Kell védeni a mundér becsületét?

Az egészségügyi újságíró szakma kulisszatitkai

A Centrál Kávéházban találkozunk. Anna szokott űzött formáját mutatja, de a beszélgetés alatt egyszer sem csörren meg a mobilja, pedig azt még a sajtótájékoztatókon sem kapcsolhatja ki, hogy szerkesztői bármikor elérhessék. Patrícia a szokásosnál kissé tartózkodóbb a lapzárta okozta fáradtság miatt. Natália arról panaszkodik, hogy egy hete nincs fűtés a belpolitikai rovatnál. A megrepedt ablaküvegeket pedig évek óta nem cseréltetik ki a volt Kilián laktanyában kialakított szerkesztőségben.

A feladat nem egyszerű: úgy kérdezni, hogy minél kevesebb maradjon ki a hozzánk érkezett tömérdek kérdésből, nekik pedig úgy válaszolni, mintha nem egy kollégájuk, hanem orvosok ülnének velük egy asztalnál. „Én most egy doktor vagyok” – állítom le a magnót, mert túl szűkszavúnak tartom a válaszokat. „Nem tudsz úgy kérdezni, mintha orvos lennél. Újságíró vagy” – mondják, és milyen igazuk van...

Egészségügyről írtok, de nem vagytok orvosok. Sok olvasó érez itt ellentétet. Tényleg van ellentmondás? Szüksége van orvosi ismeretekre egy egészségpolitikai újságírónak?

Molnár Patrícia: Számomra ez egyszerű, mert leggyakrabban az egészségügy finanszírozásáról írok, ahhoz pedig közgazdasági ismeretekre van szükség, és én eredetileg közgazdász-tanár vagyok. Zivkovics Natália: Ha kellőképpen alapos egy újságíró, egy idő után szerez annyi ismeretet, hogy ezt a témakört napilapos szinten be tudja mutatni. A napilap olvasói nem igényelnek olyan mély szakmai információkat, amelyekhez orvosi végzettségre lenne szükség.