A gyulladás a korai stádiumban a legaktívabb
Az aktuális ajánlások szerint éppen a korai, legnagyobb mértékű légzésfunkció-romlást elszenvedő COPD-s betegeket nem ismerjük fel az erős dohányosok között.
Az amerikai (ATS) és az európai (ERS) tüdőgyógyász társaságok ajánlása szerint a COPD GOLD-szerinti diagnózisának kritériuma (FEV1/FVC < 70%) helyett ugyanennek a mutatónak a normális alsó határa alatti értékét tekintik diagnosztikusnak (LLN - lower limit of normal: erősen életkortól függő érték, amely 0,7 alá esik egészséges személyeknél nemtől függően 42, illetve 48 éves korban, ezért a 70 százalék önkényesen megválasztott érték, több esetben fals pozitív diagnózist eredményez).
A légzésfunkció progresszív romlása fontos jellemzője a COPD-nek, és már jóval a fenti két kritérium teljesülése előtt megjelenik. Emiatt az egyszeri légzésfunkciós mérés a fenti feltételekkel nem képes a COPD korai diagnosztizálására („túl korai mérés”). Az emfizéma jelenléte még a légúti obstrukció kialakulása előtt felismerhető lehet CT-vizsgálat segítségével. Két, többéves klinikai COPD-vizsgálatban (UPLIFT és TORCH) is leírták, hogy a placebo-csoport betegeinél a legnagyobb mértékű funkcióvesztés az enyhe COPD-s csoportban volt megfigyelhető, s ez jóval lassabb ütemű volt az előrehaladottabb stádiumú betegek esetében. Jelen vizsgálatban (Erős dohányos férfiak légzésfunkció-romlása a kiindulási légúti obstrukció viszonylatában, FAAM Hoesein, P Zanen, M Boezen et al in Chest 2012;142:1530-1538) a szerzők feltételezték, hogy a légúti funkcióvesztés a még normál vagy közel normál légzésfunkciós paraméterekkel bíró, erős dohányosoknál a legnagyobb arányú. Három csoportra osztva a résztvevőket (1. csoport: FEV1/FVC > 0,7; 2. csoport: FEV1/FVC 0,70-LLN; 3. csoport FEV1/FVC < LLN) a kiindulási légúti obstrukció ismeretében 3 éves követés során elemezték a légzésfunkció-vesztés ütemét.
A résztvevőket a NELSON (korai tüdőrák szűrésére indított) vizsgálatba toborozták: olyan erős dohányos férfiakat vontak be, akik 50 évesnél idősebbek és legalább 20 év dohányzási múlttal rendelkeztek, és/vagy kevesebb, mint 10 éve szoktak le a dohányzásról. Rossz általános állapotú egyéneket nem vontak be. A 2.003 vizsgált egyénnél a vizsgálat kezdetén, majd 3 év múlva történt légzésfunkciós teszt az ERS/ATS kritériumoknak megfelelően, gyakorlott és képzett asszisztensek segítségével. Minden résztvevőről készült alacsony sugárterheléssel CT, aminek segítségével kvantifikálták az egyén emfizémáját.
A vizsgálat kimutatta, hogy a légzésfunkció-vesztés a legnagyobb mérvű a FEV1/FVC > 0,7 csoportba tartozó erős dohányosoknál volt (70 ml/év), jóllehet a 3. csoportba tartozóké is jelentősen meghaladta a normál populációra jellemző 29 ml/év értéket (közel kétszerese volt). Hasonló eredményeket írtak le az UPLIFT, a TORCH és az ECLIPSE vizsgálatok GOLD I és II csoportba sorolt placebo-ágon szereplő betegeinél. A légzésfunkció-vesztés mértéke fordított arányban állt a betegség GOLD szerinti stádiumával. Korábbi vizsgálatok már rámutattak arra a tényre, hogy normál légzésfunkciós értékekkel bíró dohányosokban is megnő a gyulladásos sejtek jelenléte a tüdőben, hasonlóan Hogg közleménye is felhívta arra a figyelmet, hogy az ilyen légzésfunkciójú betegeknél is kimutatható kislégúti gyulladás. A gyulladásos folyamat a korai stádiumban a legaktívabb, és a légúti obstrukció súlyosbodásával „kiég”. A jelen vizsgálat nagy erénye, hogy „egészséges” erős dohányosokon, standardizált spirometriával és CT-vizsgálattal is alátámasztotta a fenti megállapításokat: az aktuális ajánlások szerint éppen a korai, legnagyobb mértékű légzésfunkció-vesztést elszenvedő COPD-s betegeket nem ismerjük fel az erős dohányosok között.
