoztak. Ezt a hiányosságot pótolják a törvény azon rendelkezései, amelyek egységes módon szabályozzák az egészségügyi alkalmasságot. Így a jövőben egészségügyi tevékenységet – függetlenül a jogviszony és a munkáltató típusától – csak érvényes alkalmassági vizsgálat birtokában lehet folytatni.

Átlátható támogatási rendszert!

Azzal, hogy már régóta tarthatatlan állapotok uralkodnak a magyar gyógyszerpiacon, minden szereplő tisztában van, mégis alig történt előrelépés egy kiszámítható és világos gyógyszer-befogadási és -támogatási rendszer megteremtése felé. A változtatás mostanra halaszthatatlanná vált: az uniós jogharmonizáció alapfeltétele, hogy úrrá legyünk a káoszon.

Már 2003 novemberében kemény dorgálást kapott Magyarország az EU-tól, amiért nem sikerült átláthatóvá tennie az új orvosságok társadalombiztosítási támogatásba kerülésének szabályait. A tavalyi országjelentésnek az áruk szabad mozgásáról szóló alfejezete így fogalmazza meg az uniós kifogást: „Most már különös figyelmet kell fordítani a gyógyszerekre, ami az átláthatóságot, az árképzési szabályokat és az adatvédelmet illeti”. Itthon a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hozott nyilvánosságra egy ugyancsak elmarasztaló kritikát. A gyógyszerpiac szabályozásával kapcsolatos tanulmányában a GVH elemzői úgy látják: a jogharmonizációs kötelezettség teljesítéséhez gyökeresen új alapokra kell helyezni a döntési mechanizmust.

Az eurokraták figyelmeztetése, a GVH álláspontja, no és persze hazánk EU-csatlakozásának közeledte – úgy tűnik – olyan helyzet elé állítja a hazai döntéshozókat, amely elől már nem tudnak kitérni, és kénytelenek tudomásul venni: végre valóban hozzá kell látni a gyógyszergyártók által hosszú évek óta áhított kiszámítható és tervezhető támogatási rendszer kialakításához.

A rendszerváltás óta még egyetlen év sem telt el úgy, hogy az egészségbiztosító éppen annyi pénzt költött volna a gyógyszerek ártámogatására, amennyit a parlament a költségvetésben e célra előirányzott (lásd a grafikont). A kiadások lefaragása, a gyógyszerkassza betartása érdekében az éppen hivatalban lévő kormányok többnyire átgondolatlan, ad hoc lépésekre szánták el magukat. Az alábbiakban csupán az utóbbi évek váratlan és nagy port felvert intézkedéseit vesszük sorra – kommentár nélkül.

1999 A kormány zárolta a gyógyszerkasszát, és ragaszkodott ahhoz, hogy a társadalombiztosítási támogatásban részesülő orvosságok ára ne emelkedjen három százaléknál nagyobb mértékben. A gyártók azonban számos készítménynél nem tartották magukat ehhez az elváráshoz; ezeknél a biztosítói hozzájárulást „befagyasztották”. Ez azt jelentette, hogy bár a gyógyszer ára emelkedett, a tb-támogatás összege nem változott. Időközben nyilvánvalóvá vált, hogy adminisztratív zárolással nem lehet visszafogni a gyógyszerfogyasztást, így a kormány augusztusi határozatában 141 milliárd forintra emelte az eredetileg 123 milliárdos büdzsét. Ugyancsak ebben az esztendőben három évre szóló megállapodást kötött a kormány a gyógyszergyártókkal az évenkénti áremelésekről.

2000 A hároméves megállapodás szerint csak júliustól, és akkor is legfeljebb öt százalékkal drágíthatták volna készítményeiket a gyógyszercégek. Az év közepén azonban ismét befagyasztották a támogatásokat, majd megkezdődtek az ártárgyalások, amelyeket nem sikerült lezárni. Ehelyett novemberben a gyártók, a szaktárca, valamint az egészségbiztosító képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá, amit a kormány még abban az esztendőben egyoldalúan módosított.

A Föld népességének egyre kisebb hányada él Európában, de közöttük is mind több az idős – derül ki az Európa Tanács legfrissebb jelentéséből.

Fél évszázaddal ezelőtt még Európában élt a Föld teljes lakosságának 22 százaléka. Ma ez az arány 12 százalék, és becslések szerint újabb 50 év elteltével mindössze 6,5 százalék lesz. Népesedési szempontból kedvezőtlen tendencia, hogy bár a születések és a halálozások mérlege a nyugat-európai államokban általában még pozitív, 2002 és 2003 között mégis mindössze 0,08 százalékkal nőtt az európai lakosság. Emellett míg 1990-ben csak három európai államban, Magyarországon, Németországban és Bulgáriában haladta meg a halálozások száma a születésekét, 2002-re ez a tendencia 12 másik kelet-közép-európai országot is elért (Csehországot, Észtországot, Fehéroroszországot, Horvátországot, Lengyelországot, Lettországot, Litvániát, Moldvát, Oroszországot, Romániát, Szlovákiát és Szlovéniát).

Radnai György az irányított betegellátásról

Egyre magasabb életkort megélni, lehetőleg minél egészségesebben – az egészségügyi reformnak ez a legfontosabb célja – szögezi le lapunknak adott interjújában az átalakításért felelős kormánybiztos. Radnai György szerint ennek érdekében, valamint azért, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat jobban kihasználjuk, meg kell újítani az egészségügyi rendszert. A reformtervek alapjául szolgáló irányított betegellátási rendszert kritizálókkal szemben keményen fogalmaz, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a reményei szerint hamarosan elkészülő szakmai anyagot minden érdekelt megvitassa, és az egészségügy átalakításáról társadalmi konszenzus szülessék.

Szereti a kihívásokat?

– Szeretem.

Azért kérdezem, mert az egészségügyi reform felelősének lenni nem igazán hálás és nem is túl könnyű feladat. Miért vállalta mégis?

– Az életben egyszer, legfeljebb kétszer hozza úgy a sors, hogy olyan munkában vehetünk részt, amely sok ember életét befolyásolja. Az egészségügyi reform során, ahogyan korábban a nyugdíjreformnál is, olyasmit csinálhatok, ami hosszú évekre, évtizedekre meghatározza az ágazat életét. Emellett egy ilyen feladatnál nagyon hamar kiderül, hogy az, amit végre szeretnénk hajtani, megvalósítható-e vagy sem, kap-e kellő támogatást hozzá az ember, benne van-e a siker lehetősége. Azaz van visszajelzés. Ez lehet pozitív és negatív is, mindenesetre ez valóban kihívás, és nem „langyos víz”.

Önök az irányított betegellátásban látják a gyógyírt az egészségügy számos bajára, legalábbis erre lehet következtetni az egészségügyi miniszter nyilatkozataiból. Mit remélnek a modell kiterjesztésétől?

– Az első kérdés, hogy mi az a probléma, amit meg akarunk oldani, mit kell megváltoztatni, hogyan vélekedik az egészségügy helyzetéről a lakosság, mit gondolnak az ágazatban dolgozók. Először ezekre kell felelni, azután lehet megkeresni a megoldást. Én abból indulok ki, hogy adott egy helyzet, amellyel az emberek, az egészségügyiek, a politika, a beszállítók, a tulajdonos önkormányzatok egyaránt elégedetlenek, számos ok miatt. Mi a fő baj? Rengeteg gyógyintézményünk van, ezekben nagy szellemi és anyagi kapacitás halmozódott fel – ami persze lehetne még több –, az ágazatban dolgozók is megkísérlik a maximumot nyújtani – a végeredmény valahogy mégsem jó. Arra kell tehát megoldást találnunk, hogy olyan mechanizmust és érdekeltségi viszonyokat alakítsunk ki ebben a rendszerben, amelynek a végén a legjobb eredmény születik.

Zöld könyv: számbaveszik a gondokat és keresik a megoldási lehetőségeket

Míg nem is olyan régen mind a hazai, mind a nemzetközi elemzők egyetértettek abban, hogy Magyarországon túl sok az orvos, ma már egyes területek elnéptelenedésétől tartanak. Hiányszakma lett az egészségügyi dolgozóké, és a tendencia veszélyes méreteket ölthet, hacsak érdemi intézkedésekkel meg nem állítják. Ezt felismerve készítette el az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium munkacsoportja a „zöld könyvet”, azt a vitaanyagot, amely a probléma okainak és következményeinek elemzésén túl néhány kitörési pontot is felvázol.

Professzor Muszbek László akadémikus, miniszteri biztos vezetésével egy évvel ezelőtt szakértői bizottság alakult, amely felvállalta, hogy áttekinti az egészségügyi dolgozók helyzetét, feltárja az ágazat humán erőforrással kapcsolatos gondjait, és megpróbálja megkeresni a lehetséges megoldásokat is. Az orvosszakmai szervezetek és szövetségek részvételével elkészült vitaanyagot a közelmúltban hozták nyilvánosságra. Mint azt Varga Piroska, az ELTE Egészség-gazdaságtani Központjának megbízott szakmai vezetője, a vitairat szerkesztője lapunknak elmondta, az összeállításról a tervek szerint március végéig szakmai és társadalmi vitát szeretnének folytatni. Az a cél, hogy törvények, rendeletek formájában olyan döntések szülessenek a finanszírozás, a foglalkoztatás, az oktatás és a jogállás kérdésében, amelyek hozzájárulhatnak nemcsak az egészségügy humánpolitikai stratégiájának kidolgozásához, de a reform sikeréhez is – fogalmazott a tárca politikai államtitkára, Vojnik Mária a vitairat sajtóbemutatóján.

Az egészségügyben tapasztalható állandósult létszámhiány okai összetettek: a tanulmány készítői szerint a többletmunkán túl az alacsony bér, az elismertség hiánya, a dolgozók kedvezőtlen korösszetétele, a nők magas aránya mind szerepet játszanak ebben.

Beszélgetés Dr. Kathi Attilával a fogyasztók védelméről

Az egészségügyi hirdetéseket, reklámokat már árgus szemekkel figyelik, és a gyógytermékek forgalmazását is ellenőrzik, a diagnosztikai és gyógyító tevékenységre azonban nincsen ráhatásuk a fogyasztóvédőknek. A hatóság „arca”, Dr. Kathi Attila sajtófőnök azonban úgy véli, az uniós csatlakozás nyomán a fogyasztóvédelem több új konkrét feladatot kap majd az egészségügyben – akár a szolgáltatások ellenőrzésében is.

A fogyasztóvédelem szerepe az egészségügyben címmel tartott előadást a közelmúltban az egészségipari konferencián. Legyen szíves, magyarázza meg, kit nevezünk itt fogyasztónak, és mitől kell őt megvédeni?

– Fogyasztó mindenki, aki egészségügyi szolgáltatást vesz igénybe, pontosabban egészségügyi terméket vásárol. A szolgáltatásokra ugyanis egyelőre nem terjed ki a hatáskörünk.

Az egészségügyi termék alatt, gondolom, főként gyógyszereket, gyógyászati segédeszközöket kell érteni.

– Így van. Elsőként éppen a gyógyszerreklámok, az orvosságokkal kapcsolatos hirdetések ellenőrzését kaptuk feladatul. A gyógyszerreklámok területét kiemelten kezeltük és kezeljük, hiszen itt egy olyan speciális termékről van szó, amelyet ha nem megfelelő körültekintéssel alkalmaznak, egészségkárosodást okozhat. A gyógyszerek esetében nagyon fontos, hogy a vásárló komolyan vegye a figyelmeztető szöveget. Még akkor is, ha a jogszabály már nem írja elő a mellékhatás és az ellenjavallat feltüntetését, csupán annyit, hogy a hirdetésben szerepelnie kell „A kockázatokról és a mellékhatásokról kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!” figyelmeztetésnek. A gyógyszerreklám 2002 óta tehát még kevesebb információt tartalmaz a készítményről, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy például egy félperces reklámfilmben lehetetlenség felsorolni az összes kockázatot, az pedig szintén félrevezető lehet, ha csak néhányat emelnek ki a sok közül. Mi azt tartjuk fontosnak, hogy a kötelező óvatosságra intő szöveg legyen figyelemfelkeltő.

Erre azért, ha jól tudom, van valamiféle előírás.

– A jogszabály csak annyit mond ki, hogy az írott sajtóban megjelenő gyógyszerhirdetések 10 százalékát, az elektronikus sajtóban közzétett gyógyszerreklámokból pedig 5 másodpercet kell a figyelmeztető szövegnek kitennie. Az európai gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ez az időtartam a reklámokon belül igen változó, hiszen – miután ez gyakran már a kreatív hirdetési elem része –, hol egy gyermekhang énekli, hol egy felnőtt mondja, illetve hadarja el ezt az egyébként nagyon fontos üzenetet.

Göncz Árpádné a legelesettebbekről

Először is engedje meg, hogy a Medical Tribune nevében is szeretettel gratuláljak a Szent Imre-életműdíjhoz, amellyel a fogyatékos gyermekekért végzett áldozatos munkáját ismerték el. Miért éppen a súlyosan sérült emberek támogatása mellett kötelezték el magukat annak idején a férjével, hiszen oly sok a hátrányos helyzetű társadalmi csoport?

– Sokáig ápoltam a szüleimet, az elnökségi időszak elején haltak meg, és én akkor azt hittem, az idősek érdekében fogok dolgozni. De aztán jelentkezett nálam egy jó barátunk barátja, akinek halmozottan fogyatékos gyermeke volt, és a baráti körünkben is voltak ilyen családok. Nagyon hamar kiderült számunkra, hogy ők a legelesettebbek, a legelhanyagoltabbak. Az intézeti körülményeket nem kell ecsetelni, akit viszont otthon próbáltak nevelni, az oly mértékben volt kirekesztve a társadalomból, hogy még a szülők baráti kapcsolatai is megszakadtak, és teljesen bezárva éltek. Civil szervezetek kezdtek alakulni a támogatásukra, és hozzám is eljött két kiváló tanár a Gyógypedagógiai Főiskoláról, hogy tenni kellene a civil szervezetek összefogása érdekében.

Ennek már tíz éve, a „Kézenfogva” Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány idén ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. 1993-ban azzal a céllal hozták létre, hogy országos szinten próbáljanak javítani az értelmi és halmozottan fogyatékos gyermekek, felnőttek, hozzátartozóik és gondozóik helyzetén. Hogyan látja, mennyit sikerült megvalósítani a kitűzött célokból?

– Ha azt nézzük, mi mindent kellene még tenni, akkor sehol sem tartunk. Ha azonban ahhoz képest mérjük az eredményeket, hogy hol álltunk tíz évvel ezelőtt, akkor azt látjuk, rengeteg minden változott azóta. Az állampolgári jogok akkori országgyűlési biztosának, Gönczöl Katalinnak a felmérése például ráirányította a figyelmet a fogyatékosok intézeteinek problémáira. Kinyíltak a kapuk, ma már nem élnek ezek az emberek annyira elzárva a társadalomtól. Elvileg elfogadta őket a társadalom, de még mindig nagyon sokan vannak, akik semmit sem tudnak a fogyatékosokról.

Beszélgetés dr. Mészner Zsófia főigazgatóval

Az Országos Csecsemő- és Gyermek-egészségügyi Intézet 1998-ban megszűnt. Azóta több hasonló profilú intézmény működött, de országos intézete nem volt a gyermekgyógyászatnak. Most, a minisztérium háttérintézményeként, az Országos Egészségfejlesztési Intézetből kiválva létrehozták az Országos Gyermek-egészségügyi Intézetet, melynek főigazgatójává dr. Mészner Zsófiát nevezték ki.

Gratulálok a kinevezéséhez, bár az igazat megvallva, nem tudom, mivel is foglalkozik valójában ez az intézmény. Talán csemetéink aggasztó egészségi állapota az oka, hogy szükség volt egy ilyen, speciálisan a gyermekekre koncentráló intézetet létrehozni?

– Minden szakmának szüksége van egy országos intézetre, amely a szakmán belül oktatással, kutatással és módszertannal foglalkozik. Az EU-csatlakozás is adott ehhez egy lökést, hiszen fontos az egészségügyi ellátórendszer illesztése az Európai Unióhoz, és ehhez is kell egy koordináló intézmény. Emellett fontos látni, hogy a gyermekek nem kis felnőttek, hanem egy olyan speciális korosztály, amellyel különleges módon kell az orvoslásban is foglalkozni. Persze az ön megközelítése is igaz: vannak olyan visszajelzések, amelyek szerint a gyermekek egészsége általában nem megnyugtató, például sok a gerincproblémával, túlsúllyal, beilleszkedési zavarral küzdő ebben a korcsoportban. Amennyiben elfogadjuk azt az alapvetést, hogy a jövő letéteményesei a gyermekek, nem mindegy, milyen esélyt tudunk nekik adni.

Milyen feladatokat kell az intézetének ellátnia?

– Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy a jelenleginél szorosabb kapcsolatot és együttműködést biztosítsunk a döntéshozók (az illetékes minisztérium, a szakmai vezető testületek) és az egyes ellátóhelyek (a házi- és szakorvosok, az iskola-egészségügy, a védőnői szolgálat) között. A kapcsolatteremtő és koordináló szerep mellett oktatói, és mint említettem, kutatói és módszertani munkát is végzünk. Eddig nem volt ilyen egységes intézete ennek a szakterületnek, a szakmai kollégium, az ÁNTSZ és az Egészségfejlesztési Intézet között oszlottak meg ezek a teendők.

Mit szól azokhoz a felmérésekhez, amelyek azt mutatják, hogy a felnövekvő generáció semmivel sem él egészségesebben, mint a szüleik?

- Évek óta folynak ilyen vizsgálatok, csak éppen nem mindig kerültek nyilvánosságra. Nemzetközi vizsgálatok részeként is foglalkoztunk a korcsoportok szerinti egészségmutatók felmérésével. Amely vizsgálatok azonban mostanában napvilágot láttak, nem országos adatokat tükröznek. Egy-egy település, intézmény gyermek-egészségügyi helyzetét mutatják. Ugyanakkor fontos, hogy országos képet is kapjunk, ezért is lényegesek a szűrővizsgálatok és azok eredményeinek ismertetése.

Új szabályok vonatkoznak az orvoslátogatókra is

Előrelátó módon a kormány már most elfogadott egy tizenkét pontból álló intézkedéscsomagot annak érdekében, hogy jövőre lehetőség szerint tarthatóak legyenek a tervezett gyógyszerkiadások. Az ok: a költségvetésből mindössze 239 milliárd forintot tud, illetve hajlandó a kormány kiszakítani az orvosságok támogatására.

Az idei – 242 milliárdosra emelt, még a gyógyszergyártók befizetéseivel is megnövelt – kasszát figyelembe véve az egészségbiztosító számításai szerint a gyógyszerárak támogatására 2004-ben reálisan 301 milliárd forintra lenne szükség. A tervezett lépések, amelyektől az összesen 62 milliárd forintos költségvetési űr betapasztását reméli a kabinet, egyaránt érintik a gyógyszergyártókat, a patikákat, a betegeket és az orvosokat. Az alábbiakban a legfontosabb változtatási tervekkel ismertetjük meg olvasóinkat.

Gyógyszerkeret háziorvosoknak

A kormányzati tervek közül várhatóan a háziorvosi gyógyszerkeret lesz az, amelyet a legnehezebben lehet majd átültetni a gyakorlatba, hiszen a Magyar Orvosi Kamara máris kijelentette, nem kíván a betegek terhére takarékoskodni. Márpedig ennek az elgondolásnak éppen az lenne a lényege, hogy az orvos jobban figyeljen arra, mikor, mit rendel a betegének. A kormányhatározat szerint a praxisukba tartozó lakosok száma, kora és neme alapján minden háziorvos számára meghatároznának egy gyógyszer-támogatási keretet. Ha ezt túllépnék, azt az OEP nem szankcionálná, ám ha annál kevesebbet rendelnének, az elért megtakarítás 30 százaléka az övék lehetne. A biztosító nem titkolt célja, hogy ezzel az orvosokat főként az olcsóbb orvosságok felé orientálják. Ehhez segítségként nemcsak szakmai protokollokat kapnának a leggyakoribb krónikus betegségek ellátásához, hanem gyógyszer-helyettesíthetőségi listát, valamint olyan szakmai kalauzt is, amelyben az egymással egyenértékű készítményeket sorolják fel.

Mi kell az érdekérvényesítéshez?

A mai kiélezett piaci és társadalmi versenyben az információszerzésnek, az információk rendszerezésének és az ezeken alapuló érdekérvényesítésnek rendkívüli szerepe van. Erről beszél lapunknak dr. Szabó János, az üzleti hírszerzéssel is foglalkozó tanácsadó csoport, a SunPharma vezetője.

Rögtön az elején le kell szögeznünk: az üzleti hírszerzés nem azonos a kémkedéssel. Az előbbi törvényes és etikus keretek között végzett információgyűjtő és -elemző tevékenység a döntéshozatal támogatása céljából, a modern vállalatirányítás szükséges és elengedhetetlen eszköze az élesedő piaci küzdelemben. Az ipari kémkedés viszont az információk megszerzésének illegális és etikátlan módja – magyarázza dr. Szabó János, a SunPharma Csoport vezetője. Azon tanácsadó irodáé, amelyiknek egyik tevékenysége az üzleti hírszerzés, döntően és alapvetően az egészségiparban.

Hogy világos legyen, miről van szó, és hogy mennyire tág ez a fogalom, dr. Szabó János nem is az orvostársadalomból hoz fel példát. A Magyar Orvosi Kamara kórháztörvénnyel kapcsolatos, csupán fél sikert hozó érdekérvényesítési próbálkozását említi, amely – mint állítja – jóval átütőbb eredményt hozott volna, ha a kamara vezetői pontosabban felmérik és kihasználják lehetőségeiket.

Eltérő ellátórendszerek az EU-ban

Az Európai Unióban igen eltérőek az egészségügyi ellátórendszerek tulajdoni, működési és finanszírozási formái. Nem egyértelmű a privatizáció megítélése, még a fogalmat is eltérően értelmezik az egyes országokban. Nem egységes az orvosi munkavégzés formája, illetve ennek finanszírozása sem. Mindezek ellenére bizonyos tendenciák felvázolhatóak.

Ami a kórházak tulajdon- és működési viszonyait illeti, az EU-tagországokban az állami tulajdonú, illetve az állam által menedzselt kórházaktól a magántulajdonban lévő, profitorientált (for-profit) kórházakig igen széles a skála. A gyakorlat azt mutatja, hogy a magánszféra különböző formában és eltérő súllyal, de mindenütt jelen van, ám minden tagállamban több az állami tulajdonú, mint a for-profit kórház. Ez utóbbiak az átlagosnál valamivel kisebb intézmények, s általában néhány speciális ellátásra koncentrálnak. A tulajdonosok nagyrészben a szakmai befektetők közül kerülnek ki, így – elsősorban a kis intézmények – valójában egzisztenciavállalkozásoknak tekinthetők. Az egészségügyi ellátórendszer gerincét mindenütt köztulajdonú intézmények alkotják.

Kórházi tulajdonformák

Korábban a kórházi területen hagyományosan három tulajdonformát különböztettek meg: állami (vagy government), non-profit (vagy voluntary-sector) és for-profit kórházról beszéltek. Mára azonban világszerte sokkal árnyaltabbá vált a kép.

Beszélgetés Svéd László orvos vezérőrnaggyal

Azt mondja, nem készült vezetőnek. Több mint tíz éve mégis ő a Magyar Honvédség, illetve a Honvéd Vezérkar egészségügyi csoportfőnöke. Ez idő alatt nemcsak a hadsereg, de a katona-egészségügyi szolgálat is sokat karcsúsodott. Megszűnt két komplett kórház, számos tábori intézet és nem utolsósorban nyolcszáz dolgozó állása. És az átszervezéseknek még mindig nincs vége.

Előző számunk zárásakor éppen kitört az iraki háború. Nem tudni, hogyan alakul a helyzet, mire ez a lapszám az olvasó kezébe kerül, mint ahogyan azt sem, hogy bevetnek-e a harcok során vegyi vagy biológiai fegyvereket. Törökország nyilván tart ettől, hiszen himlővakcinát kért tőlünk, bár ezt hivatalosan nem erősítették meg.

– Az ilyesmit nyilván nem verik nagydobra. De a törökök is tudják, hogy Magyarországnak vannak készletei himlővakcinából is.

Miből még?

– Pestis-, kolera-, diftériavakcinából is tartalékolunk. De a himlőoltásnak azért vannak veszélyei. Tekintettel arra, hogy ez egy régi anyag, a szövődmények súlyosak lehetnek. Magyarországon 34 éves kor alatt nem is lehet szövődménymentesen beadni, mivel hiányzik a primovakcináció.

Tizenötezer adagot kértek. Mennyi van?

– Ez nem publikus adat. Sok. Százezres nagyságrendű.

Reméljük, nem lesz rá szükség, és ebben a háborúban sem az infektológusoké lesz a főszerep.

– A legtöbb munkát a modern hadviselés során sem ők, hanem a traumatológusok kapják. De kétségtelen, hogy a vegyi, biológiai fegyverek alkalmazása miatt olyan más, drága szakmákat is magas szinten kell művelnünk, mint amilyen például a toxikológia, a hematológia, az immunológia. És persze képesnek kell lennünk a rehabilitációra és a plasztikai sebészeti ellátásra is.

Hatékonyabb, korszerű terápiára ösztönöznék az orvosokat

Még csak az előkészítési fázisban tart, ám már eddig is nagy port kavart a házi- és szakorvosok új érdekeltségi rendszerének koncepciója. Az elképzelések szerint az orvosok visszajelzést kapnak gyógyszerfelírási szokásaikról, és hosszabb távon azt is nyomon követik, vajon betartják-e a szakmai protokollokat.

A kormány már az 1997-es egészségbiztosítási törvényben felhatalmazást kapott a „háziorvosokat racionális gyógyszerfelhasználásra ösztönző rendszer kidolgozására és működtetésére vonatkozó részletes szabályok megalkotására”.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál két évvel később, 1999-ben el is készült az ezzel kapcsolatos szabályozás tervezete, viszont azóta is fiókban hever. A koncepciót most, úgy tűnik, igyekeznek leporolni, illetve újragondolni, miután Pusztai Erzsébet vezetésével tárcaközi bizottság jött létre a háziorvosok új érdekeltségi rendszerének kidolgozására.

A racionális gyógyszerfelhasználást az elképzelések szerint nem direkt, kötelező előírásokkal, tiltásokkal szándékoznak elérni, ehelyett az orvosok folyamatos visszajelzést kapnának arról, hogy gyógyszerelési szokásaik mennyiben térnek el az átlagtól. Ez állandó kontrollt, illetve önkontrollt jelent – állítja Pusztai Erzsébet, emlékeztetve arra, hogy amikor 2000-ben a háziorvosok egy része közreműködött egy hasonló kísérletben, a felírt gyógyszer mennyisége 10 százalékkal csökkent a körükben.

Beszélgetés Csidei Irén főigazgatóval

A Zala Megyei Kórház főigazgatója az elmúlt öt évben látványos sikereket ért el a korábban negatív példaként emlegetett intézmény élén. Dr. Csidei Irén szerint nemcsak kórháza szorult jelentős átalakításra, igaz ez a magyar egészségügyre is. A reform azonban csak pontos szakmapolitikai elképzelés mentén lehetséges és úgy, hogy szembenézünk a gazdasági realitásokkal.

Több gyógyintézményhez hasonlóan nem is olyan régen még a Zala Megyei Kórházat is az eladósodottság és a zaklatott gazdasági helyzet jellemezte. Egy évvel ezelőtt azonban ön a megye napján Alkotói díjat kapott az intézmény szakmai fejlesztéséért. A kitüntetéshez utólag is szívből gratulálunk, de árulja el, hogyan sikerült úrrá lennie a nehézségeken?

– A kórház gazdasági helyzete 1998 májusa körül volt a mélyponton. Összes adósságunk megközelítette az egymilliárd forintot. Ekkor neveztek ki az intézmény főigazgatójává, és azonnal megkezdtük a kórház teljes gazdasági és szakmai tevékenységének átvilágítását. Az év második felére készítettünk egy nagyon kemény intézkedési tervet, amit következetesen végre is hajtottunk. Egy év múlva az adósságállományunk kezelhető szintre csökkent, és nem volt lejárt szállítói tartozásunk. Átalakítottuk az intézmény gazdálkodási struktúráját, szigorú keretgazdálkodást vezettünk be és bizony, jelentős létszámleépítés is történt.

A talpraállás tehát nem ment komoly áldozatok nélkül.

– Sajnos tudomásul kellett vennünk, hogy egy eladósodott intézmény nem tud színvonalas ellátást garantálni, a pénzügyi stabilitásnak viszont ára van. Mára azonban elértük, hogy folyamatosan alkalmazkodva a szakmapolitikai, finanszírozásbeli és egyéb körülményekhez, intézményünk a régió magas színvonalú szakmai szolgáltatást nyújtó kórháza lett. A tavaly kapott Alkotói díjjal tehát, úgy gondolom, az intézmény dolgozóinak erőfeszítéseit ismerte el a megyei önkormányzat.

Beszélgetés Tulassay Tivadar professzorral

Tőkebevonásra szükség van az egészségügyben, de fontos, hogy a szakmai és az érdek-képviseleti szervekkel együtt meghatározzuk azokat a minőségi mutatókat, amelyekhez a szakmának minden körülmények között ragaszkodnia kell. Többek között erről beszélt lapunknak adott interjújában dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinikájának vezetője.

Az általános vélekedés szerint az orvosi hivatás sokat veszített vonzerejéből. Ön mit gondol erről?

– Ennek több oka van. Jelentősen csökkent a szakma presztízse, társadalmi elfogadottsága, aminek sajnos nem kis mértékben a rendkívül alacsony bérezés az oka. A II. világháború után beépült a rendszerbe a hálapénz, a fizetéseket pedig mesterségesen alacsonyan tartották. Ma viszont egyre inkább azon mérik meg az embert, hogy mennyit keres. A Thomas Mann-i vagy Németh László-i értelemben vett orvoslás nem vonzó többé. Emellett amíg valaki 30 évesen orvosként még kezdőnek számít, brókerként például már milliárdokról dönthet és politikusként is jelentős ismertségre tehet szert.

Lehet-e tudni, hogy mennyit veszített népszerűségéből a szakma?

– Nem létezik olyan egységes adatbázis, amelynek alapján ez a kérdés egzakt módon megválaszolható lenne. Tény azonban, hogy minden orvosegyetemen csökkent a túljelentkezők száma, és ezzel feltehetően a diákok tudása is. Mert bár a legelhivatottabbak, a legkiválóbbak így is bekerülnek az egyetemre, azért kevesebb jelentkezőből nehezebb kiválogatni a jókat. Intő jel lehet azonban az is, hogy a végzett medikusok egyre kisebb hányada helyezkedik el orvosként. Néhány éven belül, különösen EU-tagságunk után, a legtöbb szakterületen orvoshiányra lehet számítani.

Egy szakma presztízsét ma döntően a fizetés nagysága határozza meg

Az orvosi pályát egyre inkább csak a gyógyítás vagy a kutatás iránt valódi elhivatottságot érzők választják. Ez persze akár pozitív változást is jelezhetne az elmúlt évtizedekhez képest, ha az ok nem az lenne, hogy orvosnak tanulni mind kevésbé számít jó befektetésnek. Ez a hivatás ma sem anyagilag, sem társadalmi presztízsében nem számít a legvonzóbbnak, márpedig ezek a fiatalok számára egyre fontosabb szempontok a pályaválasztásnál.

Az orvosegyetemre jelentkezők számának elmúlt évekbeli alakulása alapján mindinkább úgy tűnik: az orvosi pálya az ezredforduló Magyarországán nem vonzó egy fiatal számára. Az Oktatási Minisztérium kimutatása szerint (ld. a táblázatot) az utóbbi öt esztendőben folyamatosan csökkent az orvosegyetemre felvételizők száma. Igaz ez mind az öt universitásra, és ezen belül mindegyik általános orvosi karra. A fogorvosi pálya viszont, legalábbis a jelentkezések alapján, viszonylag stabil népszerűségnek örvend. Ma az orvosegyetemre jelentkezők száma alig éri el a felvehetők két-háromszorosát, holott tíz-húsz éve még volt, ahol csaknem tízszeres volt a túljelentkezés. Ezzel párhuzamosan a felvételi ponthatárok is egyre lejjebb kerültek. Tavaly például Szegeden a maximális 120 helyett már 106 pont elérésével is meg lehetett kezdeni a tanulmányokat.

Mondd, te mit választanál?

A Felvételi Információs Szolgálat tavaly ősszel készített országos felmérést, amelynek során csaknem 13 ezer biztosan felvételiző, 10–12. osztályos diákot kérdeztek meg az ország 387 középiskolájából. A diákok pályaválasztással kapcsolatos tervei alapján az orvosi pálya népszerűsége minden eddiginél kedvezőtlenebb képet mutat. Olyannyira, hogy már inkább a népszerűtlen szakmák közé sorolandó. Ennél már csak egyetlen pályát, az agrármérnökit választják kevesebben. A felmérésből kiderült: a felvételi jelentkezéseknél évek óta töretlen a gazdasági pálya népszerűsége. A második helyre a kommunikációs pálya lépett elő, a jogi és igazgatási szakcsoport a dobogó harmadik fokára csúszott (lásd a grafikont). Szegeden évek óta őrzi listavezető pozícióját a jogtudományi és a gazdaságtudományi kar, ahol a nappali alapképzésre tavaly több mint hatszoros volt a túljelentkezés. Vállalkozó-menedzser szakra pedig a lehetségesnél négyszer többen próbáltak meg bejutni. Korunk felvételizője a kutatás szerint már tudatosan gondol a jövőjére. Pályaválasztásánál a legfontosabb szempont a biztos elhelyezkedést garantáló diploma, és csak ezt követően mérlegeli, hogy milyen tantárgyakból is lesz a felvételi megméretés. A felsőoktatási intézmények közötti, sokak által vitatott értékrangsort manapság már nem csak a presztízs, az ott folyó oktatási-tudományos tevékenység színvonala határozza meg. Egyre fontosabb az is, hogy az adott egyetemen vagy főiskolán megszerezhető diploma mennyire piacképes.