hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Népegészségügy: megint jönnek, programoznak

A kormány tervei szerint hatályon kívül helyezik az országgyűlés által 2003-ban elfogadott népegészségügyi programot, s helyette újat fogalmaznak nyár közepére.

Az elmúlt két évtizedben egymást váltó kormányok majd mindegyike sürgető kényszerként élte meg, hogy saját népegészségügyi programot helyezzen az ország (képzeletbeli) asztalára. Így tett az Antall-Boross kormány, amely regnálásának majdnem utolsó hónapjában, 1994 áprilisában  fogadta el a frissen megalakult Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat első országos tisztifőorvosa, Kerta Pál által jegyzet programot, amely a megfogalmazott öt nemzeti célt tíz nemzeti feladat megvalósításán keresztül, húsz programmal kívánta elérni az ezredfordulóig. A célok között néhány egészen konkrét, számszerű megfogalmazást is nyert. Így például a születéskor várható átlagos élettartamot a férfiaknál legalább 67, a nőknél pedig 75 évre kívánták emelni. Ez a tétel egyébként az újabb programok mindegyikében rendre felbukkan, új és új elérendő életévet határozva meg.

Hosszas huzavona után az 1994-ben kormányt váltó szocialisták is összeraktak egy népegészségügyi keretprogramot, amelyet azonban 1998-ban nyomtalanul elsodort a választási vereségük. Az első Orbán-kormány Gógl Árpádot váltó egészségügyi minisztere, Mikola István égisze alatt született meg 2001-ben Az Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program, amelyet – az ismételt kormányváltás után – Csehák Judit, az új szocialista szakminiszter, némi módosítással ugyan, de megtartásra érdemesnek ítélt. Változott az elnevezés, 2003-tól immár az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról szólt a disputa, bár a politikai szférákban nem annyira annak lényegéről, hanem elnevezéséről, míg a viták eredményeként 2006-ban leradírozták a címről az Országos Közegészségügyi Intézet megalapítójának és első igazgatójának nevét. Így született „újjá” az Egészség Évtizedének Népegészségügyi Programja, amely több fő és alprogramban lényegében, legfontosabb célkitűzésként azt határozta meg, hogy a magyar lakosság életesélyeit minél gyorsabban és minél közelebb vigye európai polgártársaiéhoz.

Nem csak a programok, a hozzájuk rendelt összegek is folyamatosan változtak. Előfordult, hogy majd két milliárd, máskor néhány száz millió forint állt a szervezők és végrehajtók rendelkezésére. A folyamatos kudarcnak ez azonban csak az egyik oka volt. „Rövid időszakokban és egyes területeken történtek érdemi beavatkozások, de nem kellő intenzitással, nem kellő ideig és nem voltak képesek a lakosság széles rétegeit elérni. Ennek főbb okai a hosszantartó, megfelelő politikai támogatottság és a kiszámítható finanszírozás hiánya, a népegészségügyi intézményrendszer nem megfelelő szervezettsége, valamint az ágazatközi interszektoriális együttműködések elégtelensége volt.” – foglalta össze tömören a Népegészségügy című lap egyik tanulmánya a 2010-es kormányváltás hónapjaiban annak okait, hogy miért is maradt minden egyes program – vagy legalábbis annak jó része – irott malaszt.

A második Orbán-kormány jelentős népegészségügyi elképzelésekkel kezdte meg működését. Szó volt például egy Országos Népegészségügyi Központ létrehozásáról, amely az Országos Egészségfejlesztési Intézet bázisán alakult volna meg, magába foglalva az Országos Gyermek-egészségügyi Intézetet valamint az Országos Alapellátási Intézetet. Emellett ide került volna a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartása, az Országos Addiktológiai Központ, a Ritka Betegségek Központja, a táplálkozás egészségügy, a környezet epidemiológia, de e mamutszervezetbe integrálódott volna a Nemzeti Kábitószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ is.

A tervek közül a választások után alig egy esztendővel – 2011 tavaszán – csupán négy egység, az Egészségmonitorozási és Nemfertőző Betegségek Epidemiológiai Elemző Osztálya, az Országos Addiktológiai Centrum, a Ritka Betegségek Központja és a Veleszületett Rendellenességek Országos Felügyeleti Osztálya került át az ÁNTSZ egyik hivatalából a másikba, az Országos Szakfelügyeleti és Módszertani Központtól az OEFI-hez. Az azóta eltelt két esztendő lényegében meddő várakozással telt, legfeljebb a népegészségügyi jogalkotásban történt némi előrelépés. Ennek keretében módosították a nem dohányzók védelméről szóló törvényt, emelték a cigaretta és az alkohol jövedéki adóját, bevezették a népegészségügyi termékadót, a köznevelési törvény végrehajtási rendeletében szabályozták a teljes körű iskolai egészségfejlesztést, azt, hogy milyen ajánlásokkal rendelkező programok engedhetők be a közoktatási intézményekbe, s melyek nem, s gőzerővel zajlik a közétkeztetés szabályozásának előkészítése is.

Két évtized után azonban ugyan ott tartunk, mint 1990-ben, nincs népegészségügyi program, amely átlépné a lakosság ingerküszöbét, s ez ráadásul az egészségügyben, az állam- és közigazgatásban dolgozók, a politikusok döntő többségére is igaz. A tervek szerint hatályon kívül helyezik a 2003-ben elfogadott népegészségügyi programot, amelyet egyrészt annak idei „lejárta” – hiszen 10 évre szólt – indokol, másrészt az a kormányhatározat, amely a különféle stratégiai tervdokumentációk felülvizsgálatát írja elő. Emellett íródik majd egy népegészségügyi szakpolitikai program, amely miniszteri rendeletként még kevésbé lesz számonkérhető, mint a korábbi Országgyűlési határozatok.

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink