Tudatosabbak a műhibaügyek károsultjai

Már az onkológust, a patológust is bíróságra citálják

Nagyjából félezer magyarországi műhibaügy peranyagát, illetve ítéletét elemezte dr. Dósa Ágnes Az orvos kártérítési felelőssége című könyvében. A jogász és igazságügyi orvostan szakorvos hamarosan megjelenő kötetében – amelyet dr. Havasi Péter, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnök bírája lektorált – az elmúlt tíz esztendő tapasztalatait összegezte. Ezeket elsőként lapunk olvasóival osztja meg.

Változott-e, és ha igen, miben a műhibaügyek hazai bírósági megítélése az eltelt években?

– A könyv készítésekor a Legfelsőbb Bíróság döntéseit szinte teljes egészében feldolgoztam, de a megyei és a helyi bíróságok ítéletei közül is nagyon sokat átnéztem. Mindezek alapján azt mondhatom, több tekintetben igen jelentős átalakuláson ment keresztül a műhibaügyek magyarországi bírói gyakorlata.

Ez azt is jelenti, hogy már nem csupán nőgyógyászokat, sebészeket citálnak alperesként a bíróságra?

– Bár még mindig az ön által említett szakmák túlsúlya a jellemző az orvosi kártérítési ügyekben, az eddig „immunitást” élvező területek közül megjelent az onkológia, a patológia, a radiológia és a pszichiátria. Ez nem kis mértékben azzal függ össze, hogy a bírósági gyakorlat ma már másként értékeli a gyógyulási esély elvesztésének kérdését. Ha például későn ismernek fel egy rosszindulatú daganatot, és ezért a beteg meghal, pedig ellenkező esetben még lett volna esélye a gyógyulásra, akkor rendszerint megáll a kártérítési felelősség.

A megítélés azért változik meg, mert születik egy ítélet, és ez precedenst teremt?

– Kétségtelen, ha a Legfelsőbb Bíróság egy ilyen ügyben a felperesnek ad igazat, ez az ítélet kihat az alsóbb szintű bíróságok döntéseire.

Felfedezhető-e a jelenség mögött az ügyvédi irodák szándékolt ügyfélszerzési törekvése, az, hogy olyan esetekben is ráveszik a pácienseket a perre, amikor a betegnek eszébe sem jutna bíróságra menni?

– Az ügyvédi irodáknak nem érdekük olyan pereket indítani, amelyeket kis eséllyel nyerhetnek csak meg, hiszen a betegek nem előre fizetnek nekik. Inkább azt látom,
a páciensek váltak tudatosabbá. Márpedig, ha a megalapozott kártérítési igényeket az ezekre az ügyekre szakosodott irodák képviselik, a kórházak nem sok jóra számíthatnak. Össze sem lehet vetni a betegek és az egészségügyi intézmények nevében eljáró ügyvédek tapasztalatát, és ez befolyásolja az ügyek kimenetelét is. Az a kórházi jogász, aki háromévente találkozik egy-egy ilyen esettel, ugyancsak hátrányos helyzetben van azzal az irodával szemben, amelyik egy évben számos műhibapert visz.