Az időskori szarkopénia jelentősége és terápiás lehetőségei

Számos tanulmány igazolta a különböző edzésprogramok, illetve étrend-kiegészítők egyidejű kombinált alkalmazásának hatékonyságát, mind preventív, mind terápiás célból. A klinikai gyakorlatban azonban fontos figyelembe venni az érintettek egyéni variabilitását, beleértve a kiindulási funkcionális állapotukat, a társbetegségeket és a szociális támogatottságot a kezelések megtervezésénél, ugyanis ezek a tényezők jelentős mértékben befolyásolhatják az intervenciók hatékonyságát.

A szarkopénia kifejezés a görög „σάρκα” (hús) és „πενία” (szegénység) szavakból származik, és Irwin Rosenberg vezette be 1989-ben az izomvesztés orvosi fogalmának meghatározására. Napjainkra a szarkopénia fogalma egységesült a klinikai gyakorlatban, nem csupán a geriátriában, hanem számos más orvosi szakterületen is használatos. Interdiszciplináris jelentősége abból fakad, hogy a szarkopénia rontja a mindennapi tevékenységek elvégzésének képességét, hozzájárul az életminőség romlásához, illetve az önállóság elvesztéséhez, fokozza az elesések és a csonttörések kockázatát, továbbá összefüggésbe hozható több kardiológiai, respiratorikus és kognitív kórkép kialakulásával is. A szarkopénia kórélettani értelemben szervi elégtelenségként értelmezhető, amely elsősorban az öregedéssel hozható összefüggésbe, ugyanakkor fiatalabb korban is megjelenhet krónikus betegségek, illetve tartós mozgásképtelenség következtében. A szarkopénia prevalenciája nagy eltéréseket mutat egyes országokban, de globálisan az arányok a következőképpen alakulnak: előfordulása 1–29%-os a közösségben élő populációban, 14–33% a krónikusan gondozottaknál és 10% az akut kórházi ellátásban részesülő populációban (1). Annak ellenére, hogy a szarkopénia a társadalom jelentős hányadát érinti, és számos káros egészségügyi és szociális következménnyel jár, sokáig nem volt pontosan definiálva a kórállapot. 2010-ben a European Working Group on Szarkopénia in Older People (EWGSOP) munkacsoport dolgozta ki a klinikai gyakorlatban használható definícióját és diagnosztikai kritériumát a kórképnek, melyet 2019-ben revideáltak (2). A meghatározás alapján a szarkopénia egy szindróma, melyet a vázizom erejének és tömegének progresszív és generalizált elvesztése jellemez, és olyan káros következményekkel jár, mint például a fizikai fogyatékosság, a rossz életminőség és a halál.

Az egészséges felnőttek izomtömege az 50. életévük betöltését követően évente 0,5–2%-kal, az izomerejük pedig 1,5–5%-kal csökken. A csökkenés 65 éves kor után jelentősen fokozódik, és 80 éves kor felett a korábbi maximális izomtömegnek csupán 40%-a marad meg. Az életkor és nem mint főbb kockázati faktorok mellett a szarkopénia kialakulásában szerepet játszhatnak a csökkent fizikai aktivitással járó állapotok (ülő életmód, kórházi kezelés, immobilizáció, tartós ágyhoz kötöttség), a különböző krónikus gyulladásos betegségek, anyagcserezavarok, endokrin rendellenességek, rosszindulatú daganatok és előrehaladott szervi elégtelenségek (szív-, tüdő-, vese- vagy agyi eredetű), továbbá az életmódbeli tényezők, így az alkoholfogyasztás, a dohányzás és a nem megfelelő táplálékbevitel is (3).

A szarkopénia patogenezise

Az izomregeneráció egyik legfontosabb kulcsszereplői a szatellita sejtek, melyek izomkárosodást követően aktiválódnak, és újra belépnek a sejtciklusba, hogy olyan izomprogenitor sejtekké differenciálódjanak, amelyek az izomrostok helyreállításában és újraképződésében játszanak szerepet. Az említett folyamat során saját magukat is megújítják, ezáltal fenntartva a megfelelő őssejt-populáció mennyiségét. Idősebb életkorban azonban a szatellita sejtek száma fokozatosan csökken, illetve funkciójuk is jelentősen romlik. A károsodott aktivációjuk, csökkent proliferációs aktivitásuk és önmegújító képességük elvesztése következményeként elégtelen mértékű izomregeneráció figyelhető meg, és az izomszövetben az izomrostok progresszív elvesztése mellett fokozott zsír- és kötőszövet-infiltráció alakul ki (4). Az izomrostok és szatellita sejtek időskori károsodása hátterében számos mechanizmust írtak le. A szervezet öregedése során a reaktív oxigéngyökök (ROS) fokozott képződése és elégtelen eliminációja károsítja a sejtorganellumokat és a sejtmembránokat. A DNS, a lipidek és a fehérjék fokozott oxidációja károsítja azok funkcióit, továbbá a mitokondriális DNS-ek mutációi, a redox státusz változása és az elektrontranszportlánc zavarai a ROS további emelkedését eredményezik, melyek apoptózishoz és proteolízishez vezetnek. Az öregedő szervezetben kialakuló, alacsony intenzitású, krónikus szisztémás gyulladás az izomszöveteket is érinti, ami az izomszövet fokozott proinflammatórikus citokin- (TNF-alpha, IL-1, IL-6) termelését eredményezi, így további szöveti ROS-emelkedéshez és az izomrostok fokozott apoptózisához, károsodott myogenezishez és csökkent proteinszintéziséhez vezet (5). Az izomszövet fehérjeforgalma szarkopéniában jelentős romlást mutat. Időskorban az izom rezisztenssé válik az anabolikus ingerekre, ami csökkent izomfehérje-szintézishez és fokozott izomfehérje-lebontáshoz, ezáltal izomatrófia kialakulásához vezet. Az ubikvitin-proteaszóma-rendszer diszregulációja következtében a fehérjebontási folyamatok is zavart szenvednek, a felhalmozódó fehérjeaggregátumok pedig további izomfunkció-romlást eredményeznek (6). A szarkopénia kialakulásában jelentős szerepük van a neuromuszkuláris változásoknak is, melyek kialakulása többnyire megelőzi az izomfunkciók mérhető csökkenését. A motoros neuronok elvesztése, az axonok számának és átmérőjének csökkenése és a neuromuszkuláris junkciók károsodása az innervációját elvesztő izomrost sorvadásához, majd elhalásához vezet (7).

A szarkopénia diagnosztikája

A szarkopénia diagnosztikájában alapvető a jellegzetes panaszok és tünetek felismerése (gyengeség, lassú járás, gyakori elesések, testsúlycsökkenés, izomsorvadás, kognitív zavarok). Gyanú esetén a beteg által kitöltött SARC-F kérdőív szolgálhat előzetes szűrőeszközként. A betegség megállapítása a csökkent izomerő vagy izomfunkció, valamint a csökkent izomtömeg együttes kimutatásán alapul. Habár az izomtömeg és az izomerő egymással összefügg, az izomerő csökkenése sokkal drámaibb mértékű, mint amit a tömeg csökkenése előre jelez, továbbá az izomerő erősebb előrejelzője a káros szövődményeknek, mint az izomtömeg. Az izomerő meghatározására a kéz szorítóerejének dinamométerrel történő mérése szolgál, míg a fizikai teljesítőképesség részletes felméréséhez a Short Physical Performance Battery (SPPB) komplex teszt a legalkalmasabb eljárás, melynek összetevői a helyben álló egyensúlypróba, a járási sebesség mérése és a székből való felállás képességének vizsgálata. A vázizomtömeg változásának kiértékeléséhez az alábbi eljárások nyújthatnak segítséget: kettős energiájú röntgen-abszorpciometria (DEXA), komputertomográfia (CT), mágnesesrezonancia-képalkotás (MRI), ultrahangvizsgálat és antropometriai mérések.

Gyógyszeres kezelés

Az időskori szarkopénia időben történő diagnosztizálásával, a beteg megfelelő gondozásával és kezelésével nemcsak a betegség progressziója lassítható, hanem jelentős állapotjavulás is elérhető. Az alkalmazott kezelések elsősorban a mozgásterápiára és a táplálkozásterápiára korlátozódnak, D-vitamin-hiány esetén javasolt annak rendezése. Habár felvetették az ACE-gátlók, valamint a szelektív androgénreceptor-modulátorok (SARM-ek) esetleges hatékonyságát, jelenleg egyetlen gyógyszer sem rendelkezik engedéllyel a szarkopénia kezelésére, továbbá az anabolikus hormonpótlás hatékonyságát vizsgáló tanulmányok sem írtak le klinikailag jelentős hatást.

A mozgásterápia jelentősége

A rendszeres testmozgás a szarkopénia prevenciójának és kezelésének a legtöbb bizonyítékon alapuló, első vonalbeli eszköze. A rezisztenciatréningek növelik az izomerőt és az izomtömeget az újjáépülő neuromuszkuláris rendszer, a fokozott fehérjeszintézis, az anabolikus rezisztencia csökkenése és az izomrostok szatellita sejtjeinek növekvő száma révén. Ezzel szemben az aerob gyakorlatok a szívműködés és a vérkeringés stimulálásán, a mitokondriális funkciók javításán és az anyagcsere szabályozásán keresztül járulnak hozzá a szarkopénia tüneteinek csökkentéséhez. A vizsgálatok alapján a rendszeresen végzett funkcionális edzések keretében a különböző típusú gyakorlatok kombinációja javíthatja az izomerőt és a fizikai teljesítményt a legnagyobb mértékben a szarkopéniás betegek körében (1, 8).

Nutricionális kezelési lehetőségek

Az időskori nutricionális deficit korrekciója a szarkopéniás betegek kezelésének egyik alapvető célja. Az izomerő csökkenése, a nem megfelelő fogpótlás következményeként fellépő tökéletlen rágás, valamint a csökkent nyáltermelés és a nyelőcső motilitásának csökkenése miatt időskorban a tápanyagbevitel jelentősen nehezített. Az étrendváltozás mellett az előrehaladott életkorral járó csökkent emésztőenzim-szekréció, a lelassult visceralis motilitás, az obstipatio és a bélmucosa strukturális integritásának romlása mind hozzájárul a zavart emésztéshez, a bélflóra megváltozásához, a tápanyagok tökéletlen felszívódásához és az alultápláltság kialakulásához. Az időskorra jellemző krónikus szubklinikus bélgyulladás enyhítése, a bélfal integritásának helyreállítása és a felszívódás javítása céljából különösen előnyös lehet a probiotikumok alkalmazása (9).

A szakirodalomban elérhető eddigi vizsgálatok elsősorban a teljes fehérje, az esszenciális aminosavak és a β-hidroxi-β-metil-butirát szupplementációjának hatásait tanulmányozták. A napi fehérjebevitelre vonatkozó ajánlás szarkopéniás idős felnőtteknél >1,2 g/ttkg (10). Az állati eredetű fehérjék fogyasztása előnyösebb a növényi fehérjékkel szemben, mivel optimálisabb az esszenciális aminosav-összetételük. Az izomfehérje-szintézisben játszott szerepe miatt különösen a leucin és metabolitja, a β-hidroxi-β-metilbutirát kiemelendő. Molekuláris szinten a leucin anabolikus hatását elsősorban a mTORC1 (mechanistic target of rapamycin complex 1) aktiválásán keresztül fejti ki, amely az izomfehérje-szintézis központi szabályozója. Emellett a leucin az izomfehérje lebontását is gátolja az Akt jelátviteli útvonal aktiválásával, amely viszont elnyomja a FOXO (Forkhead box O) transzkripciós faktorokat, melyek az izomatrófiához kapcsolódó gének kulcsszabályozói (9). A kezelőorvosoknak és dietetikusoknak időskori szarkopéniás esetekben javasolt meghatározniuk a beteg étrendi fehérje- és kalóriabevitelét, a fogyasztott fehérje minőségét és a szérum-D-vitamin szintjét, és a kapott eredmények tükrében megfontolható az egyes étrend-kiegészítők alkalmazása a kiegyensúlyozott diéta felépítése mellett.

Összefoglalás

A szarkopéniában szenvedő betegek optimális ellátása kiemelt fontosságú, mivel a kezeletlen állapot jelentős egyéni, társadalmi és gazdasági terhekkel jár. A megfelelő fehérjebevitel alapvető feltétele az izomszintézisnek, különösen a leucinban gazdag fehérjék fogyasztásától várható az izomtömeg és az izomerő javulása szarkopéniában. A probiotikumok alkalmazásával javítható a bélnyálkahártya integritása és a tápanyagok felszívódása. A rendszeres testmozgás szükséges az izomerő fejlesztéséhez és a mozgásfunkciók helyreállításához, és leginkább az aerob és rezisztenciatréningek kombinációjától várható a legjobb hatékonyság. Mivel az időskori szarkopénia etiológiája multifaktoriális, a kezelés során a fent említettek kombinált alkalmazása – szinergista hatásuk révén – biztosítja a legmegfelelőbb terápiás választ. A legelőnyösebb azonban az időskori szarkopénia megelőzése a rendszeres fizikai aktivitás és a kiegyensúlyozott táplálkozás által.

IRODALOM

1. Cruz-Jentoft AJ, Landi F, Schneider SM, et al. Prevalence of and interventions for sarcopenia in ageing adults: a systematic review. Report of the International Sarcopenia Initiative (EWGSOP and IWGS). Age Ageing 2014;43:748–759.
2. Cruz-Jentoft AJ, Bahat G, Bauer J, et al. Sarcopenia: revised European consensus on definition and diagnosis. Age Aging 2019;48:16–31.
3. Marzetti E, Calvani R, Tosato M, et al. SPRINTT Consortium. Sarcopenia: an overview. Aging Clin Exp Res 2017;29:11–17.
4. Budai Z, Balogh L, Sarang Z. Altered Gene Expression of Muscle Satellite Cells Contributes to Agerelated Sarcopenia in Mice. Curr Aging Sci 2018;11(3):165–172.
5. Ongaro E, Buoro V, Cinausero M, et al. Sarcopenia in gastric cancer: when the loss costs too much. Gastric Cancer 2017 Jul;20(4):563–572.
6. Liguori I, Russo G, Aran L, et al. Sarcopenia: assessment of disease burden and strategies to improve outcomes. Clin Interv Aging 2018 May 14;13:913–927.
7. Wilkinson DJ, Piasecki M, Atherton PJ. The age-related loss of skeletal muscle mass and function: Measurement and physiology of muscle fibre atrophy and muscle fibre loss in humans. Ageing Res Rev 2018 Nov;47:123–132.
8. Mile M, Balogh L, Papp G, et al. Effects of Functional Training on Sarcopenia in Elderly Women in the Presence or Absence of ACE Inhibitors. Int J Environ Res Public Health 2021;18:6594.
9. Kwon RJ, Mijan MA, Son SM, et al. Combined Protein, Probiotics, and Exercise Therapy for Sarcopenia: A Comprehensive Review Cells 2025;14:1375.
10. Bauer J, Biolo G, Cederholm T, et al. Evidence-based recommendations for optimal dietary protein intake in older people: a position paper from the PROT-AGE Study Group. J Am Med Dir Assoc 2013;14:542–559.