Egy „kommunista” feljegyzései az orvosi bérezésről

Mint írja: "A tényeknél maradva: a magyar bértábla alapját egy kommunista ország, Ausztria tartományi bértáblája képezte, hiszen a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége abból indult ki, hogy ha egy orvos megkapja a „nyugati” bér 60%-át, akkor a 40% további többletért már kisebb eséllyel hagyja el a hazáját. Megjegyzendő, hogy a 60%-os arányt egyébként soha nem értük el.

Takács P. szíves közlése szerint utálja a MOK szocialista örökségű bértábláját, mert emiatt az orvosok munka nélkül, csupán az életkor alapján jutnak nagy jövedelemhez. Miután Takács Péter szokása szerint a tényeket nagyvonalúan kezelve bulvárosította a témát, érdemes ezt a kérdést szakmai, illetve tényalapon is átbeszélni. (...)

Azt több beszélgetésben elmondtam, hogy a jelenlegi bértábla nem egy szakmai konszenzus, szakmai tárgyalássorozat eredménye, hanem egy null verziós, a MOK által vitaalapnak készített javaslat hirtelen felindulásból elkövetett miniszterelnöki elfogadásának következménye. Magát a megállapodást a hálapénz kivezetése miatt ma is meghatározó jelentőségűnek gondolom, de a MOK nem bértáblát, hanem életpályamodellt akart kialakítani, ami nem csak a bértábláról szólt volna, hanem a pótlék- és ösztönzési rendszerekről is. Erről, várhatóan a forráshiány miatt, szó nem volt. A Miniszterelnökkel szombaton kötött megállapodáson abban maradtunk, hogy a bérrendszer részleteit, a minőségi és mennyiségi ösztönzőket intenzív, közös munkával egy-két hónapon belül kidolgozzuk.

Ehelyett hétfőn (azaz két nap múlva) benyújtotta a kormány az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, amit mi is csak a benyújtás után ismerhettünk meg. A törvényben benne volt a megállapodásnak megfelelő bértábla, azzal a kitétellel, hogy a benne szereplő összegek a munkavállaló teljesítményétől függően +- 20%-al eltéríthetők. A MOK (eredményesen) tiltakozott: a bértábla a kötelezően adandó minimumot jelenti, amit mindenki megkap, és ez nem lehet kevesebb, mint a Miniszterelnökkel kötött megállapodás szerinti összeg, tehát vagy meg kell emelni a tábla számait 20%-al, vagy el kell törölni a negatív eltérítést. A kormányzat az utóbbit választotta. A kormányzat az elmúlt időben szélesítette a bér eltérítési sávot, de sem a szükséges munkát, konszenzust, sem a forrást nem  tette bele ahhoz, hogy ez valós érdekeltséget jelentsen. Fontos, hogy egyértelműsítettük, hogy nem a differenciálással, vagy a teljesítmény  mérésével nem értünk egyet, csak a megállapodást sértő jövedelemcsökkentéssel nem. Az egészségügyi intézmények és dolgozók teljesítménymérésére több javaslatot is tettünk, ugyanakkor azt is jeleztük, hogy a teljesítmény fogalma az egészségügyben nehezebben definiálható, és ennek kidolgozása, bevezetése idő-, munka- és konszenzus igényes. Miután az egészségügyi kormányzat nem tette bele a differenciáláshoz, értékeléshez szükséges többletpénz, és a munkát is csak alig, ez a kérdés szép csendben eljelentéktelenedett.

Akkor miért is hozta elő Takács Péter most a bértábla kérdést? A mögöttes probléma az államtitkár fejében vélhetően az, hogy az utóbbi években a jelentős béremelés ellenére valóban észlelhető egy teljesítménycsökkenés a szakellátásban, azaz egyes szakterületeken kevesebb az ellátási esetszám, nőnek a várólisták, azaz formálisan, Takács logikájával nézve: az orvosok több pénzért kevesebbet dolgoznak. Ez külön vitát érdemel, de a lényeget összefoglalva: a teljesítménycsökkenés alapvető oka nem a hálapénz motiváló hatásának megszűnése, az orvosok lustasága, hanem a rendszer töredezettsége, alulfinanszírozottsága, egyes szakterületek hiányszakmává válása, a köz- és magán viszonyának torz rendezése, és az a tény, hogy hiába motivált az orvos, ha a zártkasszás kórházi költségvetésben az orvos munkakedve a kórházi adósságot növeli. Arról is kellene írni, beszélni, hogy  a szolgálati jogviszony gyengíti az orvos-beteg kapcsolatokat és csökkenti az intézményvezetők autonómiáját, ami eredményesebb gyógyítást, jobb munkakörülményeket, szélesebb jogviszony-lehetőségeket tenne lehetővé. De általában az orvosi autonómia, kreativitási lehetőség csökkenése is demotiváló." (...)

A teljes írást ITT találja