2021. szeptember. 24., péntek - Gellért, Mercédesz.
hirdetés
hirdetés

A vérvétel szempontjai és a laboratóriumi eredmények minőségének javítása

Tagadhatatlan, hogy az orvosi gyakorlatban előfordulnak hibák, és a prevalencia csökkentését célzó megoldások szükségesek a felesleges költségek csökkentésére, illetve a hatékony klinikai döntéshozatalhoz.

Vannak olyan hibák, például a gyógyszerek nem megfelelő adagolása vagy a műtét nem megfelelő kivitelezése, melyek hatása azonnal megmutatkozik, de előfordulhatnak olyan rejtettebb hibák is, melyek hatással vannak a diagnosztikai folyamatra, illetve a klinikai munkafolyamat egyéb lépéseire. A laboratóriumi vizsgálatok a döntéshozatal integráns részét képezik, és ezek lelete jelentősen befolyásolja az orvosi diagnosztikát és terápiát. A Nemzetközi Szabványügyi Hivatal (ISO, International Organization for Standardization) definíciója szerint laboratóriumi hibának tekintendő „bármilyen hiba a vizsgálatkéréstől a vizsgálati eredmények közléséig, illetve a laboratóriumi leletek interpretációja és az ezekre alapozott döntéshozatal során elkövetett hibák”. A laboratóriumi vizsgálatok során elkövetett hibák előfordulását egészen széles határok között adja meg a szakirodalom az 1/8300 értéktől egészen az 1/33−50 értékig.

Az elmúlt években gyökeres változások történtek a laboratóriumi munka szervezésében, melyek nyomán javult a teszteredmények pontossága és helytállósága, illetve a teljes analitikai folyamatot tekintve csökkent a hibákból eredő terhelés. Ilyen lényeges előrelépés volt a technológia, az informatikai háttér és a számítógépes adatfeldolgozás fejlesztése, a laboratóriumi automatizálás és a teljesen automatikus analitikai platformok bevezetése a mindennapi gyakorlatba, a többszörös szimultán preanalitikai munkaállomások munkába állítása, a vizsgálati eljárások javítása, illetve a minőségbiztosítási rendszerekkel való összehangolás (pl. certifikáció és akkreditáció). Az összefoglalt közlemény a betegellátás azon lépéseivel foglalkozik, melyekben a laboratóriumhoz nem tartozó személyzet is részt vesz, illetve számba veszi a laboratóriumi vizsgálati folyamatban előforduló, felismerhető hibák nagy többségét; az extraanalitikus minőség javítása a jövőbeni minőségbiztosítási erőfeszítések fő célpontja. A preanalitikai változók közül a vénás vérminta nem megfelelő gyűjtése tehető felelőssé a hibák körülbelül 60 százalékáért, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy szigorúbb és hatékonyabb felügyeletet kell biztosítani ezen a téren, mely a diagnosztikai folyamat nem mellőzhető eleme.

A vérvétel során előforduló nagyobb hibák

A beteg azonosítása

A szakképzett személyzet hiánya és a rendszer túlterheltsége nyomán könnyen megelőzhető hibák fordulhatnak elő, melyek veszélyeztetik a beteg biztonságát és felesleges kiadások forrásai lehetnek. Az Institute of Medicine (IOM) 1999-es jelentése szerint az ilyen természetű hibák legtöbbje rendszerszintű problémákra vezethető vissza, nem pedig arra, hogy az egészségügyi személyzet adott tagja nem megfelelően végzi a beavatkozást. A mintavétel során nagy gondot kell fordítani a beteg személyazonosságának igazolására. Bár az Amerikai Patológiai Társaság jelenleg két betegazonosító ellenőrzését követeli meg a vérvétel előtt, a laboratóriumi gyakorlatban továbbra is a beteg nem megfelelő azonosítása hibák legfőbb forrása, mely főként a preanalitikai fázisra jellemző. Ennek fényében a beteg hitelt érdemlő azonosítása továbbra is központi feladat a vérvételt végző egységekben, mely egyben alapvető feltétel a laboratóriumi eredmények pontosságának biztosítása, a téves diagnózis, valamint a nem megfelelő diagnosztikai és terápiás eljárások elkerülése érdekében is. Ennek ugyanis a beteg szempontjából kedvezőtlen, sőt akár életveszélyes következményei is lehetnek, például a beteg nem a vércsoportjának megfelelő vért kap. A betegazonosítás messze leggyorsabb és legkönnyebb módja a vonalkódok alkalmazása. Csuklópántok is használhatók azonosításra, bizonyos gyakorisággal azonban ezek is tévesztések forrásai lehetnek elsősorban a csuklópánt hiánya, elvesztése miatt (az esetek 70 százalékában).

A legmegfelelőbb vérvételi pont megtalálása

A vérvétel megfelelő helyének megtalálása alapvető feltétel a sikeres vérvételhez és a megfelelő minőségű vérminta vételéhez. A vénás vérvétel sikerességének két, egymással szorosan összefüggő tényezője
a) a megfelelő és könnyen elérhető vérvételi hely hozzáférhetősége (mely elsősorban a beteg anatómia jellemzőinek függvénye) és
b) a vérvételt végző egészségügyi dolgozó képzettsége és gyakorlottsága.
A vérvétel leggyakrabban a könyökhajlatból történik, ennek hiányában a vena cephalica is használható vérvételre. A vena basilicából történő vérvételt azokra az esetekre kell fenntartani, amikor az antecubitalis régióban egyetlen véna sem áll rendelkezésre. Az antecubitalis területen kívül vannak másodlagos vérvételi helyek is, mint amilyen például az alkar és a kéz (kézhát, hüvelykujj, tenyér) felületes vénái. A lábszárból, bokából és lábfejből történő vérvétel nem preferálható, mivel az alsó végtagból nyert vér alvadási paraméterei − főként az artériák falában lévő meszes plakkokon történő áthaladás következtében − megváltozhatnak. Különleges helyzet a vena jugularis externa punkciója a nyakon, mely sebészeti vagy sürgősségi körülmények között végezhető. A másodlagos vérvételi helyek esetében problémát jelenthet a kis kaliberű (általában 22G vagy 23 G) tűk használatán túl az, hogy a vérvételt végző személy nem tudja kezét megtámasztani, illetve komolyan fennáll a veszélye, hogy a vérvétel során sérülnek a szomszédos anatómia képletek, például inak, idegek vagy artériák.

A leszorítás felhelyezése, vénás pangás

A leszorítás szerepe, hogy átmenetileg összeszorítsa vagy összenyomja a végtag (rendszerint a felső végtag) vénás keringését. A leszorítás felhelyezése általános gyakorlat a rutin vérvétel előtt, mely segít a vérvételt végzőnek megtalálni a megfelelő vénát, ugyanakkor sebészeti körülmények között is hasznos lehet a túlzott vérveszteség megelőzésében és a viszonylag vérmentes műtéti terület biztosításában. A leszorítást körülbelül 7,5 centiméterrel a tervezett vérvételi hely felett kell elhelyezni a karon olyan szorosan, hogy a vénás keringést elzárja, az artériás keringés ugyanakkor szabad maradjon (kb. 20-30 Hgmm-rel magasabbra kell állítani, mint a szisztolés vérnyomás), és ne okozzon kellemetlenséget a betegnek. A vérvételt követően a leszorítást azonnal el kell távolítani, és semmilyen körülmények között nem maradhat fenn 1 percnél hosszabb ideig. Ha további időre van szükség a vérvételhez, akkor a leszorítást fel kell engedni, hogy a vérkeringés helyreálljon, és a bőr visszanyerje eredeti színét, és csak eztán szabad ismét felhelyezni. Bár meggyőző bizonyítékaink vannak arra nézve, hogy a hosszan tartó vénás pangás megváltoztatja a vér bizonyos analitikumainak koncentrációját és/vagy aktivitását, a leszorítási időt ritkán tekintik a preanalitikai variabilitás potenciális forrásának.

Vérvételi eszközök

A speciális vérvételi csövek 1960-as években történt európai bevezetése csaknem forradalmasította a vérvételi technikát, és jelentős előnyöket biztosított a hagyományos fecskendőkkel szemben. A klasszikus tűk alternatívájaként használhatók a szárnyas tűk, melyek hajlékony műanyag szárnyakkal ellátott vékony tűk, melyekhez hosszabb, hajlékony cső csatlakozik. Az eredetileg infúziós célokra kifejlesztett szárnyas tűk csak a betegek bizonyos csoportjaiban alkalmazhatók vérvételre, például azoknál, akik tartós szubkután vénás kanült viselnek tartós hemodialízis kezelés céljából, hosszan tartó infúziós terápiában részesülnek (kritikus állapotban lévő vagy rosszindulatú daganatban szenvedő betegek), vagy általános anesztéziát vagy szedációt alkalmaznak náluk műtét, fájdalmas klinikai beavatkozás vagy diagnosztikai radiológiai vizsgálat előtt. Ezen kívül szárnyas tűvel történő vérvétel javasolható újszülötteknél, gyermekeknél, kis állatoknál, illetve olyan betegeknél, akiknek vénái vékonyak, nehezen hozzáférhetőek vagy atípusos lefutásúak, de kisebb méretük folytán hasznosak lehetnek ideges vagy szorongó betegeknél vagy „tűfóbiában” is. A szárnyas tűk használatának hátránya, hogy drágábbak, fennáll az esélye, hogy nem sikerül megfelelő vérmintát nyerni, és a vérvételt végző számára is veszélyesebbek, hiszen nagyobb a tű okozta sérülés esélye. Mindezek fényében a szárnyas tűk és intravénás szerelékek alkalmazását hagyományosan nem javasolják vérvétel céljára a rutin gyakorlatban, amennyiben a hagyományos lehetőségek rendelkezésre állnak.

Bár a vérvételt végzők némelyike még mindig a hagyományos fecskendőket részesítik előnyben a vérvételhez, ez az idejétmúlt gyakorlat egészségügyi és technikai szempontból sem támogatható.

A vénás vérvételre általában 19 és 25G közötti tűket használnak, a 19−21G méretű tűk elsősorban a nagy, a 23G tűk a kis antecubitalis vénák, valamint a közepes méretű alkar-, kéz- és lábvénák esetében alkalmazhatók, míg a 25G vagy annál kisebb tűk csak a legkisebb vénáknál, illetve kisgyermekek és újszülöttek esetén használhatók. Bár nincsenek különleges indikációk vagy ajánlások arra vonatkozóan, hogy a vénás vérvételnél használt tű nagysága miként befolyásolja a laboratóriumi eredményeket, széles körben elfogadott, hogy a vérvételnél nagy gondot kell fordítani arra, hogy elkerüljük a fokozott nyomást vagy a nyíróerőket, melyek károsíthatják a vérsejteket, elsősorban a vörösvértesteket.

Következtetések

A klinikai laboratóriumi vizsgálatok során a technológiai előrelépések és a prevenciós erőfeszítések ellenére előfordulhatnak hibák. Ezzel együtt azonban a klinikai laboratóriumok gyakorlatában egyre nagyobb hangsúlyt kap a teljes folyamat felügyelete és a minőségbiztosítás, beleértve azokat a munkafázisokat is, melyeket nem a laboratóriumi személyzet végez.

(Forrás: Lippi G, et al. Phlebotomy issues and quality improvement in results of laboratory testing. Clin Lab. 2006)

Dr. Simonfalvi Ildikó
a szerző cikkei

cimkék

Kapcsolódó fájlok

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Én használok maszkot és mindenki mást is erre buzdítok, a tudomány eredményeire alapozott szakmai álláspont jelenleg ez.

Leszólítottunk pár koronavírust tagadó vagy az oltást ellenző járókelőt, és a beszélgetés során hirtelen megjelent dr. Kemenesi Gábor virológus.