A testsúly +/− fizikai aktivitás hatása a testösszetételre és a nemi hormonok szintjére posztmenopauzális nők körében: a SHAPE-2 vizsgálat eredményei

Az elhízás és a fizikai aktivitás a posztmenopauzális emlőrák igazolt kockázati tényezője. Az említett tényezők együttesen körülbelül 15 százalékban játszanak közre menopauzát követően jelentkező emlőrákos esetek kialakulásában. Ennél is fontosabb, hogy ezek az életmóddal összefüggő kevés kockázati tényező közé tartoznak, ennél fogva lehetőség van az expozíció módosítására. Tekintettel arra, hogy a fejlett ipari országokban folyamatosan emelkedik mind a túlsúly és elhízás, mind pedig mozgásszegény életmód prevalenciája, a kérdés különös figyelmet kell, hogy kapjon az emlőrák prevenciós stratégiáiban.

Az egyik mechanizmus, melynek révén ezek az életmódbeli faktorok befolyásolhatják a posztmenopauzális emlőrák kockázatát, a nemi hormonok (azaz az ösztrogének, androgének és a nemihormon-kötő globulin [SHBG, sex hormone-binding gloulin]) szérumszintjének megváltozása. Az obszervációs, prospektív vizsgálatok egybehangzóan azt igazolják, hogy az emlőrák előfordulásának esélye akár kétszeres is lehet azon posztmenopauzális nők között, akik az endogén szexhormonok szintje alapján a legmagasabb kvartilisbe sorolhatók, szemben a legalacsonyabb kvartilisbe tartozókkal. A Sex Hormones and Physical Exercise (SHAPE) elnevezéssel korábban elvégzett randomizált kontrollos vizsgálatban a mostani tanulmány szerzői az 1 éves a fizikai aktivitás fokozását célzó program hatását elemezték a szérum nemi hormonszintjeire olyan posztmenopauzális nők esetében, akiknek a fizikai aktivitása korábban nem volt kielégítő. Az obszervációs vizsgálatokkal ellentétben – melyekben a fizikai aktivitást gyakran a testtömegindexben (BMI, body mas index) fennálló különbségek szerinti korrekciót követően is hatásosnak találták − a SHAPE vizsgálatban nem észlelték a testmozgás hatását. A nők azon alcsoportjában azonban, akik testzsírjuk több mint 2 százalékát elveszítették, a fokozott fizikai aktivitás hatásosabbnak mutatkozott, a kontrollcsoporttal összehasonlítva. Ezeket a megállapításokat két másik intervenciós vizsgálat is megerősítette.

A szerzők abból a hipotézisből indultak ki, hogy a testsúly vagy zsír csökkenése alapvetően fontos ahhoz, hogy a fizikai aktivitás bármilyen kedvező hatást fejtsen ki a nemi hormonok szintjére. Továbbra is nyitott kérdés azonban, hogy tisztán a testsúlycsökkenés az, ami a nemi hormonok tekintetében megnyilvánuló pozitív hatást indukálja, vagy a fizikai aktivitás maga járul hozzá az emlőrák kockázatát csökkentő hatáshoz. E kérdés megválaszolására indították a szerzők a SHAPE-2 vizsgálatot, melyben kalóriaszegény diétával vagy főként testmozgással elért, azonos mértékű testsúlycsökkenés hatásait hasonlították össze. Azt várták, hogy a diétával elért testsúlycsökkenés testmozgással történő kiegészítése még kedvezőbb testösszetételt eredményez (azaz csökken a test zsírtömege, miközben a zsírmentes testtömeg állandó marad vagy növekszik), ami a nemi hormonok szérumszintjének jelentősebb csökkenéséhez vezet, mint amit pusztán étrenddel lehetett elérni. Ezen túlmenően azt is feltételezték, hogy a fizikai aktivitás a testzsírtól független utakon keresztül is hatással lehet a nemi hormonok szérumszintjeire. E hipotézis alapját szintén azon obszervációs vizsgálatok adatai képezték, melyekben a testsúly szerinti korrekciót követően is a fizikai aktivitás kedvező hatása igazolódott a későbbi emlőrák kockázatára.

Betegek és módszerek

Túlsúlyos, elégtelen fizikai aktivitású nőket soroltak véletlenszerűen diétára (n = 97), főként testmozgásra alapozott programra (n = 98), illetve a kontrollcsoportba (n = 48). Mindkét intervenció célja 5-6 kg-os testsúlycsökkenés elérése volt kalóriaszegény étrenddel vagy olyan intenzív testedzési programmal, mely a kalóriabevitel csupán kisfokú megszorításával párosult.

Tizenhat hét elteltével elsődleges kimenetelnek tekintették a szérum nemihormon- és SHBG-szintjeit. A testzsírt és a zsírmentes testtömeget kettős energiájú röntgenabszorpciometriával (DEXA) határozták meg.

Eredmények

Mind diétával (−4,9 kg), mind testedzéssel (−5,5 kg) sikerült elérni a célul tűzött testsúlycsökkenést. A fizikai aktivitás szignifikánsan nagyobb mértékben csökkentette a testzsírt, mint a diéta (a különbség −1,4 kg). A főként fizikai aktivitásra alapozott programban részt vevők körében a szabad tesztoszteron szintje statisztikailag szignifikánsan markánsabban csökkent, mint a diétán lévő csoportban (terápiás hatás aránya [TER, treatment effect ratio] 0,92). Az adatok különbségeket jeleznek az androszténdionra (TER 0,90) és a SHBG-re vonatkozóan (TER 1,05). A kontrollcsoporthoz képest a kedvező hatások mindkét intervenciós csoportban megmutatkoztak az ösztadiolra (diéta – TER 0,86; főként testmozgás TER 0,83), a szabad ösztradiolra (TER 0,80, illetve TER 0,77), a SHBG-re (TER 1,14, illetve TER 1,21) és a szabad tesztoszteronra (TER 0,91, illetve TER 0,84). A testzsírban bekövetkezett változások szerinti korrekciót követően az intervenciós hatások gyengültek vagy eltűntek.

Következtetések

A szerzők azt találták, hogy a testsúly már csekély mértékű (6-7 százalékos) csökkenése – legyen akár kalóriaszegény diéta, akár testmozgás eredménye − pozitívan befolyásolta a nemi hormonok és a SHBG szintjét. A főként a fizikai aktivitás fokozásával elért azonos mértékű testsúlycsökkenés hatására kedvezőbb testösszetétel jött létre (kevesebb zsír és a zsírmentes testtömeg megőrzése), a szabad tesztoszteron és az androszténdion szintje csökkent, miközben a SHBG szintje emelkedett. A hormonokra kifejtett hatás elsődleges mediátora a testzsír, ami azt jelzi, hogy a zsírmennyiség csökkentése játssza a legnagyobb szerepet a nemi hormonok szintjének olyan irányú megváltozásában, ami az emlőrák kockázatának csökkenéséhez vezet.

Forrás: Willemijn AM, et al. Effect of weight loss, with or without exercise, on body composition and sex hormones in postmenopausal women: the SHAPE-2 trial. Breast Cancer Research (2015) 17:120−131.