LAKI JUDIT cikkei

A szkizofrénia molekuláris háttere

Transzgenikus egerek viselkedésének megfigyelésével tették teljesebbé a szkizofrénia dopaminelméletét amerikai kutatók.
A vizsgálat elsősorban arra irányult, hogy kapcsolatba hozható-e a 2-es típusú dopaminreceptor (D2R) rendellenes működése a szkizofréniában jelentkező kognitív zavarokkal (Neuron 2006;49; 603–615). Az ugyanis már régóta ismert, hogy a – különösen a striatum területén – fokozott D2R-aktivitás, illetve a túlzott dopaminerg ingerületátvitel kóroki szerepet játszik a szkizofrénia kialakulásában. Éppen ezen alapul a D2R-gátló antipszichotikumok terápiás hatása, ám amellett, hogy ezek a szerek kedvezően befolyásolják a hallucinációkat és a téveszméket, a kognitív zavarokat nem javítják kellőképpen.

Több ezer fájdalmas diabeteses neuropátiában szenvedő beteg életminősége javulhat egy új terméknek köszönhetően (pregabalin, Lyrica, Pfizer). A gyógyszer a fájdalmon túl a krónikus fájdalom következtében kialakult szorongást és az alvászavarokat is mérsékli. A fájdalmas diabéteszes neuropátiától szenvedők március elseje óta 90 százalékos támogatással juthatnak hozzá.
A neuropátiás fájdalom tüneteinek hátterében a sérült idegpályák kóros aktivitásfokozódása áll. Hatóanyaga egy GABA-analóg aminosav, a pregabalin. A gyógyszer az idegsejtek végződéseiben a feszültségfüggő kalciumcsatorna alfa2- delta alegységéhez kötődik, ezáltal mérsékli a kalcium bejutását a kórosan fokozott aktivitású idegsejtekbe, aminek következtében a krónikus fájdalomérzet továbbításában szerepet játszó ingerületátvivő anyagok – például P-anyag, glutamát – felszabadulása csökken.

INR-mérésre megtanított betegek

Az alvadásgátló kezelést igénylő betegek jelentős része gondos felkészítéssel megtanítható az önellenőrzésre. A módszer a beteg kezében legalább olyan hatékony és biztonságos, mint ha szakember végezné.
Áttörést jelentene a hosszú távú alvadásgátló kezelésben és a háziorvos kollégák dolgát is megkönynyítené, ha a betegek megfelelő betanítás után, otthoni INR- (International Normalized Ratio) mérő készülék segítségével maguk állítanák be gyógyszeradagjukat. Németországban ez már teljesen megszokott, most pedig egy 617 fős angliai vizsgálat igazolta (BMJ 2005;33:1057), hogy a módszerrel legalább olyan biztonságosan és hatékonyan kezelhetők a betegek, mint háziorvosi felügyelettel.

Haskörfogat: 78 cm a kritikus érték

Az életkor, a testtömegindex, a szülések száma, a dohányzás, a méh eltávolítása és a 2-es típusú diabétesz fennállása egyaránt befolyásolja, hogy egy középkorú nő mekkora valószínűséggel küzd vizelettartási problémákkal – állítják amerikai kollégák több mint 80 000 érintett kikérdezése alapján.

Az 1989 óta kétéves időközönkénti követéssel zajló Nurses Health Study II több mint 116 000 résztvevőjének (37–54 éves ápolónők) életmódjára és egészségi állapotára vonatkozó szokásos kérdések mellett arra is választ kerestek, hogy az előző évben elcseppent- e a vizeletük, hány alkalommal és körülbelül milyen mennyiségben (Am J Obstet Gynecol 2006;94:339–45). Alkalomszerűnek definiálták a havi 1–3, gyakorinak a legalább heti egyszeri vizelettartási nehézséget. Utóbbi esetében a fehérneműt átáztató vagy nagyobb mennyiségű vizeletelfolyást súlyos inkontinenciának tekintették. A vizsgálni kívánt rizikótényezőkről – testtömegindex, szülések száma, méheltávolítás, korábbi vagy aktuális fogamzásgátló- szedés, illetve dohányzás, 2-es típusú diabétesz – az ok-okozati viszony megfordulásának kizárása érdekében az 1999-es válaszokból gyűjtöttek adatokat.

Egyre több az elhízott gyermek

Az elhízás már nem csak a felnőttkor jellegzetessége. A 7–11 éves európai gyermekek 10–30 százaléka él súlyfelesleggel, ők az esetek 30–80 százalékában felnőttként is túlsúlyosak lesznek.
Az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet a teljes magyar gyermekpopulációra kiterjedő, 1996 óta gyűjtött adatai szerint korosztályról korosztályra és évről évre több az elhízott gyermek. A 17–18 évesek körében 2004- ben 7–8 százalék körüli volt a 90- es percentilist meghaladó testtömegindexűek aránya, ami 3 százalékkal több, mint 1996-ban – ismertette Czinner Antal profeszszor. Az elhízással járó kockázati tényezők is megjelennek már fiatal felnőttkorban: szintén két évvel ezelőtti adatok szerint száz 17–18 éves fiatal közül kettő hipertóniás (azaz hagyományos módon mért vérnyomása a 95 percentilis értéknél magasabb) 2,5–3 ezrelékük pedig cukorbeteg. Ezek az értékek is jelentősen emelkedtek az elmúlt évtized során.

Ritka esetek

A májbetegséget ritkán említik a 2-es típusú diabétesz lehetséges szövődményei között. Valóban nem gyakori, ám az elhízás, az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség gyakoriságának rohamos növekedése miatt feltehetően egyre gyakrabban fogunk vele találkozni. Ezt példázza esetünk is.

A 47 éves, elhízott férfibeteg vérhányás és anémia miatt került a sürgősségi belgyógyászati osztályra. Anamnézisében közel húsz éve ismert, akkor már két éve inzulinkezelést is igénylő, de a rossz együttműködés miatt nem megfelelően beállított 2-es típusú diabétesz, továbbá következményes neuro- és retinopátia szerepelt. Két hónappal korábbi kontrolljakor laboratóriumi értékeiben enyhén emelkedett májenzimszintet és trombocitopéniát találtak, ami – ismerve a beteg életmódját – nem alkoholfogyasztás miatt alakult ki.
Az azonnal elvégzett endoszkópia során többszörös, vérző nyelőcső- varixokat találtak, ezeket lekötötték. A laboreredmények alapján kizárható volt a vírusos májgyulladás. Vashiányt és antinukleáris antitesteket sem tudtak kimutatni. Az akut ellátást követően CT-vizsgálatra is sor került, a felvételen a máj diffúz zsíros beszűrődése és portális hipertenzióra utaló jelek látszottak. A májbiopszia viszont negyedik stádiumban lévő, elzsírosodással és hepatitisszel kísért fibrózist igazolt, így a végső diagnózis „nem alkoholos steatohepatitis” (NASH) lett.

Nagy esélye van a szülés utáni depresszióra annak a kismamának, aki a szülést követő két hétben különösen fáradtnak érzi magát.

 Egy egyesült államokbeli vizsgálat 18–35 év közötti, kórelőzményét tekintve egészséges résztvevői, akiknek terhessége is szövődménymentes volt és hüvelyi úton fejezték be, több különböző, kedélyállapotot (fáradtságra, stresszre, depressziós tünetekre vonatkozó állítások alapján) mérő kérdőívet töltött ki a 36. és 38. terhességi héten, illetve a szülést követő 7., 14. és 28. napon. (J Obstet Gynecol Neonatal Nurs. 2005;34(5): 577–86.) A szubjektív tünetek értékelése mellett az elemzés arra is kiterjedt, hogy befolyásolja-e az illetőnél vagy családjában előforduló depresszió, a családi körülmények, valamint a lakóhely a gyermekágyi depresszió kialakulását. A stressz mértékére a nyál kortizolszintje alapján is próbáltak következtetni, e célból a kérdőívek kitöltésével egy időben köpetmintát kértek a kismamáktól, amelyet aztán az úgynevezett ELISA módszerrel vizsgáltak.

Szakmai hírek a depresszióról

Összefoglaljuk a depresszió epidemiológiai adataiban legújabban közzétett változásokat, és beszámolunk egy új fehérje felfedezéséről, amelyet valószínűleg eddig tudtunkon kívül használtunk a hangulati zavar kezelésében.  Egy kulcsfontosságú fehérje funkcióját azonosítva újabb lépéssel jutott közelebb a depresszió kialakulásának megértéséhez Paul Greengard Nobel-díjas kutató. A National Institutes of Health (NIH) honlapján (www.nih.gov) közzétett beszámoló szerint munkacsoportja igazolta, hogy a p11 nevű fehérje az 5HT1B szerotonin-receptor működési helyére, a sejtfelszínre juttatásában játszik szerepet. Egérkísérleteik során a p11 génjének kiütése a kontrollállatokéhoz képest csökkentette a sejtfelszíni 5HT1B-receptorok számát, és a rágcsálók úgy kezdtek viselkedni, mintha depressziósak volnának: mozgékonyságuk csökkent, és kevésbé reagáltak a jutalmazásra. A p11 gén kifejeződésének mesterséges túlstimulálása pedig ezzel éppen ellentétes magatartást váltott ki. Az összefüggés fordítva is igaz: depressziós egerek és emberek agyában is lényegesen alacsonyabb p11-szinteket mértek, mint egészséges kedélyállapotúakéban. Bár úgy tűnik, hogy az eddig ismert antidepresszívumok is valamiképpen a p11 útján hatnak – a fehérje vérszintje ugyanis triciklikus szerek, monoaminooxidáz- gátlók és elektrokonvulzív kezelés hatására egyaránt megemelkedett –, a molekula a szerotonin rendszer zavaraival járó kórképek kezelésének új, speciálisabb terápiás célpontja lehet.

 

Több mint duplájára nő a kockázata annak, hogy egy terhességben praeeclampsia alakul ki, ha a magzat szüleinek bármelyike maga is praeeclampsiás terhességből született. Az ilyen családi halmozódású esetekben ráadásul a kórkép súlyosabb formája jelenik meg – derült ki egy vizsgálatból, amelynek szerzői az 1967 és 2003 közötti norvég nyilvántartás alapján több mint 700 ezer terhességet tekintettek át (BMJ; 2005:331:877–882). Különválasztották a praeeclampiás terhességből születetteket és testvéreiket, majd megvizsgálták, hogy nagyobb számban alakult-e ki a kórkép náluk (illetve férfiak esetében a párjuknál), mint a nem praeeclampsiás terhességből születetteknél. Praeeclampsiának a terhesség 20. hetét követően kialakult, proteinuriával kísért, 140/90 Hgmm-t meghaladó vérnyomást tekintették. Kiderült, hogy a praeeclampsiás terhességből született nők első terhessége több mint 2,2-szeres esélylyel jár praeeclampsiával, míg az ilyen anamnézisű férfiak partnereinél másfélszeres a kockázat azokhoz képest, akik szövődménymentes terhességből születtek. A rizikó a második terhességben is közel ugyanekkora. Az eredményeken az sem változtatott, ha a terhesség hosszát, az esetlegesen társuló diabéteszt vagy az anya dohányzását, életkorát, iskolázottságát is figyelembe vették.
Valamivel kevésbé fokozott az érintettek – egyébként szövődménymentes terhességből született – lánytestvéreinek rizikója, míg a fiútestvéreké megegyezik az egészséges populációéval.
Érdekes módon a kockázatok nem összegződnek: az aktuális terhességben akkor is csak 2,1-szeres a praeeclampsia kialakulásának esélye, ha a magzat mindkét szülője érintett. Viszont minél súlyosabb a kialakult praeeclampsia, annál valószínűbben született valamelyik szülő maga is hasonló kórképpel kísért terhességből. Családi halmozódás esetén ráadásul annak is nagyobb az esélye, hogy a praeeclampsiával szövődött terhesség koraszüléssel végződik.
A jelenség hátterében valószínűleg az áll, hogy a praeeclampsiás terhességből születettek a kórképet magzati oldalról beindítani képes gén(eke)t örökölnek valamelyik szülőjüktől.

Szülői „elakadásjelző”

Rövid idő alatt jelentősen javulhat azon kisgyermekek dadogása, akik a szüleiktől (az úgynevezett Lidcombe-módszer szerint) rendszeres visszajelzést kapnak beszédük helyességéről – összegezték 54 óvodáskorú gyermek 9 hónapos követése során szerzett tapasztalataikat új-zélandi kollégák.  A minden huszadik, 3–4 éves kisgyermeket érintő dadogást a világon több száz módszerrel próbálják kezelni. Az újabb viselkedésterápiák egyike, a Lidcombe már a klinikai vizsgálatok második fázisán is túljutott. A kétlépcsős programot Mark Onslow professzor kutatási csoportja fejlesztette ki a Sydney Egyetem Egészségtudományi Tanszékén. Az első szakasz lényege, hogy a gyermek a mindennapi párbeszédek során a szüleitől kap a nap kijelölt időpontjaiban pozitív és negatív visszajelzéseket. Ezenkívül a szülők 0-tól 10-ig terjedő skálán naponta értékelik a dadogás mértékét, ahol 10 a nagyon dadog, a 0 pedig az egyáltalán nem dadog minősítésnek felel meg. Minden család és gyermek más és más, amit a programot felügyelő logopédus figyelembe vesz, és heti látogatások alkalmával az eredmények alapján ad különféle utasításokat és tanácsokat a szülőknek. A módszer jelentőségét az adja, hogy a gyermek nemcsak a logopédusnál tanul beszélni, hanem akkor is, amikor a beszéd a külvilágban – élesben – zajlik. Időnként saját magának is értékelnie kell a beszédét – így tudatosítják benne, hogy mikor dadog és mikor folyékonyak a mondatai. A második lépést a beszédhibák leküzdésében elért eredmény legalább egy éven keresztüli fenntartása jelenti egyre ritkuló szülői és logopédusi segítség/ellenőrzés mellett. Ez azért olyan fontos, mert a dadogás sikeres legyőzése után a beszéd akadozottsága még visszatérhet.

Vissza az alapokhoz

Iszkémiás szívbetegség a kórtörténetben, oldalra helyezett szívcsúcslökés, szívfrekvencia-növekedés, nagy testtömegindex és emelkedett BNP-szint – ennyi elég támpontot nyújt annak eldöntésére, hogy krónikus légúti betegségben szenvedő páciensünk állapotát szívelégtelenség is súlyosbítja-e. A tünetek hasonlósága és a részben közös rizikófaktorok miatt nincs könnyű dolga annak a háziorvosnak, aki szívultrahang nélkül akarja eldönteni, hogy krónikus obstruktív légúti betegségben (COPD) szenvedő betegénél fennáll- e szívelégtelenség (SZE). Holland kollégák ezért 405 résztvevő bevonásával megpróbálták feltérképezni, milyen vizsgálatok nyújtják ehhez a legtöbb és legbiztosabb információt (BMJ 2005; 331:1379).

Jó hír az elfoglaltaknak, rossz a lustáknak: napi 10 perc intenzív lépcsőzés is számottevően csökkenti a kardiovaszkuláris rizikót. A hatás már 2 hónap elteltével észlelhető. Észak-írországi sportorvosok egészséges, ülőmunkát végző, alig mozgó férfiakat és nőket kértek fel egy 199 fokos (mintegy 33 méter magas) köztéri lépcső megmászására. Az „ettől ugyan mi javulna?” felkiáltással lapozni készülő olvasóinkat kérjük, szenteljenek egy percet az alábbi részleteknek (Br J Sports Med 2005;39:590–593).
A lépcsőt ugyanis két hónapon át, a hét öt napján kellett megmászni. Semmi? Igen, de kezdetben naponta kétszer, majd lassan napi eggyel emelve végül már naponta ötször. Mindezt lehetőleg 90 fok/perc sebességgel, azaz nagyjából 2 perc alatt kellett végrehajtani.

Szepszisnek látszó banalitás

 A besárgult, rosszul táplálható, lázas, levert újszülött láttán a felmért közel négyezer eset csaknem kétharmadában szepszisre gyanakodtak a kollégák. Utóbb kiderült, hogy tévesen: a nem specifikus tünetek mögött jóval banálisabb ok állt.

  Jellegtelen tünetekkel járó kórképet diagnosztizálni mindig nagy feladat, különösen, ha ritka vagy annak tartott betegségek is szóba jönnek az elkülönítő kórismézés során. Jó példa erre az újszülöttek hipernatrémiája, amikor az anya szoptatásban való gyakorlatlansága miatt az újszülött nem tud eleget enni, így kiszárad, besárgul, nehezen fogadja el az anyatejet, lázassá, levertté válik. Amerikai gyermekgyógyászok közel négyezer gyermek adatainak retrospektív áttekintésével a kórkép előfordulási gyakoriságát és szövődményeit, valamint a hozzá kapcsolódó diagnosztikai tévedéseket és a megelőzés lehetőségeit kívánták feltárni (Pediatrics 2005;11:343–347).
  A vizsgálók öt évre visszamenőleg azok kórlapjait nézték át, akiknél hazabocsátási diagnózisként hiperozmolalitás, újszülöttkori dehidráció, magzati vagy újszülöttkori sárgaság, illetve táplálási zavar szerepelt. Két százalékuk volt hipernatrémiás, a kórházba érkezéskor 150 mEq/l feletti szérumnátriumszinttel. Ők túlnyomórészt először szülő anyák kis súllyal világra jött, anyatejjel táplált újszülöttjei voltak, akiket azért utaltak kórházba, mert rosszul szoptak, besárgultak vagy sokat veszítettek a súlyukból. Sokuknál jelentkezett emellett láz, levertség vagy oliguria. Ezek alapján az esetek majdnem kétharmadában szepszisre gyanakodtak a kollégák, lumbálpunkciót végeztek és parenterális antibiotikumot adtak – feleslegesen, hiszen a laboratóriumi eredmények nem igazolták a bakteriémiát, és meningitis sem alakult ki. Gyakori kísérő anyagcseretünet volt viszont a hiperbilirubinémia, a hipoglikémia és a hiperkalémia, az esetek nagyjából egyötödében pedig apnoe és bradykardia is súlyosbította a képet. A dehidrációt viszonylag ritkán ismerték fel a laboratóriumi leletek megérkezése előtt, ám ez nem meglepő, hiszen hipernatrémiában megtartottabb az extracelluláris víztér, így a kiszáradás tünetei kevésbé kifejezettek. Végül egy kivételével az összes újszülött intravénás folyadékkezelést kapott, ami kevesebb mint egy nap alatt már 150 mEq-re vitte le nátriumszintjüket, majd átlagosan 3 nap kórházi tartózkodás után haza lehetett őket bocsátani.

Keresztkötések a tüdőben
 
 Minden, 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyermeknek személyre szabott edzéstervre lenne szüksége – kiderült ugyanis, hogy nem mindegy, mennyit mozognak, mert egészséges társaikhoz képest kisebb az aerob kapacitásuk.

  Tüdejük állapota miatt bírják kevésbé a fizikai terhelést az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyermekek – állítják a Sao Paoló-i egyetem diabéteszcentrumának munkatársai (Pediatric Diabetes 2005;6:145–149). Vizsgálatukban kilenc és húsz év közötti cukorbetegek vettek részt futópados teljesítményfelmérésen. Az átlagosan 4,9 éve cukorbeteg fiatalok szénhidrát-anyagcseréjét beállították, amire az átlagosan 8,1 százalékos hemoglobin A1C-szintjük is utalt. Egyiküknél sem alakultak még ki a kórkép szövődményei (kis-, illetve nagyér-elváltozások vagy neuropátia), viszont alig mozogtak: heti két alkalomnál többször nem végeztek testedzést. Kontrollként egészséges, az antropometriai, nemi, életkori és a fizikális állapot mutatói szempontjából azonos gyermekek szerepeltek.

Szövődménykerülés

Mindegy, mikor, csak hagyják abba – reagáltak amerikai tüdőgyógyászok arra a korábbi vizsgálati eredményre, hogy a mellkasi műtét előtt csak hetekkel-napokkal elhagyott dohányzás többet árt, mint használ, mert növeli a posztoperatív pulmonális szövődmények számát. Ezt tisztázandó, tüdődaganat miatt operált 300 beteget vontak be vizsgálatukba (Chest 2005;127:1977–1983); dohányzási szokásaikat kérdőívvel mérték fel. A szövődmények legfőbb önálló rizikótényezőjének az operáció előtti kemoterápia, a rosszabb tüdőfunkció (FEV1 és CO-diffúziós kapacitás), a primer tüdőrák és a kórelőzményben szereplő dohányzás bizonyult. A valaha vagy még mindig dohányzók körében a nemdohányzókhoz képest például több mint kétszer annyi esetben (19–23 százalékos gyakorisággal) alakult ki valamilyen, a tüdőt érintő szövődmény (légzési elégtelenség, tüdőgyulladás, atelektázia, tüdőembólia vagy még hazabocsátáskor is szükséges oxigénpótlás). A dohányzás abbahagyásának ideje szerint képzett alcsoportok (több mint 2 hónappal, 1–8 héttel a műtét előtt abbahagyók, továbbra is dohányzók) között nem volt statisztikailag jelentős különbség a szövődmények összességének előfordulási gyakoriságát illetően, de akkor sem, ha csak a pneumoniás eseteket vették figyelembe. A leszokás időpontja tehát nem számít – az viszont igen, hogy milyen erős dohányos volt az illető: tartós dohányzáskor viszonylag kis cigarettamennyiség is több mint kétszeresére emeli a tüdőt érintő szövődmények kialakulásának kockázatát, ezen belül háromszorosára a tüdőgyulladásét. A cigaretta lerakását követően feltehetőleg a jobban működő csillószőrök és kis légutak, illetve a makrofág- aktivitás fokozódása miatt kell kevesebb szövődménnyel számolni, de ugyancsak fontos tényező lehet a köpet mennyiségének csökkenése

A kövérek tovább élnek?

Két vizsgálat meglepő eredményeit is közreadták a nyáron a reumatoid artritisszel kapcsolatban. Az egyik a betegek nem szerinti, a másik a testtömeg szerinti megoszlásáról talált olyasmit, ami első pillanatban szinte hihetetlen.

Noha a reumatoid artritisz miatt végzett műtétek száma a nők esetében jelentősen meghaladja a férfiakét, mégis csak látszat, hogy a reuma tekintetében különbség van a nemek között – derült ki francia kollégák augusztusban közzétett vizsgálatából (J Rheumatol 2005; 32:1448–51). Dr. Laure Gossec (Cochin Kórház, Párizs) munkacsoportja 133 férfi és ugyanennyi nő állapotát követte; betegségük hasonló ideje – átlagosan hét éve – állt fenn. A feldolgozott adatok között a tüneteken kívül szerepelt az ízületek érintettségének mértéke, a gyógyszeres és a műtéti kezelés, a genetikai elemzés eredménye, a kézről és a lábról pedig mindenkinél röntgenfelvételt készítettek.

Vérnyomáscsökkentő anyatej

Tartson bármilyen rövid ideig a szoptatás – a kizárólag anyatejjel táplált gyermekek vérnyomása alacsonyabb a csak tápszeren nevelkedőkénél – derült ki a European Youth Heart Study adatainak elemzéséből. A csökkenés mértéke arányos a szoptatás időtartamával, nagyságrendje pedig a sómegvonás vagy az aktív életmód hatásával mérhető össze.
A 9–15 éves korosztály kardiovaszkuláris rizikótényezőit vizsgáló European Youth Heart Study keretében egyebek mellett a szoptatás és a metabolikus szindróma összefüggéseit is megpróbálták feltárni. Összesen 2194 dán és észt gyermek testsúlyát, magasságát, derék- és csípőkörfogatát, valamint vérnyomását mérték meg, az anyáknak szóló kérdőív alapján pedig meghatározták, hogy milyen hosszú ideig kapott csak anyatejet a gyermek (Arch Dis Child 2005; 90:582–588). Szintén kérdőíves adatok alapján számításba vették a szülők súlyát, magasságát, dohányzási szokásait, iskolázottságát és jövedelmét is. A szoptatásra vonatkozó válaszadási arány a dánok körében 98, míg az észteknél 91 százalékos volt.
A szoptatási hajlandóságot kedvezően befolyásolta az anya magasabb iskolázottsága és a szülők kedvezőbb anyagi helyzete. A fiatalabb (9 éves) gyermekek közül többet, az idősebbek (15 évesek) közül kevesebbet tápláltak anyatejjel.

Önálló rizikótényező

A súlyos obstruktív alvási apnoe a májat sem kíméli: testsúlytól függetlenül gyakoribb az enzimszintek növekedése és fokozott a nem alkoholos eredetű zsírmáj kockázata – állapította meg egy francia vizsgálat. A patogenezisben feltehetőleg az inzulinrezisztencia növekedése is szerepet játszik; a hipoxia közvetlen ártó hatása egyelőre nem bizonyított.
Ha nincs kimutatható oka a májenzimértékek emelkedésének, ajánlatos a beteget obstruktív alvási apnoe (AA) irányában is kivizsgálni – vonták le következtetésüket francia kollégák poliszomnográfiás vizsgálatra beutalt pácienseik állapotát követve. A másfél éves vizsgálat során arra a kérdésre keresték a választ, vajon fokozott mértékben okoz-e – és ha igen, milyen típusú – májkárosodást az obstruktív AA (Hepatology 2005;41:1290–1296). A résztvevők az induláskor nem voltak májbetegek, májkárosító hatású gyógyszert sem szedtek és napi 20 grammnál kevesebb alkoholt fogyasztottak. Apnoénak tekintették a 10 másodpercnél hosszabb légzésszünetet, hipopnoénak pedig a legalább 3 százalékos oxigénszaturáció- csökkenéssel járó, gyengült légúti áramlást. Az egyórányi alvásidőre eső apnoés és hipopnoés epizódok száma alapján elkülönítették a kórkép súlyos (több mint 50/óra) és mérsékelt (10–50/óra) formájában szenvedőket, valamint az egészségeseket (kevesebb mint 10/óra). A résztvevőktől közvetlenül ébredés után éhgyomorra vénás vért vettek, amelyből meghatározták a májenzimek (ALT, AST, gamma- GT, alfa-GST) szintjét. Kóros értékek esetén kiegészítő laboratóriumi vizsgálatokat (trigliceridek, glükóz, inzulin és inzulinrezisztencia), illetve, ha a beteg beleegyezett, májbiopsziát végeztek. A mintát szövettani vizsgálatra küldték és immunhisztokémiai módszerrel meghatározták belőle a vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) expresszióját, ezt ugyanis a hipoxia indukálja.

Előny a protonpumpagátlóknál

Kisebb számban jelentkezik újravérzés, és a sebészi ellátásra szoruló esetek száma is csökken, ha a vérző peptikus fekélyt protonpumpagátlókkal kezelik; ugyanakkor e szercsoport a kórkép okozta halálozást nem befolyásolja – derült ki a BMJ hasábjain nemrég megjelent metaanalízisből.

Mennyire alkalmasak a protonpumpagátlók a vérző fekély kezelésére? A kérdésre e szercsoport és placebo vagy H2-receptor antagonista hatását összehasonlító tanulmányok közül huszonegy (összesen 2951 beteg) adatainak metaanalízise alapján próbáltak választ adni a szerzők. (BMJ 2005 Mar 12;330(7491):568.) Ezek közül a tíz megfelelően randomizált klinikai vizsgálat áttekintése során kiderült: protonpumpagátlók alkalmazása esetén csökken a mortalitás, valamint az újravérzés és a sebészi kezelés aránya is (esélyhányadosuk 0,96; 0,41, illetve 0,62). Megállapították továbbá, hogy tíz, illetve huszonöt beteg protonpumpagátlóval történő kezelésével kerülhető el egy újravérzés, illetve műtét.

Az újszülött testhosszából meghatározható a felnőttkori emlődaganat esélye – erősítette meg egy több mint 16 000 fős norvég prospektív vizsgálat a korábbi feltételezést, miszerint az intrauterin növekedést stimuláló faktoroknak az emlőrák kialakulásában is szerepük lehet. A tizenhatezer, 1920 és 1958 között született nőt mintegy 40 éven át követő norvég vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a nagyobb születési súly mérsékelten ugyan, de növeli e ráktípus kialakulásának esélyét. A születés idejét, a gesztációs idő hosszát, az anya életkorát, családi állapotát és társadalmi- gazdasági helyzetét is figyelembe véve a 3840 grammnál nagyobb súllyal születettek körében a 3040 gramm alattiakéhoz képest 1,4-szeres volt a rizikó. Hasonló mértékű, másfélszeres kockázatnövekedést jelent a 37 centimétert meghaladó fejkörfogat a 34 centiméter alatti értékhez képest.

Nem is olyan jóindulatú?

A benignus prosztata-hiperplázia fennállása esetén – az európai irányelvekkel összhangban – ajánlott a szérum kreatininszintjének ellenőrzése. A már kialakult krónikus veseelégtelenség kedvezően befolyásolható a prosztata műtétjével.

A 60 év feletti férfiak felét szövettanilag igazoltan érintő benignus prosztatahiperplázia (BPH) és a krónikus veseelégtelenség kapcsolatát elemezték a rendelkezésre álló elektronikus irodalom 1966-ig visszamenő áttekintésével amerikai urológusok (J Urol 2005;173: 691–6). Az eddig közölt tanulmányok – noha többségük csak az urológiai szakrendelőben megfordult személyeket vizsgálta – eredményei arra engednek következtetni, hogy a kórkép a krónikus veseelégtelenség rizikótényezője. A prosztataműtétre szorulóknak például 7,7 százalékánál alakul ki veseelégtelenség, szemben az azonos korú, nem urológiai ok miatt sebészetre kerülő férfiak 3,7 százalékával. Egy metaanalízis adatai szerint pedig a BPH miatt kezelt férfiak 0,3–30 (átlagosan 13,6) százalékánál mutattak ki valamilyen – a vizsgálatok többségében közelebbről meg nem határozott – fokú veseelégtelenséget. (A prevalenciaértékek között tapasztalható nagy eltérést az magyarázza, hogy az egyes vizsgálatok eltérő szérumkreatinin- értékhez kötik a veseelégtelenség definícióját.)

 A terhességük utolsó hónapjaiban dohányzó kismamák gyermekeinek alacsonyabb lesz az intelligenciahányadosa (IQ-ja) – olvasható a Paediatric and Perinatal Epidemiology ez évi első számában (2005;19:4-11.). Az egykor napi 20 szálat elszívó anyák épp nagykorúvá vált fiainál átlagosan 6,2- del kisebb hányadost mértek, mint a nem dohányzó anyák gyermekeinél. A kockázat az elszívott mennyiséggel növekszik. Erik Mortensen és munkatársai (Koppenhágai Egyetem) szerint a dohányfüst mentális károsodást okozó, erős hatását szemléltető eredményeik a viselkedési zavarok és a kriminalisztikai problémák oldaláról is jelentősek

 Kideríthető-e atípusos fül-orr-gégészeti panaszok esetén a proximális nyelőcsőszakasz pH-monitorozásával, hogy refluxbetegség áll a tünetek mögött?

 Amerikai kollégák 346 refluxbeteg és 20 egészséges kontroll bevonásával azt vizsgálták, hogy a proximális – húsz centiméterrel az alsó nyelőcső-sphincter fölé helyezett – pH-szonda kiválthatja- e a nehézkesebben kivitelezhető, de érzékenyebb savregurgitáció- mérést (Am J Gastroenterol, 2004. december). A kérdésre adott válasz eldöntheti, hogy az egyszerűbb eljárás alkalmas-e a nem specifikus fül-orr-gégészeti tünetek – torokfájás, rekedtség, zihálás, éjszakai köhögés vagy nehézlégzés – refluxos eredetének tisztázására.
 A vizsgálat alanyai a tünetekre vonatkozó kérdőív kitöltését követően nyelőcső-manometriás vizsgálaton, 24 órás ambuláns pH-monitorozáson, majd egy héten belül endoszkópos nyelőcsővizsgálaton vettek részt. A disztális és a proximális szakaszon egyaránt az orron keresztül levezetett – az alsó sphinctertől proximálisan 5, illetve 20 cm-re elhelyezkedő – elektróddal mérték a pH-t. A mérés ideje alatt a résztvevők csak tápoldatot és vizet fogyaszthattak. Savregurgitációról 4 alá csökkenő pH-érték esetén beszéltek, duodeno-gasztro-oesophagealis eperefluxnak pedig azt tekintették, ha a nyelőcsövi bilirubin- abszorbancia több mint 10 másodpercen keresztül az adott érték fölé emelkedett.

 Golfterápia

 Heti kétórányi edzéssel négy hét után már javul az állás stabilitása – állítja dr. Holger Herwegen (Paderborni Egyetem, Sportorvosi Intézet) a szélütéses betegek rehabilitációjában beválni látszó golfról. Így köthető össze a hasznos a kellemessel.

 A golfozás mozdulatsora javítja a koncentrációt, a koordinációt és az egyensúlyt, a séta a pályán pedig az állóképességet erősíti. Ebből kiindulva tartanak Kölnben három éve golfedzéseket szélütést szenvedett pácienseknek és családtagjaiknak. A jó eredmények nyomán vizsgálatba fogott a neurológiai kutatásokkal foglalkozó kölni Max Planck Intézet és a Paderborni Egyetem golfakadémiája. Az első edzés előtt alapos vizsgálatnak vetették alá a 13 hemiparetikus beteget.