Az interszex emberek pszichológiai kihívásairól

ORVOS-TÓTH Noémi írása szerint az interszex állapotokkal való foglalkozás mára nem csupán az orvosi, hanem a pszichológiai és társadalmi kérdések miatt is kiemelt fontosságú. Az általános tájékozatlanság miatt az érintettek gyakran találkoznak stigmatizációval és diszkriminációval, illetve sok esetben olyan indokolatlan orvosi beavatkozásoknak vannak kitéve, melyek hosszú távon mentális egészségükre és életminőségükre is negatívan hatnak. Átfogó program kidolgozására van szükség, amely magában foglalja a szülők megfelelő tájékoztatását és támogatását, a társadalom széles rétegeinek edukációját és érzékenyítését, valamint az egészségügyi szakemberek célzott képzését. Egy ilyen program nemcsak az érintettek és családjaik támogatása szempontjából elengedhetetlen, hanem kiemelt szerepet játszik a társadalmi feszültségek mérséklésében is. A longitudinális kutatások pedig az etikusabb és hatékonyabb egészségügyi ellátási gyakorlatok megalapozását szolgálják.

Az interszex kifejezés gyűjtőfogalom, amely a biológiai eltérések széles skáláját foglalja magában. Az interszex emberek olyan biológiai jellemzőkkel születnek, amelyek nem sorolhatók be egyértelműen a „férfi” vagy „nő” kategóriákba. Néhány interszex variáció már az intrauterin időszakban, praenatalis vizsgálatok során diagnosztizálható, például genetikai tesztek vagy ultrahangos vizsgálatok eredményeképpen. Más variációk születéskor válnak nyilvánvalóvá, amikor az orvosok a külső nemi szervek megjelenésében eltérést észlelnek. Bizonyos esetekben azonban az interszex állapotok sokkal később derülnek ki, például serdülőkorban, amikor a másodlagos nemi jellegek kialakulása eltér a várttól, vagy kimarad a menstruáció. További esetekben a teherbeesési nehézségek során végzett orvosi vizsgálatok világítanak rá az interszex állapot fennállására. Nem ritka az sem, hogy teljesen véletlenül, más egészségi problémák kivizsgálása során derül fény a variációra, például rutinvizsgálatok vagy képalkotó eljárások alkalmával.

Ezek az eltérő diagnosztizálási időpontok és körülmények jelentősen befolyásolják az érintettek életét, hiszen a felfedezés időzítése és a körülötte zajló kommunikáció meghatározhatja, hogyan dolgozzák fel az érintettek az állapotukat és milyen támogatást kapnak a környezetüktől (1). Az interszex állapotok rendkívül változatosak, eddig több mint 40 különböző típust azonosítottak, amelyek mindegyike az ember biológiai sokszínűségét tükrözi (2). Az elmúlt évtizedek kutatásai rámutattak, hogy az interszex emberek gyakran tapasztalnak hátrányos megkülönböztetést és stigmatizációt, miközben olyan orvosi beavatkozásoknak is alávethetik őket, amelyek nemcsak fizikai és mentális egészségüket veszélyeztetik, hanem alapvető önrendelkezési jogukat is sértik (1).

Az interszex állapotokkal kapcsolatban számos tisztázatlan kérdéssel találjuk magunkat szembe, kezdve a fogalom meghatározásától, a kategóriába sorolt állapotokon keresztül a szükséges és elégséges orvosi beavatkozások köréig (3). Míg az orvosi szakirodalomban a 2006-os konszenzusnyilatkozatot követően a „nemi fejlődési zavar” (disorders of sex development, DSD) (13) kifejezést kezdték használni, addig az érdekképviseleti csoportok inkább az „interszex” elnevezést részesítik előnyben. A német interszex aktivisták az állapotok sokféleségének kifejezésére az „inter*” elnevezést vezették be, melyet több nemzetközi szervezet is átvett (16).

Bár a hermafrodita kifejezés mára stigmatizáló volta miatt kerülendő, a köznyelvben mégis gyakran így utalnak az interszex állapotokra. Fontos megjegyezni, hogy a magyar egészségügyi rendszerben máig érvényben lévő BNO-10 az interszex állapotokat hermafroditizmus, illetve pszeudohermafroditizmus elnevezéssel említi (17). A konszenzusos elnevezés hiánya számos problémát vet fel mind az érintettek identitásának megértése, mind az egészségügyi és pszichológiai támogatás szempontjából. Az egyértelmű és elfogadott terminológia nem csupán az érintettek identitásának pontos megfogalmazását segítené elő, hanem elengedhetetlen alapot nyújtana a társadalmi elfogadás és az önazonosság kialakításához is. Ezen túlmenően, az orvosi szakkifejezések pontatlan, homályos vagy egymásnak ellentmondó használata tovább nehezíti a helyzetet (18).

A probléma megoldása érdekében elengedhetetlen lenne egy egységes, konszenzuson alapuló terminológia kidolgozása, amely nemcsak az orvosi, hanem a pszichológiai, jogi és társadalmi diskurzusokban is használható. 

A tanulmányt ITT olvashatja