Elismerték a legkiválóbb egészségügyi szakdolgozókat

November 28-án ünnepi gálán köszöntötték a Lurdy Ház konferenciatermében a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elhivatottságban és szakmai munkában kiemelkedő szakembereit.

A hagyományosan év végén megszervezett gála célja, hogy méltó módon köszönje meg a szakdolgozók, köztük az évtizedek óta a hivatásukban  dolgozókpéldaértékű tevékenységét, és erősítse a szakma presztízsét.A díjátadó gálán részt vett a hazai egészségügy számos prominens képviselője.

A rendezvényen a kamara elnöke, Balogh Zoltán méltatta a díjazottakat, hangsúlyozva a szakdolgozók és szakdolgozói közösségek elhivatottságát, szakmai felkészültségét és példamutató munkáját, amely a betegek és a hazai egészségügy javát szolgálja.

Közösségünk értéknek tekinti az elkötelezett, felkészült és felelősségteljes szakembereket, akik hosszú évtizedek óta hozzájárulnak a betegek gyógyulásához és a szakma fejlődéséhez. Ám mai díjátadó gálánkon nemcsak a kiemelkedő teljesítményt jutalmaztuk. Köszöntöttük azokat a jubiláló kollégákat is, akik hosszú éveken át szolgálták az egészségügyet. Elismerésük nem csupán a múltbéli eredményekre emlékeztet, hanem példát is mutat a fiatalabb generáció számára: a szakmai hivatás szeretetét, a kitartást és a mások iránti felelősségvállalást. Ma együtt ünnepeljük az értéket, a tudást és az elhivatottságot, amelyek minden nap új reményt és biztonságot nyújtanak a betegeknek – mondta az elnök.

Az eseményen átadták az Év Kiváló Szakdolgozója Díjat, amelyet azok a szakemberek kaphatnak, akik kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtanak és példaként állíthatók kollégáik elé. 2025-ben ezt a díjat Nagy Éva, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Urológiai Klinika vezető műtős szakasszisztense kapta. Az Év Kiváló Szakdolgozója Különdíjat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának kiterjesztett hatáskörű ápolója, Szabó Márta Erzsébet érdemelte ki.

Az eseményen átadták az Év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója Díj is, amelyet a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Lifetime Media hozott létre, azzal a céllal, hogy inspirálják a fiatalabb generációt és példaképet állítsanak eléjük. 2025-ben,  elismerve elhivatottságát és kiemelkedő szakmai hozzáállását, ezt a címet Tóth Júlia, a Kis-Duna Menti Praxisközösség kiterjesztett hatáskörű ápolója nyerte el.

A Kiváló Szakdolgozói Közösség Díjat, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara azoknak a szakmai közösségeknek adományozza, amelyek kiemelkedő együttműködésükkel, elhivatottságukkal és a betegek iránti példamutató elkötelezettségükkel emelik a szakma presztízsét. A díjat 2025-ben kiemelkedő szakmai együttműködésük és a betegek iránti elkötelezettségük elismeréseként megosztva kapta a Budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ Gyermektraumatológiai Osztálya és a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Neurológiai Klinikája.

A Szociális Munka Napi Elismerést a szociális ágazatban tevékenykedő egészségügyi szakdolgozók kapják. A díj azoknak szól, akik kiemelkedő szakmai teljesítményükkel és emberi hozzáállásukkal támogatják a rászorulókat, hozzájárulva a közösség jólétéhez. 2025-ben az elismerést Gali Mónika (Ebesi Alapszolgáltatási Központ és Idősek Otthona vezető ápolója), Szőke Zsuzsa (Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campus Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Drogambulancia szociális munkása) és Harsányiné Szepesi Zsuzsanna (Szent Klára Idősek Otthona részlegvezető ápolója) vehették át.

A jubiláló szakdolgozók köszöntése kedves hagyomány a Kamara életében: ezen a Gálán köszöntik minden évben a 75, 80, 85 és 90 éves, még aktív kollégákat, elismerve hosszú évtizedeken át végzett odaadó munkájukat. A díjazottak és jubilálók elismerése nemcsak a teljesítményt, hanem a hivatás iránti elkötelezettséget és a szakma megbecsülését is erősíti.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Szakképzési, Oktatási és Továbbképzési Igazgatósága 2025-ben országos rajz, kézműves és kisfilm készítési pályázatot hirdetett „Az egészség, mint érték” címmel, amelyre általános iskolás diákok jelentkezhettek. A verseny célja, hogy már fiatal korban felhívja a figyelmet az egészség megőrzésének fontosságára, és ösztönözze a kreatív önkifejezést. Az országos megmérettetésen 720 pályamű érkezett, közülük az országos döntőbe jutott alkotások kiemelkedő szakmai és művészi minőségükkel ragadták meg a zsűri figyelmét.

A kisfilmek közül az I. helyezettAz egészség titkos receptje” című alkotást készítő diákok a Nyírvasvári Általános Iskola Penészleki Tagintézményéből érkeztek, a II. helyezett kisfilm „Egészséges életmód” címmel a Kaposvári Kodály Zoltán Általános Iskola tanulóinak munkája, míg a III. helyezettAz egészség, mint érték” címet viselő alkotás a Hosztják Albert Általános Iskola tanulóihoz kötődik. A jutalmak átvétele után az eseményen résztvevő diákok és pedagógusaik a Csodák Palotájában folytathatták a Köztestület által szervezett programjukat.

A rendezvényhangulatát a zene, az elismerő szavak és a személyes gratulációk tették teljessé. Kiemelkedő pillanat volt az ünnepség záróeseménye, Agárdi Szilvia szólóénekes előadása, amely művészi energiájával és közvetlen hangvételével tette különlegessé a gálát.

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...