Mennyire befolyásolja a COPD-s beteg állapotát és terápiahűségét az inhalációs eszköze?

A COPD kezelésében megkerülhetetlen szerepe van az inhalációs gyógyszeres kezelésnek: mind a rövid távú rohamoldókat, mind a fenntartó kezelésben alkalmazott hosszú hatású béta2-agonista, muszkarinagonista és inhalációs szteroid gyógyszereket így adagoljuk a mindennapokban. Ennek fényében egyértelműen nagy jelentőségű, hogy a beteg képes-e a felírt gyógyszert tartalmazó inhalációs eszközt megfelelően használni, valamint, hogy mennyire tartja be az orvosi előírásokat az alkalmazási gyakoriságban. 

Mint minden egyéb krónikus betegségben, úgy a COPD-ben is lényegesen elmarad a betegek ragaszkodása a gyógyszeres kezeléshez a kívánatos mértéktől. A vizsgálatok szerint 40-60%-uk nem az előírás szerint szedi gyógyszereit, és nagyon nagy szórást mutat az is, mennyire jól használják inhalációs eszközeiket. Utóbbit természetesen jelentősen befolyásolta az inhalációs eszköz típusa és a felmérés során alkalmazott ellenőrzés módja.

A betegek együttműködését szintén ronthatja, hogy a különböző rohamoldó és fenntartó kezelésüket szolgáló gyógyszerek különböző inhalációs eszközökkel kerülnek forgalomba, melyek egyenként eltérő légzési technikát, ügyességet igényelnek. Mivel a COPD-s betegek ismerten idősebb korosztályokból (általában 70 év körüliek) kerülnek ki és számos egyéb krónikus betegségben is szenvedhetnek, különösen fontos, hogy a kezelőorvos rendszeresen meggyőződjön arról, vajon a beteg képes-e megfelelő módon használni az inhalációs eszközét és tudja-e, milyen gyakran kell azt naponta alkalmaznia.

A nemzetközi munkacsoport arra a kérdésre keresett választ milyen betegfüggő jellemzők – ideértve a beteg elégedettségét is –, használt eszközök befolyásolják a COPD-s betegek terápiahűségét és egészségi állapotát. A 2009 júniusa és szeptembere között elvégzett  keresztmetszeti követéses vizsgálat a mindennapi élet (real world) viszonyainak megfelelő keretek között gyűjtött adatokat Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában és Spanyolországban. Tüdőgyógyászokat és háziorvosokat vontak be, akiknél az egymást követő 6 COPD-s beteggel kapcsolatos információkat dolgozták fel.  A betegeknél klinikailag diagnosztizált COPD (légúti permanens obstrukció), dohányos anamnézis és 40 év feletti életkor volt a beválasztási kritérium. A betegek kitöltöttek egy kérdőívet, és azt lezárt borítékban küldték vissza orvosaiknak.

A kezelőorvosok megadták a beteg súlyosság szerinti besorolását, mMRC–skála szerinti nehézlégzésindexét (0-tól 4-ig terjedő skálán, ahol 0 a csak nagyobb fizikai terhelésre fellépő nehézlégzés, 4, amikor a beteg a légszomj miatt nem képes elhagyni a lakását). Az elmúlt 12 hónapban lezajlott akut exacerbációk számát szintén rögzítették az ellátás részletes leírásával (kórházi vagy sürgősségi ellátás, ambuláns ellátás) együtt. A betegek terápiához való ragaszkodását a kezelőorvos állapította meg egy 5-pontos Likert skála segítségével, ahol az 1. az együttműködés teljes hiányát, míg az 5. pont a tökéletes együttműködést jelezte.

A betegek egy 7-pontos skála segítségével határozták meg a fenntartó terápiájukhoz használt inhalációs eszközzel való elégedettségüket.  Az eszközzel kapcsolatosan a következő kérdéseket tették fel a vizsgálók:
1. az eszköz masszív felépítésű és nem törékeny;
2. könnyű használni és magammal vinni;
3. a használati utasítás egyszerű és jól érthető;
4. nem kell betennem a gyógyszert az inhalerbe, mielőtt használom;
5. nem kell egyidőben belélegeznem az inhaler megnyomásakor; 
6. nem kell mély lélegzetet vennem a gyógyszer belégzéséhez;
7. mindig ugyannyi gyógyszer jut a tüdőmbe az eszköz használatával;
8. az eszköz jelzi, hogy megfelelően lélegeztem-e be a gyógyszert; 
9. jelzi, mennyi gyógyszeradag maradt még;
10. nem szükséges tisztítani;
11. ha kiürül, magától lezáródik, így nem tudom üresen tovább használni;
12. a kiürült inhalert eldobhatom és a következő felírásnál újat kapok;
13. megtarthatom a belégzőkészüléket és az új adag felírásakor feltölthetem.

A betegek életminőségét az EQ 5D kérdőív segítségével mérték, mely a beteg mobilitását, önellátási képességét, megszokott tevékenységeire való képességét, fájdalom/nehézlégzési valamint szorongás/depressziós státuszát összegezve értékelte a beteg életminőségét. A betegek alvásminőségét a Jenkins-féle Alvási Kérdőív segítségével mérték fel a megelőző 4 hét vonatkozásában.

Összesen 679 orvos vett részt a vizsgálatban, 2922 betegnek ajánlották fel a részvételi lehetőséget, közülük 1718 küldte vissza kérdőíveket, melyek alapján 1443 beteget vontak be a végső értékelésbe. A betegek többsége férfi volt (71,8%), nagyrészük (83,4%) 55 év feletti, az átlag életkor 65,2 év volt. 714 betegnél összesen 1706 akut exacerbációt rögzítettek, amiből 376 kórházi kezelésre szorult.

A betegek nagy többsége elégedett volt inhalációs eszközével, 75%-uk 5 pont feletti értéket jelölt be a 7-es skála szerint. A betegek azokkal a belégző eszközökkel voltak a leginkább megelégedve, melyek masszív felépítésűek, könnyen használhatóak és hordozhatóak, és egyszerűen kezelhetőek voltak. A kezelőorvosok megállapítása szerint a betegek nagy többsége az együttműködés vonatkozásában 3-as értéket ért el az alkalmazott 5-ös skálán, közülük a betegek egyharmada teljesen megbízhatónak bizonyult a gyógyszerszedés tekintetében. Ebből a szempontból nem volt szignifikáns eltérés a tüdőgyógyászok, illetve a háziorvosok által gondozott betegek között.

Egyértelmű összefüggés mutatkozott azonban a terápiahűség és a használt inhalációs eszközzel való elégedettség között, más faktorok lényegesen kevésbé befolyásolták a betegek terápiához való ragaszkodását, mint pl. az alkalmazás napi gyakorisága vagy a férfi nem.

A vizsgálat ideje alatt a terápiahű betegek körében valamelyest ritkábban alakult ki akut exacerbáció, és a betegek ritkábban szorultak kórházi felvételre akut exacerbációjuk miatt. A terápiájukhoz  jobban ragaszkodó betegek életminősége és alvásminősége számottevően jobb volt, mint a kevésbé terápiahű csoport tagjaié, és diszpnoé-indexük is alacsonyabbnak mutatkozott.  Az inhalációs eszközükkel elégedettebb betegeknél ritkábban alakult ki akut exacerbáció és jobb volt az életminőségük is a vizsgálati időszak alatt.

A vizsgálat alapján tehát nagy jelentősége van a betegek fenntartó terápiájukban használt inhalációs eszközükkel való elégedettségének a kezelés hatásossága és a beteg élet- és alvásminősége szempontjából. A vizsgálatban alkalmazott módszer miatt azonban a szerzők nem tudtak további információkkal szolgálni a tekintetben, hogy a beteg értelmi képességei, szociális státusza, kezelőorvosához való viszonya, a gyógyszer alkalmazásának gyakorisága vagy az alkalmazott gyógyszer esetleges mellékhatásai milyen mértékben befolyásolják a fenti két végpontot. Hasonlóan nem tudták kizárni, hogy a vizsgálatban inkább az enyhébb stádiumú, emiatt lényegesen kevesebb gyógyszert igénylő betegek vettek részt. Kérdéses lehet,  hogy hasonló eredményekre jutottak volna-e a szerzők a súlyosabb, esetleg több krónikus társbetegségben szenvedő COPD-s beteg körében is.

A vizsgálat egyik legfontosabb megállapítása az, hogy a krónikus betegségben szenvedők fenntartó kezelésének beállításánál döntő fontosságú a beteg személyes hozzáállása a javasolt inhalációs eszköz kiválasztásában: ha a beteg nem elégedett a javasolt eszköz használhatóságával, akkor nem sok remény van sem annak az előírások szerinti használatára, sem a terápia biztosította előnyök elérésére.

(Forrás: H. Christyn, M. Small, G. Milligan, V. Higgins, E. G. Gil és J. Estruch, Respiratory Medicine, 2014:358-365)