Dr. Simonfalvi Ildikó cikkei

A refrakter metasztatikus colorectalis carcinoma eseteinek többségében az első és második vonalbeli kemoterápiát követően a betegek teljesítménystátusza megfelelő, így alkalmasak további vonalbeli kezelésekre. A szerzők a trifluridin-tipiracil + bevacizumab kombinációt hasonlították össze az önmagában alkalmazott trifluridin-tipiracillal, és azt találták, hogy a kombináció hatásos terápiás alternatívát jelenthet refrakter metasztatikus CRC eseteiben, függetlenül a mutációs státusztól, a tumor oldaliságától, illetve attól, hogy a beteg korábban részesült-e már terápiában.

A pitvarfibrillációban alkalmazott direkt orális alvadásgátló szerek közötti választás fontos szempontja a nem kívánt ischaemiás vagy vérzéses események előfordulása. A referátum alapjául szolgáló vizsgálat adatai szerint e klinikai szituációban rivaroxaban mellett szignifikánsan magasabb az ilyen epizódok gyakorisága, az apixabannal összehasonlítva.

Az alábbiakban összefoglalt tanulmány szerzői a pitvarfibrillációban stroke-prevenció céljából alkalmazott alvadásgátló szerek hatásossága és biztonságossága szempontjából alapvető jelentőségű terápiás perzisztenciát elemezték. Az adatok azt jelzik, hogy az apixaban a non-perzisztencia kisebb kockázatával társult, mint a dabigatran, a rivaroxaban vagy a warfarin.

A szemle alapjául szolgáló populáció alapú kohorsz vizsgálatban a VTE miatt antikoaguláns kezelést újonnan kapó betegek körében az apixaban terápia mellett alacsonyabbnak mutatkozott mind a VTE ismétlődésének, mind a vérzések kialakulásának aránya a rivaroxabannal összevetve.

Non-valvuláris pitvarfibrillációban a stroke megelőzése céljából orális alvadásgátló kezelést alkalmaznak, melyre jelenleg már többféle direkt hatású orális antikoaguláns gyógyszer áll rendelkezésre. Eddig alig történtek vizsgálatok a gyógyszercsoport tagjainak direkt összevetésére. Jelen vizsgálatban az apixaban és rivaroxaban összehasonlítása azt mutatta, hogy apixaban alkalmazása kapcsán – azonos hatásosság mellett – kisebb mind a jelentős vérzések, mind pedig a GI vérzések kockázata, mint rivaroxaban szedése mellett.

A vénás thromoembolia kezelésének fontos része az orális alvadásgátló kezelés. Amennyiben a háttérben nem tranziens kockázati tényező áll és vérzés szempontjából a beteget kis kockázatúnak tartják, megfontolandó a 6 hónapon túli antikoaguláns terápia. A kimenetelek szempontjából alapvetően fontos a betegek perzisztenciája. Jelen tanulmány szerzői azt találták, hogy az apixabannal kezelt betegek csoportjában 12 hónap elteltével nagyobb volt a gyógyszerszedés mellett következetesen kitartó betegek aránya, mint warfarinkezelés kapcsán.

Pitvarfibrilláció és rosszindulatú daganatos betegség egyidejű fennállásakor különös körültekintést igényel az alvadásgátló szer megválasztása. Az ARISTOPHANES vizsgálat adatainak alcsoportelemzése szerint az e klinikai szituációban alkalmazott apixabankezelés csökkentette a stroke és szisztémás embolizáció, valamint a jelentős vérzések kockázatát a warfarinhoz képest, míg dabigatran és rivaroxaban alkalmazása esetén a warfarinéhoz hasonló kimeneteleket sikerült elérni. Apixaban szedése kapcsán kisebb arányban fordult elő stroke és szisztémás embolizáció, mint a dabigatrannal kezeltek között, a jelentős vérzések előfordulása tekintetében pedig az apixaban jobban teljesített, mint a rivaroxaban.

A pitvarfibrilláció és 2-es típusú cukorbetegség együttes előfordulása jelentősen megemeli a stroke rizikóját, ezért ebben a beteg csoportban kiemelkedő jelentősége van a preventív célú alvadásgátló kezelésnek. Jelen vizsgálatban az apixaban és rivaroxaban hatásosságát és biztonságosságát hasonlítottak össze, és azt találták, hogy apixabankezelés kapcsán az ischaemiás stroke és nagy végtagi események kockázata hasonló, a jelentős vérzések rizikója pedig kisebb, mint a rivaroxabannal kezelt betegek esetében.

Jelen vizsgálatban olyan betegek esetében hasonlítottak össze az orális alvadásgátlók (warfarin, illetve nem-K-vitamin-antagonisták) hatásosságát és biztonságosságát, akiknek anamnézisében jelentős vérzés szerepelt. A különböző NOAC-ok összehasonlítása alapján a stroke/SE és súlyos vérzés tekintetében az apixaban jobb, mint a dabigatran és a rivaroxaban, a súlyos vérzés vonatkozásában pedig a dabigatran felülmúlja a rivaroxabant.

A népesség öregedésével egyre inkább előtérbe kerülnek a váz-izomrendszeri és kardiovaszkuláris komorbiditások. Az életkor előrehaladtával az osteoporosis növeli a csontritkuláshoz társuló törések kockázatát, illetve az ezzel összefüggő halálozást és rokkantságot az idősebb korosztályban. Ennek fényében a stroke-prevenció céljából kezdett alvadásgátló kezelés során is figyelembe kell venni az egyes orális antikoagulánsok szedéséhez társuló csonttörési kockázatot. A metaanalízis tanúsága szerint az apixaban szedése jár a legkisebb csonttörések kockázattal az összes DOAC közül.

Jelen elemzés célja a pitvarfibrilláló betegek stroke prevenciójában alkalmazott apixaban hatásosságának és biztonságosságának összehasonlítása más direkt orális alvadásgátló szerekkel és a K-vitamin-antagonista warfarinnal. Az adatok szerint az apixaban jobb általános biztonságossági és hatásossági profillal alkalmazható ezen betegek körében, mint az összehasonlításban szereplő egyéb szerek.

Krónikus vesebetegségben fokozott a thromboemboliás események és a vérzések kockázata, melyet figyelembe kell venni a pitvarfibrillációval élő beteg stroke-prevenciójának megtervezésekor. A szerzők az e klinikai szituációban alkalmazott DOAC-ok és a warfarin hatásosságát és biztonságosságát hasonlították össze. Megállapították, hogy előrehaladott vesebetegség fennállásakor az apixaban mellett volt a legalacsonyabb a súlyos vérzés kockázata.

Onkológiai betegségek kapcsán fokozott a thrombosis kockázata, mely hozzájárulhat a halálozási arány emelkedéséhez ebben a betegcsoportban. A szerzők egy élő interaktív evidenciákon alapuló adatbázist hoztak létre a különböző terápiás opciók előnyeinek és kockázatainak áttekintésére, melynek alapján megállapították, hogy a magas vérzési kockázatú betegektől eltekintve megfontolandó a direkt orális alvadásgátlók standard kezelésként való használata a tumor-asszociált VTE eseteiben.

Számos vizsgálat különöző klinikai eredményeket mutatott különböző direkt orális antikoagulánsok (DOAC) esetén non-valvuláris pitvarfibrillációban (NVAF, non-valvular atrial fibrillation) szenvedő betegeknél. A valós klinikai gyakorlatban előfordul, hogy a NVAF-betegeknél DOAC-terápiát váltanak orvosi- vagy más nem egészségügyi okokból, azonban egyelőre kevés információ áll rendelkezésre ezen átállítások klinikai kimeneteléről.

A rekurrens vénás thromboembolia (VTE) megelőzését szolgáló alvadásgátló kezelés mindig nagy kihívás elé állítja a kezelő orvost azon betegek körében, akiknél fokozott vérzési kockázat is fennáll egyidejűleg. A bemutatott vizsgálat alapján ezen betegcsoportban alkalmazott apixaban terápia alacsonyabb VTE-kiújulási és vérzési kockázattal jár a warfarinhoz képest.

A stroke-prevenció céljából alkalmazott alvadásgátló kezelés nehézséget jelenthet a magas vérzési kockázatú pitvarfibrilláló betegek esetén. Jelen közlemény szerzői ebben a klinikai szituációban hasonlították össze a direkt orális alvadásgátlókat és a K-vitamin-antagonistákat. Mind a klinikailag releváns, nem jelentős vérzések, mind pedig a minor vérzések kockázata szempontjából az apixaban terápia bizonyult a legbiztonságosabbnak.

A szerzők az ivozidenib hatásosságát és biztonságosságát elemezték előrehaladott IDH-1-mutáns cholangiocarcinoma olyan eseteiben, melyek a szokványos kemoterápia mellett progredáltak. Ebben a klinikai szituációban az ivozidenib szignifikánsan javította a progressziómentes túlélést és a teljes túlélést. A kezelést a betegek jól tolerálták, súlyos mellékhatás ritkán, a terápiával összefüggésbe hozható haláleset egyáltalán nem fordult elő.

A pitvarfibrilláció prevalenciája az életkor előrehaladtával exponenciálisan emelkedik, és 65 éves kor felett az ischaemiás stroke minden harmadik esetben pitvarfibrillációval hozható összefüggésbe. A pitvarfibrilláció a kardioembóliás stroke kockázatát ötszörösére emeli véralvadásgátló kezelés nélkül, és a pitvarfibrillációval összefüggő stroke-esetek nagyobb arányban végzetes kimenetelűek és súlyosabb funkciókárosodást eredményeznek, mint a pitvarfibrillációtól független stroke. Ennek fényében az idősebb populáció esetén különösen nagy jelentősége van a hatásos hosszútávú alvadásgátló kezelésnek.

A demencia és a pitvarfibrilláció közös vonása, hogy az életkor előrehaladtával mindkét entitás előfordulási gyakorisága emelkedik. Ráadásul több vizsgálat a demencia független rizikófaktoraként azonosította a pitvarfibrillációt. Arra vonatkozóan is egyre több bizonyíték gyűlik össze, hogy jelentősen csökkenthető az újonnan jelentkező demencia rizikója, ha a pitvarfibrilláció kezelésének az orális alvadásgátlók hosszú távú alkalmazása is részét képezi, az alvadásgátlásban nem részesülő betegekkel összehasonlítva.

Az utóbbi két évtizedben a kemoterápia és a monoklonális antitestek kombinációinak elterjedése nyomán javult a metasztatikus colorectalis carcinomában szenvedő betegek túlélése. Továbbra sem megoldott azonban azoknak a betegeknek a kezelése, akiknek betegsége az engedélyezett szerekkel szemben refrakternek bizonyul, vagy azokkal szemben intolerancia áll fenn.

A colorectalis carcinoma kezelésére ma már többféle aktív kezelés elérhető, akár monoterápia, akár kombinációk formájában. Továbbra is nehézséget jelent azonban azoknak az eseteknek a kezelése, melyeknél a diagnózis felállításakor már áttétek mutathatók ki – ezek alkotják az esetek többségét. A szerzők metasztatikus colorectalis carcinoma olyan eseteiben elemezték a trifluridin/tipracil kombináció hatásosságát és biztonságosságát, melyekben a szokványos terápiás lehetőségekkel nem sikerült kielégítő választ elérni, vagy azok valamilyen okból nem voltak alkalmazhatók.

Az utóbbi évtizedben a korábbiaknál hatásosabb kemoterápiás sémák és célzott szerek jelentek meg a metasztatikus colorectalis rák kezelésében, melyekkel a klinikai vizsgálatok többségében 25–30 hónapos teljes túlélést sikerült elérni. Az összes szokványos kemoterápiás szerrel és célzott készítménnyel már kezelt betegek gyakran még mindig jó általános állapotban reménykedhetnek további terápiás lehetőségek eredményességében.

Az allergiás megbetegedések – köztük az allergiás rhinitis és a krónikus urtucaria – kezelésében alapvető szerek az antihisztaminok. A bilasztin egy szájon át adható új, második generációs H1-antihisztamin, mely erős szelektivitással kötődik a H1-receptorokhoz, és gyulladáscsökkentő sajátosságokkal is rendelkezik. Véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálatok metaanalízise szerint a bilasztin biztonságos és jól tolerálható szer, mely a tüneti pontszámok és az életminőség javulását eredményezi, miközben szedatív hatása elmarad más antihisztaminokétól.

Az onkológiai betegek körében az átlagpopulációnál jóval gyakrabban előforduló vénás thromboembolia kezelésére és megelőzésére többféle alvadásgátló szer is rendelkezésre áll, a kis molekulatömegű heparintól (LMWH, low-molecular weight heparin) a warfarinon át a direkt orális antikoagulánsokig (DOAC, direct oral anticoagulant). Utóbbi gyógyszercsoportnak számos előnye van az előbbiekkel szemben, és az itt bemutatott szisztematikus áttekintés és metaanalízis szerint e betegcsoportban általánosságban az apixaban tekinthető a hatásosság és biztonságosság tekintetében a legelőnyösebb DOAC-nak a rosszindulatú daganatos betegségek szövődményeként előforduló VTE terápiájában és prevenciójában.

A fokozott stroke kockázat csökkentése miatt a pitvarfibrilláció kezelésének fontos része az alvadásgátlás. Erre a célra direkt orális alvadásgátló szerek és K-vitamin- antagonisták (KVA) egyaránt rendelkezésre állnak, melyek közül a klinikusnak egyéni mérlegelés alapján kell kiválasztani a beteg számára optimális gyógyszert. A jelen szisztematikus áttekintés és metaanalízis adatai szerint az apixaban a jelentős vérzések csökkent kockázatával társul a dabigatrannal, a rivaroxabannal és a KVA-val összehasonlítva. Dabigatran terápia mellett kisebb a jelentős vérzések rizikója, mint rivaroxaban és KVA esetén.

A demencia világszerte egyre nagyobb egyéni és társadalmi terhet jelent azzal, hogy a betegek száma mára már megközelítette a 19 milliót, a pácienst gondozó családtagokat és barátokat is számításba véve az érintettek száma pedig ennek többszöröse lehet. Súlyosbítja a problémát, hogy a népesség egész világon tapasztalható elöregedésével együtt ez a szám rohamosan emelkedik. A „Három generációval az egészségért program” egyik célja, hogy a demencia alapellátásban történő felismerését javítva segítse a korai diagnózist, mely hozzájárulhat a progresszió lassításához.

Stroke-ot követően a betegek viszonylag jelentős hányadánál jelentkezik egy vagy több alkalommal nem provokált görcsroham. A posztstroke-epilepszia kiegészítő kezelésére alkalmazott brivaracetám tolerálhatóságát és biztonságosságát elemző BRIVAFIRST vizsgálat tapasztalatai azt igazolják, hogy ily módon javítható a rohamkontroll, a betegek jól tolerálták a brivaracetámot, és biztonságossági aggályok sem merültek fel.

A fejfájás nem kevés páciens számára szinte mindennapos, banális panasz, mellyel nem fordul orvoshoz, hanem vény nélkül kapható gyógyszerekkel igyekszik úrrá lenni a fejfájós időszakokon. Vannak azonban a fejfájásnak olyan kínzó formái is, melyek orvosi beavatkozást tesznek szükségessé. A hatásos kezelés alapja a pontos diagnosztika és ez alapján a fejfájás típusának meghatározása. A klasszifikációs rendszerek alapvetően aurával kísért és aura nélküli formába sorolják a migrént, ezen kívül megkülönböztetnek krónikus migrént, egyéb ritkább formákat és migrénes szövődményeket is.

Az atopiás dermatitis (AD) az egyik leggyakoribb bőrgyógyászati kórkép, mely világszerte a gyermekek körülbelül 20%-át, a felnőttek 2,1–4,9%-át érinti. Az AD kialakulásában környezeti és genetikai tényezők, az immunrendszer szabályozási zavara és bőr barrierfunkciójának károsodása egyaránt részt vehet. Az AD pszichológiai és társadalmi terheket ró nemcsak az érintettre, hanem családjára és az egészségügyi ellátórendszerre is. A bőrelváltozásokat a depresszió, szorongás, munkahelyi távolmaradás és öngyilkosság emelkedett kockázata is kísérheti.

A közepesen súlyos és súlyos atopiás dermatitis (AD) kezelése sok buktatót rejt azoknál a betegeknél, akik nem megfelelően reagálnak az első vonalbeli szisztémás terápiára.

Az atopiás dermatitis (AD) a gyermekek 5–20%-át érinti világszerte. Az AD gyakori klinikai jelei (pruritus, xerosis, lichenification stb.) jelentős mértékben befolyásolják az érintettek pszichés állapotát és élet minőségét is. Ez különösen igaz a gyermekkori AD eseteire.

Az atopiás dermatitis (AD) gyakori gyulladásos bőrállapot, melynek jellemzői a heves viszketése kísért visszatérő ekcémás elváltozások, amelyek jelentősen ronthatják az érintettek életminőségét, ezen belül többek között alvászavarokat is okozhatnak. A felnőttkori AD az esetek egy részében gyermekkori megbetegedés perzisztálása, máskor a betegség felnőttkorban jelentkezik először vagy tér vissza a gyermekkori tünetek megszűnését követően.

A fejfájás gyakori panasz, mellyel a páciensek jelentős része többnyire nem is fordul orvoshoz, hanem vény nélkül kapható fájdalomcsillapítókkal igyekszik megoldani problémáját. A fejfájás az esetek jelentős részében kínzó migrén képében jelentkezik, melynek fontosságát az adja, hogy más tünetekkel is társulva rontja az életminőséget és akadályozza, hogy a beteg megfelelően teljesítsen a tanulás és a munka terén. Ezen túlmenően a migrén más betegség jele is lehet, illetve bizonyos állapotok jelenlétében nagyobb e fejfájástípus előfordulásának kockázata, ezért a migrén kivizsgálása és kezelése kiemelt orvosi feladat.

A prosztatarák jelenleg is a második leggyakoribb tumortípusnak és az ötödik legjelentősebb daganatos haláloknak számít a férfiak körében globális szinten. A korai lokalizált prosztatarák eredményesen kezelhető radikális prostatectomiával vagy radioterápiával, miközben a prosztatarák az esetek többségében metasztatikus betegségbe megy át; ez esetben medián túlélése 3 év körül van. A fentiek fényében alapvető jelentőségű a terápia optimális megválasztása, a beteg egyéni körülményeihez igazítva. Jelen közlemény egy 57 éves férfi esetét mutatja be, akinek metasztatikus prosztatarákjára 2012-ben derült fény, és az azóta eltelt nyolc évben számos terápiás módszer került alkalmazásra, illetve merült fel alkalmazásának lehetősége.

A CABOREAL vizsgálat adatai szerint a napi 60 mg-os dózissal indított cabozantinib-kezelés jobb kimeneteleket eredményezett metasztatikus vesesejtes carcinomában szenvedő betegek nem válogatott csoportjában, akiknél korábban már jelentős előkezelés történt. Jobb klinikai kimenetelek várhatók azokban az esetekben, amikor a testtömegindex legalább 25, a beteg korábban nephrectomián esett át, az IMDC kedvező/közepes, illetve a cabozantinib alkalmazása napi 60 mg-os kezdő dózissal történt.

A differenciáltan expresszálódó gének ismerete alapvetően fontos a világossejtes veserák kezelési eredményeinek javításához. A szerzők hat olyan gént azonosítottak, melyek ígéretes prognosztikai biomarkerek lehetnek, és talán potenciális indikátorként vehetők figyelembe az immunterápia hatásának felmérésekor is. A hub gének expressziója alapján a betegek három csoportba oszthatók, ami a prognózis specifikusabb és pontosabb felmérését teheti lehetővé, és előre jelezhető az ICB terápiára adott válasz is.

A SWOG 1500 vizsgálat célja a sunitinib és cabozantinib, valamint a crizotinib és savolitinib összehasonlítása volt annak megítélésére, hogy a MET-célzott terápia javítja-e a klinikai kimeneteleket a hagyományos VEGF-célzott szerekkel elérhető eredményekhez képest papilláris vesesejtes carcinomában. Az eredmények meggyőző bizonyítékkal szolgáltak arra nézve, hogy cabozantinib adását mérlegelni kell a metasztatikus PRCC kezelésében.

A korábbi vizsgálatok meglehetősen széles határok között adták meg azt az időtartamot, mely alatt bekövetkezik a tesztoszteronszint részleges vagy teljes rendeződése a prosztatarákban alkalmazott ADT befejezését követően. Az életkor előrehaladtával, illetve az ADT időtartamának növekedésével együtt csökken annak esélye, hogy a tesztoszteronszint az ADT befejezését követően visszatér a kezelés előtti értékre. Az alábbi tényezők mutatkoztak a normalizálódást befolyásoló faktorként: hipertónia, érbetegség és diabétesz.

A prosztatarák a második leggyakoribb rosszindulatú daganat a férfiak körében világszerte. Az androgéndeprivációs terápia az előrehaladott prosztatarák széles körben elterjedt kezelési módja. A GnRH-analógok olyan szintetikus vegyületek, melyek képesek utánozni az LHRH hatásait a szervezetben. Áttétes prosztatarákban ezek a szerek a sebészeti kasztrációéhoz hasonló kimeneteleket biztosítanak. A világjárvány alatt csökkentek a prosztatarák kezelésére történt vényfelírások. A jelenségnek nagyon sokféle oka lehet, melynek teljes körű elemzésére nem tért ki a vizsgálat.

A vesesejtes carcinoma (RCC, renal cell carcinoma) a vese rosszindulatú daganatainak leggyakoribb típusa, mely az esetek egyharmadában áttéteket is ad (mRCC, metastatic RCC).

A vesesejtes carcinoma (RCC, renal cell carcinoma) a férfiak a 9., nőknél a 14. helyen áll a rosszindulatú daganatok előfordulása szerint. A 2018-as adatok szerint e tumortípus 400 000 új esetet okozott szerte a világon.

Az áttétes vesesejtes carcinoma (mRCC, metastatic renal cell carcinoma) kezelése jelentős fejlődésen ment át az utóbbi két évtizedben, kezdetben a célzott terápiák, később a checkpoint-inhibitorok bevezetésével.

A BH+CPC szopogatótabletta kombináció gyorsabb virucid hatást fejtett ki, mint a CPC szabad aktív vegyületként: magas koncentrációban, 1 perces kontaktidő mellett négy nagyságrenddel csökkentette a víruskoncentrációt. Hasonló csökkenés szabad aktív CPC alkalmazásakor csak 15 perces kontaktidővel, míg a BH+CPC szopogatótabletta közepes koncentrációjának (szopogatótabletta 20 ml-ben feloldva) alkalmazásakor csak 5 és 15 perc közötti kontaktidővel volt elérhető.

A műtét utáni fertőzés szövődmények akkor is problémát jelentenek, ha a beteg optimális posztoperatív ellátásban részesül, minimálisan invazív műtéten esett át, vagy megfelelő a beavatkozás utáni felépülés.

Az egészségi állapot és jóllét fenntartásához alapvetően fontos az immunrendszer megfelelő működése, hogy hatásos védelmet nyújtson a bejutó kórokozókkal és a daganatsejtekkel szemben. Azonban számos tényező károsíthatja az immunrendszer működését.

Az immunonutríció az immunitás, a táplálás, a gyulladás és a károsodás témáját öleli fel, ezáltal bőven interdiszciplináris területnek tekinthető.

A hepatitis C vírusa okozta fertőzés az esetek jelentős részében krónikus hepatitis C (CHC, chronic hepatitis C) betegségbe megy át. A CHC egy lassan progrediáló kórállapot, melynek jellemzője a tartósan fennálló májgyulladás, ami végül az esetek 10–20 %-ában 20–30 év alatt a máj fibrosisába vagy cirrhosisába mehet át, illetve fennáll a hepatocellularis carcinoma (HCC) kialakulásának kockázata is.

A hepatitis C-vírus (HCV) okozta megbetegedések elleni küzdelemben jelentős előrelépést jelentett Harvey J. Alter, Charles M. Rice Michael Houghton 2020-ban Nobel-díjjal jutalmazott felfedezése az addig non-A, non B hepatitistnek nevezett májgyulladás kórokozójáról. Ezzel sokat tettek a világszerte jelentős közegészségügyi problémát jelentő megbetegedések felismeréséért és hatásos kezeléséért, hozzájárulva a máj-cirrhosis és hepatocelluláris carcinoma (HCC) esetszámának csökkentéséért is. A kórokozó azonosítása lehetővé tette új gyógyszerek kifejlesztését, melyekkel már eddig is életek millióit sikerült megmenteni.

A hepatitis C vírus (HCV) okozta infekció jelentős közegészségügyi problémát okoz világszerte. A krónikus hepatitis C (CHC) jelentősen hozzájárul a máj-fibrosis, progresszív májműködési zavar és végül halálozás előfordulásához.

A 2020-as orvosi Nobel-díjat dr. Harvey J. Alter, dr. Michael Houghton és dr. Charles M. Rice kapta a hepatitis C vírus (HCV) felfedezéséért.

A hepatitis C-vírus (HCV) a cirrhosis, májrák, illetve az ezzel összefüggő halálozás legfőbb oka világszerte. A fertőzöttek jelentős részénél az akut infekciós fázis után krónikus betegség alakult ki, amennyiben kezelés nem történik.

A májat ért karcinogén és gyulladáskeltő hatások májkárosodáshoz vezethetnek, melyek aztán visszahatva ronthatják a szerv funkcionális állapotát. A hepatotróp vírusok okozta fertőzések a máj krónikus gyulladását eredményezik, melyben a vírus által megfertőzött hepatocyták fokozatos transzformációja következik be.

A csökkent ejekciós frakcióval kísért szívelégtelenség (HFrEF, heart failure with reduced ejection fraction) belgyógyászati terápiája jelentős fejlődésen ment át az utóbbi néhány évtizedben, miután több olyan hatásos gyógyszer is forgalomba került, melyek alkalmazásával szignifikánsan csökkenthető a morbiditás és mortalitás.

Számos kórkép és többféle gyógyszeres kezelés társulhat másodlagos immundeficiens állapottal, és a klinikai gyakorlatban egyre gyakrabban fordulnak elő ilyen szituációk.

A limfoid rendszer malignus betegsége a B- vagy T/NK-sejtek érésének bármely pontjáról kiindulhat, melynek nyomán több mint 50-féle limfoid neoplázia alakulhat ki, melyek jellegzetes morfológiai, immunfenotípusos, klinikai és/vagy genetikai tulajdonságokkal rendelkeznek. Az egyes specifikus altípusok túlélése igen széles határok között változhat, és adott altípuson belül is változó lehet, a betegjellemzőktől, a tumor sajátosságaitól, a betegség stádiumától és lokalizációjától, illetve a terápia módjától függően. Több megfigyelés is szól amellett, hogy a prognózist a tumor mikrokörnyezetében lévő ép sejtek eltérései is befolyásolhatják.

A hasmenés és az ezzel összefüggő panaszok gyakran képezik az orvosi vizitek okát. A hasmenés gyakori kórállapot, mely lehet bélbetegség részjelensége, antibiotikumkezelés mellékhatása vagy a bélrendszeri immunitás felborulásának jele. A hasmenés kiegészítő kezelésének és megelőzésének hatásos, gyors és biztonságos módszere Saccharomyces boulardiit tartalmazó probiotikus készítmény alkalmazása.

A krónikus limfocitás leukaemia/kis limfocitás lymphoma (CLL/SLL, small lymphocytic lymphoma) az összes lymphoma-eset körülbelül 1%-át teszi ki. Jelen cikk a CLL/SLL elkülönítésének szempontjait veszi sorra más indolens lymphomáktól, különös tekintettel a follicularis lymphomára, a marginális zóna B-sejtes lymphomára, a limfoplazmocitás lymphomára és a köpenysejtes lymphomára.

In vitro körülmények között, rágcsáló-xenograftmodellekben kimutatták, hogy a CLL-sejtek túlélése és növekedése az aktivált CD4⁺ T-sejtek működésének függvénye.

A COVID-19 okozta fertőzés súlyos akut légúti szindróma (SARS, severe acute respiratory syndrome) kialakulásával jár, melynek leggyakoribb tünetei: köhögés, kimerültség, láz, légszomj és torokfájás. Mindazonáltal a betegség súlyossági spektruma a tünetmentes állapottól a kritikus légzési elégtelenségig és halálig terjedhet.

A nagy infektivitású COVID-19 okozta betegség klinikai súlyossági spektruma meglehetősen széles: a fertőzöttek 40–45%-a mindvégig tünetmentes, 30–40%-uknál csak enyhe tünetek jelentkeznek, míg a betegek kevesebb mint 15%-ánál súlyos állapot alakul ki. A súlyos betegséghez társuló leggyakoribb komorbiditásnak a cukorbetegség és a magas vérnyomás bizonyult.

A 2020 első negyedévében elindult COVID-19-pandémia elsősorban tüdőgyulladás és akut légzési distressz szindróma (ARDS, acute respiratory distress syndrome) képében megjelenő tünetegyüttest okoz, mely többszervi elégtelenséghez, késői stádiumban akár halálhoz is vezethet. A légzési és többszervi elégtelenség, illetve halálos kimenetel hátterében a tüdők úgynevezett citokinvihar következtében fellépő szisztémás gyulladása (hiperinflammációja) áll.

A vírusfertőzések világszerte a morbiditás és mortalitás vezető okai közé számítanak, és a jelenleg is zajló COVID-19-világjárvány még inkább rávilágított a problémára. Többféle standard közegészségügyi intervenciót is kifejlesztettek a légúti vírusok terjedésének, illetve az általuk okozott hatásoknak és következményeknek a kivédésére, ilyen például a rendszeres kézmosás, a tüneteket mutató személyek elkülönítése, illetve az egyéb higiénés szabályok szigorú betartása.

A gasztrointesztinális (GI) sebészet a tápcsatorna és/vagy a máj direkt/eperendszer manipulációjával jár, ezért a közvetlen műtét utáni időszakban a beteg bizonyos ideig nem képes szájon át történő táplálékbevitelre. Az orális bevitel helyreállítása gyakran akár a 7. posztoperatív napig is késhet. A legrosszabb forgatókönyv szerint anastomosis-elégtelenség vagy sebfertőzés lép fel, ilyen esetekben hetekre nyúlhat a szájon át történő táplálékbevitel képtelensége. A helyzetet súlyosbítja, hogy nemegyszer már a műtét előtt fennállnak GI tünetek, ezért már a sebészeti beavatkozás előtt malnutríció áll fenn, illetve ennek kockázata a teljes perioperatív periódusban, sőt a hazabocsátás után is fennállhat.

A perioperatív malnutríció a kedvezőtlen posztoperatív kimenetelek ismert független prediktora. Igazolt tény, hogy a malnutríciós betegek sebészeti beavatkozásai kapcsán magasabb posztoperatív morbiditásra és mortalitásra, hosszabb kórházi tartózkodásra és elhúzódó felépülésre, magasabb ismételt kórházi felvételi arányra, illetve magasabb ellátási költségekre számíthatunk.

A jelenleg is zajló pandémia hatalmas, eddig nem látott buktatók elé állította az egészségügyi ellátó rendszert számtalan területen, és ez alól nem kivétel a hematológiai betegségek kezelése sem. A legnagyobb nehézséget az jelentette és jelenti, hogyan találjuk meg a keskeny biztonságos mezsgyét a súlyos akut légzési szindróma kockázata és a leukémia hatásos kezelése között.

A pancreas ductalis adenocarcinomája (PDA) viszonylag ritka, ám előrehaladott stádiumban felismerve magas halálozású tumortípus (5 éves túlélési aránya mindössze 5%). E betegek azonban sajnos az esetek többségében már csak akkor jutnak diagnózishoz, amikor betegségük előrehaladott stádiumban van, így a medián teljes túlélés (OS, overal survival) mindössze 4,6 hónap.

A trifluridin/tipiracil (FTD/TPI) a metasztatikus colorectalis carcinoma (mCRC) azon eseteire engedélyezett orális készítmény, akiknél a korábbi kezelések nem hozták meg a várt eredményt vagy más okból nem alkalmazhatók.

A sarcopenia jellemzője a vázizmok tömegének csökkenése és funkciójuk (izomerő és/vagy általános fizikai teljesítőképesség) károsodása, melynek prevalenciája az életkor előrehaladtával emelkedik. A sarcopenia felismerésének jelentőségét az adja, hogy fizikai funkciókárosodással, rosszabb életminőséggel és emelkedett halálozással társulhat, emellett jelentős anyagi terhet ró az egészségügyi ellátórendszerekre is.

A járványos agyhártyagyulladás nem a nagy esetszámának, hanem a rendkívül gyors lefolyásának köszönhetően érdemel figyelmet. Közismert, hogy magas halálozással járó fertőzés, mivel hiába áll rendelkezésünkre megfelelő antibiotikum, az időfaktor komoly kihívást jelent az esetek kezelésében és a tragikus kimenetel megelőzésében. A túlélők körében is olyan maradandó funkciókárosodásra számíthatunk, mely alapjaiban befolyásolja az érintettek életminőségét, akár életük végéig. Ebből a szempontból is kiemelt jelentősége van a prevenciónak, melyre ma már többféle vakcina is rendelkezésre áll.

Az izomtömeg és ezzel együtt az izomerő időskori megfogyatkozása 40 éves kor után kezdődik és 60 éves kor után felgyorsul. A folyamatot tovább gyorsíthatja a mozgásszegény, ülő életmód, illetve komorbiditások fennállása. Az állapot klinikai manifesztációja a sarcopenia, melynek a zsírmentes izomtömeg megfogyatkozásán túl jellemzője a zsírtömeg életkorral összefüggő növekedése is, ami tovább csökkenti az izom hasznos tömegét és minőségét.

A sarcopenia jellegzetessége az izomerő és izomtömeg csökkenése, mely a fizikális funkció károsodásában mutatkozik meg. Bár leginkább idősebb korban jelentkezik, fiatalabb korban is előfordulhat, különösen bizonyos kockázati tényezők fennállásakor, melyek szinte az érintett személy teljes élettartama alatt kifejtik hatásukat.

A számos más kórkép (pl. kardiovaszkuláris és metabolikus betegségek) kockázati tényezőjeként is számon tartott elhízás kedvezőtlenül befolyásolja az izomzat minőségét és csökkenti a fizikai teljesítőképességet.

Az ösztrogénreceptor- (ER, estrogen receptor) pozitív emlőrákok jellemzője a sejtciklust szabályozó utak diszregulációja, ezen belül a ciklindependens kináz-4 és -6 (CDK4/6)–retinoblastoma jelátviteli út zavara. Hormonreceptor-pozitív (HR+) daganatokban gyakran észlelhető fokozott CDK4/6 aktivitás, mely az ösztrogénterápiával szembeni rezisztenciával társul.

A ribociklib (LEE011, Kisqali ®) egy szájon át adható, kis molekulájú, erősen szelektív ciklin-dependens kináz 4 és 6 (CKD4/6) inhibitor, melyet az amerikai és európai gyógyszerfelügyelet is engedélyezett hormonreceptor-(HR) pozitív, humán epidermális növekedési faktor 2-(HER2) negatív, előrehaladott vagy metasztatikus emlőrák kezelésére,aromatáz-inhibitorral (AI) vagy fulvesztranttal kombinációban.

A nők körében leggyakoribbnak számító emlőrák az ösztrögén receptor, progeszteron receptorés a HER2-státusz alapján három típusba sorolható: hormonreceptor-(HR) pozitív, HER2-pozitív és tripla negatív altípusba. Ezek közül a HR-pozitív emlőrákok teszik ki az összes eset 60-70%-át, mely esetekben az endokrin terápia képezi a kezelés alapját. A terápia terén történt előrelépések ellenére továbbra is problémát jelent, hogy az esetek jelentős részében rezisztencia alakul ki az endokrin terápiával szemben. A rezisztencia hátterében többféle mechanizmust feltételeznek, többek között az ösztrogénreceptorok (ER)elvesztését vagy mutációját, az ER-útvonalakban bekövetkezett módosulásokat, a sejtciklus jelútjaiban részt vevő molekulák szabályozásának zavarát, valamint különféle molekuláris menekülőutak aktiválódását.

A gastro-oesophagealis átmenet daganata klinikai jellemzőit és egyéb körülményeit tekintve különbözik a gyomorráktól, és prognózisa is kedvezőtlenebb annál. A fázis III TAGS vizsgálat célja a trifluridine/tipiracil hatásosságának és biztonságosságának elemzése volt a gastro-oesophagealis átmenetet érintő rákbetegség kezelésében.

Az FTD/TPI-kezelés a mGC/GEJC kórképpel kezelt betegeknél hatásosnak bizonyul, függetlenül attól, hogy a betegeknél korábban végeztek-e gyomoreltávolító műtétet vagy sem.

A rákbetegségre vonatkozó ismereteink bővülésével egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy adott szerv rosszindulatú daganatai között akkor is jelentős molekuláris szintű különbségek lehetnek, ha a szövettani kép ránézésre hasonlónak tűnik. Az adott beteg számára legjobb esélyeket kínáló terápiás terv felállítására ezért ezeknek az apró genomikai módosulásoknak, mutációknak az alapos ismerete is szükséges.

Az onkológiai kezelések egyre inkább a speciális, célzott, személyre szabott terápiák felé mozdulnak el. Az adott beteg esetében legnagyobb eredményre kecsegtető terápiás terv felállításához a tumor genomikai eltéréseinek feltérképezése szükséges. Ehhez nyújtanak segítséget az új generációs szekvenálási módszerek, melyek javallati köre a közelmúltban három új klinikai szcenárióval bővült.

A rákbetegség kezelése rohamléptekkel fejlődik, és ezen belül mind több úgynevezett célzott terápia kerül be a terápiás eszköztárba. A célzott terápiák hatásai akkor aknázhatók ki optimálisan, ha azok a daganatok molekuláris sajátosságaihoz, az azokban jelen lévő úgynevezett genomikai módosulásokhoz illeszkedik.

A különböző ráktípusokban egyre több célzott terápia kerül be a mindennapi klinikai gyakorlatba. A személyre szabott terápia alapját a genomikai profil feltérképezése képezi. Ennek új módszere egy új folyadékbiopsziás Comprehensive Genomic Profile (CGP) platform, nevezetesen a FoundationOne®Liquid CDx. A bemutatott vizsgálat adatai szerint a teszt pontos, reprodukálható adatokat szolgáltat, ezáltal kellő magabiztossággal ruházhatja fel az orvosokat a genomikai profil feltérképezésekor és a terápiás terv felállításakor.

Az utóbbi években-évtizedekben jelentős előrelépések történtek a rákbetegség, közöttük az úgynevezett nem kissejtes tüdőrák kezelésében. Új kezelési módszerek váltak elérhetővé, például az immunterápia, mely a szervezet természetes védekező rendszerének erősítésével teszi azt alkalmasabbá a ráksejtekkel szembeni harcra.

Jelentős előrelépések történtek a rosszindulatú daganatok kezelésében, előrehaladott vagy metasztatikus nem kissejtes tüdőrákban például elérhetővé váltak immunterápiás készítmények melyek monoterápia vagy kombinációs kezelés formájában alkalmazhatók. A terápiás eredmények optimalizálásához, a betegek életminőségének és túlélésének javításához, illetve az egészségügyi források gazdaságos felhasználásához szükség van a kezelés kapcsán jelentkező mellékhatások és nemkívánatos események valós idejű nyomonkövetésére. A szerzők egy ilyen monitorozó rendszerrel szerzett kedvező tapasztalataikról számolnak be.

A szülői fórumokat böngészve gyakran jön szembe a cumizavar témája – mindig abban az összefüggésben, hogy óvakodjunk a cumi és a cumisüveg használatától, mert örökre búcsút mondhat a sikeres szoptatásnak az az anya, aki ezekhez folyamodik. Pedig a cumizavar létezésére nemigen találunk tudományosan megalapozott bizonyítékokat, és vannak helyzetek, amikor a cumi akár még segítség is lehet. A lényeg azonban itt is a részletekben lakozik, nem mindegy, hogy mikor, mit és hogyan.

A diagnosztikai technológiák fejlődésével ma már mód nyílhat az egyes daganatok molekuláris jellemzőinek feltérképezésére, a bennük lévő géneltérések kimutatására, és ezen információk alapján egyénre szabott terápiás terv felállítására.

Az új generációs molekuláris genomikai technikák segítségével a korábbinál célzottabb terápiákra nyílik mód. A terápiás terv felállítását egyre több centrumban multidiszciplináris molekuláris tumor board segíti, mely az összes klinikai és diagnosztikai adat ismeretében igyekszik az adott beteg számára optimális ún. N-of-One* terápiás tervet felállítani és kezelési javaslatokat megfogalmazni. Az ajánlás a kezelőorvos számára nem kötelező érvényű, ám az eddigi adatok alapján a testület ajánlásaival kapcsolatos adherencia korrelál a terápiás kimenetelekkel.

A tumor genomikai szekvenálására alkalmas technikák új lehetőséget jelentenek az onkológiai betegek ellátásában, ezért egyre több betegnél történik meg a multigénes szekvenálás az adott esetben leghatásosabbnak ígérkező célzott terápia megtervezéséhez.

A korszerű onkológiai diagnosztikában és a terápiás terv felállításában ma már fontos szempont az adott daganat részletesebb molekuláris szerkezete, mely genomikai vizsgálattal térképezhető fel.

Az új generációs szekvenálás (NGS, new generation sequencing) rövid idő alatt nagy számú nukleotid szekvenálására nyújt módot.

A különböző rákbetegségek kezelésének új módszere a célzott gyógyszeres terápiák alkalmazása. Ilyen esetekben a daganaton belül molekuláris szinten jelen lévő eltérések alapján választhatók ki azok a szerek, melyek az adott beteg számára a legjobb terápiás eredményeket, illetve a leghosszabb túlélést ígérik.

Az Európai Unió országaiban a dohányzás egészségi ártalmaira figyelmeztető ábrákat helyeznek el a dohánytermékek csomagolásán. Ezek az ábrák a csomagolás elülső felszínének 65%-át foglalják el, míg a csomagolás hátulján és az oldalsó felszínén 50%-án szöveges üzenetek vannak.

Az obstruktív alvási apnoe (OSAS, obstructive sleep apnea syndrome) jellemzője az ismétlődő, időszakos légzésleállás, melynek hétterében a felső légutak alvás közbeni obstrukciója, csökkent oxigénszaturáció és rövid időtartamú ébredések állnak. OSAS jelentkezésére hajlamosíthat a felső légutak szűkülete, az idős kor, az elhízás, a férfi nem, bizonyos gyógyszerek, az izomtónust csökkentő hatóanyagok, valamint egyes endokrin zavarok.

A dohányzásról történő leszokási kísérlet az esetek többségében a dohányzáshoz való visszatéréssel zárul. A relapszusráta különösen az absztinencia első néhány hetében magas, függetlenül attól, hogy a leszokás szaksegítséggel vagy anélkül történik-e.

Az orális leukoplakia a rákelőző elváltozások közé tartozik, melyek etiológiája nem pontosan ismert, kialakulásában számos tényező szerepet játszhat, melyek fokozzák a malignus transzformáció kockázatát is. A rizikótényezők között kétségkívül említést érdemel az alkoholfogyasztás, a dohányzás és mechanikai traumák hatása.

A korábbi gyermekgyógyászati irányelvek egyértelműen a cumi és cumisüveg használata ellen foglaltak állást azzal a nem titkolt szándékkal, hogy növeljék a kizárólagosan szoptatott babák arányát. A tudományos adatok azonban nem bizonyítják, hogy a cumi károsan befolyásolná a szoptatást, ezért ezek fényében módosultak a szakmai irányelvek. Az Egészségügyi Világszervezet érvényes dokumentuma a kategorikus tiltás helyett ma már árnyaltabban fogalmaz, és elsősorban a szülők objektív tájékoztatásának fontosságát hangsúlyozza.

A dohányzás az általa okozott betegségek és szövődmények révén legalább tíz évvel megrövidítheti a várható élettartamot. Ugyanakkor a dohányzásról való leszokás bármely életkorban kedvező egészségi következményekkel jár. Sajnos a dohányzásról való leszokási kísérletek az esetek többségében kudarccal végződnek, még a leszokást igazoltan segítő eszközök használata esetén is.

Egyelőre nem tisztázott, hogy a dohányzás miként befolyásolja a COVID-19-fertőzés előfordulását és kimeneteleit.

A dohányzás- és nikotinfüggőség nem szűnő közegészségügyi és klinikai probléma. Az Egyesült államok tisztifőorvosi hivatala még 1988-ban úgy foglalt állást, hogy a dohánytermékek használata a nikotinaddikció legfontosabb jelének tekinthető. A dokumentum ugyanakkor azt is kimondta, hogy ennek a bennünket makacsul elkísérő addikciónak a kezelése az epizodikus gondozási modellek felől a hosszantartó stratégiák felé kell, hogy elmozduljon, ezen belül különösen fontos a rágyújtásra való késztetés tartós kontrollja.

A krónikus vesebetegség (CKD, chronic kidney disease) világszerte egyre nagyobb közegészségügyi problémát jelent. A Global Burden of Disease Study 2016-os adatai szerint világviszonylatban 200 millió fölöttire tehető a CKD által érintett betegek száma.

A dohányzással összefüggő betegségek szerte a világon a korai halálozás vezető okai közé tartoznak. Egy átlagos dohányos legalább 10 évvel rövidebb élettartamra számíthat, mint nem dohányos társa.

A dohányzás az általa okozott betegségek és szövődmények révén legalább tíz évvel megrövidítheti a várható élettartamot. Ugyanakkor a dohányzásról való leszokás bármely életkorban kedvező egészségi következményekkel jár. Sajnos a dohányzásról való leszokási kísérletek az esetek többségében kudarccal végződnek, még a leszokást igazoltan segítő eszközök használata esetén is.

A dohányzás- és nikotinfüggőség nem szűnő közegészségügyi és klinikai probléma. Az Egyesült államok tisztifőorvosi hivatala még 1988-ban úgy foglalt állást, hogy a dohánytermékek használata a nikotinaddikció legfontosabb jelének tekinthető.

Manapság az újságok és híroldalak naponta frissülő méretes szalagcímekben közlik, hány újabb áldozata van az éppen dúló világméretű koronavírus-járványnak. És a valóban sokkoló adatok és meredeken felfelé ívelő görbék láttán hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy más halálokok nagyságrenddel több halálos áldozatot szednek a járvány alatt – ahogyan ezt tették a járvány előtt és feltehetőleg tenni fogják a pándémia lecsengése után is. Ilyen tömeggyilkos a dohányzás is.

Dohányosok és krónikus légúti betegségben szenvedők esetében fokozott annak a receptornak (ACE-2) az expressziója, mely a belépési utat jelenti a COVID-19 vírus számára. Ez a megfigyelés magyarázatot adhat arra, hogy éppen ebben a két csoportban miért okoz súlyosabb megbetegedést a COVID-19, egyszersmind rávilágít a dohányzásról való leszokás fontosságára is.

A szív- és érrendszeri betegségek világszerte a vezető halálokok közé tartoznak, és az is bizonyított tény, hogy a dohányzás fokozza a kardiovaszkuláris kórképek előfordulásának kockázatát, illetve a már fennálló betegséget súlyosbíthatja. Ennek fényében indokoltnak látszik a dohányzás és a szív- és érrendszeri megbetegedések összefüggéseinek elemzése.

Meglehetősen ellentmondásos információkkal találkozik az, aki arra keresi a választ, hogy az elektromos cigaretták biztonságosabbak-e hagyományos alternatívájuknál, illetve alkalmasak-e a leszokásra. Bár időről-időre felmerülnek olyan vélemények, melyek szerint az e-cigarettákból kevesebb károsító anyag jut a szervezetbe, a feltett kérdésre jóval bonyolultabb a felelet, mint hogy egyszerűen összehasonlítanánk a toxikus vegyületek számát.

Az esetek számának bővülésével mind több információnk van a koronavírus okozta betegség természetéről és a rizikócsoportokról is. Az adatok pedig azt jelzik, hogy a koronavírus okozta járvány újabb ok a leszokásra, hiszen úgy tűnik, hogy a gyulladás az átlagosnál nagyobb pusztítást visz végbe a dohányosok tüdejében.

A vareniklin és a bupropion a dohányzásról való leszokást segítő programokban eredményesen használt szerek, ugyanakkor aggodalmak merültek fel arra vonatkozóan, hogy alkalmazásuk kapcsán súlyos kardiovaszkuláris és pszichiátriai események bekövetkeztével kell számolnunk.

A dohányzásról leszokás elősegítése minden egészségügyi dolgozó feladata. Minden páciens esetében elvégzendő a minimálintervenció, mely mindössze 3-5 percet vesz igénybe. A dohányzási szokások és a nikotinfüggőség felmérését követően tanácsolni kell a leszokást és felmérni a motiváltság mértékét. A leszokás támogatására számos nem gyógyszeres módszer és farmakoterápiás lehetőség áll rendelkezésre, melyeket optimális esetben kombináltan célszerű alkalmazni, amelyekről a cikkben részletesebben olvashat.

A gyógyszerhatóságok feladata, hogy információt nyújtsanak a gyógyszerbiztonsági kérdésekről és tájékoztassák a közvéleményt a gyógyszerekkel összefüggő biztonságossági aggodalmakról. Ezek a figyelmeztetések gyakran olyan korai jeleken alapulnak, melyek további vizsgálódást tesznek szükségessé a felmerült aggodalmak megerősítésére vagy kizárására, mindazonáltal jelentős mértékben befolyásolhatják az adott szer alkalmazását oly módon, hogy az nem kívánt következményekkel jár. Jelen közlemény az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA, Food and Drug Administration) által végzett posztmarketing vizsgálat eredményeit mutatja be, melynek nyomán potenciálisan módosítani szükséges az alkalmazási előirat gyógyszerbiztonságra vonatkozó bekezdéseit.

A dohányzás az egyik leggyakoribb megelőzhető halálok, mely közel 6 millió ember halálát okozza évente szerte a világban. A dohánytermékek okozta függőség globális közegészségügyi problémát jelent. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint világviszonylatban a felnőtt populáció körülbelül egyharmadát alkotják a dohányosok. Amennyiben a jelenlegi dohányzási trendek változatlanul érvényesülnek, 2020-ban körülbelül 10 millió ember hal majd meg dohányzással összefüggő okok következtében. A WHO az elsődleges prioritások között jelölte meg a dohányzás és a dohányzással összefüggő halálozás csökkentését.

A dohányzási szokások folyamatosan változnak, de a dohányosok magas aránya jelenleg is jelentős közegészségügyi probléma. A helyzet javítására, a dohányzásról leszokók arányának növelésére az egészségügyi dolgozók tehetnek a legtöbbet, ehhez azonban tisztában kell lenniünk azzal, milyen motivációk nyomán dönt úgy valaki, hogy megpróbálkozik a leszokással.

A terhesség ideje alatt megnövekszik a vitamin- és ásványianyag-szükséglet. A folsav- és D-vitamin-pótlás elengedhetetlen, de egyéb vitaminok és ásványi anyagok bevitelének is létjogosultsága van.

Az Egyesült Államokban szinte járványos szintet értek el az opiátokkal kapcsolatos visszaélések, addikció, abúzus és diverzió a krónikus nem tumoros fájdalom kezelése kapcsán. 

A vényköteles opiátkészítmények az akut és krónikus fájdalom csillapításának biztonságos és hatásos eszközei, amennyiben használatuk az orvosi előírásoknak megfelelően történik, és nem marad el a kezelés megfelelő monitorozása sem. 

A vizeletből végzett drogteszt a rendelőben alkalmazható vizsgálat, mely növeli a biztonságot, nyomon követi a beteg compliance-ét és alkalmas a gyógyszerabúzus felderítésére.

Az opiátok széles körben használatosak az akut fájdalom és a krónikus tumoros fájdalom kezelésében. A krónikus nem tumoros fájdalom csillapításában ugyanakkor továbbra is ellentmondásos a szerepük.

Az opiátterápia kontrollálása a háziorvosok számára gyakran számos buktatót rejt, különösen akkor, ha az opiátok alkalmazására nem tumoros eredetű fájdalom miatt történik.

A terhességek közel 5%-át érintő praeeclampsia az anyai és magzati halálozás vezető oka napjainkban is. Apraeeclampsia oka máig nem tisztázott teljes körűen, de a bizonyítékok amellett szólnak, hogy kialakulásában örökletes hajlam is szerepet játszik.

Meggyőzően bizonyítottnak látszik, hogy az anyai elhízás, a fokozott inzulinrezisztencia, a gyulladás, valamint a zsírsavak kóros metabolizmusa egyaránt szerepet játszik a praeeclampsia patogenezisében. 

Magas MShCG-szintek észlelésekor a beteget megfelelő tanácsadásban kell részesíteni. Igen magas (≥ 6,00 MoM) értékek esetén mérlegelni és a beteggel megvitatni szükséges az APFD és a placentaleválás kockázatát.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente 289 000 nő hal meg szerte a világon a terhességgel vagy gyermekszüléssel összefüggő ok következtében, ami naponta 800 anyai halálesetet jelent (WHO 2015-ös adata). 

Az északi országokban a direkt anyai halálozás aránya még mindig meghaladja az indirekt anyai halálozás előfordulását. 

Az aszpirin a ciklooxigenáz (COX) enzimrendszerre gyakorolt hatása révén gátolhatja a rosszindulatú daganat kialakulásának kezdeti szakaszát.

A prevenciós célú aszpirinszedésre tett ajánlások, valamint a magas vérnyomás és a lipideltérések szűrése és kezelése kiemelt prioritást kell, hogy kapjon a felnőtt korú populáció alapellátásában.

Hosszú távú NSAID-használat kapcsán csökkenni látszik az összegzett rákkockázat férfiaknál, illetve a colorectalis rák rizikója mindkét nemnél.

A COX2 enzimet gátló nem szteroid gyulladáscsökkentő szerek (NSAID, non-steroidal anti-inflammatory drug) használata csökkent rákincidenciával, a tumor lassabb progressziójával és hosszabb túléléssel társul.

Több randomizált klinikai vizsgálat és obszervációs vizsgálat tanúsága szerint a nem szteroid gyulladáscsökkentők használata mellett gyakrabban fordul elő szívelégtelenség.

A magzati alkohol spektrum zavarban (FASD, fetal alcohol spectrum disorder) szenvedő gyermekek esetében a prenatális alkoholexpozíció (PAE) egy sor későbbi hatást von maga után, például a központi idegrendszer fejlődésének károsodása folytán központi idegrendszeri zavarokat (pl. értelmi és magatartásproblémák). 

A gyermekkori elhízás előfordulása az elmúlt években világszerte emelkedő tendenciát mutat, és különös aggodalomra ad okot a metabolikus diszregulációkkal és súlyos komorbiditásokkal (pl. 2-es típusú cukorbetegség) való kapcsolata. 

A koraszülés az újszülöttkori halálozás vezető oka, mely jelentős neonatális morbiditással társul. A genetikai hajlam fontos szerepet játszik a koraszülés etiológiájában. 

Az idősödés komplex, soktényezős folyamat, mely jelentős egyéni variabilitást mutat. Az idősödés hatása számos faktorral összefüggésbe hozható, többek között a hypothalamus-hypophysis-mellékvese (HPA, hypothalamic-pituitary-adrenal) tengely aktivitásában mutatkozó egyéni különbségekkel. 

A kongenitális adrenális hiperplázia (CAH) egy autoszomális recesszív módon öröklődő betegség, melynek incidenciája 1/10000−15000 élveszületés. 

A Crohn-betegség a gasztrointesztinális traktus krónikus gyulladásos állapota, mely a szájüregtől a végbélig a gyomor-bél rendszer bármely pontján kialakulhat. Inkább a nők, mintsem a férfiak betegsége, és inkább az északi félteke iparilag fejlettebb országaiban fordul elő. 

A colitis ulcerosa (UC, ulcerative colitis) gyakori felnőttkori gasztrointesztinális betegség. Számos új szer gyógyszer van, köztük ígéretes biológiai szerek. 

Az irányelvek kidolgozója: Clinical Services and Standards Committee of the British Society of Gastroenterology (BSG). 

A széklet- és szerológiai biomarkerek hasznosak lehetnek a gyulladásos bélbetegségek (IBD, inflammatory bowel disease) felismerésében és kezelésében.

Crohn-betegségben a kórfolyamat aktivitásának pontos meghatározása a kezelés alapvető eleme. Egyelőre nem egyértelmű, mely klinikai tényezők játszanak szerepet a betegég aktivitásának meghatározásában. 

Az esetek nagy részében már a háziorvos gyorsan és szakszerűen meg tudja ítélni és érdemben el tudja látni az inkontinens betegeket.

Az mtDNS-deléciók akkumulációja és a következményes mitokondriális diszfunkció a mellékvese öregedését jelző tényezőnek tekinthető. A mitokondriumok működésének hanyatlása következtében megfogyatkoznak az adrenális sejtek, és helyüket rostos kötőszövet foglalja el. Ez pedig szerepet játszik a mellékvese hormonszekréciójának életkorral összefüggő hanyatlásában.

A tüdőrák kemoprevenciója területén megfelelő stratégiaként kínálkozik olyan új célpontok azonosítása, melyek szerepet játszanak a dohányzás által mediált tüdőrákok kialakulásában.

A tüdőrák legfontosabb etiológiai tényezője a dohányzás, ugyanakkor a világéletükben dohányzók között csupán 10% a tüdőrák előfordulási aránya, ami egyéb környezeti tényezők szerepére utal a daganat létrejöttében. A soha nem dohányzók körében előforduló tüdőrákok esetében szerepet tulajdonítanak például a krónikus stressznek csakúgy, mint a depressziónak, melyek elősegíthetik a tumor kialakulását és progresszióját egyaránt.

Az autonóm diszfunkció az életmód megváltoztatásával (elsősorban fizikai aktivitással) vagy eszközös beavatkozásokkal módosítható vagy visszájára fordítható. Az állapot felmérésének módszerei széles határok között változhatnak, kezdve a szívfrekvencia egyszerű mérésétől a komplexebb és invazívabb technikákig, mint amilyen például a mikroneurográfia vagy a noradrenalin spillover.

A melatoninról kimutatták, hogy hatékonyan szabályozza az alvást azáltal, hogy megváltoztatja a biológiai óra amplitúdóját és időzítését (kronobiológiai hatás), és antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkezik.

Bár az ARL súlyossága és mortalitása az 1940-es évek óta drasztikusan csökkent a fejlett országokban, szórványosan még manapság is előfordulhatnak kisebb járványok. Az ARL a fejlett országokban túlnyomórészt az alacsony szocioökonómiai státuszú réteg betegsége, a fejlődő országokban azonban évente 10-20 millióra becsülhető az újonnan diagnosztizált esetek száma.

Szövődménymentes Streptococcus-fertőzésben általában nem szükséges ismételt tenyésztést végezni a kezelést követően. Megfelelő terápia után a pozitív tenyésztési eredmény jelentősége bizonytalan, amennyiben a pharyngitis tünetei megszűntek. Ez az eredmény azonban a kezelés eredménytelenségét is jelezheti arra utalva, hogy az adott személy Streptococcus-hordozó, akinél más kórokozó által előidézett interkurrens pharyngitis alakult ki.

Az akut reumás láz (RL) az ízületek és a kötőszövetek gyulladásos betegsége, mely esetenként érintheti a szívet és a központi idegrendszert is. A kórkép hátterében az áll, hogy a szervezet autoimmun reakcióval válaszol az A csoportú Streptococcus által okozott fertőzésre, ami leggyakrabban pharyngitist jelent.

Az ARL diagnózisa a klinikai paraméterek alapján állítható fel. A Jones-kritériumokat azért alkották meg, hogy segítséget nyújtsanak a klinikusnak abban, hogy az igen változatos klinikai megjelenési formák mellett is felismerje az ARL-t.

Ne kizárólag a tesztoszteronszintekre fókuszáljunk azon férfi betegek kivizsgálása során, akik androgén elégtelenség tüneteivel fordulnak orvoshoz! Az e szempontból jelentős egyéb hormonok (különösen a LH) meghatározása pontosabban feltárja az észlelt tünetek hátterét, és olyan komorbiditásokra hívhatja fel a figyelmet, melyek egyébként rejtve maradtak volna.

A főként a fizikai aktivitás fokozásával elért azonos mértékű testsúlycsökkenés hatására kedvezőbb testösszetétel jött létre (kevesebb zsír és a zsírmentes testtömeg megőrzése), a szabad tesztoszteron és az androszténdion szintje csökkent, miközben a SHBG szintje emelkedett.

Nők esetében is találtak bizonyítékokat arra nézve, hogy a BPA megzavarja a hormonháztartást. Ennek fényében további erőfeszítéseket kell tenni a munkahelyi BPA-expozíció mérséklésére.

A szérum AMH-értékei kizárólag a petefészkek öregedésének előrejelzésére és a PCOS predikciójára használhatók a klinikai gyakorlatban. Az AMH önmagában nem elégséges az anovulációs infertilitás egyes típusainak pontos elkülönítésére.

A télre vagy a hidegre gondolva többnyire a megfázás és a sok C-vitamint tartalmazó mézes-citromos tea jut eszünkbe. A Pharma Tribune cikke néhány kevésbé nyilvánvaló aspektusát villantja fel a téli vitaminpótlásnak.

A rivaroxaban relatív hatékonysága és biztonságossága hasonló volt mind a diabéteszes, mind a diabéteszben nem szenvedő, pitvarfibrilláló betegek esetén. Az eredmények alátámasztják, hogy a rivaroxaban a warfarin alternatívája lehet diabéteszes, pitvarfibrillációban szenvedő betegek esetén.

Kevés, és ellentmondásos eredményekkel zárult klinikai vizsgálat mérte fel a mélyvénás trombózis (DVT), és a tüdőembólia (PE) kockázatát 2-es típusú diabetes mellitus (T2DM) esetén. A szerzők ezt a hiányosságot kívánták pótolni egy, a tajvani lakosság körében végzett obszervációs vizsgálattal. Eredményeik szerint mind a DVT, mind a PE incidenciája magasabb volt a 2-es típusú betegek körében, mint a kontroll populációban (DVT: 8,96 vs. 5,61 esemény/10 000 betegév; PE: 3,92 vs. 2,33 esemény/10 000 betegév).

A diabeteses ketoacidosis (DKA) a diabetes mellitus egyik legsúlyosabb akut szövődménye. Az artériás thrombosisra való hajlam fokozódása relatíve gyakori DKA-ban, mindazonáltal az akut, többszörös arteriovenosus thrombosis fellépése ritka. A szerzők egy 49 éves férfi esetéről számolnak be, akinél a DKA többszörös thrombosissal szövődött. A DKA miatt a sürgősségi osztályra felvett betegnél hirtelen hasi fájdalom jelentkezett. A CT vizsgálat az arteria mesenterica superior, a vena mesenterica superior, arteria lienalis, és a jobb arteria femoralis közel teljes elzáródását mutatta. Ez az eset kiemeli, hogy figyelembe kell venni a thrombosis kialakulásának kockázatát a DKA kezelése során

A RAPS (Rivaroxaban in Antiphospholipid Syndrome) vizsgálat célkitűzése annak bizonyítása, hogy az alvadásgátlás mértéke rivaroxaban kezelés mellett, SLE-vel társuló, vagy anélkül fennálló trombotikus antifoszfolipid szindrómában szenvedő, korábban VTE eseményen átesett betegek esetén nem rosszabb annál, mint amit warfarinnal el lehet érni. A vizsgálat eredményei alapjaiban változtathatják meg az APS betegek kezelését.

A gastrointestinalis (GI) vérzéses szövődmények kockázata az újabb típusú orális anticoagulánsok mellett hasonló ahhoz, ami warfarin kezelés mellett tapasztalható. Mindazonáltal a GI vérzés kockázata 65 éves kor felett emelkedik, ami különösen igaz a 75 év feletti korosztály esetén.

A gastrointestinalis (GI) vérzéses szövődmények incidenciája az új típusú orális antikoagulánsok (NOAC) mellett összefüggésben lehet a már korábban meglévő malignus megbetegedésekkel. A vérzéses szövődmények miatti kivizsgálás ezeknek a malignus megbetegedéseknek a korai felfedezéséhez vezethet.

A mindennapi klinikai gyakorlatban a rivaroxaban legalább olyan hatékony a stroke, a szisztémás embolizáció, és szignifikánsan hatékonyabb a vénás thromboemboliás események megelőzésében, mint a warfarin, jobb terápiahűség mellett.

A mindennapi klinikai gyakorlatban a major vérzéses szövődmények előfordulása rivaroxaban kezelés esetén, éves összesítésben alacsonyabb, mint K-vitamin antagonista (VKA) kezelés mellett. Ugyanakkor, a rivaroxaban kezelés mellett jelentkező major vérzéses szövődmények kezelése egyszerű, ritkán van szükség pro-koagulánsok alkalmazására, és a betegek 90 napos kimenetele jobb, mint VKA kezelés mellett.

Az új orális antikoagulánsok (NOAC) rövid felezési ideje, és hatásuk gyors kialakulása elvileg lehetővé teszi invazív beavatkozások esetén a NOAC adagolás rövid megszakítását, áthidaló heparin kezelés alkalmazása nélkül, mindazonáltal ezzel kapcsolatban kevés adat állt eddig rendelkezésünkre. A Dresden NOAC regiszter adatai szerint, amely több mint 2100 beteg adatait tartalmazza, a periprocedurálisan alkalmazott áthidaló heparin kezelés nem csökkentette a kardiovaszkuláris események kockázatát, ezzel szemben szignifikánsan emelte a major vérzéses szövődmények kockázatát (2,7% vs. 0,5%; P=0,010).

Az EULAR (European League Against Rheumatism)  ajánlása alapján a rheumatoid arthritis kezelésének célja a klinikai remisszió, vagy legalább a betegség alacsony aktivitásának elérése. A klinikai döntéshozatalban egyelőre kevés objektív paraméter áll rendelkezésünkre – mely különösen fontos lehet biológiai kezelés váltás esetén.  A cikk szerzői egy előzetes algoritmust dolgoztak ki a jelenlegi terápiás megközelítést figyelembe véve az immunogenitás meghatározására.

Az utóbbi évtizedben egy sor új biológiai készítmény vált hozzáférhetővé, többek között a tumornekrózis-faktor- (TNF) alfa-inhibitor készítmények. A krónikus gyulladásos betegségben szenvedő betegek azonban legalább harmada nem reagál a TNF-alfa gátló kezelésre, vagy a kezdeti hatékonyság később csökken. E betegek egy részénél a klinikai válasz javulása érhető el másik anti-TNF készítménnyel, ami arra utal, hogy a terápiás kudarc független magáról a terápiás célponttól.

A károsodott vesefunkció a stroke és szisztémás embolizáció független előrejelzője nem-valvuláris pitvarfibrillációban (PF) szenvedő betegek esetén. A vesefunkció figyelembevétele javíthatná a rizikóstratifikációt PF-ban.

Szimptomatikus vénás thromboemboliás eseményen (VTE) átesett, krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek esetén magasabb a rekurrens VTE kockázata. Az EINSTEIN DVT és EINSTEIN PE vizsgálatokban a vesefunkció károsodása emelte a major vérzés kockázatát az enoxaparin/K-vitamin antagonista (VKA) csoportban, míg a rivaroxabannal kezelt betegek esetén nem.

Krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek esetén az új típusú orális antikoagulánsok, a jóváhagyott dózisban legalább olyan hatékonyak, és biztonságosan alkalmazhatók, mint a hagyományos szerek.

A ROCKET AF vizsgálatban az összes, valamint a randomizált kezelések szerinti major vérzéses szövődmények kezelésének és kimenetelének elemzése azt mutatta, hogy a rivaroxabannal kezelt betegek esetén szignifikánsan kevesebb esetben volt szükség friss fagyasztott plazma (FFP), valamint prothrombin komplex koncentrátum (PCC) alkalmazására, mint warfarinnal kezelt betegek esetén. A vörös vértest (vvt) massza transzfúzió szükségessége, valamint a vérzés utáni kimenetel hasonló volt a rivaroxabanra, vagy warfarinra randomizált betegek körében.

A napi klinikai gyakorlatban a rivaroxaban okozta major vérzéses szövődmények éves előfordulása alacsonyabb, mint amit K-vitamin antagonista (VKA) kezelés mellett leírtak. A rivaroxaban okozta major vérzések kezelése egyszerű, és ritkán igényel prokoaguláns kezelést, ugyanakkor a 90 napos kimenetele jobb, mint VKA kezelés mellett jelentkező vérzés esetén.

A vizsgálat célkitűzése volt a mindennapi klinikai gyakorlatból származó adatok gyűjtése a K-vitamin antagonista (VKA) kezeléshez köthető vérzéses szövődmények miatti kórházi kezelések során alkalmazott kezelésekről, és a betegek kimeneteléről. A VKA kezelés fő indikációi a pitvarfibrilláció (PF) (63,4%), korábbi thromboembolia (18,6%), és a műbillentyű (11,4%) voltak. A vérzés leggyakrabban hematoma (23,1%), felső tápcsatornai (17,9%), és intracraniális (14,1%) vérzés formájában jelentkezett. A kórházi mortalitás 7,6%, az ezért felelős legfontosabb rizikófaktor a károsodott veseműködés volt. A kórházi kezelést igénylő, VKA kezelés okozta vérzés hosszú hospitalizációs idővel, számottevő forrás-felhasználással, magas mortalitással és maradványtünetekkel társul.

A RAAFT-2 vizsgálat a rádiófrekvenciás abláció elsővonalbeli alkalmazásának hatékonyságát és biztonságosságát hasonlította össze a gyógyszeres terápiával paroxysmalis pitvarfibrillációban szenvedő betegeknél.

Jóllehet a katéter abláció ma már a tünetekkel járó és gyógyszeres kezelésre nem megfelelően reagáló pitvarfibrilláció kezelésének hatékony és elfogadott módszere, a közelmúltban olyan publikációk láttak napvilágot, melyekben diffúzió súlyozott mágneses rezonancia (MR) vizsgálattal tünetmentes agyi léziókat (asymptomatic cerebral injury, ACI) mutattak ki a beavatkozást követően, 1,7-52,2% gyakorisággal.

A pitvarfibrilláció (PF) a leggyakoribb tartósan fennálló szívritmuszavar, mely a 65-75 éves korcsoport 3-5%-át érinti, 80 év feletti gyakorisága pedig meghaladja a 8%-ot. Morbiditása és mortalitása jelentős, különösképpen a fatális vagy rokkantsághoz vezető stroke tekintetében.

A vénás thromboemboliás (VTE) szövődmények előfordulása lényegesen eltérő lehet a különböző malignus megbetegedések esetén. Számos klinikai rizikófaktor társul a VTE magasabb kockázatával, mindazonáltal ez a kockázat nem ítélhető meg pontosan az egyes különálló rizikófaktorok, vagy biomarkerek alapján, ehhez jól kidolgozott, és validált rizikóbecslő skálákra van szükség.

A vénás thromboemboliás (VTE) szövődmények kockázatának emelkedése a rosszindulatú daganatos megbetegedések esetén jól ismert tény. Az is ismert, hogy a VTE  negatívan befolyásolja az onkológiai betegek prognózisát. A malignus betegségekben észlelt hiperkoagulabilitás egyik lehetséges magyarázata az alvadási faktorok fokozott termelése és expressziója, ami azonban számos mechanizmuson keresztül a tumor biológiáját is befolyásolja.

Az EINSTEIN-DVT és EINSTEIN-PE randomizált, kontrollált vizsgálatok összevont adataiból végzett alcsoport-analízis alapján, az aktív malignus megbetegedésben szenvedő betegekben a rivaroxaban ugyanolyan hatékony volt  a rekurrens, szimptomatikus vénás thromboemboliás (VTE) események megelőzésében, mint az enoxaparin és az azt követő K-vitamin antagonista (KVA) kezelés. A klinikailag releváns vérzések előfordulásának gyakoriságában nem volt különbség a két kezelés között, a rivaroxaban kezelés mellett azonban szignifikánsan kevesebb volt a súlyos vérzések előfordulása.

Tekintetbe véve a koronáriabetegség magas arányú előfordulását a populációban, valamint a megfelelő gyógyszeres kezelés hatékonyságát, alapvető jelentőségű a nem megfelelő terápiahűség hatásának a felmérése mind a primer, mind a szekunder prevencióban. Ez képezte a célkitűzését a közlemény szerzőinek, akik azt találták, hogy a magas terápiás adherencia szignifikánsan javítja a kimenetelt, valamint csökkenti a szekunder prevenció költségét koronáriabetegségben.

A vérzéses szövődmények kockázata szignifikánsan magasabb azoknál a betegeknél, akik magasabb dózisban kapják a warfarint, akik a szer hatását potencírozó más gyógyszeres kezelésben részesülnek, valamint az idősebb betegek esetén. Ezeknél a betegeknél lehet a legelőnyösebb az alternatív antikoaguláns szerek alkalmazása.

A populáció idősödése miatt egyre nagyobb szükség van orális anticoaguláns (OAC) terápiára. A K-vitamin antagonisták alkalmazása nehézkes, ezért mellettük rossz a terápiás adherencia. Az új típusú OAC szerek alkalmazása egyszerű, ugyanakkor legalább annyira hatékonyak, mint a K-vitamin antagonisták.

A perzisztens pitvarfibrilláció vagy flutter miatt végzett egyenáramú kardioverzió (DCCV) a tromboembóliás (TE) szövődmények emelkedett kockázatával társul. Az irányelvek a beavatkozás előtt 3-4 hetes, azt követően 4 hetes warfarin kezelést javasolnak a TE szövődmények kivédésére. Az új antikoagulánsokat ebben a tekintetben eddig még nem vizsgálták, ezért a szerzők egy retrospektív kohorsz vizsgálatot végeztek a rövid időtartamú dabigatran és rivaroxaban kezelés biztonságosságának felmérésére pitvarfibrilláció vagy flutter miatt végzett DCCV során. Az elemzett betegpopulációban nem jelentkezett TE szövődmény, ezért elmondható, hogy a rövid időtartamú dabigatran, vagy rivaroxaban kezelés biztonságosnak tűnik DCCV-ben.

Számos stratégia létezik a szinusz ritmus visszaállítására és megtartására pitvarfibrillációban (PF). Az elektromos kardioverzió azonnali sikerességi aránya igen magas, viszont a kezelőorvos számára nagy kihívást jelent a szinusz ritmus hosszú távú fenntartása a kezelés okozta mellékhatások minimalizálása mellett.

A gyakorlati útmutatók már 1995 óta azt ajánlják, hogy anticoagulatio nélkül a kardioverziót a pitvarfibrilláció jelentkezésétől számított 48 órán belül el kell végezni. A legújabb kutatások adatai szerint a tromboembóliás szövődmények kockázata a 48 órás időkorláton belül is annál kisebb, minél korábban elvégzik a kardioverziót.

Az orvostudományban előfordulnak diagnosztikai hibák, ennek aránya azonban ismeretlen, a szakirodalmi források általában 10 és 15 százalék közé teszik.

A laboratóriumi diagnosztikában alapvetően fontos annak szavatolása, hogy a teljes tesztfolyamat (TTP, total testing process) minden egyes lépése során pontosan járunk el, csak így biztosítható ugyanis a megalapozott klinikai döntéshozatal és a hatékony betegellátás.

Tagadhatatlan, hogy az orvosi gyakorlatban előfordulnak hibák, és a prevalencia csökkentését célzó megoldások szükségesek a felesleges költségek csökkentésére, illetve a hatékony klinikai döntéshozatalhoz.