HAIMAN ÉVA cikkei

Az állami egészségügyben kezdte, ám mivel úgy látta, ez a közeg alkalmatlan a korszerű mozgásszervi betegellátásra, saját családja tőkéjét felhasználva magánvállalkozást indított. Itt és a Magyar Gyógytornászok Társasága ortopédiai manuálterápiás munkacsoportjának tagjaként is tapasztalja: az, hogy a mozgásszervi betegek ma Magyarországon milyen ellátást kapnak, sajnos sok szempontból esetleges.

Ahhoz, hogy valaki sikeres gyógyszerész legyen, ma már nem elég a szakértelem; gazdasági, jogi és marketingismeretek és persze folyamatos alkalmazkodás nélkül ez már szinte lehetetlen. A másfél évvel ezelőtt hatályba lépett gyógyszer-gazdaságossági törvény ugyanis valódi piaci viszonyokat teremtett – és ehhez igazodni kell.

Drogériákban, benzinkutaknál, postahivatalokban, élelmiszer- és vegyiáru-boltokban, gyógyászati segédeszközöket kínáló üzletekben, összesen több mint hatszáz, ÁNTSZ-engedéllyel rendelkező helyen vásárolhatunk ma már vény nélkül kapható patikaszereket. Az árusítóhelyek körülbelül 80 százaléka vidéken található. Mintegy 420-féle készítmény kapható, olyanok, amelyeket az Országos Gyógyszerészeti Intézet gyógyszertáron kívül is forgalmazhatónak ítélt, mivel alkalmazásuk esetén az öndiagnózis egyértelműen felállítható, a tévedés valószínűtlen vagy nem jár súlyos egészségügyi következményekkel, veszélyességük, mellékhatásuk pedig még jelentősebb mértékű túladagolás esetén sem nagy.
  A patikán kívüli gyógyszerforgalmazás nem rövidítette meg túlságosan a hagyományos elárusítóhelyeket; mert bár a gyógyszerészek kezdettől fogva tiltakoztak az új gyakorlat ellen, végül is minimális bevételtől estek csak el, hisz a gyógyszertáron kívüli forgalom nem éri el az összvolumen 1 százalékát. A 2006 végén elfogadott gyógyszer-gazdaságossági törvény gyógyszerészeket érintő rendelkezései közül így aztán nem is ez okozta a legnagyobb traumát.

A valódi konkurencia

A kormány ugyancsak másfél évvel ezelőtt liberalizálta a gyógyszerpiacot, megkönnyítve a patikaalapítás feltételeit, feloldotta a gyógyszertárak korábbi területi monopolhelyzetét, és versenyhelyzetbe hozta a gyógyszer-kiskereskedelem szereplőit. A törvény hatályba lépése óta 240 új közforgalmú gyógyszertár kezdte meg működését. Az is igaz azonban, hogy a mennyiségi fejlődés nem járt feltétlenül a szolgáltatás minőségének javulásával: az újonnan nyílt patikák közül ugyanis csak kettő vállalta a 24 órás nyitva tartást, a többségük ehelyett az internetes vásárlás lehetőségének biztosítására tett ígéretet. Székely Tamás egészségügyi miniszter hivatalába lépése után nem sokkal be is jelentette: felkérte az országos tiszti főorvost, hogy ellenőrizze az új patikák vállalásait.
  És bár a tárcavezető azt is megígérte a gyógyszerészeknek, hogy felülvizsgálják a patikaliberalizációt, szakértők szerint valószínűtlen, hogy a már működési engedélyt kapott új gyógyszertárak komoly retorziókra számíthatnak, és az is, hogy radikálisan változtatnának a jogszabályon. Vagyis a konkurenciaharc várhatóan tovább erősödik. Márpedig a vevőkért, vagyis a bevételekért már most is nagy küzdelmek folynak. A patikákban is megjelentek az akciók, a bemutatók, szabadpolcos gyógyszertárak alakultak, ahol a vásárlók szabadon válogathatnak, és a választáshoz szaktanácsot kapnak. A versengés a fővárosban és a nagyobb városokban a legszembetűnőbb, de azoknak, akik nem akarnak versenyhátrányba kerülni, lépniük kell.

Előre kell menekülni

Nincs idő nosztalgiázásra, előre kell menekülni – vallja Simon Kiss Gábor. A Semmelweis Egyetem docense, a Simon Patika tulajdonosa ma főleg marketing- és kommunikációs ismereteket ad át – kollégáinak. Merthogy a vevők megtartásához immár erre is szükség van – nem elég a szép környezet, az egyre több helyen használatos, reklámozásra is alkalmas hívórendszer, sőt a szakértelem sem.
  A gyógyszerészeknek nagy szükségük van a kommunikáció fejlesztésére, az empátiás képesség és a kommunikációs érzékenység fokozására – mondja Simon Kiss Gábor. Már az egyetemi képzés során is, kiváltképpen azonban a posztgraduális képzésben. A betegek személyes törődést várnak, amit nem minden esetben és nem mindenütt kapnak meg. Nemzetközi szinten egyre inkább előtérbe kerül az a meggyőződés, hogy ha a beteg nem működik együtt, azért nem is annyira ő maga, sokkal inkább az őt kezelő orvos, illetve a gyógyszerész rossz kommunikációs képessége okolható. A jelenlegi magyarországi helyzetben, amikor már csak az nem árusít gyógyszert, aki nem akar, ebben vehetjük fel leginkább a versenyt a konkurenciával – állítja.
  Hogy mindez mennyire komoly, jelzi: a Béres Egészségtár Kft. a tavaszi siófoki gyógyszerészkonferencián értékesítési és marketingképzés-sorozatot hirdetett meg gyógyszerészek és az expediáló személyzet számára. De a cég más módon is igyekszik segíteni a gyógyszertárak versenyképességének javítását: hitelkonstrukciókat nyújt a készletfeltöltéshez, illetve a patikák belső arculatának átalakításához, fogyasztóbarátabb értékesítési felületek kialakításához – nyitott polcokat, önkiszolgáló rendszereket, fitotékasarkokat, vitrineket értékesít. Simon Kiss Gábor ezzel együtt hangsúlyozza: bár a marketingszemlélet elsajátítása és alkalmazása ma már nélkülözhetetlen a gyógyszertárak működtetésében, ez nem jelenti azt, hogy elfogadják a verseny mindenhatóságának elvét. A gyógyszertár az egészségügyi ellátórendszer része, annak ellenére, hogy kereskedelmi jelleggel működik – mutat rá.

A gyógyszertár mint egészségcentrum

A gyógyszertár egészségügyi jellegét igyekeznek kiaknázni és erősíteni azok a patikusok, akik csatlakoznak a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK), a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) és a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége (MOSZ) együttműködésén alapuló gyógyszerészi gondozási programhoz. Napjainkra közel hatszázra tehető a hipertónia, a diabétesz, a dyslipidaemia és a metabolikus szindróma programokban részt vevő patikák (köztük újak) száma – tudjuk meg Samu Antaltól, a MOSZ alelnökétől. Ők azok, akik részt vettek az említett szervezetek által indított továbbképzéseken, elmélyítették klinikai ismereteiket, és így már ÁNTSZengedély birtokában folytathatják a gondozást. A lényeg nem az akciókon, kampányokon van; az a célunk, hogy kollégáink folyamatos gondozást végezzenek – emeli ki Samu Antal.
  Ezt mutatja az is, hogy a három érintett szervezet 2007 végén megalakította a Gyógyszerészi Gondozás Szakmai Bizottságát, amelynek éppen e gyakorlat széles körű elterjesztése, koordinálása, a szolgáltatások egységes módszertanának és programjainak kidolgozása, értékelése, továbbá az ehhez szükséges költségtakarékos továbbképzések biztosítása a feladata. A testület készítette elő az MGYK, az MGYT és a MOSZ, valamint a szaktárca és az ÁNTSZ együttműködésével a gyógyszerészi gondozás rendelettervezetének szakmai koncepcióját is. Addig ideiglenes jelleggel, ez év szeptember végéig érvényesek az erre kiadott ÁNTSZ-engedélyek – mondja a MOSZ alelnöke.
  A gyógyszerészi gondozás magában foglalja mindazt, amit eddig is megtettek a szakemberek: a betegek felvilágosítását a gyógyszerek alkalmazásáról, a készítmények szedésének együttes hatásáról. De számos újdonságot is jelent: aktív részvételt a megelőzésben, egészségügyi szűréseket és a kiszűrt betegek szakorvoshoz irányítását, és amiről Simon Kiss Gábor beszélt, vagyis a gyógyszert szedők együttműködésének javítását. A patikusok, igazodva az új helyzethez, módosították a régi szlogent is, és ma már ezt igyekeznek népszerűsíteni: „Bárhol szerezte be gyógyszerét, kérdezze meg gyógyszerészét!”

Sok lúd disznót győz?

„Túlélési stratégiát kell kidolgoznunk, s szorosan összezárni a sorokat” – ezt mondta a Pharmanet portálnak adott interjújában Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének elnöke. Jó példával szolgál erre a Gyöngy Patika hálózat, a hazai magángyógyszertárak Hungaropharmán keresztüli együttműködési rendszere. A hálózat egyik alapítója Simon Kiss Gábor, aki ily módon is bizonyítja, hogy a gyakorlatban is igyekszik megvalósítani, amiről beszél. Az országban található mintegy félezer Gyöngy Patika a tanácsadás mellett kedvezményeket, egészségprogramot biztosít az oda betérőknek. Az egységes megjelenés a marketingtevékenységet is segíti, miként a Szimpatikák esetében, amelyek csak a beszállítóban és így a havonta kedvezményesen kínált gyógyszerválasztékban térnek el a Gyöngy Patikáktól.

Folytatás az 1. oldalról

„Miután a fogyatékos személyek az őket mindenki mással egyenlően megillető jogaikkal állapotukból fakadóan kevésbé tudnak élni, ezért indokolt, hogy előnyben részesüljenek. (images/) Az egyenlő esélyű hozzáférés elve azt jelenti, hogy a fogyatékos emberek a többségi társadalom tagjaival azonos minőségben és mennyiségben tudják igénybe venni a közszolgáltatásokat. Ehhez a közszolgáltatásokat a fogyatékos személyek különböző csoportjai eltérő szükségleteire figyelemmel kell megszervezni.” Az idézet az Országgyűlés által 2006. február 13-án, 345 igen szavazattal egyhangúlag elfogadott Új Országos Fogyatékosügyi Programból való, amely a 2007–2013 közötti időszakra jelöli ki az általános teendőket. A 40 oldalas dokumentum nyomán készült kormányhatározatból már az is nyilvánvalóvá válik, hogy az elvek gyakorlati megvalósulásáig sok még a tennivaló – az egészségügyben is.
  A kormányhatározat szerint ugyanis egyelőre még a modellprogramokat is csak ez év végéig kell kidolgoznia az egészségügyi, valamint a szociális miniszternek arra, hogy „a speciális ellátási szükségletű fogyatékos emberek szakszerű és teljes körű egészségügyi ellátása” megvalósuljon. Ugyancsak december 31. a határideje a szükséges szakmai és minőségi protokollok, valamint a többletszükségletből eredő magasabb költségekkel kapcsolatos finanszírozási szabályok elkészítésének.

Fizikai és egyéb akadályok

De mi történik addig is, ha egy mozgássérült, vak, siket vagy éppen értelmi sérült embernek orvosi ellátásra van szüksége? Nem speciális gondozásra, nem rehabilitációra, hanem csupán fül-orr-gégészre, nőgyógyászra, esetleg fogorvosra? Mint a fogyatékossággal élő emberek szervezeteinek beszámolóiból kiderül, ez nagyon sok mindentől függ. Az illető fogyatékosságának jellegétől és súlyosságától éppúgy, mint attól, hol lakik, hogy segítséggel vagy anélkül is elboldogul-e a kórházban, rendelőben, és persze nem utolsósorban attól, mennyire felkészültek fogadására azok, akiknek el kell őt látniuk.
  A látásnehézséggel, valamint a mozgáskorlátozottsággal küzdők számára – más-más okokból – például már az sem kis feladat, hogy eljussanak az intézményig. Míg a mozgássérülteknek a magas járdák és nehezen használható tömegközlekedési eszközök, addig a vakoknak és gyengénlátóknak a „néma” közlekedési lámpák jelentenek akadályt. Ha ennek ellenére eljutnak a kórházig, rendelőig, oda be is kell menniük.
  A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló, tíz évvel ezelőtt elfogadott törvény elvben ugyan biztosítja a jogot az akadálymentes, továbbá érzékelhető és biztonságos épített környezetre, ez a jog azonban még ma sem érvényesül maradéktalanul.
  Az európai uniós, valamint a regionális pályázatoknak köszönhetően csak az utóbbi két évben gyorsult fel az akadálymentesítés, mivel ezek részben már megkövetelik az esélyegyenlőségi szempontok figyelembe vételét, másrészt kifejezetten ezt célozzák – nyilatkozta lapunknak a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke. Becsült adatok szerint jelenleg a középületek 40 százalékában biztosított az akadálymentes bejutás és belső közlekedés. Ez az arány a nagyvárosokban jobb, a kistelepüléseken viszont kedvezőtlenebb. Az átlagosnál rosszabb a helyzet az egészségügyi létesítmények egy részében. Többségükbe nehéz bejutniuk a kerekes székkel, járókerettel vagy bottal közlekedő embereknek. Az akadálymentesített háziorvosi rendelők aránya 25 százalék körüli, az egyéb, alapellátást biztosító intézményeké hasonló. A kórházak, klinikák esetében kedvezőbb a kép: ezeknek már csaknem fele akadálymentes. Ez – teszi hozzá Hegedűs Lajos – elvileg nem csupán azt jelenti, hogy rámpákat és kapaszkodókat építenek ki, a hatályos jogszabályok ennél tágabb értelemben vett „hozzáférést” írnak elő. Bejutást, belső közlekedést, az orvosi vizsgálatok igénybevételének megkönnyítését egyaránt értjük-értenénk alatta.
  Az akadálymentesített környezet a látási nehézséggel küzdők számára például nemcsak a szó szerinti akadályok nélküli közlekedést jelenti, hanem azt is, hogy van olyan, a padló szintjéből kiemelkedő úgynevezett vezetősáv, amelyet követve a fehér bottal tájékozódók könnyebben eljutnak az egyik helyről a másikra; hogy a gyengénlátókat nagybetűs jelzések segítik az eligazodásban; vagy hogy a lépcsők szegélyét eltérő színnel jelölik, a liftek kezelőfelülete pedig kitapintható.
  A látásukban korlátozott emberek számára mindez alapfeltétele annak, hogy ha már eljutottak egy egészségügyi intézménybe, azon belül is ki tudjanak igazodni. Ezért is fontos – teszi hozzá a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) elnöke –, hogy a rendelőkben, kórházakban legyenek olyan segítők, akik szükség esetén elkísérik a vizsgálatokra a látássérültet, s ha kérik, felolvassák számukra a tájékoztató anyagokat, beleegyező nyilatkozatokat. Míg az infokommunikációs akadálymentesítéshez kétségkívül anyagi forrásokra is szükség van, egy segítő biztosítása nem pénzkérdés – vallja Szőke László. Az elnök szerint az egészségügyi ellátás igénybevételének ezen, számukra nagyon fontos alapfeltételei ma Magyarországon jó, ha az intézmények húsz százalékában rendelkezésre állnak. Nem jobb a helyzet a kórházi honlapokkal sem: ezeknek csak kis részét tudják a gyengénlátók olvasni, holott ez az ő tájékozódásukat különösen megkönnyítené.
  A siket embereknek jelnyelvi tolmácsot kell igénybe venniük, de ez sok esetben problematikus. A jelnyelvi tolmácsot időre kell kérni, Magyarországon nincs sok belőlük, így nem tudják az ügyféllel kivárni a sort. Ha szólítják a beteget, nem hallja meg – a hallássérült nem megy be, így elesik a szolgáltatástól – említ egy újabb akadályt Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke.

Alapvető ismeretek nélkül

A hendikeppel élők társadalmán belül is sajátos csoportot alkotnak az értelmi fogyatékosok és az autisták. Mivel rendkívül érzékenyek és a hozzá nem értők számára igen nehezen kezelhetők, egy „átlagos betegnél” sokkal nagyobb türelmet igényelnek az egészségügyi dolgozóktól. Akár fél órába is beletelhet, amíg egy középsúlyos-súlyos értelmi fogyatékos ember megengedi, hogy megmérjék a vérnyomását, vagy vért vegyenek tőle – mondja Csató Zsuzsa. A Csupaszívek Társaságának (a Down Egyesület jogutódja) elnöke egy Down-kóros nagylány édesanyjaként jól tudja: az egészségügyi rendszer jelenleg sem a megnyugtató környezetet, sem a megfelelő időt nem biztosítja az ilyen betegek számára.
  Véleménye szerint azonban ez csak az egyik probléma. A másik, hogy az egészségügyi dolgozók is emberek, és ahogyan a társadalom is csak lassan fogadja el a másságot, ez az egészségügyben dolgozóknak is időbe telik. Az értelmi sérültek között ez az első generáció, amelynek nagyon sok tagja otthon, családban nőtt fel. Az ő szocializációjukkal párhuzamosan ugyanakkor nem történt meg az orvosok, ápolók „érzékenyítése”, akik ezért nem rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, amelyek segítenék őket az értelmi (és egyéb) fogyatékosok ellátása során – véli Csató Zsuzsa. Az értelmi fogyatékos embereknél, autistáknál egyrészt egy sajátos nyelvet kellene használni, másrészt meg kellene érteni az ő nyelvüket – az ehhez szükséges ismeret hiányában azonban már felmérni is nehéz, mire van szükségük a betegnek. Gombos Gábornak, a Központ a Mentális Sérültekért Alapítvány főmunkatársának tapasztalatai szerint így sajnos sokszor előfordul, hogy az orvos szinte tárgyként kezelve a pácienst, csak a hozzátartozóját vagy kísérőjét kérdezi. De ennek a fordítottja is megtörténik: egy harmadik személy jelenléte zavarhatja az orvost, aki így nem ismeri fel annak a jelentőségét, hogy a beteg kísérője sokat segíthetne.
  Ráadásul a fogyatékossághoz kapcsolódóan sok negatív élmény éri az orvost – ami negatív hozzáállást eredményezhet. „Az orvosi logika a gyógyításon alapszik, az hajtja, ami sikerrel kecsegtet. A fogyatékosság nem siker. Lehet segíteni, de attól még a fogyatékosság marad. Ezért az orvos sok esetben hárít” – nyilatkozta lapunknak korábban Kogon Mihály, a Mozgássérültek Állami Intézetének igazgatója (Medical Tribune 2006. október 26.). „Amikor intézetünk lakói valamiért kórházba kerülnek, personal care-t, azaz személyes segítőt biztosítunk nekik. Az egészségügyi intézmények asszisztenciája azt sem tudja, hogyan kell megfogni a fogyatékossággal élő embert. Sőt kifejezetten félnek bármit kérni tőlük. Jobb esetben az első napon – az egyéb munkákkal agyonterhelt személyi segítő – megtanítja őket az alapfogásokra.”
  Csató Zsuzsa úgy látja, az orvoslásra egyre inkább jellemző specializáció kifejezetten kedvezőtlen az értelmi sérültek ellátásánál, mert itt nagyon fontos a holisztikus szemlélet. Az ilyen pácienseknél ugyanis nagyon könynyű rossz diagnózist felállítani, például, ha az orvos nem látja át a különféle betegségek egymásra hatását, együttesét, nem jól ítéli meg, vajon a pszichés elváltozások okozzák-e a szomatikus tüneteket, vagy fordítva. Ez a hozzáállás – mint fogalmaz – még akkor is hiányzik, ha egyébként a jóindulat megvan, lévén a tudást nem így adagolták az orvosok számára.

Érdeklődés hiányában

Az „érzékenyítés” elvileg ugyan elkezdődik az orvosegyetemeken, egészségügyi főiskolákon, később azonban szinte teljességgel megszakad. Márpedig erre nagy szükség lenne, hiszen – mint Barabás Katalin, a szegedi orvoskar magatartás- tudományi csoportjának professzora rámutat – az oktatók csak a szemléletet alakítják, az azonban már az orvos attitűdjén, személyiségén múlik, mit tud mindebből a gyakorlatban kamatoztatni. Egy biztos: az az időprés és szervezeti struktúra, amelyben teljesíteniük kell, mindezt nem segíti. Miként az sem, hogy orvosok és ápolók gyakorlatilag nem vesznek részt olyan képzéseken, tréningeken, amelyek során megismerhetnék a fogyatékossággal élők speciális igényeit, és azt, hogyan elégíthetik ki azokat. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány az összes hendikepre vonatkozóan most tervezi elkészíteni az ehhez szükséges tananyagot. Számos érintett szervezet már felajánlotta együttműködését – ám az egészségügyi intézmények részéről nem mutatkozott érdeklődés. Kórházak, orvosszövetségek, orvosok vagy képzőhelyek a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét sem keresték meg az elmúlt években azzal, hogy kíváncsiak lennének a problémáikra, miközben például bankoktól vagy bíróságoktól egymás után érkeznek a megkeresések. Ezért – mint Szőke László elmondta – a szövetség maga vette kezébe a kezdeményezést, és minden megyében kerekasztalhoz hívják a közintézmények képviselőit, hogy elmondják: mit tehetnek annak érdekében, hogy a látásukban korlátozott emberek is az épekkel azonos módon vehessék igénybe szolgáltatásaikat.
  Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézettől érdeklődésünkre azt a választ kaptuk, hogy jelenleg a rehabilitációs továbbképzés keretében foglalkoznak a fogyatékos emberekkel kapcsolatos különleges ismeretek átadásával, döntően az ezen a területen dolgozók számára. Azt, hogy esetleg más osztályok szakdolgozóit is bevonják, egyelőre csak tervezik.

A tájékoztatási rendszerekből is kimaradnak

A fogyatékossággal élők számára az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésnél alapkérdés az is, vannak-e olyan speciális eljárások, eszközök és rendelők, ahol sajátos igényeiknek megfelelő kezelésben részesülhetnek. Az értelmi sérült embereknél, különösen súlyos fogyatékosság esetén például legtöbbször csak altatásban végezhető el bármilyen fogászati beavatkozás, erre viszont a legtöbb fogászati rendelő nem alkalmas; sok mozgáskorlátozott nő pedig képtelen használni a hagyományos nőgyógyászati vizsgálóasztalokat. De sok esetben nem mindegy az sem, hogy egy adott vizsgálatot, beavatkozást hogyan végeznek el. Vannak ugyanis „kíméletesebb” megoldások, ezeket azonban vagy nem ismerik, vagy nem használják, vagy ha mégis, akkor nem mindig finanszírozza azokat az egészségbiztosító.
  Magyarországon az egyik gond az, hogy legfeljebb a nagyvárosokban érhetők el speciális kezelőhelyek. A Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége például rendszeresen kisbuszt kénytelen bérelni, hogy Budapestre vihesse a fogászati kezelésre szoruló gyerekeket, mivel náluk nincs altatásos fogászat – mondja Domán Zoltán elnök. Nehézséget jelent az is, hogy nem létezik olyan adatbázis, amelyből egy vak, egy siket, egy mozgáskorlátozott vagy értelmi sérült megtudhatná: hol kaphat különleges ellátást. Az Egészségbiztosítási Felügyeletnél készült indikátorrendszer erre nem tér ki, amint a szaktárca tájékoztató portálja, a Dr. Info sem gyűjti az ezzel kapcsolatos adatokat. Ahogy Falus Ferenc országos tiszti főorvostól megtudtuk, jelen pillanatban az ÁNTSZ-nek sincs a fogyatékos emberek egészségügyi ellátásával kapcsolatos adatbázisa, kizárólag az értelmi fogyatékosokat ellátó fogorvosi szolgálatokról, amelyet a betegjogi közalapítvánnyal közösen készítettek, és amelyet az internetre is fel akarnak tenni. Az országos tisztifőorvos is szükségesnek tartaná azonban, hogy legyen egy olyan regiszter, amely nemcsak a beutalási rendet, hanem az egyes ellátóhelyek „képességeit” is tartalmazza.   Az Egészségügyi Minisztérium szintén nem szolgál adatokkal, de a szociális tárca honlapján is csak a Budapesten és környékén fellelhető akadálymentes zöldterületekről és szálláshelyekről kaphatunk tájékoztatást. Úgy tűnik, egyedül a civil szervezeteknél, valamint az Országos Fogyatékosügyi Portálon (www.fogyatekosugy. hu) lehet némi információhoz jutni – ám ez utóbbi is csak a budapesti és főként az értelmi fogyatékos embereket segíti a tájékozódásban.

Csendben tűrnek

Mindezek alapján nem csoda, ha sok érintett úgy látja: alig van olyan, a fogyatékossággal élők egészségügyi ellátására is alkalmazható jogszabály, amely maradéktalanul érvényesülne, és szinte nincs olyan betegjog, amely ne sérülne. Ennek ellenére sem a hatóságoknál, sem a bíróságokon nem jellemző, hogy a fogyatékossággal élők panaszt tennének, pert indítanának. A Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány nem gyűjt külön erre vonatkozó adatokat, az Egyenlő Bánásmód Hatósága honlapján fellelhető információk pedig arról tanúskodnak, hogy a sérült emberek döntően foglalkoztatási és oktatási ügyekben kérnek jogorvoslatot.
  A civil szervezetek általunk megkérdezett vezetői szerint ennek főként az az oka, hogy az érintettek is csak most kezdenek öntudatra ébredni, és egyelőre örülnek, ha egyáltalán megkapják az egészségügyi ellátást – a körülmények ehhez képest ma még mellékesek.   Csehák Judit, a Betegjogi Közalapítvány elnöke ezért is tartja fontosnak, hogy a civil szervezetek képviselői közül mind többen végezzék el a jogvédőképzést, illetve, hogy a jogvédők közül is egyre többen szerezzék meg a fogyatékosok ellátásával kapcsolatos ismereteket. Gombos Gábor szerint egy ilyen tudással is felvértezett, a jelenleginél több munkatárssal működő hálózat biztosíthatná a fogyatékosok számára az ellátáshoz legközelebb lévő és ily módon a leghatékonyabb jogvédelmet.

Lehet-e évi egymilliárd forintból hatékony prevenciót végezni egy tízmilliós országban? Van-e értelme egyszerre, de egymástól függetlenül többtucatnyi népegészségügyi akciót, programot, konferenciát szervezni? Egyáltalán, meg tudja-e mondani bárki, mi valósult meg mára, öt évvel országgyűlési határozatba foglalása után az Egészség Évtizedének Népegészségügyi Programjából? Összeállításunkban többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Az eredetileg Johan Béla nevét viselő Egészség Évtizedének Népegészségügyi Programját ritkán látott egyetértésben, 325 igen, 4 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés 2003. április 7-én. A parlamenti patkóban ülők döntésükkel nemcsak egységüket demonstrálták, de optimizmusukat is kifejezték e fontos kérdésben.
  Pártállástól függetlenül bíztak abban, hogy már egy évtizedes távlatban emelkedik a születéskor várható élettartam (a nőknél 79, a férfiaknál 71 évre); nő az egészségesen megélt életévek száma, javul az életminőség; csökkennek a népesség egészségi állapotában megnyilvánuló egyenlőtlenségek, és az egészséges életmód társadalmi szintű mintává válik.
  Mindehhez persze olyan „szakmai hatások” érvényesülését is remélték, mint hogy kevesebben halnak meg idő előtt, miután sikerül visszaszorítani a krónikus megbetegedések korai előfordulását, csökkennek az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés területi és társadalmi egyenlőtlenségei, továbbá hogy fejlődnek és gazdagodnak az egészségügy megelőző célú szolgáltatásai. Legfőképpen pedig, hogy javul az egészségügyi ellátás minősége és költséghatékonysága.
  Jó esetben az év közepére derül csak ki, hogy a megfogalmazott célokból mi valósult meg eddig, vannak-e olyan feladatok, amelyeket át kell gondolni, tervek, amelyeket esetleg fel kell adni, vagy legalábbis módosítani – ilyen jellegű összesítés mindeddig nem készült a programról. Nem tudni, hány helyen, mennyi és milyen jellegű kezdeményezés indult egészségfejlesztés címszóval az elmúlt esztendőkben, miként azt sem monitorozták, érdemes-e több száz civil szervezet támogatásával elszórt, egymással semmilyen kapcsolatban nem álló kezdeményezésekre évről évre százmilliókat költeni.
  A népegészségügyi célú onkológiai szűrések hatékonyságáról már hamarabb képet kaphatunk – az Állami Számvevőszéknek köszönhetően. Az ÁSZ kíváncsi lett ugyanis arra, vajon megfelelően hasznosulnak-e az erre a célra fordított költségvetési pénzösszegek. A számvevők már befejezték a munkát, a jelentést azonban csak a szakmai egyeztetések után, várhatóan néhány héten belül hozzák nyilvánosságra.

A legpuhább mutató

A megvalósulás számbavételéhez egyelőre nem áll más a rendelkezésünkre, mint az a négy jelentés, amelyet az aktuális egészségügyi miniszterek készítettek a parlament számára. Ezekből azonban sajnos nem olvasható ki, mi az, amit a konkrét elhatározásokból elvégeztünk, mi az, ami várhatóan megvalósul, és mi az, amit érdemes inkább feladni vagy időben távolabbi célként meghatározni.
  Egy összesítés ugyan a tervek szerint elkészül a minisztériumban, ám ennek sem tárgya például, hogy bemutassa: hányféle rendezvény, pályázat, akció volt az elmúlt években és ezek mennyi embert értek el. Péterfia Éva, az Országos Tisztiorvosi Hivatal főosztályvezetője szerint ugyanis egészségfejlesztési szempontból ennek nincs jelentősége. Összegyűjtik viszont, milyen témában és hány kiadvány készült eddig a program égisze alatt, miként várhatóan arra is sort kerítenek, hogy újragondolják a célkitűzéseket, megrostálják a teendőket.   Kérdés persze, egyértelműen a népegészségügyi program jótékony hatásának lehet-e majd tulajdonítani a lakosság egészségi állapotában esetlegesen bekövetkező pozitív változásokat. A születéskor várható élettartam például konzekvensen, bár nem a GDP által elvárható mértékben emelkedik – 1994 óta. Vagyis, amint arra Józan Péter, a Központi Statisztikai Hivatal szakértője is figyelmeztet, ez a változás korántsem az Országgyűlés elhatározásának és az azóta folytatott egészségfejlesztési tevékenységnek a függvénye. Az „egészségben leélt évek száma” a szakértő megfogalmazása szerint statisztikailag az egyik „legpuhább” mutató, azt pedig képtelenség objektíven mérni, csökkent-e az alkohol- vagy a cigarettafogyasztás. Itt ugyanis olyan jelentős a feketekereskedelem, hogy a legális vásárlásokból nem lehet következtetéseket levonni.
  Józan Péter úgy véli: bár a népegészségügyi program célkitűzései kétségkívül jó szándékúak, a kezdeményezés – döntően financiális okok miatt – nem eredményezhet hatékony fellépést.
  De mennyi is az annyi? Mennyi pénzt fordított az ország az eltelt öt esztendőben egészségfejlesztési célokra?
  A költségek tekintetében a leghitelesebb forrás az Országgyűlés számára készített éves jelentés – lenne, ha az abban foglalt adatok évről évre követhetők, összevethetők volnának. Amíg azonban a 2003-as jelentés csupán az Egészségügyi, Szociális és Családvédelmi Minisztérium népegészségügyi kiadásait tartalmazza, addig a következő évi már nemcsak a többi tárca hasonló célú pénzfelhasználását, de nagyvonalúan az Egészségbiztosítási Alap e tárgykörbe sorolható költéseit – iskola-egészségügyi, védőnői ellátás, anya-gyermek- és csecsemővédelem – is népegészségügyinek minősíti. Ezáltal könnyen azt a következtetést vonhatnánk le, hogy a 2003-as 1,8 milliárd forinttal szemben 2004-ben már csaknem 23 milliárd forint jutott a lakosság egészségtudatosságának fejlesztésére. A 2005-ös és 2006-os évi jelentés készítésekor a szaktárca már óvatosabb volt, és csupán a saját, valamint a többi minisztérium kiadásait gyűjtötte össze, így viszont – ha a végeredményt nézzük – 2004-hez képest drasztikus, 10 milliárd forintos csökkenésről kell(ene) beszélnünk, s a keret 2006-ra 4,4 milliárd forintra apadt.
  Az inkoherens beszámolókból csak azok az összegek vethetők össze, amelyeket a szaktárca fordított népegészségügyi tevékenységre. Ezek alapján egyre vékonyabban csordogáló forrásokról beszélhetünk: míg 2003-ban 1,8 milliárddal gazdálkodott a minisztérium, a következő esztendőben már csak 1,1 milliárd, 2005-ben alig több mint egymilliárd, két évvel ezelőtt pedig 929 millió forintot használhatott fel e cél érdekében.

Fejenként száz forint

Többen úgy vélik: egyik politikai erő sem vette kellően komolyan az egészségfejlesztést, ezért nem volt erre soha elegendő pénz. – Nem véletlen, hogy a programot mindössze határozatba foglalta az Országgyűlés – mondja a Semmelweis Egyetem Egészségpolitikai és Szervezéstudományi Tanszékének vezetője. Balázs Péter professzor szerint – aki már négy évvel ezelőtt úgy nyilatkozott lapunknak az egészségfejlesztésről, mint amit „már tegnap el kellett volna kezdeni” – a kezdeményezés már az elején elvérzett ezen, mert így nemcsak hogy nem kell mögé kötelezően költségvetést rendelni, de azon túl, hogy az Országgyűlés időről időre beszámol saját magának, semmilyen következménye nincs, ha nem hajtják végre a programot. Balázs Péter, aki a Népegészségügyi Tárcaközi Bizottságnak is tagja, azon a véleményen van: bár az elvek nagyon szépek, és még az évenkénti költségvetési összegek sem hangzanak rosszul, ha az erre a célra elkülönített pénzt elosztjuk a lakosság számával, a leggálánsabb esztendőben is csupán fejenként 200, ma már pedig kevesebb, mint 100 forintot kapunk. Ilyen anyagi feltételekkel, amikor a világon minden szakértő tudja, milyen sokba kerül egy-egy egészségfejlesztési program megvalósítása, sajnos nem lehet komoly eredményeket elérni – mondja.
  A források folyamatosan szűkülnek, ezért újra kellene gondolni, valójában mit is érdemes megtartani az eredeti programból – ez már Jávor András véleménye. A Népegészségügyi Programiroda egykori vezetője azt az átfogó monitorrendszert is hiányolja, amely alapján látható lenne, valójában miből mi valósult meg.
  Jóllehet, a népegészségüggyel foglalkozó szakemberek erőfeszítéseit elismerik, a program végrehajtásával kapcsolatban mégis számos kételynek adtak hangot a parlament egészségügyi bizottságának tagjai, amikor néhány héttel ezelőtt meghallgatták a 2006-os beszámolót. Béki Gabriella (SZDSZ) szerint a jelentésből nem látszik, hogy hatékonyan használnák fel a rendelkezésre álló anyagi eszközöket, különösen, ami az elsődleges prevenciót illeti. Hasonló véleményt fogalmazott meg a szocialista Schvarcz Tibor és a szintén kormánypárti Nyul István, akik a rendszerszerűséget és a koordináltságot kérték számon. Juhászné Lévai Katalin (MSZP) pedig a következő kérdést tette fel: „Van-e igazi gazdája ennek a programnak, aki a prioritások mentén is rendszerbe tudja szervezni az egészet?” Az ellenzék soraiból Csáky András MDF-es képviselő szó szerint „meghatározhatatlan masszának” minősítette a jelentésben foglaltakat, és úgy vélte, miközben az Országgyűlés évről évre kipipálja ezt a feladatot, a program szétforgácsolódik.

Tárcák között

A Népegészségügyi Program átláthatóságát nagyban megnehezíti az az egyébként helyes gondolat, hogy a lakosság egészségi állapotának javítása csak a különböző tárcák együttműködésével lehetséges. Egyértelmű, hogy például az alkoholvagy a cigarettafogyasztás visszaszorítása érdekében szükség van (lenne) a jövedéki adó emelésére, és az sem kétséges, hogy a környezetkárosítás elleni fellépés is csak közös összefogással lehet eredményes. Az egyes minisztériumok népegészségügyi program címén azonban ennél lényegesen szerteágazóbb feladatokra költenek. És bár az éves jelentések részletesen tartalmazzák, melyik tárca milyen „népegészségügyi” programot támogatott, ezekből igazából csak egyetlen következtetést lehet levonni: ma Magyarországon majdnem mindenről el lehet mondani, hogy egészségfejlesztési célokat (is) szolgál.
  Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium például a népegészségügyi program 2006-os éves jelentése szerint 63,5 millió forintot költött el „Egészséges ifjúság” címszóval. A tárca sajtóirodájától kapott írásbeli tájékoztatás alapján e mögött tulajdonképpen az Országos Bűnmegelőzési Bizottság által kiírt nyilvános, bűnmegelőzési jellegű pályázatokra fordított támogatások értendők. „E programok természetesen rendelkeznek népegészségügyi vonatkozással, eredményekkel, azonban az elsődleges cél nem ez volt” – tette egyértelművé a sajtóiroda.
  Az „Egészséges életmód programja, az emberi egészség kockázati tényezőinek csökkentése” – amelyet számos minisztérium vállalt népegészségügyi feladatként – szintén sokféleképpen értelmezhető. A Pénzügyminisztérium és a felügyelete alá tartozó intézmények (Vám- és Pénzügyőrség, APEH, Magyar Államkincstár) dolgozóinak biztosított sportolási lehetőség és egészségügyi szűrés ma már éppúgy elkönyvelhető a Népegészségügyi Program végrehajtása érdekében tett erőfeszítésnek, mint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium dolgozói rendelkezésére álló „korszerűen felszerelt kondicionálóterem és egészségmegőrző torna”.   2005-ben az egyes minisztériumok 11,5, egy évvel később csaknem 3,5 milliárd forintot jelöltek meg, mint amit a Népegészségügyi Programhoz kapcsolódóan használtak fel.

Majd az unió

S a források mostantól egyre csak bővülnek, sőt, a program is új lendületet kap, mégpedig uniós forrásokból, efelől nem hagyott kétséget a Weborvosnak nyilatkozva az egykori miniszter és népegészségügyi kormánymeghatalmazott, Kökény Mihály.
  A kincstári optimizmust erősítette az Egészségügyi Minisztérium államtitkára is, amikor a parlamenti szakbizottság ülésén elmondta: 2008-ban és 2009-ben összesen nagyjából 13,5 milliárd forint olyan pluszforrás felett diszponál majd a tárca, amely népegészségügyi célokra fordítható. A programot egyébként Kincses Gyula meghatározása szerint „relatíve konzekvens építkezés” jellemzi.
  Kérdés persze, változik-e bármi azzal, hogy tavaly novemberi kinevezése óta ha nem is kormány-, de legalább miniszteri megbízott őrködik ismét a projekt felett. Mert bár Horváth Ágnes ezzel a lépéssel azt kívánta demonstrálni, hogy „az intézményi reformhoz hasonló, minőségi változást eredményező lépést” tett ezen a területen, megbízva Ábrahám Attilát a népegészségügyi programok hatékony koordinálásával, az összehangolt stratégia végrehajtásával, a miniszter távozása újbóli – konzekvens – változásokat jelenthet ezen a területen is.

Az Egészségügyi Minisztérium mellett szinte minden tárca szponzorált programokat, pályázatokat, konferenciákat, kampányokat és kiadványokat – a legkülönfélébb területeken, a legszerteágazóbb témákban. Csak néhány példa a legutóbbi éves jelentésből:

  • A kistelepülések és munkahelyek egészségfejlesztési programjainak támogatására kiírt egészségügyi minisztériumi pályázaton 58 pályázó között 50 millió forintot osztottak szét.
  • A „Mozdulj, Magyarország!” program keretében 83 szabadidősportos eseményt támogattak 2006-ban, amely az eddig beérkezett szakmai beszámolók alapján legkevesebb 200 000 embert ért el.
  • Az ország 57 különböző településének iskolájában felmérték, milyen mérvű az általános iskolák tanulóinak radonsugár-terhelése.
  • Befejezték az emberi egészségre különösen ártalmas, karcinogén légszennyező komponensek célzott vizsgálatára 2005-ben indult országos mérési programot. Az értékelő tanulmány elkészítésére 13,75 millió forintot fordítottak.
  • A Virágos Magyarország programot kétmillió forinttal támogatták.
  • A „Környezeti Ártalmak és a Légzőrendszer” című konferenciát (Hévíz) és a tanulmánykötet megjelenését 1 millió forinttal szponzorálta a szaktárca.
  • A szűrővizsgálatok népszerűsítése érdekében az Országos Tisztiorvosi Hivatal gondozásában szóróanyagok és plakátok készültek.
  • A Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Társaság „A-HA” című szexuális felvilágosító programja a 14–18 éves korosztály számára 5 millió forint támogatásban részesült.
  • A Nyugdíjasok gyaloglása című útmutató kézikönyv elkészítéséhez 3,45 millió forinttal járult hozzá az egészségügyi tárca.

 

Bár a hivatalos „zöld könyves topicot” indítók kizárólag hét témakörben kíváncsiak a hozzászólásokra, a fórumot böngészve egyértelmű: mind a laikusok, mind a szakmabeliek szinte az egészségügy egészét érintik – nemegyszer egymás véleményére reagáló – írásaikban.

A nép hangja

Ami a Zöld Könyvben is megfogalmazott konkrét terveket illeti, nem kell túlzott szakértelem ahhoz, hogy a fórum alapján kiderüljön: gyakorlatilag egyik kérdéssel kapcsolatban sem vonható le egyértelmű következtetés arra vonatkozólag, hogy azt a többség támogatja vagy éppen ellenkezőleg, elutasítja. A vizitdíjról, a dobozdíjról, a vény nélkül kapható patikaszerek gyógyszertáron kívüli forgalmazásáról vagy a gyógyszerár-támogatási rendszerről például pró és kontra vélemények egyformán olvashatók. Talán egyetlen kérdésben értenek egyet leginkább a fórumozók: szerintük a vizitdíj nem alkalmas a hálapénz kiváltására.

Az MSZP és az SZDSZ koalíciós megállapodásának eredményeként liberális vezetője lesz az egészségügyi tárcának. Molnár Lajos a rendszerváltozás utáni tizedik egészségügyi miniszter, aki úgy érzi, személye garancia az egészségügyi reform megvalósítására.
„Alapos átalakítás lesz az egészségügyben” – jelezte, ám konkrétumok még a kormányprogramból sem igen olvashatók ki. A szabad demokraták számára kulcsfontosságú több-biztosítós modell megteremtésével kapcsolatban a program úgy fogalmaz: „a magán- és közfelelősség tisztázásával, a szolgáltatási csomagok meghatározásával, a versenyt és a szolidaritást egyaránt érvényesítő keretek megteremtésével 2007 végéig létrehozzuk a biztosítási alapon működő egészségügy szabályozási, intézményi, pénzügyi, működési, felügyeleti és garanciális feltételeit. Ezek a változások egyben erkölcsi megújulást is kell, hogy jelentsenek, ami elvezet a hálapénz, a korrupció megszüntetéséhez is. A szervezett és szabályozott piac feltételeinek kialakítását követően a tapasztalatok birtokában dönt a kormány az egészségbiztosítási piac több biztosító felé történő megnyitásáról.” A reform magában foglalja a szolgáltatói struktúra átalakítását is. „Ösztönözzük az egészségügyi intézmények átalakulását rugalmasabb és hatékonyabb gazdálkodást lehetővé tevő gazdasági társaságokká, és támogatjuk a magántőke ellenőrzött bevonását az egészségbiztosítási szolgáltatások nyújtásába, fejlesztésébe. (Lapinformációk szerint a jövőben 60-ra csökkentik az aktív ellátást nyújtó kórházak számát.)
A program szerint folytatódik az egészségügyi dolgozók bérfelzárkóztatása, ám az nem derül ki belőle, mit is jelent ez valójában. Szinte az egyetlen konkrétum, hogy ezentúl sem a szakdolgozók, sem az orvosok számára nem lesz kötelező a kamarai tagság.
Folytatás a 6. oldalon

Tucatnyi egészségüggyel kapcsolatos törvényről és annál is több beadványról döntött a megalakulása óta eltelt 16 esztendőben az Alkotmánybíróság. Az alaptörvény betartása felett őrködő testületre azonban még számtalan ilyen ügy vár; az AB-hoz évente több mint ezer beadvány érkezik a legkülönbözőbb témákban.
Legutóbb az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke fordult ismét az Alkotmánybírósághoz, soron kívüli eljárást kérve a kötelező szakdolgozói kamarai tagság eltörlése érdekében. Cser Ágnes azt kéri a testülettől, hogy nyilvánítsa az alaptörvénnyel ellentétesnek azt a 2003-ban hozott jogszabályt, amely kötelező kamarai tagságot ír elő az egészségügyi szakdolgozók számára.
Eközben az Alkotmánybíróság már tárgyalja a praxistörvénnyel kapcsolatos beadványt, amelyben a jogszabály hatályon kívül helyezését kérik.
Részletek a 4. oldalon

Dr. Solymosi Tamás belgyógyász, citológus könyvet írt a mai magyar egészségügy helyzetéről és a lehetséges kibontakozásról. Persze nem ez az első ilyen témájú dolgozat. Kevés született azonban olyanok tollából, akik nemcsak felülről vagy kívülről látnak rá a problémákra. A szerző ráadásul hosszú évek óta nyíltan fogalmazza meg véleményét – orvostól szokatlan módon –, a szakmai felelősség kérdését is gyakran feszegetve. Ezért született meg ez az interjú.

Most megjelent „Mai magyar egészségügy” címu könyvében azt írja, hogy Rejtő Jenő Láthatatlan légiójához hasonlóan a magyar egészségügynek is megvannak az álmarsalljai, álszázadosai, akik tévútra viszik a „sereget”. Úgy gondolja, egy nem álközlegény jobban átlátja a helyzetet?
– Igazi közlegény vagyok, hiszen a sors és a Magyar Néphadsereg kifürkészhetetlen akaratából tüzér honvédként szereltem leimages/ De komolyra fordítva a szót, több, mint tíz éve vállalkozóként négy kórházban vezetek pajzsmirigy- szakrendelést, s városi, megyei kórházban, országos intézetben is dolgozva valóban közelről látom, érzékelem a problémákat.
Azért a háborús stratégiákat mégiscsak a tábornokok, marsallok alakítják. Gondolja, hogy kíváncsiak egy katona véleményére? Vagy a kollégáit akarja a reformok mellé állítani?
– Jó kérdés. A könyv nem az én ötletem volt. Néhány cikkem alapján kért fel a Védegylet, hogy írjak az egészségügy problémáiról, a lehetséges kiutakról. Nem tudom, van-e értelme, de azt igen, hogy nem állítok semmi különlegeset. Józan paraszti ésszel gondolkodva jutottam a könyvben olvasható következtetésekre. Szerintem konzekvens átalakítási váz született, és azt gondolom, a reformokat el kell végre kezdeni.

Lassan, de biztosan halad az ügyhátralékok ledolgozásával az Alkotmánybíróság. A testület 2005. évi tevékenységéről készült összefoglaló szerint tavaly 61 olyan ügyben született döntés, melyekben az indítványt 2000 előtt terjesztették elő. Ennek köszönhetően az ezredfordulót megelőzően benyújtott és még el nem bírált ügyek száma 98- ra csökkent. Igaz, közben folyamatosan érkeznek az új beadványok – évente átlagosan ezer ügyben kérik többségükben magánszemélyek az Alkotmánybíróság döntését.

folytatás az 1. oldalról
A tervezett reformok sikere nem kis részben azon múlik, el tudják-e azokat fogadtatni a szakmával, a közvéleménnyel, és e tekintetben sok múlhat a miniszter személyén. A leendő miniszter nem örvend nagy népszerűségnek a szakmán belül, éles vitákat kiváltó írásai és nem kis részben a Financial Times- nak adott két évvel ezelőtti nyilatkozata miatt. Akkor úgy fogalmazott a hálapénzzel kapcsolatban, hogy az orvosok „csak a saját zsebüket bélelő rendszert védelmezik”. Véleménye miatt a Magyar Orvosi Kamara vezetése etikai vizsgálatot kezdeményezett ellene, de a MOK Komárom-Esztergom megyei szervezete, amely a vizsgálatot lefolytatta, elutasította a panaszt. Az ügyben Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is megszólalt, megemlítve, hogy a hatályos orvosetikai kódex nem tiltja, hogy az orvosok nyilvánosan bíráljanak valamit szakmájukban (Medical Tribune, 2004. augusztus 12.)
Molnár Lajosnak nem felhőtlen a viszonya a szocialista egészségpolitikusok egy részével sem, akik közül néhányan a Fidesszel összefogva távolították el a fővárosi Szent István Kórház éléről. Egy évvel később az SZDSZ támogatásával nevezték ki a MÁV Kórház élére.
Az új miniszter stílusát, habitusát, konfrontatív személyisége okán sokan hasonlítják Mikola Istvánéhoz, és ez a megítélés szempontjából nem túl reménykeltő. Még akkor sem, ha az egészségügyi tárca vezetését minden hozzáértő az egyik leghálátlanabb és legnehezebb feladatnak tartja. A Szonda Ipsos közvélemény-kutatásai szerint ugyanis az eddigi összes egészségügyi miniszter közül az Orbánkormány második egészségügyi tárcavezetője veszített négyéves regnálása alatt legtöbbet népszerűségéből. Mikola István a százfokú rokonszenvindex-skálán 56 ponttal kezdett, ám mindössze 33 ponttal zárt. Ennél rosszabb eredményt pedig rajta kívül senkinek sem sikerült elérnie, jóllehet az adatok egyértelműen igazolják, hogy idővel még a legnagyobb népszerűségnek örvendő tárcavezetők megítélése is romlik. Surján László, a rendszerváltozás utáni első egészségügyi miniszter például 59 ponttal indult, de mindössze 48- cal fejezte be a ciklust; utódja, Kovács Pál is több mint 10 pontot veszített alig egyesztendős pályafutása alatt; és az erős kezdés után erős visszaesés jellemezte Gógl Árpád miniszterségének megítélését is, aki 1998-ban még 58, 2000- ben viszont már csak 37 pontot ért el a rokonszenvindex-skálán. A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt az egészségügyi miniszterek közül Kökény Mihály, Rácz Jenő és Csehák Judit nyújtotta a közvélemény szerint – igaz, hármuk közül a Medgyessy-kormány miniszter asszonya minden minisztertársánál nagyobb rokonszenvet vívott ki, és még megbízatása végén is magasabb pontszámot kapott, mint amivel Kökény Mihály vagy Rácz Jenő kezdett.

Ereiben királyi vér folyik, ma mégis úgy él, mint sokan mások ebben az országban. Habsburg György hisz abban, amit csinál – többek között, hogy elnöksége alatt képes lesz megújulni a Magyar Vöröskereszt. Hazánk európai uniós nagyköveteként pedig meggyőződéses híve az EU további bővítésének. Vallja, hogy a Trianon okozta sebek csak így gyógyíthatók be végérvényesen.

 

A költségvetés általános tartalékalapjából fedezik a tervek szerint az egészségügyi dolgozók négyszázalékos béremeléséhez szükséges mintegy 5,5 milliárd forintot. Az egészségügyi miniszter ígérete szerint a kórházak hamarosan hozzájuthatnak a többletpénzhez, amelyből május elején kifizethetik az emelt juttatást.
Mint Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség leendő elnöke emlékeztetett: Rácz Jenő egészségügyi miniszter a Magyar Kórházszövetség márciusi kongresszusán ígéretet tett arra, hogy 6,5 milliárd forinttal növelik az egészségügyi szolgáltatók finanszírozását. A kórházak ezt az összeget várják, s amíg nem kapják meg, emelt bért sem tudnak fizetni. Félő, hogy sokan akkor sem, ha a pénzt beépítik a HBCs-be, mert a nehéz anyagi helyzetben lévő intézmények – és a felmérések szerint a kórházak több mint fele ilyen – a többletbevételt nem erre a célra, hanem adósságaik törlesztésére, kifizetetlen számláik rendezésére fordítják.

Világszerte egyre nagyobb az egészségügyi munkaerő hiánya. Míg a fejlettebb államokban az „agyelszívás” és az orvos-, illetve nővérszakma presztízsének csökkenése miatt tapasztalható elöregedés okoz gondot, addig a világ nagyobbik részén olyan mértékű a szakemberhiány, amely szinte már lehetetlenné teszi, hogy a lakosság akár a legalapvetőbb egészségügyi ellátáshoz hozzájusson. Nem véletlen, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az Egészség Világnapján, április 7-én meghirdette az Új egészségügyi emberi erőforrás szövetség létrehozását, amelynek a nemzeti és nemzetközi erőfeszítések összehangolása lesz a feladata. A szövetség megalakulását követően cselekvési kampány indul, hogy elősegítse az egészségügyi dolgozók tisztességes és biztonságos munkakörülményeinek megteremtését, munkájuk elismerését. Cikkünk a 4. oldalon

A fővárosi Szent János Kórház mintegy 600 dolgozója közül is csak azok részesülhetnek a béremelésből, akiknél ez törvényi előírás. A kórház számára már ez is havi 6,5 millió forint pluszkiadást jelent, amit éppen hogy fedez a HBCs kétezer forintos növelése. A kórház összes dolgozójának csak akkor tudnának több pénzt adni, ha még havi 2,2 millió forinttal emelkednének bevételeik – ehhez azonban további HBCs-növelésre lenne szükség – közölte érdeklődésünkre Kázmér Tibor főigazgató.

A Jelentés a Világ Egészségéről 2006 – Az Egészségért dolgozunk című felhívásában a WHO arra figyelmeztet, hogy az egészségügyi munkaerő hiánya számos országban akadálya a betegségekkel szembeni hatékony küzdelemnek. Világszerte legalább 1,3 milliárd ember nem jut hozzá a legalapvetőbb egészségügyi ellátáshoz, gyakran azért, mert nincs dolgozó. Az egészségügyi munkaerő hiánya 57 országban gyakorlatilag lehetetlenné teszi még az életmentő ellátások biztosítását is, beleértve a gyermekkori védőoltásokat, az anyák várandóssági és szülészeti ellátását, illetve a hozzáférést a HIV/AIDS-, a malária- és a tuberkulóziskezeléshez. Csak ezekben az államokban további több mint négymillió orvosra, nővérre, szülésznőre, menedzserre és népegészségügyi szakemberre lenne sürgősen szükség. Az Egészségügyi Világszervezet szerint egyértelmű tények igazolják, hogy az egészségügyi dolgozók lakosságszámhoz viszonyított arányának emelésével növekszik a csecsemők, gyermekek és anyák életben maradási esélye.

Egyetlen olyan ország sincs a Földön, amelyet ne ért volna el a gyógyszerhamisítványok áradata. Magyarországon – mint Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke, a Pfizer Magyarország Kft. ügyvezetője elmondta – a hatóságok gyakorlatilag tétlen szemlélői a gyógyszerhamisításnak. Leggyakrabban altatók, nyugtatók és potencianövelők szerepelnek a hamisítványok között, amelyek jobb esetben semmilyen hatóanyagot nem tartalmaznak, de előfordult, hogy amfetamin- származékot mutattak ki valamely illegálisan előállított készítményben.
Cikkünk a 18. oldalon

Versengő programok

Az Alkotmánybíróság (AB) döntése értelmében az alaptörvénybe ütközik, hogy az önkormányzati képviselők jogállásáról szóló törvény szerint a háziorvosok nem lehettek képviselő-testületi tagok. Az AB indoklásában hangsúlyozta, alkotmányellenes, hogy a vitatott szabályozás az azonos összeférhetetlenségi helyzetek nem azonos ismérvek szerinti alkalmazását teszi lehetővé, és ezáltal sérti a jogegyenlőség alkotmányos elvét. A rendelkezés megsemmisítését a Magyar Orvosi Kamara kezdeményezte. A döntés lehetővé teszi, hogy háziorvosok is induljanak az őszi önkormányzati választásokon. A pártok azonban még az áprilisi országgyűlési megmérettetésre készülnek. 
Amiben az MSZP, a Fidesz, az SZDSZ és az MDF is csaknem teljesen egyetért, az a helyzet értékelése: gyakorlatilag egyik párt sem vitatja, hogy változásokra van szükség. Mindegyik tisztában van vele, hogy az egészségügyi ellátórendszer jelenlegi szerkezete korszerűtlen, nem finanszírozható és nem szolgálja a minőségi betegellátást. Egyértelműen úgy látják, hogy a rendelkezésre álló források nem elegendőek, ezért valamilyen módon nagyobb bevételhez kell juttatni az egészségügyet. Tudják, hogy mielőbb rendezni kell az egészség- ügyben dolgozók bérét, fel kell számolni vagy valamilyen módon legális csatornákba terelni a paraszolvenciát, különben már a közeli jövőben működőképtelenné válik az ágazat. A „mit” tehát egyértelmű, ebben nincs nagy vita. A „hogyan”, vagyis az alapkérdésekre adott válaszok azonban annál különbözőbbek.

Prof. dr. Dux László pénzről, piacról, politikáról

„Egy normális polgári társadalom úgy szerveződik, hogy a doktor urat, aki tanult, világot látott, újságolvasó, nagyobb a rálátása, megkérdezik az emberek” – válaszolta az orvosok politizálásának etikusságát firtató kérdésünkre prof. dr. Dux László. A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának elnöke szerint nemcsak a véleményformálás, bizonyos keretek között a rendelői politizálás is megengedett.

 A közelmúltban a Gazdasági Versenyhivatal nyomására módosították az etikai kódexnek az orvosi tevékenység reklámozására vonatkozó passzusát. Ám ezt is csak azt követően, hogy napi hat-, majd húszezer forintos bírságot szabtak ki önökre. Az évek óta tervezett új kódex azonban csak nem akar elkészülni.
– Az etikai kódex megújításának mechanizmusa eléggé nehézkes ahhoz, hogy könnyen változtassunk. De ez nem föltétlenül baj, mert így elkerülhető, hogy meggondolatlanul módosítsunk. Nem vagyunk lépéskényszerben. A hatályos barna kapcsos könyv többnyire megfelel a mindennapi kihívásoknak.
Az orvostudomány óriási lépésekkel halad előre. A kódex választ ad a 21. század kérdéseire is?
– Ha azt nézzük, hogy teoretikusan minek kellene benne lennie a kódexben, akkor a válasz nem, hiszen ezért is dolgozunk rajta. Amióta azonban a kollégium elnöke vagyok, nem volt még olyan kérdés, amire ne találtuk volna meg a választ a statutuumban. Lehet, hogy nem olyan árnyaltan, ahogyan kellene, de a jelenlegi könyv is megfelel a céljának. Szerencsés kegyelmi pillanat kell ahhoz, hogy miután sikerült az új szöveget a hatályos jogszabályokkal összehangolni, a belső koherenciáját megteremteni, a szükséges egyeztetések és jóváhagyások után a küldöttgyulés is áldását adja rá. A kamara általános helyzete most nem érett erre, és decemberben új vezetőséget választ a MOK.

Folytatás a 3. oldalról

Felmenthető-e az orvos, ha gazdasági kényszerhelyzetben etikátlanul cselekszik?
– Attól függ, mit tekintünk etikátlan cselekedetnek.
Mondjuk, ha azért nem végez el egy vizsgálatot, mert nagy költséget jelentene.
– Azt hiszem, ilyen helyzetben őszintén kell beszélni a betegekkel. Ne legyen partner az orvos abban, hogy nem valódi szakmai érvekkel segít alátámasztani gazdasági kényszerintézkedéseket. 
Arra már volt példa, hogy közölték: csökkenő bevételeik nem teszik lehetővé a betegellátás színvonalának megőrzését. A másik végletről viszont hallgatnak, pedig számos olyan vizsgálatot is elvégeznek, amit nem kellene, csak azért, hogy bevételt termeljenek.
– Itt a konkrét esetek megítélése segít. Nyilván a beavatkozások, vizsgálatok kockázata semmiképp sem lehet jelentős.
Attól még lehet felesleges és akár csak pszichésen is megterhelő.
– Lehet, de nagyon lényeges etikai különbséget látok az előbbi példához képest. Enyhítő körülménynek tartom, ha az így megtermelt többletbevétel esetleg fontos ellátások fedezetéül szolgál, és nem profitként vonják ki a rendszerből.
A Transparency International szerint a világon mindenütt virágzik az egészségügyben a korrupció. Egy tavalyi konferencián a gyógyszerpromócióval kapcsolatban ön is önkritikusan fogalmazott, azt mondta, akár a büntető törvénykönyvbe ütköző cselekmények is előfordulnak.
– Ez nem csak magyar probléma, s ezt jól bizonyítja, hogy az elmúlt év őszén, kifejezetten az egészségügyi csalások, korrupciók felderítésére, azonosítására nemzetközi munkacsoport-hálózatot hozott létre az EU. A muködés országonként eltérő, vannak, ahol hatóságok is részt vesznek a munkában, hazánkat egyelőre csak a Magyar Orvosi Kamara képviseli.
Nem ellentmondás, hogy éppen önök, az orvosok „céhe” akarja felderíteni, milyen visszaéléseket folytatnak a céhtagok?
– Nem feltétlenül a céhtagok által elkövetett visszaélésekről van szó. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak az orvosokat találják meg, hogy a kishalak utáni hajsza ne terelje el a figyelmet az igazán nagyok felől.
S az nem is fontos, hogy kivessék maguk közül azokat, akik rossz fényt vetnek az egész közösségre?
– Dehogynem. De ehhez nem kell ez a nemzetközi szervezet. Minden évben előfordul, hogy etikai okokból az illetékes bizottságok felfüggesztik egy-egy orvoskolléga kamarai tagságát.
Ön szerint mennyire viselkedik etikusan a mai magyar orvostársadalom?
– Ha minden körülményt figyelembe veszünk, nem látom sötétnek a képet. Nem szabad az évente előforduló néhány tucat etikai ügyből kiindulni. Az egészségügyet orvosok ezrei muködtetik, és csodálatos, tiszteletre méltó életutakat, teljesítményeket lehet látni.
Sokak véleménye szerint azonban a mai modern társadalmak mindegyike erkölcsi mélyponton van. És ebbe az orvosok is beletartoznak.
– Az orvostársadalom erkölcsi állapota, ha ez egyáltalán megítélhető, természetesen nem nagyon különbözik a társadalom általános erkölcsi állapotától. Ugyanakkor nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, az orvosok és általában az egészségügyi dolgozók a társadalom etikusabb részéhez tartoznak. Az egészségügyi pálya még a jelenlegi viszonyok között is inkább azokat az embereket vonzza magához, akik erős erkölcsi önkontrollal bírnak saját cselekedeteik felett.

Versengő pártok, versengő programok

MSZP: Egyetlen biztosító, versengő szolgáltatók
A Magyar Szocialista Párt választási jelmondata, „Biztonság, igazságosság, bátorság” az egészségügyben gyakorlagilag az eddig megkezdett változások folytatását jelenti. A szocialisták nem készülnek radikális átalakításra – mint Rácz Jenő egészségügyi miniszter több helyen is elmondta: a párt választási programja a 100 lépés programra épül. Ebből 21, illetve a gyermek-egészségügyi ellátás fejlesztésével együtt immár 22 szól az egészségügyről. E tervek közül néhány ugyan már megvalósult; van, amelyen már dolgoznak, ám többel még adós a kormányzó párt.
A szocialisták továbbra is a szolidaritás elvén működő, egységes társadalombiztosítás mellett teszik le voksukat, ugyanakkor fontosnak tartják, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) egyre inkább valódi biztosítóként működjön, és csak azoktól vásároljon szolgáltatást, akik minőségi ellátást nyújtanak megfizethető áron. Ez annyit jelent, hogy az MSZP csak a biztosítók versenyétől zárkózik el, a szolgáltatókétól nem, sőt ez utóbbit kifejezetten kívánatosnak tartja. A párt szerint e célt is szolgálná a regionális egészségügyi tanácsok felállítása, mert a régiók maguk tudják, hol, milyen kapacitásokra, fejlesztésekre van szükség, és így a valódi szükségletekhez igazodó kórházstruktúra alakulhatna ki. Mint Hiller István pártelnök fogalmazott: programjuk kiemelten fontos része az egészségügy átfogó szerkezeti átalakítása. Rácz Jenő jelenlegi miniszter szerint mindenképpen többletforrásokhoz kell juttatni az egészségügyet, de úgy, hogy közben a pénz felhasználása, hasznosulása is javuljon

Emellett eredeti formájában folytatják a Mikola István szavai szerint „spirituális jellegét veszített” Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Programot, és miután „aggódva nézzük a tőkekoncentrációt”, új megállapodást kötnek a gyógyszerpiac szereplőivel. A következő ciklus végére az egészségügy részesedése el fogja érni a GDP 7 százalékát – közölte Mikola István.
A Fidesz közvetlenül a szavazóknak is ígér. A három éven aluli gyermekeknek lázcsillapítókat és allergiaellenes szereket, a 75 évesnél idősebbeknek pedig minden medicinát térítésmentessé tennének. Emellett a 65 és 75 év közöttieknek is mindössze 100 forintot kellene fizetniük dobozonként.
MDF: Magyarország legyen az egészség szigete
A Magyar Demokrata Fórum Normális Magyarországért címmel tette közzé választási programját, amelyben lapzártánk idején az Egészségügy címszó volt az egyetlen, amely alatt még nem volt olvasható semmi. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az MDF-nek ne lenne már elképzelése arról, milyen irányú változtatásokat tart szükségesnek a következő években. Pusztai Erzsébet, a párt szakpolitikusa legalábbis számos konkrétumot felvázolt már terveikből. Ő orvosként abból indult ki, hogy elsőként a diagnózist kell felállítani, ezután lehet csak dönteni a terápiáról. Az MDF diagnózisa szerint hosszú évek óta az egymásnak ellentmondó lépések sorozata nyomán sem történt érdemi előrelépés az egészségügyben. Kevés a befolyó járulék, azt sem használjuk fel jól; gyakran ésszerűtlen az egészségügyi ellátás igénybevétele, mert rossz a struktúra; még mindig rendkívül erős a paraszolvencia torzító hatása; túl nagy a bizonytalanság a gyógyítók és a betegek körében; és sajnos az egészségügy jövőképének felvázolása helyett még mindig sokszor csak „hitviták” folynak. Csáky András, a párt másik ismert szakpolitikusa állítja: a jelenlegi bajok abból származnak, hogy a mindenkori kormányok a fiskális szempontoknak alárendelt „tűzoltást” folytattak. Ezért most ismét társadalmi-politikai konszenzus szükséges az ágazat átalakításához.
A demokrata fórum e konszenzushoz a következő jövőképpel járul hozzá: Magyarországot az egészség szigetévé kell tenni, mert minden adottsága megvan hozzá. Az MDF kiindulópontja szerint ki kell aknázni a hazai egészségügyi ellátórendszerben rejlő gazdasági lehetőségeket, szerződéseket kell kötni külföldi egészségbiztosítókkal, hogy „ügyfeleik” Magyarországra jöjjenek gyógyulni, rehabilitálódni. A demokrata fórum meggyőződése, hogy a következő költségvetésekben ehhez kell forrásokat biztosítani, ennek érdekében kell változtatni az ellátórendszer szerkezetén, mert „ez sok mindent megoldana”.
Az MDF emellett a kötelező, szolidaritási elvű egészségbiztosítás híve, véleményük szerint ezt kell megerősíteni – minél kevésbé állami felügyelet alatt. Hasznosnak tartanák ugyanakkor, ha a szolgáltatók között igazi verseny alakulna ki, és ha az egészségügyi szolgáltatások színvonalát a jelenleginél szigorúbban ellenőrizné a biztosító.
Mit ígértek 2002-ben?
A Fidesz és az MDF négy évvel ezelőtt közös választási programot dolgozott ki. Ebben egyebek mellett azt ígérték, hogy négy év alatt – a költségvetésen felül – 607 milliárd forintot áramoltatnak az egészségügybe. Ebből az összegből kívánták megoldani az egészségügyi bérfejlesztést, amely azt jelentette volna, hogy 150 ezer forintos „minimálbért” kapnak az orvosok, és a polgári kormány önálló egészségügyi életpályamodellt kívánt kialakítani. A 607 milliárdból tervezték fedezni az intézmények átszervezését, az épület- és eszközkorszerűsítést. Ismét prioritást kívántak adni a sürgősségi ellátás fejlesztésének, de tervezték azt is, hogy a biztosító csak a „kiválasztott” kórházakkal szerződik kötelezően, illetve a biztosítottak csak beutalóval kereshetnék fel ingyen a szakrendeléseket.
SZDSZ: Verseny
Szabadság, verseny, szolidaritás
– A Szabad Demokraták Szövetsége Korszakváltás programjának középpontjában ez a három szó – és az egészségügy átalakítása áll. A legnagyobb társadalmi és szakmai vitát kavaró tervek minden bizonnyal e párt nevéhez fűződnek. Nem véletlenül, az SZDSZ ugyanis úgy látja, nem lehet lépésenként változtatni. Molnár Lajos szakpolitikusként úgy fogalmazott: „venni kell egy nagy levegőt, és egyszerre kell átalakítani mindent”. Az SZDSZ programjában is az áll: „A »nem cselekvés« nemcsak szakmai vakság, hanem bűn a betegekkel szemben.” Ennek megfelelően alapvetőnek tartják, hogy megszűnjön az egészségbiztosító monopolhelyzete, és több biztosító versengjen – nem a betegek pénzéért, hanem a betegek érdekében. Egymással versengő, választható, de kötelező biztosítók rendszere – az SZDSZ szerint ez a reform alapja. A liberálisok megtiltanák a biztosítóknak a betegek közötti szelektálást, mindenkit be kellene fogadniuk, aki hozzájuk jelentkezik. A járulékbevételekből a hozzájuk bejelentkezettek korösszetétele és egészségi állapota szerint részesülnének, s ebből finanszíroznák „ügyfeleik” egészségügyi ellátását. A párt szerint amíg egyetlen, centralizált, bürokratikus központ dönt a pénzek elosztása felett, nem tud érvényesülni sem az ellátók szakértelme, sem a specializált szolgáltatások hatékonysága, és eltompul az orvosi szolgáltatókban a versenyszellem. Márpedig megítélésük szerint csak így javulhat az egészségügyi ellátások minősége, amelynek mindemellett – mint mondják – alapfeltétele, hogy magánkézbe kerüljenek a szakrendelők és a kórházak. Ettől függetlenül alapvető elvük, hogy az ellátórendszer minden biztosítottnak azonos szolgáltatást nyújtson a törvényesen megállapított járulékért. Ugyanakkor ez csak az alapszolgáltatásokra lenne igaz (ide sorolják a sürgősségi ellátást, a mentést, a vérellátást, az anya- és csecsemővédelmet, a megelőzést és a szűrővizsgálatokat, a járványügyet, valamint a szenvedélybetegségek kezelését), az ezen felüli ellátásokat külön díjak fejében vásárolhatnák meg a betegek. „Hálapénz helyett önkéntes biztosítás” – vallják, és biztosak abban, hogy amennyiben tiszta és világos az elszámolási rendszer, megszüntethető a hálapénz is.
Mit ígértek 2002-ben?
Az SZDSZ már négy évvel ezelőtt is „gyökeres reformokat” sürgetett: „Az SZDSZ rendbe teszi az egészségügyet” – hangzott választási szlogenjük. Azonnali válságkezelésként ugyan ők is elengedhetetlennek tartották az orvosok és a nővérek béremelését, ezt követően azonban meg kívánták szabadítani őket a „közalkalmazotti lét béklyóitól”. A szakrendelőket le kívánták választani a kórházakról, s mindkét intézménytípust gazdasági, illetve közhasznú társaságok formájában működtették volna. Már 2002-ben is többszintű, egymással versengő biztosítókból álló rendszert javasoltak. Nem hagyták ki programjukból a rekonstrukciós terveket, amelyek viszont az ő felfogásukban egyaránt jelentették a magánpraxisok műszerellátását, új intézmények építését, s a kisebb kapacitással rendelkező kórházak és szakrendelők bezárását.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azonnali konkrét lépéseket, globális együttműködést, politikai összefogást és új megoldásokat sürget a gyógyszerhamisítványok világszerte tapasztalható és egyre nagyobb mértékű elterjedésével szemben. A probléma megoldása Magyarországon is elodázhatatlan.
Jelenleg a hamisítványok adják a világ teljes gyógyszerkereskedelmének 10 százalékát. „A gyógyszerek és egyéb termékek hamisítása között óriási a különbség; egy hamis cipő vagy parfüm használatába nem hal bele a vásárló, a gyógyszerhamisítvány ugyanakkor megmérgezheti a gyanútlan beteget” – emelte ki Howard Zucker, a WHO vezető munkatársa. A hamis gyógyszerek a laikusok, de gyakran a szakemberek számára is nagyon hasonlíthatnak az eredetihez. A lényeges különbség az, hogy semmi és senki nem garantálja, hogy azt a hatóanyagot és olyan arányban, összetételben tartalmazzák, miként a dobozon jelölik. Ezeknek a termékeknek gyakran semmilyen hatásuk nincs, viszont gyógyszer-rezisztenciát okozhatnak és halálhoz vezethetnek.

Közbeszerzés az egészségügyben

Az egészségügyi intézmények és fenntartóik tavaly több mint 800 milliárd forintot fordítottak beszerzésekre, ám ennek mindössze hat százalékát költötték el közbeszerzési eljárás keretében – derül ki a GKI-Egészségügy-kutató Intézet (GKI-EKI) közelmúltban közzétett felméréséből. Pedig az elemzők szerint a közbeszerzések elviekben költséghatékonyabbak és a beszállítók közötti versenyt is jobban kikényszerítik. A gyakorló kórházi szakemberek azonban sok ponton nem osztják az elemzők véleményét.

Az egészségügyi intézmények tárgyi szükségleteik 5,7 százalékához közbeszerzés útján jutottak hozzá 2005-ben; ennek volumene összesen 45,9 milliárd forintot tett ki. A közbeszerzések 71,2 százalékát maguk az intézmények, 28,8 százalékát fenntartóik kezdeményezték. A legnagyobb arányt az építés, felújítás képviseli a beszerzések 46,6 százalékával, majd a gyógyszerek következnek, igaz, így is csak a teljes kórházi gyógyszerszükséglet 6,9 százalékára tesznek szert közbeszerzés keretében. (A Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft.-nek a Napi Gazdaság című lapban idézett összesítéséből kiderül: több tízezer fajta egészségügyi termék vásárlását bonyolították a kórházak közbeszerzéssel, ebből mintegy ötezer a gyógyszer. Tavaly az intézmények 52,5 milliárd forint értékben vásároltak ily módon gyógyászati kellékeket és gyógyszereket.) A diagnosztikai műszerek, gépek a teljes közbeszerzési érték 6,2 százalékának feleltek meg 2005-ben.
Az egészségügy közbeszerzéseinek öt legnagyobb nyertese az ágazat közbeszerzéseinek 53 százalékát kapta meg tavaly. Ez az öt cég a Hunép Universal Rt., a Magyar Építő Rt., a Kipszer Rt., az Euromedic Pharma Rt., valamint a Siemens Rt.

Az egyéni vállalkozóknak február 15-ig, a magánszemélyeknek május 22-ig kell benyújtaniuk idén személyijövedelemadó- bevallásukat. Az szja-bevallás alapján még befizetendő adót a bevallások benyújtásának határidejéig kell megfizetniük az adózóknak. Az APEH-től a visszaigényelhető adót, járulékot az idén is a bevallások benyújtásától számított 30 napon belül, legkorábban március 1-jétől kaphatjuk vissza. Fontos azonban tudni, ha a bevallás hibás, a viszszautalásnál a 30 napos határidő a hiba kijavításának napjától kezdődik.  Az APEH már postázza a bevalláshoz szükséges nyomtatványokat, amelyek az internetről is letölthetők. Arra is lehetőségünk lesz, hogy az adóbevallást elektronikus úton juttassuk el az adóhatósághoz. Ehhez az kell, hogy az okmányirodánál az elektronikus ügyintézéshez (az „Ügyfélkapu” használatához) szükséges felhasználói azonosítót és jelszót kérjünk. A bevallást a www.magyarorszag. hu internetes oldalon keresztül e felhasználói azonosítóval és jelszóval, továbbá saját adóazonosítónk megadásával juttathatjuk el az adóhatósághoz. A sikeres bevallásról az APEH visszaigazolást küld.

Dolgozott sebészként és aneszteziológusként, volt orvoslátogató, majd helyettes vezető egy gyógyszercégnél, s mielőtt kinevezték volna az egri Markhot Ferenc Megyei Kórház főigazgatójának, a rendelőintézetet vezette. Dr. Szakács Ferenc azt mondja, az egészségügy nincs abban a helyzetben, hogy bárki felelőtlenül ígérgethessen. Ma mindenki a túlélésre játszik.
Amikor felhívtam, hogy megbeszéljük az interjút, Szakács Ferencként mutatkozott be. Most, hogy a kórházba telefonált, szintén nem használta egyik titulusát sem. Ennyire nem számít önnek a „rangjelzés”?
– Soha nem érdekeltek a címek, a titulusok. Érdekes dolog azonban, mennyire nem így muködik az egészségügy. A kórház vezetése mellett aneszteziológusként ügyelek is. Teljesen természetes, hogy a kollégáim főorvos úrnak szólítanak. Míg rendelőintézet-igazgatóként egy alkalommal nem öltöztem át „zöldbe”, és a fehér köpenyemen ekkor ott volt a kituzőn, hogy „igazgató”. A nővér ijedten kérdezte: „igazgató úr, én magát eddig mindig főorvosnak szólítottam, nem tetszik haragudni?”

Néhány etikátlanul viselkedő gyógyszercég és orvos miatt igencsak megingott az utóbbi években a betegek és általában a közvélemény bizalma a medicinagyártók és a gyógyszert rendelők iránt. Megítélésük világszerte mélypontra jutott. Olaszországban néhány éve csaknem négyezer orvost és 350 gyógyszergyári képviselőt hallgatott ki a rendőrség egy korrupciógyanús ügyben; Magyarországon jelenleg zajlik egy hasonló eljárás; az Egyesült Államokban az orvosoknak nyilatkozniuk kell arról, van-e, és ha igen, milyen jellegű kapcsolatuk a gyógyszercégekkel. Mint a hazai gyártók és orvosszervezetek közös konferenciáján a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának elnöke, prof. dr. Dux László fogalmazott, bizonyos viselkedésmódok akár a Büntető törvénykönyv egyes passzusaiba – vesztegetés, befolyással üzérkedés – ütközőnek is minősíthetők.
  A negatív megítélésen azonban lehet és kell is változtatni, hiszen a tisztességesen dolgozók munkáját is beárnyékolják azok, akik termékeik forgalmának növelése, illetve az anyagi haszonszerzés érdekében megengedhetetlen módszereket alkalmaznak – ezt maguk a gyógyszergyártók is felismerték. Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (IGYE) elnöke megfogalmazása szerint ideje belátni: nem elég etikusan viselkedni, annak is kell látszani. És nem elég etikusnak látszani, úgy is kell viselkedni. Orbán István, a Magyarországi Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke pedig lapunknak adott interjújában azt mondta: „a szakmának magának kell kivetnie soraiból azokat, akik vétenek a közös normák ellen”.

Az utóbbi hetekben-hónapokban számos, a gyógyszerpiacot és ezen keresztül a gyógyszert felíró orvosokat és a gyógyszert szedő betegeket is érintő változás történt. Ezek hátteréről, várható hatásairól kérdeztük a két legnagyobb gyártói szövetség elnökét.
Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke

1. Mondhatjuk szebben is: a gyógyszergyártók, felelősséget érezve a gyógyszerellátás biztonságáért, ismét tetemes összeggel segítik ki a költségvetést. Teszik ezt a kiszámíthatóság, a piaci egyensúly, a nyugodt ellátás érdekében.

Orbán István, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke

1. Ez a megállapodás – abban a helyzetben, amikor a piac egyensúlya, tervezhetősége, kiszámíthatósága forgott kockán – mindkét fél érdekeit szolgálta. A gyógyszerkassza esetleges jelentős alultervezése felborítaná ezt az egyensúlyt.

A jövő esztendő második felétől a Közép-Dunántúlon élőknek sem kell Győrbe, Budapestre vagy Kaposvárra utazniuk, ha sugárterápiás kezelésre szorulnak. Ugyanis a tervek szerint 2006-ban, Veszprémben elkészül az első, nagyrészt magánvállalkozásban épülő sugárterápiás központ.

Mint az Onkológiai Szakmai Kollégium elnöke, Szűcs Miklós professzor a Medical Tribune-nek elmondta, éveken át komoly vita folyt az onkológusok és a sugárterápiás szakemberek között, mi legyen a prioritás: a meglévő sugárterápiás központok fejlesztése vagy újak létrehozása. Az előbbi mellett szólt, hogy jelenleg nem mindenütt van lehetőség két műszakban, modern technikával teljes körű betegellátásra – végül is ebből a megfontolásból több alkalommal is emellett állt ki az Onkológiai Szakmai Kollégium. A rendelkezésre álló költségvetési forrásokat ennek a 12 centrumnak a fejlesztésére kell tehát fordítani.

A tervek szerint idén decembertől, de legkésőbb 2006. január 1-jétől alapvetően megváltozik több onkológiai készítmény finanszírozása. Az eddig az úgynevezett külön keretből biztosított citosztatikumok támogatását – amelyeket emlődaganat, nem kissejtes tüdőrák, a petefészek és a vastagbél daganata esetén alkalmaznak – a jövőben 12 új HBCS-be építi be az egészségbiztosító. E homogén betegségcsoportokat azok a kijelölt centrumok jelenthetik, amelyek eddig is javaslatot tehettek a szerek alkalmazására – erősítette meg a Medical Tribune információját az Egészségügyi Minisztérium Sajtó és Kommunikációs Főosztálya.
A szaktárca azzal érvel, hogy a „A 21 lépés a magyar egészségügy megújításáért” programjának 6. pontja kimondja: „Egy éven belül biztosítjuk, hogy a daganatos betegeket mindenhol az országban megfelelően minősített, a szakmai követelményeknek mindenben megfelelő gyógyító intézményekben lássák el.” Ennek végrehajtását segíti elő az onkológiai ellátás finanszírozása terén a módosítás – állítják a szaktárcánál, hozzátéve: a külön keret rendszerét az Állami Számvevőszék jelentése és az OEP-ben végzett több belső ellenőrzési anyag is bírálta, egységesen a rendszer megszüntetését javasolva.

A novembertől forgalomba kerülő új gyógyszerek csomagolásain az európai uniós szabványnak megfelelően kötelező lesz Braille-írással is feltüntetni a készítmény nevét és hatáserősségét, miután egy egészségügyi miniszteri rendelet értelmében a vak és gyengénlátó emberek számára közvetlen módon is lehetővé kell tenni a tájékozódást az orvosságokról. A már forgalomban lévő gyógyszerek esetében az új címkéket és betegtájékoztatókat legkésőbb 2010 végéig kell elkészíteni.
A gyógyszergyártók már hónapok óta gyártanak Braille-írással ellátott csomagokat. A látássérült emberek döntő többségének azonban jelenleg még főként családtagjaik szerzik be, illetve adagolják a medicinákat. Magyarországon jelenleg mintegy negyvenezer vak, illetve látássérült ember él.

„Az egyének és a közösségek egészség- és költségtudatosan viselkednek.” „Az egészségügy a magyar gazdaság teherbíró képességének megfelelően rendelkezik a működéséhez szükséges forrásokkal.” „A hálapénzrendszer megszűnésével átláthatóbbá váltak az érdekeltségi viszonyok.” „Kialakult a progresszivitáson és a térségi hierarchia elvén alapuló, regionális szerveződésű, a szükségletekhez igazodó kapacitású-struktúrájú egészségügyi rendszer.” „A finanszírozási rendszer stabil, átlátható, segíti az optimális betegutak kialakítását és ösztönzi a prevenciót.” „Az egészségügy anyagi és erkölcsi megbecsülést, kiszámítható életpályát, megfelelő munkafeltételeket, körülményeket biztosít dolgozóinak.” A fenti mondatok nem valamely futurisztikus műből, hanem egy nagyon is valóságos dolgozatból valók: az Egészségügyi Minisztériumnál készült Egészségügyi Fejlesztési Koncepció (EFK) látja ilyennek a magyar egészségügy jövőképét – már amennyiben minden a lehető legjobban alakul. Mégpedig nem is a távoli jövőbe, csupán 2020-ra tekintve előre.

A szakemberek és az egészségügyi hatóságok világszerte egyre inkább a betegbiztonsággal összefüggésben foglalkoznak a kórházi fertőzésekkel, azonos problémakörbe sorolva azt a műhibákkal vagy a gyógyszereléssel kapcsolatos tévedésekkel. Több országban, például az Amerikai Egyesült Államokban vagy Angliában az egészségügyi reformcélok sorában kiemelkedő helyet foglal el a nosocomialis fertőzések visszaszorítása. Magyarországon – annak ellenére, hogy az elmúlt években több szempontból is pozitív szemléletváltozásnak lehettünk tanúi – még messze vagyunk ettől. Itthon egyelőre még mindig csak a kórházi járványok esetében él a kötelező bejelentési rendszer; az intézmények számára nem előírás, hogy infekciókontrollhoz értő szakápolókat foglalkoztassanak, és az egészségügyben dolgozók – sajnos, különösen az orvosok – sokszor még mindig nem kezelik a problémát jelentőségének megfelelően. Pedig a külföldi tapasztalatok és a nemzetközi statisztikák is azt mutatják: noha teljes mértékben kiküszöbölni nem lehet a nosocomialis fertőzéseket, kellő körültekintéssel, a szabályok betartásával az előfordulás gyakorisága, az esetleges járványok kialakulása igenis jelentős mértékben csökkenthető.

 Hosszú évek után mintha megtörne a jég, és a finanszírozásban is megnyilvánulna az a régi szakmai óhaj, hogy akit nem muszáj, ne kórházban lássanak el. Összevonták a járó- és a fekvőbeteg- kasszákat, és szeptembertől ugyanazért az ellátásért – egyelőre még csak néhány tevékenység esetében – több pénz jár, ha járóbeteg-szakellátásban végzik el.
– A lépést szövetségünk olyan folyamat kezdeteként értékeli, amelyet megalakulása, 1992 óta szorgalmaz. A fejlett világ egészségügyi rendszereiben nem fekvőbetegként látják el azt, akinél ez nem indokolt, és jogos igény is, hogy ha nem feltétlenül szükséges, ne kelljen kórházba feküdni. Nálunk azonban egyelőre csak 70 beavatkozásról van szó, amelyek elvégzéséért ugyan több pénzt kapunk, de némelyik esetében a feltételek nem adottak. Egyelőre még nincsenek pontos felmérések, milyen változásokat hoz mindez.

Becslések szerint Magyarországon évente 200–250 ezer beteg kap valamilyen fertőzést kórházi kezelése során, és 1–2 százalékuk bele is hal abba. A Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ (OEK) osztályvezető főorvosa, dr. Böröcz Karolina azt mondja, a becslésnél a nemzetközi adatokat vették alapul, amelyek szerint a kórházban kezelt betegek – itthon évente kb. 2,5 millió ember – átlagosan 5–10 százaléka szenved el nosocomialis fertőzést, és 1 százalékuk nem is éli túl.

Pontos képünk azonban nincs a hazai helyzetről, Magyarországon ugyanis – jóllehet régóta, de – csak a kórházi járványokra vonatkozik bejelentési kötelezettség. Ezeket az OEK gyűjti, elemzi és megjelenteti szakmai hetilapjában, az EPINFO-ban. Ezek az elemzések minden alkalommal leszögezik: az, hogy növekszik a bejelentett járványok száma, nem azt jelenti, hogy romlik a kórházakban a higiénés helyzet, hanem azt, hogy mind több intézmény szolgáltat adatot – fogalmaz a főorvos.

A betömött (ár)rés

Minden jel szerint ma Magyarországon a patikuslobbi az egyik legerősebb: napokkal a gyógyszerpiaci törvény záró szavazása előtt sikerült érvényesítenie akaratát, megakadályoznia a gyógyszerpiac liberalizációjára irányuló törekvéseket és visszavonulóra kényszerítenie a kormányt. Az eredeti tervekkel ellentétben így nem szűnik meg az egységes patikai árrés, jóllehet a patikáknak tovább kell adniuk a kereskedőktől kapott árkedvezményeket, és nem oldják fel a gyógyszertár-alapítási kötelmeket sem.

A gyógyszergyártók érdekérvényesítő képessége ezúttal is gyengébbnek bizonyult a patikusokénál. Ha a parlament a lapzártánk utáni voksoláson eredeti formájában szavazza meg a gyógyszerpiaci törvényt, a patikaszerek alkalmazásával összefüggésben keletkezett károkért az államnak semmilyen felelősséget nem kell viselnie, a kártalanítás teljes egészében a gyártókat terheli majd.
Az egyébként döntően csak a jelenleg is hatályos jogszabályokat – az uniós előírásokkal harmonizálva – egy helyre rendező törvénynek (lásd Fontos pontok című keretes írásunkat) a maximált árrés megszüntetése volt a legvitatottabb pontja. Joggal, hiszen a hatósági árrés eltörlése gyakorlatilag azt jelentette volna, hogy a magyar gyógyszer- kereskedelem egyik, bebetonozottnak hitt építőkövét emelik ki a helyéről. A kormány indoklása szerint azért, hogy a jelenleginél

Dr. Garamvölgyi Györgynek mozgalmas az élete: főigazgatója a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központnak, amely éppen most alakul közhasznú társasággá, immár miniszteri megbízottként irányítja a babamentő programot, és közben persze operál, szüléseket vezet.

Ez az első fővárosi tulajdonú egészségügyi intézmény, amely közhasznú társaságként működik a jövőben. Önként vállalták vagy muszájból?
– Van egy szlogenünk, amely úgy szól: Az első mindig nyer. Nos, ez válasz a kérdésére. Aki egy kicsit is figyelemmel kíséri a kórházak működését a világban, annak látnia kell, hogy a költségvetési finanszírozásból nem lehet megélni. Magyarországon ugyan az egészségbiztosítótól származó támogatás bevételeink több mint 90 százalékát adja, de az önkormányzati hozzájárulás a helyhatóságok helyzetéből adódóan végtelenül kevés, adományokból sem lehet pótolni a hiányzó összeget, ezért döntöttünk úgy, hogy piaci alapon, gazdasági társasági formában működünk tovább. Évek óta készültünk erre.

Nemcsak a kompromisszumkészség, de az elszántság, a politikai akarat is hiányzik ahhoz, hogy Magyarországon végre érdemi változások történjenek az egészségügyben – vélekedik Csehák Judit. Bár nem csak rajta múlt, utolsó minisztersége idejéből kevés jó emléket őriz. Most azonban megint elemében érzi magát, mert olyan feladatot kapott, amelyet fontosnak tart. Jelenleg a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány elnöke.

 Most már elárulja, pontosan mi volt az oka, hogy távozott a minisztérium éléről?
– Szerintem ez teljesen egyértelm? volt akkor is. Megállapodtam Medgyessy Péterrel abban, milyen feltételekkel lehet a kormányprogram egészségügyi, szociális vállalásait teljesíteni. Ehhez többek között szükség lett volna 50 milliárd forintra a 2004-es költségvetésben. Javaslatot tettem arra, hogyan lehet ezt az összeget előteremteni, mégsem tudtam elérni a célomat. Kevéssé vigasztal, hogy az idő engem igazolt, mert végül nem 40-50, hanem 100 milliárd forinttal kellett kipótolni nemcsak a gyógyszer-, de például a gyógyító- megelőző kasszát is.

Huszonegy pont. A kormány szerint ennyi kell ahhoz, hogy hozzálássunk a magyar egészségügyben az elmúlt tizenöt évben felhalmozódott feladatok megoldásához, és – miként a miniszterelnök fogalmazott – belépjünk a reform előszobájába. Az érdemi változások – lényegük a sürgősségi ellátás fejlesztése, a daganatos halálozás visszaszorítása, a házi- és járóbetegellátás korszerűsítése, a gyógyszerköltségek lefaragása, az egészségügyben tapasztalható ellátási aránytalanság megszüntetése, a járulékfizetés szigorítása és ezzel párhuzamosan az egészségügy biztosítás alapúvá tétele – már ebben az esztendőben megkezdődnek, ám hogy ezek hatása kiteljesedjen, Gyurcsány Ferenc szerint legalább három évre van szükség.
Az ellenzék, sőt a kisebbik kormánypárt negatív reakciója alapján költőinek tűnik a kérdés, vajon a – korábbi években megszokotthoz hasonlóan ismét a ciklus vége felé bejelentett – tervekből mit lehet a gyakorlatba is átültetni. Ám vitathatatlan, hogy az immár unalomig ismételt, ugyanakkor fontos, ennek ellenére valósággá soha nem vált ötletek mellett most először vettek fel a listára egy olyan, rendkívül fontos témát, amilyen a biztosítási rendszer reformálása.

 Az elmúlt években világszerte, így hazánkban is számos kutatás foglalkozott a női orvosok helyzetével. Összességében a hivatás és a családi szerep összeegyeztethetetlensége élesebb konfliktushelyzetet teremt az orvosnők, mint a férfi orvosok körében, valamint a nem orvos diplomásoknál. A különböző szerepek ütközése – orvos, nő, feleség, anya – nagy emocionális feszültséget teremthet az orvosnőkben, és ez gyakori megbetegedést okozhat.

 A Semmelweis Orvostudományi Egyetem munkatársai dr. Molnár László professzor vezetésével a ’90-es évek elején publikálták az orvosok munkaterheltségének, egészség-magatartásának és megbetegedéseinek összefüggéseiről készült kutatásuk megdöbbentő eredményeit. A negyven feletti orvosok halálozási gyakorisága magasan felülmúlja a lakosság átlagos halandósági mutatóit. Az orvosnők mortalitása azonban még a férfi orvosokénál is magasabb: míg általában a középkorú magyar nők halálozása a középkorú férfiakéhoz viszonyítva 60, a középkorú orvosnőké 90 százalék. Az orvosnők születéskor várható élettartama mindössze 68 év. A férfi orvosok 34,2 százaléka, a női orvosok 51,5 százaléka nem érte meg a nyugdíjas kort. (Egy amerikai tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy az orvosnők férfi kollégáiknál hajlamosabbak az öngyilkosságra. A szuicid kísérletek a férfi orvosok körében is 41 százalékkal magasabbak ugyan a lakossági átlagnál, a késztetés, hogy önkezükkel vessenek véget életüknek, az orvosnők esetében azonban kétszer magasabb.)

Mit mutat a mutató?

 Magyarországon még a viták kereszttüzében áll, több országban azonban már évek óta működik az a program, amelyet azzal a nem titkolt céllal indítottak útjára, hogy egyfajta belső megújulásra, minőségi betegellátásra sarkallják az egészségügyi intézményeket és dolgozóikat. Az úgynevezett indikátorrendszer nálunk egyelőre csak az infarktusos betegek ellátásáról ad képet, a közeljövőben azonban a rehabilitációs osztályok is hasonló adatsorokkal szembesülhetnek, majd a szülészetek munkáját mérik fel abból a szempontból, magas vagy alacsony náluk a császármetszések aránya.

– Hazánkban, és eleinte más országokban is nagy volt a felzúdulás, amikor az indikátorrendszereket bevezették. Idővel azonban a kórházak olyannyira hozzászoktak, hogy ma már senki sem kapja fel a fejét, ha közzéteszik az újabb adatsorokat – mondja dr. Belicza Éva, aki vezető szerepet vállalt a program hazai adaptálásában és kialakításában. A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának munkatársa szerint az orvosszakma itthon is egyre inkább belátja, szükség van egy olyan adatsorra, amely lehetővé teszi az egyes egészségügyi intézmények munkájának összehasonlítását. És nem csupán mennyiségi szempontból. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) kialakítandó program lényege és újdonsága éppen az, hogy az ellátóhelyek tevékenységének minőségét próbálja meg mérhetővé és értékelhetővé tenni. De remélhetőleg ösztönzőleg is hat azokra, akiknek az adatok alapján van mit javítaniuk a szolgáltatás színvonalán, változtatni a napi gyakorlaton.

Fontolva haladók

Több milliárd forintot fordít évente az egészségbiztosítási pénztár gyógyászati segédeszközök támogatására. Úgy, hogy közben az ellátórendszer minden szereplője tapasztalja: a betegek sokszor csak drágán és késve jutnak a nemegyszer elavult gyógyeszközökhöz, kiszámíthatatlan és igazságtalan a finanszírozás, elégtelenek a szankcionálási lehetőségek, sok a visszaélés.
 Maguk a gyártók és forgalmazók éppúgy érdekeltek a gyógyászatisegédeszköz- piacon uralkodó kaotikus állapotok felszámolásában, mint a finanszírozó vagy a beteg, és évek óta a legkülönbözőbb fórumokon és módokon sürgetik is a helyzet rendezését. Elképzelés, terv és koncepció született is szép számban, lapunkhoz is eljutott a legutóbbi, még „nem nyilvános” előterjesztés, ez azonban vélhetően nem az utolsó, miután a kormány március végéig adott haladékot az Egészségügyi Minisztériumnak, hogy elkészítse a terület átfogó rendezésére vonatkozó javaslatait. Egy dolog mindenesetre bizonyos: a gyógyászatisegédeszköz- ellátás minden pontján változtatni kell.

Fontolva (sem) haladók

Áttekinthetetlen, kiszámíthatatlan, igazságtalan – ezekkel a jelzőkkel illetik leggyakrabban a hazai gyógyászatisegédeszköz- ellátást a betegek, az orvosok, sőt maguk a gyártók-kereskedők is. A problémák majd’ másfél évtizede halmozódnak, a kiutat azonban ez idő alatt is csak elméletben sikerült megtalálni.

„A gyógyászati segédeszközök forgalmazása körül több a gond, mint más termékeknél, a jogi szabályozatlanság azonban olyan mérvű, hogy a betegek érdekében még a fogyasztóvédők sem léphetnek fel.” E megállapítás 1998-ból, Matejka Zsuzsannától, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség akkori szolgáltatási főosztályvezetőjétől származik. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár későbbi főigazgatója többek között a gyógyászati segédeszközök fogalmának pontos meghatározását, az árusítás személyi és tárgyi feltételeinek szabályozását sürgette.

A világszerte terjedő reformlázban hol piacosítanak, hol épp az állam erőteljesebb szerepvállalását sürgetik

„Az egészségügy már tizenöt éve vár egy bátor kormányra és egy világos tervvel megjelenő bátor miniszterre.” Ez a mondat akár egy magyar lapban is megjelenhetett volna, ám az idézet a Hospodárske noviny című cseh szaklapból való. Csehországban, ahogyan szerte Európában, számos ötlet és próbálkozás született már az egészségügyi rendszerek reformjára. Magyarországon a rendszerváltozás utáni néhány év kivételével csak reformálgatták az egészségügyet, a gyökeres átalakításhoz egyik kormány sem mert hozzáfogni.

A társadalmi és gazdasági átalakulás az 1990-es évek elején más posztszocialista országokhoz hasonlóan nálunk is kikényszerítette azokat a változásokat, amelyek nélkül lehetetlen lett volna továbblépni: a biztosítási alapú egészségügyi ellátást, a társadalombiztosítási reformot, az újfajta finanszírozást, az önkéntes egészségbiztosítás bevezetését, a szabad orvosválasztást. Ezt követően jórészt csak ezeket alakítgatták. Nagyobb elmozdulásnak csak a háziorvosi praxisjog bevezetése, a népegészségügyi program és a kórháztörvény számított (volna), ám ez utóbbi első változatát a kormányváltás, a másodikat pedig az Alkotmánybíróság annulálta (lásd írásunkat az 5. oldalon). A legutolsó és legmarkánsabb – végül ugyancsak kudarcba fulladt – reformkísérlet az ellátásszervezés országos szintű kiterjesztése lett volna, ám az új kormány ezt elvetette, és nem tett ígéretet reformra, csupán „reformértékű változásokat” vállalt.