Bemutatták a Tisza párt egészségügyi miniszter-jelöltjét és ágazati programjának kereteit
Hegedűs Zsolt ortopédsebészt, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának korábbi elnökét kérte fel Magyar Péter, a Tisza párt elnöke, hogy november végére állítsa össze a minisztériumot vezetői csapatot, akikkel együttműködve a következő négy év során „azért dolgoznak majd, hogy minél több magyar ember minél hosszabb életet tölthessen jó mentális és fizikai egészségi állapotban”.
Lantos Gabriella, a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ főigazgatója, Lantos Csaba, az ötödik Orbán-kormány energiaügyi miniszterének testvére, Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) korábbi elnöke, Vokó Zoltán, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központjának igazgatója, valamint a központ professzora, Kaló Zoltán egészségügyi közgazdász, és Kósa István, a Szegedi Tudományegyetem Preventív Medicina Tanszékének vezetője is fellelhető volt a közönség soraiban a Tisza Párt egészségügyi egyeztető fórumán. A Vácott, a Roude Leiw hajó fedélzetén tartott eseményt – amelynek egy részét közvetítették a YouTube-on – figyelemmel kísérte Takács Péter egészségügyi államtitkár is, aki még az élő közvetítés ideje alatt jelentkezett azzal a posztjával, amelyben azt írta: „Bréking! A vezérszónok szerint a Dunából felbukkanó OROSZ tengeralattjáró segítségével zavarjuk a TISZA egészségügyi kongresszusát!”
A párt rendezvényének programja alapján, az előadói névsorából következtethető, hogy kik lesznek majd a Hegedűs irányítása alatt álló ágazat szakértői. Közülük jó néhányan már korábban is megfordultak tanácsadóként vagy vezetői szerepben az egészségügyben.
Gilly Gyula – ágazatirányítás, rendszerszintű átalakítások; Gilly orvos, két Orbán-kormánynak is tanácsadója volt;
Porpáczy Krisztina – alapellátás; Porpáczy háziorvos, mintegy két héttel ezelőtt mondott le a MOK Háziorvosi Csoportjának vezetői tisztségéről;
Túri Péter – sürgősségi ellátás; Túri a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. igazgatója volt 2006-2011 között;
Schiszler István – kórházi menedzsment; Schiszler a 2010-es évek elején több pozícióban is feltűnt az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál, valamint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnél, később magánszolgáltatók vezetőjeként tevékenykedett;
Vitrai József – népegészségügy; Vitrai számos, a területet érintő projektben vállalt főszerepet az elmúlt évtizedekben, felelt többek között az egészségfejlesztési irodák országos hálózatának munkaszervezéséért is, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Népegészségügyi Főosztályát vezette 2020-ig.
Kincse Csongor – fiatal orvosok helyzete; Kincse a Szegedi Tudományegyetem ünnepélyes diplomaosztóján tűnt fel végzős hallgatóként, beszédére Takács Péter is reagált.
A délutánig tartó eseményen előad még Berkes György és Hackl Krisztián üzemeltetés, beszerzések témakörben, Bicskei László az e-egészségügyről, Bartha Anita az ápolói hivatásról, Nemes Balázs a minőségirányításról, Mágori Krisztina a betegközpontú egészségügyről, valamint Lovász György az ortopédsebészeti innovációról. Bár a program megnyitójában elhangzott, hogy több lépcsőben, széles körben kezdeményeztek egyeztetéseket az egészésgügyrül, sem a szakmai előadásokat, sem pedig a délutánra tervezett szakértői kerekasztal-beszélgetést nem közvetítik a szélesebb közönség számára.

Az eseményt Magyar Péter, a Tisza párt elnöke nyitotta meg, aki azt ígérte, transzparencia, őszinteség és emberség jellemezi majd az egészségügyet. Beszédében pontokba foglalta össze vállalásaikat kormányra kerülésük esetén:
- önálló egészségügyi minisztérium;
- évente minimum 500 milliárd forinttal növelik az állami egészségügyre fordított költségvetési forrásokat;
- 7 régiós szuperkórház létrehozása;
- bérrendezés a nem orvosi munkakörökben;
- szigorú protokollok és teljesítményösztönző rendszer bevezetése;
- maximum hat hónapos várólisták 2027 végére;
- Semmelweis lovagok hálózatának létrehozása a kórházi fertőzések visszaszorítására;
- kisebb vidéki kórházak fejlesztése (külön említette Fehérgyarmatot, Mátészalkát, Keszthelyt és Hévízt);
- uniós források hazahozatala, amelyből az egészségügy számára is jut pénz;
- jelentős források az orvos- és ápolóképzés kibővítésére;
- Hugonnai Vilma program az orvosi hiányszakmák felszámolására az egyetemi és rezidensképzésben , 15 milliárd forint értékben;
- Andrássy Katinka ösztöndíjprogram az ápolóhiány felszámolására, 15 milliárd forint értékben;
- együttműködés a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel.
Évtizedekre meghatározó változásokat terveznek
Többszázezren haltak meg a magyar ellátórendszer hiányosságai miatt, Orbán Viktor kormányzása felmérhetetlen károkat okozott – fogalmazott Magyar Péter, aki szerint a tíz éves konjunktúra és a néhány évvel ezelőtt még bőven érkező uniós források lehetővé tették volna látványos eredmények elérését. Miközben a Fidesz 2010-es győzelmében jelentős szerepe volt a szociális népszavazás, ma elhalasztott műtétek, várólisták, bezárt osztályok és az intézmények falain „megértést kérő” cetlik jellemzik a magyar egészségügyet – emlékeztetett a pártelnök, megemlítve azt is, hogy a Dél-Budai Centrumkórházra 14 milliárd forintot égetett el a kormány, amiből 46 ezer magyart lehetett volna prémium egészségügyi szűrésre küldeni.
Majdnem minden ötödik orvos 65 év feletti, vagy annál idősebb, a szakemberek az elvárható időn túl dolgoznak, a kormány visszaél az ápolók és orvosok lelkiismeretével – folytatta. – Nincs önálló minisztérium, parancsuralmi rendszert vezettek be az ágazatban, ezzel szemben a Tisza egészségügyi minisztériumát orvos fogja vezetni – szögezte le.
Százmilliárdos adósságot nyögnek a kivéreztetett kórházak, a gyógyulásra várókat pedig „saját magánkórházaikba kényszerítik”. Nővérek és fiatal orvosok külföldön keresik a boldogulást, az állami intézményekben pedig idős orvosok heroikus munkával igyekeznek helytállni. Mindeközben az államtitkár lenézően nyilatkozik a háziorvosi karról – sorolta Magyar, azt ígérve, hogy a Tisza eltávolítja az egészségügyből a Fidesz rombolásának nyomait.
Hegedűs Zsoltnak kiemelt szerep jut majd az egészségügyi minisztérium vezetésében – jelentette be zárásként a párt elnöke, és elmondta, arra kérte az ortopédsebészt, hogy „november végére véglegesítse a minisztériumot vezetői csapatot, akikkel együttműködve a következő 4 év során a nap 24 órájában, az év 365 napjában azért fognak dolgozni, hogy minél több magyar ember minél hosszabb életet tölthessen jó mentális és fizikai egészségi állapotban”. Végül jelezte még azt is, ha jövő tavasszal kormányra kerülnek, hosszú távú megoldásokat, évtizedekre meghatározó változásokat visznek végbe az egészségügyben.
Egy új szemléletű ellátórendszer sarokköveiről
A klinikai szükségletek és ne a fizetőképesség határozza meg a gyógyulást – ezzel a jövőre utaló mondattal nyitotta előadását Hegedűs Zsolt, aki azt ígérte, standardizált, nemzetközileg is elfogadott indikátorok alapján mérhető ellátórendszert építenének, ahol a méltányosság, az elérhetőség, a betegbiztonság és a transzparencia a legfőbb értékek. A legjobb gyakorlatok terjesztése, a pozitív ösztönzők, a stratégiai munkaerő megtartás szerepel szakpolitikai célkitűzésként a Tisza programjában, amelynek köszönhetően értékalapú egészségügy épülhet, amellyel csatlakozhatunk fejlett, európai rendszerekhez. A standardok és protokollok mentén való működést a Magyar Klinikai Kiválósági Intézet támogatja majd.
Kiemelt szerepet kap a prevenció olyan országos programok bevezetésével, amelyek a dohányzás és az alkoholfogyasztás mérséklését célozzák, de az egészségmegőrzést támogatja az egészséges élelmiszerek áfa-csökkentése is.
Az ellátás fókuszában a beteg áll majd, a lehető legnagyobb választási és ellenőrzési lehetőségekkel. Ennek érdekében a páciensek minden információhoz, adathoz hozzáférnek majd, a legjobb eredményeket felmutató kórházaktól a legkiválóbban teljesítő sebészekig. Könnyen értelmezhető információs anyagokkal is széles körben látják majd el a társadalmat a műtétekről, beavatkozásokról, betegségekről, vagy éppen a kórházi fertőzésekről – ígérte a szakpolitikus, hozzátéve, hogy „az óriásplakátokon pedig azt mutatják majd meg, miért fontos a szűrés.”
A hibáztató egészségügy helyett a hibákból tanuló egészségügy kialakítása a cél. Ezerszeresére erősítjük fel a betegek, az orvosok és a szakdolgozók hangját, akik minden tapasztalatukról és észlelésükről visszajelzést tudnak majd adni a döntéshozók felé, hogy lássuk, mi a hiba, hol lehet abba beavatkozni javító szándékkal – folytatta Hegedűs Zsolt, és azt mondta, minden fontos információ és minőségi mutató nyilvánosan lesz elérhető, például a mentők kiérkezési ideje, vagy a szepszisben elhunytak száma.
A várakozási időt nemcsak a kórházi ellátásban garantálják 6 hónapban, de a járóbeteg-szakellátásban is, ahol három hónap lesz a maximális az előjegyzés esetében.
Hosszútávon fenntartott, versenyképes javadalmazást ígért a szakértő az orvosoknak és ápolóknak, akiknek a lakhatásban és mobilitásban egyaránt segítséget nyújtanak.
Felelős kormányok jogszabályokkal alátámasztott jogosítványokat biztosítanak az orvosi kamaráknak, nem pedig hamis politikai narratívával sározzák be azokat – folytatta Hegedűs, és mint a MOK egykori etikai kollégiumi elnöke azt is megígérte, megújulhat a MOK Etikai Kódexe.
Az elmúlt évtizedek egyetlen kormánya számára sem volt prioritás az egészségügy, ezt jól mutatja az ágazat jelenlegi, 4,7 százalékos GDP arányos részesedése, ami messze elmarad az európai uniós átlagtól. Ezért kiemelt jelentőségű, hogy legalább 500 milliárd forintos többlettel számolhat majd a terület – hangsúlyozta a szakpolitikus, aki szerint a prioritást, a bizalmat és a pénzt is megkaphatják jövő tavasszal ahhoz, hogy letehessék egy értékalapú egészségügy sarokköveit.
Magyar kontra Takács |
Az orvosi szakma eddig is tudta, hogy Takács Péter alkalmatlan a pozíciójára, de a háziorvosok ilyen durva megalázása után mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy emberként, orvosként, kollégaként és politikusként is megbukott. Aki ilyet mond, az szakmailag és etikailag is alkalmatlan egészségügyi vezetőnek – fogalmazott Magyar Péter csütörtöki Facebook-posztjában, amelyben lemondásra szólította fel a Bellügyminisztérium egészségügyi államtitkárát. Facebook-bejegyzésben reagált Takács Péter egészségügyi államtitkár a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és Magyar Péter által megfogalmazott vádakra, valamint fejtette ki, hogy szerinte miért is alacsony a presztízse a háziorvosi praxisnak.
„Úgy hallom, nem áll össze ez a holnapi egészségügyi konferencia, Péter!” – így kezdődik Takács Péter Facebook-bejegyzése, amelyet Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének és EP-képviselőjének, valamint a Magyar Orvosi Kamarának címzett az államtitkár. „Komoly szakmai szervezetek nem nagyon képviseltetik magukat a dilettánsan szervezett kis pártrendezvényeteken” – szögezte le a hirado.hu szerint. |
