A COPD-s betegek akut exacerbációinak szezonális eltérései
Eltérőek-e a COPD nyáron és télen kialakult akut exacerbációinak tünetei, különbözik-e a lábadozási idő hossza, a kórházi felvétel gyakorisága vagy a szabadban végzett mozgás a hideg, illetve a meleg évszakokban?
A COPD-s betegek leginkább akut exacerbációjuk kapcsán szorulnak egészségügyi ellátásra. Az akut exacerbációk jelentős részét a mezei náthát okozó humán rhinovirus fertőzés váltja ki. A mérsékelt égöv országaiban a légúti fertőzést előidéző vírusok gyakrabban fertőznek a hideg évszakokban, ezzel párhuzamosan a COPD-vel összefüggő halálozás, a kórházi felvételek és házi orvosi vizitek is gyakoribbak télen. Ilyenkor nemcsak a beteg életminősége romlik, de súlyosbodnak a szorongásos és depressziós állapotok is. Mindennek köszönhetően télen az egészségügyi és szociális ellátó rendszerre lényegesen nagyobb teher nehezedik.
A szerzők jelent tanulmányukban (Influence of Season on Exacerbation Characteristics in Patients With COPD; GC Donaldson, JJ Goldring, JA Wedzicha in Chest 2012;141:94-100) arra kerestek választ, hogy vajon mutatkozik-e eltérés a nyáron és a télen kialakult akut exacerbációk olyan jellemzőiben, mint a tünetek, a lábadozási idő hossza, a kórházi felvétel gyakorisága és a szabadban végzett mozgás. Az így nyert információk később hasznos támpontot nyújthatnak a beavatkozással járó klinikai vizsgálatok tervezésénél, értékelésénél, valamint a COPD miatt várható kórházi felvételek előrejelzésében.
A munkacsoport a London COPD kohorszvizsgálat 307 betegének adatait dolgozta fel, akiket legalább 1 évig követtek az 1995. november 1. és 2009. november 1. közötti időszakban. A vizsgálatba bevont betegeknél rögzítették a dohányzási anamnézist, rákérdeztek, hogy volt-e a páciensnek 3 hónapnál hosszabb ideig tartó fokozott köpetürítése az elmúlt években, és kiinduláskor megmérték a FEV1 és az FVC értéket. A betegeket megtanították, hogy betegnaplójukba naponta jegyezzék fel, ha légúti tüneteik fokozódnának. Vezető tünetnek a nehézlégzés, a fokozott köpetürítés, a gennyes köpetürítés számított, melléktünetként az orrfolyást, zihálást, torokfájást és a köhögést kellett leírni. Az exacerbáció kezdetének azt vették, ha a vezető tünetekből két egymást követő napon legalább kettő súlyosbodott, vagy egy vezető tünet mellett még két melléktünet jelentkezett. Amennyiben a beteg kórházi felvételre került, azt is rögzítették, mennyi idő telt el az exacerbáció kezdete és a kórházba kerülés között. Ha a beteget a háziorvosa kezelte, akkor a tünetek kezdete és a rendelésen való megjelenés ideje közötti időt jegyezték fel. A lábadozás idejét a tünetek fennállásával határozták meg, az exacerbáció végét a két egymást követő tünetmentes nap jelezte. Az exacerbáció maximális időtartamának 100 napot fogadtak el. A betegnapló adatai alapján állapították meg az exacerbációk éves gyakoriságát. A hőmérsékleti adatokat a Heathrow repülőtéren mérték, és a Meteorológiai Szolgálat bocsátotta rendelkezésre.
A betegek közül 303 beteg dohányzott a korábbiakban, 100 beteg (32,9%) a vizsgálat idején is aktív dohányos volt, átlagosan 50,2 csomag/év anamnézisük volt. Túlnyomó többségük inhalációs szteroid kezelést kapott (n=262). A vizsgálat során 1037 betegévnek megfelelő adatot gyűjtöttek, összesen 2606 akut exacerbációt (AE) regisztráltak, átlagosan évi 2,13/beteg/év gyakorisággal.
Ebből 676 akut exacerbáció (AE, 212 betegnél) a nyári időszakban, míg 1052 AE (197 betegnél) a téli időszakban alakult ki. A hideg évszakban 55,6 százalékkal több exacerbáció volt, mint nyáron. Az átlagos lábadozási idő is rövidebb volt nyáron, mint télen (9 vs. 10 nap p= 0,005), de nem volt szignifikáns különbség sem az orvoshoz kerülés idejében (3 nap), sem az antibiotikus vagy szteroidkezelés alkalmazásában. A téli időszakra jellemző volt az orrfolyás, köhögés gyakoribb előfordulása (35,3 vs. 11,5%). A stabil állapotban is meglévő tünetek szintén kifejezettebbek voltak télen, mint nyáron, de ez nem volt lényegi különbség. A hőmérséklet csökkenésével a betegek egyre kevesebbet mozogtak a szabad levegőn, nyáron szignifikánsan több időt töltöttek még a lábadozás során is a szabadban, mint télen.
A hideg évszakban jelentősen megnőtt a kórházi felvételek aránya (8,4 vs. 4,6% p=0,002), ugyanakkor nem volt lényeges különbség a kórházi kezelés időtartamának vonatkozásában (11 nap).
A vizsgálat tehát megállapította, hogy a téli időszakban gyakrabban járt orrfolyással és köhögéssel az akut exacerbáció, és lényegesen lassabban gyógyult fel a beteg, mint nyáron. A téli exacerbációk kapcsán kevesebb időt töltöttek a betegek a szabad levegőn mozgással, ami felveti, hogy a vírusfertőzés okozta exacerbációk jelentősen befolyásolják a beteg szabad levegőn végzett aktivitását. Ezen betegeket idejekorán be kell vonnunk azokba a pulmonális rehabilitációs programokba, amelyek az akut exacerbációk kialakulásának csökkenését irányozzák elő.
A fenti adatok alapján a későbbiekben tervezett vizsgálatoknál célszerű lesz figyelembe venni, hogy a vizsgálat ideje alatt mind a téli, mind a nyári exacerbációk megfelelően legyenek reprezentálva. Az egészségügyi ellátások tervezésénél pedig a téli hónapokban a terhelés növekedésével arányos forrásallokáció javasolt.
