Kempf Zita cikkei

Kétségeink vannak afelől, hogy az egészségügyi rendszer mai állapotában alkalmas haldokló betegek gondozására – mondja Fridli Judit, a Társaság a Szabadságjogokért emberi jogi szervezet elnöke. – Aggasztónak találjuk a kórházi utókezelő és krónikus osztályok helyzetét. Nem vagyok biztos abban, hogy ezeken a helyeken a megfelelő színvonalú ellátást kapja a rászoruló és hozzátartozója. A cél az, hogy a beteg a lehető legkevésbé függjön másoktól, ne ágyhoz kötött, tiszta és zavart tudatállapotok között hánykolódó lényként vegetáljon. Elsődleges, hogy a haldokló akaratát figyelembe vegyék, testi-lelki szenvedéseit csökkentsék és a lehető legtovább támogassák autonóm életvitelét.

Fridli Judit meggyőződéssel vallja, hogy a betegnek a lakókörnyezetében kell maradnia, és ott kell megkapnia minden szolgáltatást. A kórházi elhelyezés csak akkor fogadható el, ha a beteg olyan kezeléseket kap, amelyeket másutt nem tudnak számára biztosítani. Akármilyen jó is egy intézmény, mindenképpen elszemélytelenítő, korlátozó, kevésbé emberséges, mint az otthoni gondozás.

De nem csak a társadalmi szervezetek képviselői érvelnek amellett, hogy a gyógyíthatatlan betegeket ne a kórházakban ápolják, mert az nem megfelelő környezet számukra. Szántó János, a Debreceni Egyetem Onkológiai Tanszékének vezetője megemlíti, hogy a tüneti kezelés elvileg három helyen végezhető. Hospice-osztályon, nappali szanatóriumban vagy otthon.

A világ antibiotikum-felhasználásáról szóló becslések széles határok között mozognak, abban azonban egyetértenek a nyilatkozók, hogy évente több száz tonnányit nyelünk le belőlük. Évtizedes vita tárgya, hogy ez sok vagy kevés, indokolt-e vagy sem. Az amerikai Centers for Disease Control munkatársai azt állítják, hogy az antibiotikumok egyharmadát feleslegesen írjuk fel.

Magyarország Ludwig Endre professzor szerint inkább a középmezőnyhöz, az OEP szakértői szerint viszont a sok antibiotikumot fogyasztó országokhoz tartozik. Az Európai Bizottság antwerpeni egyetemen létrehozott kutatócsoportja 21 ország közül a 10–13. helyre sorolta hazánkat.

Gyógyítás rovatunkban beszámolunk a háziorvosok gyakorlatát felmérő tanulmányról és az antibiotikum-rendelést befolyásoló tényezőkről. Kiderül például, mennyire meghatározóak a tudományos bizonyítékok, és mennyit nyom a latban a tapasztalat.

Az elmélet és a gyakorlat több ponton is szétválik az antibiotikum-terápia területén. Van, aki azt állítja, hogy a bizonyítékokra alapozott, helyes terápia elterjedése csak a betegellátás minőségének általános ellenőrzésével biztosítható. Mások szerint nem írunk fel sok antibiotikumot, és a felesleges alkalmazás elkerüléséről a betegeket is meg lehet győzni.

Alapítványok, sőt, magánszemélyek is lehetnek közvetítők

Magyarországon átlagosan két-három évbe telik, amíg valaki örökbe fogadhat egy gyermeket. A szülőre várók fele azonban már elmúlt tízéves. Így egyre több leendő szülő fordul civil szervezetekhez, alapítványokhoz, mert ezek általában gyorsabban megtalálják az utat a gyermeküket örökbe adni szándékozók és a gyermekre vágyók között.

„Dávidot teljesen véletlenül kaptuk meg. Már éppen indulni akartam haza a munkahelyemről, amikor csöngött a telefon. Van egy kisfiú, akarjuk-e? Egészséges, háromhetes, persze, hogy akartuk. Az mindegy volt, fiú vagy lány, csak azt írtuk be, fehér bőrű legyen. A kórházból hoztuk el. Akkor már két éve vártunk, le is mondtunk arról, hogy gyerekünk lesz. Furcsa, milyen kevésen múlik. Ha akkor nem találnak ott, hívják a következőt. Azt mondta az ügyintéző, előttem vagy öt számot próbált. Fel kellett készülnünk, gyerekágyat, pelenkázót venni – másnak erre hónapjai vannak. Nagyon furcsa volt így, hirtelen. Csak ültünk a kórház előtt a kocsiban, a férjem rám nézett, és azt kérdezte: felmenjünk? Úgy hoztuk el, hogy semmi papírunk nem volt arról, hogy a miénk. Egyetlen kórházi zárójelentést adtak vele. Anyakönyvi kivonata, taj-száma is csak fél év múlva lett. Azóta elvittük a kórházba, mondtuk, itt születtél, innen hoztunk el téged. Nem kérdez ő semmit, elfogadta így. Teljesen a sajátomnak érzem. Most már az óvónőknek is elmondtam. Sok szülő megbánja ezt, megkülönböztetésben lehet részük emiatt. A munkahelyemen én is megjártam. Boldogan bementem, hogy sikerült. Ez volt kedden, én meg mondtam, hogy hétfőtől gyesen vagyok. Ki is rúgtak azonnal. Sokaknak van szociális, munkaügyi problémájuk. Ha idősebb gyereket kapnak, vele már nem tudnak fizetetten otthon maradni, pedig a szoktatás időszakában ez ugyanolyan, mint egy csecsemőnél. Egyfolytában vele kell lenni, nem lehet nyolc órát dolgozni. Legtöbben arra kényszerülnek, hogy otthagyják a munkájukat. Nagy segítség a többi szülővel beszélni, a Mózeskosár Egyesületben rendszeresen találkozunk. Különbözőek a problémák, attól függően, mekkora korú kicsit fogadtak be. Dávid édesanyjával nem találkoztunk, csak a nevét tudjuk. Nem is akarjuk megismerni, nem örülnék neki, ha egyszer az iskola előtt várna, és közölné a gyerekkel: én vagyok az anyád. Ismerőseinknél tapasztalom, hogy aki tudja is, néha elfelejti, honnan jött Dávid. Sokat nevettünk, amikor a szemész erősebb szemüveget írt fel neki, mondván, ha a papa ilyen vastagot hord, biztos, hogy a kicsi is örökölte.” 

Magyarországon titkosan vagy részben nyíltan lehet gyermeket örökbe fogadni. Titkos örökbefogadásnál az örökbe adó és az örökbe fogadó szülők nem ismerik egymást, és a gyermek nem tart kapcsolatot vér szerinti szüleivel, ugyanakkor tizennégy éves korában kérheti adataikat a gyámhatóságtól. Az örökbefogadók ugyan aláírják, hogy közlik a gyermekkel mindazt, amit származásáról tudnak, ennek betartatására azonban nincsen eszköz. A gyermek új személyazonosságot kap. Amikor az örökbefogadók kitöltik a nevére az anyakönyvi kivonatot, még a keresztnév megváltoztatását is kérhetik.

OEP-ellenőrzések a takarékosság jegyében

Fontos lenne az ellenőrzések hatékonyabbá tétele, mert az „ügyeskedők” jelentős, jogalap nélkül szerzett finanszírozásra tesznek szert becsülettel dolgozó és jelentő kollégáik rovására – áll az Országos Egészségbiztosítási Pénztár hosszú távú ellenőrzési stratégiájának tervezetében. Az OEP-nek eszerint vizsgálnia kell, hogy a kifizetés indokolt volt-e szakmailag, nem minősül-e pazarlásnak és nincs-e káros hatással a teljes rendszerre.

Az egészségbiztosító egyre inkább vásárlóként kíván fellépni az egészségügy piacán. Mindenből a legjobbat akarja, ugyanakkor a legolcsóbban. Tudja, hogy a két cél egyszerre nem érhető el, ezért az ellenőrzéstől várja a középút megtalálását. Úgy vélik, nem elég, ha az orvos az adminisztráció, a receptírások vagy az elszámolások során akarva vagy akaratlanul nem vét hibát. Felróható neki az is, ha rosszul méri fel betege valós szükségleteit – vagyis el kell döntenie, valóban elengedhetetlen-e egy-egy beavatkozás, vagy nélkülözhető. A kasszakulcs birtokosai – immár deklaráltan – kételkednek az orvosok szaktudásában, s jobbnak látják, ha maguk is megbizonyosodnak arról, helyesen döntött-e a doktor.

Az OEP által készített javaslatgyűjtemény célja azonban nem az egészségügyben dolgozók életének megkeserítése. Csupán azt szeretnék, ha visszatartó erőként hatna a jogalap nélkül igénybe vett ellátások megelőzésére. Egyelőre nyitott kérdés, hogy a jelenlegi szankciók mennyire hatásosak. A visszaélést elkövetők ellen feljelentés tehető, s ha szakmai hiányosságokra derül fény, az egészségbiztosító továbbképzésre küldheti az illetőt. Ám ez alkalmasint még csak elvi lehetőség, a gyakorlati megvalósításhoz ugyanis előbb tisztázni kell, ki fizeti a „tandíj árát”. A törvény lehetőséget ad arra, hogy a szolgáltató tevékenységét felfüggesszék, de – mint a program készítői panaszolják – ezt sokszor nem tudják megtenni, mert adott esetben egy egész falu háziorvos vagy gyógyszertár nélkül maradna. Máskor sor kerülhet ugyan a szerződésbontásra, de a gyakorlat szerint a szolgáltató már másnap kopogtat az ajtón, hogy újabb cégnév mögé bújva folytassa tevékenységét.

Kórház-rekonstrukciók – pénz hiányában marad a remény

A parlament nem hagyta bizonytalanságban a jobb jövőben reménykedő kórházakat. Mielőtt a képviselők nyaralni mentek, döntöttek az idei címzett támogatásokról. Örülhet tizenkét kórház – és újabb egy évet kell várnia a legközelebbi lehetőségre negyvenöt másiknak.

Egyöntetű vélemény, hogy a címzett támogatás önmagában nem elegendő egy intézmény rekonstrukciójára, ugyanakkor a legnagyobb elérhető összegeket kínáló forrás nélkül nehéz mozdulni. Minden ötödik pályázó nyer (az ideiek mintegy húszmilliárd forinton osztoznak), miközben a többiekre is szinte kivétel nélkül ráférne a felújítás.

„Fogalmam sincs, miért utasítanak el minket évről évre. A döntést nem indokolják” – mondta lapunknak Csenki Mihály, Kiskunfélegyháza városi kórházának gazdasági igazgatója. „Csak arra tudok gondolni, hogy több volt az eszkimó, mint a fóka. Mivel az idén sem jártunk sikerrel, az önkormányzat és a megye kénytelen lesz a saját zsebébe nyúlni.”

Mások nagyon is biztosak abban, ki miért kap támogatást. Az edelényi kórházat a Horn-kormány még be akarta zárni, az Orbán-kabinet 1,384 milliárdos címzett támogatással segítette. A politikai tényező sokak szerint még ennél is közvetlenebbül érvényesül. Akik az előző négy évben hoppon maradtak, mostanáig reménykedtek.

Kórházfelújításokra csak a szükséges pénz töredéke jut

Ha az egészségügyben van valami, amiben még az ellenkező nézeteket vallók is egyetértenek, akkor az az, hogy a százéves épületek nem alkalmasak a mai tudományos vívmányoknak megfelelő gyógyításra. A hetvenes évek lendületében hónapok alatt felhúzott panel-műanyag képződmények pedig már annak idején sem számítottak csúcsminőségűnek.

„Tragikus állapotú épületeket kapunk meg, többnyire az utolsó pillanatban, a működtethetőség határán” – mutat rá Kármán János építész, aki többek között a Veszprém megyei, a ceglédi, a váci, a pápai, a farkasgyepüi, a mosonmagyaróvári, a zalaegerszegi és a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház rekonstrukcióját, illetve fejlesztéseit tervezte. „A kiszolgálórészlegek, így az elektromos központ, a kazán, az élelmezés rendbehozatalát gyakran a működést veszélyeztető pillanatig halogatják, így aztán a botrányos állapotú hotel- és diagnosztikai részlegek felújítására szánt összeg jelentős részét a háttér korszerűsítésére kell fordítani. A hotelrészleget valamelyest mindenütt foltozgatják az évek során. Itt főként az a feladatunk, hogy a nagy kórtermeket három-négy ágyasokra bontsuk, a közös fürdőszobákat megszüntessük, és önállóakat alakítsunk ki.

Ma már nem elég, ha az ágyaknak jut hely, a betegek ruháit, személyes tárgyait is a kórtermekben kell elhelyezni. A látogatók fogadásához is ajánlatos kulturált körülményeket teremteni. Emelnünk kell a komfortfokozatot – ebben többnyire differenciálunk, vagyis átlagos és kiemelt színvonalú szobákat egyaránt építünk. A legjelentősebb fejlesztéseket a diagnosztikai-műtéti blokk igényli. Itt találkozunk az egyik legnehezebb feladattal: az új berendezések és az elavult épület összehangolásával. Csaknem lehetetlen a legmodernebb röntgengépeket, műtőasztalokat az évszázados keretek közé beerőltetni. Hiszen a gépeknek össze kell kapcsolódniuk a falszerkezetbe épített épületgépészeti, légtechnikai berendezésekkel. Megváltoztak a higiénés követelmények is, ma már nem létezhet újonnan kialakított műtő tökéletes zsilipelés, sterilizálás, légtechnika és számítógépes irányítás nélkül. Kulcskérdés a belső közlekedés, hiszen egy kórházban állandóan jelentős a forgalom. Ahol lehet, meg kell találnunk a legrövidebb utat úgy, hogy a szennyeskocsik ne zavarják az ebédosztást, a betegek mozgása a személyzetét.”

Magántőke és közpénz találkozója a szülőágynál

Míg az egész szakma azon vitatkozik, kell-e tartanunk a magánosítástól, a privát szféra tervek sorával ott áll a rajtvonalnál. Többen már most puhatolóznak a tárcánál, vajon kedvező fogadtatásra számíthatnak-e. Dr. Rékassy Balázs, a Millennium Medicina Egészségpénztár igazgatója egy olyan projekttel melegít, amelyre egészen biztosan lesz kereslet, az pedig valószínű, hogy újabb szakmai vitákat kavar majd.

„Az anya-gyermek ház, mint itthon eddig nem létező ellátási forma lehet a köztes láncszem az otthonszülés és a hagyományos kórházi ellátás között, hiszen a kettő előnyeit egyesíti. Megtartja az intézményi kereteket, de kulturáltabb közeget nyújt, amelyben a megelőzés sokkal jobban érvényesül – érvel dr. Rékassy Balázs projektvezető. – Itt a lehetőség, hogy végre elcsituljanak az alternatív szülések körüli indulatok.” A cél nemes, kérdés azonban, hogy a szakma hogyan viszonyul majd egy ilyen elképzeléshez. Biztosan lesznek, akik továbbra is a jól bevált kórházi kereteket tartják ezután is egyedül üdvözítőnek. Ám az ötlet kiagyalói bíznak abban, hogy sok szülész-nőgyógyász meggyőzhető arról, a kismamák a Gólyaházban is biztonságban lesznek.

Terv a lelke mindennek

Az elképzelésben ugyanis egy olyan, magánforrásból kialakított anya- és gyermek-egészségügyi szolgáltató központ képe rajzolódik ki, ahol a nő attól kezdve, hogy tervezni kezdi terhességét, egészen gyermeke kamaszkoráig ellátáshoz juthat. Emberséges szülőotthon adná a keretet, és összetett csapat (védőnő, szülész-nőgyógyász, sebész, pszichiáter, iskolaorvos) a szakértelmet. „Bármennyire jól szervezett is egy szülészet, nem tud annyira hosszan és körültekintően bánni az egyénnel, mint egy erre koncentráló kisebb ellátóhely” – mondja dr. Rékassy. Az elképzelések szerint az egészségközpont nemcsak a pácienssel, de az ott dolgozókkal is másképpen bánik majd, mint egy állami kórház. Mint megálmodói állítják, nem kell attól tartani, hogy az alkalmazottak bére sínylené meg a széles körű ellátás kényszerét. „Magasabbak lesznek a fizetések, de kevesebb a munkatárs.”

Hűségjutalom, pótlékok, lakhatási támogatás

Ha eddig kevés volt a nővér a pályán, ezentúl még kevesebb lesz. A nővérek megtartására irányuló eddigi próbálkozásoknál többre lesz szükség, hiszen folyamatosan nő az ápolandó időskorúak száma és a krónikus betegek aránya. Csak konkrét intézkedésektől várható, hogy az elvándorlási folyamat végre megálljon.

Az úgynevezett nővérrehabilitáció, vagyis a szakma presztízsének visszaállítása és az érintettek körülményeinek rendezése nem puszta humanitárius cselekedet. Munkáltatói érdek – a pácienseket el kell látni –, de ugyanakkor több is annál. Meg kell állítani a gyógyító munka színvonalának csökkenését, növelni a hatékonyságot (vagyis pénzt spórolni), felmenteni az orvosokat az alól a kényszer alól, hogy olyasmit csináljanak, ami nem a dolguk, és mindamellett azt sem ártana elérni, hogy a betegek elégedettebbek legyenek.

Mindennek a kulcsszereplője a szakdolgozó – megéri tehát a kegyét keresni. Tudja ezt ő is, így csupán bérrendezéssel már nem hagyja magát lekenyerezni. A kormány hűségjutalomra tett ígérete visszavonhatatlan, de itt az ideje megtalálni a módját annak is, hogy a több műszakban, ágy mellett dolgozók munkáját külön is elismerjék.

Diszpécserszolgálat

Fullad a gyerek – hívjak mentőt? Belázasodtam – ne repüljek? A közeljövőben talán lehetőség nyílik arra, hogy az érdeklődők hasonló kérdéseikkel ne a háziorvost vagy a mentőszolgálatot keressék. Ha az ötlet bizalmat kap, az éjjel-nappal működő DoktorINFO szolgálat lesz az elsődleges útmutató, és az orvosoknak is több idejük jut a gyógyításra.

Soha akkora érdeklődés nem volt az egészségügyi szolgáltatások, a gyógyászati termékek, az edzőprogramok, a természetes élelmiszerek és a wellness-könyvek iránt, mint napjainkban. Nemzetközi tendencia, hogy az emberek kezdenek felelősségteljesebben gondolkodni az egészségükről. Szeretnének minél több információhoz jutni, hogy maguk határozhassanak életvezetési elveikről. A korábban sokszor hallott mondat – „Döntse el ön, doktor úr, én nem értek hozzá” – már nem hangzik el olyan gyakran, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt.

Az információéhséget számos társadalomban érzékelik, de Angliában, az Egyesült Államokban, illetve Skandináviában már a megoldást is megtalálták a csillapítására. A hazai projekt gazdái elsősorban a brit NHS Direct sikertörténetére alapozva indítanának el Magyarországon is egy huszonnégy órás internetes és telefonos segítségnyújtó hálózatot. Az angol NHS Direct hívóinak 97 százaléka elégedett a szolgáltatással. A 10-15 perces beszélgetés után a legtöbben mást tettek, mint amit azelőtt szándékoztak. Négyszer annyian látták el magukat, mint ahányan ezt tervezték. Voltak, akiket rá kellett beszélni egy alaposabb kivizsgálásra, de sokkal többen akadtak olyanok, akiknek az olcsóbb ellátási szint is megfelelt, pedig eredetileg rögtön mentőt hívtak volna, vagy szakorvoshoz készültek.

Kötelező gyakorlatok

Néhány évvel ezelőtt még döntően az orvos személyes igényességén és aktivitásán múlott, mennyire tart lépést saját tudományága fejlődésével. A folyamatos továbbképzésről azonban három esztendeje megszületett a rendelet, amely azóta is támadások kereszttüzében áll. A minisztérium most vitára bocsátotta az aktuális szakmai koncepciót, a többi a jogalkotók feladata.

A kötelező továbbképzéssel szemben az egyik legjelentősebb kifogás, hogy – mint azt az általunk megkérdezett orvosok és egészségügyi dolgozók elmondták – a képzés terheit lényegében maguknak kell viselniük. A kötelező továbbképzési rendszert épp a legrosszabbul fizetett rétegeknél (az orvosoknál, a szociális dolgozóknál és a pedagógusoknál) vezették be. De míg például az oktatási tárca elkülönített erre egy keretösszeget, az egészségügyieknek nem jár automatikusan sem képzési, sem szakkönyvvásárlási támogatás. A kórházak többsége sem tud ebben szerepet vállalni, maradnak a gyógyszer- és műszergyárak, amelyek azonban az orvostársadalomnak csak egy bizonyos rétegét „utaztatják” rendezvényekre, konferenciákra.

„Kiáltó igazságtalanság, hogy egy kötelező munkaköri feladat teljesítéséhez nem biztosítják a megfelelő anyagi forrást” – fakad ki dr. Csernus Zoltán háziorvos. „Ne felejtsük: az egészségügyi dolgozók jelentős része a megengedett törvényi maximum többszörösének megfelelő túlórát tölti ügyeletben, maradék szabadideje igen drága.”

Drága az öt év alatt gyűjtendő 250 kreditpont megszerzése is. Meg lehet úszni a dolgot tízezrekből is, de aki minőségi fejlődésre vágyik, annak százezrekkel kell számolnia. A külföldi kongresszusok kerülnek a legtöbbe (ha nem sikerül szponzort találni), de egy jobb szakkönyv ára is tíz-húszezer forint. Ott vannak ezenkívül a járulékos költségek: a szállás, az utazás, vállalkozóknál a helyettesítő orvos díjazása, fogorvosoknál a kiesett bevétel.

Változtatásra szorul a rezidensképzés

Az európai irányelvekre támaszkodó új szakképzési rendet azzal a céllal vezették be 2000-ben, hogy a szakorvosi bizonyítványok egyenértékűek és ezáltal automatikusan elfogadhatóak legyenek az Európai Unió országaiban kiadottakkal. Bár a rendszer minden résztvevője egyetért abban, hogy az átalakításra szükség volt, az eltelt három év alatt megmutatkoztak az új szakképzés gyenge pontjai is.

A létrejött szisztéma a központi irányítás helyett voltaképpen az egyetemekre bízza a képzést. Hangsúlyt fektet a minőségre, az államilag finanszírozott szakképesítést egységes törzsanyagra alapozva biztosítja.

Szakmai alapozás vagyidőhúzás?

Az első két évben mindenki ugyanazt tanulja. Ez egyesek szerint jó, hiszen menet közben még eldönthető, ki merre induljon. Mások viszont ezt olyan időhúzásnak tekintik, ami megakadályozza, hogy a szakorvosjelöltek mielőbb találkozhassanak a választott szakkal. Mint mondják, a törzsképzés során nem hallanak újat, az egyetemi anyagot ismételgetik. A szakképzési időt elaprózza a sok szélsőségesen lerövidített törzsképzési gyakorlat; egyesek szerint ez szélesíti a látókört, mások ellenben úgy látják, inkább felületessé tesz. A rezidensek közül sokan hasznosabbnak tartanák, ha a törzsképzés annak a szakmának az alapgyakorlatával indulna, amelyet az illető választott, és ott, ahová a majdani szerződése köti. A döntéshozóknak azonban fontolóra kell venniük, hogy ebben az esetben elvész az átjárhatóság, illetve veszélybe kerül az oktatás minősége, hiszen mindenki a munkahelyén belül mérettetne meg. Az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak (ETT) a témában készített összegzése azt indítványozza, hogy a gyakorlati komponensek ne legyenek rövidebbek két hónapnál. Sokan irreálisan hosszúnak érzékelik a hatéves szakképzési időt, és túlzásnak találják, hogy valaki harmincéves korában kezdje a pályáját. Európában azonban jócskán találni országokat, ahol már az alapképzés is hosszabb, és azt követően sem kezdődik meg rögtön a szakképzés, a jelöltek sorban állnak a helyekért. Maga a szakképzés is többnyire legalább olyan hosszú, mint nálunk.

Csak a szélsőséges szakmai alkalmatlanság derül ki a gyakorlatban

Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó orvos legyen? Jó tanár, bíró, rendőr, szociális munkás vagy pszichológus? A munkaadó szerint elsősorban tárgyi tudás, a szakma elmélyült ismerete. Ám ha a pácienst, a diákot, a rendőrségi és bírósági eljárások alanyát, a szociális segítségre szorulót kérdezzük, a válasz már nem ilyen egyértelmű. Mert a „szakember”-ben legalább olyan fontos az „ember”, mint a „szak”.

Azoknak, akik munkájuk során emberekkel foglalkoznak majd, nem elegendő a szakmai fogásokat elsajátítaniuk, fontos „munkaeszközüket”: személyiségüket is fejleszteniük kell. Pálya-, illetve munkahelyválasztáskor mégis magukra kell vállalniuk döntésük ódiumát, és nem szidhatnak semmiféle bizottságot vagy tesztet, ha nem nekik való állásban kötnek ki. Magyarországon ugyanis – a speciális munkakörök kivételével – nem végeznek pszichológiai alkalmassági vizsgálatot a „munkaerő” felvételekor. Ezért csak a gyakorlatban, a „terepen” derül ki, hogy a tanító képtelen tekintélyt kivívni az osztályban, hogy a bíró viszolyog a súlyos döntések meghozatalától, a rendőr agresszív, a szociális munkás szenved, ha nem tud segíteni a hajléktalanon, vagy hogy a pszichológus legszívesebben maga is terápiára járna.

Bonyolítja a kérdést, hogy a munkavégzés során is csak a szélsőséges alkalmatlanság kerül felszínre. Az pedig már megítélés kérdése, hogy mennyire alkalmatlan feladata elvégzésére az, aki türelmetlenül, határozatlanul végzi a munkáját, vagy lelketlenül, durván beszél és bánik a rábízottakkal. Aki nem magánvállalkozásban dolgozik, annak Magyarországon munkaköri alkalmassági vizsgálaton kell átesnie. Ennek során a foglalkozás-egészségügyi szempontok, ezen belül is a fizikális állapotfelmérés áll az előtérben. A szakmai alkalmasság, amelyet bizonyos tanulmányok megkezdése előtt, pályaválasztási tanácsadáskor, illetve átképzéskor vizsgálnak, már tágabb fogalom. A pszichológiai megfigyelés, a személyiségjegyek tesztelése azonban még ez utóbbi kategóriában sem számít rutinszerűnek.

Hátrányban vagyunk a kutatás-fejlesztés területén

A fejlett országok az elmúlt években növelték kutatás-fejlesztési ráfordításaikat, Magyarországon viszont az ideálisnál kevesebb pénz jut erre a célra. Bár a betelepült multinacionális cégek egyre többet áldoznak a K+F-re, az állam túlzott befolyását egyelőre nem képesek ellensúlyozni.

Magyarország egyike maradt a jelentős eredményeket felmutató közép- és kelet-európai nemzeteknek. A magyar tudományos teljesítmény az országot a világon az első húsz közé emeli – írja az Európai Unió 1997-es átfogó országjelentésében.

Az összegzés biztatóan hangzik, különösen ahhoz képest, hogy az 1990 óta eltelt időszakban több évtizedes hátrányt kellett ledolgozni a különböző tudományterületek felszereltsége, adminisztratív infrastruktúrája és finanszírozása tekintetében. Ahogy dr. Sándor Péter, az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) Élettani Kollégiumának elnöke fogalmaz: „A kilencvenes évek elején a túlélésre kellett berendezkedni. Olyan szakemberek maradtak munka nélkül, akiknek a tudományterülete az adott pillanatban nem volt izgalmas, de nyilvánvaló volt, hogy ha majd behozunk Amerikából egy új technikát, ők azt azonnal tudják alkalmazni. Addig kellett életben tartani a kutatóhelyeiket.”

Nemzetközi és hazai értékelések szerint ma már túlléptünk a létfenntartási feladatokon. Nem tekintve a kutatói béreket, a szakmai lehetőségeink európai viszonylatban közepesnek mondhatók. Az általunk megkérdezett kutatók állítják: csak olyan kiemelt országokban jobbak jelentősen a kutatási körülmények, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Izrael.

Versenyhivatal kontra MOK

Bár a reklámtörvény nem emeli ki az orvosi tevékenységet az egységesen megítélt szakmák köréből, a kamara etikai kódexe miatt az orvosokra jelenleg is szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint másokra. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa még tavaly májusban megállapította: a Magyar Orvosi Kamara által bevezetett reklámkorlátozás sérti a piac törvényeit. A MOK azóta megmakacsolta magát: nem kíván változtatni álláspontján, sőt jogorvoslattal élt a versenytanács döntése ellen.

A GVH három évvel ezelőtt is folytatott már vizsgálatot reklámügyben. Akkor engedékenyebb volt: megállapította, hogy a kamarai szabályozás „nem nyomja el, csak korlátok közé szorítja a kívánatos versenyt”. Döntésénél figyelembe vette, hogy bizalmi jellegű szolgáltatásról van szó.

Jelentősen megváltozott a helyzet 1999 óta. Az új praxisjogi törvény elfogadása óta a jogszabályi környezet kifejezetten ösztönzi a szakembereket arra, hogy kivegyék részüket a piaci versenyből vállalkozás jellegű, magántulajdonú cégekben. Az orvosok nagy része ma már számos közszolgáltatási területen jelenik meg, ily módon – sokuk szerint – nem mondhat le a verseny legfontosabb eszközéről, a reklámról.

A beteg nem áru

„Az orvosi tevékenységet semmilyen filozófiai vagy ideológiai rendszerben nem lehetett, és ezután sem lehet beilleszteni a piaci tevékenységek körébe. A beteg nem áru, az orvos nem termelő, az egészségügy pedig nem piac” – véli dr. Ulbing István, a MOK Etikai Kollégiumának volt elnöke. Azzal érvel, hogy ha a beteg nem ismeri pontosan egészségi állapotát, nem tudja megítélni, milyen ellátásra van szüksége, és milyenre nincs. Ezért aggályos, ha ugyanaz az oldal gerjeszti a keresletet, mint aki kielégíti. „Túlkínálat jelentkezhet, a hirdetés igényt generál, és a páciens áldozattá válik. Márpedig nem társadalmi érdek, hogy több beteg legyen, több gyógyszert adjunk el és szaporodjanak az orvos–beteg találkozók. Ezenkívül a gyógyításban nem lehet garantálni az eredményt, piaci viszonyok között ellenben az eladót felelősség terheli az áru minőségéért.”