A rák megérthető és legyőzhető!

Az is mutatja, milyen keveset tudunk a rákról, hogy érdekesebbnél érdekesebb elméletek látnak napvilágot, amelyekkel kialakulását próbálják magyarázni. A Physical Biology című szaklap februári számában a Magyarországon is több könyvével jelen lévő Paul Davies és Charles Lineweaver ötletes című írást jelentetett meg: A rákos daganat, mint Metazoa 1.0: őseink génjeinek felhasználása.

A metazoa többsejtű állatot jelent; Davies és Lineweaver cikkükben felelevenítik azt az ismeretet, miszerint a 600 millió évvel ezelőtt kifejlődött komplex celluláris kooperáció és a következtében létrejött bonyolult többsejtű élet ugyanazokra a génekre támaszkodik, mint amelyek elromlanak a rák kialakulásakor. A kooperatív gének elromlása utat nyit egy korábbi, atavisztikus állapot feléledésének, az addig elnémulva mindannyiunkban meglévő átmeneti, kezdetleges többsejtűnek. Ez a kezdetleges többsejtű még nem rendelkezett specializált sejtekkel, így szervekkel sem, csak egymáshoz tapadt sejtek kémiai úton információt cserélő, minimális munkamegosztással rendelkező halmaza volt.

Mint Davies és Lineweaver írják, a létező tumorkialakulási elméletek legtöbbjének nagy hibája, hogy nem tudja a betegséget evolúciós magyarázó keretrendszerbe helyezni. Holott az egyetlen meztelen földi kutya kivételével minden többsejtű állatban létrejöhet rák, azaz a tumorkialakulás mechanizmusa mélyen be van ágyazva az evolúció történetébe – még dinoszaurusz-tumort is ismerünk.

Az ő elméletük Robert Weinberg hipotézisét fejleszti tovább – ez a rákkutató volt az, aki munkatársaival az első emberi rák-gént, a ras onkogént és az első tumor szuppresszor gént, a retinoblasztóma gént (Rb) izolálta. Weinberg szerint néhány onkogén nagyon ősi, már a gerincesek és ízeltlábúak közös ősében is jelen volt. Az ilyen régről megmaradt géneknek viszont minden bizonnyal valamilyen nélkülözhetetlen funkciójuk volt, különben nem maradtak volna fenn, és a rák kialakulásában játszott szerepük csak ezen alapvető funkció eltorzulása miatt alakult ki.

Davies és Lineweaver hipotézise az, hogy a rák a többsejtű élet kezdetleges formájának újraéledését jelenti, amire azért van lehetőség, mert a fejlettebb kooperációt lehetővé tévő, fiatalabb gének, amelyek addig elnyomták az ősi géneket, valami miatt elromlottak. Mint az asztrobiológusok megjegyzik, az evolúció során a régi, már nem használt gének kikapcsolt állapotban meg szoktak maradni, de néha aktiválódnak, így születhetnek emberek farokkal, úszóhártyás ujjakkal, kopoltyúval, 4 vagy 6 mellbimbóval és egyéb atavisztikus jegyekkel. Szerintük a rák is ilyen feléledt atavizmus, a kezdetleges többsejtű-gének bekapcsolódása, amelyeket addig a magasabban fejlett többsejtűgének kikapcsolt állapotban tartottak. Mint írják, a többsejtű élőlények 1 milliárd éve kezdtek kialakulni, és 400 millió évig csak kezdetleges formájuk volt jelen – az a metazoa 1.0, ami a jelenlegi tumorokra hasonlíthatott. A fejlett többsejtű élet – a metazoa 2.0 – 600 millió éve jött létre. A metazoa 1.0 nem minden génje kapcsolódott ki, némelyik szabályozási útvonala egészséges szervezetben is aktív, például az embriogenezis vagy a sebgyógyulás során, azonban a metazoa 2.0 szabályozási útvonalait érintő mutációk tönkreteszik a fejlett kooperációt, ami által bekapcsolódnak az egyébként inaktív ősi mechanizmusok – tumor keletkezik.

Az atavizmus-teória optimizmusra ad okot, jegyzik meg a szerzők: az ősi mechanizmusok száma véges, ezek megismerhetők, kikapcsolhatók; a rákos sejtek által megtanult gyógyszerrezisztencia – ellentétben a baktériumokéval – nem adható tovább egy másik beteg szervezetében fejlődő daganat sejtjeinek; a rák evolúciós értelemben nem fejlődik, minden páciens szervezetében elölről kell kezdenie, mi pedig megtanulhatjuk, hogyan hozzuk helyre a metazoa 2.0 elromlott (szintén véges) szabályozási útvonalait.