GORDON TAMÁS (BRÜSSZEL) cikkei

Baj van az unió segélypolitikájával

Politikai zsarolásra használja az Európai Unió a fejlesztési támogatásokat – kongatta meg a vészharangot a közelmúltban a brit Financial Times (FT), amikor beszámolt nemzetközi segélyszervezetek és kedvezményezett harmadik világbeli országok vezetőinek panaszáról. Állításuk szerint csak azok az országok kaphatnak a milliárdos uniós alapból, amelyek megfelelnek az Európai Bizottság (EB) elvárásainak.

2007 és 2013 között további mintegy hárommilliárd euró vár a fejlődő országokra, ám a pénzek odaítélésénél figyelembe veszik, teljesülnek- e a „jó kormányzás” feltételei – jelentette be José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Mindeközben az EB fejlesztési politikáért felelős tagja, Louis Michel, az egykori belga külügyminiszter egy nemzetközi találkozón kifejtette: elhibázott politikának tartja, hogy a fejlesztési pénzeket biztonsági projektekre használják fel. Ezek szerinte ugyanis csakis azt a célt szolgálják, hogy az afrikai országok határőrizeti szerveinek megerősítésével, vagy más adminisztrációs eszközzel megnehezítsék a bejutást az unióba.

A finanszírozási rendszer átalakításával javítana az Európai Bizottság az unióbeli egyetemek színvonalán. A testület által elfogadott javaslatcsomag nagyobb anyagi önállóságot biztosítana a felsőoktatási intézményeknek, igazságosabbá tenné az ösztöndíjrendszert, és jobban ügyelne a szociális szempontokra.

Európának korszerűbb egyetemekre van szüksége – ez a lényege annak az állásfoglalásnak, amelyet az Európai Bizottság elfogadott. A dokumentumot az államés kormányfők júniusi ülésén mutatják be. A testület megítélése szerint bár az unió egyetemei hatalmas potenciállal rendelkeznek, ezek nagy része kiaknázatlan. Aligha véletlen, hogy az oktatás területén ugyanakkora az Európai Unió lemaradása az Egyesült Államokkal szemben, mint általában a kutatás és fejlesztés területén. Míg az EU-ban évente hétezer dollár jut egy egyetemi hallgatóra, addig az USA-ban 20 ezer; az EU a bruttó nemzeti termék 1,1 százalékát, az USA 2,7 százalékát fordítja erre a célra. Az Európai Bizottság szerint sokat lehetne tanulni az amerikai gyakorlatból, abból, hogy az üzleti élet igyekszik szoros kapcsolatokat ápolni az oktatási intézményekkel. Több az anyagi forrás, a tananyag jobban illeszkedik a vállalatok innovációs szükségletéhez, és a kapcsolatok hozzájárulnak ahhoz is, hogy a diákokban nagyobb a vállalkozó kedv. Ez utóbbit saját egyetemein olyannyira hiányolja az Európai Bizottság, hogy a bizottsági csomagban javasolja, vegyék föl a tananyagba a vállalkozói és a kommunikációs ismereteket – nem csak az üzleti élettel összefüggő szakmáknál.

Új módszerek az unióban

A jövőben lényegesen kevesebb gyógyszert és vegyszert tesztelhetnek állatokon az Európai Unióban. Az Alternatív Módszerek Hitelesítésének Európai Központja (ECVAM), amely a 25 EU-tagállam képviselőiből áll, és egyetemi kutatókat, állatvédő egyesületek és ipari szervezetek tagjait tömöríti, a közelmúltban hét eljárást fogadott el, amelyek fölválthatják az állatkísérleteket, de legalábbis csökkenthetik azok számát. Ráadásul – állítják a kutatók – ezek a tesztek megbízhatóbbak is.
A hét közül hat módszer állatok helyett sejtkultúrákat használ a daganatos megbetegedések elleni gyógyszerek toxikusságának kimutatására. (Az Európai Unióban évente mintegy egymillió ember hal meg rákban, és egyre többen kapnak kemoterápiás kezelést.) Ezeket a módszereket használják annak megállapítására is, hogy egy adott gyógyszer nem tartalmaz- e baktériumot. A teszt kifejlesztéséhez egerek csontvelőkultúráját és emberi köldökzsinórvérsejteket használtak, és a módszer jelentősen csökkenti majd a túladagolás kockázatát – amire korábban, a klinikai terápiát megelőzően nem állt rendelkezésre megfelelő eljárás.

Négymilliárddal növelték a költségvetést

Az Európai Parlament tárgyalóküldöttségének sikerült megemelnie a tagállamok tavaly decemberi költségvetési javaslatában szerepelt összeget: 2007 és 2013 között a korábban tervbe vettnél mintegy négymilliárd euróval több pénz jut a közösségi programokra.
Amikor Strasbourgban április elején asztalhoz ültek az Európai Parlament (EP), a tagállamok és az Európai Bizottság (EB) képviselői, tudták, ha nem sikerül megállapodniuk, akkor a radikális forgatókönyv szerint az EP felmondja az úgynevezett intézmények közötti megállapodást, és visszatér az évenkénti költségvetéshez. A büdzsé irányelveinek hét évre szóló rögzítése ugyanis nem része az EU joganyagának, azt nem tartalmazza az EU alapszerződése. A megállapodás viszont véget vethet az évenkénti kötélhúzásoknak, a terméketlen vitáknak. A kevésbé drámai megoldás az lett volna, ha tovább folyik az alkudozás, ám ez azzal a kockázattal járt, hogy kifutnak az időből. Hiszen – elsősorban az új tagállamok – csak a keretöszszegek és a kifizetési feltételek ismeretében készülhetnek fel a fejlesztési, felzárkóztatási pályázatokra.

Szolgáltatási irányelv: túl az első akadályon

Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel megszavazta a szolgáltatási piac felszabadítását. A számos kivétel, korlátozás azonban olyan áttekinthetetlen szabálydzsungellé változtatta az eredeti irányelvet, hogy sokan kételkednek, ha így marad a direktíva, akkor tényleg jelentős vívmány-e a nyitás.

Kétévi intenzív vita után került az Európai Parlament elé a szolgáltatási direktíva, amelyet még az előző Európai Bizottság kezdeményezett. A belső piacért felelős Frits Bolkestein nevét viselő eredeti dokumentum még komolyan vette az EU kiindulási alapelvét. Az áru, munka, tőke szabad áramlását egészítette volna ki a foglalkoztatási piac fölszabadítása. A liberális felfogásban született első direktívatervezet is elismerte volna a tagállamok jogát arra, hogy bizonyos esetekben korlátozásokkal éljenek, ám a most elfogadott változatban szinte a kivétel vált a szabállyá. Joggal jegyezte meg az EP Zöld frakciójának társelnöke, Daniel Cohn-Bendit, hogy ennek a direktívának legföljebb a jogászok örülhetnek, mert az értelmezés és alkalmazás nekik nyújt majd munkát.
Bolkestein elképzelése szerint bármely tagállam szolgáltatója a hazájában érvényes törvények alapján működhetett volna egy másik országban. Ez az úgynevezett származási elv azonban „elvérzett” az EP két legnagyobb frakciója, a néppárti és a szocialista kompromisszumában – ehelyett lényegében a fogadó ország szabályai lesznek meghatározóak. Tény, hogy a jövőben könynyebb lesz szolgáltatást nyújtani egy másik tagállamban, és az is tény, hogy jelentős bürokráciától, papírmunkától szabadulnak meg a szolgáltatást nyújtók. Nem kell külön regisztráltatniuk magukat a célországban, nincs szükségük telephelyre, képviseleti irodára és a hazai kamarai tagság is elegendő. Amint az EP szocialista jelentéstevője a német Evelyne Gebhardt igyekezett plasztikus képet találni felszólalásában: német jogosítvánnyal ugyan lehet vezetni Nagy- Britanniában, ám nem a jobb oldalonimages/ Ez azonban az éremnek csak az egyik oldala. A vita során kiderült, hogy a „protekcionisták” valójában a szociális dömpingtől félnek. Vagyis az ellen kerestek orvosságot, hogy az új tagállamok munkavállalói a szolgáltatásokon keresztül érkezzenek a régi tagállamok munkapiacára, ahol aztán alacsonyabb bérükkel és szociális igényeikkel letörik az árakat.

Családi értékeket ajánl az EU

Az Európai Unió tagállamaiban egy friss közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett fiataloknak több mint a fele legalább két gyereket tekint ideálisnak családonként. Az Európai Bizottság anyagi támogatásával készült, 14 országban, 30 ezer állampolgárra kiterjedő felmérés szerint azonban a valóság nagyon másként fest. Különösen igaz ez Magyarországra, Ciprusra, Lengyelországra, Finnországra, Észtországra, Litvániára és Hollandiára. Másutt, mint Csehországban, Ausztriában, Németországban, Belgiumban és Olaszországban már a kívánt, átlagos gyerekszám sem éri el a kettőt. A kutatás az alacsony népszaporulatot egyértelműen a gazdasági körülményekkel, a jövőt illető borús kilátásokkal hozza összefüggésbe, mivel egyre inkább növekednek a gyermekvállalás anyagi terhei. Ugyanakkor az elemzők szerint az is megállapítható, hogy maga a család intézménye is veszít népszerűségéből.

Tovább lassul a gazdasági növekedés

Európában továbbra is a tagállamok gazdasági növekedésének lassulása a fő gond, különösen, hogy a világ feltörekvő gazdaságai, elsősorban India és Kína rohamléptekkel dolgozzák le hátrányukat és kíméletlen vetélytársakká fejlődnek. Mindez Brüszszelben hangzott el a közelmúltban, egy nyolc uniós tagország vezető közgazdászai által készített éves gazdasági jelentés ismertetésekor. A kutatók megállapították: a második világháború után az európai ipari államoknak sikerült felzárkózniuk, de legalábbis megközelíteniük az Egyesült Államok gazdasági növekedését. Ez a trend azonban a kilencvenes években drámai fordulatot vett, és az utolsó másfél évtizedben a szakadék tovább mélyült – különösen igaz ez, ha az olasz, a német és a francia gazdaság teljesítményét nézzük.

A méret nem számít
A régi tagállamok közül a legjobb gazdasági mutatókat Írország és Finnország produkálta, de jó helyezést ért el Görögország, Nagy-Britannia, Spanyolország és Svédország is. Másfelől az elmúlt tíz esztendőben szembetűnően rossz eredményt könyvelhetett el Németország, Olaszország és Franciaország. Ebből egyértelmű, hogy nem az ország mérete számít, még akkor sem, ha az állítást nem sikerült megerősítenie Belgiumnak vagy Dániának. Koppenhágát ugyan gyakran dicsérik, mert jelentősen csökkentette a munkanélküliséget, ám e kedvező jelenséget nem kísérte a GDP növekedése. Az újak között a legjobb teljesítményt a három balti ország nyújtja. A sort Málta és Ciprus zárja, igaz, e két állam gazdasága viszonylag fejlettebb volt a csatlakozáskor. Tőlük eltekintve a cseh gazdaság produkálta a leglassúbb növekedést.

Szabadság, biztonság, igazság  
Az Európai Parlament (EP) január 19-én megszavazta az Európai Unió alkotmányáról, illetve az integráció jövőjéről szóló jelentést. A brit liberális Andrew Duff és az osztrák zöld Johannes Voggenhuber indítványa tulajdonképpen az EP válasza a tavaly júniusi EUcsúcs fölszólítására: nemzeti és európai szintű vitafórumokon keresztül keltsék életre az alkotmányt, amely változatlan formában, de nyilatkozatokkal kiegészítve, 2009-ben lépne hatályba.  Az európai alkotmányról tartott tavalyi francia, illetve holland népszavazás negatív eredménye kínos helyzet elé állította a tagországokat. Ha sutba dobják a dokumentumot, azzal megbénítják az integrációt, és szembesülnek az oly sokat hangoztatott működésképtelenséggel. Ám, ha szó nélkül folytatják a ratifikációs eljárást, és abban reménykednek, hogy egy későbbi időpontban, amikor a két „renitens” ország mai vezetői már távoztak, megismételhetik a referendumot, teljes joggal azzal vádolhatják őket, hogy semmibe veszik a demokráciát. Markáns megoldás nem kínálkozott, ezért alkalmazták az időnyerés taktikáját: meghirdették a reflexiós időszakot, hogy kiérleljék, hogyan tovább. A 2006 első félévében lezáruló folyamatot a csúcs nyilatkozata szerint „minden egyes tagországban a polgárok, a polgári társadalom, a szociális partnerek, a nemzeti parlamentek, valamint a politikai pártok bevonásával széleskörű vita lefolytatására kell majd felhasználni”.  A most elfogadott EP-dokumentum azt kéri a tagországok vezetőitől, hogy „tegyenek meg minden erőfeszítést annak érdekében, hogy az alkotmány 2009-ben hatályba léphessen”. A képviselők számára nem kétséges, hogy a jelenleg érvényes nizzai szerződés nem alkalmas az európai integráció dinamikájának fenntartására. Éppen ezért, amíg nincs alkotmány, Bulgária és Románia csatlakozása után álljanak le a bővítéssel.

EU: Ausztria elnököl

Botránnyal kezdődött az Európai Unió soros osztrák elnöksége. Az európai gondolat művészi eszközökkel történő népszerűsítésének ötlete nyomán finoman szólva is frivol poszterek árasztották el az ausztriai közutakat. Az egyiken az amerikai elnök, a brit királynő és a francia elnök közösen termékenyítik meg Európát, a másikon Gustave Courbet 1866-ban készült „A világ eredete” című festményének aktját öltöztetik az EU címerével ékesített fehérneműbe. Wolfgang Schüssel kancellár személyes közbenjárására eltávolították az egyébként állami támogatással készült plakátokat. Rossznyelvek szerint lehetséges, hogy az osztrák elnökség hat hónapjának ez a legizgalmasabb politikai eseménye, ezzel is célozva arra, hogy  Bécs visszafogott uniós munkaprogramja  tükrözi a lakosság EU-val szembeni hangulatát. Tény, hogy az eurobarométer legfrissebb fölmérése szerint a 25 tagállam közül az unió megítélése Ausztriában a legnegatívabb, mindössze 32 százalék véli jó dolognak a tagságot. Így nem meglepő, hogy a kormány munkaprogramjában nincsenek látványos célkitűzések, az uniós alkotmányról is majd csak a júniusra tervezett csúcstalálkozón esik szó. Kissé rendhagyó, ám annál beszédesebb volt, hogy az elnökségi program brüsszeli bemutatásakor két ország minisztere jelent meg: Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter mellett ugyanis ott ült az év második felében elnöklő Finnországból az európai ügyek minisztere, Antti Peltomaki is. Ez utalás arra, hogy az év második felére is áthúzódnak majd a tennivalók, és kölcsönös érdek az együttműködés.

Európa közelebb a REACH-hez

Sem a környezetvédők, sem a vegyipar képviselői nem igazán lelkesednek azért a „történelminek” kikiáltott kompromisszumért, amely a vegyi anyagok regisztrációját, vizsgálatát és minősítését tartalmazó direktívatervezettel kapcsolatban született a közelmúltban. Az Európai Parlament, amely első olvasatban foglalkozott az angol rövidítéssel REACH-nek nevezett tervezettel, többesztendei heves csatározások végére igyekezett pontot tenni.
A REACH lényege, hogy kiszűrjék az EU tagállamaiban forgalmazott termékekben előforduló veszélyes anyagokat – tekintet nélkül arra, hol gyártották azokat.
A direktíva első olvasatában végül is kompromisszum született, amely igyekezett biztosítani, hogy az egészségügyi szempontoknak is megfeleljenek, és a vegyipar se érezze gúzsba kötve magát. Míg a regisztrációkra vonatkozó szabályozásban konzervatív, a vegyi anyagok engedélyezésében szocialista- liberális-zöld összefogás érvényesült – utóbbi azonban még elvérezhet a tagállamok közötti vitában. A végleges döntéshez parlamenti igen ugyanis nem elegendő, arra a tagállamoknak is rá kell bólintaniuk.

Igen kezdeti stádium

Az Európai Bizottság (EB) legfrissebb értékelése szerint az Európai Unióhoz legutóbb csatlakozott államok közül Magyarország az egyik legkevésbé felkészült az euró bevezetésére. Brüsszelben úgy látják, még azok az országok is lemaradtak, amelyek már 2007-ben áttérnének a közös pénzre.

Az Európai Unió fizetőeszközének bevezetése a tíz új tagállam – és a jövőben bármely új tagország – számára nem választható lehetőség, hanem vállalt kötelezettség. Az „új” tagállamok csatlakozási szerződése rögzítette, hogy amint teljesítik a maastrichti feltételeket, be kell lépniük a Gazdasági és Monetáris Unióba (EMU). A tízek – Varsó kivételével – menetrendet tűztek ki az euró bevezetésére, ám már a céldátum előtt két évvel meg kell felelniük a kritériumoknak. (Mint ismeretes, Magyarország 2010-re vállalta az euró bevezetését.)    A jogi és a makrogazdasági feltételek megteremtése mellett minden aspiránsnak részletekre kiterjedő tervet kell készítenie a pénzcsere gyakorlati lebonyolításáról. A közös pénznem 2007-es bevezetését vállaló országok közül viszonylag jól áll Szlovénia, de Litvániában és Észtországban a zökkenőmentes átálláshoz a már elfogadott nemzeti program következetesebb és feszesebb megvalósítására van szükség. A 2008-at megcélzó Máltán, Lettországban és Cipruson még éppen hogy csak megkeződött a felkészülés, míg a többi „új” tagállam – Szlovákia kivételével – nagyon kezdeti stádiumban van – fogalmazott a Bizottság. Lengyelország az egyetlen, amely nem állapított meg céldátumot, sőt, egyes lengyel politikusok népszavazás kiírását követelik a kérdésről.

Nyelvében él

Több mint egy évvel az Európai Unió bővítését követően még mindig akadozik az Európai Bizottság Fordítói Főigazgatóságának szolgáltatása, jóllehet a helyzet sokat javult tavaly május óta, egyre kisebb a hátralék a nemzeti nyelvekre fordítandó közösségi joganyagból. Sajnos azonban a fordítók teljesítménye nem mindig a legjobb, és bár kétségtelenül az idő szorításában dolgoznak, a sokszor az érthetetlenség határát súroló, bikkfanyelven íródott szövegekre ez sem mentség.

Az Európai Bizottság igyekszik csökkenteni a terheket: néhány hónapja arra kötelezték a munkatársakat, hogy fogalmazzanak feszesebben, a belső dokumentumok nem haladhatják meg a 15 oldalt – az átlagos terjedelem eddig 37 oldal volt. A változtatás a hivatalok működésének előnyére vált, egyértelmű, világos szövegek születtek, javult a bizottság kommunikációja. És persze könnyebbé vált a fordítók élete is.

Kire süt szebben a nap?

Születőben van a negyedik uniós szintű munkavédelmi irányelv. A hang, a vibráció és az elektromágneses sugárzás munkahelyi ártalmai után a természetes és mesterséges optikai sugárzásokkal szembeni védelemről készül az esetenként szigorú normákat rögzítő szabályozás, amely egyben azt is kijelenti, hogy a munkavállalók egészségéért a munkaadó felel. A munkavállalók szemének és testének megóvásáról van szó, legyen bár mesterséges – például lézersugárzásnak – vagy természetes, azaz napsugárzásnak kitéve.
A szabályozás kiterjed annak fölmérésére, hogy az adott munkahely milyen mértékben veszélyeztetett (kockázati elemzést kell készíteni), milyen sűrűn kell ellenőrizni a sugárzás értékét, milyen műszaki normákat kell érvényesíteni. Maximalizálja a munkaidőt, továbbá a munkavállalók kötelező fölvilágosítása és adott esetben tréningje is szerepel az előírások között.

Húsz évvel ezelőtt írták alá a Schengeni Egyezményt, amely szinte az egész Európai Unió területén szabad utazást tett lehetővé. Az új EU-tagállamok 2007-ben élvezhetik először ennek előnyeit.

A luxemburgi Schengenben emlékeztek meg június elején az Európai Unió belügyminiszterei a két évtizeddel ezelőtti megállapodásról. Az EU belső határainak lebontásához fokozatosan csatlakoztak azok a tagállamok, amelyek eleget tettek a feltételeknek. Nagy-Britannia és Írország nem tagja a schengeni övezetnek – ők a szigetországi helyzetükből következő sajátosságaik miatt fenntartják a szigorúbb határellenőrzést. Schengent ma a 13 régi tagállam, továbbá Norvégia és Izland „alkotja”, Svájc nemrégiben népszavazáson döntött a csatlakozásról. Az új EU-tagok – Ciprus és Málta kivételével – legkorábban 2007 második felében lehetnek tagjai az övezetnek.
Az útlevél nélküli határátkelés jelentősége óriási, nem is szorul magyarázatra. Az viszont annál inkább, hogy az új tagállamok polgárai miért nem élvezhetik ennek előnyeit. Nos, mert egyelőre nem teljesítik a külső határokra vonatkozó előírásokat. Nemcsak a zöld határok fokozottabb védelméről van szó, de csatlakozniuk kell a Schengen Információs Rendszerhez is, vagyis az összes határátkelőhelyen ki kell alakítaniuk az összeköttetést az EU Strasbourgban székelő központi számítógépes rendszerével. Ez a rendszer kissé önmaga sikerének áldozata, mert az együttműködést biztosító jogi feltételek ma már sokkal szélesebb körű adatcserét tesznek lehetővé – másfelől az információk is felduzzadtak. A Schengen Információs Rendszerben tárolják a lopott autókra, a vízumkérelmezőkre vagy a körözött személyekre vonatkozó összes fontos információt, amely megkönnyíti a külső határforgalom ellenőrzését. Az uniós bel- és igazságügyminiszterek éppen a Schengeni Egyezmény 20. évfordulóján írták alá azt a megállapodást, amely engedélyezi a nemzeti gépjármű-regisztrációs hivatalok csatlakozását a Schengen Információs Rendszer számítógépére. Reményeik szerint ezzel megakadályozzák a lopott autók újbóli bejegyeztetését. A szintén strasbourgi székhelyű, nagy teljesítményű, negyvenmillió euróba kerülő új számítógéprendszer 2007 első felétől áll szolgálatba.

Hány órás legyen a munkahét?

Elkeseredett harc kezdődött a heti munkaidő maximalizálásáról az Európai Parlament (EP), az Európai Bizottság és a tagállamok között. A küzdelemben már tisztázottak a frontvonalak, ám ez nem könnyíti meg a békekötést.

 Ma az Európai Unió legtöbb tagállamában 48 órában maximálják a heti munkaidőt, amelynek megállapításakor négy hónapos referenciaidőt vesznek alapul. Ez alól felmentést (opt-out) kapott például Nagy-Britannia, ahol a munkavállalók döntési lehetősége a hosszabb munkahét elfogadása. London mindig is arra hivatkozott, hogy rugalmasabb szabályozása egyszerre szolgálja a gazdaság és a munkavállalók érdekeit – a munkavállalók több jövedelemhez juthatnak. Az új EU-s munkaidő- direktíváról folyó vitában azonban az Európai Parlament, amelynek társdöntési jogköre van, nem járul hozzá, hogy az EU egyes tagállamaiban a heti munkaidő túlléphesse a 48 órát.

Fizet a miniszterelnök

Belgiumban egy orvosra 222 lakos jut – Európában csak Olaszországban jobb a helyzet (ott 1:172 az arány, nálunk körülbelül 1:277). A kedvező statisztika miatt az országban idegen fogalom a várólista, ám az „orvostúltermelés” önmagában nem feltétlenül vezet az ellátás automatikus javulásához, a sok orvos között viszonylag kevés a tapasztalt – állítják szakértők.

Az egyetemi képzésben részt vevők számának korlátozását nyolc esztendeje határozták el Belgiumban. Bár az egészségügyi tárca szerint a kedvező az volna, ha a végzősök legalább 40 százaléka a háziorvosi szakképesítést választaná, a valóságban jóval kevesebben döntenek emellett. Ennek okát az orvoskamara részben a társadalmi elismertség hiányában, részben az alacsonyabb keresetben látja.

 Teljesületlen ígéretek?

 Az EU tagállamoknak márciusban kell nyilatkozniuk arról, mekkora összeggel támogatják 2008 és 2012 között az uniós büdzséből az afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni elmaradott országokat. Bár az unió nem tagadja felelősségét e korábban túlnyomórészt a gyarmataihoz tartozó területekkel szemben, nem valószínű, hogy a tárgyalások konkrét összeget eredményeznének. Ehhez az EU tagállamainak előbb közös nevezőre kellene jutniuk saját, 2007–2013-ig érvényes költségvetési irányelveikről.

  Jelszavakban, hangzatos célkitűzésekben nincs hiány sem az Európai Unióban, sem az ENSZ-ben. A fejlett országok a ’60-as évek gazdasági sikereinek hatására 1970-ben nemzeti jövedelmük 0,7 százalékát ígérték a harmadik világnak. Ma azonban arányait tekintve kevesebbet fordítanak a fejlődő országok támogatására: a többség a felét se nyújtja annak, amit négy évtizede. A hangzatos célt mindössze négy EU-ország teljesíti, Dánia, Svédország, Hollandia és Luxemburg, Belgium pedig jövőre szeretné elérni. (A fejlődő országokkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az OXFAM becslése szerint például Németország, amennyiben a jelenlegi ütemben növeli a harmadik világnak szánt segélyeit, 2087-ben éri el a kitűzött 0,7 százalékot.) Nem jobb a helyzet az ENSZ úgynevezett millenniumi céljának teljesítésével sem. Eszerint 2015- re felére kell csökkenteni a szegénységben élők számát, és sovány vigasz, hogy addig még 10 esztendő áll rendelkezésre.

Megkongatták a vészharangot

 Az Európai Unió lakóinak nagy része elégedetlen hazájában az egészségügyi szolgáltatásokkal, általában azt kifogásolják, hogy nem jutnak hozzá a legújabb orvosi kutatások eredményeihez, és kevés információval rendelkeznek az igényeiknek legmegfelelőbb betegbiztosítási csomag és társaság kiválasztásához.

 Mindez az Aktív Polgári Hálózat (ACN) nemzetközi mozgalom brüsszeli konferenciáján derült ki. A szervezet az EU 15 „régi” tagállamának 39 legnagyobb, legjelentősebb kórházában, egészségügyi intézményében tavaly végzett felmérés eredményeit tette közzé, és a kép meglehetősen lesújtó. A kutatók arra voltak kíváncsiak, mennyiben érvényesül az Európai Betegek Kartája (lásd keretes írásunkat), ennek alapján tették föl kérdéseiket.

 Döntően három tényezőtől – a költségvetéstől, a stabilitási paktumtól és a lisszaboni célkitűzések megvalósulásától – függ, mi vár az Európai Unióra 2005-ben. A prioritásokat mindig az EU soros, fél évig tartó elnöksége – idén Luxemburg és Nagy-Britannia – szabja meg. Az elnökségi időszak elején a terveket igyekeznek összehangolni az EU kormányának tekintett Európai Bizottsággal, amelynek ugyancsak megvannak a maga „kedvenc” témái. E programok általában igen ambiciózusak, de hogy végül mit sikerül megvalósítani, az nagyrészt a tagállamokon múlik.

 Luxemburgi prioritások

 Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök napjaink legvitatottabb kérdéseiben remél az idén egyezségre jutni. Elképzelései között szerepel a stabilitási és növekedési paktum reformja, az, hogy megállapodjanak az EU új költségvetési irányelveiről, valamint, hogy újraélesszék a lisszaboni célkitűzéseket. Az EU költségvetéséről sosem volt könnyű közös nevezőre jutni, de a 25 taggal a problémák csak mélyülnek. A 2007–2013 közötti költségvetési időszakban az érdekellentétek nemcsak a régi-új, de a „gazdag” és „szegény” tagországok között is felszínre kerülnek. Mindazonáltal Juncker úgy véli, „ha júniusig nem sikerül politikai egyezségre jutni, akkor még nehezebb lesz a következő, brit elnökség idején”.