Élő Anita cikkei

Eltűnő és visszatérő orvosok

Nem hagyják el a pályát, csupán átmenetileg máshol dolgoznak azok a végzett orvosok, akik az orvosegyetem után nem jelentkeznek azonnal rezidensnek – állítja dr. Balázs Péter egészségügyi kutató. Vannak kivételek, de a többség néhány éven belül elhelyezkedik az egészségügyben. De hol vannak, mit csinálnak közben? A Medical Tribune két olyan orvost is megkeresett, akik évekig mással foglalkoztak, mielőtt visszatértek volna a magyar betegágyak mellé.

A Magyar Orvosi Kamara vezetői több alkalommal is úgy nyilatkoztak, hogy a végzett orvosok közel harmada nem áll munkába és rezidensnek sem jelentkezik – ők elvesztek az egészségügy számára. A Semmelweis Egyetem Egészségpolitikai és Szervezéstudományi Tanszékének vezetője szerint azonban ez nem egészen van így. Dr. Balázs Péter éveken át követte nyomon a végzett orvosok pályáját, és arra a következtetésre jutott, hogy  csak időlegesen „vesznek el”, nagyobb részük egy idő után előkerül.

– Régebben, ha valaki megkapta a diplomát, mindjárt munkába is állt. Mára ez megváltozott – kommentálja kutatásai eredményét Balázs Péter. – Abból a tényből, hogy a frissen végzettek 30 százaléka nem helyezkedik el, nem arra kell következtetnünk, hogy végleg elhagyják a pályát, és sohasem akarnak majd orvosként dolgozni. Egyszerűen csak nem rohannak fejvesztve állást keresni.

Késleltetett pályakezdés

– így nevezi a jelenséget a kutató, és valóban, az 1998-ban diplomát szerzett 608 orvos közül 2000-ig csak 513-an kezdték meg pályájukat, 93-an kallódtak valahol. 2001-ben azután 38-an még bejelentkeztek, 2002-ben újabb 11-en, egy évvel később ismét 9-en álltak munkába közülük. Így 2004-ig a 608 hat évvel korábban végzett orvosból mindössze 35-en nem lettek sem rezidensek, sem pályakezdő orvosok. Őket Balázs Péter szerint az egészségügy szempontjából már valóban elveszettnek lehet tekinteni.

A kutató adataiból kitűnik, szerencsére ez a tendencia évről évre gyengül. A 2000-es évfolyam 44 százaléka, a 2001-esnek 41, a 2002-esnek 33 százaléka, a 2003-asnak pedig 31 százaléka „halasztott évet”, legalábbis a munkába állás szempontjából. A távol maradók zöme azután némi késéssel mégis megjelenik munkavállalóként valamelyik egészségügyi intézményben. Balázs Péter szerint még a harmadik esztendőben is van remény a visszatérésre, ám a továbbra sem jelentkezők már nagy valószínűséggel válnak pályaelhagyóvá. Arra azonban, hogy

mit csinálnak évekig

a végzett, de el nem helyezkedő orvosok, a kutatás nem terjedt ki.

Gyermekorvoslás: kevés jelentkező, sok pályaelhagyó

Szinte nincs olyan orvosszakma ma Magyarországon, amelyet ne érintene a szakemberhiány. A Medical Tribune a praxisát feladni készülő vidéki gyermekháziorvosnál, a havonta tizet ügyelő fővárosi főorvosnál, a gyermekpszichiáterre egy éve hiába váró gondozóintézet vezetőjénél és az éjszakai inspekciót megoldani csak telefonon tudó gyermeksebészeti osztály főorvosánál arra kereste a választ, hova tűnnek a gyermekorvosok?

– Szombaton én láttam el a faluban a vegyes háziorvosi ügyeletet. Befulladt nénihez, heti háromszor dializált vesebeteghez hívtak. Víz maradt a tüdején. Gyermekorvos vagyok, de az ilyenkor szokásos terápiát azért ismerem: nitrát, vízhajtó. Ám ennek a betegnek ezt hiába adnám. Veseelégtelen betegnél hogyan megy el a tüdőről a víz? Ilyen kérdésekkel kerülök szembe, amikor gyermekorvosként rám kerül a hétvégi ügyelet. Ahhoz már túl régen vagyok a pályán, hogy állandóan szorongjak emiatt – meséli a doktornő, akinek döntéséhez nyilván ez is hozzájárult, amikor meghirdette Vas megyei gyermekháziorvosi praxisát.

Tulassay Tivadar, a Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke, a Semmelweis Egyetem rektora azt mondja, a hiány néhány éven belül a gyermekháziorvosok körében is szorító lesz.

Három fő ok

– Évekkel ezelőtt figyeltünk fel arra, hogy a rezidensképzés indulásakor a gyermekgyógyászati helyekre nem volt elég jelentkező, Debrecen, Szeged és Pécs körzetében a rezidentúrák harmada üresen maradt. Elemezni kezdtük az okokat, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a gyermekgyógyászat nem vonzó szakma – mondja a professzor.

Ezt erősíti meg dr. Téglás Emma is, a Szent Rókus Kórház újszülött és patológiás újszülött osztályának vezető főorvosa. Október óta kerestek neonatológust, végre idén július elsejével sikerült felvenniük egyet, ám a létszám így sem teljes.

– Az új szakvizsgarendszerben a rezidensek az öt évig tartó képzési idő alatt mindössze kétszer három hónapot töltenek újszülöttgyakorlaton az anyaintézményükben, miközben jövedelmüket csak az első két esztendőben biztosítják központi forrásból. A szakorvosjelöltem a Svábhegyen van gyakorlaton, vissza sem rendelhetem. Ha pedig leszakvizsgázott, a következő napon kiléphet, elmehet külföldre vagy egy gyógyszercéghez. Bár mi még szerencsések vagyunk, mert budapesti kórházként legalább ügyeltethetjük a rezidenst. Egy vidéki intézmény ezt sem teheti meg, hogyan is tudna a rezidense naponta hazautazni a Svábhegyről?

Előfordul-e, hogy a gyártók etikátlan módszerekkel próbálják befolyásolni a gyógyszerelési szokásokat? – ezt a kérdést tette fel a Medical Tribune a brit gyógyszerügy két fontos szereplőjének. – Ugyan ki kockáztatna egy hatfontos tollért? – válaszolta Beryl Keeley, a brit gyógyszerhatóság (UK Medicines and Healthcare Products Regulatory Agency, MHRA) képviselője. – Hát persze! – mondta ugyanerre Warwick Smith, a brit generikus gyártók szövetségének igazgatója.

Szemere Gábor, a Richter és az Egis 50-50 százalékos tulajdonában levő Medimpex UK Limited nagykereskedelmi vállalat igazgatójának véleménye szerint Angliában megvan a hagyománya a törvények betartásának. Szavaira a legfőbb bizonyíték a brit gyógyszer-támogatási rendszer, amely egy kevésbé jogkövető országban már bevezetése után két héttel összedőlt volna. Ezt erősíti az is, hogy bár a brit lakosság fele térítésmentesen jut a medicinákhoz, a gyógyszerfogyasztás szintje mégis igen alacsony Angliában. A forgalom nagyobb része generikumokból áll, pedig ha az orvos originális készítményt rendel, a patikus nem helyettesítheti, amenynyiben viszont olcsóbb gyógyszermásolatot ír fel, a gyógyszerész bátran kiszolgálhatja a drágább, eredeti szert.

Újabb furcsaság a gyártók – köztük több magyar gyógyszergyár – hihetetlen árversenye a brit generikus piacért. Amíg egy eredeti készítménynek nem jár le a szabadalmi védettsége, generikus megfelelője nem léphet Nagy-Britannia területére. Másnap reggel viszont már ott kell lennie a patikákban, egyébként a forgalom nagy részét elorozza a konkurencia. Éjfélkor még nincs generikum az Egyesült Királyság területén, egy másodperccel később hihetetlen versenyfutás kezdődik. És ez gyakran szó szerint értendő. A Richter egy alkalommal katonai helikoptert bérelt, így szállította Skóciába a generikumot – mesélte Beke Zsuzsa, a cég szóvivője.

Eltérés tehát van bőven, és Matejka Zsuzsanna, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója szerint a brit gyógyszer-támogatási rendszer felveti a kérdést: ha a lakosság nagyobb része ingyen jut a gyógyszerekhez és mégis alacsony a fogyasztás szintje, vajon nem kulturális okok állnak-e a receptírási és gyógyszerfogyasztási szokásokban tükröződő különbségek mögött? Mindez valóban elgondolkodtató, mert elképzelhető volna-e nálunk, hogy az egészségbiztosító nem a gyártók forgalmára, hanem profitjára köt megállapodást, a gyenge hozamrátájú gyógyszercégeknek még visszatérítést is fizet, és végül mégis 200 millió fontot sikerül évente megtakarítania?

Nagy-Britanniában éppen ez történt.

Összedőlhet a fél évszázados rendszer

Gerő Ernőék zseniálisan ráéreztek egykoron, hogyan lehet az egészségügyet kevés pénzből működtetni – állítja dr. Gaál Péter. A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképzőjének oktatója szerint a hálapénz titka nem az összeg nagyságrendjében rejlik, mert valójában a pénz ígérete, reménye tartja az orvosokat a pályán. A közel fél évszázados paraszolvenciarendszert az első komolyabb megrázkódtatások az utóbbi időben érik a véglegesen kivándorló, illetve fehér köpenyből kibújó fiatal orvosok miatt.

A paraszolvenciáról írt vaskos dolgozatában azt állítja, már az elnevezés is hamis, a hálapénznek semmi köze a hálához.

– A külföldi és a hazai szakirodalomban a kutatók már korábban is azt állították, empirikusan azonban először a mi vizsgálatunk bizonyította, hogy a klasszikus értelemben vett hálapénz nem, vagy csak elvétve létezik.

Külföldi szakirodalmat is említett, holott ezt idehaza sajátosan magyar jelenségként tartják számon.

– Tévesen. A szakirodalom szerint 22 országban létezik.

Tévhit volna az is, hogy a hálapénz a szocializmus szüleménye? A Financial Times közelmúltban megjelent, nagy vihart kavaró cikkében az állt, paraszolvencia már a második világháború előtt is volt.

– Félrevezetőek a cikk állításai. A hálapénz Magyarországon az államszocialista rendszer terméke. Ádám György részletes kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a második világháború előtt nemhogy pluszpénzt nem adtak az orvosnak, de gyakran még a jogos honoráriumát sem fizették meg, ezért a doktorok feketelistákat gyártottak a notóriusan nem fizető betegekről.

Mint ma a bankok a rossz adósokról?

– Igen, és csak sürgős szükség esetén látták el ezeket a pácienseket. Az államszocializmus idején kétféleképpen értelmezték a hálapénz fogalmát aszerint, hogy
a beteg előre vagy utólag fizetett. A klasszikus hálapénzt lényegében elnézték, és azt állították, a beteg utólag, hálából adta a borítékot, és nem azért, mert cserébe jobb szolgáltatást várt. Ha az orvos előre megkapta a pénzt, azt üldözendőnek, korrupciónak minősítették. Ha a betegeket kérdezték, döntő többségük azt mondta, hálából fizet. 1969 óta minden nagyobb vizsgálatnak ez volt az eredménye. Ez az ellentét izgatott, ezért kiválasztottam egy közepes méretű várost, és feltettem ugyanazokat a kérdéseket. A páciensek közel kétharmada nekem is azt állította, hálából adott pénzt az orvosnak. Ezzel azonban nem elégedtem meg, a betegekkel mélyinterjút készítettem, és szinte valamennyi esetben találtam olyan motívumot, ami arra utalt, valójában mégsem pusztán hálából fizettek.

Az egészségügyi újságíró szakma kulisszatitkai

A Centrál Kávéházban találkozunk. Anna szokott űzött formáját mutatja, de a beszélgetés alatt egyszer sem csörren meg a mobilja, pedig azt még a sajtótájékoztatókon sem kapcsolhatja ki, hogy szerkesztői bármikor elérhessék. Patrícia a szokásosnál kissé tartózkodóbb a lapzárta okozta fáradtság miatt. Natália arról panaszkodik, hogy egy hete nincs fűtés a belpolitikai rovatnál. A megrepedt ablaküvegeket pedig évek óta nem cseréltetik ki a volt Kilián laktanyában kialakított szerkesztőségben.

A feladat nem egyszerű: úgy kérdezni, hogy minél kevesebb maradjon ki a hozzánk érkezett tömérdek kérdésből, nekik pedig úgy válaszolni, mintha nem egy kollégájuk, hanem orvosok ülnének velük egy asztalnál. „Én most egy doktor vagyok” – állítom le a magnót, mert túl szűkszavúnak tartom a válaszokat. „Nem tudsz úgy kérdezni, mintha orvos lennél. Újságíró vagy” – mondják, és milyen igazuk van...

Egészségügyről írtok, de nem vagytok orvosok. Sok olvasó érez itt ellentétet. Tényleg van ellentmondás? Szüksége van orvosi ismeretekre egy egészségpolitikai újságírónak?

Molnár Patrícia: Számomra ez egyszerű, mert leggyakrabban az egészségügy finanszírozásáról írok, ahhoz pedig közgazdasági ismeretekre van szükség, és én eredetileg közgazdász-tanár vagyok. Zivkovics Natália: Ha kellőképpen alapos egy újságíró, egy idő után szerez annyi ismeretet, hogy ezt a témakört napilapos szinten be tudja mutatni. A napilap olvasói nem igényelnek olyan mély szakmai információkat, amelyekhez orvosi végzettségre lenne szükség.

Gabányi József gerontológus a hétvége-szindrómáról

Az idős embereknek nem csupán azzal kell szembenézniük, hogy gyakrabban kénytelenek igénybe venni az egészségügyi szolgáltatásokat, hanem azzal is, hogy a progresszív ellátásban hátrányban vannak: kisebb arányban küldik tovább őket például egy egyetemi klinikára, mint a hasonló betegségben szenvedő fiatalokat. Így összegzi kutatásainak következtetéseit Gabányi József, a Szent Rókus Kórház I. Belgyógyászata geriátriai részlegének vezetője.

Vizsgálatuk eredménye szerint a 65 éven felüli betegek aránya egyre kisebb, ahogy felfelé haladunk az aktív gyógyító ellátás szintjein. A városi kórházakban még csaknem a betegek fele, az egyetemi klinikákon azonban már alig a harmada az idős ember, miközben a tartós ápolást igénylők aránya mindhárom szinten ugyanakkora, 22-23 százalék. Milyen következtetést vont le ezekből az adatokból?

– A progresszív ellátás elvi sémája szerint a beteg elsőként a háziorvost vagy a szakrendelőt keresi fel. Ha ott nem tudják meggyógyítani, a városi kórházba, majd a megyeibe kerül, és ha ott sem elég felkészültek az adott betegség kezelésére, egy egyetemi klinikára irányítják. Nos, ez az elv a gyakorlatban működik is – amíg valaki idős nem lesz. A fiatalabbak kikeresik, utánajárnak, ki a betegségük specialistája, és felkeresik. Erre az idős emberek több okból képtelenek. Ennélfogva viszont sokkal gyengébb az érdekérvényesítő képességük.

Az egészségpolitikusok viszont mindig ilyen betegekről álmodnak: akik nem ugorják át a különböző ellátási szinteket, nem a saját fejük után mennek, hanem oda, ahova az orvosuk küldi őket.

– Valóban, az idős emberek szabályosan végigjárják a progresszív betegellátási szinteket. Pontosabban végigjárnák, de elakadnak, mert valahol blokkolják őket. Adataink alapján a progresszív betegellátásban ma jobban érvényesül a kor szerinti megkülönböztetés, mint a tartós ápolási igény szerinti. Idős embernek lenni jelentős kockázati tényező, ha azt nézzük, hogy kisebb eséllyel küldik őket tovább egy egyetemi klinikára, mint a hasonló betegségben szenvedő fiatalokat. Ha a beteg életkilátásai, prognózisa, egyéb szakmai érvek miatt dönt valaki így, az természetesen elfogadható. Csak az nem, ha az évek száma alapján határoz. Ha az életkor az ellenjavallat.

Média-tanácsadó segítené a kamarát

Jogállási törvény, magasabb bérek – ezek a Magyar Orvosi Kamara követelései. A terep a politika, a közeg a média – az orvosok számára idegen környezet. Amatőr módon profi ellenfelekkel szemben aligha érhetnek el sikert. A Medical Tribune Német Erzsébetet, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének kutatóját, az orvosi és politikai kommunikáció szakértőjét kérdezte.

Nyáron leváltották a kamara elnökségének csaknem felét. A bizalmatlansági indítvány beterjesztői szerint az előző vezetés kommunikációs hibákat vétett a kórháztörvénnyel kapcsolatban. Ön is látott ilyeneket?

– A kommunikációs hibának ritkán oka, hogy valaki nem tudja kifejezni magát. A kamara vezetése sokkal finomabban, megértőbben fogalmazott, a kormánnyal lojálisabban viselkedett, mint azt a tagság elvárta volna. Úgy tűnt, ez azért van, mert nem eléggé kemény emberek, nem tudnak a sarkukra állni, nem jól kommunikálnak. Valójában nem akartak konfrontálódni. Most olyan elnököt választottak, aki nem tartozik az orvostársadalom vezetői közé. Nem szocializálódott arra, hogy „engem előléptetnek, ha ehhez vagy ahhoz lojális vagyok”.

Az új elnök vállalkozó háziorvos. Nem függ senkitől, szabad ember. Meghatározza ez a kommunikációját is?

– Szabadabban, keményebben mer fogalmazni, és fogalmaz is. Másrészt kevésbé választékosan, kevésbé csiszoltan nyilatkozik. A magyar nyelvnek egy másik rétegét használja, egyszerűbbet, könnyebben kódolhatóbbat. Nem beszél olyan folyékonyan, mint az elődje.

Rosszabb kommunikátor?

– Nem feltétlenül a legjobb rétorok a leghitelesebbek a köznép vagy az egyszerű orvosok körében. Az új elnöknek erőteljesebb a metakommunikációja, amivel azt fejezi ki: egyszerű falusi orvos vagyok, egy közületek, aki most a vállára, meg a szívére vette ügyetek képviseletét. Kicsit plebejusabb, nem arisztokratikus, ami egyébként az orvostársadalom vezetőire jellemzőbb.

Miniszterek patthelyzetben

Az aluszékony, a westernharcos, a nagyasszony és az apparátcsik – így jellemzi Kéri László az elmúlt öt év egészségügyi minisztereit. Lapunk három politológus segítségével az egészségügyi döntéshozók kommunikációját elemezte.

Az egészségügy a politikai napirendben hátrasorolódik, az embereket foglalkoztató témák között viszont nagyon előkelő helyen áll – mutat rá az egészségügyi miniszterek kommunikációját meghatározó alapvető ellentétre Kiszelly Zoltán politológus. Kéri László véleménye szerint Mikola István tagadhatatlanul eltökélt volt: „Egy westernharcos módjára pattant a lovára, és onnan lövöldözött; erős kisugárzással rendelkezett, amit Gógl Árpádról, az Orbán-kormány első miniszteréről nem lehetett elmondani. Néha már attól féltem: úristen, elalszik a saját interjúja közben!” Csehák Judit, a nagyasszony egészen másfajta kommunikációs szemléletet testesített meg: tudta, hogy szüksége van társadalmi befolyásra is, s ezt a média révén képes volt megszerezni. Csak stratégiai kérdésekben nyilvánult meg, egyébként rejtőzködött a nyilvánosság elől. Kökény Mihály viszont igazi apparátcsik. Számára teljesen mindegy, mit mondanak az orvosok. „Mögöttem a párt, a kormány” – ez tükrözi gondolkodásmódját, véli Kéri László.

Kiszelly Zoltán is úgy látja, a jelenlegi miniszter személye szinte közömbös, mert a legfontosabb döntések nem Kökény Mihálynál, hanem Medgyessy Péternél születnek. Csehák Judit helyzete kicsit más volt, ő nem kötődött annyira az MSZP-hez, személye az SZDSZ számára is elfogadhatóbb volt. Amíg Csehák Judit előtt tekintélye és kapcsolatrendszere miatt az ajtók nyitva álltak, addig a jelenlegi miniszternek előbb kopogtatnia kell: „Itt vagyok” – fogalmaz Kéri László. Kiszelly Zoltán szerint Kökény szerepe némileg hasonló Mikola Istvánéhoz, ám azzal a különbséggel, hogy Mikola személyisége és törekvései nagyon is beleillettek az orbáni képbe, a Fidesz határozott társadalompolitikai elképzelésébe. Teljes harmóniát látott az akkori miniszterelnök és minisztere között, még határozott fellépésük is ezt sugallta – véli a politológus. Gógl Árpádot úgy jellemezte, nem tartja véletlennek, hogy menesztése végül egy kommunikációs bakin múlott, elfelejtette a százezer forintos bérjuttatásnál hozzátenni a bruttó kifejezést. Valójában ennek mélyebb oka volt: nagyon lassan haladt az egészségügy átalakítása – értékel Kiszelly Zoltán.

Bizalmi szavazás az orvosi kamaránál

A Magyar Orvosi Kamara történetében példátlan módon, július 26-ra összehívták a küldöttközgyűlést, hogy szavazzon az elnökség tagjainak visszahívásáról. A bizalmatlansági indítványt jegyző 97 képviselő szerint az elnökség nem képviselte megfelelően a kórházi privatizációról szóló törvény vitája során a kamara álláspontját.

Az első figyelmeztető jel az volt, amikor a Nemzeti Egészségügyi Tanácsban a Magyar Orvosi Kamara tartózkodott a kórháztörvényről szóló szavazásnál. Kupcsulik Péter, a kamara elnöke lapunknak adott nyilatkozata szerint ez megfelelt a képviselő-testület korábbi határozatának. A NET a kamara támogatásának hiányában is a törvényjavaslat mellett tette le a voksát. Ezt megelőzően az elnökség döntött arról, hogyan foglaljanak állást. Két elutasító, egy a javaslatot támogató és öt tartózkodás született.

Közönyös tagság, harcias képviselők

A kamara legnagyobb döntéshozó testületét, a küldöttközgyűlést május 16-ára hívták össze, az óriási médiaérdeklődéssel kísért küldöttközgyűlés azonban határozatképtelen volt. A távolmaradók magas száma közönyösséget sejtetett, amivel éles ellentétben állt a jelenlévők csaknem egyöntetű és nagyon határozott kórháztörvény-ellenessége.

Nem nélkülözhető a magántőke

Bár a Magyar Orvosi Kamarának csak kisebb – ugyan kétségtelenül fontos – változtatásokat sikerült elérnie a kórháztörvényben, a testület nem akar tovább konfrontálódni ez ügyben a kormánnyal. A harcnak nincs is sok értelme, a tervezett változtatásokat ugyanis nem övezi akkora társadalmi ellenállás, mint azt korábban gondolták. A törvény július 1-jén hatályba lép.

Nem konfrontatív, hanem konzultatív szerepre törekszik a Magyar Orvosi Kamara – jelentette ki lapunknak Komáromi Zoltán a kórháztörvényről zárt ajtók mögött tartott képviselő-testületi ülésüket követően. A kamara 13 pontban foglalta össze, mit ellenez, és mihez ragaszkodik a törvény parlamenti elfogadása kapcsán. A testület már nem kéri, hogy a kormány vonja vissza a törvényjavaslatot. Álláspontjukat inkább saját megnyugtatásukra rögzítették, miután a kormány elzárkózott attól, hogy – mint a kamara szerette volna – tiltsa a profitorientált működési formát és a szakmai befektetők részvételét a magánosításban. A kamara tisztségviselői felmérték, hogy a jelen helyzetben nem rendelkeznek megfelelő tömegtámogatással.

Az első figyelmeztető jel az az érdektelenség volt, amely Gyenes Gézának, a kamara főtitkárának és Cser Ágnesnek, az EDDSZ elnökének a részvételével a fővárosban lezajlott „roadshow-t” övezte. A múlt heti küldöttközgyűlés határozatképtelensége is kijózanítóan hathatott a kormány privatizációs elképzelései elleni radikálisabb fellépést szorgalmazókra. A polgári körök pedig mindössze 200 embert tudtak mozgósítani az Egészségügyi Minisztérium elé a kórháztörvény elleni tüntetésre. A MOK-kal folytatott parlamenti megbeszélésen ugyanakkor a miniszterelnök ígéretet tett, hogy a kórházak szakmai vezető testülete egyetértési jogot kap az orvosszakmai területeket érintő tulajdonosi döntéseknél. A kamara kérésére két héttel elhalasztották a kórháztörvény végszavazását, ez azonban nem módosítja a július elsejei hatályba lépést. A kormányfő ajánlatot tett egy állami hitellehetőségre, amelyre lapértesülések szerint az idei költségvetésből 50-100 millió forintot biztosítanának. Hajlott arra is, hogy az adott munkahelyen dolgozók előnyben részesüljenek a szerződéskötések során.

Egy világjelenség, amely összetettebb, mint gondolnánk

Az utóbbi időben megint elszaporodtak az orvosellenes hangok a magyar sajtóban. A Magyar Orvosi Kamara médiahadjáratról beszél. Valóban orvosellenes a média? Vagy esetleg a társadalom? Magyar vagy világjelenségről van szó? Erősítik-e ezt a tendenciát a műhibák, vagy éppen ellenkezőleg? Végső soron van-e összefüggés a Sabin-csepp és a Jakupcsek-show között?

Az orvoslás nem tudomány, a ritka sikert az orvosok csak a szerencsének köszönhetik, összejátszanak a gyógyszerészekkel, korruptak, szélhámosok, pénzéhesek, egymással is kitolnak, de leginkább a betegeknek ártanak. Ráadásul az orvosok büntetlenül viszik végbe gaztetteiket. Ezek a kemény mondatok nem egy délutáni talkshow-ból származnak, hanem Henricus Cornelius Agrippa von Nettesheym 1530-ban kiadott szatírájából. Magyar László András orvostörténész szerint az orvosok szapulása közkedvelt foglalatosság lehetett az ókori Rómában is. Az orvostársadalomnak csak az 1860-as évektől adatott meg röpke százévnyi nyugalom, ugyanis a nagy felfedezésekkel együtt alábbhagyott az orvosellenesség – hogy aztán a múlt század hatvanas éveiben világszerte újra fellángoljon. Az „aranykor” a Sabin-csepp felfedezésével ért véget. Talán ez volt az utolsó nagy, látványos eredmény, azóta csak a technika fejlődik; komoly, gyógyíthatatlan betegséget nem tudtak legyőzni – sorolja a lehetséges okokat az orvostörténész. A múlt század derekán világszerte tapasztalható újabb orvosellenes hullám nálunk a rendszerváltás után erősödött fel. Elsőként a természetgyógyászok igyekeztek lejáratni a gyógyítókat abban a küzdelemben, amelyet az alternatív gyógymódok piacáért folytattak. Majd a szaporodó műhibaperek ásták alá az orvosok tekintélyét.

Nem olyan egyszerű

Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára nem ért egyet azzal, hogy orvosellenes lenne a média. Az orvosok megítélése általában igen szélsőséges: vagy nagyon pozitív, vagy nagyon negatív, attól függően, ki az az orvos, akivel közvetlen kapcsolatba kerülnek az emberek.

Hadas Kriszta: a médiát is tudni kell kezelni

Az igazi vészhelyzet és a Gyermekkórház című dokumentumsorozataival azt a hétköznapi heroizmust mutatta be a nézőknek, amellyel az orvosok a kórházi ellátás hiányosságait próbálják pótolni. Hadas Kriszta, a TV2 riportere csodálja az orvosokat és a nővéreket, de úgy látja, az orvosellenességről alapvetően mégis ők tehetnek, nem a média.

Orvosellenes médiahadjárat – szó szerint idéztem az orvosi kamara tájékoztatási bizottságán elhangzottakból. Az orvostársadalom vagy a média gerjeszti ezt?

– Mindent nem lehet a médiára fogni, de nem tagadom, van bűnünk. Nagyon sokat tud ártani a sajtó. Magam is láttam olyan adatokat, hogy például egy-egy szervkereskedelemről szóló álhír után hónapokra visszaesik a donorok száma. De az orvosok tévednek, ha azt hiszik, ezt a média tudatosan csinálja. Jön egy hír: az orvos telefonált műtét közben, többszörös műhiba. Erre ráugranak. A bulvársajtó így működik. Más kérdés, hogy erre az orvostársadalom hogyan reagál. Ebben az esetben képviselőjük minősíthetetlenül beszélt a betegekről.

Meglepő, milyen érzékenyen reagálnak az orvosok a megjelent hírekre, hiszen amikor nyilatkozatot kérünk tőlük, gyakran az a benyomásom, egyáltalán nem tartják ezt fontosnak.

– El tudom képzelni, mennyire utálják, milyen nehéz időt szakítaniuk még erre is, de el kellene kezdeniük kezelni a médiát. Nem az újságírók, hanem a betegek érdekében: tartoznak nekik azzal, hogy korrekt információt adnak. Azért beszélhetünk orvosellenességről, mert az emberek nagyon alultájékozottak. Ül valaki a gyerekével a váróteremben már két órája, a gyereknek fáj a keze, a kínok kínját állja ki, nem várható el tőle, hogy toleráns legyen. Főleg, mert fogalma sincs arról, hogy az ajtó másik oldalán hihetetlen erőbedobással dolgoznak. A sorozataim után fél évig másként viselkedtek a betegek, mert megtudták, milyen őrület megy ott bent. Az orvosoknak a maguk pártjára kell állítaniuk az újságírókat, még azokat is, akikről úgy gondolják, méltóságon aluli szóba állni velük. Nagyon magas a fal a sajtó és az orvosok között, két hétig kellett küzdenem, hogy ne a vastag pénztárcájú kereskedelmi tévés tyúkot lássák bennem.

Két változat a rendszer átalakítására

A kormány társadalmi vitára bocsátotta az egészségügy korszerűsítési programját. A szakmai szervezeteknek megküldött dokumentum néhány ponton eltér a kabinet által elfogadott anyagtól. Abban ugyanis szerepel a térítési díj (copaymant) széles körű bevezetése, a több-biztosítós rendszer modellezése, és az is, hogy kipróbálnák holdingokban működtetni a kórházakat.

A kormány tervei szerint a program legtöbb eleme már a jövő évtől hatályba lépne. A dokumentum leszögezi, hogy a magyar egészségügy talpon maradása elsősorban az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájának köszönhető. A rossz ellátási körülmények, a sokszor túlhajszolt személyzet fásultsága és az általánosan elterjedt paraszolvencia miatt a lakosság véleménye azonban sok esetben rosszabb az ellátórendszerről, mint ami a szolgáltatások szakmai színvonala és hozzáférhetősége miatt indokolt lenne.

A kabinet úgy ítéli meg, hogy az ellátórendszer még működőképes, de már a teljesítménye határán van, tele feszültségekkel, adósságokkal és irreális elvárásokkal. Ez sürgős érdemi, de megfontolt változtatások feladatát rója az egészségügy összes szereplőjére. „A kormány célja, hogy az elkövetkezendő folyamatos és teljes körű modernizációban a magyar egészségügy tradicionális értékei irányelvként megmaradjanak: így a közfinanszírozás túlsúlya, a szabad orvosválasztás, a nagy hivatástudattal rendelkező, jól képzett ellátók, a viszonylag széles hozzáférhetőség. Az átalakítás során kiemelt szempont az, hogy az állampolgárok jobb, biztonságosabb ellátáshoz jussanak, terheik ne növekedjenek.”

A legújabb privatizációs törvényjavaslat

Csak teljes intézmények tényleges vagy funkcionális privatizációját engedélyezné a kórháztörvény új, szakmai egyeztetésre küldött utolsó változata. Az egészségügyi dolgozók 30 napos opciót kapnának, hogy alvállalkozóként szerződést köthessenek az intézmény működtetőjével.

Emlékezetes, hogy az Orbán-kormány idején komoly viták során elfogadott eredeti törvény végrehajtását az új összetételű parlament felfüggesztette. A kezdeti tervek szerint csak módosították volna a kórháztörvény néven elhíresült jogszabályt, Csehák Judit egészségügyi miniszter azonban később új törvény kidolgozása mellett döntött. A szakmai érdekvédő szervezeteknek megküldött törvényjavaslat több lényeges ponton eltér az előző jogszabálytól.

Az egészségügyi intézmények tulajdonosváltása, vagy akár csak az intézmény működtetési jogának átruházása például úgy történne a gyakorlatban, hogy a fővállalkozó az intézménytulajdonos állammal vagy önkormányzattal az ellátási kötelezettség teljesítésének átadásáról szerződne. Ilyen megállapodás azonban – a korábbi jogszabálytól eltérően – csak a gyógyintézet szolgáltatásainak összességére köthető, nem lehet tehát „kimazsolázni” belőle egyetlen jól jövedelmező részleget sem. Eltérés az is, hogy a szakmai befektetőket nem zárnák ki a fővállalkozói körből. Tehát gyógyszergyárak, gyógyszer-nagykereskedők ugyanúgy jelentkezhetnének a privatizációban, mint szállodaipari vagy útépítéssel foglalkozó vállalkozások. Maga az állam és az önkormányzat is létrehozhat saját szolgáltatót, illetve alapíthat olyan gazdasági vagy közhasznú társaságot, amelyben döntő tulajdonosi befolyása van. A törvény természetesen nem rendelkezik átalakulási kényszerről.

Csoportos munkavégzés helyett alá-fölé rendeltség

A magyar egészségügyet a hálapénz, a hierarchia, vagyis a főnöktől való félelem és a hivatástudat tartja össze – vélekednek egyesek. Valóban így van? Vagy éppen ellenkezőleg: a megcsontosodott hierarchikus viszonyok a felelősek a fiatal orvosok pályaelhagyásáért, az orvosi hivatás rangvesztéséért, de még a szakmai hibák egy részéért is?

Történet. Fiatal nő, már van egy gyermeke. A férje nem akarta, elváltak. Újra terhes lett, szerette volna megtartani a gyermeket, de az élettársának nem kellett. Abortusz. Sír, zokog. A férfi az ágya szélén ül, hallgat. Azután hazaviszi. A fiatalasszony két nap múlva újra bent van. Láz, erős alhasi fájdalom. Majd jön a prof és megvizsgálja – mondják neki. Egymásnak meg: inkomplett abortusz, azonnali laparotomia. De a nő a professzor betege, őt pedig nem tudják elérni: egy konferencián van, kikapcsolta a telefonját. Órák telnek el, várják a professzort.  Időnként bejönnek, tanácskoznak, kimennek. Este kilenc körül egyszerre megélénkül minden. Befut a professzor. A fiatal nő most már műthető.

Angolszász modell, magyar skanzen

A hierarchia görög eredetű szó, az egymás fölé rendezett tisztségek szigorúan megállapított és betartott sorát és az erre épített foglalkoztatási rendszert nevezik így. A világ sok más táján – elsősorban angolszász mintára – ma már ettől eltérő szervezeti felépítményben dolgoznak az orvosok. Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Továbbképző Központjának vezetője úgy látja, nálunk tovább él a monarchiás modell, akár egy „skanzen”: szinte kizárólag az alá-fölé rendeltségi viszonyok a jellemzőek, a csoportos munkakultúra nem honosodott meg.