Merre tovább, egészségügy?

A világszerte terjedő reformlázban hol piacosítanak, hol épp az állam erőteljesebb szerepvállalását sürgetik

„Az egészségügy már tizenöt éve vár egy bátor kormányra és egy világos tervvel megjelenő bátor miniszterre.” Ez a mondat akár egy magyar lapban is megjelenhetett volna, ám az idézet a Hospodárske noviny című cseh szaklapból való. Csehországban, ahogyan szerte Európában, számos ötlet és próbálkozás született már az egészségügyi rendszerek reformjára. Magyarországon a rendszerváltozás utáni néhány év kivételével csak reformálgatták az egészségügyet, a gyökeres átalakításhoz egyik kormány sem mert hozzáfogni.

A társadalmi és gazdasági átalakulás az 1990-es évek elején más posztszocialista országokhoz hasonlóan nálunk is kikényszerítette azokat a változásokat, amelyek nélkül lehetetlen lett volna továbblépni: a biztosítási alapú egészségügyi ellátást, a társadalombiztosítási reformot, az újfajta finanszírozást, az önkéntes egészségbiztosítás bevezetését, a szabad orvosválasztást. Ezt követően jórészt csak ezeket alakítgatták. Nagyobb elmozdulásnak csak a háziorvosi praxisjog bevezetése, a népegészségügyi program és a kórháztörvény számított (volna), ám ez utóbbi első változatát a kormányváltás, a másodikat pedig az Alkotmánybíróság annulálta (lásd írásunkat az 5. oldalon). A legutolsó és legmarkánsabb – végül ugyancsak kudarcba fulladt – reformkísérlet az ellátásszervezés országos szintű kiterjesztése lett volna, ám az új kormány ezt elvetette, és nem tett ígéretet reformra, csupán „reformértékű változásokat” vállalt.