Dr. Tolnay Edina cikkei

A jól képzett gyógyszerészek jelentősen segíthetik a tüdőgyógyászokat a betegoktatásban, és ezzel közvetve a felírt terápia optimális betartásában. Különösen nagy jelentőségű a rendszeres, ismétlődő és didaktikus eszközhasználat-oktatás, ami egyúttal rögzíti a betegben a fenntartó kezelés tartós és előírásnak megfelelő gyakoriságú használatát is. 

Az inhalatív fenntartó kezeléshez ragaszkodó beteg lényegesen ritkábban szorul sürgősségi ellátásra, és várhatóan alapbetegsége is lassabban romlik majd. Ez nem csak a beteg életminősége és várható életkilátásai szempontjából fontos, hanem az ellátórendszer személyi és anyagi  terhelésének csökkenését is jelentheti.

A COPD-ben is lényegesen elmarad a kívánatos mértéktől a betegek ragaszkodása a gyógyszeres kezeléshez.  A vizsgálatok szerint 40-60%-uk nem az előírás szerint szedi gyógyszereit, és nagyon nagy szórást mutat az is, mennyire jól használják inhalációs eszközeiket.

Noha a háziorvosok szerepe különösen fontos a COPD korai felismerésében és az optimális gyógyszeres kezelésben, a legtöbb vizsgálat  a háziorvosok alulinformáltságát mutatja.

A stabil krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegek gyakran szenvednek egyidejűleg COPD-ben, kevésbé vizsgált azonban az akut szívelégtelenség sajátosságai és kimenetele ebben a betegcsoportban.

Mindkét betegség időskorban fordul elő gyakrabban, vezető tünetük a nehézlégzés. A tüdő pangása légúti obstrukciót okozhat szívelégtelen betegeknél, klinikailag nehézlégzés, mellkasi sípolás, köhögés képében, mely a COPD akut exacerbációját utánozhatja.

A COPD-ben és kardiovaszkuláris megbetegedésben egyidejűleg szenvedő betegek nagyon gyakran egyáltalán nem vagy nem megfelelő dózisban kapják a bétablokkolókat, pedig a megfelelő indikációjú kezelés jelentősen csökkentheti az akut exacerbációk kialakulásának esélyét.

A krónikus kongesztív szívelégtelenség (CHF) és a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) a mindennapi gyakorlatban gyakran egymással társulva jelennek meg és hasonló klinikai tüneteket is okoznak, s ezzel jelentős differenciáldiagnosztikai problémát jelenthetnek.

A krónikus obstruktív tüdőbetegség olyan progresszív lefolyású gyulladásos megbetegedés, mely hosszú távon a tüdőparenchyma és a hörgőrendszer pusztulásával jár. A betegség halálozása megközelíti a daganatos betegségekét: a COPD-ben szenvedő betegek nagy része élete utolsó szakaszában pedig hasonló palliatív támogató kezelést igényel kínzó tünetei és kiszolgáltatott mivolta miatt, mint az áttétes daganatban szenvedők.

Cikkünkben röviden összefoglaljuk az allergiás rinitisz és az allergén kiváltotta asztma diagnosztikájával és felosztásával kapcsolatos aktuális ajánlásokat, majd a jelenleg elérhető terápiás lehetőségeket ismertetjük.

A betegoktatási programok asztmás betegeknél tapasztalt sikere alapján felmerült, hogy válogatott COPD-s betegeknél hasonló eredményt lehetne elérni a beteg által kezdeményezett, a kezelési tervnek megfelelő korai beavatkozással. 

Az emelkedett biomarker-szintek meghatározása jelentős segítséget nyújthat a társbetegségek kialakulása szempontjából fokozottan esendő COPD-s betegek felkutatásában és az emelkedett halálozási kockázat felismerésében. 

A cikkünkben bemutatott tanulmány szerzői összehasonlították a korábbi és a megújított ajánlást az exacerbációk, a kórházi felvételek és a mortalitás előrejelzésének vonatkozásában. Miben jobb az új GOLD-osztályozás?

Az aktuális ajánlások szerint éppen a korai, legnagyobb mértékű légzésfunkció-romlást elszenvedő COPD-s betegeket nem ismerjük fel az erős dohányosok között. 

Kiemelten fontos a COPD diagnózisakor a kardiovaszkuláris rizikótényezők egyidejű felmérése. A bétablokkolóval kezelt betegek túlélése szignifikánsan hosszabb és az akut exacerbációk kialakulási esélye is alacsonyabb a körükben.

Eltér-e a betegek terápiahűsége életük utolsó 12 hónapjában a korábbiaktól, és mutatkozik-e bármilyen különbség az alkalmazott gyógyszerek egyes csoportjai vonatkozásában?

Van-e különbség a beteg perzisztenciáját illetően az egyes gyógyszerek között abból a szempontból, hogy az illető korábban már használt valamilyen hörgtágítót vagy először írtak fel neki ilyen gyógyszert?

A nem előírás szerinti gyógyszerhasználat több okra vezethető vissza: szerepet játszhat benne a beteg személyisége, maga a betegség, az orvos–beteg-kapcsolat és az alkalmazott gyógyszer is. Az egyes tényezők pontos feltárása segíthet a hatékonyabb kezelési formák kidolgozásában.

Milyen hosszú távú hatással bír az exacerbációk sikeres megelőzése vagy kezelése a krónikus obstruktív tüdőbetegség lefolyására?

Eltérőek-e a COPD nyáron és télen kialakult akut exacerbációinak tünetei, különbözik-e a lábadozási idő hossza, a kórházi felvétel gyakorisága vagy a szabadban végzett mozgás a hideg, illetve a meleg évszakokban?

A COPD kezelésében az egyik legfontosabb terápiás cél az akut exacerbációk kialakulásának megelőzése. Melyik szer használata előnyösebb ebből a szempontból?

A COPD akut exacerbációjára jellemző mellkasi nyomás és nehézlégzés gyakran elfedheti az akut kardiális történés tüneteit. Milyen gyakran fordul elő kórházba került COPD-betegeknél miokardiális infarktus?

A COPD-s betegek pulmonális rehabilitációja javítja a terhelési toleranciát, csökkenti a dyspnoét és javítja életminőséget. Mit tud ehhez hozzátenni a tiotropium-kezelés?

Vajon a szisztémás gyulladás folyamatosan jelen van a COPD-ben szenvedők szervezetében? Befolyásolja-e a pulmonális rehabilitáció a társbetegségeket?

Vajon a fizikai aktivitás növelését lehetővé tevő gyógyszeres terápia átfordítható-e a gyakorlatban a betegek aktívabbá tételére? Eredményeznek-e a rövid ideig tartó beavatkozások hosszú távú változást a páciensek életmódjában? 

Van-e összefüggés a légúti obstrukció mértéke, a fizikai fittség, a szisztémás gyulladás, az életminőség és a beteg mindennapos fizikai aktivitása, azaz a mindennapi élet tevékenységeinek ellátására kifejtett teljesítmény között?

A COPD hosszú távú, természetes lefolyása a mai napig nem kellően ismert. A Thorax tanulmányából most többek között kiderül: a súlyos exacerbációt követő 2-3 hónap igen nagy kockázatú.

Bár többször felmerült, hogy a COPD-s dohányosokban nemcsak a kardiovaszkuláris megbetegedés kockázata nagyobb, hanem a COPD maga is önálló kockázati tényező lehet a CVD vonatkozásában, a két betegség közötti összefüggést korábban nem vizsgálták.

Az egészségügyi ellátás fontos feladata a COPD-s betegek minél korábbi és minél fiatalabb korban történő felderítése, és korai, a társbetegségeket is figyelembe vevő komplex gondozása.

A legújabb vizsgálatok szerint a speciális összetételű mikrobiom aktívan befolyásolhatja a kialakuló immunválaszt, a gyulladásos folyamatokat és a kísérő egyéb betegségeket.

Endotípusok, új alcsoport-beosztás, a diagnózis felállításának új szempontjai, a jövőbeli lehetséges terápiás irányvonalak, integratív kezelés – a COPD az elmúlt évtizedben a figyelem és a kutatás középpontjába került.

Az UPLIFT 2008-as megjelenése óta számos újabb eredményt közöltek a tiotropiummal, a COPD fenntartó kezelésében alapvető hörgőtágító gyógyszerrel kapcsolatban.

A COPD-exacerbációk a felelősek a betegséggel összefüggő életminőségromlásért, előfordulásuk pedig a halálozás nagyobb kockázatát is jelzi. Meghatározó jelentőségű a veszélyeztetettek optimális fenntartó kezelése, fizikai aktivitásuk szinten tartása, valamint a profilaktikus védőoltások biztosítása. 

Az EGFR-mutáns státusz és az ALK-pozitivitás alapján alkalmazott célzott biológiai kezelésekkel a standard kezelésekhez képest szignifikánsan jobb válaszadási arányt, hosszabb túlélést érnek el, jelentősen kevesebb mellékhatás mellett, ami e drága kezelések esetén jobb költség-haszon arányt is jelent.

Az előrehaladott, lokálisan inoperábilis vagy áttétet adó nem kissejtes tüdőrákban szenvedő betegek túlélési esélyeit jelenleg döntően a rendelkezésünkre álló kemo- és radioterápiás lehetőségek hatékonysága határozza meg.

A következőkben bemutatjuk a mindennapi gyakorlat számára legérdekesebb újdonságokat.

Az előrehaladott, lokálisan inoperábilis vagy áttétet adó nem kissejtes tüdőrákban szenvedő betegek túlélési esélyeit jelenleg döntően a rendelkezésünkre álló kemo- és radioterápiás lehetőségek hatékonysága határozza meg.